2016. január 12.

Kelly Oram - Cinder és Ella

HANGULAT                                MOLY                                         2015

"Ella élete minden, csak nem tündérmese. Nyolc hónapja vesztette el édesanyját egy balesetben, ő pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Most gyerekkora óta nem látott apjához meg annak új családjához kell költöznie. Mesés… Egyvalaki tartja benne a lelket: Cinder, akivel évek óta barátok a neten, de sosem találkoztak. Ella annyit tud, hogy a srác vicces, szexi, okos, és ugyanakkora könyvmoly, mint ő. (Á, egyáltalán nem az esete…) Fogalma sincs, hogy Cinder az egyik legmenőbb hollywoodi színész, aki a kedvenc fantasyregényükből készült filmben játssza a herceget. Vajon képest a valóságban is tündérmesévé változtatni Ella életét?" 


Még mindig a Könyvmoly nevű csoportban ajánlották nekem, amiért nagyon hálás vagyok. Továbbá Viki kritikáját is elolvastam róla, és az alapján is megtetszett egyszerűen. Hétvége van? Olvasásra fel! Nem túlságosan érdekelt, hogy másnap korán kell kelnem. Templom, de ez lényegtelen.  Így ezt is fél tizenegykor elkezdtem, és fél háromra már végeztem is. De miért? Amikor már kezdtem volna elalukálni, valami mindig hajszolt, hogy ezt nem hagyhatom ennyiben, tudnom kell, mi történik. 


Az előszóban megtudhatjuk, mi is történt eddig Ellamara múltjában, honnan kapta a nevét, mikor ismerkedett meg Cinder458-cal, blogot vezet stb. És a srácról is megtudhatunk dolgokat, mint például, hogy az apja nagy fejes a filmiparban, így tudja, ki fogja játszani Cindert a Cinder-krónikákban. Szerencsétlenségükre épp az autóban ülnek, míg Ella az internetes friendjével beszélget, aztán felsikít. Kelly nagy csattanóval akarja zárni az egészet, pedig még el sem kezdődött! Az előszónál tartunk kérem szépen! Eddig mindent tök jól leír, erre elrontja, mert a legfontosabb dolgot csak úgy odateszi, hogy tessék, egyétek, ez van. Ella és az anyukája balesetet szenvednek. Az egyik pillanatban a csajszi feje hozzávágódik a légzsákhoz, a másikban pedig három hét múlva felébred a mesterséges kómából. Kérem szépen, hogy is van ez? És akkor az utolsó mondatról ne is beszéljünk. Ecseteli, hogy hanyadfokú égési sérüléseket szerzett, aztán egy sort lejjebb ugrik: Anyám meghalt. Hú, öregem, ennél érzékletesebben nem tudtad volna közölni? Hisz a legjobb barátnődről volt szó és az anyádról egy személyben! Azért talán megérdemel annyit, hogy ne egy mondatban írjon róla, és annyit, hogy puff, meghalt. Semmi érzelem, csak mintha tényt közölne! Ekkor ütött nálam az egész, és megírtam ezt a bekezdést, hogy ne felejtsem el.
Elkezdődik az első fejezet, elmeséli Ella, hogy az apjánál helyezték el, aki tíz éves volt, mikor elhagyta az anyját meg őt egy másik nőért, és most szép boldog négy személyes családban élnek a nő ikreivel, Janette-tel és Anastasiával. El tudjátok képzelni milyen, hogy újra láthatja az apját, hiszen  otthagyta csak úgy, szó nélkül, és azóta nem is kereste, pedig eltelt azóta nyolc kerek esztendőcske. Ella azt hiszi, hogy az apja csak amiatt vette magához, ami az anyjával történt, ami igaz is tulajdonképpen. Új életet kell kezdenie a lánynak. 8 hónapot töltött a baleset után kórházban, több mint 30 műtéte volt, bőrátültetése, mivel szegény az autóban bent égett, úgy szedték ki onnan őt. Bottal kell járnia, az orvosok a lábát alig bírták megmenteni, nem hitték volna, hogy újra képes lesz lábra állni. De megtörtént! Ella terápiákra jár, egyszer megpróbált öngyilkos lenni, de az az időszak már elmúlt. Bár ki hibáztathatná? Az akkori kilátásai nem voltak valami jók, azt hitte egész életében tolószékbe kerül, a bőre repedezett és sebhelyes, senkinek sem kellene, és már az anyja sincs vele, aki támogatná...
Két mostohatestvére nem fogadja szívesen a házban, rondákat mondanak róla, csúnyaságnak nevezik, szégyellik a sebhelyei miatt, hogy velük lakik, főleg Ana teszi ezt vele. De ha nem lenne neki elég, hogy a családjában ekkora zűr van, a lány Ella iskolai életét is pokollá teszi, pedig ő megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy mindenki elfeledkezzen róla. Az emberek megbámulják a botja és a nehézkes járása miatt, a menzán egyedül ül az asztalnál.
De aztán egyszer ráveszi magát, hogy csaknem egy év után újra írjon legjobb barátjának, Cindernek.
Egy-egy fejezet erejéig betekinthetünk, Cinder, azaz Brian Oliver fejébe is, és onnan nézhetjük a dolgokat. De ki is ez a Brian Oliver? Na kérem szépen, a regény fiatal Johnny Deppje. Tehetséges színész, és a testéért omladoznak a csajok. Persze, Ella azt nem tudja, hogy a srác, akivel minden titkát megosztja, vagyis majdnem mindegyiket, az a dögös, hollywoodi sztár, Brian Oliver.
Egyik alkalommal az ikrek közül a kedvesebb, Janette, összebarátkoztatja Ellát egy másik magányos farkas lánnyal, Viviannel, akivel aztán nagyon jóban lesznek. Kiderült, hogy az iskola azért utálta ki Viviant, mert melegek a szülei, vagyis két pasi nevelte fel. (Ugye logikusan, nem ők az igazi szülei.)
Ana megpróbál egyre többet keresztbe tenni Ellának, de ő akármilyen nehéz is, átlép ezeken. Apja és új felesége is észreveszik Ana cselszövéseit és Ella mellé állnak, ahogyan az ikrek másik fele is, Janette. Egyre többet lógnak együtt, kiderül, hogy a suli egyik visszafogottabb, bár kétségtelen az egyik főmuftija az iskolának típusú srác, Robnak tetszik a sebesült lány. Ella barátokat szerez maga mellé, persze Cinder is ott van, és telefonhívásokban, e-mailekben segíti az útját, de nem mernek találkozni. Leginkább Brian miatt.
De ott van az érem másik fele, méghozzá a fiú élete, akinek el kell játszania, hogy a filmben alakított hercegnő a való életben is az övé, kamueljegyzést hoznak létre, amit persze Ella is elolvas. Ekkor még persze nem érdekli, de ha rájön, ki is Cinder valójában? Mi lesz az egészből?
Persze a fiú, amint életjelet kapott Ellától, dobta volna a szóban forgó királykisasszonyt, de az a markába kaparintotta, hogy bántani fogja a lányt és a karrierjének is keresztbe tesz.
Akkor melyiket választja majd a mi Brianünk?

Spoilert tartalmaz!

Persze, mint sok neves filmnél, itt is van olyan, ahol a rajongók és a színészek találkozhatnak, autógrammot osztogassanak stb. Ellának sikerül eljutnia erre az eseményre, és csodák csodájára Brian is ott lesz, hiszen ő játssza Cinder szerepét. És a két teremtmény egymás előtt, szemtől szembe.(Oké, jelmezben, hiszen Ella Ellamarának öltözött, és az teljesen betakarja mindenét, hogy a sebhelyeit ne lehessen látni.)
És akkor leesik a tantusz. Ellának leesik, hogy a legjobb barátja, akivel már három éve csetel, akit eddig csak Cindernek hívott, kiderült, hogy az egyik legmenőbb hollywoodi színész. Hopp. De Brian oldalán ott csüng a kamumenyasszonya, Kylee, a hárpia, aki úgy érzi a pasija flörtölget Ellával (mert így is volt :D), így unszolja, hogy adjon neki egy interjút, oszt ágyő. De Brian ahelyett, hogy valami nyálas szöveget írna a könyvébe, egy időpontot és egy helyszínt firkant le. Hmm, randira hívja.
A fiú olyan cuki, hogy a tavaly vett könyvet, a Cinder-krónikák első kiadását ajándékozta volna Ellának, mikor a baleset történt, így azt is elhozza, hogy a jogos tulajdonosához kerüljön. Beszélgetnek, teljesen természetesen, aztán Ella bevallja neki a dolgokat, pontosabban azt az egy dolgot, amit sosem említett neki, nehogy másképp nézzen rá a fiú. De Brian nem csak másképp néz rá, megcsókolja.
Szerencsétlenségükre az éttermet elözönlik a pletykafirkászok és a különböző szennylapok fotósai, akik pont az ilyen eladható sztorira várnak, mint ami itt éppen folyt. Brian Oliver megcsókolt egy lányt, aki szemmel láthatólag nem a menyasszonya, Kylee. 
A lány elmenekül a világ elől, és kezelések halmazán megy keresztül.
Az a nyomoronc Kaylee pedig azt hazudja a sajtónak, hogy a Ella csak egy csajszi akinek Brian teljesítette az egyetlen kívánságát, hogy segítsen az ilyen Nyomorék Gyerekek Alapítványon.
Kedves, mi? Kurvára.
Ella persze nem gondolja, hogy Brian szeretheti, ezért inkább ribikének hisz, meg a sajtónak. Hogy Cinder komolyan képes volt ezt tenni, hiszen a hírnév az fontos...
Brian közben Vegasban a sárga földig issza le magát seggrészegre, mikor Scott, az asszisztense beállít, hogy mik is forognak a sajtóban.
Persze, ezennel megint Ella lesz az emberek célpontja, a helyzete sokkal rosszabb lett, mint volt.
De szerencsére Brian nem hagyja annyiban az egészet. Míg Ella nem érintkezik a külvilággal, a fiú lead egy interjút, és elmondja benne, mégis mennyire szerelmes a lányba. Ella barátai és családja felveszi ezt a műsort, és mikor újra kijön a buborékjából, megmutatják neki. Brian elhívta, hogy menjen vele a film premierjére, így, tévén keresztül.
Mindannyian biztatják, és persze, Ella is teljesen bele van esve Cinderbe, mi mást tehetne?
Boldogan éltek, míg meg nem haltak!

Karakterek:
Ella: Esküszöm, ő a legerősebb lány, akivel eddig találkoztam a történetek során. Annyi mindenen kellett keresztülmennie, annyi sok rossz dolgon, amibe én teljességgel beleőrülnék, és nem bírnám így, mint ő, és ezért nagyon felnéztem rá. Egyszerűen elképesztő.
Cinder/Brian: Na hát igen.. Egyszerűen tökéletes ez a pasi, na. Ezen nincs mit ragozni. Jóképű, humoros, van benne megfelelő egoizmus (:D) és legfőképpen, eszméletlenül aranyos. És ahogy leírja, hogy beleszeretett a lányba, és mi mindent képes volt megtenni Ella érdekében.. Na, hülye lenne az ember nem beleesni!
Ana: Az elején egy nagy dög volt, és eszméletlenül utáltam amiatt, ahogy Ellával viselkedett, de aztán ő is szemmel láthatólag jó útra tért, bár kicsit később, mint a testvére.
Janette: Az elején őt is gonosz mostohatesónak hittem, ahogy Anát, de hamarabb rájött, hogy itt Ella a szenvedő alany, hiszen ezerszer több rossz dolgon ment keresztül, mint ő meg a testvére. Igaz, az életük elején nekik is kijutott egy pár dolog a családjukban, de attól még nem égett le a testén csaknem az összes bőr!

Borító:
Na az viszont nem tetszik. Kimondottan ronda, ráadásul nem is illik a történethez. Ha csak a borítót néznénk, akkor arra jutnánk, hogy ez egy újabb Hamupipőke történet, ami már egy lerágott csont. Az üvegcipellő még oké, de a telefon meg a minden nem kellett volna oda. Én valami ... nagylányosabbat képzeltem volna oda, mínusz a két szereplő képe, hiszen egyáltalán nem így néznek ki. Vagyis én nem így képzeltem el őket. Cinder így egy pedofilnak tűnik, ahogy Ella egy tiniribinek. Na, egyik se passzol a történetbeli karakterekhez. Bár megértem, mert a LOL könyvek alapstílusa ilyen, szóval az ilyenből talán a lehető legjobbat hozták ki. A cím betűtípusával nem vagyok megelégedve, továbbá, hogy az "és Ella"-nak ott van az árnyéka, ami szerintem teljesen felesleges. Kelly Oram nevét pedig lehetett volna nagyobbal a borító aljára írni, hiszen az egész dicsőség az övé, amiért egy ilyet megírt! Nem kéne azért a szerzőt ennyire elrejteni.

Összességében:
Furcsa volt egy ilyen LOL könyvet olvasni, ahol talán a dolgok megtörténhetnek is. Persze, nem ilyen nagy magaslatokban, hogy rögtön Hollywood igazi sztárja a mi hercegünk, de én eltudom képzelni, hogy egy ilyen internetes kapcsolatból szerelem lenne. Aztán lehet, hogy valaki más véleményen van erről... Az eddigiektől azt szoktam meg, hogy a szürke kisegér tinilány összejön a gimi nagy szívtiprójával, aki először csak poénnak veszi, aztán persze beleszeret, mert ez az ilyen könyvek lényege.
DE ez nem. Ez nem ilyen.
Sokkal több érzelmet váltott ki belőlem, mint a többi együttvéve. Sokszor elsírtam magam, mikor Ella a múltját taglalja, izgultam értük, hogy minden rendben legyen a kapcsolatukkal.
És igen, az igazi Hamupipőke történettel is felmerültek párhuzamok. pl. gonosz mostohatesók.
Egyszóval fantasztikus, csupán pár óra kellett hozzá, hogy végezzek, hiszen a történet annyira, de annyira húzott magával, hogy nem bírtam letenni.

Oldalszám: 400
Kiadó: Móra

Kedvenc karakter: Brian Oliver/Cinder

Kérdéseim olvasás utánra:
- Te szoktál interneten ismerkedni? Nem pont ilyen szinten, akár mondjuk pl. Directioner-, Könyvmoly-, Blogos barátnőkkel?
- Olvastál más LOL könyveket is? Egyetértesz az észrevételemmel, amit fentebb említettem?
- Te hogy képzelted el Briant? Leginkább külsőre. Nekem az a George Shelley és Harry Styles (még rövidebb hajjal) keverék volt :D


12 megjegyzés:

  1. Már egy ideje kinéztem ezt a könyvet, de még nem jutottam el odáig, hogy el is olvassam..engem az ajánlója alapján az alapsztori a Milyen is a boldogság? című könyvre emlékeztet. Nem tudom, hogy azt olvastad-e, de ha igen akkor légyszi írd meg nekem, hogy igazam van-e. Te mégiscsak végigolvastad :D
    Köszönöm előre is <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, még nem olvastam azt a sorozatot, de le van töltve, szóval mindenképp szeretném :D Majd akkor meglátjuk, mennyire hasonlít.. :)

      Törlés
    2. Ha elolvastad mindenképp kíváncsi vagyok a véleményedre, bár a Létezik-e térkép a szerelemhez még nekem is kimaradt, de a többit imádtam ;) szerintem neked is tetszeni fog. :D

      Törlés
    3. Köszi, majd meglátjuk :D De ha így mondod, bizti :3 :)

      Törlés
  2. Kedves Barby!
    Koszonom a kritikat nagyban segiti a dontesemet regen gondolkodok hogy elolvassam e...es igeen nagyon tetszik hanar teny es valo igy leiras alapjan evyetertek Petra-val tenyleg a Milyen is a boldogsag-ra hasonlit..
    Koszonom hogy olvashattam ezt a kririkadat is!
    Tovabbi szep estet!
    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :3 <3 Majd elolvasom már a Milyen is a boldogságot?, ha már ennyire mondjátok :D

      Törlés
    2. Igazából tényleg van egy kis Milyen is a boldogság? beütése :)

      Törlés
    3. Akkor már tényleg el kell olvasnom :D

      Törlés
  3. Szia!
    Még nem kommenteltem ide hozzád, de már olvasom a vélményezéseidet a kezdetektől.
    1. Szoktam ismerkedni neten, de nem tartott tovább egy hónapnál, úgyhogy én inkább a személyes kapcsolatok híve vagyok.
    2. Két éve találtam rá a LOL könyvekre és mai napig gyűjtöm őket, már nem kell sok, hogy teljes legyen a létszámuk. És igazából pontosan azt mondtad el ezzel a könyvvel kapcsolatban amit gondoltam. A borító tényleg pocsék lett. Én esetleg Briant tudom úgy elképzelni (ez válasz egyben a 3. kérdésedre) ahogy a borítón van, nem tudom, nekem ő megfelelt, viszont Ellát nagyon nem kellett volna olyanra a borítón. Az egy dolog, hogy lány, de kérem szépen...nem egy kis játékbaba-szerűséget kellett volna odarakni.
    Nekem összességében az új kedvenc könyvem lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy követed a blogot, nagyon hálás vagyok érte :)
      Hát igen... Talán még Brian, de Ella semmiképp.

      Törlés
  4. ☺ Nagyon tetszett a kritikád. Talán emiatt olvastam el ilyen hamar és nagyon tetszett
    1. Szoktam interneten ismerkedni, általában pozitív tapasztalataim is vannak. Majdnem, mint a Hűvösvölgyi suliban. Dóri és interneten keresztül ismerte meg Lillát, de mégis milyen jó barátok lettek. Több, mint két éve lett így egy nagyon jó barátnőm. De rengeteget barátot szereztem már így. Néha jobb is, mint a valóságban, hisz a könyv is kifejti, hogy csak a belső értékeiket látjuk a másiknak. És pont, mint Cinder én is úgy ismerkedtem meg az egyik barátommal, hogy olvasta a történetemet ☻
    2. Nem igazán olvastam még, ez volt az első LOL - os könyv.
    3. Nekem a borítón lévő srác nem nagyon tetszik. A képzeletemben egy kezdőleges Kit Harrington alakult ki, csak nem olyan göndör hajjal, és simán csak borostás volt ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D igen, szerencsére eddig nekem is csak jó tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban, és kívánom neked is, maradjanak is így :) Örülök, hogy tetszett a kritika! :)

      Törlés