2018. augusztus 19.

Susan Ee - Angyalok bukása

HANGULAT                                MOLY                                        2013

"Hat ​hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn, mindenre elszánja magát, hogy visszaszerezze a húgát. Mindenre. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal. Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, félholtan hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány menti meg az életét. 
Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok fészkébe, ahol Penryn mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségei könyörületességére bízni magát, hogy újra a régi lehessen."

Bevallom, az Angelfallal még könyvmolyságom kezdetén nagyon sokat szemeztem, végül egészen mostanáig nem vettem a kezembe, amit nagyon sajnálok. Hiszen a regény rettentően kiemelkedő alkotás a fantasyk között. 
Olyan különleges világba kalauzol el bennünket, amelyben még nem jártunk. Vámpírok, tündék és vérfarkasok helyett egy angyalokkal teli történetben találjuk magunkat, ahol ezek a káprázatos lények nem a jófiú szerepét játsszák. 
Rögtön az elején egy apokalipszis kellős közepébe csöppenünk, a világban romokban hever, az emberiség a végét éli, az angyalok elpusztítottak szinte mindent. Penryn szemén keresztül láthatjuk ezt a szétrombolt földet, amelyet ő kendőzetlenül tár az olvasó elé, minden szépítés nélkül.
A lány szemtanúja lesz annak, hogy az angyalok elrabolják a húgát, egy társuknak pedig embertelenül lemetszik a szárnyait. Penryn segít a meggyengült fiún, ápolja, és ráveszi, hogy segítsen visszaszerezni a testvérét, akiért bármire képes lenne. Még a szárnyasok fészkébe is bemerészkedne. Így lesznek ők ketten társakká. 
Kevés ennyire izgalmas regényt olvastam az elmúlt időszakban, mint az Angelfall volt. Imádtam minden oldalát, az írónő stílusát, ahogy Penrynen keresztül mennyire élethűen mutatja be ezt a düledező világot.

"A félelem tűje átszúrja a tüdőmet, kiszökik belőlem minden levegő. De a düh, ami a helyére áramlik, cunamiként önti el testem minden egyes sejtét." 

Nem egy hétköznapi történet, abban biztos vagyok. Susan Ee hihetetlen különlegességet alkotott, amiért nem bírok elég hálás lenni. Egy gyöngyszem a fantasy zsánerben. 
A két főszereplő, Penryn és Rafi teljesen az olvasó szívéhez nőnek, ő maga is a regény részévé válik, ahogy én is az lettem ezáltal. Végigizgultam az elejétől a végéig, hihetetlenül fordulatos és rettentően egyedi. Több ilyen kéne a könyvpiacra. 
Bár a romantika nem kapott ebben a kötetben erőteljes szálat, mégsem hiányoltam belőle, mint menthetetlenül romantikus lélek. Elegendő akció és izgalom volt benne, de ha jól sejtem, a folytatásban a Penryn és Rafi közötti kötődés nagyobb hangsúlyt kap majd. 
Őszintén megvallva nekem eleinte Kemese Fanni regényéhez hasonlított, az is teljesen egyedi a maga nemében, megjelenik benne az apokalipszis eleme, de ott angyalok helyett zombikkal találkozhatunk. Hasonlóan sok történés és akció van benne, a végén viszont rá kellett jönnöm, hogy a kezdeti hasonlóság után a két könyv teljesen más világ. 
Nagyon szerettem olvasni az Angelfallt, élvezetes volt, meglepő és kalandos. Alig várom, hogy a folytatást is a kezemben tarthassam!

Karakterek:
Penryn karaktere számomra nagyon szimpatikus volt. Bátor jellem, aki bármit megtenne a húgáért, harcol, ha azt hozza a sors, kiáll a szeretteiért. Tiszteltem végig a regény során. Rafi ennél összetettebb, még nem nyílt meg egészen a lánynak, ezáltal mi sem ismerhettük meg még annyira az ő személyiségét. De amennyi infót volt kedves csepegtetni önmagáról, az nagyon tetszett. Kellőképpen szarkasztikus, Penrynhez hasonlóan bátor és persze emellett hihetetlenül vonzó is. Kíváncsi vagyok, mit hoz a folytatás!

"Habár mosolyog, az arca fájdalomról árulkodik, olyan fájdalomról, amit nem csillapít az aszpirin." 

Borító:
Ennél lenyűgözőbb aligha lehetne. Könyveknél is igaz a mondás, hogy a külső megfog, a belső megtart. Azt hiszem, ez itt is tökéletesen bevált. Beleszerettem a borítóba, majd a történetbe is. 

Összességében:
Hihetetlen történetet olvashatunk Susan Ee tollából. Az Angelfall rettentően különleges és egyedi a fantasyk között. Igazi gyöngyszem. Sajnálom, hogy idáig halogattam. Kihagyhatatlan olvasmány a zsáner kedvelőinek!
Izgalmas, fordulatos és akciódús. Egyszerűen letehetetlen!
Ajánlom a fantasy-kedvelőknek, de mellettük a romantikus és a kevésbé romantikus lelkűek is vegyék a kezükbe! Mindenki megtalálja benne, amit szeret. :)

Ha az ajánló felkeltette az érdeklődésed, a regény a BOOK24 online webáruház oldalán 16% kedvezménnyel rendelhető meg, és akár már másnap a kezedbe veheted!

Oldalszám: 342
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Rafi és Penryn
Kedvenc idézetek: 

"– Elárulom neked, én ilyen tökéletes vagyok már az idők kezdete óta. – Olyan közel van hozzám, hogy a lehelete a fülemet simogatja. 
 – Ó, kérlek! Akkora az arcod, hogy alig férsz el az erdőben. Mindjárt beszorul a fejed két fa közé, és nekem kell majd megmentenem téged." 

*

 "– Sosem viccelnék a harcos félisteni mivoltommal. 
 – Te. Jó. Ég. – Lehalkítom a hangom, elfelejtettem suttogni. – Te nem vagy más, csupán egy beképzelt madár. Oké, van rajtad némi izom. Ennyit elismerek. De tudod, a madár az csak egy, az evolúció során kissé megváltozott gyík. Hát ez vagy te." 

*

"– Mi a neved? – kérdezi a főnök. (…) 
 – A barátaim csak Haragnak hívnak – Mondja Rafi. – Az ellenségeim azt szokták mondani, hogy Kérlek Könyörülj Rajtam."


2018. augusztus 15.

Simone Elkeles - Kiűzetés a Paradicsomból

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Mi történik, ha a fiú, aki életre szóló sérülést okozott, a legközelibb bizalmasoddá válik? 
Minden megváltozott, amikor Caleb Becker részegen jött el egy buliból, beült a volán mögé, és elütötte Maggie Armstrongot. Maggie még hónapokig tartó fájdalmas gyógytorna után is sántít. A társasági élete nulla, a külföldi tanulmányi ösztöndíját pedig visszavonták – pedig elmenekülhetett volna a kíváncsi tekintetek elől. Caleb egy évet töltött a fiatalkorúak börtönében, és most szabad… Már ha lehet szabadságról beszélni a felügyelője meg az egész város állandó figyelmétől kísérve. Azt hitte, jó lesz hazatérni, ám a családja és a volt barátnője is idegennek tűnik. Caleb és Maggie kívülállók. Beskatulyázták őket „bűnözőnek” és „nyominak”. Aztán kiderül, mi történt valójában a baleset éjszakáján, és ettől megint minden megváltozik. Sötét és gyötrelmes út ez Caleb és Maggie számára, akik meglepő helyről merítenek kitartást és erőt: egymásból."

Nagy reményekkel álltam neki a könyvnek, hiszen Simone Elkeles Tökéletes kémia trilógiája nálam egy örökzöld sorozat, amelyet bármikor és bárhol el tudok olvasni, annyira magával ragadó és szívhez szóló. Még ezredjére is tud újat adni. Nagyon szerettem volna, ha a Leaving Paradise is hasonló élményekkel gazdagít majd.
A történet alapötlete már a fülszöveg első olvasása után is nagyon a szívemhez nőtt. Már ott megszerettem Maggie-t és Calebet, azonban szerettem volna megtudni, mi rejtőzik ezek mögött a kemény sorok mögött. 
Már az első fejezetben megtudjuk, hogy a cím játék a szavakkal, amelyet lehet szó szerint és átvitt értelemben is értelmezni. Az egyik verzió a címben is megjelölt Paradicsomól, azaz az Édenkertből való kitagadást veti fel, ami értelmet nyer az utolsó oldalakat olvasva. Azonban hamar megtudjuk, hogy a kisváros, ahol a főszereplőink élnek, az nem mást, mint a Paradise nevet viseli. Így ha szabadfordításban gondolkodunk, akkor a szó szerinti értelmezés, hogy elhagyni Paradise-t, amely először Maggie nagy célja, hiszen a múlt és a baleset megtestesítője a város.
Imádom, mikor egy cím gondolkodásra sarkallja az olvasóját, sokszor pedig különleges kötelékeket is találunk a történet és a név között. De elég is a spekulálásból. Jöjjön maga az értékelés!

A két fiatal mögött nehéz év áll. Míg a lány azért küzd, hogy újból lábra tudjon állni, addig a fiúnak újra vissza kell szereznie az emberek bizalmát. Főleg Maggie-ét. A szörnyű baleset mindent megváltoztatott mindkettejük életében, elvette a jövőképüket, és nem tudni, hogyan lesz mindezek után. Azzal hogy Caleb visszatér Paradise-ba Maggie rémálmát váltotta valóra, aki azóta többször is átélte magában azt a bizonyos éjszakát. Később pedig azzal kell szembesülnie, hogy míg ő mindent elvesztett aznap, addig a fiú egy évet leszámítva mindenét megtarthatta. Vagyis látszólag. A családja már csak egy üres héj, a húga teljesen befordult a baleset hatására, a barátait az mulattatja, hogy a megnyomorult lányon élcelődnek, exbarátnője pedig bár igyekszik újra Caleb kegyeibe férkőzni, nem vált ki semmilyen érzelmet a fiúból. Egyedül maradt, ahogyan Maggie is. 
A Leaving Paradise egy szép történet két megtört lélekről.
Azonban egyáltalán nem tökéletes.

"A kockázattól félni sokkal ijesztőbb, mint vállalni a kihívásokat." 

Mikor először kézbe vettem, aggódtam, hogy mivel alig 280 oldal, az írónő nem fogja tudni kibontani rendesen a szálakat, összecsapott lesz és nem kerek egész. Néhol pedig úgy éreztem, hogy ez a félelmem beigazolódott. 
Míg az elején az írónő szépen vezette a szálakat, nem alakultak sem gyorsan, sem lassan az események, a két főszereplő szemén keresztül olvashattuk a sorokat, ez pedig számomra teljesen érdekes volt. Mi is átérezhettük Maggie félelmét azzal kapcsolatban, hogy találkoznia kell a sráccal, aki tönkretette az életét, viszont Caleb gyötrődését is, ahogy nem találja a helyét a világban és a városban, és bár nincs bilincse kiegészítő gyanánt, még nem szabad, bármikor visszakerülhet a rácsok mögé, és azt szeretné legkevésbé. A lány elmesélte nekünk a szívfájdalmait, az apja elhagyta egy másik családért, emiatt pedig Maggie megfelelési kényszerrel küzd, épp azért akart az élre törni és profi teniszező lenni, hogy az apja végre felfigyeljen rá, ezt a tervet pedig a baleset rendesen aláásta. Bemutatja a regény, hogy részegen a volán mögé ülni nem vicces dolog, emberéletekbe kerülhet. Még úgy is, hogy Maggie nem halt meg ott abban a pillanatban, az élete teljesen megváltozott. És épp ezért a mondanivalójáért egy ideig nagyon szerettem a történetet, azt hittem, tényleg hasonlókat fog kihozni belőlem, mint a Tökéletes kémia, aztán jött egy fordulópont. 
Hirtelen, a semmiből jött a váltás, hogy a lány már nem fél Calebtől, sőt újra fellángoltak benne a régi érzelmei, amelyeket a legjobb barátnője bátyja iránt érzett már kiskorában. A fiú fantáziáját pedig már nem mozgatta meg a csinos Kendra, hanem hirtelen már egymást akarták. 
A félelmem pedig beigazolódott. El lett sietve. 
Amennyire az első fele tetszett a regénynek, annyira nem jött be a második. Mivel kellett bele még néhány fordulat, így az írónő erőltetett módon tett még bele néhányat, de abban már nem volt semmi lélektaniság, semmi szenvedély. Csak úgy volt. Míg a vége már csak a nagy homály és sietség áldozatává vált. Kicsit olyan érzésem van most a regény végeztével, mint a Soha, de soha kapcsán volt. Egy hosszúra nyúlt prológus. 

Karakterek:
Amit nagyon szerettem az oldalakat lapozgatva, az Maggie és Mrs. Reynolds között kialakult kötődés és barátság volt. Az idős hölgy olyan volt, amilyenné az olvasó is válni szeretne később az életében. Nem félt a végtől, élni akarta az életét, boldogan. Ezért vált ő a kedvenc szereplőmmé.
Bár az elején sajnáltam Calebet, a végére ez pozitív irányba változott, azonban tény, hogy  nem került fel a kedvenceim listájára, mégis sikerült valamelyest megkedvelnem. Maggie-t pedig tisztelni kezdem, amiért a harag elszivárgott belőle, és küzdött.

Borító:
Nagyon tetszik az új, magyar borító, amelyet a Könyvmolyképző kiadó alkotott. Megnézve az angol nyelvű borítókat egyiket sem találtam hasonlóan lenyűgözőnek, mint az itthon megjelentet. Engem már rögtön a legelején elvarázsolt, a bűvkörébe vont, és nem tudtam szabadulni tőle. Harmonikusak a színei, teljesen illik a történethez.

Összességében:
Lehet, hogy túl nagy reményekkel kezdtem neki a könyvnek, hiszen az írónő egy másik sorozata rendesen felállította a mércét, amelyet ennek a történetnek az elején kis híján sikerült megugrania, később azonban meg sem közelítette.
Az első felében nagyon kedveltem az alapszituációt, olyan, amely mondanivalóval is megajándékozza az olvasóját. Simone Elkeles gyönyörűen bemutatja a két megtört léleknek a történetét és érzelmeit az ő szemszögükön keresztül. Mi is teljesen a részét képezzük a regénynek. Aztán mintha kivágtak volna jeleneteket a könyvből, hirtelen minden megváltozott, hirtelen mindketten fülig szerelmesek a másikba, és nem volt átmenet. Elsietett lett, amitől már az elején is féltem, hiszen elég vékonyka regényről van szó.
Sajnáltam, hogy a félelmeim beigazolódtak.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik egy kis mondanivalóval bíró, azonban kikapcsolódásra szánt, rövid olvasmányra vágynak, mert azok a Leaving Paradise-ban megtalálják, amit keresnek.

Oldalszám: 280
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Mrs. Reynolds
Kedvenc idézetek:

"– (…) Hát, egy nap talán minden jóra fordul, drágaságom. 
Ja, persze. Csak egy kis varázspor kell, meg egy tündérkeresztanya. Nem vennék rá mérget, hogy bármelyiket is megkapom."

*

"Fenébe a normális dolgokkal! Nincs is olyan, hogy normális."



2018. augusztus 11.

Kelly Oram - Csókelvonó kockáknak

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Libby Garrett Owen-függő. A szuperokos lány szentül hiszi, hogy megütötte a főnyereményt a szívdöglesztő kosarassal, miközben a srác még csak mutatkozni sem hajlandó vele, nemhogy felvállalni közel egy éve tartó kapcsolatukat. Avery és a kockakommandó nem bírja tovább nézni, hogy imádni valóan őrült barátjuk lassan teljesen kifordul önmagából, ezért ráveszik, hogy csináljon végig egy tizenkét lépéses „Owen-elvonó”-t. A sikeres leszokáshoz Libbynek szüksége van egy pártatlan mentor segítségére is − itt lép a képbe Adam. A kőkemény, szexi srác elvileg tökéletes a feladatra, ha valaki elbír Libbyvel, az ő. Ja, hogy titokban évek óta szerelmes a lányba? Á, miért is bonyolítaná ez a dolgokat?!"

Kelly Orammal és a regényeivel már nagyon régen megismerkedtem, elsőként a Szívzűrterápia stréberekneket vettem a kezembe, majd a Cinder is Ellát. Nem is kell mondanom, hogy mindkettő elvarázsolt. Azonban nem sokkal később, mikor elolvastam a V is for virgint, megszűnt a Kelly Oram sikerszéria, és egyszerűen kijelenthetem, az nem az én könyvem volt. Nem tetszett sem a sztori, sem a karakterek, és örültem, mikor végre befejeznem. Azonban reméltem, hogy a Csókelvonó kockáknakba belekezdve újra visszatér az imádni való stílus és történet.
És meg kell hagyni, pozitívan csalódtam. 
Az egész alapja egy hétköznapi szituáció, bármelyikünkkel megtörténhet (vagy már éltünk is át hasonlót), hiszen mennyien vagyunk, akik egy kapcsolat (főleg az első) hatására teljesen kikelünk magunkból, és már ránk sem lehet ismerni. Elhanyagoljuk a barátainkat, próbálunk a szerelmünk kedvében járni, ez pedig sokszor odáig vezet, hogy megbántjuk azokat, akik számunkra igazán fontosak. De azért vannak a legjobb barátok, hogy ilyenkor is mellettünk álljanak és észhez térítsenek, ha már nekünk magunktól nem megy. Libby is egy hétköznapi lány, problémákkal, szinte bárki lehetne az utcán. Önértékelési zavarokkal szenved a plusz kilói miatt, amelyek helyes táplálkozás és rendszeres testmozgás mellett sem akarnak lemenni pajzsmirigy elégtelensége miatt. A mai társadalom egy része pedig kinézi azokat, főleg a tinédzserek, akik nem felelnek meg a kor elvárásainak, emiatt Libby ezeknek a megjegyzéseknek a célpontjává válik. E sérelmeket pedig nem tudják elfeledtetni vele a kockaklub tagjai és a barátai, hanem egy számára mérgező kapcsolatba rohan egy kigyúrt, szexi, kosaras egyetemistával, aki a hálószobán kívülre nem merészkedik vele, nehogy emiatt őt is megszólják. Owen teljesen kihasználja a lányt, azonban ezt Libby nem veszi észre, egyszerűen szépnek érzi magát egy olyannal, mint a tökéletesnek tűnő fiú. Eltűri, hogy nem hibátlan a kapcsolatuk, hiszen ennél a srácnál jobbat nem fog találni. Úgy gondolja, neki ezzel az alakkal nem jár jobb. Mígnem betelik a pohár, mikor Libby majdnem lecsukatja magát egy meggondolatlanság miatt, Averyt pedig hajszál híján kirúgják a munkahelyéről ennek következményeként, a kockaklub úgy dönt, hogy közbe kell lépniük. Avery pedig nem mást kér meg, hogy vezesse le a közbelépést, mint Adamet, a főnökét, aki nem mellesleg egy vonzó, 19 éves srác, akinek szintén megvannak a saját démonai.

"– Mert rájöttem, hogy minél nehezebb valami, annál fontosabb."

Persze Libbynek elsőnek púp a hátán az egész dolog, a barátai őszinteségének hatására azonban elgondolkodik az elmúlt egy évén, Owennel azonban nem képes szakítani. Egészen addig kell eljutnia a kapcsolatban ‒ amelyet igazából nem is lehetne igazi kapcsolatnak nevezni, hiszen csak alkalmi viszonyról van szó ‒, hogy a srác miatt le kellene maradnia édesapjának utolsó nagy versenyéről a visszavonulása előtt, ezt a lépést viszont nem lenne képes megtenni, bár próbál kompromisszumokat kötni Owennel ez ügyben, ő hajthatatlanul a négy fal között szeretne maradni. Itt viszont Libbyben is elszakad valami, ami miatt felismeri, hogy neki sürgősen elvonókúrára és segítségre lesz szüksége Owen-ügyben. Avery pedig ismét Adamhez fordul segítségért, hogy legyen Libby mentora a függőség legyőzésében. Azt azonban a lány sem gondolta volna, hogy a barista srácot ez mélyebben érinti, mint amennyire ezt kimutatja. Nem csak az érzelmeivel kell megküzdenie, hanem ismét szembe kell néznie a múltjának egy darabjával is. Ugyanis nem olyan könnyű valakit mentorálni, ha menthetetlenül bele vagy zúgva. Azonban Adam mindenképpen vissza szeretné hozni az eredeti Libbyt, aki nem úgy öltözködik, mint egy eszkortlány, tudja értékelni önmagát és meg tud nevettetni másokat. 

"Szép vagy. Próbáld ezt észben tartani." 

Az egész könyv humor és egy kedves történet mögé rejtett motiváció és önfejlesztés. Két nem tökéletes főszereplőn keresztül mutatja meg az írónő, hogy mindenki megérdemli a boldogságot, senki sem hibátlan, és nem lehet tudni, mikor hozza a sors a legnagyobb változást az ember életében. Vagy éppen ki által. Adam szavai úgy hatnak a női olvasóközönségre, hogy általuk nem csak Libby fejlődik, nem csak ő hiszi el magáról, hogy szép, bárhogy is nézzen ki, hanem maga az olvasó is. 
A Csókelvonó kockáknak egy lelki önbizalombomba. És ha ezt akarta elérni Kelly Oram ezzel a regényével, kijelenthetem, hogy sikerült. Annyian vagyunk, akik úgy gondoljuk, nem vagyunk tökéletesek, és emiatt annyi mindenre vetemedünk. Szerekre, rengeteg sminkre és még sok másra, hogy minél vékonyabbak és az elvártnak megfeleltek legyünk. Ez a könyv felkészít, hogy vannak olyan emberek, akik ezt az önbizalomhiányt lelkifurdalás nélkül kihasználják, azonban vannak olyanok, akik segítenek leküzdeni a démonainkat, és megmutatják, nekik úgy vagyunk tökéletesek, ahogy vagyunk. Nem kell a társadalom szempontjából hibátlannak lennünk, elég ha egy valaki szemében azok vagyunk. 

Borító:
Az első ami feltűnik a két borítót összehasonlítva, hogy bár a két lány azonos, mégis teljesen különbözőnek tűnik. Míg az eredetin jól látható, hogy a főszereplőnk milyen problémákkal küzd, a hazain kicsit átalakítva szerepel, deréktól levágva, ráadásul a LOL-jel is eltakarja egy részét, így egyből fel sem tűnik, hogy a regény egyik témája a túlsúly. Azonban az itthon megjelent külsőn egyértelműen le tudom szögezni, hogy nem tetszenek a hozzá pakolt apróságok, amelyek a lány körül lebegnek. A szív még passzol is a történethez, és a geometriai alakzatok, valamint a gyémánt is valamilyen szinten, ha nagyon próbálok kapcsolatot keresni a kettő között, azonban a külföldinél ennyire nem kell törnöm a fejem, ugyanis lerí róla a tudomány és a matematika. Ám legfőképpen ezek közül is a szív tetszik, amelyet próbálnak felírni egy képlettel, viszont sikertelenül. Ugyanis Libby bár penge matekos, a szerelem egyenlete nem számítható ki a meg b szorzataként. Amit még kiemelnék a külföldi borítónál, az a papírlap, amelyre a szerző neve van írva, azonban a novel szó áthúzva szerepel rajta, és javításként a journey, azaz utazás szó lett firkantva, így a mondat értelme: egy utazás Kelly Oramtól. Amely szerintem teljességgel lefedi a könyvet. 


Összességében:
A Csókelvonó kockáknak egy aranyos történetbe és szerethető karakterekbe burkolt ifjúsági önfejlesztő könyv. Nem ráerőlteti az emberre, szépen a sorok mögött húzódik a tanulsága, és az olvasó is Libbyvel együtt fejlődik lapról lapra. Egyikünk sem hibátlan, bármelyikünknek lehetnek mélypontjai, és az ilyen időszakokra íródott ez a könyv. Könnyed, mégis tartalmas. Adam szavai érezhetően nem csak a főszereplőnek szólnak, hanem minden női olvasónak, aki valaha kézbe veszi a könyvet. 
Egy igazi lelki önbizalombomba, egy utazás önmagunkba.
Azoknak ajánlanám, akiknek épp egy ilyen löketre és támaszra van szükségük. A Csókelvonó kockáknak egy egyszerű olvasmánynak ígérkezett, a végére viszont egy igazi tartalommal bíró könyvet kaptam.

Oldalszám: 378
Kiadó: Móra

Kedvenc karakter: Adam Koepp, Sean Garrett
Kedvenc idézetek:

"– Javasolni fogom, hogy tegyünk hozzá egy negyediket is Newton törvényeihez. Minden külső változótól függetlenül egy valami nem változik: a szülők mindig beégetnek."

*

"Néha az a legnehezebb egy szülőnek, hogy tudja, hagyni kell a gyerekét hibázni."

*

"– És te lennél az én almás karamellám? 
Megrázta a fejét és megint világbajnok pillantásával nézett a szemembe. Újra ezer százalékon égett, amibe beleborzongtam. 
– Te a karamellát csak bírod, Libby – mondta halkan, magabiztosan. – Mint a cicákat. Én a síbérleted leszek. Olyan helyen, ahol egész évben havazik." 


2018. augusztus 7.

Kristen Callihan - Idol

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"LIBBY 
Amikor rátaláltam Killianre, valami elveszett hercegre emlékeztetett, és épp részegen hevert az udvaromon. Az arca, akár egy istené, és pont olyan arrogánsan is viselkedett. Nem volt hajlandó elmenni. Szexi, elbűvölő és egy icipicit mocskos a fantáziája – szép lassan ledönti a falaimat, és én egyre többre vágyom. Az enyém lehetne, ha lenne hozzá bátorságom. A probléma az, hogy az egész világ őt akarja. Hogyan tartsak meg egy bálványként imádott rocksztárt, amikor mindenki azon mesterkedik, hogy elvegye tőlem? 

KILLIAN 
A világ egyik legnagyobb rockbandájának énekeseként áloméletet éltem. De egyetlen végzetes döntés elég volt hozzá, hogy mindez a darabjaira hulljon. Most minden romokban hever. Aztán megismertem Libertyt. Morcos, magának való lány – de egész aranyos. Á, kamu. Az igazság az, hogy ha csak hozzáérek, eszméletlenül dögössé válik, és sokkal jobban vágyom rá, mint bármelyik, a nevemet sikító rajongómra valaha is. A világ hangosan követeli, hogy álljak vissza a színpadra, de nem vagyok hajlandó elhagyni őt. Ki kell találnom, hogyan csalogassam ki a csigaházából, hogy velem maradjon. Mert mióta megismertem Libbyt, minden megváltozott. Minden."

Már akkor imádtam a könyvet, mikor még azt rebesgették az oldalak, hogy a Könyvmolyképző megvette a jogait. Rögtön rákeresve azonnal megvett magának. A fülszövege, a karakterei, az a csodálatos borítója... Eszméletlen, és azóta is gyönyörködöm benne. Angolul kívánságlistára tettem, viszont mindig volt sürgősebb, amit el kellett olvasnom, míg addig toltam, hogy megvártam a magyar fordítást, és végül azt szereztem be. Rögtön tudtam, hogy mivel oda meg vissza vagyok a zenével foglalkozó könyvekért, ez nekem íródott. Alig vártam, hogy olvashassam. 
És épp ezért volt hatalmas és nem várt a pofára esés.
Akkora hype volt körülötte, és külsőleg engem is annyira elvarázsolt, hogy nem gondoltam volna, hogy csalódás lesz a vége. De az volt, méghozzá óriási. 
Az elmúlt évek alatt szerintem eléggé észrevehető volt, mennyire imádom a romantikus könyveket, de amelyek ezen kívül zenészeket mozgatnak, hát azoktól egyenesen dobok egy hátast és rögtön beszerzem, mert el kell olvasnom őket. Mivel én magam is imádom a zenét, sőt talán ezzel fogom tölteni életem hátralévő éveit, így igazán nem mondhatom, hogy nem az én témámnak tűnt már eleinte is az Idol. Nem is akartam abba a csapdába esni, hogy rögtön más hasonló regényhez hasonlítom, de az utolsó oldal végére érve mégis azt kell mondanom, hogy néhol összevetettem magamban a Stage Dive sorozat köteteivel. 

"Érezd a zenét!" 

De kezdjük az értékelés pozitív felével, hogy aztán szépen átevickélhessünk a negatív oldalra, mivel talán az lesz a vaskosabb és szarkasztikusabb része az értékelésnek. Leszögezem, a könyv tényleg kikapcsolódást nyújtott. Egy ideig legalábbis, utána az agyérgörcsöm főbb okozójává vált. Az első száz oldalig akadálymentes volt a kapcsolatunk a történettel, humoros volt, kedveltem a női főszereplőt, Killiant pedig sajnáltam sokáig, mikor kiderült, miért is itta csutak részegre magát és hajtott Libby kertjébe teljesen kiütve. Azonban a nő válaszát és az erre adott reakcióit olvasva majdnem sírtam a nevetéstől, annyira karakteres és jó humorú volt, ezt azonban a regény további részére elvesztette, a hírnév megváltoztatta és bárhogy is hangsúlyozta, hogy nem akar az lenni, egy feltörekvő libává vált. Ahogy pedig Killian számomra egy gazdátlan kismacskára hasonlított, aki szakadó esőben áll a kapu előtt és nyávog, hogy engedjem be. Megesett rajta a szívem, azonban nem váltott ki belőlem hú-de-rosszfiús és hú-de-férfias érzést, akármennyire is azt akarta elérni. Bocs, Kill, ez nem jött össze! Voltak aranyos jelentei, viszont sokszor teljesen eszement volt.
Azonban nem csak a karakterek változtak meg a regény folyamán, a történetben is maradtak fekete lyukak. Már az elején kérdőre vontam, hogy Libby biztosan egy szigeten él-e, vagy inkább időszámításunk előtt valamikor egy barlangban. Hiszen nem ismerte fel, hogy a kedvenc énekese tévedt be éppen a kertjébe. Oké, hogy részeg volt és tök pucér, de ez nem elég kifogás, ahogy az sem, hogy a banda nem szerepel a CD borítókon. A 21. században élünk, létezik az internet fogalma, még egy ilyen szigetecskén is, képtelenség, hogy ne látott volna róla képeket. Főleg ha a kedvence! Ed Sheeranről sincsenek képek az albumokon, mégis felismerném az ír pofiját, ha erre látogatna, vagy ne adj isten egy motorral részegen a kertembe hajtana. Nem, ezek egyikét sem tudom elfogadni kifogásnak. Másrészt értem én, hogy Libby született tehetség, örökölte a zenei vénáját a szüleitől, azonban bármennyire is ez így van, a hangképzést tanulni kell, az nem csak úgy van, tudatosítani kell, mikor milyen technikát alkalmaz az ember. Így mind szép és álombeli, ami ott le van írva, de a valóságtól igencsak messze áll. A könyvet olvasva el tudom képzelni, hogy lányok sokasága arról ábrándozik, hogy hasonló vele is megtörténik, tanár és kemény erőfeszítések nélkül csak feláll a színpadra és rögtön elalélnak tőle, ős tehetségnek nyilvánítják, vagy megnyer egy tehetségkutatót. Képmutató lennék, ha azt állítanám, hasonló az én fejemben még csak meg sem fordult. Azonban álomvilágban élnék, ha azt hinném, ez valósággá fog válni, hiszen az énekhang is egy hangszer, amin meg kell tanulni játszani és használni. Lehet, valaki úgy születik, hogy van érzéke gitáron játszani, de minimum egy Youtube-videónyi segítség nélkül nem válik az emberből híres zenész. Egy szó mint száz, legalább az utalást, hogy régen tanult hangszeren, vagy korábban járt tanárhoz, eléggé hiányoltam. Ez pedig elvezet bennünket ahhoz, hogy megemlítsem a tömérdek mennyiségű kliséhalmazt, amely ebben a 400 oldalban megtörtént. 

"– A szerelem összetöri az ember szívét, szétcseszi az életét… tökéletes, mindent felperzselő káosz."

 Libby szülei életüket vesztették egy balesetben, amelyet az apja részegsége okozott. Az alkoholista szülő az egyik jellegzetes séma a new adult regényekben, mivel ezután a lány úgy érezte, miatta vált az édesapja azzá. Az önbizalomhiányos szituációt már meg is teremtettük a főszereplőnknek, ebből pedig a tökéletes pasi jelent csak kiutat. Az elhalálozott szülők pedig szintén egy másik toposz ezekben a könyvekben, hiszen így a lánynak korán kell felnőnie, a saját lábára állnia, ráadásul nem is szólnak bele a főszereplő életébe többet, a kedve szerint alakíthatja az írónő a szálakat, nem kell a szülőkkel foglalkoznia. Pipa. Ám azért a haláluk előtt az ősök teletömték Libby fejét, hogy nem neki való ez az énekesi szakma, édesanyjától pedig csak azt hallhatta, soha ne menjen hozzá egy zenészhez, mert nehéz ez a sors. Örökségként ezt cipelte magával a lány, az alapjáraton eléggé introvertált személyisége még inkább befordultabbá vált, és nem merte kamatoztatni és megmutatni az embereknek a rejtett tehetségét, amelyről már szó volt. Na meg persze eleinte ez közbeszólt a Killiannel való kapcsolatába.
Túlságosan hihetetlen és gyors volt minden, ami ebben a könyvben történt. Persze mi, lányok álmodhatunk róla, hogy egy hasonló rosszfiú miattunk mondjon le a többi nőről, és változzon meg, éljen monogám kapcsolatban, de a valóságban, ha ez tényleg megtörténne, gondoljunk bele, ez mennyi bizalmatlanságot szülhet a felek között. Ráadásul ismerjük a történetet a nagymenőről, aki első látásra beleszeret a lányba, és már csak őt akarja. Hihetetlen, közhelyes és egyáltalán nem tükrözi a valóságot.
Azonban nem is lett volna akkora a pofára esésem, ha mindemellett lett volna valami történet. De nem volt. Egyedüli információként azzal szembesülünk minden egyes oldalon, hogy Killian ékessége mekkora, milyen vastag és hosszú, de nálam a cérna akkor szakadt el, mikor Libby közölte, hogy akkora, hogy már külön e-mail cím dukálna neki. Mi. A. Franc?! Ezen a ponton lebegett a lelki szemeim előtt a Stage Dive sorozat, amely nem csak hogy izgalmas történetet tartogat az olvasóinak, de rettentően humoros is. Az utóbbi pedig az elején benne volt, reménykedtem, ezt a tulajdonságát megtartja a végéig, viszont ismét koppannom kellett.
Szerettem volna élvezni a könyv olvasását, de a fele után már nem tudtam. De ha már eljutottam odáig, úgy voltam vele, hogy nem hagyom félbe.Vártam, hogy tartogat-e még számomra valami fordulatot, valami izgalmat és csavart, azonban ez nem így történt. Türelmesen vártam, míg az utolsó oldalra nem értem.

"– Ezt nekem énekelted? 
Mosolya gyengéd, gyönyörű. 
– Mindig mindent neked énekelek."  

Borító:
És ezért vagyok mérges, ugyanis a borító valami hiperszuper-übermega gyönyörű, a srác a képen nagyon emlékeztet az egyik kedvenc énekesemre. A színek összhatása eszméletlen és figyelemfelkeltő, az ember szeme a könyvesboltban abszolút arra terelődik, és beleesik a csapdájába. Ahogyan én tettem.

Összességében:
Sajnálom, hogy nem sikerült megszerettem, pedig nagyon akartam, de ez a könyv számomra Hófehérke almája volt. Kívül gyönyörű és csodálatos, belül viszont mérgezett. A lehengerlő és meseszép borító, a megkapó fülszöveg egy eleinte humoros, később azonban egysíkú, hihetetlen és kijelentem, unalmas történetet takar.
Azoknak ajánlanám, akik csak simán ki akarnak kapcsolódni, és a regény általam felsorolt hibái felett szemet tudnak hunyni.

Oldalszám: 400
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Gabriel Scott
Kedvenc idézetek:

"– A lehető legrosszabb dolog, amit tehet az ember az életben, ha félelemből nem használ ki egy lehetőséget." 

*

"A zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat. Csodálatos dolog részesévé válni mindennek, szerepet játszani valaki más életének zenei aláfestésében."


2018. augusztus 2.

Tarryn Fisher - Kapd be, szerelem!

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Helena Conway szerelmes lesz. 
Akaratlanul. 
Észrevétlenül. 
De nem véletlenül. 
Kit Isley pontosan az ő ellentéte – rejtélyes, fékezhetetlen és a legkevésbé sem óvatos. Mindez akár remekül is alakulhatna… Ha nem Helena legjobb barátnőjével találkozgatna. Helena kénytelen dacolni a szívével, helyesen cselekedni, és másokra is gondolni. Egészen addig, amíg fittyet nem hány az egészre. 

Tarryn Fisher, New York Times sikerkönyves szerző lehet, hogy vagányabb nálad, de ezt nem dörgöli az orrod alá. Az első diplomáját a Roxfort Varázsló és Boszorkányképző Szakiskolában szerezte. Az emberi természet nagy tisztelője, egy hús és vér gonosz, mégpedig a Mardekár házból. A szíve sötét, de az olvasóit azért kedveli. Jelenleg Washingtonban él fiával és lányával. 

Az év legizgalmasabb regénye a női útkeresésről és a szerelemről."

Mikor a kiadó bejelentette, hogy az idei Könyvfesztivál egyik újdonsága a F*ck love lesz, már csak magáért a címért és a borítójáért is magaménak akartam tudni. Nagy reményekkel álltam az olvasásához, ennek ellenére elég sokáig húztam az időt, míg a kezembe került. Ismeritek az érzést: Mindig van újabb, érdekesebb, sürgetőbb, a saját példányok meg néha háttérbe szorulnak emiatt. 
A regény megjelenésekor biztos voltam benne, hogy imádni fogom, majd jöttek a különféle vélemények, végül az olvasótábora két részre szakadt; akik imádták és akik gyűlölték. Ez eléggé megosztott engem is, kezdtem kételkedni abban, hogy biztosan nekem íródott a könyv, de aztán a kíváncsiság győzött. Meg akartam tudni, én melyik csapatba is tartozom. 
De az az igazság, hogy nekem Tarryn Fisher stílusa nem tetszik. Harmadjára találkoztam vele, elsőként a Kihasznált alkalommal próbálkoztam meg, de néhány oldal után feladtam, és inkább visszavittem a könyvtárba. Egyszerűen nem fogott meg sem a stílusa, sem a története. Következőnek a Colleen Hooverrel közös trilógiájával szemeztem, majd meg is vettem amint megjelent. Azonban az sem varázsolt el kellőképpen, a többi részével már nem is bajlódtam a sorozatnak, pedig időközben azoknak a fordítása is megjelent itthon. Végül pedig a Kapd be, szerelem! került a kezem közé, de van egy olyan érzésem, hogy nem kísérletezek többet az írónővel, és inkább kijelentem: Nem férünk mi meg egymás mellett Tarryn Fisherrel. Van ez így.

"Egyvalamit megtanultam. Nem futhatsz el, hogy megtaláld önmagad. Saját magad mindig veled lesz, akárhova mész is." 

Már az első fejezetet olvasva volt egy ilyen "Mivan?!" érzésem, ugrált összevissza, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, milyen könyvbe kezdtem bele. De mint a rész utolsó oldala kimondta, egy álomba csöppentem bele, amely ezután meghatározza a főszereplőnk, Helena életét. Ebben az általa elképzelt párhuzamos univerzumban a nő már kétgyermekes és elvált anyuka, nyugalmas életet él Washingtonban, a családi ház elmehetne az IKEA-katalógus címlapjára is, azonban második férjeként nem mást álmodott meg, mint legjobb barátnője aktuális pasiját. Eleinte az utóbbin nem is lepődtem meg, úgy voltam vele, majd kiderül, aminek ki kell derülnie a folytatásban, így olvastam is tovább. Azonban a valóságba visszatérve Helena rádöbben, hogy ez csak egy álom volt, a cselekmény univerzumában Kit nagyon is Dellához tartozik, főszereplőnk mégis ennek a látomásnak eleget téve, vagy talán éppen amiatt, gyengéd érzelmeket kezd táplálni a férfi iránt. Bár én az álmaim nagy részére nem emlékezem, ami nagy kár, mert íráshoz onnan szoktak jönni a legjobb ihletek, mégis úgy gondolom, hogy Helena túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonított a sajátjának. Azután már csak akörül forgott az élete, hogy be tudja tölteni azt, és őszintén, a könyv befejeztével sem világosodtam meg aziránt, ő ezt miért tartotta olyan fontosnak. Mondanak hasonlót az emberek, hogy akivel álmodsz, ő lefekvés előtt rád gondolt, vagy valami hasonlót, azonban ha ez igaz lenne, a kedvenc színészeim és énekeseim elég sokszor álmodhatnak velem, mivel a saját idealizált világomban elég sokszor éneklek együtt a színpadon a One Directionnel és játszom egy film főszerepét közösen Johnny Deppel, vagy éppen a Trónok harca világának egyik rég elveszett, halottnak hitt Targaryene vagyok. De nem túl sok annak az esélye, hogy valamelyikük is pont rólam ábrándozott volna mielőtt nyugovóra tért. Így kijelenthetem, hogy ez az álomból kiindult cselekmény engem nem éppen fogott meg, azonban kíváncsivá tett, mi is lesz a befejezés. 

"Ha gyakran ölelgetsz valakit, ismerős lesz az illata, amit a meghittség, közelség és vigasz érzésével társítasz." 

Azonban a történet számomra sok ideig nem lett érdekfeszítőbb, sőt csapongott összevissza, Helena még mindig az álmát és Kitet hajkurászta, akivel egyre közelebb kerültek egymáshoz mint barátok. Viszont Della és Kit kapcsolata nem akart megszakadni, persze Helena túl jólelkű volt ahhoz, hogy ezt kívánná, Della pedig bármennyire gonoszan bánt vele, ő a legjobb barátjának tartotta. Nemes gesztus, de néha tudni kell, mikor kell elengedni egy számunkra valamikor fontosnak ítélt személyt. Főszereplőnk önmagával küszködve inkább elmenekül, ne is legyen közel a szeretett férfihoz, inkább annak szülőhelyére költözik, ahol viszont az ő szavaival élve is elcseszett szituációba keveredik. Ugyanis az új lakótársa és kedves barátja  pont Kitnek gyerekkori a szerelme lesz, aki egykoron nagyon megbántotta őt, ezért is lépett olajra a férfi. Gondoljunk csak bele. Helena bele van esve a pasiba, aki a legjobb barátjának a nagy szerelme, és mikor elhagyja a várost, hogy távol kerüljön Kittől, összebútorozik a srác volt barátnőjével. Huh. Komplizierte Situation. 
Sokáig vártam a fordulatra, amely számomra meghozta, hogy minimálisan értékelni tudjam ezt a könyvet, és ne kész időpocsékolásnak tituláljam magamban. A sok "terhes-nem terhes" szituáció után, amely a sokadik után engem már kezdett untatni, egy hatalmas trauma keretei között megláthatjuk, hogy valójában Helena amennyire bűnös ebben a dologban, annyira övé az áldozat szerepe is. Az utolsó száz oldalon kaptam egy kis lelki töltetet a könyvtől, amelyet plusz pontként könyveltem el. Azonban ettől függetlenül nem sikerült megszeretnem a karaktereket. Sem Helenát igazán ‒ bár a humora néhol mosolyt csalt az arcomra ‒, sem Dellát ‒ őt emberi, mégis inkább negatív szereplőként éltem meg ‒, Kitet pedig aztán pláne nem. Helena sokszor a fejéhez vágja a regény során, hogy gyáva és nem képes választani. Sokszor én is így éreztem. Inkább másra hárítaná a felelősséget, mint hogy egyetlen döntést is neki kelljen meghoznia. Ez néhol változott, mégsem sikerült megszeretnem a férfit. És ha már Kit, akkor meg kell jegyeznem, hogy úgy tűnik nem csak a Bexi sorozat Tomija szeret minden alkalommal sétálgatni, hanem a F*ck love férfi főszereplője is igen gyakran megy csak úgy bandukolni, és igen... sokszor azt gondoltam, bár sétálna el egyszer végleg. A háromszögön kívül azonban volt még egy karakter, aki szerintem nem kapott elég teret, nem tudott kibontakozni, így nem is nagyon értettem a szerepét a könyvben, ez pedig Muslim. Őt nem igazán tudtam hova tenni. Olyan volt a feltűnése, mintha az írónő még egy plusz, bár erőltetett csavart akart volna belevinni a történetbe.
Őszintén megvallva örültem, amikor sikerült befejeznem, és rájöttem, hogy belekezdhetek egy másik regénybe. De akkor miért nem tettem le korábban, ha ennyire nem élveztem az elejét főleg? Mert tényleg érdekelt, hogy mi lesz a legvége, hogyan búcsúzik el a könyv az olvasójától. És bár az is eléggé összecsapott lett véleményem szerint, és maradtak elvarratlan szálak, végül is aranyosan záródott.

Borító:
A külseje a regénynek az, amely már az első pillanatban megvett magának. Olyan erőteljes, kemény, kicsit morbid, de gyönyörű. Imádom a színösszeállítást, és ennél a kitépett szívet tartó kéznél nem is kellett több rá, hiszen ezen kívül a cím betűtípusa annyira magára vonja az ember figyelmét, mintha külön tárgyként szerepelne a képen.

Összességében:
A Kapd be, szerelem!-mel elég rázósan indult a kapcsolatunk, voltak benne hullámvölgyek, némelyik rész jobban, míg a másik kevésbé tetszett. A regény olvasása után a kérdésem: Egy álom valójában meg tudja ennyire változtatni az embert és az életcéljait? Nem sikerült elég élethűen ábrázolnia az írónőnek, így ezt nekem nem sikerült elhinnem az olvasása közben. A karakterek sem kerültek közel a szívemhez, nem is lehetett eléggé megismerni őket ahhoz, hogy ez megtörténjen.
Azt hiszem, nem próbálkozom többet Tarryn Fisher könyveivel, mint kiderült: én és a regényei összeférhetetlenek vagyunk.
Mégis ha valakinek ajánlanám, akkor azok lennék, akik kíváncsiak egy nő életútkeresésére, ahogy próbálja betölteni a szó szerinti álmait és megtalálni a szerelmet.

Oldalszám: 330
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézetek:

"Mindig a nők választják ki a férfiakat, és a férfiak mindig a rossz nőt választják." 

*

"– Megpróbálni megválni valamitől, amit szeretsz, olyan, mint vízbe fojtani magad. Szeretnéd megtenni, de ellenkezik a természettel, hogy ne vegyél levegőt. Követeli a tested; és az eszed is azt súgja, hogy szükséged van rá. Végül a felszínre törsz, és veszel egy nagy levegőt, mert képtelen vagy megtagadni magadtól a légzés alapvető szükségletét. A szerelemét. A heves vágyét."

*

"Valóban van hely a szívemben a megbocsátásra; de az életemben nincs hely egy olyan embernek, akinek folyamatosan szüksége van rá."

*

"– Nem kávézom – jegyzi meg Kit. Nagyot kortyolok, és értetlenül nézek rá a bögrém fölött.
– Ezért nem mosolyogsz soha. Jobban tennéd, ha rászoknál."

2018. július 30.

Morgan Matson - Páratlan nyár

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Sloane kirángatta Emilyt a csigaházából és egy teljesen más életszemléletet mutatott neki. Életük legjobb nyarára készültek, amikor Sloane egyszer csak eltűnt és csupán egy listát hagyott maga után. A listán tizenhárom feladat szerepelt, amelyekre Emily amúgy soha nem vállalkozott volna. De mi van, ha a feladatok teljesítésével Sloane nyomára bukkanhat? 
Almaszedés éjszaka? Persze. Elég könnyűnek tűnik. 
Táncolj hajnalig? Miért ne? 
Csókolj meg egy idegent? Őőő… 
Emily belevágott a váratlan nyári kalandba Frank Porter segítségével (ami szintén váratlan volt), hogy teljesítse az összes feladatot. Ki tudja, mire jön rá a végén.
Meztelen csobbanás? Várj! Hogy mi? 
Morgan Matson a kortárs ifjúsági irodalom legmagávalragadóbb, California Book-díjas szerzője, aki őszinte történeteket ír a családról, a barátságról és az első szerelemről."

Nyár közepe révén tombol a kánikula, azonban hogyan lehetne ezt jobban kiélvezni, mint egy elragadó könyv társaságában befészkelni magunkat az árnyékban elhelyezett fakanapéra? A napszakok változását pedig abból észleljük, hogy mozgatnunk kell a bútort, mert hirtelen a tűző napon találjuk magunkat. Ezen a júliusi délutánon én is pont így éreztem magam. Kényelmesen elhelyezkedtem egy jó nagy párnával az ülőgarnitúrán a Páratlan nyárral a kezemben, aztán arra lettem figyelmes, hogy az utolsó oldalakat olvasva a nap is tűnik el az égbolton a kertben nőtt fák mögött, a szél pedig bár kellemesen, de hideg levegővel nyaldosta a nyárias öltözékem miatt szabadon lévő bőrfelületeimet. 
Igaz, néhol találkozhatunk hasonló alaptörténettel kicsit mobidabb kivitelezésben, azonban amikor a Páratlan nyarat a kezembe vettem, egyszerűen az volt a célom, hogy kikapcsolódjak. Ezt pedig ez a regény teljességgel megadta. 
Emily és Sloane már két éve legjobb barátnők, bár a kettejük jelleme szinte az ellentéte egymásnak. Főszereplőnk a visszahúzódó lány, aki nem szeret a középpontban lenni, az emberek nem igazán veszik észre, egy buli kellős közepén leül egyedül egy fa tövébe inni az alibiból vett pohár sörét, közben pedig egyetlen fiatalnak sem tűnik fel a hiánya. Ezzel szemben Sloane egy jelenség, akitől még az idősebb fiúk is rögtön randit kérnek, minden szem rá szegeződik, amikor megjelenik valahol, mindig tudja, mit mondjon, nem blokkol le. Ennek ellenére Emily emlékképeiben egyáltalán nem tűnik úgy, mintha kihasználná az adottságait, nem vetkőzik ki magából a figyelem hatására. Viszont ő az a karakter, akiről mindenki beszél, de mi egészen a regény végéig nem találkozunk vele, csak főszereplőnk visszaemlékezéseiben jelenik meg néhányszor. Azonban Sloane hirtelen eltűnésével Emily abszolút elveszettnek érzi magát, esetlennek és értelmetlennek. Hiszen sok ideig minden lépése Sloane körül forgott, mindent együtt csináltak, ő pedig jól elvolt a saját komfortzónájában, a lányra mindig támaszkodhatott. Ha valami ezen kívül esett, barátnője elintézte. Egy váratlan levél és egy 13 pontos lista azonban a feje tetejére állítja Emily világát, és hogy megtalálja legjobb barátnőjét, akiről azóta sem kapott semmi hírt, eldöntötte, hogy végigcsinálja a Sloane által írt kihívásokat – amelyek kimondottan arra szolgáltak, hogy Emily szembenézzen a félelmeivel, ezzel bennünket is ösztönözve valamilyen szinten – abban bízva, hogy így a nyomára bukkanhat.

"Ő volt a legjobb barátom, az egyik felem, és ezen pár száz kilométer sem tud változtatni." 

Az elején nekem nagyon úgy érződött, mintha Emilynek nem lenne saját élete, hiszen két évig minden pillanata Sloane-éhez volt kötve, alig voltak momentumok, amelyeket egyedül töltött volna. Minden emléke a legjobb barátnőjéhez kapcsolódott, együtt éltek át megannyi élményt, mindenről a szőrén-szálán eltűnt lány jutott eszébe, amerre járt. Ez viszont néha már túl sok is volt., és bár sokáig nem találkozhatunk a karakterével, Sloane a legtöbbször emlegetett szereplő a könyvben.  Bevallom, az elején Emily karakterével nem tudtam megbékülni. Úgy gondolom magamról, én inkább a másik véglet vagyok, kissé szabadszájú és mindenféle hülyeségre képes, így nehezen tudtam a lány bőrébe bújni. Azonban később rájöttem, hogy a karakterfejlődéséhez hozzátartozott ez a fajta eltúlzott visszahúzódottság, amely őt jellemezte, hogy aztán a lista és a feladatok segítségével sikerüljön szinte egy teljesen más emberré válnia, viszont tetszett, hogy nem vetkőzött ki önmagából. 
Morgan Matsonnak sikerült egy különleges ifjúsági regényt alkotnia. Elbűvöli az olvasóját. 
Ahogy haladunk előre a regényben, úgy válik a történet is egyre izgalmasabbá. Emily karaktere is fejezetről-fejezetre fejlődik, egyre jobban sikerül megkedvelnünk, és már én mint olvasó is bátorítottam őt az egyes kihívásokra, de közben rettentő kíváncsi voltam, hogyan teljesíti a különböző pontokat. Persze a másik kérdés, amely az ember fejében gyökeret ereszthet: Vajon Emilyt elvezeti a lista Sloane-hez? És hol van a lány?
Azonban a kihívások nem csak a legjobb barátnőjéhez viszik egyre közelebb, hanem az iskola egyik legkiemelkedőbb diákjához is, Frankhez. Meglepetten tapasztaltam, hogy ebben a gimnáziumban az eddigi sok regénnyel ellentétben nem a badass rosszfiúké a nagymenő címke, hanem az okosoké. Azzal, hogy Frank Porter petíciókat indít állatok megmentéséért, a diákönkormányzat elnöke, attól még nem lett lúzer, hanem az elkötelezettsége miatt mindenki ismeri és tiszteli. Ez a nem hétköznapi elem pedig irtóra tetszett a regényben. Ennek ellenére míg Emily karaktere emberi formát öltött, addig Frank bár teljességgel szerethető, azonban annál inkább a hihetetlenebb részét képezi a történetnek, és pont emiatt nem vált a kedvenc szereplőmmé az olvasás során.
Egy szóval nem állítom, hogy a regény nem kiszámítható a szerelmi szál terén, vagy hogy Morgan Matson ezzel a könyvvel akarta volna megváltani a világot, azonban én vallom, hogy egy jó történet nem akkor jó, ha nem tudom előre, mi lesz a vége, hanem ha egy olyan utazást és élményt ad, amely az olvasása alatt kiránt a valóságból és minden más megszűnik körülöttem. A Páratlan nyár oldalain haladva pedig pont ez történt. 
Ezért is adom meg neki a maximális csillagszámot, mert ez tényleg egy tökéletes nyári olvasmány. Egy páratlan történet. 

Borító:
Bár sokan nem értenek velem egyet, sőt valamiféle petíció is indult azzal kapcsolatban, hogy a kiadó tartsa meg inkább az eredeti borítót, ami szintén gyönyörű, azonban nekem valamiért a hazai kiadású külső sokkal jobban tetszik. Meg is magyarázom. Ha belépsz egy könyvesboltba, ott rengeteg regény látványa tárul eléd. Ha csak éppen betévedsz, nézelődsz, nincs konkrét célod, az első, ami megfog, az a mű borítója. Azonban ha mind egyféle színösszeállításból áll, viszont van egy, ami kiemelkedik a többi közül, a rikító színei, a másság vonzza a tekintetet, így önkéntelenül is arra vetődik az ember, hogy elolvassa, mit rejt a borító. Szerintem nagyon átadja a regény hangulatát, ezért is örülök, hogy a polcomon tudhatom, és bármikor kivehetem... csak úgy megcsodálni.

Összességében:
A Páratlan nyár egy tökéletes olvasmány olyanok számára, akik egy délután ki akarnak kapcsolódni, ki akarják zárni a külvilágot egy könyv segítségével. Ugyanis a regény ha egyszer beszippant, onnantól kezdve nincs megállás.
Bár nem hibátlan történet a szó szoros értelmében, azonban ezek felett el tudok siklani, ugyanis azt adta, amire nekem éppen szükségem volt. Egy könnyed regényre, egy nyári kalandra.

Oldalszám: 432
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Matthew Collins
Kedvenc idézetem:

"– […] Csak eszembe jutott az első éjszaka a Gyümölcsöskertben.
 – És? – kérdeztem. Próbáltam a beszélgetésre figyelni és nem arra gondolni, hogy milyen közel vagyunk egymáshoz, és hogy a keze a derekamon van.
 – Csak annyira… furcsa voltál – mondta végül. – Mintha azt remélted volna, hogy majd senki nem vesz észre. Továbbra is az arcát figyeltem.
 – És most?
Rám nézett, és elmosolyodott.
 – Ragyogsz – mondta. Felemelte a kezét a derekamról, és kisimította a hajamat az arcomból. – Egyszerűen ragyogsz."

2018. július 28.

Leleplezés | Anne L. Green új novellával érkezik!

Anne L. Green hazai írónő eddig megjelent 7 regénye mellett már kezünkbe vehetünk 2 novellát is az ő tollából. És figyelem rajongók! 
Érkezik a 3. is, amely az Elvakult szerető címet viseli. 


"Az erotikus hódításaimat hobbinak tekintem, a kapcsolataimból kizárok minden érzelmi kötődést, életem elsődleges célja újabb és újabb nők meghódítása. Szándékaimat sosem titkoltam, éppen ezért nem is értem, mit esznek rajtam olyan nagyon a nők."

Kitaláljátok ez alapján, kiről szólhat?
Természetesen nem másról, mint kedvenc hódítónkról, Alexander Crossról, mert belőle egyszerűen sosem elég. 

Borító:

Azonban a legfontosabb információ: Hogyan juthattok hozzá a novellához?
Minden, kizárólag Librin online előrendelt, az írónő ősszel debütáló Arcátlan csábító c. regényéhez jár egy a novellából a rendelés mellé, valamint aki személyesen eljön a szeptember 30-i könyvbemutatóra, szintén egy Elvakult szeretővel lesz gazdagabb. :) Merülj el te is ismét Alexander Cross világában!

És hogy mi újat tartogat még számunkra az írónő Mr. Cross-szal kapcsolatban? Az legyen meglepetés!