Margaret Atwood - A szolgálólány meséje

 HANGULAT                                MOLY                                        2006

"A ​regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ… "

Margaret Atwood legnagyobb népszerűségnek örvendő regényét talán keveseknek kell bemutatni. A '80-as években megjelenő történet számtalan utánnyomást és kiadást megért már mind külföldön, mind itthon, az eladási számait pedig csak növelte a belőle készült színház-, film- és sorozatadaptáció. De mitől vált ilyen populárissá ez a történet? Talán abszurditása nem is áll olyan távol a valóságtól, mint azt hinnénk és remélnénk?

Gileád egy disztópikus ország az Amerikai Egyesült Államok területén, ahol a meddőség megnövekedése miatt szükségszerűvé vált egy társadalmi átalakulás. Egy diktatórikus rendszert alkottak meg, amit az Ószövetségből kiragadott bibliai idézetekkel legitimáltak. Gileád egy zárt közeg, ahol az emberek identitása összefonódik a funkcionalitással, és bár azt hangoztatják, hogy mindezt az emberiség fennmaradása, a születések növelése érdekében cselekszik, az emberközi kapcsolatok mégis a totalitárius rendszerek világát idézik meg, mikor a bizalom alapvető antropológiai igénye lehetetlenné vált a kiépült kémrendszer következményeként. 

A magány léthelyzete átitatja a történetet - Fredé egyfajta identitásőrzésként rögzíti a bensőséges gondolatait, egykori énjét, melyet senki mással nem tud megosztani. És ezzel okot ad arra, miért váljon belőle egy központi karakter: a lehetőségeihez mérten, de lázad a fennálló rendszerrel szemben. Gileádban egy nő négyféle funkciót láthat el. Feleség, háztartásvezető, prostituált vagy szolgálólány, ahogyan Fredé is. Az igazi neve a regény során nem derül ki, csupán egy birtokos jelzővel ellátott identitást kap a társadalomban: Fred-é. Egy férfié, a Parancsnoké, akihez a nagyobb hatalommal rendelkező vezetők beosztották Megfosztják minden jogától, kiszakítják egykori környezetéből, és egyetlen feladata ebben a közegben, hogy megtermékenyüljön és egészséges gyereket hozzon a világra. Ennek módja egy abszurd, háromszemélyes szertartás, melyre havonta sor kerül: lényegében egy rituális abúzus, ahol ő nem nő, nem ember, hanem egy szerv, amiben képes egy új élet sarjadni. 

"Nemcsak egyféle szabadság létezik […]. Van szabadság valamire és szabadság valamitől." 

Miközben végigkövetjük ennek az identitásgyilkos disztópikus társadalomnak a működését Fredé szemszögén keresztül, megfigyelhetjük, mi tartja mégis a lelket a nőben ahhoz, hogy minden nap felkeljen, és alárendelje magát a rá szabott kötelességeknek: a múlt. Gileád létrejötte előtt egy szép élete volt, ha nem is teljesen tökéletes, de szabadon szerethetett, és őt is viszont szerették. Ezek a mozaikdarabokként felvillanó életképek segítik a kapcsolódását a valósághoz, válnak annak metonimikus jelölőivé, melyeket - ha már másnak nem tud - nekünk, olvasóknak mesél. Az E/1.-es elbeszélői mód annyit enged láttatni Gileád világából, amennyit Fredé megél, mégis mindez bőven elég ahhoz, hogy elrettentsen bennünket egy efféle társadalomban való létezéstől. Nagyobb teret fordít Margaret Atwood a szubjektum lelki világára, az emlékezés és felejtés dichotómiájára, mindez egy lélekszaggató köntösben és gyönyörű írói stílusban. 

Gileád egy távoli társadalom, amely nem tűnik másnak, mint ahogyan a címe is mutatja: mesének. De elolvasva Atwood előszavát, ahol ezt írja: "Az egyik szabály, amit követtem, az volt, hogy semmilyen eseményt nem teszek a könyvbe, ami ne történt volna már meg...". Talán mégsem olyan távoli és disztópikus, mint amilyennek első pillanatra bizonyul.

Nem volt könnyű olvasmány abból a szempontból, hogy a nők helyzetét minden tekintetben alárendelik a férfiak világának. Felsőbbrendűségüket egyenruhájuk hiánya is bizonyítja: ők az egyetlenek, akik szabadon rendelkeznek az öltözékeikkel, míg mindenki máshoz egy-egy szimbolikus színű ruhadarab tartozik. Fredé szemszöge valóságszerűvé tette ezt az embertelen társadalmi berendezkedést, az elnyomást, ami bár a sorozatban is plasztikusan megelevenedik, mégis konkrétan a fejében járni egészen más élmény volt, mint külső szemlélőként figyelni a képernyőn. 

Az első regényem volt Margaret Atwoodtól, de biztosan nem az utolsó.

Borító:
Nekem a legújabb, 2021-es kiadás van meg, melyen Fredé alakja tűnik fel egy homogén, fekete háttéren. Ahogyan Gileád világában, a képen sem fontos a személyisége, csupán a szolgálólány titulushoz társított vörös színű köpeny és a fehér fejfedő látszik, ami folyamatosan takarja az arcát és a tekintetét. Egyszerű, mégis látványos grafikai munka.

Összességében:
Margaret Atwood egy elrettentő, identitásgyilkos világot alkotott meg, ahol az ember nem más, mint egy társadalmi funkciót betöltő lény. Az érzelmek, a kapcsolatok teljesen kihunytak - Fredé egyetlen megküzdési mechanizmusa a hétköznapokkal, hogy titkon rögzíti az átélt élményeit és az egykori emlékeit a régi életéből. Mielőtt szolgálólány lett volna. Kiszolgálója a patriarchátus társadalomnak, egy test, ami csak egy gyerek kihordására jó.
A szolgálólány meséje egy tragikus, intő jövőkép, melyben az ember saját lényétől fosztatik meg. Ugyanakkor egy nagyszerű posztmodern kollázs, tele más disztópiák allúzóival.

Oldalszám: 492
Kiadó: Jelenkor

Kedvenc karakter: Fredé
Kedvenc idézeteim:

"A változások nem egy pillanat alatt következnek be: egy fokozatos felfűtésű fürdőkádban akár halálra is főhet az ember anélkül, hogy észrevenné."

*

"[…] a megbocsátás is képesség. A bocsánatkéréshez erő kell, és a kérést megtagadni vagy annak eleget tenni ugyancsak erőt igényel, talán a legnagyobbat."

*

"Élj a jelenben, használd ki a lehetőségeidet, ez minden, amid van."