John Green - Papírvárosok

HANGULAT                                MOLY                                        2015

"Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart. Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri. A Printz-díjat elnyerő John Green azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely olvasók egy egész új generációját hozta lázba."

Születésnapom alkalmából a barátnőimmel elmentünk moziba, és mivel a Csillagainkban a hiba c. film, ami John Green egy másik könyvéből készült, nagyon tetszett, gondoltam, ez sem lehet rossz. Tévedtem. Nem azért, a film izgalmas volt, tetszett, bár a kedvencemmé nem vált, de a vége sokkolt. Készséggel lefagytam a végén. 

Így meg akartam tudni, a könyv milyen. Megörültem, mikor a könyvtárban bent volt, és viszonylag hamar nekikezdtem,  de (és itt a bökkenő) több mint egy hétig ültem rajta, ami nálam nem megszokott. 

És hogy miért? Elmondom. 

Eddig Johntól a Katherine a köbönt és a Csillagainkban a hibát, viszont míg az utóbbit nagyon szerettem, a történéseket, az elbeszélést, az egészet, addig az előbbi annyira nem fogott meg. Kíváncsi voltam, ezzel mi lesz. Emlékfrissítés gyanánt megnéztem újra a filmet, és most a végét jobban bevette a gyomrom, mint elsőre. 

Tudtam, mire számítsak a könyv olvasásánál, hiszen a filmben csaknem minden fontos történés benne van. 

A kezdőszöveg a kettőnél nagyjából megegyezik, ez tetszett benne, jól tették a rendezők, hogy beletették. A nagy lelkesedésem egészen addig tartott, míg Margo el nem megy. De ne szaladjunk ennyire előre!

Quentin csakis egy lányról álmodozott egész életében, ami azért egy kicsit furcsa, sőt, leírja a srác jellemét is. Megvan a maga véleménye a csodákról, amiben talán igaza van, de azt erősen kétlem, hogy mindenkinek csak egy járna. Na mindegy...
A történések hamar beindulnak, Margo hirtelen a nagy semmibevétel után beszélni kezd a fiúval, sőt egy kalandra invitálja, amit Q elfogad, mert miért tenne másképpen egy szerelmetes ifjú? Aztán elkezdődik a könyv izgalmasabb része, mint később kiderült. Élveztem a sorokat, amiben John leírta az egész bosszút, amit Margo követett a többiek ellen Q-val karöltve.
De aztán jött a nem nagyon várt másnap, mikor a fiú várja, hogy mi változik meg kettejük között. Mondjuk úgy nem sok tud változni, ha az egyik fél lelép a színről.. Mégpedig ez történt! Margo egyik pillanatról a másikra eltűnt, ahogy eddig is csinálta... De ez most más! Mitől? Hát semmitől, csak a srác képzelte bele mindezt a dologba.
És eddig tartott a jó rész.
Szerény véleményem szerint a többi bő 250 oldal merő, tömény unalom volt. Persze, ezt betehetjük a kielégítetlen szerelmi szálnak, de mondjuk ez a regény kimondottan nem arról szólt. Quentin gondolkodása sokszor az unalom tengerébe repített, amint egy dolog körül forgott az agya, mégpedig Margón. Egyre csak őt keresi, a jeleket meg félreértelmezi.
Eddig mit jelentettek ezek? Hogy jól van. Ha nem hagyott volna jelet, az jelentette volna, hogy valami gáz van, de nem, hagyott. Akkor pácban van? Nem.
Persze, a fiú ezt egy játéknak fogta fel, ahol a sok találós-kérdés végén megkaphatja a herceg az áhított leányzót. Szép álmok. 
Eközben két barátja segíti Q-t, Ben és Radar, akik útközben felcsípnek egy barátnőt, mert az ugye mindenkinek kell.
Hosszú időn keresztül szenvednek, hogy mégis mit kéne csinálniuk az ügyben, főszereplőnk mindent hátrahagyva keresi Margót, eközben barátai mindenben támogatják, mert ez reális. Nem, nem mondanák meg neki, hogy hülyék lennének több tíz órát utazni azért, hogy egy nyamvadt papírvárosba jussanak, ahol vagy ott lesz a lány vagy nem...
A szerelem bolondságokra késztet... de ennyire?
A filmet ezzel egy kicsit összehasonlítva, vártam, hogy az utazásnak, amit még jól is meg lehetett volna írni, nem ennyire lebontva órákra, több fejezetet és oldalszámot adnak majd, mert a filmnek nagyjából ez a 2/5-ét betölti, míg papíron alig 100 oldal.
Szerencsére a megérkezésnek viszont a könyv szentel több figyelmet, ami már csak azért is jól jött, mert.. oké, annyira nem jött jól, egyszerűen jobban le lehetett zárni, mint ahogy a filmben láttuk. Ott a végén eléggé felkaptam a vizet... egyszerűen olyan a vége, hogy... nem számítunk rá, és éppen ez sokkol. Viszont a könyvet olvasva nem ez az érzés uralkodott rajtam, inkább a "végre vége a szenvedésnek" c. monológot adtam le, ami gonosz kifejezés a John Green-rajongókkal szemben.

Karakterek:
Quentin: Nem szerettem az ő szemével látni a dolgokat, és nem csak azért, mert ő fiú, hanem egyszerűen... olyan idegtépő volt a viszonya mindenhez. Olyan tipikusan nem-én, így nem tudtam vele azonosulni. Minden döntést másképp csináltam volna, így ha Quentin Jacobsen megJelenne előttem, ordítanék vele egy sort, bár remélem, erre azért nem kerül sor. Bár érezhető volt egy kis jellemfejlődés, hiszen elindult a lány után, kockázatot vállalt, de alapjában véve semmi sem változott körülötte.
Margo: Hogy miért írom ide, mikor annyira nem is szerepelt sokat? Egyszerűen azért, mert Q mellett az ő karaktere alakult ki legjobban. Bár mondhatnám, hogy őt jobban megszerettem, mint Quentint, de nem így történt. Az én látószögemből a lány önző, méghozzá nagyon, bár azért a fiú sem volt egy IQ-bajnok...

Borító: 
Az a furcsa a JG könyvekben, hogy az összes egy sémára készül. Furcsa, furcsa, de ez baj? Szerintem nem, nekem legalábbis kimondottan tetszik így. Mindegyik kapott egy külön színt, amit könnyen meg is lehet jegyezni. /Csillagainkban a hiba - Kék, Katherine a köbön - Narancssárga, Alaska nyomában - Rózsaszín, ez pedig zöld/ Egyszerű és nagyszerű. Mindegyiken van egy motívum, ami betekintést enged egy kicsit a történetbe.
Viszont a filmes borítója ennél sokkal lehangolóbb. A két szereplő túl közeli, olyan mintha már az intimszférádra hajtanának, vagy meg akarnának bűvölni a szemükkel... Ijesztő. Két fej helyett kaphattuk volna azt a jelenetet, mikor az üvegablakon néznek ki a városra. Sokkal ütősebb lett volna és történethez illőbb.

Összességében:
Nekem annyira nem tetszett. Sokkal többet vártam tőle, mint amennyit kaptam. A szereplőkkel nem tudtam azonosulni, nem éreztem azt, hogy jelen lennék. Egyszerűen az első 100 oldal után már csak azt vártam, hogy a történetnek végre vége legyen. A jó kezdést egy középszerű folytatás váltotta fel, aminek következtében inkább szenvedés lett a dologból, mint olvasás.


Oldalszám: 384
Kiadó: Gabo

Kedvenc karakter: Ben Starling

Kedvenc idézet:

"– Segítsek? – ajánlottam fel. Radar a nappali felé intett a fejével, ahol a kanapét két asztalka fogta közre. Ezeken három sorozat fekete Mikulás matrjoska baba állt. Amíg egymásba raktam őket a legkisebbtől a legnagyobb felé haladva, ráeszméltem arra, hogy voltaképpen nagyon is szépek. Rendkívül finom volt a kidolgozásuk, és kézzel festették őket. De ezt azért Radarral nem mertem megosztani, mert tartottam attól, hogy marokra fogná a nappaliban található fekete Mikulás-lámpát, és agyonverne vele."

~ Quentin Jacobsen

Kérdésem olvasás utánra:
- Te mit gondolsz Margóról?
- Te mit csinálnál Margo helyzetében a végén? Hazajönnél csak azért, hogy a te Quentined boldog legyen?

Sajnálatos, de ennyire...