2019. december 6.

Grecsó Krisztián - Vera

HANGULAT                                MOLY                                        2019

"Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségen dolgozik, a mama meg minden nap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik. Az egyik eseményből következik a másik, mintha dominók dőlnének egymás után, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát. Mi fordítja szembe végzetesen az addigi legjobb barátnőjével? Miért olyan jó és ugyanakkor ijesztő egyre több időt tölteni Józeffel, az új lengyel fiúval? És miért vannak a felnőtteknek titkaik, ha Verától azt várják el, hogy ő mindig csak az igazat mondja?

Grecsó Krisztián új regénye arról szól, hogy a családi titkokat felfedni nemcsak tudás, de bátorság kérdése is. Vera felismeri: vannak helyzetek, amikor idő előtt kell felnőttként viselkednünk. És hogy fel lehet nőni a feladathoz." 

 Grecsó Krisztiánról rengeteget hallottam már a Vera előtt is, de amióta a regény a polcomra került, tudatosan figyelek, hol találkozom össze a nevével. Közeli barátnőim is nagy rajongói a szerző munkásságának, az idei szülinapomra pedig egyikük ezzel a kötettel lepett meg. Így került hozzám az idén megjelent regénye, a Vera
Rögtön az elején egy családi összejövetel közepébe csöppenünk, itt ismerkedhetünk meg a címszereplő lánnyal, a szüleivel és azok baráti társaságával. Közeli, szinte testvéri szálak kötik össze a két apát, lányaik pedig legjobb barátnők mióta az eszüket tudják. Ebbe a közegbe jelenik meg a lengyel származású Józef, aki lényegében kibillenti Vera életét a megszokott kerékvágásából: szerelmes lesz belé. Már ahogyan egy fiatal, tízéves lányka ezt átéli. A fiú feltűnésével megkezdődik egy folyamat, ami elindítja Verát azon az ösvényen, amelyen betekintést nyerhet a felnőtt világ hazugsággal és cselszövésekkel teli, valódi oldalára. A Józef iránt érzett gyermeki, bájos szerelme lerántja a leplet az élethazugságról, amely valójában őt körülöleli. Az igazi kérdés nem az, mi az igazság, hanem hogy egy sebezhető kislány hogyan dolgozza fel annak súlyát. 
Eleinte kibontakozik előttünk egy igazán aranyos, bimbózó szerelem, amely igazából visszaidézi bennünk is az első fiút vagy lányt, aki iránt mély érzéseket tápláltunk. Vera megtapasztalja igen fiatalon, hogy milyen az, amikor nem tud másra gondolni, csak Józefre, amikor szüntelenül a cselekedeteinek miértjére keresi a választ, és még szülei intésének is ellenmegy, mert így érzi legbelül helyesnek. Ám nem tudhatja, hogy eközben legjobb barátnőjében, Sáriban féltékenység és harag dúl, hiszen nemcsak Verát, de őt is elvarázsolta a fiú mosolya és bája. A szerző megpendíti az iskolai lelki erőszak, a gyerekek közti klikkesedés és rivalizálás témáját, amibe felnőtt szemmel a tanárok nem látnak bele. Sári egykori legjobb barátnője ellen hangolja az osztálytársait, Verát ezzel magányba taszítva. Így még inkább van ideje elgondolkodni az őt ért impulzusokon. 

"(…) mert a felnőttek ilyenek, nem kíváncsiak az igazságra, csak arra, amit ők érzékelnek belőle."

Nem egyszer elhangzik a regényben Vera füle hallatára, hogy ő "nem igazi gyerek". Grecsó Krisztián a fiatal lány lelki mélységeit is az olvasó elé tárja: az identitászavar nagyban meghatározza a könyvet. Ez a mondat feldúlja Vera világát, önmagát okolja, és amikor szüleivel próbál erről beszélgetést nyitni, azok nem törődnek kellőképpen a problémával. Így egyedül próbál a végére járni. Ugyanakkor fel van készülve a lány a válaszokra is?
A Vera értelmezhető beavatástörténetként is. Beavatás a valódi világba, annak napfényes és árnyoldalába egyaránt. Megtapasztalja a családi és baráti kötelékek fontosságát az életben, a bizalom, a szeretet erejét. Viszont találkozik a múlt árnyaival is, amelyet mindaddig elhallgattak előle. 
Az első könyvem volt Grecsó Krisztiántól, de biztosan nem az utolsó. Ez a regény felülmúlta az elvárásaimat! A gördülékeny stílus miatt könnyen belehelyezkedhetünk a címszereplő helyzetébe, élvezetesen, de közben didaktikusan adja át egy tízéves kislány félelmeit, érzelmeit közben bennünk empátiát ébresztve. Ám a hiteles lélekrajz mellett a regény kiemelkedően mutatja be a '80-as évek korát, az emberek mentalitását és életvitelét. És mindennek otthonául Szeged szolgál, amely szintén színfoltja a történetnek. 

Borító:
A regény borítója is különleges, akárcsak maga a történet. Elsőként kiemelném a képet uraló kékes-zöldes árnyalatot, ami megragadja a potenciális olvasó tekintetét a maga egyediségével, hiszen kilóg a könyvesbolti kötetek sorából. Másrészt a kép egy nyughatatlan várost ábrázol, ahol mindig történik valami. Ezen útszakaszon is bár megjelentek a hópelyhek, az emberek nem vonultak vissza kényelmes lakhelyeikre, hanem ki kocsiban, ki villamoson, ki gyalog közlekedve, de része a város vérkeringésének. Imádom!


Összességében:
 A Vera egy magával ragadó történet a gyermeki lélek sérülékenységéről és pasztelles világáról. A magányról, a szerelemről és a barátság erejéről. Hétköznapinak tűnő, ám annál fontosabb témákat jár körül. Elgondolkodtatja az olvasót, vajon ő mit csinálna a címszereplő kislány helyében? 
Imádtam az atmoszférát, amit Grecsó Krisztián a szavaival alkotott. Az első könyvem volt tőle, de biztosan nem az utolsó!
Azoknak ajánlom a Verát, akik vissza szeretnének utazni néhány évtizedet ezzel az időgéppel, hogy egy olyan történet részesei lehessenek, amely formál és épít minden betűjével. 

Oldalszám: 336
Kiadó: Magvető

Kedvenc karakter: Tátrai Vera
Kedvenc idézeteim:

"Vera egész este, ha erősödik benne a szomorú-izgulás, erre gondol: őt nem érheti baj, a mama vele van, és megvédi."

*

"… egymás mellett ülnek, viszonylag közel, nem szorosan, de a kezük, ha a fiú egy kicsit előredől, oldalt éppen összeér. És ez jobb érzés bárminél. Finomabb, forróbb, lebegősebb, mint egy repülős álom, vagy amikor gumimatraccal lebeg a Tiszán, és még annál is jobb, mint amikor kicsi volt, és a papa magasba dobálta. Ha ilyenek vannak a világon, akkor meseszép dolog élni."


2019. december 1.

Szeptember & Október & November | Összefoglaló és tervek télre

Sziasztok!

Ez az ősz merőben másként alakult, mint gondoltam vagy terveztem volna. Ugyanis ezekben a hónapokban kipróbáltam, milyen is az egyetemi létforma, milyen megpróbáltatásai vannak egy 20. századi német szakszöveg (filozófiai-teológiai) fordításának, milyen az, amikor heti háromszor vagy bent az épületben, de azt 12 órában teszed per nap, amikor már nem vezetik a hiányzásokat, te felelsz az óráidért és a lógásaidért, és nincs mese, mindig túl korán jön el a rettegett vizsgaidőszak.

A szeptember a teljes izgatottság hevében telt, megszenvedtem az első tárgyfelvételemmel (imádlak, Neptun), ami persze nem ment akadálymentesen, de erről minden egyetemista mesélhetne bőven. Elkezdődött a tanév, eközben megcsináltam a KRESZ-vizsgát, így azóta szépen vezetgetek, és ha minden jól megy, a téli bejegyzést már jogosítvánnyal az irattartómban írom. Egyetlen őszi színházélményem szeptember 20-án volt, amikor megnéztem kisöcsém szereplésében a végre Magyarországon is bemutatott Szépség és a Szörnyeteget. Gyönyörű előadás volt, egyik kedvenc mesém feldolgozása, és persze nem is lehetnék ennél büszkébb a kis Csészikémre. Szeptember utolsó hétvégéjén pedig megrendezésre került a Nyugati téri Alexandrában egy bizonyos raktárvásár, amelyet hasonlók láncolata követett. Biztosan hallottatok róla, de engedjetek meg néhány mondatot erről dolgozó szemmel. Nagyon brutális volt, és sokszor úgy éreztem, mintha nem is könyvszerető emberek jöttek volna el az eseményre. Konkrét könyvdobálásoknak lettem szemtanúja, amitől elállt a szavam és persze azonnal közbe kellett avatkoznom. Voltak olyanok is, akik könyvtornyokkal leültek az egyik sarokba, és elkezdték válogatni a számukra érdekeseket, amivel nem lett volna semmi baj, ha nem hagyják ott azokat, amelyeket nem visznek haza. Nyilván mindenki a szépséghibás, emiatt fillérekért elvihető Sarah J. Maas és Cassandra Clare könyveket, illetve Outlander köteteket vadászott, amikor pedig elfogytak, folyamatosan azt hallgattam, hogy mikor hozzuk ki ezeket. És persze a válasz mindig ugyanaz volt: attól függ, van-e még a raktárba érkezett dobozokban.
Hadik falán Ady
 Egy idő után már felüdülés volt lent dolgozni, ahol matricáztam a szépséghibás regényeket, és megszabadultam a tömegtől. A munka után közvetlenül részt vettem az Olvasás Éjszakája esemény egyik utolsó programján a Libri Könyvpalotában, ahol Vecsei H. Miklós beszélt Adyról, olvasott fel verseit és Beck Zolival együtt egy zenés esttel örvendeztettek meg bennünket. Másnap pedig elmentem Anne L. Green és Budai Lotti könyvbemutatójára. Azon szerencsések közé tartozhattam, akik már mindkét könyvet a megjelenésük előtt olvashatták, és a saját szavaimmal találkozhattam szembe a Heather vonzásában és az Édes ébredés borítóin. Hatalmas megtiszteltetés. :')
Az október sem telt kevésbé izgalommentesen, hiszen egy héten belül 2 amerikai írónő is a hazánkba látogatott, és dedikált a magyar olvasók körében. 2-án részt vehettem a Vi Keeland írónőnek rendezett sajtótájékoztatón az Álomgyár kiadó jóvoltából, hatalmas élmény volt, az írónő is hihetetlen aranyos és édes volt. Ezek után még szívesebben olvasom el a regényeit! Aztán 7-én Mary E. Pearsonnal volt egy interjú az Allee-ban, aztán dedikálta két könyvét a helyszínen. Alig várom, hogy a Tolvajok táncának megjelenjen a folytatása! 19-én az első POKET-előadáson is részt vettem a Hadikban, amit "Mi van a zsebedben?" címmel hirdettek meg. A rendezvényen Ott Anna beszélgetett Vecsei H. Miklóssal, Horváth Pannával és Diószegi Endrével a Poketről, a versekről és a Szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából c. antológiáról. Nagyon érdekes volt, biztosan elmegyek hasonló eseményekre még, amikor lesz lehetőségem.
Végül pedig a november is tartogatott számomra érdekességeket. Két amerikai írónőt is vendégül látott volna a Könyvmolyképző kiadó, Colleen Hoovert és Leigh Bardugot, ám sajnos az előbbinek egy szörnyű tragédia miatt rögtön haza kellett utaznia, ezzel megszakítva a turnéját, és elmaradt a várva-várt dedikálás. Az én szívem különösen is fájt, hiszen készíthettem volna interjút vele és dolgozhattam volna magán az eseményen is. A dedikálást pedig egybekötöttük volna egy csajos hétvégével egyik legjobb, ám távoli barátnőmmel, Lillsszel, aki végül ennek ellenére is feljött hozzám, és eseménydús péntek-szombat-vasárnap után térhetett vissza Lábodra. Igen, Lábodra. Beavattam a pestiség hatalmas előnyébe, hogy könyvbemutatókon vehessen részt, és ebből az élményből rögtön dupláztunk is: elmentünk Szurovecz Kitti Az egyetlen ismerős arc c. újdonsült munkájának bemutatójára, majd Hajdú-Antal Zsuzsanna Visszatérünk c. regényének dedikálására is. Mindkettő igazán ígéretes regény, alig várom, hogy olvashassam őket.
Ben Barnes és Kit Young között
De ahogy véget ért a hétvége, eljött Leigh Bardugo dedikálásának napja, akivel mint már olvashattátok is, készíthettem interjút és dolgozhattam is az írónővel. Hatalmas megtiszteltetés, hogy részese lehettem mindennek! Ugyanis az interjú fergeteges volt, szavakba sem lehet önteni. Leigh iszonyatosan aranyos és kedves volt, és mosolyogva fogadta az érkező vendégsereget. És ami még hihetetlenebb, találkozhattam Ben Barnesszal, aki az egyik kedvenc színészem! Mivel ő az egyik főszereplője  Leigh Bardugo GrishaVerse köteteiből készülő adaptációnak, így benézett a dedikálásra néhány percre. Nem jutottam szavakhoz, amikor kimondta a nevem, és megkérdezte, hogy vagyok, csak megöleltem és kértem tőle egy dedikálást a könyvembe. Ez a pillanat volt életem fordulópontja, innen már minden csak lentebb lesz. De a hónap utolsó napján sem unatkozhattam, mivel egész napos program várt a Pólus Moziban, ahol levetítették a Harry Potter és az azkabani foglyot és még sok más érdekesség, interaktív dolog várt a helyszínen. És persze egy nagyon szuper csajos délután kerekedett belőle. 
Szóval mit ne mondjak, értek impulzusok rendesen ebben a három hónapban is!

Így esett, hogy a szemináriumi dolgozatra olvasott Madách-szakirodalmakat nem számítva 14 könyvet olvastam el. Ez tényleg nem a megszokott mennyiség... de megpróbálok javítani az átlagon, hiszen várnak az izgalmasabbnál izgalmasabb regények a polcomon, a Könyvmolyképző kiadó újdonságairól nem is beszélve!

Ebből volt egy előolvasás:

Egy Álomgyár-novella:
Anne L. Green: Moszkvai csábító

Egy kedvenc újraolvasása:

Érzelmi mélységeket bejáró regények:
Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

Történelmi romantikus:

Vérpezsdítő krimi:

Pszichológiai, terápiás memoár:
Iwin D. Yalom: Úton önmagamhoz

Lehengerlő fantasy:
Leigh Bardugo: Árnyék és csont

Kortárs szépirodalom:
Grecsó Krisztián: Vera

Nehéz ezek közül kedvencet kiválasztani, hiszen a Colleen Hoover könyvet már amúgy is annak tartom. De ha úgy választom ki az ősz kedvencét, amely legjobban lebilincselt az olvasása közben, az Sienna Cole-nak A köd után című alkotása egyértelműen. Ismételten egy rendkívüli regény részese lehettem, egy nyomozásé, amely engem is berántott az első pillanattól kezdve. Mike Marshallal együtt gondolkodtam a megoldáson. Imádtam a fordulatait, hogy ennyire részletesen belemerült a pszichopátia megnyilvánulásaiba és hátterébe, majd egy utánozhatatlan kerettörténetbe foglalta mindezt, aminek összességéből egy igazi mestermű született. Állíthatom, hogy a legrészletesebb és legalaposabb könyv az írónőtől! 
Szerencsés vagyok, mert ősszel nem olvastam kegyetlenül rossz könyvet, de volt olyan, amelyben csalódtam. A beharangozásától kezdve végig azt hittem, hogy ez lesz életem regénye, az év egyik kedvence, és emiatt vélhetőleg túl nagy elvárásokkal kezdtem neki. Ez az Ahol a folyami rákok énekelnek. Lehet, másik alkalommal sokkal jobban kötődtem volna a történethez, de most nem szippantott be, emiatt közel három hétig olvastam. 

Az új könyveimnek a száma is kissé megsokszorozódott... Köszönhetően főként az Alexandra raktárvásárnak, ahol 11 szépséget sikerült beszereznem jelképes összegekért, volt Libri-s előrendelésem is az ősszel, de cseréltem is egy molyos lánnyal, lettek új POKET zsebkönyveim, és kaptak recenziós példányokat is. Így összesen 27 darab. 

Leiner Laura: Emlékezz rám
Alwyn Hamilton: A homok leánya
Tricia Levenseller: Daughter of the Pirate King – A kalózkirály lánya 
J. L. Armentrout: Shadows – Árnyak 
J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás
J. L. Armentrout: Origin 
Leigh Bardugo: Shadow and Bone – Árnyék és csont
Diana Gabaldon: Szitakötő borostyánban 
Diana Gabaldon: Az utazó 1–2. 
Rick Riordan: A villámtolvaj 
Sarah J. Maas: The Assassin's Blade – Az orgyilkos pengéje és más történetek 
Anne L. Green: Heather vonzásában 
Budai Lotti: Édes ébredés 
Sienna Cole: Elmejáték 
Anne L. Green: Moszkvai csábító
Vi Keeland: Csak szex
Vi Keeland: A megbízó 
Vi Keeland: Enyém leszel 
Cath Crowley: Szavak kékben
Baráth Viktória: Az igazság ára 
Ludányi Bettina: Kettőnk titka 
R. Kelényi Angelika: A lánynevelde 1. 
Sienna Cole: A köd után
Vecsei H. Miklós – Horváth Panna (szerk.): A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából 
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby 
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Visszatérünk
Szurovecz Kitti: Az egyetlen ismerős arc

Ősszel 8-szor voltam moziban, és ebből kétszer a Múlt karácsonyt (Last Christmas) néztem meg. Henry Golding és Emilia Clarke főszereplése megérdemelt egy újranézést, ráadásul a film is olyan katartikus volt számomra, hogy ezt muszáj volt még egyszer látnom. Másik hatalmas kedvenc mozis élményem a Joker volt, amely bár DC Univerzumhoz kapcsolódik, merőben eltér az eddigi szuperhősös szériától, a rendező mondanivalóval töltötte meg a filmet. Elgondolkodtató, mindenképp újranézős filmről beszélünk, és emelem kalapom Joaquin Phoenix előtt, amiért ilyen zseniálisan a vászonra vitte Joker komplex karakterét. Huuu, lélegzetelállító film volt! Lillsszel az egyik programunk egy premier előtti vetítés volt: a Könyvmolyképző kiadónak hála elsőként nézhettük meg magyar nyelven a Tudsz titkot tartani? című könyvadaptációt, amely könyv filmes borítóval már meg is jelent a napokban. Nagyon tetszett, annyit nevettem rajta, hogy azt nem lehet szavakba önteni, ráadásul a színészek munkája sem volt semmi, hiszen a film igazi komikuma a szereplők gesztusaiban és mimikájában rejlett. Ha jót akartok derülni, akkor mindenképp nézzétek meg a könyvadaptációt! Továbbá láttam még a Pompon klubot, a Wall Street pillangóit és a Jégvarázs 2-t, valamint a fentebb említett Harry Potteres eseményen a széria 3. részét. 
Ebben az évszakban nagyon éltem a Netflix előfizetésemet, rengeteg filmet ー köztük jót és rosszabbat is ー néztem rajta. Külön kiemelném A magas lányt, ami egy végtelenül aranyos film volt, az Azt és a Karácsonyi csereberét. Ez utóbbi hamarosan aktuális is lesz. (Fun fact: rengeteg karácsonyi film van Netflixen, szóval lehet maratont tartani.) Az Aztól nagyon tartottam sokáig, az első 10 perce után többször is bezártam, hogy inkább helyreteszem a szívritmusomat, ez nem nekem való film, de aztán Lillsz rávett, hogy végignézzem, és pozitívan csalódtam. Mind a filmben, mind magamban. Tartottam ismét mesemaratont, újranéztem a Szilaj, a vadvölgy paripáját és a Tarzant, de nem maradhatott ki a sorból a Szépség és a szörnyeteg sem. Ami még hatalmas élmény volt számomra, az a Chris Hemsworh és Tessa Thompson főszereplésével bemutatott Men in Black film. Hát életemben nem röhögtem még ennyit, plusz a Thor utalást nagyon díjaztam benne! Összesen 22 filmet néztem meg az ősszel, hát ez a nyári maratonhoz képest tényleg nulla. 
Lehet, hogy ez is a könyvek rovására ment, hiszen most ősszel csaknem 250 epizódnyi sorozatot néztem. A korábban is említett Netflix előfizetésnek hála rátaláltam az Elite című spanyol sorozatra és egy barátom ajánlására egy hét alatt ledaráltam a Peaky Blinders 5 évadát. De a Netflix-imádatom mellett van egy bizonyos HBO Go-imádatom is. Csak hogy teljesen legálisban nézhessem a sorozataimat. Így rátaláltam a Manifestre, aminek az egy évadának egy napon belül a végére értem. De kiéltem a Modern család őrületemet is, kikapcsolódásképpen nem nagyon teltek el úgy napok, hogy meg ne néztem volna minimum egy részt. Bár ismeritek... az egyből kettő lesz, a kettőből pedig három nagyon gyorsan. 
Ha az ősz legjobb filmes élményét kell megemlítem, akkor összességében az a Joker és a Peaky Blinders lennének. Csak hogy egy filmet és egy sorozatot említsek. Legrosszabb pedig a Swiped volt, amit én egyszerűen nem tudtam értékelni. Nem kötötte le a figyelmemet, pedig reméltem, hogy Noah Centineo megteszi majd... Na mindegy. 

Bár előreláthatólag a telemet egy valami fogja meghatározni: mégpedig a vizsgaidőszak. December 16-tól január végéig nagy hajtás veszi kezdetét, így valószínűleg programoktól mentes tél vár rám. De erről majd beszámolok három hónap múlva!
Addig is boldog karácsonyt mindenkinek! 

Millió puszi,
Barby

2019. november 24.

Egy különleges világ születése - Interjú Leigh Bardugo írónővel

Leigh Bardugo írónő, a fantasy-zsáner egyik kiemelkedő alakja látogatott el Magyarországra, hiszen a Grisha univerzum köteteiből a Netflix adaptációt forgat a fővárosban. Ám ezen a hétfőn nem csupán a munkálatokat felügyelte, az olvasóival is találkozott az Alexandra Pódiumon, én pedig azon szerencsések közé tartozhatok, akik egy interjú keretein belül beszélgethettek is a sikerszerzővel.
Nagyon megtisztelve éreztem magam, amikor kiderült a hír, hogy 10 percig kisajátíthatom Leigh Bardugo figyelmét, hiszen nem mindennapi lehetőség egy amerikai írónővel interjút készíteni. Bár eddig csak az Árnyék és csontot olvastam tőle, foglalkoztatott a kérdés, hogyan jutott eszébe egy ilyen különleges téma, mit gondol az Éjúrról, és kérdeztem továbbá arról is, miként is zajlik a forgatás és neki pontosan mi a szerepe benne.

Most jöjjenek Leigh Bardugo izgalmas, sokszor humoros válaszai!

Kata barátnőmmel, aki rengeteget segített nekem az interjúban
és Leigh Bardugo írónővel
1.) Milyen érzés, hogy a könyveidből sorozat készül?
Hihetetlen! Elmondhatatlanul izgatott vagyok miatta, ugyan kicsit ideges is, de eddig minden varázslatosan történt.

2.) És hogyan veszel részt ebben a munkálatban?
Elég hamar be lettem vonva a folyamatba, beszéltem az írókkal, elolvastam a forgatókönyvet, bár ezek mindig változnak még akár az évad forgatása előtt is egy nappal. De az első változatról azt kell mondjam, hogy egyszerűen fantasztikus volt. A szereplőválogatáson is jelen voltam, ugyan az én dolgom igazából csak annyi, hogy sikítsak hangosan, ha valami nagyon-nagyon nem tetszik, vagy ha valami éppenséggel igen, a készítők pedig remélhetőleg hallgatnak rám. 2020-ban fejeződik be a forgatás, aztán kezdődik el vele az utómunka, a speciális effektek, de remélem, még abban az évben láthatjuk!

3.) A GrishaVerse egy hihetetlenül különleges és egyedi világ, ezért muszáj megkérdeznem: Hogyan találtad ki? Mi inspirált téged? 
Valójában abból az ötletből fakadt, hogy milyen is félni a sötétben. Mindegy hány éves vagy, mindig lesznek az életednek olyan állomásai - még felnőttként is -, amikor megrémiszt a sötétség. Ha sátorozol az erdőben, vagy ha késő este egyedül vagy otthon, és bármiféle hangra ugrik egyet a szíved, és keresni kezded a szörnyet az ágyad alatt. Ez a félelem lényegében mindig veled marad. És egyszer csak arra gondoltam: Milyen volna az, ha a sötétség egy hely lenne? Milyen lenne, ha ezek a képzeletbeli lények megelevenednének ezen a területen, és fel kéne venni velük a harcot? Ez lett az Árnyzóna, és a többi ebből az ötletből született meg.

4.) Igaz a hír, hogy folytatni szeretnéd a Hat varjú duológiát?  
Taláááán. Van egy kis füzetem, amibe a jegyzeteimet írogatom, az ötleteimet. De csak azután tudnék belekezdeni, hogy befejeztem a King of Scars folytatását is. Még nagyon sok mindennek kell történnie a GrishaVerse-ben addig, hogy bele tudjam vinni minden ötletemet a Hat varjú következő kötetébe. És nagyon hiányoznak a Ninth House szereplői is, szóval lehet, beletelik egy kis időbe, de igeeen.

5.) A legutóbbi regényed, a Ninth House már felnőtteknek íródott. Miért döntöttél úgy, hogy kipróbálod magadat egy másik zsánerben is?
Igazából nem volt teljesen tudatos döntés a váltás, de ezt a történetet már nagyon régóta meg szerettem volna írni. Helyek, amelyeket be szerettem volna járni, dolgok, amelyeket el szerettem volna mondani, ezek viszont már nem fértek bele a YA kategóriába.

Az interjú készítése közben
6.) Melyik a kedvenced a könyveid borítói közül? Mindegyik annyira meseszép!
Igen, én is úgy gondolom, hogy gyönyörűek! De talán a The Language of Thorns az, amelyik számomra a legkedvesebb. Imádom a szerkezetét, az indázó ágakat, a töviseket, a motívumokat, valósággal lenyűgöző az egész. Nagyszerű munka!

7.) Gondoltad volna, hogy Éjúr karaktere ennyire népszerűvé válik a fanok körében?
Nem is tudom, hiszen az első regényemet írtam, még nem gondolkodtam ilyesmin. De szándékosan vonzónak szerettem volna alkotni, nem akartam egy olyan rosszfiút a történetbe, akit könnyedén visszautasíthat a főhősnő. És persze nagyon sokban hasonlít olyan gonosztevőkre, akikért én is teljesen odavoltam tinédzser koromban. Igazából az lepett meg igazán, hogy az emberek megvédték és megszerettek őt még a nagyon kegyetlen tettei ellenére is. Sokan kedvelik őt vagy össze akarják hozni Alinával, amivel semmi bajom nincs, de amikor úgy gondolják, hogy az Éjúr mindent egy nagyobb jó érdekében csinált, attól kicsit ki tudok akadni, végül is csak a diktátorok szerzik ugyanígy a hatalmukat. 

8.) Melyik fázisa az írásnak mondható a kedvencednek?
Mondhatni az átdolgozás utolsó része, amikor már körvonalazódik a könyv maga, a kétségek szertefoszlottak, és már nem kell küzdened semmivel, csak megpróbálsz mindent olyan szépre és valóságosra megalkotni, amennyire csak lehetséges. Bámulatos érzés. Olyan írói azt mondani, hogy éppen a regényemet szerkesztem. Kényelmes, ellentétben a tervezéssel, vagy azzal, amikor hirtelen olyan problémával szembesülsz, ami miatt kénytelen leszel változtatni mindenen, hogy a történet működőképes legyen. Szerintem minden író életében vannak olyan pillanatok, amikor azt érzi, hogy a könyve elmenekült előle, és valahonnan a világ végéről kell visszarángatnia, hogy újból magához szelídítse.

Ben, Kit és köztük én
9.) Szerinted mi a legjobb dolog abban, hogy író lettél?
Hogy találkozhatok az olvasóimmal. Ez egy olyan része az íróságnak, amire nem számít az ember. Nem számítottam én sem, amikor ültem a saját kis szobámban és dolgoztam a történetemen, de amikor találkozom az olvasóimmal, beszélgetek velük, és látom, milyen messzire eljutnak a könyveim, az valami rendkívüli dolog.

Nagyon köszönöm az írónőnek, hogy ilyen szuper válaszokkal ajándékozott meg! Valamint a fenti képen szereplő Katának, aki mindenben mellettem állt, lektorálta a fordítást, segített a magyar kérdéseimet angol formába önteni, és a nagy izgatottságomban figyelmeztetett, hogy a hangrögzítőt el ne felejtsem bekapcsolni. Nélküle aztán tényleg nem születhetett volna meg ez a bejegyzés! Illetve a Könyvmolyképző kiadó munkatársainak is jár a hála, amiért egy ilyen különleges élménnyel ajándékoztak meg! 

Valamint a felejthetetlen élményt még feledhetetlenebbé tette a meglepetésből megjelenő két színész, akik a forgatás után beugrottak a dedikálásra. A Jesper Fahey-t alakító Kit Young és az imádni való, dögös Ben Barnes, aki az Éjurat testesíti majd meg a vásznon. Ééééééés nekem sikerült elkapnom őket egy fotóra és egy-egy aláírásra! Hát életem pillanata volt, az biztos!

Összességében annyit mondanék erről a napról, hogy életem legcsodálatosabb órái voltak, imádtam a pörgést, látni azt, hogy még Oroszországból, Írországból és Közel-Keletről is érkeztek olvasók, hogy a könyvek ennyire összehozzák az embereket ennyiféle nemzetiségből, és persze öröm volt megcsodálni a rengeteg álomszép kiadást. :)

Millió puszi:
Barby

2019. november 14.

Mary E. Pearson - Az árulás szépsége

HANGULAT                                MOLY                                        2017

"Lia túlélte Vendát – de a Morrighan elpusztítására törekvő gonosz erő is életben maradt, és csak a hercegnő állíthatja meg.A közelgő háború miatt Liának nincs más választása, magára kell öltenie az Első Leány, a katona – és a vezér – szerepét. Amikor megpróbálja figyelmeztetni Morrighant, összekülönbözik Rafe-fel, és nem tudja, megbízhat-e Kadenben, aki követte őt.A Fennmaradottak krónikájának fináléjában árulókat kell leleplezni, áldozatokat kell hozni, és végre kell hajtani a lehetetlent, mert valamennyi királyság sorsa a tét.
A kötet tartalmazza a birodalmak múltját elbeszélő történetet, a Morrighant is." 

Őszintén, nem is tudom, milyen indíttatásból húztam eddig A Fennmaradottak krónikái befejezőkötetének olvasását, de amikor az írónő Magyarországra látogatott, és volt alkalmam vele személyesen is néhány szót váltani, az ösztönzött, hogy végre a végére érjek Lia, Kaden és Rafe történetének. A sorozat Az árulás csókjával egy nagyon izgalmas indítást tudhat magáénak, hiszen egy hercegnő elhagyja otthonát, az igaz szerelmet választja a kényszerházasság helyett. Ez a felütés alapjában egy ígéretes történet kezdete, és hatalmas írói fantáziára utal. Ezután következett a talán az első kötetnél is fordulatosabb folytatás, Az árulás szíve, ami megismertet a Vendában uralkodó komizárral, aki hatalmas jelentőséget kapott a befejezőkötetben is. Végül Liának menekülnie kell, hogy saját életét és elhagyott országát, Morrighant is megmentse. 
Bátran állíthatom, hogy ez a rész A Fennmaradottak krónikái csúcspontja. Ebben a kötetben teljesedett ki a történet, és egy nagy csatajelenettel megkaptuk a lezárást, ami összetörte a szívünket. Nehéz szavakba önteni mindazt, amit jelenleg érzek: leginkább ürességet. Vastagságához képest nagyon hamar a végére értem, mivel rögtön az első oldalak olyannyira magával ragadtak, hogy nem tudtam kiszakadni a történet cselekményszálából egészen a kötet végéig. Megannyi válaszra váró kérdést vet fel az elején, a kíváncsiságunk pedig hajt előre, hogy kitudódjon az igazság. 
Lia élete a szökésével fenekestül felfordult, a biztos családi fészek rablók barlangjává változott. Áruló szövetségesek uralják Morrginhant, és vérdíjat tűztek ki a lány fejére. Látszólag a saját családja is az egykori hercegnő ellen fordult, és testvérgyilkossággal vádolják őt. Ám Liát ismerve nem is számítunk másra, hogy visszatér szülőföldjére, ha az egyenlő is lesz a halálának helyével. Darbreckbe, Rafe hazájába érve nagy meglepetés fogadja a trónörököst: apja gyászhíre derült égből villámcsapásként éri őt, de ezzel a korona a fejére szállt. A vezetőség látszólag örömmel fogadja az ifjú hazatértét, mivel káosz uralja a vidéket, jól kivehető az irányítás hiánya. Rafe-nek döntenie kell: méltó uralkodóvá válik, és elrendezi a zűrzavart, vagy a szerelmet választja, és elkíséri Liát az ő földjére, ahol a fejüket akarják venni. Ezzel párhuzamosan Liának is választania kell a kötelesség és az érzelmei között, amelyek Rafe-hez kötik, hiszen az elválás akár örökre is szólhat. 

"– Jei zinterr… jei trévitoria.
Légy bátor. Légy győzedelmes."

Egy fantasztikus sorozat méltó befejezőkötete Az árulás szépsége. Izgalmas, varázslatos és teljesen egészében utánozhatatlan. Végigizgultam minden betűjét, minden sorát, mert sosem lehetett tudni, mit hoz a következő oldal. Mary E. Pearsont határtalan fantáziával áldotta meg az ég! Emberi, mégis hősies karakterekkel dolgozik, akikre a hétköznapi ember is erőt meríthet és inspirációt kaphat. Lia személyisége megpendíti a szívünk húrjait, ösztönöz bennünket, hogy mi, női olvasók is lehetünk és legyünk is igazi harcosok, hősök. Az ifjú lány bátorsága, amit még rögtön az első könyv során fedeztem fel Liában, megmaradt az ifjú hercegnőben, mégis olyan dolgokat kellett átélnie, amelyek átformálták őt a végső küzdelemre. Nehéz, embert próbáló döntéseket kell meghoznia, agyafúrtnak, ravasznak kell lennie, hogy végül ő kerüljön ki győztesként a csatából. Inspiráló karakter, aki a történetben igazán a szívemhez nőtt. De ugyanígy Rafe is, aki eleinte álruhát öltött, hogy megtudja, milyen nőszemély menekült el a vele való házasság elől. Végül azonban különleges kapocs alakult ki közte és Lia között, ami a sok közös élmény és megpróbáltatás nélkül lehet, nem jött volna létre. Ám a legnagyobb kedvencem a három kötet során Kaden volt, a vendai orgyilkos, aki a zárókönyvben megtalálta gyökereit és igazi családját is, akikhez ugyan vérrokonság nem köti, de a szeretet/szerelem igen. A legláthatóbb jellemfejlődésen valószínűleg ő esett át A Fennmaradottak krónikái alatt, hiszen egy gyilkológép volt, akit az elszökött hercegnő után küldtek, a végére pedig egy rendkívüli férfi lett, aki képes a gyengédségre és a szeretetre. 
Ez a sorozat számomra életre szóló élményt nyújtott, biztos vagyok benne, hogy nem utoljára olvastam el a köteteit. Örülök, hogy a polcomon tudhatom őket, és bármikor a kezembe vehetem, ha éppen egy igazán különleges fantasy történetre vágyom. Márpedig egészen biztos vagyok abban, hogy lesz ilyen alkalom...


"Nem számít, hányszor semmisül meg és születik újjá a világ, én mindig emlékezni fogok rá, kik voltunk mi ketten, együtt."

Borító:
Az írónő és én a dedikáláson
Tökéletesen passzol a kötet az eddigi sablonba. A kék szín egy különleges árnyalata uralja a képet, amelyen egy igazi női harcos látható, aki akár maga Lia is lehetne. A háttérben meghúzódó csatajelenet utal a regény végjátékára, a komizárral való összeütközésre. Egyszerűen imádom! Az első kötet borítóját és ezt összehasonlítva rádöbbenhetünk, milyen jellemfejlődésen ment keresztül a főszereplőnk: az egykori hercegnőből igazi harcossá vált.


Összességében:
Az árulás szépsége A Fennmaradottak krónikái tetőpontja. Ebben a kötetben csúcsosodott ki mindaz, ami az elmúlt két részben történt, valamint visszatérünk a kiindulási helyszínünkre, Morrighanbe. Még több fordulat, még több akció olvasható ebben a záróepizódban, mint az eddigiekben együttvéve! Nem bírtam egyszerűen letenni, kalapált a szívem az izgalomtól, alig vártam, hogy fény derüljön a végső igazságra. Egyedi és utánozhatatlan történet, amelyet minden fantasy-rajongónak egyszer minimum el kell olvasnia! 
Imádtam minden betűjét! Ez a trilógia számomra a 2019-es év felfedezettje, és elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy személyesen is találkozhattam azzal a nővel, akinek a fantáziájából ez a könyvsorozat megszületett. :)


Oldalszám: 630
Kiadó: GABO

Kedvenc karakter: Kaden
Kedvenc idézeteim: 

"– Hogy szereztél egy orgyilkost és egy frissen megkoronázott királyt bizalmasodnak?
– Az isteneknek veszekedett humorérzéke van."


*

"Egy életet sokféleképpen fel lehet áldozni, és nem is kell mindig meghalni hozzá."


2019. november 10.

Szaszkó Gabriella - Beszélj hozzám

HANGULAT                                MOLY                                        2017

"Amy ​Forester élete nem könnyű; úgy tűnik, senki sem érti meg tetteinek mozgatórugóit. Amy a híres íróval, David Penningtonnal él párkapcsolatban. A férfi nem olyan régen publikálta gyerekkori memoárját, amiből ország-világ számára kiderül, hogy Amy korábban az író bátyjával, Chrisszel járt jegyben. David testvére öngyilkosságát követően határozza el, hogy megosztja mindenkivel gyermekkora borzalmait, alkoholista édesanyjuk bántalmazásait és zűrös kapcsolatát Amyvel.Amy a rágalmazások után dönt úgy, hogy megírja a saját történetét, és elmélyed a múlt eseményeiben. Emlékeit a Pennington fiúkról egészen a megismerkedésüktől kezdi, majd elmeséli Chrisszel való kapcsolatát, és azt, hogy milyen is volt egy súlyosan önbántalmazó fiú és drogfüggő testvére mellett élni. Bár az írás ad némi megkönnyebbülést neki, de a visszaemlékezés és Chris halálának közelgő évfordulója feltépi a fájó sebeket. Vajon sikerül majd Amynek a felszín felett tartania Davidet? Túlélheti szerelmük a próbatételt? Egyáltalán lehetséges egy elvesztett személy árnyékában felépíteni egy párkapcsolatot?" 

Szaszkó Gabriella trilógiájának első kötetét még nagyon régen olvastam, évek óta halogattam a folytatást, mert féltem, hogy újból összetöri a szívemet és a lelkemet, továbbá Amy se lett a kedvenc szereplőm a Maradj velem alkalmával. Mégis így befejezve ezt a részt sokkal jobban átérzem, min is kellett neki keresztülmennie. 


"Az emberek nem ismerték a történetemet, nem értettek meg, ezért is fájt minden egyes támadásuk."

Ez után a sor után rá kell döbbennünk, hogy ennek a kötetnek meg kellett íródnia. Enélkül nem érthettük volna meg Amy valódi lelki világát. Ahogy mondani szokás, az éremnek két oldala van. Ez a másik. Ráeszméltem, hogy nem szabad elítélni úgy őt, hogy nem hallgattam meg, olvastam el az ő szemszögéből a történéseket. 
A regény középpontjában többek között az áll: Milyen is két embert egyszerre szeretni? Egy testvérpárt. Akik személyisége hasonló, mégis másként dolgozzák fel a fájdalmat, a gyerekkori sérelmeket, ami miatt pedig teljesen különbözővé válnak. A trilógia második kötete rögtön egy önreflexióval kezdődik, amelyben a megjelenik egy 'könyv a könyvben' effektus, mintha a Maradj velem sorai David Pennington tollából származnának. De a siker terhét nem egyedül a férfinak kell cipelnie, hiszen a publikált regény a nagyközönség elé tárta Amy személyét is, ami alapján az emberek megítélték őt. A sérelmei, a fájdalmai leírására ösztönzi őt David, hogy saját könyvbe fogjon:

"– Írd le! – mondta egyszerűen David. – Ha nem tudsz megszabadulni tőle, akkor ez a legegyszerűbb módja. Hidd el, sokkal tisztábban látod majd tőle a dolgokat."

A történet két idősíkon játszódik: a múlt érzelmekkel és fájdalmakkal teli időszakában, amely egyre halad előre, míg a jelenhez nem ér, amit megpecsételtek a korábbi évek megpróbáltatásai. Szépen lassan kibontakozik előttünk Amy és Chris kapcsolata, a találkozásuk pillanatától indul és egészen a férfi tragikus öngyilkosságáig tart. Egy évtizednél is több idő alatt kialakul köztük egy kölcsönös függőség, nem tudják elképzelni egymás nélkül az életüket. De olvasva a regény arra jöttem rá, hogy külső szemmel ez a viszony egyiküknek sem előrelépés, mégis szükségük van egymásra. Chris a múltjában él, a gyerekkori traumák annyira az életének a részévé váltak, hogy ez a lelkét örökre megcsonkította. Amy pedig praktizáló orvosként sem tudja megfejteni a szív akaratát, hiszen akaratlanul is érzelmeket táplál a vőlegénye öccse iránt. Irigyli a Davidben rejlő vadságot és szabadságvágyat, ami a bátyjából hiányzik. A két testvérből szeretne egy számára tökéleteset alkotni, egyiket sem bírja elengedni, ami visszafordíthatatlan következményeket szül. Mégis a mindhármuk sorsuk teljesen összefonódott. Bizarr helyzet alakul ki Chris halála után, ami bár a levegőben végig ott volt: Amy és David kölcsönös vonzalma. Ennek ellenére valahol logikus is, hogy ők ketten, mindenki mást kizárva, így dolgozzák fel közös szerettük elvesztését, az egymáshoz való közelkerülésük szinte várható is volt. 
Gondolkodásra késztetett ez a regény. Előítéletek nélkül, érzelmekkel és empátiától telve. Chris Pennington minden pillanatban összetörte a lelkemet, és annyira szerettem volna, ha ezennel más végkifejletre jut, mint az előző kötetben. A fájdalmas atmoszféra beránt, de nem húz le, teljesen átjárja az olvasót, megérinti a szívét, ami által az ember átértékeli a saját sorsát. 
Kiemelném még a fantasztikus címadást is. A "beszélj hozzám" szószerkezet többször is megjelenik a regény folyamán, hiszen a könyv kulcsmomentuma a kommunikáció illetve annak hiánya. Sok a történetben a kimondatlan szó, az elhallgatás, az érzelmek ki nem fejezése, ami tragikus végkifejlethez vezet. 

Szaszkó Gabi ismételten egy lélektani mesterművet alkotott. Minden egyes betűje összetört, de nem bírtam letenni. Állandóan a kezemben volt, megsiratott és csak azt éreztem: egyszerűen csak meg szeretném ölelni a szereplőket. 

Borító:
Egy rendkívüli történet olyan borítót érdemel, ami rögtön megszólítja az olvasót, és ez a kép ilyen. Egy nő szemléli New York városát egy padról. Egyszerű jelenet, de mindent elmond, amit el kell mondania. Különösképp a "hozzám" szó "o" betűje bír többletjelentéssel azok számára, akik már a könyv végére értek. Egyszerűen lélegzetelállító alkotás! Akárcsak maga a regény.


Összességében:
A Beszélj hozzám sokkal több egy átlagos tükörregénynél. Attól, hogy más perspektívába került a történet, újabb elemeket tudott az írónő beleszőni a könyvbe, amelyek megleptek és igazán szíven ütöttek. Imádtam minden szavát, egyszerűen a kezembe ragadt, nem akartam letenni. Atmoszférateremtő ereje van ennek a könyvnek! Olyan trilógia, amit mindenkinek el kell olvasnia! Kellő lelkierő kell hozzá, de minden vele töltött perc megéri. 

Oldalszám: 416
Kiadó: Maxim

Kedvenc karakter: David Pennington
Kedvenc idézeteim: 



"Az élet néha a legvadabb meglepetéseket produkálja."

*

"Chris hosszú ideig birkózott a félelmeivel. Ezek közül csak egy volt az óriáskerék. Az árnyak végül győztek, de ő ettől nem lett gyengébb. A legerősebb ember volt, akit valaha ismertem." 


2019. november 7.

Varázslatos hősnők - Interjú Mary E. Pearson írónővel


Sziasztok,

mint olvashattátok korábban, a GABO kiadó jóvoltából egy számomra igen kedves amerikai írónővel volt szerencsém találkozni, ő pedig nem más,  mint Mary E. Pearson.
Hihetetlenül egyedinek tartom a munkásságát, ezért külön öröm, hogy immáron a dedikált Tolvajok tánca és Az árulás csókja kötetem néz vissza rám a polcomról. Mary rendkívül aranyosan fogadta az Allee-ban összegyűlt tömeget, végig mosolygott az előtte megrendezett interjú és a teljes dedikálás alatt. Hatalmas élmény volt a vele való találkozás!
Olvassátok Miks-Rédai Viktória ㄧ a MEP kötetek fordítójának ㄧ kérdéseire az írónő őszinte, kedves és sokszor humoros válaszait!

1.) Amikor írni kezdtél, gondoltad volna valaha is, hogy ennyi nyelvre - köztük magyarra is - le fogják fordítani a könyveidet?
Elég furcsa érzés, hogy a könyveim olyan helyen járnak, amerre én még sosem, ezért őszintén, kicsit féltékeny is vagyok rájuk. Amikor megtudtam, hogy magyarra is lefordítják a Fennmaradottak krónikáit, nagyon izgatott lettem, hiszen előtte már megjelent Magyarországon az egyik korábbi regényem, Az imádott Jenna Fox. Ám én ez idáig még nem jártam Budapesten, így nagyon megtisztelve érzem magam, hogy itt lehetek ma veletek. 

2.) Sokan az olvasóid közül is tudják, hogy Kaliforniában születtél és ott is élsz. Az európai olvasók számára Kalifornia leginkább csak Hollywoodból áll, a végeláthatatlan tengerpartból és az állandó napsütésből. Mennyire hasonlítható ez a kép a valósághoz? Milyen volt a hely gyerekkorodban? Mesélnél erről egy kicsit?
Na igen, az állandó napsütés az tényleg valós sztereotípia, de ennek ellenére vannak hideg teleink, szeles őszi hónapjaink is és még fagy is, bár az tényleg nagyon ritka. Mint minden gyereknek, nekem is kellett házi feladatot csinálnom, előfordult, hogy szomorú voltam, ahogyan minden ember. Ugyanúgy néztem filmeket, a sztárokat a tévében, mint ahogy ti is teszitek, hiszen nem járkáltak a szomszédomban, nem ismertem egyet sem. A gyerekkorom hasonlíthat a legtöbbetekéhez, munkásosztálybeli családban nőttem fel, a szüleim fizetésről fizetésre éltek, de összetartottunk a szűkösebb időkben is, ezért is maradt rendkívül fontos szerepe az életemben a családnak mindmáig. 

Helyszín, ahol az írónővel az interjú zajlott
3.) Van olyan gyerekkori emléked, olyan tapasztalatod, amely formálta az írói szemléletedet?
A felnőtté válás igen kemény időszak mindenki számára, hiszen ekkor kezdjük el másként látni a világot. Én nagyon kreatív kisgyerek voltam, de volt egy időszak, amikor nyolc éves voltam, nagyon sok haláleset történt körülöttem. Egy nagyon szeretett nagybácsim hirtelen meghalt szívinfarktusban, a nagyapám utána pár hónappal vesztette életét, Kennedy elnököt pedig meggyilkolták, és mindez nagyon rövid időintervallumon belül. Gyerekként mindezt látni arra késztetett, hogy figyeljem, mi folyik körülöttem. Megfigyelővé váltam. De hát egy írónak ezt is kell tennie a nagy és kis dolgokban egyaránt.  Figyelni az embereket, az emberiséget, a reakcióikat. Szóval ez az időszak arra késztetett, hogy figyeljek oda jobban a körülöttem folyó világra.

4.) Már kiskorod óta, mindig is imádtál olvasni. Melyek azok a szerzők, akik nagy hatással voltak rád? 
Kezdetben persze a tündérmesék, mondókák voltak ezek, ahol a legtöbb gyerek is kezdte az ismerkedést az olvasással. Eleinte anyukám olvasta fel nekem őket, de ahogy egyre idősebb lettem, a kezembe kerültek  azok a tipikus iskolai olvasókönyvek, amelyek direkt arra lettek kitalálva, hogy megtanítsák a kisgyerekeket olvasni. Dick és Jane. Hátha valaki ismeri. Ezek nagyon száraz kis történetecskék: Dick elment az iskolába. Jane elkapta a labdát. Nem igazán nagyszabású könyvek ezek, de mégis megváltoztatták a világomat, hiszen megtapasztalhattam azt, hogy önállóan olvashatok, nincs szükségem ehhez más segítségére, nem függök senki mástól. És bár Dick és Jane-ben megvan az a rossz rapnek mondható ritmus, de ettől még elérte a kívánt hatást. Amikor idősebb lettem, egyszerűen beleszerelmesedtem Dr. Seuss könyveibe, az őrült karikatúráiba, illusztrációiba, szürreális szójátékaiba. Később tágult az érdeklődési köröm, elkezdtem történelmi regényeket olvasni, legfőképpen a nyugati telepesekről, de tinédzser koromban én is bújtam mondjuk a bulvármagazinokat is. Én abban hiszek, hogy engedjük a gyereknek, hogy azt olvasson, amit ő szeretne. Hiszen ha az adott regény, képregény, magazin vagy éppen a Dick és Jane megszeretteti vele az olvasást, akkor beteljesítette a célját.

5.) És most te vagy az, akinek a könyvei hatással vannak a világra és az olvasókra. Mielőtt valóra válthattad az álmodat - hogy teljes állású író lehess -, tanárként dolgoztál. Miért és hogyan döntöttél úgy, hogy felhagysz a korábbi szakmáddal, hogy az írásnak szentelhesd magad teljes egészében? 
A szívem mélyén mindig is író szerettem volna lenni, de ez csak egy elérhetetlen vágyálomnak tűnt számomra. Bár művészeti diplomával is rendelkezem, és egy kis ideig ebben az irányban is tevékenykedtem, végül a tanári pálya mellett döntöttem. Próbáltam a nyári szünidőt kihasználni, és ekkor hagyni kibontakoztni az írói vénám.
Akkor olybá tűnt, hogy az iskolai állásomat megszüntetik, de a férjem ekkor is mellettem állt: "Ez nem a világvége, hiszen végre be tudod fejezni a könyved! Vegyél ki egy évet, írd a regényedet, aztán találsz másik állást!". Eljött az év vége, a munkahelyem még megvolt, de az agyamban annyira teret nyert magának az, amit a férjem mondott, nem is tudtam másra koncentrálni, csak arra, hogy megvalósítsam az álmaimat, az írói pályafutásomat. Ezért tehát otthagytam a munkahelyemet, ami amúgy egy nagyon rossz tanács, szóval ne tegyétek, de én megtettem. Egy évet adtam magamnak és az írói ambícióimnak. Őrült módjára írogattam, majd elküldtem az első kész regényemet. De visszautasították. Ekkor azt gondoltam: Uramatyám! Mit tettem?! Ezután újra megpróbáltam, újból írtam, és a második könyvemet el is fogadta a kiadó. Az az egy év nagyon hamar letelt, közben ismét sikerült kiadatnom egy könyvemet, aztán még egyet, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy teljes állású író lettem. Örökké hálás leszek a férjemnek, hogy megadta azt a bizonyos kezdőlökést, ami végül erre az útra irányított. Nagyon félelmetes volt feladni az állásomat, de megérte.

Én és az írónő
6.) Említetted, hogy a férjed hatalmas támasz számodra. A regényeid főhőseinél is megfigyelhetjük, hogy fontos számukra a család és a baráti társaság. Mesélj a saját családodról!
Szerencsés vagyok, mondhatni nagy családból származom. A szűk család mi vagyunk a férjemmel, a két lányunk, két vejünk és a négy unokánk. Már ez is nagynak érezhető, amikor négy unoka szaladgál a házban. De a férjemnek és nekem is a kiterjedt családom elég népes, így ha összejövünk ünnepekkor, az egész házat megtöltjük.  Mindannyian szuper-támogatóak, de be kell valljam, mondhatni kicsit furcsák is. De ha neked is ilyen furcsa családod van, talán te is íróként végzed egy nap! Nagyszerű belőlük ihletet meríteni egy-egy történethez. Furcsák, de abszolút szerethetőek. Ami a családom apai ágát illeti, ők főként délről származnak, ahogy apa is, és mivel az Egyesült Államok igen nagy ország, nekik sokszor másféle a kultúrájuk, mint nekünk. És amikor azt fedezem fel, hogy egy távoli unokatestvér másként csinál dolgokat, az is egy érdekes tapasztalat.
Édesanyám ágáról chicagói rokonaim vannak, ami pont az apai ág ellentéte. Nagy multiváros, a család ezen tagjai rendkívül műveltek, mindenféle nagynevű iskolákat végeztek. De ezeknek ugyanúgy megvannak a maguk árnyoldalai is.
Így mondhatom, hogy egy egész színes karakterrajz bontakozik ki előttem, amikor ők egy helyen vannak.  Szóval ha neked is ilyen furcsa, összetett családod van, adj hálát érte! Hiszen ők adják az életed zamatát. 

7.) A két női főhősnőd - Lia és Kazi - mindketten rendkívül erős, fiatal lányok, cseppet sem hasonlítani a tipikus, young adult szereplőkre. Ám az erejük nem csupán fizikai, bár tudjuk róluk, hogy harcolni is tudnak, mégis Kazinak a hűségében, Liának pedig abban rejlik, hogy hátrahagyja a szerelmet a kötelességéért. Szerinted mi tesz egy női karaktert, vagy egy fiatal lányt igazán erőssé? És miért fontos az, hogy ezt ábrázold a történeteidben?
Több okból is nagyon fontos, hogy mutassuk az irodalomban, hogy mi, nők hősök vagyunk. Mivel azok vagyunk. Az anyukám is ilyen, a nagyanyám is, a nővérem is, mind hősök, bár meglehet, másként azok. Az egyik barátnőm is inspirált, miközben írtam a regényt, a lányaim is ilyen erős karakterek, nagyon sokat tanultam tőlük a folyamat során. Amikor kislány voltam, mindig úgy tűnt, hogy csak férfiak, fiúk lehetnek könyvek hősei, és szerintem igazán fontos, hogy a nők meglássák, hogy mi is hősök vagyunk, ismerünk magunk is hősöket, és több ilyen erős nőnek kéne szerepelnie az irodalomban is. Az ő erősségük lehet fizikai, lehetnek badass nők, akik lazán fenékbe billentik a pasikat, de akár más módon is lehet egy nő erős: mondjuk lehet rendkívül okos, ravasz, hosszútávúan tervező. És Lia és Kazi, akik a főbb szereplői az én történeteimnek, ilyen erős karakterek, mindketten a maguk módján. Ám vannak gyengeségeik is. Fontosnak láttam bemutatni azt, hogy a hősöknek is lehetnek gyengeségeik, hiszen ettől válnak emberivé. Ha csak simán tökéletesek lennének, hogyan tudnánk velük azonosulni? Azt akartam, hogy a lányaim és lányunokáim is láthassanak női hősöket a könyvekben, akik kézben tartják a saját életüket, hallatják a hangjukat, és megváltoztatják a világot. Hiszen ezt teszik a nők évezredek óta. Mi, hétköznapi emberek is hősök vagyunk, és ti is azok vagytok valaki számára!

8.) Tudjuk azt, hogy az író formálja a karaktereket. De vajon a karakterek is formálják ugyanúgy az írót? Volt olyan szereplő, akit a történet lezárta után sem tudtál elengedni? Ha igen, miért éppen ő volt az?
Mindegyik. Mikor befejezek egy történetet, azt minden alkalommal nehéz elengedni. Hiszen míg írom a regényt, addig velük élem a mindennapjaimat. Sokszor hirtelen azon kapom magam, hogy további történetet, folytatást kreálok a fejemben Liának, Rafe-nek és Kadennek. És ugyanígy volt Kazivel és Jase-szel. Már írtam is nekik egy kis novellát a fejemben! Ennyire nem tudom őket elengedni. Amikor te magad teremtesz egy szereplőt, és vele foglalkozol ébren töltött, szabad perceidben évekig, elkezdesz ragaszkodni hozzájuk, hiába teszel pontot egy regény végére. Hiszen ezek a karakterek hosszú időn át velem voltak. Ezért is született meg a Tolvajok tánca spin-off kötet. Őszintén, a történet nem is volt tervben, de egyszer csak életre keltek a fejemben, és muszáj volt leírnom. Ez a szép dolog az írásban, de ez vezet ahhoz is, hogy nehéz őket elengedni a végén.
Néha viszont a rosszfiúkhoz is ugyanígy kötődöm! De ahogy látom, nem vagyok ezzel egyedül: nagyon sok olvasóm írt nekem a komizárral kapcsolatban, akik többet akartak megtudni róla. Nem lehetne, hogy ő és Lia újra együtt legyenek? Szóval soha nem lehet tudni, melyik olvasó éppen melyik karakterbe szeret teljességgel bele.

Hatalmas élmény volt számomra az írónővel való találkozás, remélem, az interjú hatására az is úgy érezte, hogy részese lehetett ennek a csodának, habár személyesen nem volt jelen. :)

2019. november 2.

Sienna Cole - A köd után

HANGULAT                                MOLY                                        2019

"San Francisco monoton hétköznapjai felbolydulnak, amikor egy fiatal nő megcsonkított holttestére bukkannak a Csendes-óceán partján. Az első halottat hamarosan még több követi, és Mike Marshall nyomozó számára világossá válik, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a város környékén. Amikor azonban belekezd az ügy felderítésébe, még sejtelme sincs arról, hogy kivel vagy mivel áll szemben. A gyilkos több lépéssel jár a nyomozócsapat előtt, és tökéletesen eltűntet maga után minden bizonyítékot.
Amikor az FBI profilozója, Wade Nelson különleges ügynök is bekapcsolódik a nyomozásba, váratlan és megdöbbentő fordulatok következnek be: kiderül, hogy a gyilkosságok térben és időben is jóval messzebbre nyúlnak a vártnál.Talán mindeddig téves úton jártak? Talán nem is a megfelelő gyilkost követték? Vajon a hosszadalmas kihallgatások során már találkoztak a valódi tettessel, majd tovább üldözték a „Ködember” névre keresztelt fantomot? 
Egy sokrétű és minden ízében kegyetlen játszma veszi kezdetét, ami tíz évvel ezelőtt kezdődött egy véletlen találkozással. Mike Marshall ismét szembesül azzal, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a gonoszt ott kell keresnie, ahol a legkevésbé számít rá.

Sienna Cole a Lefelé a folyón című pszichológiai dráma és az iskolai erőszak témáját körüljáró Elmejáték után egy újabb lélekfacsaró és sokkoló rejtély megfejtésére invitálja az olvasót." 

Sienna Cole mindig meg tud lepni. Tudtam, hogy egy érzelmi hullámvasútra vállalkozom, amikor a kezembe vettem A köd után címet viselő legújabb regényét, de nem gondoltam volna, hogy ennyire megrázó, elgondolkodtató és lebilincselő lesz. De ez így történt: miután elkezdtem, nem volt megállás. Egyszerűen a könyv nem hagyta, hogy akár egy pillanatra is levegyem a tekintetemet a betűkről, mert féltem, hogy időközben megoldódik a rejtély. Nélkülem. Azt viszont nem hagyhattam!
Az írónő nem teketóriázott, rögtön már a prológusban elénk tárja a regény kulcsmomentumát, ami az olvasásakor bár empátiát ébreszt bennünk, sokáig nem tudjuk meghatározni a szerepét a történetben. Az állatkertben dolgozó Linda Cravent este hazamenve megerőszakolja egy idegen férfi, és nem marad más utána, csak a sötétség. 
Erőteljes kezdése egy monumentális alkotásnak.
A tényleges történet azonban ezután majdnem egy évtizeddel játszódik. Az Elmejátékból ismert Mike Marshall áll a középpontjában, a San Franciscó-i rendőrség egyik kiemelkedő alkalmazottja. Egy fiatal lány megcsonkított holttestére találtak, Mike pedig megkapja az ügyet, hogy járjon a végére, mégis ki bánik így egy nővel, és milyen indíttatásból fosztotta meg a holttestet női jellegétől. Rövid időn belül két hasonló gyilkosság kerül a rendőrség elé. Vajon sorozatgyilkosról van szó? 
Mike-nak azonban nem egyedül kell a rejtély végére járnia, hanem az FBI is besegít az indíték feltárásában Wade Nelson személyében. Kettejük közti dominancia párbaj színesebbé tette a regényt, ám hamar rá kell döbbenniük, hogy együttes erővel gyorsabban a rács mögé zárhatják az elkövetőt, mint külön utakon. 

"Az élete során mindenki fel tud mutatni legalább egy olyan embert, aki végzetes,sorsfordító hatás gyakorol rá.Valakit, aki miatt letérünk az addig biztosnak hit ösvényről…"

Nem kell sokáig várni, a Ködember - ahogyan a köztudatba beírta magát - felveszi a kapcsolatot az emberekkel: helyesírási hibákkal teli, provokatív levelet ír, ezzel kiindulópontot adva vagy éppen  félrevezetve a rendőrséget. 
Ugyanakkor a regény folyamán feltárul előttünk a múlt, egy bizonyos denveri lány, Marion Brooks eltűnéséről, akit a családja mintapolgárként jelenít meg a hatóság és mielőttünk, olvasók előtt is. Évfolyamelsőként végzett, kriminálpszichológiára szakosodott hallgató volt, aki a mesterképzést levelezőn végezte miközben börtönpszichológusként dolgozott távol az otthonától. Mi vezet arra egy fiatal lányt, hogy négy órákat ingázzon egy állás kedvéért? A világunkra vall, hogy a jó emberekkel történnek a rossz dolgok. Marion Brookst hivatalosan is halottnak nyilvánították. 
Imádtam minden sorát ennek a regénynek, ezek után még megtisztelőbb a borítón olvasni a soraimat. Felejthetetlen élményt nyújtott, félrevezetett és meghökkentett, de nem bírtam egyszerűen letenni. Különleges, borzongató atmoszférája van, ami így október végéhez közeledve éppen aktuálisnak is mondható. Eleven, valóságos történet, ami akár ma vagy holnap is megtörténhetne. 
Ám Sienna Cole zsenialitása abban rejlik, hogy nemcsak egy fordulatos krimivel ajándékozza meg az olvasóit, hanem a felvetet kérdéseket, tabutémákat, amelyekre választ is ad. Rendkívül széleskörű ismeretet ad át a pszichopátiáról és az ezzel diagnosztizált beteg lelki világáról. Ezek az emberek sokszor átlagosnak adják ki magukat, beleolvadnak a hétköznapokba, a legveszélyesebb ragadozók mindközül. 
Olvastam már igazán ütős regényeket, de azt hiszem, mindegyiket maga alá lökte A köd után. Hatalmas kedvencet avattam, az év egyik legjobbját! Az írónő nem finomkodik, őszintén a valóságot tárja elénk, ám mindezt egyedien, művészien megfogalmazva. 
Mindenkinek ajánlom, kivétel nélkül, hiszen ez egy olyan regény, amivel mindenkinek találkoznia kell közelebbről! 

"A bűbájos maszk mögött egy megveszekedett szörnyeteg lakik."

Borító:
Sötét, borongós hangulatot áraszt magából. Nagyban egy férfi jelenik meg előttünk, akivel akár az utcán is összefuthatnánk. Ki lenne ő, a gyilkos? Lent egy nő sétál elhagyatott területen, egyedül, ez pedig rögtön a prológus történéseire utal. Piros. A vér színe. A veszély jele. A borítóról áradó atmoszféra már rögtön elárulja: itt valami rendkívüli rejtőzik. Hátborzongató, de elképesztő műalkotás. 

Összességében:
Sienna Cole mindig levesz a lábamról. Regényeiben tabukat, nehezen emészthető témákat szólaltat meg, és ezeknek izgalmas krimi témájában ad hangot.  A köd után egy lélekjelenlétet igénylő, dinamikus történet. Nem unatkozhatunk az olvasása közben, egészen magával ragad, összetör és átjárja a lényedet. Míg olvasod, veled van, formál és tükröt tart eléd. Imádtam minden betűjét! Eleinte félrevezet, megkavar, teljesen a nyomozás részévé válsz. Egy rendkívüli elme mesterműve ez a regény!
Nehéz szavakba önteni azt, amit érzek, hiszen még mindig a hatása alatt állok. Felejthetetlen olvasmány, igazi mestermunka!

Oldalszám: 380
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Mike Marshall, Wade Nelson
Kedvenc idézeteim: 

"A holnap bizonyossága egy szempillantás alatt elenyészett, már csak a most rémisztő valósága volt jelen."


*

"A sötétség, az enyészet, a könyörtelen hidegség, ami mindenki mást halálra rémítene, számára ismerősnek és otthonosnak számított."


*

"Az élet legtöbbször nem jelzi előre a nagy fordulópontokat. Hirtelen jönnek, mint az elsöprő erejű detonáció, és magukkal sodornak mindent, ami addig biztos volt."