Lauren Morrill - Vakrandi a végzettel

HANGULAT                                MOLY                                         2015

"Julia semmit nem bíz a véletlenre, köszöni szépen. Pláne nem egy tanulmányi kirándulást Londonba, ami a hozzá hasonló Shakespeare-rajongóknak az ígéret földje! Csakhogy a kiszámítható terveknek lőttek, amikor idegesítő osztálytársával, a szabályokat hírből sem ismerő Jasonnel kerül párba az út idejére. Már első este egy vad buliban találják magukat, és másnap Julia flörtölős SMS-eket kap egy ismeretlen számról! A lány persze kíváncsi a rejtélyes imádóra, ezért alkut köt az ördöggel (izé… Jasonnel), aki segít kideríteni, ki küldi az üzeneteket, ha Julia hajlandó végre lazítani egy kicsit. A kalandos hajsza során a lány sok mindent megtanul, ami nem szerepel (kismillió) útikönyvében − például, hogy semmi nem lepi meg annyira az embert, mint az igaz szerelem."

Már régóta néztem farkasszemet ezzel a történettel, és nagyon örültem, mikor barátnőm mondta, hogy megvette. Gondoltam, kölcsön is kérem tőle, ha ő kiolvasta. 

Annyira akartam pedig, hogy tetsszen annak ellenére, hogy Marcsinak nem nőtt a szívéhez, de nem sikerült. És miért? 

Két hétig küzdöttem, mire a végére értem, egyszerűen nem volt kedvem olvasni. 

Először is a főszereplőnk annyira, de annyira idegesítő volt, hogy miért, azt a későbbiekben kivesézem, de leginkább ő akadályozta az olvasásom. 

Vakrandi a végzettel.

Olyan jól hangzik pedig a címe, annyira vártam, hogy nekikezdhessek. Annyira reméltem, hogy valami nagyszerű jön ki belőle, erre puff. 

Egy csapat amerikai gimnazista utazik Londonba, az egyik kedvenc városomba, ami amúgy mellékes, hogy az, de meg kellett említenem. Julia, a főszereplőnk egy tipikus Rentai Renáta, aki a szórakozás fogalmát még hallásból sem ismeri, az útikönyv utasításait annál inkább. Ugyanúgy van egy távoli kiszemelte, mint a legtöbb ilyen karakternek, de erről a kapcsolatról inkább nem mondok semmit, mert spoiler lenne annak a vége, de azért gondolhatjátok... Szóval a főszereplőnk egy sablonkarakter, mondjuk ki. De még a történet ettől lehetne jó, hiszen egy tanulmányi kirándulásról szól, olyan sok mindent ki lehet ebből hozni. És igazából néhány díszítőelem nagyon is tetszett benne. Csak, hogy konkrét példával rukkoljak elő: a telefonos eset és következménye, Jason születési helyének fordulata.

De alapjában véve (ez csúnya lesz), de egy sablon történet az egész szép csomagolásban és nagy felhajtásban. 

Egyszerűen nem akartam olvasni, többször is végleg le akartam róla mondani, de aztán még is kiolvastam, mint (láthattátok molyon) olvashatjátok. Nagyon szenvedtem. 

Minden klisé elem benne volt, amit az ember el tud képzelni.És sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Lauren könyve talán az egyik legrosszabb LOL-os könyv, amit eddig olvastam. (Márpedig elég sokat olvastam olyan címkével.) 

Karakterek:

Julia: Ismeritek Rentai Renátát? Akkor ismeritek Julia Lichtensteint is. Oké, hogy egy kis népségű ország, de miért adják ezt vezetéknévnek Amerikában... Ez még mindig rejtély. Tanulásmániás, a karakter, akiről azt hiszik az emberek, hogy a könyvmolyok azonosulni tudnak, de ez nagy tévedés. És ami unszimpatikus volt még benne... Egyik pillanatban ezt a srácot, abban már egy másikat, de azért legyen még egy harmadik is, hogy lehessen választani épp melyiket szeressük. Nem, egyszerűen ezt a gondolkodásmódot nem értettem meg. A tipikus lány, aki annyira keresi a szerelmet, hogy minden pasira azt hiszi, hogy az élete szerelme bocsi, MVI-je, és boldog-boldogtalanba szerelmes lesz, aztán meg nem tud dönteni. Normális ez? Lehet, hogy egy plázamacánál igen, de Julia Lichtenstein egy csúnyaszóval stréber csajszi. És mellesleg az a tapasztalatom, hogy az ilyen lányok legkevésbé se, foglalkoznak a pasikkal csak a tananyaggal, így ez már itt megbukott. 

Jason: Ő is a tipikus srác, aki rossznak, hanyagnak tetteti magát, de igazából jószívű, kedves és törődő. 

Borító:

Az a vicces, hogy alapjában véve tetszik, legalábbis a háttere. A kis dolgok ott körülöttük, ami London apró nevezetességei, különlegességei. Big Ben, csésze tejes tea. És ehhez csatlakoznak kisebb szimbólumok, amik a történet részei.

De a pár a képen felháborító.

Egyrészt nem passzol, mert... nem. Szerintem simán elég lett volna a mögöttük lévő piros, szerelmeskedős háttér, nem kellett volna külön kép. Ami ráadásul rosszul lett kivágva. Csak én vettem észre? A fekete eltolásnál tisztán látszik egy fehér sávocska, szóval nem lett valami pontos a png gyártás.

Viszont az alap az rettentően tetszik.

Összességében:

Olyanoknak ajánlanám, akik... nem várnak el világmegváltó gondolatokat és történéseket egy könyvtől. Az egy dolog, hogy engem nem ragadott magával, de lehet, valaki pont ezt szereti. Ezt mutatja a molyos értékelése is. 

Az első gondolatom róla, hogy klisés. Agyonhasznált elemekkel teli. Ráadásul a főszereplőnket sem kedveltem meg. 

Ki tudja, ha te pont ezt szereted, egy kis pihire vágysz a sok Shakespeare-szonett között, akkor talán pont ez lesz a megfelelő könyv számodra.

Oldalszám: 388
Kiadó: Móra

Kedvenc karakter: Jason Lippincott

Kedvenc idézet: -

Sad story