2020. május 21.

Leiner Laura - Emlékezz rám

HANGULAT                                MOLY                                        2019

"Semmi kétség, az Iskolák Országos Versenye tizenegy napja több eseményt tartogatott eddig Újvári Hanna számára, mint az azt megelőző egy teljes év. Az édesanyja halála után zárkózottá és közönyössé vált lány kezdeti idegenkedése idővel semmivé vált, és a piros csapat teljes értékű tagjaként minden tehetségét és tudását arra használja, hogy elnyerje a Szirtes Gimnázium számára az áhított kupát. A győzelemig azonban hosszú még az út, és Szirtes-csapat tagjai hamar megtanulják, hogy ezen a vetélkedőn sem a feladatok, sem a versenyzők nem olyanok, mint amilyennek első pillantásra látszanak. Az élménytábor árnyas fái alatt könnyen válhat barátból ellenség, kellemetlen ismerősből hasznos szövetséges, tartósnak hitt kapcsolatból futó ismeretség…"

 Vegyes érzéseim vannak ezzel a trilógiával kapcsolatban. Amennyire imádtam az Ég veledet, annyira csalódtam a Maradj velemben. Kíváncsi voltam, miket tartogat számomra az Emlékezz rám, hiszen ettől függ, milyen szájízzel fejezem be az Iskolák verseny trilógiát
Amikor igazán elegem van a külvilágból, csupán kikapcsolódásra vágyom egy jó könyv társaságban, akkor Leiner Laura mindig egy jó választás. Ez most is bebizonyosodott. Hamar beszippantott ismételten a történet, a Bükk, és az egyre növekvő feszültség, hiszen a döntő minden feladattal csak közeledik, amikor is eldől, ki nyeri el a kupát és a diadal örömét. 
Hannát sokként érte a fekete csapat kiesése és Kornél távozása. Milyen hatással lesz a bimbózó kapcsolatukra a közöttük tátongó 170 km? A lány biztos abban, hogy a sárga csapat Mátéja nem tisztességgel ejtette ki a feketéket, ám bizonyítani senki sem tudja. Csupán bízhatunk abban, hogy a gonoszok mindig elnyerik méltó büntetésüket. 
Lóri, Bernadett, Zsombi és Hanna jobb csapatot alkotnak, mint valaha, közös céljuk ugyanis a győzelem, ám már nem csupán társak egy versenyben, hanem a közös megpróbáltatások barátokká kovácsolták őket. A feladatok sikeres teljesítésének érdekében meg kell tanulniuk mások fejével gondolkodni, olvasni a sorok között, és tisztában kell lenniük saját tehetségeikkel, de egymás képességeivel is. De vajon mindez elég, hogy ők vihessék haza az IOV-kupát? 

"– Bosszúállók! Ez a Bosszúállók. Imádom, láttam vagy ötvenszer! Kívülről tudom az egészet – kiáltozott Isti teljesen túlpörögve."

Az Emlékezz rám tele volt izgalmas jelenetekkel, olyanokkal, amiket a Maradj velemből hiányoltam. Érdekes, egyedi feladatokat talált ki az írónő, érződött mindegyiken, hogy egyre nagyobb a tét, hiszen szűkül a kör és közeledünk a döntő felé. Immár minden csapat tisztán látta, hogy Máté nem az, akinek az elején mutatta magát. Mindenki tudomására hozta, hogy egyedül a győzelemért jött, és ezért bármit hajlandó megtenni. Még az aljas húzásoktól sem riad vissza. Ám amit ebben a regényben tett, az minden határon túlment. Itt bebizonyosodott, hogy a fiúnak nincs morális értékrendje, és nem tudja, mit is jelent valóban a barátság. Ezért viszont végig csupán sajnálni tudtam. Hiszen a magánynál az életben nincs rosszabb dolog. Az ilyen emberek pedig önmagukat ítélik erre a sorsra. Tetszett viszont, hogy az arany csapat hihető jellemfejlődésen ment keresztül, megkockáztatom, hogy a végére nemcsak Hanna, hanem az olvasó is megkedvelte a lányokat annak ellenére, hogy kezdetben az ellenszenv abszolút tapintható volt köztük és a többi játékos között. 

Az Emlékezz rám cím a Maradj velem utolsó sorai után arra is utalhatna, hogy bár Kornél immár visszatért a hétköznapok forgatagába, mégis emlékezzen a lányra, akit a Bükk erdejében megismert. De ez mégsem így van. Hanem ez a mondat a regény - valamint a teljes trilógia - másik szférájára vetül ki: a gyászfeldolgozásra. Hanna egy éve vesztette el az édesanyját, utána nem maradt más, csak a bűntudata. Minden pillanat, amit az Instagramnak és YouTube-nak szentelt, elvesztegetett időnek tűnnek, amit mással, hasznosabbal is tölthetett volna. Az édesanyjával. Hányszor mondta, hogy "most épp online játékban vagyok, nem érek rá"? Mi, olvasók Hannát visszafogott lánynak ismertük meg, aki kerüli a társaságot és félti az apja egészségét, de többször is találhatunk rá utalást, hogy korábban nem ilyen volt. A visszaemlékezésekből szolid képet kapunk arról, hogyan is viselkedhetett Hanna korábban, és mekkora törést jelentett a tinédzser életében az édesanyja elvesztése. Az IOV ezért neki több mindent adott, mint más résztvevőknek. Egyrészt megtalálta a szerelmet Kornél személyében, másrészt feloldozást nyert a bűntudata. Mindezzel a szállal Leiner Laura egyfajta didaktikus útmutatónak is szánhatta a trilógiát, hogy felhívja a figyelmet az eltúlzott médiahasználatra, a pillanatok múlékonyságára, és hogy az életet valójában megélni kell, és nem posztolni róla. 
Ám mindezen jók ellenére nem volt továbbra sem tökéletes a regény. Az Ég veledben megvolt még az újdonság varázsa, ami miatt hamar utat talált a szívemhez. A Maradj velemnél mondtam, hogy hiányoltam az akciót, a nagy fordulatokat, melyek ugyan az Emlékezz rámban megtalálhatóak voltak, összességében egy szuper alappal rendelkező, de rétestésztaként elnyújtott történetként éltem meg a teljes trilógiát. Sok volt már Kocsis cirkusza, és továbbra is hihetetlen, hogy a diákok bármelyike is az iskola közelébe venné az irányt a nyári szünetben, csak hogy molinót fessen a négy versenyzőnek. Eltúlzott volt, ahogyan Lóri karakterénél is ugyanezt éreztem. Karikatúrája volt a mai szlengnek és a fiatalok általános beszédstílusának. Joviális volt, és inkább fárasztó, mint szerethető figura. 
Ugyanakkor nem tagadom, hogy kellett ez a kikapcsolódás, amit az Emlékezz rám nekem nyújtott, minden hibájával együtt. Ezeket realizáltam magamban, de túlléptem rajtuk, hiszen nem volt célom sosem mazochizmusból olvasni, csupán szórakozásból. Mégis ugyanemiatt döntöttem úgy, hogy felhagyok egy időre a Leiner Laura könyvekkel, hacsak nem tud a következőkben egy olyan alapötlettel előállni, amire igazán nem fogok tudni nemet mondani.

Borító:
A második kötetnél kifejtettem, hogy nagyobb változásra számítottam a kötetek kinézetét illetően, mégis azért szépen mutat egymás mellett a három rész. Apró különbségek megfigyelhetőek rajtuk, ám az a lényeg, hogy egymással harmonikusak, és külön-külön is idilli, szemet gyönyörködtető látvány mindegyik.

Összességében:
Leiner Laura könyvei mindig kikapcsolódást nyújtanak, amikor épp arra van szükségem, hogy elmélyedjek egy könnyed, humoros, fiatalos történetben. Ez megvalósult az Emlékezz rámot olvasva is. Lezárult egy trilógia, melynek összességében szerettem a részese lenni. Együtt izgultam Hannával, Lórival, Bernadett-tel és Zsombival minden feladat teljesítésekor, vagy éppen amikor várták a következő akadályt. Hiszen a teljesítési vágy végig ott zubogott bennük, és a legjobbként akartak kikerülni a verseny végén. De vajon ez sikerül nekik? 
Az egyedi alaptörténet rögtön előrevetítette az Iskolák versenye trilógia sikerét. Egy történet gimis szereplőkkel egy nyári versenyen, ahol előtérbe kerülnek a morális értékek, a barátság, a csapatmunka, a közös élmények,  mindebbe egy romantikus szálat is beleszőtt az írónő. 
Azoknak ajánlanám leginkább a trilógiát, akik egy aranyos, mégis izgalmas vetélkedő részesei szeretnének lenni, kimozdulni a Bükkbe, hogy átéljék a kihívásokat a Szirtes Gimnázium tanulóival. 

Oldalszám: 460
Kiadó: L&L

Kedvenc karakter: Kornél
Kedvenc idézeteim:

" – [...] Most mit mondjak, Hanna? Veszettül hiányzol, és jó volt hallani a hangodat a videón – mondta, mire azonnal megtelt a szívem boldogsággal, és úgy éreztem, hogy szinte felrobban a mellkasomban.
– Te is hiányzol – suttogtam."
*

"Köztudott, hogy nyáron az egyenleteknek nincs megoldásuk." 



2020. május 15.

Sarah J. Maas - A hajnal tornya

 HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Egy csodálatos birodalom. Egy kétségbeesett küldetés. Egy ősi titok.

Chaol Westfall és Nesryn Faliq azért érkezett Antica tündöklő városába, hogy szövetséget kössön a déli kontinens kagánjával, akinek hatalmas serege jelenti Erilea utolsó reménysugarát. De nem ez az egyetlen oka, hogy Anticába utaztak: gyógyírt keresnek Chaol Résvárban szerzett sebeire a legendás Torre Cesmében.
A gyerekként iszonyatos borzalmakat átélő Yrene Towers a legkevésbé sem kíván az ifjú adarlani nemesen segíteni, meggyógyítani meg aztán főleg nem akarja. Csakhogy esküt tett, miszerint segíti az elesetteket – és tartja is a szavát. Azonban Lord Westfallt sötétség kíséri, és Yrene hamarosan rádöbben, hogy a fiú múltja mindkettejüket magával ragadhatja.
A távoli hegyekben harcosok lenyűgöző rukokon szárnyalnak, és az árnyak mélyén régóta várt válaszok lapulnak. Olyan tudás, ami a túlélést jelentheti a világ számára – vagy a végső pusztulást." 

A hajnal tornyában eltávolodunk észak partjaitól és délre utazunk Chaollal és Nesrynnel, akik Aelin és Dorian megbízatásából keresik fel Antica városát. Vészesen közeledik a háború, és szövetségesek nélkül nem lehet legyőzni a valg királyt, Erawant. Ám nem csupán politikai célzattal vették délnek az irányt: az egykori főparancsnok megsérült a harcban, és deréktól lefelé lebénult. A hírek szerint Anticában vannak a legnevesebb gyógyítók, akik minden bizonnyal képesek újra lábra állítani Chaolt. 
A két küldött délen találkozik egy teljesen másféle mentalitással, mint amit északon az emberek tapasztalnak. Harmónia és egyenjogúság uralja ezt a félteket. Kívülről egyfajta ideális államberendezkedést tapasztalhatunk ezen a vidéken, ám ez nem jelenti azt, hogy nem tudnak a körülöttük zajló vehemens küzdelemről. Az Anticát uraló atmoszféra egzotikus volt, másféle, mint amilyen az eddigi Üvegtrón kötetek olvasása közben körülvett bennünket. Ebbe a békésnek tűnő közegbe érkezik meg Chaol és Nesryn. A kaganátus saját vendégeiként szállásolja el őket, viszont a szövetségesi ajánlatot nem fogadják el. Mi lesz így? Elbukik a küldetés? Ugyanakkor azt megengedik, hogy Chaolt megvizsgálják a helyi gyógyítók. Talán ezzel nyertek egy kis időt, hogy rávegyék az uralkodót, küldjön katonákat északra, hogy a közelgő háborúban Aelin Ashryver Galathynius oldalán harcoljanak. 
Yrene Towers messze földről menekült Antica városába, hogy gyógyítónak tanuljon. Az egyik legtehetségesebb tanonc vált belőle, és segít azokon, akikből már kihunyt a remény minden szikrája. Amikor megtudja, hogy az adarlani testőrség egykori főparancsnokán kellene segítenie, felszakadnak a régi, lelki sebek, és látni sem akarja Chaol Westfallt. A fiatal gyógyítónak viszont rá kell döbbennie, hogy nem szabad egykori letiport népét, a múltját látnia a kapitány vonásaiban, hanem követnie kell az esküjének szavait, és segítenie a reményvesztett férfin. Közösen elindulnak egy olyan ösvényen, melyen mindketten mind testileg, mind lelkileg erősödnek, és egy megszakíthatatlan kapocs alakul ki közöttük, mit igaz szerelemnek hívunk. 

"A világnak több gyógyítóra van szüksége."

Yrene és Chaol fanart
A hajnal tornya bár izgalmakban teli, a sorozat szempontjából fontos történéseket rögzít, mégis a középpontjában egy pártalálás áll. Yrene és Chaol mély kapcsolata őszinteségre épül, melybe beletartoznak a férfi korábbi érzelmei egy bizonyos orgyilkos iránt, akiről kiderült, hogy népének megjövendölt királynője. Nosztalgikus, de egyben szükséges is volt visszatekinteni Chaol és Celaena közös múltjára, megtudni, hogyan élte meg a férfi az első három kötet történéseit, és felidézni mindazt, ami végül A hajnal tornya kapuihoz vezetett. Nagyon tetszettek ezek a jelenetek, bár fájó szívvel olvastam őket. Ám oka volt annak, hogy ők ketten nem végezték egymás mellett. Ez az ok pedig egy ifjú, tehetséges gyógyító, Yrene Towers, aki Chaolból előhozta a mélyre ásott érzelmeit, és elhozta számára a hajnalt, az új nap ígéretét, a reménysugarat, amire egész életében várt.
Bevallom, az egyik kedvenc Üvegtrón kötetem lett A hajnal tornya. Ez köszönhető az őt körüllengő egyedi és egzotikus atmoszférának, a rendkívüli fordulatoknak, de a romantika elemének is, mely itt jobban kiteljesedhetett, mint a korábbi részekben. A menthetetlenül romantikus lelkemnek igazi gyógyír volt ez a regény, és a főszereplők mellett én magam is gyógyultam. Épített, inspirált a történet: megtanít bennünket, hogy soha ne adjuk fel! Mindezek mellett a mágia és a fantázia birodalma ugyanúgy jelen volt a cselekményben, mely segít kiszakadni a mostani nehéz, izolációs helyzetből. 
Chaol mindig is a szívem csücske volt. Rossz döntéseiért sosem tudtam igazán neheztelni rá, és az őt ért csapásba belefájdult a lelkem. Hogy végigkövethettük egy teljes regényen át az ő sorsát és fejlődését, igazi ajándékként éltem meg Sarah J. Maastól. Az ő és Yrene karaktere is eleven, valóságos volt a történet során, nagyon hamar elröppent a velük töltött idő.  Ám a kérdés végig ott lebeg minden oldalon: Vajon a férfi újra lábra tud majd állni, és sikerül szövetségesekkel az oldalán visszatérnie északra?

Páratlan élményt nyújtott, érzelmek hosszú skáláját hozta ki belőlem. Nevettem, sírtam, örültem, vagy éppen megszakadt a szívem. 

Borító:
Már a külseje alapján is megállapíthatjuk, hogy valamelyest kivételt képez az eddigi Üvegtrón kötetek közül. Aelin megszokott grafikus alakja helyett szimbolikus borítóval találjuk szembe magunkat. A gyönyörű kék árnyalat mögött pedig egy Anticát idéző város bújik meg. A történethez hasonlóan pedig a külseje is igazán elbűvölő a regénynek. Egyszerűségre törekedtek a készítői, mégsem akartak elrugaszkodni az eddig megjelent kötetek borítóitól, ugyanakkor be akarták mutatni, hogy ez egyfajta kiegészítő - ugyanakkor létfontosságú - rész a Viharok birodalmát követően. 


Összességében:
 A hajnal tornya egy rendkívüli, érzékletes történet, melyben megjelennek a küzdés fáradalmai, a gyógyulás nehéz folyamata és a lelki fejlődés. A sok izgalom és fordulat mellett ugyanakkor az érzelmekre helyezi a hangsúlyt ebben a kötetben Sarah J. Maas. Az eddigi kötetek alatt megismert Chaol Westfallt egy új perspektívából mutatja be, mely által sokkal közelebb kerül a karaktere azokhoz az olvasókhoz is, akik az első kötetek valamelyikében csalódtak a személyében. Én mindig is a szívemen viseltem az adarlani főkapitány sorsát, így külön örültem, hogy saját regényt és cselekményszálat kapott. 
Minden szava megpendítette a szívem húrjait. Egy egzotikus világba kalauzolt el, elérte, hogy izguljak a szereplőkért, és szinte a helyszíneken éreztem magam a szemléletes leírásoknak köszönhetően. 
Hatalmas kedvencet avattam A hajnal tornyával! Nem csak Üvegtrón-rajongók számára ajánlom ezt a regényt, hiszen nem kapcsolódik teljesen szervesen annak cselekményébe. A romantikus fantasy szerelmesei imádni fogják!

Oldalszám: 792
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Chaol Westfall, Yrene Towers
Kedvenc idézeteim:

"A hallgatás éppolyan hatásos lehet, mint a szavakba öntött kérdések."

*
"– Ez lesz a mi korunk nagy háborúja – szólalt meg halkan. – Még akkor is emlegetni fogják, amikor mi már nem leszünk, amikor már az unokáink unokái is meghaltak. Erről suttognak majd a tüzek körül ezt éneklik a nagycsarnokokban. Hogy ki élte túl, ki halt meg, ki harcolt és húzta meg magát."



2020. május 8.

Sarah J. Maas - Viharok birodalma

HANGULAT                                MOLY                                        2017

"A világot az álmodók mentik meg és építik újjá.
Alig kezdődött meg Aelin Galathynius hosszú útja a trónjáig, máris háború fenyeget. Útja során elveszített, de szerzett is szövetségeseket, barátságok köttettek és szakadtak meg, miközben a mágikus erőt birtoklók és azt nélkülözők is konfliktusba kerülnek. Aelin szíve az oldalán harcoló hercegé, hűsége pedig a védelmére szorulóké, akikért mágiája utolsó cseppjét is kész odaadni. Ám a múlt borzalmas bugyraiból szörnyetegek bukkannak fel, és a sötét erők felsorakoznak, hogy leigázzák a birodalmát. Egyetlen esélye marad, egy kétségbeesett küldetés végrehajtása, ami a végét jelentheti mindannak, ami Aelin számára drága.
A kirobbanó sikerű Üvegtrón sorozat lélegzetelállító ötödik kötetében Aelin válaszút elé kerül: mit és kit áldozzon fel azért, hogy megakadályozza Erilea széthullását." 

Rendkívül rosszul viselem a függővégeket, ezért is jutottam még évekkel ezelőtt arra az elhatározásra, hogy szépen lassan haladok majd az Üvegtrón kötetekkel, míg megjelenik a befejező rész, a Kingdom of Ash itthon is Felperzselt királyság címmel. A magyar rajongók számára pedig ez a jeles alkalom decemberben elérkezett, így nekem sem maradt több kifogásom az ellen, hogy ismételten belefeledkezzek a sorozat nyújtotta fantasztikus világba. Az általam felvázolt gondolatmenetnek ugyan jelentős hátránya volt, hogy fel kellett frissítenem az emlékeimet az előző részekről, ugyanakkor végtelenül hálás vagyok azért, hogy a folytatása már vár a polcomon, és amint végzek a gépeléssel, neki is kezdek. Mert a Viharok birodalma utolsó oldalai után lehetetlen nem így tenni! 
A történet egy múltbeli jelenettel indít, melyben Elena és a párja, Gavin meghátrálnak az Erawan elleni harc elől, a veszélyt nem hárítják el, csupán ideiglenesen megszüntetik, így a végső összecsapást egy másik generáció örökli meg. A Megjövendölt Királynő.

Mindezek után a regény továbbra is több cselekményszálon fut. Találkozhatunk Manonnal és a feketecsőrű boszorkányokkal, Elide-dal és Lorcannel, valamint Aelin Ashryver Galathyniussal, történetünk valódi főhősével, és csapatával, akik próbálják felvértezni magukat a közelgő összecsapásra mind a gonosz Tündérkirálynővel, Maeve-vel, mind pedig a rémkulcsokat gyűjtő Erawannal szemben, aki fel akarja dúlni az egész kontinenst, elfoglalni a trónt, és megfosztani Aelint jogos örökségétől. Mindezen szereplők a regény folyamán térben közelednek egymáshoz, ám végig ott lebegett a kérdés: Mikor ér össze a három szál?
A Viharok birodalma az előkészületek könyve. Végig érezhető benne, hogy felvezetőként szolgál a befejezőkötet számára, ám ez nem azt jelenti, hogy ne lenne érdekes vagy teljességgel letaglózó. Minden jelenete sokkolt, rögtön az elején berántott a cselekmény, és éjszakába nyúló olvasásokat eredményezett. Egyszerűen nem akartam kiadni a kezemből, féltem, hogy valami történik nélkülem, hiszen a Sarah J. Maastól megszokott izgalmakat tartogatta ez a könyv is számomra. Sorra derültek ki a régmúlt elhallgatott titkai, melyek megfordították a cselekmény irányát, újabb izgalmakat hozva ezzel a történetbe. Ám a vérpezsdítő jelenetek mellett nagy szerepet kapott a lélektaniság, a romantika is, mely továbbra is nyálmentes, sokkal inkább szívet tépő része a regénynek. Aelin és Rowan közötti kapcsolat más oldalát sikerült ebben a kötetben megismernünk, valamint több szikra is lángra kapott az oldalakon, mellékszereplők mély lelki világát tárta elénk itt az írónő. Ez külön megmelengette a szívemet, új töltettel színesítette az eddig is rendkívüli sorozatot. 

egyik kedvenc #Rowaelin fanartom
"Amikor ez a világ már csak elfeledett porfelleg suttogása lesz a csillagok között, még akkor is szeretni foglak."

A cselekményszál arra épül, hogy vajon sikerül-e Aelinnek elég szövetségest szereznie ahhoz, hogy a végső összecsapás végén ő jöjjön ki győztesként. Nem csupán más uralkodókat kell maga mellé állítania, de saját népének befolyásos urait is meg kell győznie arról, hogy jó vezető, és bár éveket töltött Celaena Sardothienként, és állt hírhedt orgyilkos hírében, hazáját és királynői kötelességeit sosem feledte, és kész harcolni az országáért, a szeretteiért. De vajon mit kell mindezért feláldoznia?
Ismételten rabul ejtett az Üvegtrón világa. A szereplőket a szívembe zártam, a csatajeleneteket heves pulzussal olvastam, Sarah J. Maas olyan érzékletesen mutatja be a felépített univerzumot és a teljes cselekményt, hogy ott érezhettem magamat a helyszínen. Szinte melengetett a tűz és belekapott a hajamba a szél. És erre képes egy igazán jó könyv. Azt az érzést kelti, mintha az olvasó is a részese lenne a világának. Így hát nem csoda, hogy túlfűtött érzelmekkel a szívemben és könnyekkel a szememben zártam be a kötetet.

Borító:
Aelin immár kivont karddal, a végső összecsapásra készülődve jelenik meg a borítón. A mindent elpusztító, lobogó tűz fontos eleme még a képnek, hiszen a lány idézi meg a lángokat. Különleges színvilága engem már az első pillanatokban elkápráztatott, ez a zöldes-szürkés árnyalat igazán passzol a sorozathoz, és a kötet hangulatához is.

Összességében:
Az Üvegtrón sorozat hamar a bűvkörébe vont, ám a nagy fordulat után még inkább a szívembe zártam a köteteket. Sarah J. Maas hatalmas koponya, vérbeli írónő, aki mindig képes elkápráztatni az olvasóit. Ez a Viharok birodalma esetében sem volt másképp. Az akciódús sorok közé mély lélektaniságot csempészett, mely által a szereplők közötti viszonyok is más fényben tűntek fel, mint eddig. 
Izgalmas, vérpezsdítő előkészülete egy hatalmas összecsapásnak. 
Imádtam mind a 760 oldalát: egyszer a szívritmusomat, másszor a könnyeimet nem bírtam kordában tartani. Két érzelmi szélsőség között mozog a regény, testestül-lelkestül megmozgatja az olvasóját.
Azoknak ajánlom a teljes szériát, akik ebben a bezárkózós időszakban ki szeretnének szakadni a négy fal közül egy fantasztikus, lebilincselő sorozat által, és elutazni egy olyan világba, ahol mindent átjár a mágia.

Oldalszám: 760
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Rowan Whitethorn, Aelin Ashryver Galathynius, Gavriel, Fenrys
Kedvenc idézetem:

"– Nem lehet hozzászokni ahhoz, hogy folyton csatázik az ember. Bár már tíz éve csinálom, engem is teljesen kimerít. Nem csak testileg, lelkileg is."


*

"– Nem ismerlek, de szívesen megismerkednék veled.
– Sajnos foglalt vagyok – felelte Rowan mosolyogva.
– Kár – (…) – Ritka szép lány lehet, ha ilyen hűséges vagy hozzá."

*

"– Eddigi életem során sok királyt ismertem, Dorian Havilliard, de nagyon ritkán akadtam össze olyannal, aki segítséget kért volna, amikor szüksége volt rá. Aki hajlandó volt félretenni a büszkeségét." 


2020. május 3.

Renee Ericson - Több mint víz

HANGULAT                                MOLY                                        2019

"Nem érzem helyesnek. Nem érzem helytelennek. Csak érzem.
E.J. Cunning művészettörténet szakra jár és egy rockzenésszel randizik. Foster Blake vegyészmérnöknek tanul és botfüle van. Egyáltalán nem egymás esetei, csak együtt dolgoznak. Aztán egy görbe éjszaka mégis szexhez vezet – barátokként –, ami után születik egy megállapodás közöttük. Olyan egyszerűnek tűnik az egész, pedig soha semmi nem az.
Sok réteg lapul az emberek külső álcája alatt. Alaposan mögé kell nézni, ha fel akarjuk tárni, amit a másik rejt. Több mint víz – egy egész történet, egy élő, lélegző anyag a mindent visszatükröző felszín alatt.
Csupa művészet, csupa tudomány. Mélyedj el a titkaiban!" 

Mielőtt nekikezdtem volna a Több mint víznek, sok pozitív élményt hallottam róla, és nem egy ember ajánlotta, hogy vegyem már le a polcomról, ne hagyjam porosodni, mert igazán megéri elolvasni. Éppen emiatt ugyanakkor hatalmas elvárásokkal együtt került a kezembe a regény. Amit viszont többnyire sikerült is megugrania.
Az egész egy szimpla egyetemista történetnek indult. E. J. mikor visszatér a szünetről a campusra, rájön arra, hogy a barátja megcsalja, és éveket pazarolt el egy olyan fiúra, aki meg sem érdemli a figyelmét. Hamar túlteszi magát a szakításon, és elhatározza, hogy idén tényleg csupán a tanulmányaira fog koncentrálni, ebben segít neki az, hogy majdnem a teljes figyelmét lefoglalja egy fotósorozat elkészítése és egy projekt, melynek a végkimenetele ugródeszka is lehet a lány karrierjében. Az iskola mellett ugyanakkor munkát vállalt a könyvtárban, ami mégis felborítja az egész életét. Ugyanis itt ismerkedik meg Fosterrel, aki minden tudományágban jeleskedik, igazi zseni. Az együtt töltött idő hatására, melyet egy többnyire üres könyvtárban töltenek, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, barátokká, majd egy alkoholmámoros éjszaka folyamán annál többekké is válnak a másik számára. Kezdetben aggódnak, hogy ez tönkreteheti a frissen kialakult baráti viszonyukat és munkakapcsolatukat, ám rá kell döbbenniük, hogy függőkké váltak. Egymás függőivé.

"A saját magad mesterműve vagy. Mindenki az."
Különleges történet volt, mely abszolút kikapcsolt, olvastatta magát és teljesen magával ragadott. Alig bírtam letenni, a lapok csak pörögtek az ujjaim alatt, ennek pedig több oka is volt. Egyrészt a könnyed, laza cselekmény hamar rabul ejtett. A szerelmi szálat különböző mellékággal spékelte meg az írónő, mint a zene, a művészet, a tudomány és a bonyolult családi háttér, mely elvárásokkal telített. Több ízben is körüljárta azt a témát, hogy az alkotási folyamatok milyen pozitív hatást jelentenek az ember életére, és hogyan segít saját magunk létértelmezésében, és megtalálni azt, kik is vagyunk valójában. Ez a szál különösen tetszett, hiszen én is tapasztaltam és tapasztalom jelen időben is azt, hogy mennyi frusztrációtól menti meg a művészet az embert nap mint nap, és mennyire fontos egy darabka a hétköznapok forgatagában. Örülök, hogy Renee Ericson megragadta ezt az érzést, és a Több mint víz által másokhoz is eljuttatja a művészet fontos, pótolhatatlan szerepét. Mindemellett azonosulni is tudtunk E. J. karakterével, hiszen nincs olyan ember ezen a világon, aki ne érezné valamelyest a rá nehezedő elvárások súlyát, legyen az továbbtanulás, munka, vagy az élet hozta szituációk terhe. Ez a része bennem azt az érzést keltette, hogy nem vagyok egyedül, a főszereplő pedig inspirálóan hat az olvasóra, hogy igenis ki kell tartani, mert bár a jelen nehéz, de meglesz az eredménye a kitartó munkának, és végül megéljük majd az álmainkat.

A többletjelentései mellett viszont amivel az írónő igazán színessé tette a könyvet, az a humor, illetve maguk a karakterek voltak. E. J. igazi jelenség! Ha kéne választani egy legjobb barátnőt a könyves multiverzumból, akkor biztosan ő lenne az Aelin Ashryver Galathynius mellett. Olyan megszólalásai voltak, hogy nem egyszer meg kellett állnom a fejezet közepén, és csak nevettem és nevettem. Foster pedig valódi felüdülés volt a könyves álompasik terén: kidolgozott izmok mögé bújtatott zseni a srác. Mindemellett aranyos és végtelenül jószívű. Még a badass-rosszfiúk kedvelőinek is meglágyítja a szívét a férfias szenvedélyével és önzetlen gondoskodásával.
Nagyon jó élményt nyújtott, kikapcsolt, elterelte a gondolataimat a világban zajló eseményekről, beszippantott és nem eresztett el a végig. Kellenek ezek a pillanatok! Erre pedig a Több mint víz a megfelelő választás!

Borító:
Gyönyörű műalkotás, ahogyan a tartalma is az. Tökéletesen megjeleníti a víz motívumot, ráadásul két oldalról is: biológiai és kémiai szempontból is. A kék különböző árnyalatainak összhatása gyönyörködteti az olvasót, az pedig, ahogyan a betűtípusokkal játszottak a készítők, szintén elbűvölőre sikeredett. Egyedül a középen látható nőalak fura elmosódását nem tudom hova tenni, mert valószínűleg szándékos lépés volt az alkotótól, mégis silány munka hatását kelti számomra. Úgy sokkal inkább el tudnám képzelni a borítót, hogy a lány nem beleolvad a vízbe, hanem kiemelkedik belőle, akár dombornyomással, akár csak vizuálisan megjelenítve kerül az előtérbe. 

Összességében:
Renee Ericson - Több mint víz c. kötete igazán inspirálóan hatott rám az olvasása közben. Számos fontos témát jár körül, és olyan nehézségeket mutat be, melyekkel könnyedén azonosulni tudunk. Mégis a teljes regény középpontjában a művészet és a tudomány állnak, és az írónő bemutatja, ahol ez a kettő találkozik, ott igazi csoda történik.
Romantikus, könnyed történet, mely kikapcsol, szórakoztat és gyönyörködtet egyszerre.
Azoknak ajánlanám ezt a regény, akik bele akarnak csöppenni egy egyetemista közegbe, ahol a humor, a barátság, szerelem és a művészet elválaszthatatlan elegyet alkotnak.

Oldalszám: 384
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Foster Blake, Evelyn Jane (E.J.) Cunning
Kedvenc idézetem:

"(…) a közöttünk lévő kémia tagadhatatlan.
Mi is olyan gyönyörűek vagyunk, mint a láng, amely kitört a korlátai közül, hogy a víz alatt is életben maradhasson.Saját magunk által teremtett anyag vagyunk.
Több mint víz.
Több mint tűz.
Maga vagyunk a csoda, egy élő és lélegző egyesülés, és nincs olyan képlet, amelyik le tudná írni."


2020. április 30.

Jennifer L. Armentrout - A legsötétebb csillag

 HANGULAT                                MOLY                                        2019

"A 17 éves Evie Dasher a saját bőrén tapasztalta meg az emberiség és az idegenek között kirobbant háború következményeit. Amikor egy razzia során pont az egyik olyan hírhedt klubban tartózkodik, ahol az embereket és a túlélő luxeneket is szívesen látják, megismerkedik az éteri szépségű Luckel, akiről kezdetben azt feltételezi, hogy luxen… pedig valójában valami sokkal erősebb. Luc iránti vonzalma egyre mélyebbre sodorja egy számára eddig ismeretlen világba, ahol semmi sem az, aminek látszik…
Titkok, hazugságok és szerelem… ugorj fejest a luxenek elképesztő világába!" 

 Jennifer L. Armentrout munkásságát már évek óta figyelemmel és elismeréssel követem. Számos könyve megjelent már hazánkban, és szinte egytől-egyig azt tudom rájuk mondani, hogy zseniális műalkotások. Amiért ugyanakkor nagyra becsülöm a munkáját, az az, hogy ennyi különböző zsánerben alkot, és mindben otthonosan mozog. Legyen az egy egyetemista történet lélektani mondanivalóval, kikapcsolódásra alkalmas lektűr, vagy éppen egy letehetetlen fantasy kitalált, különleges lényekkel. 
Ez a történet is ebbe az utóbbi kategóriába sorolható. A Luxen sorozat sikere után a rajongók epekedve vártak egy spin-off szériát, még mélyebben meg akarták ismerni Lucot, az írónő pedig engedve ennek a kérésnek, megírta az Origin trilógiát, kezdve A legsötétebb csillaggal.
A történet évekkel a nagy összecsapás után zajlik, mely az emberek és a luxenek között tört ki. Ezután az idegen lények titokzatosságáról lehullt a maszk, mindenki tudomást szerzett róluk, ám az asszimiláció a múlt miatt igazán kérdésessé vált. Mégis megpróbálnak elvegyülni a mindennapokban, közösen járnak iskolába az emberekkel (bár ez korábban is így volt, csak az emberek boldog tudatlanságban éltek), közös szórakozóhelyek vannak, ahova ember és luxen is egyaránt járhat, ugyanakkor a látszólagos béke és harmónia mögött ott lapulnak a megbélyegzés árnyai. Ezt csak tetőzi a helyzet, amikor a gimnáziumból sorra tűnnek el a fiatal lányok, holttesteiken pedig minden jel arra mutat, hogy a gyilkos nem más, mint egy luxen. 
Ebben a közegben éli Evie Dasher a mindennapjait. Édesanyja egyedüli neveli őt, és ha megtudná, hogy épp egy luxenekkel teli szórakozóhely felé tart, biztosan halál fia lenne. Ám ha akkor nem vállalja a kockázatot, végül nem ismeri meg Lucot, az ibolyaszemű idegent, aki megannyi titkot rejteget. Többek közt azt is, hogyan lett ilyen fiatalon egy szórakozóhely vezetője. Evie ekkor egy visszafordíthatatlan lépést tett, mely örökre megváltoztatja a világát és alapjaiban forgatja fel az életét. 

"A jó emberek is követnek el szörnyű dolgokat, amikor hisznek abban, amit csinálnak."

Szuper érzés volt ismét a luxenek világába csöppenni! Reméltem, hogy az a csalódás, melyet számomra az Obsession - Függőség okozott, az nem lesz hatással az olvasmányélményemre, és szerencsére így is lett. Jennifer L. Armentrout zseniálisan összeszőtte a Luxen sorozatot az Origin spin-off trilógiával, és elfogott a nosztalgia mindig, amikor egy régebbi szereplő tűnt fel a színen, hacsak néhány mondat erejéig is. Nem éreztem a Függőségben átélt erőltetettséget, sokkal könnyedebb és szabadabb volt. És főként abban tért el tőle, hogy nem a fékezhetetlen vágy és szex uralta a lapokat, hanem izgalmas cselekménybe rejtett egy titkokkal teli történetet, mely sokkal inkább függőséget okozott, mint az ezt a címet viselő kötet. Valósággal letehetetlen volt, csak úgy pörögtek a kezem közt az oldalak, és azon kaptam magam, hogy a felénél járok, vagy éppen az utolsó oldalak vannak már csak hátra. Teljesen beszippantott már az elején, és képes volt meglepni, amit nem sok könyv mondhat el magáról. Váratlan fordulatokkal teli regény, konkrétan leesett az állam A legsötétebb csillagot olvasva. Valamint mindezek mellett ki kell emelni Luc szerethetőségét, egyedi karakterét, akit nem lehet nem a szívünkbe zárni. Csak nem új kedvenc könyves álompasi a láthatáron? 
Ez az a Jennifer L. Armentrout, akitől igazán szeretek olvasni. Eleven, fordulatokkal teli regények megalkotója, a luxen világ Gaia-ja, egy utánozhatatlan univerzum, valamint a kedvenc földönkívülijeink teremtője. 



Borító:
Egyszerűen gyönyörű! Letisztult, szerény, mégis kivívja magának a figyelmet a gyönyörűszép, egyedi színével, ami vonzza a tekintetet. A háttérben lévő apró csillagok pedig utalnak a címre, ezzel együtt pedig a könyv tartalmára is. Szemet gyönyörködtető alkotás! 


Összességében:
A legsötétebb csillag egy fordulatokkal és titkokkal teli történet egy olyan világról, ahol az emberek és az idegen luxenek látszólag zavartalanul élnek egymás mellett. De hogy mi történt a háború előtt, arról nem beszélnek. Evie és Luc története nem csupán romantikus, de izgalmas és letehetetlen is. Jennifer L. Armentrout mindig képes újat mutatni, hiszen a luxenekből sosem lehet elég! Már az elején beszippantott az univerzumába, és jelenleg erős késztetést érzek arra, hogy ne is szakadjak ki belőle, hanem emeljem le a polcomról a Luxen sorozatot, Daemonnel és Katyvel. Felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyes sorrend, jobb lenne-e ezt a spin-off szériát az Opposition - Ellenállás befejeztével elkezdeni, vagy lényegében mindegy, mikor olvassuk el. Ha valaki, mint szerény személyem, nagyon ad a kronológiára, az időbeniségre, akkor javaslom a Luxen sorozat lezárta után nekiállni Luc történetének, ám ha valaki csupán egy magával ragadó történetre vágyik, tele kalanddal és a múlt árnyaival, akkor bármikor nekiláthat A legsötétebb csillagnak, mert bár utalásokat tesz, de nem épül rá a Luxen sorozat ötösére.

Oldalszám: 460
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Luc
Kedvenc idézeteim:

"Lassan felemeltem a fejem, jobbra néztem, és ott állt Luc, bronzbarna haja csupa hullám és csiga. Ezüst pilóta napszemüveget viselt, azt a fajtát, aminek visszatükröződő lencséiben láttam a saját elképedt arcomat. A tekintetem erős, határozott állkapcsára siklott, majd lejjebb, széles vállára, végül a mellkasára.
A pólóján az állt, hogy Mugli az utcán, varázsló az ágyban.
Leesett az állam.– Tetszik a pólóm? – kérdezte, és lehuppant mellém."


*

"– Időnként… bölcsnek hangzol.
– Mondtam már neked: mindentudó vagyok.
– És aztán mindent elrontasz.
Felnevetett."


*

"– (…) A születésnapom december 24-én van. Karácsonyi csoda vagyok."

2020. április 26.

Budai Lotti - Rizsporos hétköznapok

HANGULAT                                MOLY                                        2019

"Gondolta ​volna, hogy a 18. században a hölgyek legyezőjükkel küldtek titkos üzenetet hódolóiknak? Vagy hogy az első melltartók az 1800-as évek elején végső soron a francia forradalomnak köszönhetően jelentek meg? Hogy kétszáz évvel ezelőtt a fogkefék vaddisznósörtéből készültek, és hogy a bugyi mint ruhadarab majd ezer évig nem is létezett? 
A Rizsporos hétköznapok gyönyörű képekkel illusztrált lapjain ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel találkozhat az olvasó, hisz ez a könyv – vagy inkább album – a divat- és testkultúra történeti gyűjteménye. De annál mégiscsak több: egy könyv, amely egyszerre szórakoztat és hozza közelebb, teszi átélhetőbbé az olvasó számára a történelmet. Azt a történelmet, amely kimaradt a tankönyvekből, a mindennapok történelmét. Koncentrálva ebben a kötetben elsősorban a 18-19. századi hölgyek budoár- és divattitkaira, hétköznapjaira, azokat a divat és a művészet szépségén, illetve a régi szokások báján keresztül bemutatva… És persze egy kis rizsporral meghintve.

Budai Lotti öt éve elindított Rizsporos hétköznapok című blogját tízezrek olvassák, és a blog Facebook-oldalát több mint 12 000-en követik nap mint nap. Az ott megjelenő tartalmak kiegészítése és újragondolása ez a gazdagon illusztrált, szemet gyönyörködtető kiadvány. A szerző korábban megjelent romantikus történelmi kalandregényei a garancia, hogy ezt a témát is szórakoztató formában tárja az olvasók elé." 

Budai Lotti könyveit egytől-egyik nagyon szeretem. Mindig új tájakra repíti el az olvasóit, új kultúrákkal ismerteti meg őket, mindig tud újat mutatni és tanítani. Ez a Rizsporos hétköznapokkal sem volt másként, ugyan ez az alkotása kivételesen nem egy regény, hanem egy igazán impozáns, színes album, mellyel a 18-20. század öltözködési szokásaiba enged nekünk betekintést.
160 oldal felöleli csaknem 200 év kultúrtörténetét kellő alapossággal és részletességgel. Az írónő azzal nyitja az albumot, miért is ragadta meg őt ez a kor, miért akarta ő személy szerint megismerni különböző oldalairól, és fogott bele végül ennek az albumnak az összeállításába. Rövid magyarázatot ad arról is, miért pont ezeket a témákat és társadalmi rétegeket ragadta ki az alapjában véve közösségi szinten is rendkívül összetett világból. Ezek után viszont nincs más hátra, mint megismerni mindazt, amit ez a csodálatos album rejteget.
Gondoltuk valaha is, hogy a toilette szavunk néhány száz évvel ezelőtt jóformán teljesen mást jelentett? Hogy mennyire más volt egy 18. századi nemes hölgynek a napi rutinja, mint egy nőnek a 20. vagy 21. században? Ugyan a mai lányok is képesek órák hosszat készülődni egy randi előtt, a rokokó korában élő hölgyek minden nap órákat töltöttek el a toilette-tel, miközben akár társaságot is fogadtak. Ma már kevesen tűrnénk meg egy ilyen jelenetet a szobánkban, inkább a kedvenc előadónk szól a hangszóróból maximális hangerőn, míg kiválasztjuk a kedvenc felsőnket az aktuális programunkhoz megfelelően.
Gondoltunk arra valaha is, hogy az emberek ódzkodtak a fürdéstől egy időben? És hogy teljesen más jelentést kölcsönöztek akkoriban neki? Megfigyeltük már azt, hogyan változtak a cipők, a hajviseletek az évszázadok múlásával? Tisztában vagyunk azzal, mit fejezett ki egy-egy legyezőtartás vagy éppen egy órákon keresztül készülő smink? Valamint megannyi érdekes szokást sorakoztat fel az írónő ebben a kötetben, melyek merőben eltérnek mai kultúránktól és mindennapi cselekvéseinktől.
Meglepő és váratlan, mégis valóságos minden szava.

A könyv egyik gyönyörű illusztrációja
Budai Lotti rendkívül alaposan tárta elénk a 18-20. század időszakát. Az albumot olvasva nagyszerű korrajz jelenik meg előttünk, szinte mi is a bálon érezzük magunkat, vagy éppen belesajdul a lábunk már csak attól is, hogy ránézünk az egyes lábbelikre. Rendkívül érzékletes ez az összeállítás, melyet Lotti a rengeteg vizuális megjelenítéssel ért el. Mindamellett, hogy átélhettük az aktuális század nagy, polgári összejöveteleit, rácsodálkoztunk az aktuális trendre, a konkrét madárfészkekre a hölgyek feje tetején, melyeket magunkon mi már el sem tudnánk képzelni, vagy éppen a fűzőre, mely sok évtizedig sanyargatta a nők nagy részét, az írónő bemutatja nekünk a tényezőket, amik a divatot közvetetten alakították. Gondoltuk volna, hogy a politikának ráhatása van arra, hogy a kor asszonyai, lányai milyen ruhákat viseltek? Többek között azért, mert a forradalmak idején a hadba vonuló férfiak munkáját a nőknek kellett átvennie, azt viszont nem lehetett fodros ruhákban és nagy karimájú abroncsokban. Ám ahogy múlt az idő, a női emancipáció is kezdett egyre nagyobb méreteket ölteni, főleg miután megtapasztalták azt az életet, mely a gyereknevelésen és háztartásvezetésen kívül esik. Ehhez az értékrendbeli változáshoz, melyet a politika és a vezetői csatározások eredményeztek, a divatnak alkalmazkodnia kellett.
Abszolút magával ragadó alkotás lett a Rizsporos hétköznapok, mely címnek a jelentése is megtalálható a könyvben. Érdekes volt, emberközelivé vált a sok kép és ma már hétköznapinak semmiképp sem mondható, de akkor annak számított ruhakollekciók és hajviseletek által. A kötetben végig fellelhető festmények miatt megidéződött a kor, a történelem egy olyan szeletét kísérhetjük végig, melyet az iskolapad nem mutat be, mégis szerves része annak, hogy valóban képesek legyünk átélni a múltat, a régi kultúrákat és értékrendeket. Ám mindamellett, hogy rendkívül informatív és szemet gyönyörködtető alkotásként mutathatom be nektek a Rizsporos hétköznapokat, Budai Lotti megmaradt írónak is, és a látványvilág mellett fontos szerepet szánt a szavaknak is. Nem maradt el ebben az albumban sem a gyönyörű megfogalmazás, szinte költői leírások ugyanúgy felfedezhetőek a sorok között, mint bármelyik másik regényében. Emiatt nyújt igazán fantasztikus élményt a Rizsporos hétköznapok: egyensúlyban van a verbális és vizuális töltete, a képek nem mentek a szöveg rovására, hanem nagyszerű elegyet alkotnak mindvégig. Amit a szavak már nem képesek kifejezni, arra ott vannak a festmények és gyönyörű illusztrációk, ám a megfelelő útmutatás, a szöveg nélkül nehezen jutnánk el a felismerés állomásáig.
Tökéletes összhangja mutatkozik meg a Rizsporos hétköznapokban a művészet minden ágának!


Borító:
A tartalomhoz mérten a kötet külseje is szemet gyönyörködtető látvány. A színek mesteri összhangja látszódik ezen is. A szőke haj tökéletesen passzol a lány szürkéskékes ruhájához és a háttér árnyalatához is. Külön öröm a saját soraimat nyomtatásban a borítón látni, azt hiszem, ennél felemelőbb érzést aligha lehetne mondani.


Összességében:
Budai Lotti ismételten mestermunkát alkotott! Bár ez az album eltér eddigi kiadott köteteitől, hiszen ezennel nem regényformába öntötte gondolatait, hanem képek segítségével idézte meg a 18-20. század időszakát, melyet néha fényűzés és mérhetetlen pompa jellemzett, máskor viszont politikai harcok áldozatává vált maga a divat is.
Impozáns, szemet gyönyörködtető műalkotás! Olyan rétegeit mutatja be a kornak, mellyel máshol nem igazán találkozhatunk. Amellett hogy rendkívül informatív, légies báj jellemzi, valamint a Lottitól már megszokott irodalmiság is.
Azoknak ajánlom leginkább, akik el szeretnének szakadni néhány órára a mai kortól, a hétköznapok terheitől, és betekinteni a divattörténet egy szeletébe, mely garantáltan elvarázsol és megérint.

Oldalszám: 160
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézetem:

"A szó szerint felduzzasztott divat, mint egy önmagába roskadó építmény omlott össze, hogy helyén a 19. század elejére megszülessen annak tökéletes ellentéte […]."


2020. április 20.

Ruta Sepetys - Árnyalatnyi remény

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába deportálják őket. Lina apja a családtól elszakítva él át hasonló borzalmakat, majd egy munkatáborban halálra ítélik. Minden elveszett. Linának eközben fogalma sincs arról, miért történnek velük ezek a szörnyűségek. A lány félelmet nem ismerve küzd az életéért, mindent kockára tesz, hogy rajzaival, alkotásaival üzenni tudjon. Reméli, hogy művei eljutnak az édesapjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja életben van.Lina és családja hosszú, szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erő, szeretet és reménykedés segít nekik a keserves napok túlélésében. De vajon elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket?
A magával ragadó, gyönyörűen megírt, valós elemekkel átszőtt történet egy tizenéves lány szemszögéből mutatja be annak a több százezer embernek a sorsát, akik a balti államokban végzett sztálini tisztogatásnak estek áldozatul. A rabul ejtő történet a fiatal olvasóknak feledhetetlen élményt kínál, hiszen az emberi lélek csodálatos természetéről, reményről, szenvedésről, összetartásról és kitartásról szól. A könyv pillanatok alatt a New York Times ifjúsági sikerlistájának élére került." 

Sokan ajánlották már a figyelmembe Ruta Sepetys írónő regényeit: Kalitkába zárt álmok, Tengerbe veszett könnyek és Árnyalatnyi remény. Mind már első hangzásra különlegesnek, de egyben melankolikusnak csengnek. Ám engem mégis az írónő litván származása fogott meg leginkább. Nem olvastam még ilyen nemzetiségű szerzőtől, ráadásul magáról az országról is vajmi keveset tudok, történelemórán is maximum említés szintjén fordult elő, ám az Árnyalatnyi reményből kiderül, ezt a népet sem kímélte a végzet, akárcsak kishazánkat. Két veszélyes nagyhatalom között rekedt, saját sorsáról pedig évtizedeken keresztül maga nem dönthetett. Emiatt a számomra egzotikusnak ható vonás miatt is vettem előre a várólistámon az írónőt és regényeit. És nem bántam meg egy betű erejéig sem. 
Már nagyban folyik a II. világháború, amikor 1941-ben a szovjet titkosrendőrség 20 percet ad a Vilkas családnak, hogy összeszedjék a holmijaikat, hogy aztán elszállítsák őket ismeretlen helyekre. Aznap az édesapa már haza sem jöhetett a munkából, csupán az anyuka és két gyermeke kel útra néhány váltás ruhával a bőröndjükben, nem sokat érő aprópénzzel úgy, ahogy vannak, pizsamában. Ám nem ők az egyedüliek. Ugyan vannak olyanok is, akik az ablakból és a kályha melege mellől nézik végig szomszédaik elhurcolását, és inkább elkapják a tekintetüket, mintsem sorsközösséget vállaljanak velük. Lina és Jonas nem tudják, miért is történik velük mindez, de azzal tisztában vannak, hogy nem szakadhatnak el egymástól. Édesanyjukkal együtt egy dohos marhavagonba tuszkolják őket sok más gyerekkel és asszonnyal együtt, de férfiaknak nyoma sincs. Őket elvitték messze, az ég tudja, hova. Lina amióta ez eszét tudja, híres festő szeretne lenni, csak egy papírfecnire és egy kis grafitdarabra van szüksége, és övé a világ. Nyomokat hagy az édesapjának, reménykedik minden nap minden percében, hogy egyszer újra viszontláthatja szeretett papáját. Ám ahogy telik az idő, úgy halványul el minden, míg végül csupán egy árnyalatnyi remény marad arra, hogy minden rendbe jön. 

"Az óceán fenekéről próbáltuk elérni az eget. Rájöttem, ha felemeljük egymást, talán kicsit közelebb érünk hozzá."

A történet bár egy tizenéves, fiatal lány élettörténetét járja körül és az ő szemszögéből mutatja be az eseményeket, univerzális értékű. Hiszen ez a kislány, ez a család bárki lehetett volna, bármelyik nemzetiségből ebből az időből. Lina alakja magába foglalja a gyermeki értetlenséget a háborúval kapcsolatban, a dacot, amivel ő is részt akar venni a szabadság elnyerésében és a fájdalmat, melyet a sok erőszak okoz egy tiszta lélekben. Érzelmek színes skáláját járja végig a főhős, mire eljut a cselekmény végéig. Mi, olvasók pedig teljes mértékben képesek vagyunk vele együttérezni. Emberséget, empátiát ébreszt, mely gondolkodásra sarkall. 
Brutális korrajz ez a történet. Az írónő naturalisztikusan tárja elénk Lina életkörülményeit, a bűzlő vagonokat, a fáradalmas munka okozta vízhólyagokat, a legyengültség minden testi jelét, az éhség pedig komikus méretűvé válik a regény folyamán. Olyan érzékletesen mutatja be Ruta Sepetys mindezt, hogy szinte az orrunkban érezzük az orrfacsaró szagokat, és halljuk a gyomrok korgását, a pisztolyok lövését. Az expresszív leírások sokként érnek elsőként, de ezáltal válunk mi is a borzalmak részeseivé: csupán 350 oldal erejéig, évtizedek távlatából. Az Árnylatnyi remény úgy mutatja be a II. világháborút, ahogyan egy tankönyv nem képes. Lina és családja által megelevenedik a kor, nem csupán a múlt egy szörnyű darabkájaként gondolunk rá, hanem konkrét alakot ölt. Fájdalmas, szívfacsaró történet, de minden betűje kincset ér.

Borító:
Egyszerű, mégis egyedi, és többletjelentéseivel tökéletesen passzol a történethez. Egy havas tájon mennyi az esélye annak, hogy bármi növény is kiserkenjen? Ez a reménynek lehet a metaforikus ábrázolása, mely mindenhol felüti a fejét, még a legkilátástalanabb helyzetben is. Mindezt keretként foglalja magába a rácsok motívuma, mely a rabság szimbóluma, ami végigkíséri az Árnyalatnyi reményt. 

Összességében:
Az Árnylatnyi remény egy megrázó történet a II. világháború fájdalmas időszakából. Empátiával telve olvassuk Lina és családja hányattatott sorsát és értékeljük ezzel párhuzamosan saját korunkat. Igaz történeten alapuló, egzotikus regény, melyben keveredik a fájdalom és a remény örök sugara. 
Azoknak ajánlom ezt a történetet, akik egy őszinte, mély olvasmányra vágynak, mely formál és épít. Igazi örökséget továbbít. 

Oldalszám: 350
Kiadó: Maxim

Kedvenc karakter: Andrius Arvydas
Kedvenc idézetem:

"Eltűnődtek-e ​valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért."

*

 "– Ne félj! Ne adj nekik semmit! Még a félelmedet sem, Lina!"