2020. szeptember 9.

Kiera Cass - Eljegyezve

HANGULAT                                MOLY                                        2020 

"Koroa ​fiatal királya még nem akar megállapodni egyetlen nő mellett – de aztán megismeri Hollis Brite-ot. Hollis a Keresken-kastélyban nőtt fel, és a többi nemesi származású lánnyal együtt abban reménykedik, hogy sikerül felhívnia magára a király figyelmét. Amikor Jameson király szerelmet vall neki, érthető örömmel és izgalommal fogadja az uralkodó közeledését.
De hamar rájön, hogy ez az új élet a különleges ajándékok és a kitüntetett figyelem mellett komoly elvárásokkal is jár. Hollis nem biztos abban, hogy meg tud felelni a királyi követelményeknek. Izoltánia királya látogatást készül tenni az országukban, és Hollis szeretné bebizonyítani Jamesonnak és önmagának, hogy rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket egy leendő királynétól elvárnak. De aztán találkozik egy izoltániai idegennel, akinek megvan az a titokzatos képessége, hogy a szívébe lát. Hollis rádöbben, hogy olyan jövőt kíván magának, amire addig gondolni sem mert."

 Kiera Cass a Párválasztó sorozatával beírta magát a szívembe. Az eredeti trilógia az, amit bármikor elő tudok venni, és minden alkalommal egyre jobban szeretem. America és Maxon története olyan, amit szívesen olvasnék esti meseként a jövendőbeli gyerekeimnek. Ezért is voltam izgatott, amikor megláttam, hogy jön magyarul az Eljegyezve c. könyve, hiszen A szirénnel az írónő kitekintett ebből a nemesi atmoszférából, és átevezett egy fantasy világba, de ezzel az új regényével visszatért a királyok-királynők hétköznapjaiba. 

Az Eljegyezve in medias resszel kezdődik. Adott Hollis, a lány, akinek a király kitüntetett figyelmet szentel. De mindenki azt latolgatja: vajon mennyire ideig? Kettejük első találkozása már a múltban megtörtént, a jelen az udvarlásról és a kialakulóban lévő gyengéd érzelmekről szól. Sőt a nép már az eljegyzést pedzegeti: talán Hollis Brite-ban tisztelhetik leendő királynőjüket? Hollist a szülei már régóta erre az életre készítették fel. De a lánynak be kell látnia, egy nemest kéne szeretnie, de közben igazából egy menekülthöz húzza a szíve. Nem vonzza a fényűzés, a nehezebbnél-nehezebb ékszerek, csupán szeretné, ha a külsőségek mögött valaki őt magát látná meg.

Kiera Cass összeveti a külső és a belső értékeket az Eljegyezve c. regényében. Hollisnak el kell döntenie, melyiket követi: a szívét vagy az eszét. Hiszen a királynak mindene megvan, feleségeként pedig az álma válna valóra - de vajon ez tényleg az ő álma volt mindig is? Jameson mellett viszont eltörpül az, amit Silas mint munkásember adni tud a lánynak. Egyszerű, de szerető hajlékot. Ez annyival értéktelenebb lenne egy királyi palotánál? Hollisnak pedig meg kell hoznia élete legnehezebb döntését: követi-e a kötelességekkel kikövezett utat, vagy szembeszegül szülei akaratának, és megy, amerre a szíve valóban húzza. 

"Megint eleredtek a könnyeim. Nem a bánat vagy a félelem miatt, hanem azért, mert meghatott, hogy valaki valóban észrevett engem. Lát engem, és elfogad olyannak, amilyen vagyok."

Érdekes alaptörténet, mely mély tanulságokat is tartalmaz. Ez lehetett volna az Eljegyezve, ha az írónő nem sieti el a dolgokat. És ez dühít legjobban! A lehetőség mindvégig jelen volt benne, hogy egy szuper, feledhetetlen könyv legyen, és mivel a Párválasztót imádom, tudom, milyen írói vénával van megáldva Kiera Cass, ergo nem itt csúszott el a dolog. Valamilyen indokból ez egy szedett-vedett, semmilyen és többnyire vontatott történet lett. És nagyon szeretném megkérdezni az írónőt: Hova tűnt az a láng, ami belengte a Párválasztó trilógiát? A történetet csupán nagy vonalakban ismerhettük meg, ahogyan a szereplőket is, ráadásul egyik pillanatról a másikra kezdett el változni a jellemük. Emiatt aztán abszolút nem tudtam őket megszeretni, nem úgy, mint Americát és Maxont. Hollis és Delia Grace kimondottan antipatikusak voltak, Jameson és Silas pedig nem váltottak ki belőlem semmilyen érzelmet, és mindkettő hatalmas probléma a szememben. Ha nem tudjuk megszeretni a karaktereket, nem tudjuk a szívünkön viselni a sorsukat, emiatt pedig elmarad az az utánozhatatlan érzés, amit egy fantasztikus regény vált ki az olvasójából. Elmarad a heves szívdobogás, az izgulás, és ha abszolút nem vált ki az emberből semmit egy történet, csak úgy van, az a legrosszabb. És olvasás közben bizony belőlem semmit, utólag meg mérhetetlen dühöt eredményezett. Nem ehhez szoktam Kiera Casstól, és sosem gondoltam volna, hogy képes ilyet előidézni belőlem. 

Egyetlen pozitívuma a történetnek a végén bekövetkezett hirtelen fordulat, amire abszolút nem számítottam. Akkor egyszer tudott meglepni az írónő, akkor megmutatta, hogy valami megvan még a régi Kiera Cassból. Mégis ugyanazt tudom mondani erre a részre is: nem volt kifejtve. Ha nem az utolsó pár oldalban történt volna, talán képes lettem volna megbékélni a kötettel. De a szerzőnő nem hagyott semminek elég időt. Se az érzelmeknek, se magának a történetnek. Sietett volt, és pont Cassandra Clare Éjsötét Királynőjének ellentéte. Nem elnyújtott, hanem rendesen megrövidített történet, amiben rengeteg kihasználatlan lehetőség volt. Így sajnos egyet kell értenem a háborgókkal, akik szintén nem ilyen kötetre számítottak a Párválasztó sikerszerzőjétől, hanem egy sokkal kidolgozottabb világra, szereplőkre és történetre, ami alapjaiban tartalmazott izgalmakat, de azzal elrontotta az írónő, hogy nem hagyott elég időt a saját karaktereinek kibontakozni, így az olvasó egy összecsapott történetet, kiaknázatlan fordulatok teljes tengerét kapta. És annak ellenére, hogy hatalmas függővéggel zárult a kötet, a dühöm túl nagy jelenleg, hogy a folytatásra szomjazzak.

Borító:
Kétségtelenül gyönyörű alkotás. Az összhatás teljesen megidézi a királyok-királynők világát. A modell abszolút nemességet sugároz, és meglepetésemre a visszatükröződései nem zavarnak bele a képi világba. Ami még szembetűnhet, a cirádás cím, ami szintén passzol a könyv atmoszférájához, egyáltalán nem túlzó. Egy szó mint száz, azt reméltem és vártam volna el, hogy a regény belseje is ennyire elkápráztat, mint a borító, de hát sajnos nem így történt.

Összességében:
Amikor megláttam, hogy Kiera Cass legújabb regénye érkezik Magyarországra is, egy gondolatom volt csupán: Ezt elő kell rendelni! Bár a Párválasztó hatalmasra tette a lécet az Eljegyezve számára, biztos voltam benne, hogy az írónő meg fogja ugrani ezt. Ekkor tévedtem először.
Azt gondoltam, abból az alapkonfliktusból, hogy a főszereplő lány a király helyett egy egyszerű munkásembert választ, a szerző egy fantasztikus regényt fog kreálni. Ekkor tévedtem másodjára.
És reménykedtem abban is, hogy kedvelni fogom a szereplőket, vagy legalább valamiféle pozitív érzelmet fognak belőlem kiváltani, ahogyan azt Maxon és America tette. Ekkor tévedtem harmadjára.
Talán téves hozzáállás ezt a kötetet Kiera Cass korábbi remekművéhez hasonlítani minden mondatomban, mégis ha van összehasonlítási alapom, mégpedig egy valódi sikersztori, ami mellé szintén adott egy új mű, ami hasonló világban játszódik és hasonló szereplőket sorakoztat fel, akkor szerintem jogosan vetem össze ezt a két alkotást. Nem tudom elképzelni, mi történt az írónővel, és hova lett az a személy, aki az én egyik kedvenc trilógiámat megálmodta.
Sajnálatos módon csak tiszta és forrongó dühöt váltott ki belőlem az Eljegyezve. Miért? Mert meg lett volna benne a lehetőség, hogy egy felejthetetlen olvasmány legyen. Állítom, hogy tudott volna újat hozni az elődjéhez képest, ha adott volna elég időt a cselekménynek kibontakozni és a szereplőknek is arra, hogy megkedveltessék magukat az olvasóval. De ehelyett kaptunk egy összecsapott regényt, ami minden volt, csak nem méltó utódja egy igazi remekműnek. 

Oldalszám: 302
Kiadó: GABO

Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézetem:

"Egy olyan világban, ahol minden gyors, és az emberek állandóan kergetnek valamit, a kert a békesség szigetének számít."



2020. szeptember 2.

Június & Július & Augusztus | Összefoglaló és tervek őszre - 2020


Így az ősz első napjain visszatekintve úgy érzem, az utóbbi három hónap csak úgy elrobogott a fejem felett. Tény és való, hogy életem egyik legboldogabb időszakát élem annak ellenére, hogy a járvány második hullámát már nagyon rebesgetik. De addig is egy kicsit úgy éreztem, visszakaptuk az életünket, ha megszorításokkal és elővigyázatosságokkal, de akkor is. Ugyan maszk a tömegközlekedésen, a bevásárlóközpontokban, boltokban nem hagyta elfelejteni, mi áll mögöttünk, és mi csengethet be újból a kapuinkon, mégis szerintem felüdülés volt a nyár. 

Főként miután túléltem a második vizsgaidőszakomat és egyben lezártam az első egyetemi évemet. A járvány miatt távvizsgáztatás zajlott nálunk: kettő írásbeli és kettő szóbeli vizsgám volt. Az írásbelihez különböző módszereket okoskodtak ki a tanárok, nálunk ez e-mailes jelleggel működött. A tanár a vizsga időpontjában elküldte a feladatsort, és annak időben vissza kellett érkeznie hozzá, különben "nem megjelent" státuszt kap az illető. Ez utóbbi stresszelt többünket - állandóan figyelni kellett az órát, percről percre azon agyalni a vizsgatananyag mellett, hogy időben beérkezik-e a tanárhoz a dolgozatunk. A szóbeli viszont bár kellemesebb, komfortosabb környezetben, de úgy zajlott, mint egy rendes felelés, csupán a gép kameráján keresztül. 

A vizsgák után aztán nálam abszolút visszaállt az élet: elővigyázatosan, de elkezdtem találkozni a barátokkal, mert már nagyon hiányoztak. Nem maradhattak el a könyvmolyos-barátnős kávézgatások, végül pedig július utolsó hetén Somogy megyébe utaztam az egyik legkedvesebb barátnőmhöz, Lillához, akit ti is ismerhettek, ha olvassátok a Lillsz in Bookland c. blogot. Érdekes kaland volt, hiszen persze pont előtte lévő éjszaka mosta el a vidéket a nagy esőzés, melynek következtében aztán járhatatlanná vált az út, amin a busz is közlekedett volna... Nem sokkal később elment a víz a is térségben, már csak az áramnak kellett volna búcsút mondani a teljes apokalipszishez. De mindezen nehézségek ellenére egy fantasztikus hetet töltöttem ott, és bármikor szívesen visszamennék. :)

Augusztusban pedig hivatalosan is magam mögött hagytam a tinédzser éveimet, és beléptem a nagy és kicsit rémisztő XX-be.

Betekintő a Lábodon töltött néhány napomba

Az olvasmánylistám viszont idén nyáron sajnos nem nőtt annyival, mint vártam volna 2020-tól. Még az elején elkapott egy masszív olvasási válság, amiből egy-egy alkalommal sikerült csupán kilábalni. Így a szakirodalmakon kívül összesen 7 könyvet olvastam, ami nálam talán a legrosszabb átlag évek óta. De nem keseredek el, van ez így, és amúgy is most kezdem el ismét érezni a késztetést, hogy levegyem a polcról a régóta porosodó romantikus, erotikus köteteket, vagy éppen egy fantasy regénnyel egy teljesen új univerzumba utazhassak, így év végére hátha összejön a kitűzött 100-as cél.

Suzanne Collins: A kiválasztott
Cassandra Clare: Árnyak ura
Cassandra Clare: Éjsötét Királynő
Budai Lotti: Édes lázadás
Mariana Zapata: Szívvel a falnak
Erin Watt: Igazán szerelem
Kiera Cass: Eljegyezve

Kiemelkedően jó ezek közül Mariana Zapata regénye volt, mivel egy igazán jó pillanatomban kapott el, édes volt, könnyed és aranyos, ahogyan az Erin Watt könyv is. Ugyanakkor sokkal több csalódás volt ezen a nyáron, mint amire számítottam. Főleg Cassandra Clare tollából. Az Árnyak ura az Éjfél kisasszonyhoz képest kimondottan gyenge lett, de ez még semmi volt az Éjsötét Királynőhöz viszonyítva, amit az írónő úgy nyújtott, mint egy rétestésztát. Ám Kiera Cass se brillírozott a legújabb regényében, de erről később bővebben is beszélek egy blogbejegyzés formájában. 

Az új szerzeményeim ezen a nyáron:

Grecsó Krisztián: Magamról többet
Budai Lotti: Édes lázadás
Ludányi Bettina: Kettőnk bűne
Nathaniel Philbrick: A tenger szívében
Victoria Aveyard: Vörös királynő
Kiera Cass: Eljegyezve

Elhatároztam még a karantén elején, ha végre beszabadulhatok egy könyvesboltba, akkor mindenképp jön velem haza valami. Ráadásul a Sugárban akciós napok is voltak, így került hozzám Grecsó legújabban megjelent kötete. Ugyanakkor kaptam recenziós példányokat is, cseréltem molyon könyvet, elő is rendeltem egy regényt bízva a sikerében, és újságárusnál lecsaptam egy általam kedvelt filmadaptáció alapjául szolgáló történetére is. :)

Idén nyáron 26 filmet néztem meg, továbbra is többnyire a Netflix és az HBO Go tárházából. Bár ez is jóval kisebb szám, mint a tavaszi, de javára legyen írva, most ismét rátaláltam a Directioner énemre, és Lillával megnéztük majdnem az összes megjelent dokumentum- és koncertfilmet róluk. Hát igen.. azok a bizonyos újrázások. Volt köztük High School Musical, Marvel film, Nagyfiúk maraton, Harry Potter és Star Wars - ha már felkerült az összes HBO Go-ra - is. De amit ezeken kívül ajánlok, ha egy jó kis kikapcsolódásra vágytok: Táncra fel! c. Netflix-film. Könnyed, bájos történet, abszolút kiszámítható, de talán éppen ebben rejlik a varázsa. Csalódás nekem leginkább az Egy esős nap New Yorkban volt - a stáblista nagyon kecsegtetően hangzott, ám a kivitelezés és a történet maga egyáltalán nem ragadott magával, ami valószínűleg abban rejlett, hogy nem igazán egyezett a mondanivalója az én értékrendemmel. 

Ha pedig sorozatokat kell említenem, nem mehetek el a Lucifer új évada mellett, amit egy délután alatt bedaráltunk még aznap, amikor kijött. Az egész sorozat - na meg persze Tom Ellis brit akcentusa - abszolút levett a lábamról, tűkön ülök, hogy végre láthassam a nagy csattanó után az évad B részét is. A sorozatokra is átragadt nálam az újrázás, többek között a Teen Wolfot néztem végig újra, de töretlen lelkesedéssel. Beacon Hillst egyszerűen nem lehet megunni! De amit még meg szeretnék említeni, az a Sex Education - biztosan hallottatok már a Netflixnek erről a sorozatáról. Gyorsan nézős történet, szerethető főszereplőkkel, tabu témákkal és magyar szinkronnal. Szóval ha mondanivalóval rendelkező kikapcsolódás kell, akkor erre biztosan számíthattok. Amiben viszont csalódtam, az a még januárban elkezdett Orphan Black - Sötét árvák. Az első három évad izgalmai után a 4-5. évad nagyon laposra és már-már unalmasra sikeredett. Azért végignéztem, hogy megtudjam, mi történik a legvégén, mégis örültem, amikor elsötétedett az utolsó képkocka. 

A terveim pedig az őszre...

Szeptember 6.
Vígszínház - A padlás
Végre megnézhetjük a várva-várt előadásokat!

Szeptember 14.
Megkezdődik a második egyetemi évem.

Október 21.
Vígszínház - A nagy Gatsby

Remélem, nektek is jól telt a nyár, és bár az ősz tegnap beköszöntött, remélem, a jó idő még marad egy ideig!

Millió puszi:

Barby

2020. augusztus 22.

Erin Watt - Igazán szerelem

 HANGULAT                                MOLY                                        2019

"Rendes körülmények között ez a fiú és ez a lány még csak össze sem futna. 
A srác neve Oakley Ford. A tinik bálványa, menő popsztár, híres filmsztárok csemetéje, akiért lányok milliói bolondulnak… és megrögzött rosszfiú. Az ember azt gondolná, hogy az élete kész diadalmenet, de a magánélete széthullóban, a dalszerzésben elhagyja az ihlet, a bulvársajtó a botrányaitól hangos. Oakley menedzsmentje úgy dönt, hogy közbelépnek. Az eredmény: teljes imázsváltás, és egy állandó barátnő, akit azért szerződtetnek, hogy megmutassák a rajongóknak, vége a balhés időszaknak.
A lány neve Vaughn Bennett. Tizenhét éves, csupaszív, gondoskodó testvér, részmunkaidőben pincérnőként dolgozik. Maga a megtestesült hétköznapiság. Normál körülmények között soha nem vállalná el a feladatot, de a családja megélhetési gondokkal küzd, így nem sok választása marad.
A pénzért cserébe, amit öccsei tanulmányaira fordíthat, Vaughn elviseli a fura hollywoodi partikat és a gondosan kitalált Twitter-üzeneteket. Az orruknál fogva vezeti a lesifotósokat és a rajongókat. Néha talán már önmagát is.
Mert amikor a hétköznapi szabályok érvényüket vesztik, nem tudni, mit diktál az ember szíve…"
 
Teljességgel rajongok a zenés történetekért, ez az évek alatt már számos alkalommal bebizonyosodott. Így nem volt kétséges, hogy egyszer a kezembe fogom venni az Igazán szerelmet. A témája mellett pedig a szerző, Erin Watt neve is számomra egyet jelent egy letehetetlen, olvasmányos regénnyel, így aztán dupla indokom volt amellett, hogy minél hamarabb elolvassam a tinibálvány, Oakley Ford és egy hétköznapi lány, Vaugh Bennett románcát. Ugyanakkor volt bennem egy kis félsz is, hogy a nagy elvárások után csalódni fogok, ahogyan az két évvel ezelőtt az Idol esetében is történt. Visszatekintve azt tudom mondani, hogy össze sem hasonlítható a két regény, és míg ez utóbbi többnyire idegesített és a falat kapartam minden együtt töltött pillanatunkkor, az Igazán szerelem egy elbűvölő, szerelmi történet egy hazugságokkal teli, álszent világban, ahol meg kell találniuk a főszereplőknek az élet igazi értékeit ahhoz, hogy meg tudják élni a valóságot. 
Oakley Ford több éve befutott popsztár. Sorban járta a turnékat, lemezei neves kitüntetéseket kaptak és tinilányok milliói rajonganak a zenéjéért és ő magáért is világszerte. Ám a hírneve lefutóban van, két éve nem adott ki új albumot, és bár a köztudatban még rendesen benne van, de a kérdés: meddig? Menedzserei úgy érzik, Oak a legtöbbet kihozta már a meglévő stílusából, ideje valami máshoz nyúlni, hogy az emberek ne felejtsék el a nevét. Ezzel együtt két legyet ütnének egy csapásra, hiszen a nagynevű producerrel és egy igazi polihisztorral, Kinggel is lehetősége nyílna a fiúnak kooperálni, ami szintén előrevinné zenei karrierjét. Ehhez viszont a sok botrány után be kell mutatnia Oakleynak, hogy a húsz felé közeledve valamelyest megkomolyodott, és korábbi életvitele már a múlté. A pr csapata pedig ki is eszelte a legmegfelelőbb ötletet erre a célra: egy fizetett barátnő, aki még nem szerepel a köztudatban, csupán egy hétköznapi lány. 
 
"A szavaknak éle van, az ember szívébe vájnak."
 
A Bennett családot nem veti fel a pénz. Sokat kell spórolnia a két dolgozó nővérnek, Paisleynek és Vaughnnak, hogy eltarthassák ikeröccseiket és fizetni tudják a számlákat is. A szüleik autóbaleset áldozatai lettek, azóta minden egyes centet be kell osztaniuk, így amikor Vaughn egy olyan lehetőséget kap, hogy játssza el egy teljes vagyonért Oakley Ford barátnőjét a nyilvánosság előtt, nem sokat habozik, hanem beleegyezik. Egyrészt régen ő is odavolt a srácért, másrészt így az anyagi szűkösség, ami az utóbbi éveiket jellemezte, megszűnni látszik. Ám van egy hiba a gépezetben: nyilvánosság előtt Oak barátnőjét kell mutatnia, de a magánéletben ő már valaki párja. Persze felvetődik az olvasóban a kérdés: Vajon etikus a döntése? Másvalakivel csókolózik a kamerák előtt, a négy fal között viszont várja a barátja? De azt hiszem, Vaughn helyében mi is hasonlóképpen döntöttünk volna, hiszen ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben. Főként, hogy ismerjük a romantikus regényeket, nem kizárt a boldog befejezés a történet végén. És ahogy kezdjük egyre jobban megismerni W-t, Vaughn barátját, úgy bizonyosodunk meg afelől, hogy a lány helyesen döntött. 
Biztos, hogy nektek is van olyan celeb, akikért valósággal rajongtok vagy tettétek egy időben, ha nem is fanatikus módon, de diszkréten, magatokban. Nekem is voltak és szerintem lesznek, amíg világ a világ, különböző korszakaim, amikor megannyi különböző színésztől, énekestől voltam teljességgel elalélva, és sokszor megfordult a fejemben: Vajon milyen ennek a másik oldala? A rajongott fél szemszöge? Milyen az élete? Az Igazán szerelem sok oldalról megközelíti ezt a kérdéskört. Bemutatja, mennyire nincs magánélete az embernek, nem mehet el a családjával vacsorázni anélkül, hogy megjelennének a sajtósok, a hírnév megszabja az életének minden egyes percét, aggódnia kell az álbarátok miatt, meg kell szűrnie, ki hajt a pénzére, a befolyására, és ki szeretné őt valóban barátnak. A regény bemutatja egy szeletét az amerikai celebség árnyoldalának - ahol mindenekelőtt meg kell különböztetni a látszatot és a valóságot. 
Az Igazán szerelem épp emiatt a mögöttes tartalom miatt emelkedik ki a szokványos tinitörténetek közül, és válik egy igazán különleges atmoszférájú, élvezetes regénnyé. Gyorsan haladtam vele, kikapcsolt, teljesen átszellemültem az olvasásakor. Megszűnt a körülöttem lévő világ, és hirtelen egy nyüzsgő nagyvárosban találtam magam. Az Erin Watt szerzőpáros ismét nagyot alkotott, hiszen imádtam a történetet, megszerettem a szereplőket, és teljesen magával ragadott a regény hangulata. 
 
"Általában mindenki csak a jó dolgokat akarja hallani, holott az őszinteség az, ami igazán betalál, és hosszú távon az ember javára válik."
 
Ám mindezek ellenére nem mehetek el szó nélkül a cselekmény néhány közhelyesnek mondható részlete mellett. 
A YA regények szülő karakterei nagyon kényes dolgok. A szerzők sokszor nem tudják hitelesen átadni a szerepüket, és így két kategória létezik többnyire - a túl szigorú és a túl barátságos. Ám még így is beskatulyázzák a főszereplőket. Egyszerűbb úgy dolgozni velük, hogy teljesen a maguk urai, és így a 17-19 éves tinédzserek is viselkedhetnek indokoltan felnőttek módjára. Ezért - ahogyan az Erin Watt páros is tette - adnak egy katartikus halált szüleiknek, ezzel kiírva őket a képletből. Ami pedig marad, egy saját lábán álló, megszakadt szívű főszereplő. A másik oldalról pedig léteznek, de csupa negatív előképként jelenek meg. Adott egy saját karrierjét előtérbe helyező díva anyuka és egy egomániás apuka. 
A karaktereknél maradva Vaughn és Oak személye is elég általános. Vaughn egy átlagos lány, akivel az olvasó könnyen azonosulhat, mindennapi hobbikkal és problémákkal, míg Oakley Ford ennek pont az ellentéte. A fiú a mi kedvenc celebünk képében lebeghet a szemünk előtt, nekem mint Shawn Mendes formálódott meg. És ki ne vágyott volna valaha is arra, hogy egy szenvedélyes románcba elegyedik kedvenc hírességével? Az Igazán szerelem ennek a regénye. Bár alapvetően a menő fiú - átlag lány felállást hordozza magában, ami a legtöbb tini gimi történetben megtalálható, ugyanakkor emiatt a többlet miatt vált ki ezek sorából. Az olvasó személyességet társíthat Oakley Ford személyéhez, hiszen mi lányok már csak ilyenek vagyunk. Képesek vagyunk őrülten rajongani egy vagy több hírességért. Hiábavaló lenne tagadni, celebrity crushaink mindig is lesznek, még ha komoly párkapcsolatban élünk is. 

Minden kisebb kliséje ellenére nagyon szerettem az Igazán szerelmet. Könnyed volt, romantikus, egy igazán édes történet, még akkor is, ha kicsit kiszámítható volt. De az biztos, hogy egy olvasási válságból könnyedén kiránt, ha éppen arra van szükség.
Az Erin Watt páros megírta azt a fanfictiont, amihez az olvasó hozzáadhatja a saját rajongását, és ezzel együtt lesz teljes a regény. 

Borító:
Az Igazán szerelem borítója már az első pillanatban elnyerte a szívemet. Gyönyörű a színösszeállítása: a türkizkék és a fehér kombinációja szerintem szuperül passzol, ehhez pedig hozzájön az égő csillagszóró narancssárgája, ami kiegészíti a színpárost. 
A szimbolikus borítókról már nagyon sokat beszéltem, mennyire imádom őket - ez is ilyen. A csillagszóró motívumához több jelentés is társítható. Akár Oak személye,  mint lángoló csillag (átvitt értelemben), aki beragyogja a popkultúrát, vagy akár a két fiatal csillogó, bimbózó kapcsolata, esetleg valami ettől eltérőt is beleláthatunk csupán ebbe a meggyújtott csillagszóró képbe. 

Összességében:
Az Igazán szerelem egy könnyed, aranyos olvasmány, amely a romantikán keresztül mutatja be  a hírnév árnyoldalát. Már az elején beszippant, és a regényt belengő fiatalos atmoszféra abszolút magával ragad. Ehhez társul az Erin Watt szerzőpáros elbűvölő stílusa, ami arra késztet bennünket, hogy a könyvet le sem téve fejezzük be Oakley és Vaughn történetét.
Csak forogtak a lapok a kezem között, egyre többet és többet akartam az Igazán szerelemből. 
Azoknak ajánlom leginkább ezt a történetet, akik egy légies, bájos olvasnivalóra vágynak, ami kikapcsol, szórakoztat, de közben magával hordozza az igazság súlyát is. Engem az utóbbi hetekben mély olvasási válság vett körül, de az Igazán szerelem a maga elragadó aranyosságával könnyedén kirántott ebből az életszakaszból. 

Oldalszám: 448
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Oakley Ford
Kedvenc idézeteim:
 
"Elvégre minden művésznek eljön az a pont az életében, amikor áldozatot kell hoznia a művészetéért.
Igaz?"

*

"– A nők bonyolultak – mondja.
– Te szingli vagy, Ty – emlékeztetem.
– Mert a nők bonyolultak."

*

"Az, hogy „jó", egy borzalmas szó. Olyan, mint a kihűlt kávé. Se íze, se bűze."


2020. július 16.

Cassandra Clare - Éjsötét Királynő

HANGULAT                                MOLY                                        2019

"A ​sötét titkok és a tiltott szerelem már az árnyvadászok létezését fenyegetik! Ártatlanok vére folyt a Tanács termének lépcsőjén az árnyvadászok otthonában. Livia Blackthorn tragikus halála után a Klávéban a polgárháború réme kísért. A Blackthorn család néhány tagja Los Angelesbe menekül, ahol a boszorkánymesterek között pusztító kór forrását keresik.
Eközben Julian és Emma azon igyekeznek, hogy túltegyék magukat tiltott szerelmükön, és veszélyes küldetésre indulnak Tündérföldére A holtak fekete könyvéért. Végül olyan titkokra bukkannak a tündérek között, melyek akár végleg szétszakíthatják az árnyvilágot, és utat nyithatnak egy kilátástalan, sötét jövő felé. Emma és Julian az idővel versenyt futva igyekszik megmenteni az árnyvadászokat, mielőtt a parabataiok átkának rettenetes ereje végez velük és a szeretteikkel. Lehet, hogy a kárhozat az igaz szerelem ára? Lenyűgöző zárókötet az elsöprően sikeres nemzetközi bestsellerszerzőtől, Cassandra Clare-től.Ismerd meg a Gonosz fortélyok trilógia végső, izgalmas fordulatait!" 

Bármennyire is imádom az Árnyvadász Univerzumot és Cassandra Clare munkásságát, nem szabad elfogultan értékelnem az Éjsötét Királynőt. Továbbra is utánozhatatlan világ, amit az írónő felépített, a karakterek sorsát végig a szívemen viseltem, a Gonosz fortélyok befejezőkötete mégsem adta meg számomra az érzést, azt a katarzist, amit elvártam volna. 
Nem egy aprócska, hanem egy 850 oldalas könyvről beszélünk. Cassandra Clare-nek volt ideje elrendezni a kirakós darabjait, hogy a végén egy egészként láthassuk a képet, a történetet, de én inkább azt mondanám, hogy elnyújtotta a sztorit. Feleslegesen. 
Hatalmas csattanóval zárult az Árnyak ura, bevallom, itt a folytatásban a következmények könnyeket csaltak a szemembe. A Blackthorn család és a közeli hozzátartozók gyászolnak. Egy fiatal lányt, egy ígéretes árnyvadászt, egy barátot, egy ikertestvért, egy kishúgot, egy nővért. Ty nehezen tudja feldolgozni Livvy halálát, eltervezi, hogy Kit és az árnyékpiac boszorkánymestereinek segítségével visszahozza a testévérét a halálból. De vajon bele lehet piszkálni következmények nélkül az élet körforgásába?

"(…) némelyik fény eleve csak rövid ideig rendeltetik égni."

Julian és Emma rájönnek, milyen veszélyesek lehetnek az érzelmeik egymás és a szeretteik számára. A parabatai-ok átka fenyegeti őket, emiatt pedig inkább mágiával próbálnak megszabadulni a kettejük közti kapocstól, hogy szeretteik biztonságban legyenek. Hiszen ha tovább mélyül a szerelmük, a következmények beláthatatlan veszélyeket hoznak magukkal. De a varázslatnak mindig ára van, amit Juliannek úgy kell megfizetnie, hogy egyáltalán nem érez. Nem csupán szerelmet, mást sem. Árnyéka lesz önmagának, közel sem az a fiatal, gondoskodó fiú, akit az eddigi kötetek során megismertünk, megszerettünk. 
Talán emiatt sem vált kedvencemmé a történet. A karakterek egy része nem fejlődött, hanem inkább visszafejlődött, talán egyedül Kitet emelném ki, mint olyan szereplőt, aki kemény változásokon haladt keresztül, de végül megtalálta önmagát. De ellenpéldákból több is van. Láttuk Juliant, aki megszabadult saját érzelmeitől, Tyt, aki a gyász terhe alatt meggondolatlanságokra is képes, Cristina, Mark és Kieran pedig ahelyett, hogy kibogoznák érzelmeik hálóját, még inkább belecsavarodnak. Többek között az ő jeleneteik jelentették számomra a mélypontokat. Cassandra Clare dolgozott már szerelmi háromszögekkel: Jace-Clary-Simon, Tessa-Will-Jem. De egyikőjük között sem ilyen volt a viszony. Itt mindenki mindenkivel együtt van, és előre borítékolható, hogy a hármuk sorsának végkimenetele nem lesz fényes. Kusza volt ez a szál, megalapozatlan, és igazából egyben eltúlzott is. Nem tudtam ezzel megbarátkozni az egész regény folyamán, egyre inkább lett elegem az állandó toporgásból és döntésképtelenségből, ami végigkíséri a fő cselekményszálat. 

Még kiemelném az Éjsötét Királynőben található történet-a-történetben effektust. Magamban legalábbis én így neveztem el a thulei látogatást.  Ha már mélypontokról beszélünk, nem maradhat ki a sorból. Emma és Julian Annabelt követve egy alternatív univerzumban találják magukat, ahol a Végzet Ereklyéi sorozat nagy csatáját nem a jók, hanem a gonoszak nyerték, így Sebastian Morgenstern került hatalomra, és tartja rettegésben a népet. Ezt a világot Thulénak nevezik. Közel 100 oldalt foglalt ez a rész magába, ám a cselekmény szempontjából szinte hasznavehetetlennek is mondhatnánk. Ahogy a regényre magára is, erre a részre is jellemző az elnyújtottság, és amikor az ember már nagyon haladna a történéssel, kíváncsian várja a sorsok alakulását, akkor bevágnak egy szakaszt, aminek jelentősége igazán csekély. 
Amit viszont szerettem a regényben, hogy összeér Cassandra Clare három sorozata. Szuper volt újra olvasni Claryről és Jace-ről - nosztalgiázni egy kicsit a fiú minden egyes megszólalásán -, Tessáról és Jemről, és persze a kedvenc párosomról az Árnyvadász Univerzumban: Magnusról és Alecről. Ha kedvenc jeleneteket kell választani a teljes kötetből, a végét mondanám. Az írónő igazán csak most varrta el régebbi karaktereinek a szálát, de én nagy örömmel a szívemben olvastam ezeket. Számomra a legpozitívabb dolog volt az Éjsötét Királynő olvasása során, hogy a régi szereplőket visszainvitálta Cassandra Clare, mert valójában az újak nem nőttek annyira a szívemhez, mint a fentiek. Ennek valószínűleg emocionális okai is vannak, de tényleg sokkal inkább voltak számomra kedvelhetőek, mint akár Cristina, Diana, Diego, Mark vagy Kieran. A Blackthorn gyerekek  összetartozása viszont nagyon lenyűgözött, ugyanakkor sajnáltam, hogy a fiatalabb testvéreknek nem jutott ki a rivaldafényből. 
Így sajnos csalódottan zártam be a könyvet, nem vett le a lábamról annyira, ahogyan azt már Cassandra Clare-től szinte elvártam. És a legvégén még a pulykaméreg is elfogott, teljesen összezavarodtam az epilógus utolsó soraitól... Magyarázatot viszont valószínűleg csak egy újabb árnyvadász kötet fog adni. A kérdés viszont az, hogy a kíváncsiságom felülkerekedik-e azon, hogy ebben a befejezőkötetben ekkorát csalódtam, vagy sem. Hiszen a mottóm, hogy egy csalódás még lehet véletlen, vagy éppen a rossz időzítés következménye, de kettő egymás után már nem.

Borító:
Bár a borító alapján lehetett némi sejtésünk arról, kit is takar az "Éjsötét Királynő" elnevezés. A fekete haj elég árulkodó jelenség a Gonosz fortélyokban, hiszen jellemzően csak egy családnak van ilyen ébenszínű koronája. 
A színek egyvelegéről elsőre a hivalkodó szó jut eszembe, de ez magára a karakterre is jól illik. A kék és a piros összessége rendkívül passzol egymáshoz, az a ruhakollekció pedig egyszerűen ámulatba ejtő. Talán állíthatom, hogy a legszebb a három borító közül ez. Engem legalábbis már az első pillanatban rabul ejtett. Sajnálom, hogy a könyv tartalma már nem.

Összességében:
Cassandra Clare munkásságát sokáig piedesztálra emeltem. A Végzet Ereklyéi alapkoncepciójával rögtön elrabolta a szívemet, és az Árnyvadász Univerzum megteremtésével azonnal levett a lábamról. Nagyra tartom azokat a szerzőket, akik képesek egy komplett új világ megalkotására, amelyben mind maga az író, mind az olvasó komfortosan mozoghat. Az árnyvadászok világa pont ilyen. Ha egyszer beleolvasol valamelyik kötetbe, biztosan beszippant. Így voltam ezzel én is. Az én szívemet ugyanakkor a Pokoli szerkezetek trilógia rabolta el teljesen, ezt a titulust pedig azóta sem sikerült egyik Cassandra Clare-könyvnek sem elvennie tőle. 
Ám a Gonosz fortélyok utóbbi két kötetében rendkívül csalódtam. Az eddig tapasztalt megszerkesztettség, izgalmas fordulatok helyett egy rétestésztaként elnyújtott történetet kaptunk, amit sokszor sajnos élvezni sem tudtam kellőképpen. Egy idő után csak a végére akartam érni. Az írónő régi aduászokat használt fel, hogy elnyerje ismét az olvasó szívét. Én mégis csalódottan zártam be az Éjsötét Királynőt, hiszen az elvárt katarzis elmaradt. Azt gondoltam, egy olyan véget kap ez a trilógia, mely meglep, sokkol és - mazochista módon - vártam, hogy darabokra töri majd a lelkemet. Ehelyett azt érte el az írónő, hogy kiábrándultam a történeteiből. Az Árnyak urával sem voltam már teljesen elégedett, de ezzel a befejezőkötettel még annyira sem sikerült megbarátkoznom, mint a második résszel. 
Hogy veszek-e még a kezembe Cassandra Clare kötetet, azt eldönti a kíváncsiságom és a jövőnek az a bizonyos zenéje. 

Oldalszám: 850
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Jace Herondale, Kit Herondale
Kedvenc idézeteim:

"– Hallottál már Will Herondale-ről? Vagy James Herondale-ről?
– Nem hiszem – rázta meg a fejét Kit.
– Kiváló. Órákat fogok elcseszni az idődből – közölte Jace."

*

"– Ne tartsd magadban, hogy mire vágysz, különben talán sosem kapod meg, amit szeretnél.
– Nagyon bölcs vagy – mondta Kieran komolyan.
– Hát igazából ezt egy bögrén olvastam.
– A ti világotokban igen bölcsek a bögrék."

*

"– Mozgott a szád – felelte Alec. – Szinte soha nem imádkozol, de jól esik, hogy most igen.
– Szinte soha nincs szükségem imára – mondta Jace. – Ha baj van, általában csak elmegyünk Magnushoz, és ő megoldja."

2020. július 9.

Budai Lotti - Édes lázadás

HANGULAT                                MOLY                                        2020

"Az Édes lázadásban folytatódnak a D'Avila család asszonyainak kalandjai és viszontagságai. 

A századfordulóhoz közeledve a Fehér Orom ültetvényt immár Veronica két örökbe fogadott lánya vezeti: a harcias, de kissé magának való Rebecca, és a törékeny, simulékony természetű Ana.
Rebecca gondoskodó szeretettel neveli húgát, annak ellenére, hogy régóta titkos szerelmet táplál annak vőlegénye iránt. Az elfojtott érzések azonban nem maradhatnak örökké rejtve, ahogy a rég elfeledett titkok sem... Egy váratlan látogató személyében a múlt kopogtat ajtajukon, újra felidézve Rebecca gyermekkorának hosszú ideje eltemetett traumáját. Anának pedig végig kell járnia a felnőtté válás és a megbocsátás rögös útját. 
Rebecca és Ana szenvedése azonban nem hiábavaló. Kettejük közös sorsa hivatott ugyanis arra, hogy megtörje a d'Avila asszonyokat évszázadok óta sújtó átok erejét.

Budai Lotti az Édes ébredés folytatásaként most a 19. századi gyarmati Kuba egy újabb izgalmas időszakát és a d'Avila család következő generációjának kalandjait mutatja be." 

Budai Lotti munkásságát a Shirzan szerelme óta nyomon követem, és szerintem a kortárs irodalom történelmi vonalának egyik kiemelkedő alakja ő. Történeteiben a valóság és a fikció keveredik, az olvasó szinte játszva tanul minden egyes regényénél. Igazi minőségi kikapcsolódás. Az Ágyas és úrnő duológiában az egzotikus indiai kultúrával illetve a 17. századi brit mindennapokkal találkozhatunk, A szamuráj lánya két kötetében pedig a mesés távol kelet világa bontakozik ki előttünk. A szerelem rabszolgáiban pedig Kuba nehézkes helyzetével ismerkedhetünk meg, ahol csupán harcok árán tudják az emberek kivívni maguknak autonómiájukat, és ugyanúgy a szerelmet is meghatározza a bőrszín illetve a társadalmi beosztások, mint a politikai életet. 
Egy generációnyi idő választ el az Édes ébredés lezárásától. Fájdalmas idők járják az országot, a spanyolok továbbra is elnyomás alatt tartják Kuba térségét, Fehér Orom vidékére azonban úgy tűnik, szebb korszak érkezik: két ifjú szerelmes, Ana és Horatio kötik össze életüket. Ám az esküvő napját elnyomott érzelmek, ki nem mondott szavak sötét fellegei lengik körül. Hiszen a két d'Avila lány ugyanazt a férfit szereti, de csak az egyik kaphatja meg. A múlt titkai ezentúl végig ott fognak lebegni Fehér Orom felett. Míg a friss házaspár mézesheteiket töltik, Rebecca rájön, hogy a forradalom szelei újból erőre kaptak, Kuba népe pedig szabadságért kiált. Eldönti, hogy segíteni fogja népét, a lázadók vezéreit pedig otthonába fogadja. De a titkok, melyet szeretett nevelőanyja magával vitt a sírba, mégis napvilágot látnak, ami teljesen felforgatja a lány életét. Amit eddig önmagáról gondolt, ami őt meghatározta, hazugságon alapult, Rebeccának pedig rá kell ébrednie, ki is ő valójában, és fel kell tennie a kérdést: a múlt mennyiben határozza meg az ő jelenét és jövőjét? És ennek függvényében engedheti, hogy féltékenysége határozza meg a cselekedeteit?
Ana mindeközben boldognak tűnik újdonsült férje oldalán, de az elhallgatott valóság árnyéka ott lopakodik mögötte. Sötét ármányoknak lesz áldozata, melyben végül vagy megerősödik, vagy összeroppan a terhek alatt. A női kiszolgáltatottság szomorú modellje a fiatal lány, de vajon fel tud-e állni a megpróbáltatások közepette és képes lesz-e folytatni a harcot a testvéréért, a hazájáért, az örökségéért. 

"[…] a múlt terhei és bűnei még a láncnál is szorosabb rabságban tarthatják a lelket. Ezeket lerázni csakis a szeretet és a megbocsátás erejével lehet."

Az Édes lázadás több szférából áll. Megjelenik benne a kor politikai szellemisége, a szabadságvágy, főként a regény tetőpontjánál, ahol valósággal lobog a forradalom tüze. Ugyanakkor nem elhanyagolható szála a történetnek a boldognak hitt, de a háttérben meggyötört párkapcsolatok, ahol döntenie kell a szereplőnek - a saját boldogságát választja, vagy a társadalmi kötelességet. Megmarad-e rabnak egy fájdalmas szerelemben? Így a rabszolga szó is különféle értelmezési lehetőségekben tűnik fel a regény folyamán.
A történet sok egyáltalán nem várt fordulatot hozott, a drámaiság végig a tetőfokon volt, néha viszont már soknak éreztem a háttérben meghúzódó ármányokat és a sorscsapásokat. Ezen megpróbáltatások terhe alatt ugyanakkor két erőteljes, bátor női karakter fejlődött ki, akik megtanulták, mi a megbocsájtás, és hogy a testvéri szeretet ereje hatalmasabb mindennél. 
Budai Lotti stílusa ismételten elkápráztatott. Végig sugárzik a sorokból a báj és a kellem, érzékletes leírásaival színesítette és érzékszerveink előtt megelevenítette Kuba termőföldjeit, a lázadás dörejeit, és a szív zenéjét, mely néha fájdalmasan, máskor boldogan szól. 

Borító:
Gyönyörű történethez meseszép külső dukál. Az előtérben egy női alak látható, a háttérben pedig az első kötetnél is látható festmény másik fele. Egymás mellé rakva a két könyv tökéletes harmóniában van, a színvilág, a hangulat teljességgel passzol egymáshoz. 
Külön kiemelném az örömömet, hogy az én soraim kerültek rá a borítóra, hatalmas megtiszteltetés, hogy így jelent meg a regény országszerte. 

Összességében:
Budai Lotti rendkívüli szerző a történelmi romantikus zsánerben. Minden regényével egzotikus tájakra és izgalmas évtizedekbe kalauzol el bennünket. A szerelem rabszolgái Kuba mesés vidékét mutatja be nekünk egy olyan időszakban, amikor a szabadság nem velünk született jog volt, hanem kiváltsága a társadalom egyes rétegeinek. 
Az első kötethez hasonlóan az Édes lázadás is kemény, mély témákat jár körül. Ilyen a már említett szabadság kérdése, ehhez kapcsolódik egy politikai vonal, valamint ugyanebből a szóból kiindulva egy más értelmezési keretekben mozgó szabadságfogalmat is bemutat az írónő, mely a szerelem szabadsága, vagyis milyen az, amikor a rabszolgaság nem társadalmi státusz, hanem az ember foglya a saját érzelmeinek. A regény felteszi a kérdést: Van ebből felszabadulás? Valamint meg lehet a múltak béklyóitól szabadulni? 
Összetett regény, mely gondolkodásra késztet, tanít és valósággal rabul ejt. 

Oldalszám: 376
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézetem:

 "A harag olyan, mintha az ember mellkasán egy kígyó súlyos teste tekeregne, de, ha valami képes kihúzni ennek a kígyónak a méregfogát, akkor az a megértés. Ana már értette, mi vitte Rebeccát tettére, és ezzel a bestia ártalmatlanná vált."

2020. július 7.

Suzanne Collins - A kiválasztott

HANGULAT                                MOLY                                        2011

"Katniss Everdeen kétszer is túlélte az Éhezők Viadalát. De még nincs biztonságban.
Közeledik a végső forradalom ideje. És ebben a forradalomban Katnissnek döntő szerepe lesz. Élete legfontosabb szerepét kell eljátszania a végső csatában. Katniss lesz a fecsegőposzáta – a lázadás szimbóluma –, nem számít, mit kell feláldoznia érte." 

Katnisst a lázadók kimenekítették a Nagy Mészárlásról, így a biztonságot nyújtó 13. körzetben él azóta. Amiről azt hiszi mindenki, hogy eltűnt a föld színéről. Valóban. Hiszen ez a körzet Panem bukása után, 75 évvel ezelőtt le lett bombázva, az itt élők pedig egy teljesen új társadalmat hoztak létre a föld alatt. Saját politikát folytatnak, egy jól működő rendszert állítottak fel az évek alatt, ám nem lakhatnak ők sem örökre vakond módjára a napfénytől távol. Nincs más választás: meg kell dönteni a Kapitólium hatalmát és meg kell fosztani Snow elnököt a titulusától. Ehhez egyesíteni kell Panem polgárait, hogy közös erővel, 75 év elteltével ismét megpróbáljanak kitörni az elnyomás alól. A szimbólum, a lázadás vezéregyénisége pedig egy tinédzser lány a 12. körzetből. Katniss Everdeen, a Fecsegőposzáta. 
A kérdés végig ott lebeg a könyv sorai felett: Vajon sikerül ezennel változást elérni Panem életében?
A társadalomkritika ebben a befejezőkötetben még inkább megjelenik, mint eddig, hiszen arra is gondolni kell, ki legyen a következő vezető, ha sikerrel jár a lázadás, és Snowt eltávolítják a pozíciójából. Ezzel együtt felmerül a kérdés, hogy milyen államformává változzon a totális diktatúra, melyet kapitóliumi központtal alakítottak ki. Legyen monarchia? Vagy inkább demokrácia? 
Ugyanakkor a politikai kérdéskör mellett az izgalmas cselekményszál is folytatódik - ugyanis míg Katnisst épségben a 13. körzetbe tudták szállítani, Peetát a Kapitólium foglyul ejtette. A legrosszabb kínzások várnak a fiúra, ha Katniss nem tesz valamit, így alkut köt, hogy a 13. körzet katonái szabadítsák ki Peetát a rabságból. Viszont nem minden megy úgy, ahogyan azt a lány előre eltervezte.

Nagyon tetszett, ahogyan végigkövethettük Katniss jellemének alakulását a köteteken keresztül. Hamar ráhárult a családfenntartói szerep, és már az első fejezetekben kiderült, hogy a szeretteiért bármit megtenne. Ezt jól demonstrálja az első kötetben az, hogy jelentkezett a húga helyett a viadalra. Ám ezzel a lépésével a szeretteinek a száma is nőtt. Peeta, Haymitch, Effie, Cinna. Egyre több emberért érzett felelősséget, és ekkor kezdett el igazán érezni is. A szerelem eddig az életében az a luxus volt, amit ő a 12. körzet elnyomott lakosaként nem engedhetett meg magának. Hogy családot alapítson ebben a világban, hogy a gyerekei tudják, milyen az üres gyomor hangja, abból ő nem kért. És aztán ott volt a Viadal - a tudat, hogy nem menthetné meg őket, ha az ő nevüket húznák ki. Egy anya legnagyobb rémálma. De egy új világ reménye és egy fiú tiszta szerelme küzdelemre sarkallja, hogy szeretteit biztonságban tudja. Én ezért az elszántságáért és önfeláldozó magatartásáért kedveltem meg a főhősnőt, ami végig jelen volt a regényben.


"Vannak séták, amelyeket az embernek egyedül kell megtennie."

Bár a 76. Éhezők Viadala nem lett megrendezve, az atmoszférája nem maradhatott ki ebből a kötetből sem. A kiválasztott erősen fókuszál a Snowval való nagy összecsapásra és a Kapitólium hatalmának megdöntésére, de Suzanne Collins ebbe a részbe is beleszőtte azt az élet-halál játszmát, ami az arénára jellemző. Katnissnek és a többi szereplőnek különböző akadálysorokat kell kiállniuk, hogy eljuthassanak a leginkább védett övezetbe, az elnök rezidenciájára. És közben a lánynak mérlegelnie kell, vajon ki is az igazi ellensége.

Borító:
Az eredeti borító hangulatosan passzol az eddigiekhez: kék alapon egy szárnyaló madár, mely szimbóluma a teljes trilógiának. Egyszerű, de nagyszerű kivitelezés. A filmes kiadás egyikén Katniss alakja látható, a másikon a jól ismert fecsegőposzáta, immár tűzkarikákkal körülvéve. Végül pedig a legújabb utánnyomás egy teljesen új köntöst kapott, mely szerintem a legszemetgyönyöriködtetőbb mindközül. Egy 13. körzeti táblát nőtt be a növényzet, a domináns színvilág pedig az eddigi pirostól és kéktől eltérően most a narancssárga, a fehér és a barna. Nem tagadom, ez utóbbi borítósorozat teljesen a szívemhez nőtt. Nem tudok egyszerűen betelni vele. 

Összességében: 
Nagyon szerettem ezt a kötetét is a trilógiának. Abszolút megvolt benne az eddigi részeket is belengő hangulat, sokadik olvasásra is zakatolt a szívem, és meg tudott lepni a fordulatokkal. Az éhezők viadala így valóban egy örökzöld trilógia, amit bátran ajánlok mindenkinek! 

Oldalszám: 352
Kiadó: Agave

Kedvenc karakter: Peeta Mellark
Kedvenc idézetem:

"Tízszer tovább tart összerakni magadat, mint amennyi idő alatt szétesel."

2020. június 21.

Cassandra Clare - Árnyak ura

HANGULAT                                MOLY                                        2017

"A napos Los Angeles igazán sötét hely is tud lenni.Emma Carstairs végre megbosszulta a szülei halálát. Azt hitte, békében élhet, mégsem tud megnyugodni. Hiába vágyakozik Julian után, meg kell védenie őt a parabataiok közötti szerelem rettenetes következményeitől, ezért inkább a fiú bátyjával, Markkal jár. Mark azonban öt évet töltött a tündérek között – vajon lehet-e még belőle valaha igazi árnyvadász?
Tündérföldén sincsen nyugalom. Az ellentündérek királya belefáradt a hidegbékébe, és többé nem hajlandó úgy ugrálni, ahogy az árnyvadászok fütyülnek. A tündérkirálynővel kötött alku és a Klávé törvényei között egyensúlyozva Emmának, Juliannek és Marknak meg kell találnia a módját, hogy megvédjék mindazt, ami kedves a szívüknek, még mielőtt túl késő lenne." 

Az árnyvadász univerzum mindig is az egyik kedvenc fantasy-világom volt és lesz is, míg forog a Föld. Ám nem tagadom, vannak a szívemhez közel és kevésbé közel álló kötetei is. Az Árnyak ura ez utóbbi kategóriába tartozik. 
Az eddigi regények során nagyon megkedveltem Emma és Julian karakterét, valamint ez a trilógia egy olyan kérdéskört dolgoz fel, amely már az elejétől fogva foglalkoztat engem: Mi történik, ha két parabatai egymásba szeret? Így nem csoda, hogy az Éjfél kisasszonyba izgatottan kezdtem bele, kíváncsian vártam, hogy mit hoz ki a zseniális Cassandra Clare ebből a felállásból. A kezdeti lassú történetvezetés után hamar le is vett a lábamról, izgalmakat izgalmakra halmozott, és hatalmas függővéggel zárta a Gonosz fortélyok első kötetét. Malcolm Fade-et megöli feltámasztott szerelme, Annabell Blackthorn, Emma pedig ráébred, mekkora szörnyűségeket is okozhat két fiatal szerelme, ha őket parabatai-rúna köti össze. Hogy Jules kiszeressen belőle, közönyt színlel, és elhiteti a fiúval, hogy a bátyja, Mark iránt táplál gyengéd érzelmeket. De vajon mennyit bír el a hazugságok hálója? 
Az Árnyak urában megismerkedhetünk Christopher Herondale-lel, az elveszett árnyvadásszal, aki eddig árnypiacok rejtekein élt és mindenki Kit Rooknak hívta. A Blackthorn család befogadja a fiút, aki lassan beletanul, milyen is az árnyvadászok élete. A Los Angeles-i Intézet falai között látszólag biztonságban élhetnek, de akkor megjelenik egy csapat árnyvadász, akik a vezetői pozícióra pályáznak. A Blackthornoknak ideje megvédenie az otthonukat! De emellett számos próbát ki kell állniuk: meg kell menteniük egy, az apja szemében áruló tündérherceget, megtalálni egy elveszett könyvet, mely tele van feketemágiával, meg kell küzdeniük egy halállal aktiválódott démonsereggel és eközben az érzelmeiket is le kell győzniük, hiszen ha nem sikerül, az a szeretteik életébe kerülhet. 

Imádtam ismételten belecsöppenni a Cassandra Clare által felépített univerzumba, hiszen még mindig képes ugyanúgy elvarázsolni, ahogyan az első alkalommal tette. Ám a lassú kezdés itt is megtalálható. A valódi cselekményszál igazából a könyv harmadától kezdődik, akkor indul be igazán történet, és érkezünk el egy olyan pontra, mely kulcsfordító a regény szempontjából. Addig lényegében visszarázódunk a trilógia folyamába, próbáljuk felvenni a lépést, apróbb, a későbbiekhez képest jelentéktelen eseményeknek lehetünk szemtanúi. Ettől függetlenül élveztem már az elejétől fogva, és mint már említettem, ez az utánozhatatlanul különleges árnyvilág ismételten képes volt már rögtön az első oldalakon kiszakítani a valóságból. Ez hatalmas erénye az összes Cassandra Clare könyvnek. Viszont az Árnyak ura a közelébe sem érhet a Pokoli szerkezetek trilógiának.
Bár rendkívül élveztem minden sorát, szaggatottságot az adott nekem az olvasása közben, hogy sok szálon játszódik a történet és rengeteg szereplővel dolgozik az írónő. Ez utóbbi nem jelent bonyodalmat számomra, hiszen Trónok harcán nevelkedtem, ott meg aztán vannak karakterek szép számmal, a rengeteg cselekményszál viszont erősen novellisztikus hatást keltett. Cassandra Clare ugrált az egyes helyszínek és aktuális események között, legtöbbször a legizgalmasabb részeknél vágva el a jeleneteket. Valamint azt sem éreztem, hogy lenne íve a regénynek. Darabos volt, töredezett, és lényegében a teljes könyv jövés-menésről szólt. Los Angelesbe, az árnypiacra, Cornwallba, Londonba, Alicantéba, a tündérek udvarába és így tovább. Sok helyen jártak, de a céljukhoz valójában nem lettek sokkal közelebb. 
Hiányoltam a szívritmust növelő jeleneteket és az igazán nagy csavarokat a történetben valamint azt is, hogy mindez valami köré épüljön fel, ahogyan az Éjfél kisasszonyban az izgalmak és fordulatok egy sor gyilkossághoz voltak fűzve. Ezért nem vagyok teljesen megelégedve a Gonosz fortélyok második részével. A hatását elérte, kiszakított a valóság fojtogató szürkeségéből, mégis tudom, milyen az, amikor az írónő igazán nagyot és ütőset alakít, ez pedig csupán az utolsó néhány oldalra történt meg. 
Mindezen negatívumok ellenére alig várom, hogy milyen befejezést szán az írónő a trilógiának és a parabatai-szerelem témának.

Borító:
Nekem ez a legkevésbé tetsző a trilógia köteteinek borítói közül. Ugyan nagyon tetszik a sötét színvilága, teljesen passzol a regényhez és a címhez is. Ám azért lóg ki a sorból, mert a férfialak csupán eltörpül a többi borító női szereplői mellett. A fejre fordított világ akár szimbolikus tartalommal is bírhat, hiszen a Juliannek ebben a nem hétköznapi helyzetben kell helyt állnia mint árnyvadász, mint barát és mint testvér egyaránt.

Összességében:
Mivel tudom, milyen az, amikor Cassandra Clare valósággal elvarázsol és teljességgel levesz a lábamról, ezért volt csalódás számomra az Árnyak ura. Élveztem újra az árnyékvilág részesének lenni: a rúnákat, a szeráfpengéket, a vérpezsdítő összecsapásokat, mégsem rabolta el a szívemet olyannyira, mint elődei tették. 
Felfedeztem benne hiányosságokat, amelyek ellenére bár nagyon élveztem a történetet, mégsem tudok szemet hunyni felettük, és ezek miatt nem kap maximális csillagozást sem. Ugyanakkor annyira beszippantott, hogy kezdek is neki a befejezőkötetnek!
Az Árnyvadász Univerzum minden darabját ajánlom az olyan fantasy-rajongóknak, mint én vagyok, hiszen ha egyszer beszabadul az ember az árnyvadászok világába, onnantól nincs megállás. A szereplők mindig vonzanak vissza: Jace, Tessa, Jem, Clary, Alec és Magnus, valamint még sokan mások. És persze a szeráfpengék birodalma, mely a mondének érzékelésén túl található.

Oldalszám: 700
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Jace Herondale, Kit Herondale, Magnus Bane
Kedvenc idézeteim:

"– Ki kíváncsi a filmekre meg a tévére, amikor vannak könyvek is? – kérdezte méltatlankodva Ty."
*

"– Egyszer találkoztam Jace Herondale-lel. – Zara várakozással telve nézett körbe.
– Azta! – szólt Kit.
Ez a fiú tényleg Herondale, gondolta Emma. Sikerült Jace-éhez fogható közönyt és szarkazmust sűrítenie egyetlen szóba."

*

"– Még egyszer, mi is a nephilimek mottója?
– “Por és árnyék vagyunk” – felelte Ty, fel sem pillantva a könyvéből.
– Akad köztünk nagyon jóképű por is – tette hozzá Jace éppen abban a pillanatban, amikor kivágódott az ajtó, és Clary dugta be rajta a fejét.
– Gyertek a könyvtárba! – szólt. – A csáp kezd oszlani.
– Megvadítasz a szexi szövegeddel – mondta Jace, és belebújt az edzőruha felsőjébe.
– Felnőttek! – húzta el a száját némi undorral Kit, és kivonult a teremből."