Meg Cabot - Suzie és a szerelmes kísértet

HANGULAT                                MOLY                                         2003

"Suzannah éppen most tett meg néhány ezer kilométert New Yorkból Kaliforniába csak azért, hogy egy rakás lökött fiúval (a mostohatestvéreivel) lakjon egy fedél alatt. Még ki sem pakolt, az anyját máris megríkatta, ráadásul egy kísértet ücsörög a hálószobájában. Szó se róla, Jesse igen vonzó kísértet, de a lényeg nem ez.Az élet az elmúlt tizenhat évben nem volt egyszerű. Hát persze, hogy nem, mert Suzannah mediátor – ő foglalkozik azokkal, akik a talpukat feldobván egy kis khm… "felfordulást” hagynak maguk után. Még szerencse, hogy Jesse nem veszélyes. Heatherrel, a feldúlt kisértetlánnyal ellentétben, aki Suzannah új középiskolájában kísért…"

Régebben olvastam Meg Cabotnek (álnéven Jenny Carrollnak) egy másik sorozatát, a Hívószám 1-800-at, amit nagyon szerettem. Nem is tudom, hogy kezdtem neki, talán a keresztanyum ajánlotta ezzel együtt. Sok évig gondoltam azt, hogy nincs időm egyelőre erre, aztán egyszer a könyvtárban megragadta a figyelmem, és kivettem. 

Részben azért is vonzott, mert rövid, hamar kiolvasható meg ilyenek. 

Nagyon egyedi története van, ahogy az írónőnek is különleges stílusa. Laza, fiatalos, de mégsem erőltetett, ami nagyon jó. Kicsit néha mintha azt éreztem volna, hogy azért ez a túlontúl lazaság Suze részéről elég durva hozzáállás a halálhoz meg a szellemekhez, bár ha az ember magától jön rá a dolgokra, nincs olyan ember, aki melléállna, kitanítja, lehet, hogy én is így beszélnék egy idő után a mediátorságról. 

De kezdjük a legelején.

Suzie egy teljesen új közegbe érkezik, anyja újra férjhez ment apja halála után, három fiútestvért kapott a nyakába (itt hozzátenném, hogy imádtam a hülye becézgetéseit), új iskolát és két új szellemet is. Szerencsére kap segítőtársat Dom atya személyében, aki hamar rájön, hogy Suze is mediátor. Ketten próbálják megoldani, vagyis inkább a lány a problémákat, amiket egy végtelenül szerelmes kísértet állít elő. Heather, a tizenéves szellem, aki annyira szerelmes volt, hogy mikor a pasija szakít vele, inkább öngyilkos legyen, minthogy nélküle éljen. Ami azért szegény lánytól elég túlzás, és jól mondta Suzie, valószínűleg Heathernek korábban is lehettek problémái, hogy ilyen drasztikus lépésre szánta el magát. 

Eközben Suzie-nak be kell illeszkednie az új osztályba, bár annyira nem akar, de minden lépésével a többieknek egyre szimpatikusabb lesz, így is barátkozik meg az albínó Cee Cee-vel és a lúzer Adammel. 

Az olvasó elég hamar megtudja az egyik kísértet háttértörténetét, de a másikéra várnia kell, jó sokáig. Jesse háttere jócskán a végén derül ki, de ez is hajtja az ember figyelmét. Az enyémet legalábbis biztosan. 

Igazából be kell valljam, hogy annyira nem érintett meg, de lehet, hogy nem is ez volt a célja a könyvnek. Szimplán jól éreztem magam az olvasása közben, aranyos volt, fiatalos, és szerintem ez Meg Cabotnek a sajátossága.

Karakterek:
Suzie: Az elején kicsit fura volt maga a stílusa, mint azt már említettem. Az elég komoly dolgokhoz is már-már túl lazán állt hozzá, ami nekem annyira nem jött be. Viszont később megszerettem. Kicsit (nagyon) önfejű, felelősségteljes, azt a problémát, amit ő kavart, meg is akarja egyedül oldani.
Heather: Nem is tudom, mit mondjak róla. Egyszerűen hogy lehetett ilyen... hülye? Persze, értem én, hogy ez a komoly téma (a depresszió) a könyv egy eltusolt része. De én ezekkel az emberekkel sose tudtam egyetérteni. Áh, inkább ejtsük a témát. Nem lett a kedvenc szereplőm, kissé fanatikus volt, de már túlságosan is, tudjátok...
Jesse: Szerettem volna többet látni őt a történetben, sajnos elég keveset szerepelt szerintem. Remélem, az elkövetkezendő részekben többször fogom látni őt a jelenetekben, mert szimpi volt. Az egész stílusa olyan aranyos volt.

Borító:
Ez viszont borzalmas a köbön. Mind a kettő.
De ha kéne dönteni, akkor már inkább a sárga legyen. Mondjuk azon is furcsa, hogy nincs az embereknek arca rendesen, de elnézve a sorozat többi tagjának efféle kinézetét, megszokható igen hamar. Meglepődne az ember, mennyire, mivel a folytatásoknak is hasonló, és így azokkal együtt jól mutat. Persze, ha az egyiket kivesszük, és elemezzük, akkor mondjuk már a betűtípusba beletörik a készítő bicskája, mert azok a fehér betűk néhány helyen alig olvashatóak, és ez így nem valami frankó megoldás. Szerintem feketével a 'mediátor' szó simán mehetne, így illene a képen szereplő nőnek a ruhájához, nem is értem, hogy került oda a fehér.
A sötétkék borítón viszont a sorozat címének feltüntetésének a módja sokkal jobban tetszik. Vegyíthették volna a kettőt, ehhez mit szólnának? Én speciel ezt olvastam, de nem... Valahogy az oldalakon állandóan rám meredő szempártól a hideg futkosott a hátamon, és itt is olyan, mintha egy hulla íriszei lennének. Nem mintha lenne hasonlítási alapom, de el tudom képzelni. Ráadásul ez a zöld takonyszín se valami nagyszerű, mit ne mondjak. A borító felső része pedig úgy ahogy van, borzalmas. Az összemosás... Ejj. Nem sikerült valami jól. A cím betűtípusa itt se valami nagyszerű, olyan standard...

Összességében:
Élveztem. Fiatalos, humoros megmozdulásokkal, néha kicsit komolytalan, de talán ez belefér még a pakliba.
Azoknak ajánlanám, akik épp egy ilyenre vágynak, egy laza könyvre. Az írónő stílusa is különleges, nem az az erőltetett ifjúsági, és ezt szerettem benne.

Oldalszám: 248
Kiadó: Ciceró

Kedvenc karakter: Hector 'Jesse' da Silva

Kedvenc idézet: -