Sok évvel ezelőtt az Óceán megmentette Kahlent a vízbe fúlástól, aki azóta szirénként szolgálva fizeti neki vissza a tartozását, és a hangjával a halálba csalja az embereket. Kahlen egyetlen szavával ölni képes, mégsem tud ellenállni a kísértésnek, hogy a szárazföldön töltse a napjait, figyelje az átlagos embereket, vágyakozva arra a napra, amikor újra szabadon beszélhet, nevethet, és élhet közöttük.
Kahlen már beletörődött, hogy magányosan tölti szolgálata hátralévő idejét… Ám ekkor találkozik Akinlivel. A jóképű, melegszívű és kedves Akinli megtestesíti mindazt, amiről Kahlen egész életében álmodozott. Bár nem beszélhet vele, mégis hamar kialakul köztük egy kapcsolat, amit egyikük sem tagadhat… És Kahlen nem is akarja megtagadni.
Az Óceán minden törvényét megszegte, amikor beleszeretett egy emberbe, és örökre el kell hagynia a fiút, ha az Óceán tudomást szerez az érzéseiről. De Kahlen elszánta magát, hogy miután egy életen át betartotta a szabályokat, most az egyszer a szívét fogja követni."
Azzal nyitnám ezt az értékelést, hogy hűha. Nem erre számítottam egyáltalán, mégis amit adott nekem ez a könyv, az több, mint egy élvezetes vasárnap délután egy csésze meleg tea mellett.
Kiera Cass neve nekem a Párválasztó óta elég nagy garancia egy jó regényre. A trilógia (és a folytatásai) annyira a szívemhez nőttek, már meg sem számolom, hányszor olvastam az idők kezdete óta, de az biztos, hogy megunhatatlan. Ezért is örültem a hírnek, amikor a GABO kiadó bejelentette, hogy idén már a magyar fanok is a kezükbe vehetik az írónő egy másik történetét. A kiadónak pedig ezúton is szeretném megköszönni a példányt, ami lehetővé tette, hogy olvashassam ezt a csodát.
Bár az írónő maradt a fantasy műfajnál, témában teljesen mást választott. A hercegnők és hercegek életéből kilépve egy egészen új világ tárult elénk, ahol a nagybetűs Óceán az, ami uralja a világot, kissé nekem a mitológikus Gaia jutott róla eszembe, mint földanya. Az Óceánt azonban táplálni kell, ezért vannak a szirének, akik hangjukkal a vízbe rántják az utazókat, ahogy azt a róluk szóló históriákban megjelenik. Azonban, amikor az Óceán nem óhajt emberi életeket elvenni, a szirének elvegyülnek a normális, emberi világban, annyi különbséggel, hogy nem beszélhetnek velük. Utaznak, járják a világot, úgy élnek, hogy közben az idő rajtuk nem látszik meg. Ez akár lehet hasznos is, annyi mindent tudna kezdeni egy fiatal lány extra 100 évvel, főleg ha könyvmoly, ugye? Azonban megvan az ára is.
A könyv elején Kahlent ismerjük meg, az ő érzéseit, hogyan birkózik meg a tudattal, hogy ártatlan embereket szolgáltat az Óceánnak. Meglátjuk, hogy nem könnyen. Bűntudat lakozik benne minden egyes elvett élet után, és ezt a gyászt a saját módján dolgozza fel. Persze mivel romantikus regényről beszélünk, valahogy találkoznia kell élete szerelmével, ami szintén nem egy szokványos pillanattal jön el. A fiú, Akinli is már első megjelenésétől kezdve szimpatikussá válik az olvasónak, annyira kedves, jószívű és közvetlen, nem lehet őt nem szeretni. Így volt ezzel a lány is.
Kahlen önmagával való harcolása teszi ki a könyv nagy részét, ahogy próbálja elfelejteni a fiút, az emlékét mélyre rejteni, titokként őrizni, az Óceán nehogy tudjon róla. Ám hamar vége lenne a regénynek, ha ennyi lett volna a love story. A fiatalok között rövid időn belül olyan kapocs alakul ki, amiről nem is sejtenek. Nem csak szerelem, annál sokkal erősebb.
Az írónő a végére még egy extra csavart is betett, ami miatt rettentően zakatolt a szívem. Nem bírtam letenni, nehogy lemaradjak valamiről, faltam a sorokat, minden szavát.
Teljességgel imádtam.
Kiera Cass nem csak a Párválasztóval nyerte el a szívemet, hanem A szirénnel is.
NAGYON AJÁNLOM.
Karakterek:
Mint azt már említettem, mindkét szereplő nagyon szimpatikus volt nekem, a kapcsolatuk megmelengette a szívemet, rettentően aranyosak voltak, látszott rajtuk, hogy ők tényleg egymásnak lettek teremtve. Kahlen karaktere annyira emberi volt, és talán ez tetszett benne a legjobban, ezért tudtam megszeretni. Érezte, hogy amit tesz, az nem jó, bűntudata volt, vívódott önmagával, mi lenne a helyes lépés. Mégis mikor a szerelme életéért ezer másik emberét odaadta volna... az volt a legemberibb mondata, a legönzőbb mindközül, én mégis annyira átéreztem a fájdalmát, hogy nem tudtam érte megvetni. Akinli pedig annyira kedves és önzetlen volt az egész könyvön keresztül, hogy nem lehetett nem megkedvelni a karakterét.
Borító:
A könyv nem csak belül csodaszép, hanem kívülről is vonzza az olvasót, mint a szirének hangja az utazókat. Annyira gyönyörű, hogy azt szavakba se lehet önteni. Teljesen illik a történethez is. Ennél többet mit lehetne kívánni?
Összességében:
Kiera Cass neve a Párválasztó sorozatával égett be minden olvasó szívébe, idén pedig A szirénnel megmutatta, hogy nem hiába gondolunk a nevére garanciaként egy jó könyvre.
Imádtam minden sorát olvasni, az egész egy lelki hullámvasút, egyszer fent, másszor lent. A fájdalmat, ami átlengi a könyvet, az olvasó teljes mértékben átérzi, de a szerelmet is ugyanígy. Fordulatos, izgalmas, kiszámíthatatlan. Talán ezekkel a szavakkal tudnám legjobban jellemezni. Csodálatos egy regény. A fantasy és romantika szerelmeseinek nagyon ajánlom. Mivel sajnos nem hosszabb, mint 300 oldal, nagyon hamar ki lehet olvasni, ám akkora élményt ad, olyan mélységekkel telit, amire nem is számít az olvasója.
Köszönöm, Kiera!
Oldalszám: 300
Kiera Cass neve nekem a Párválasztó óta elég nagy garancia egy jó regényre. A trilógia (és a folytatásai) annyira a szívemhez nőttek, már meg sem számolom, hányszor olvastam az idők kezdete óta, de az biztos, hogy megunhatatlan. Ezért is örültem a hírnek, amikor a GABO kiadó bejelentette, hogy idén már a magyar fanok is a kezükbe vehetik az írónő egy másik történetét. A kiadónak pedig ezúton is szeretném megköszönni a példányt, ami lehetővé tette, hogy olvashassam ezt a csodát.
Bár az írónő maradt a fantasy műfajnál, témában teljesen mást választott. A hercegnők és hercegek életéből kilépve egy egészen új világ tárult elénk, ahol a nagybetűs Óceán az, ami uralja a világot, kissé nekem a mitológikus Gaia jutott róla eszembe, mint földanya. Az Óceánt azonban táplálni kell, ezért vannak a szirének, akik hangjukkal a vízbe rántják az utazókat, ahogy azt a róluk szóló históriákban megjelenik. Azonban, amikor az Óceán nem óhajt emberi életeket elvenni, a szirének elvegyülnek a normális, emberi világban, annyi különbséggel, hogy nem beszélhetnek velük. Utaznak, járják a világot, úgy élnek, hogy közben az idő rajtuk nem látszik meg. Ez akár lehet hasznos is, annyi mindent tudna kezdeni egy fiatal lány extra 100 évvel, főleg ha könyvmoly, ugye? Azonban megvan az ára is.
A könyv elején Kahlent ismerjük meg, az ő érzéseit, hogyan birkózik meg a tudattal, hogy ártatlan embereket szolgáltat az Óceánnak. Meglátjuk, hogy nem könnyen. Bűntudat lakozik benne minden egyes elvett élet után, és ezt a gyászt a saját módján dolgozza fel. Persze mivel romantikus regényről beszélünk, valahogy találkoznia kell élete szerelmével, ami szintén nem egy szokványos pillanattal jön el. A fiú, Akinli is már első megjelenésétől kezdve szimpatikussá válik az olvasónak, annyira kedves, jószívű és közvetlen, nem lehet őt nem szeretni. Így volt ezzel a lány is.
Kahlen önmagával való harcolása teszi ki a könyv nagy részét, ahogy próbálja elfelejteni a fiút, az emlékét mélyre rejteni, titokként őrizni, az Óceán nehogy tudjon róla. Ám hamar vége lenne a regénynek, ha ennyi lett volna a love story. A fiatalok között rövid időn belül olyan kapocs alakul ki, amiről nem is sejtenek. Nem csak szerelem, annál sokkal erősebb.
"Nem hiszem, hogy bárki képes egészében egy másik személyért létezni. – (…) – Bár lehet, hogy így van. Ha megtalálja a megfelelő személyt. Ebben a pillanatban azt hiszem, hogy érted képes lennék élni."Az egész történet számomra egy érzelmi hullámvasút volt. Mélyebb érzelmeket adott, mint amit gondoltam volna. Egyrészt Kahlen belső vívódása, a fájdalma, a szerelme olyan csodálatosan van leírva, hogy azt az olvasó is teljességgel a magáénak érzi. Ráadásul olyan izgalmas és fordulatos, teljességgel kiszámíthatatlan, mi jön szembe velünk a következő oldalon. Reménykedtem benne, hogy a párosunk a végére megtalálja a módot, hogy egymáséi legyenek, mégis bizonytalan volt, hogy ez bekövetkezik-e.
Az írónő a végére még egy extra csavart is betett, ami miatt rettentően zakatolt a szívem. Nem bírtam letenni, nehogy lemaradjak valamiről, faltam a sorokat, minden szavát.
Teljességgel imádtam.
Kiera Cass nem csak a Párválasztóval nyerte el a szívemet, hanem A szirénnel is.
NAGYON AJÁNLOM.
Karakterek:
Mint azt már említettem, mindkét szereplő nagyon szimpatikus volt nekem, a kapcsolatuk megmelengette a szívemet, rettentően aranyosak voltak, látszott rajtuk, hogy ők tényleg egymásnak lettek teremtve. Kahlen karaktere annyira emberi volt, és talán ez tetszett benne a legjobban, ezért tudtam megszeretni. Érezte, hogy amit tesz, az nem jó, bűntudata volt, vívódott önmagával, mi lenne a helyes lépés. Mégis mikor a szerelme életéért ezer másik emberét odaadta volna... az volt a legemberibb mondata, a legönzőbb mindközül, én mégis annyira átéreztem a fájdalmát, hogy nem tudtam érte megvetni. Akinli pedig annyira kedves és önzetlen volt az egész könyvön keresztül, hogy nem lehetett nem megkedvelni a karakterét.
Borító:
A könyv nem csak belül csodaszép, hanem kívülről is vonzza az olvasót, mint a szirének hangja az utazókat. Annyira gyönyörű, hogy azt szavakba se lehet önteni. Teljesen illik a történethez is. Ennél többet mit lehetne kívánni?
Összességében:
Kiera Cass neve a Párválasztó sorozatával égett be minden olvasó szívébe, idén pedig A szirénnel megmutatta, hogy nem hiába gondolunk a nevére garanciaként egy jó könyvre.
Imádtam minden sorát olvasni, az egész egy lelki hullámvasút, egyszer fent, másszor lent. A fájdalmat, ami átlengi a könyvet, az olvasó teljes mértékben átérzi, de a szerelmet is ugyanígy. Fordulatos, izgalmas, kiszámíthatatlan. Talán ezekkel a szavakkal tudnám legjobban jellemezni. Csodálatos egy regény. A fantasy és romantika szerelmeseinek nagyon ajánlom. Mivel sajnos nem hosszabb, mint 300 oldal, nagyon hamar ki lehet olvasni, ám akkora élményt ad, olyan mélységekkel telit, amire nem is számít az olvasója.
Köszönöm, Kiera!
Oldalszám: 300
Kiadó: GABO
Kedvenc karakter: Akinli Schaefer
Kedvenc idézetek:
"A könyvek világát mindig biztonságosabbnak tartottam a sajátomnál."
*
"A szeretetnek mindig marad helye. Még akkor is, ha olyan kicsi, mint a rés az ajtón. Az is elég."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése