"Négy gimis egy sötét, dohos pincében ébred… Nyár, haverok, emberrablás.
Doma, Zoli, Zsófi és Max egy sötét, dohos pincében ébred. Hol lehetnek? És vajon hogy kerültek oda? A négy gimis csak arra emlékszik, hogy hazaindultak az év utolsó bulijáról, amit az egyik hipergazdag osztálytársuk rendezett.
Szorult helyzetükben mind egymást okolják a történtekért, hiszen valamennyiük életében van is valami gyanús. Doma édesanyja korábban rendőr volt, most magánnyomozóként dolgozik. Zoli a város legmenőbb brókerének a fia. A belevaló Zsófi, aki a tanév közepén érkezett, maga a két lábon járó rejtély. És ott van Max, aki a legidegesítőbb, legnagyképűbb srác az osztályban.
Rájönnek, melyikük miatt kerültek bajba? És vajon meg tudnak szökni fogvatartóiktól?
Minden leleményükre szükségük lesz, hogy az országhatárt és a saját korlátaikat is képesek legyenek átlépni. A Váltságdíj nélkül izgalmas, lebilincselő krimi, melyben a tinisorsokból szövődő különleges hálótól az utolsó oldal után sincs kedvünk szabadulni."
Szintén a könyvtárban jártam, ahol valamennyire jóban vagyok a nénivel, hiszen irtó aranyos. Nagyban nézegetem a könyveket, mint azt ott szoktam csinálni, mikor megszólít, és a kezembe nyomja ezt, azzal a mondattal: Hátha tetszene, nem tudom, szoktál-e ilyeneket olvasni. Nem akartam az az utolsó paraszt lenni, aki visszautasítja ezt az aranyos ajánlatot, így elfogadtam, és ki is kölcsönöztem a könyvet, hiszen annyira nem lehet rossz.
Négy gimnazistát elrabolnak. Úgy kezdődik, mint egy kartácshír. Bővült a szókincsem, hála a magyartanáromnak! De igen, így kezdődik az egész. Mint kiderül, nem csak a budapesti rajgyerekek gondolták azt, hogy menő lenne egy az utca túloldalára átcsempészni őket egy hullazsákban, hanem kőkeményen egy egész határnyit utazott a négy gyerkőc egy taxi csomagtartójában. Szerintem te sem örülnél, ha valami dohos, büdös pincében ébrednél, ha fiú vagy se, ha lány, akkor meg végképp nem. Megpróbálnak kiszabadulni a fogvatartójuktól, de ez sokszor nagyobb erőfeszítést igényel, mint elfutni. Sok kalandot élhetünk át velük, és izgatottan vártam, hogy mikor tudom már meg, mégis miért rabolták el őket?
Ami viszont annyira nem jött be, hogy E/3-ban volt írva. Én annyira nem szeretem ezt a műfajt, vagy minek is hívjam. Sokkal személyesebb, ha bele tudom élni magam a szerepbe, amit olvasok, minthogy egyszerre ötven ember fejében mászkáljak. Bár a történet szempontjából tényleg előnyösebb ez az írásmód, hiszen egyszerre négy gimis gondolatait kell nyomonkövetnünk, nem csak egyét.
Felháborodottan megsúgom most előre a kedvenc szereplőm nevét, aki nem más, mint Max. Igen. A baki az egészben, hogy ő csak az első és az utolsó ötven oldalban szerepel, ami igencsak felbosszantott. Mi az már, hogy azt a jófej, humoros gyereket háromszáz oldalra takarékra teszik?!
De visszatérve a sztorihoz...
Tényleg eléggé uniszex könyv, bár talán a fiúkat az ilyesmi jobban érdekli, vagy olyan lányokat, akik szeretik ezt a nyomozós, szöktetős, futásos könyvfajtát. Mert hát erről szólt az egész könyv.
Futás, autó lopás, meglövés, megjelenik a szerb, megint autót lopnak, leütnek valakit, átslisszolnak a határon stb...
Ide nem tudok sokat hozzáfűzni, nem nagyon ragadta meg a figyelmem :D
Karakterek:
Doma: Cuki, hogy tetszik neki Zsófi, bár mivel férfi írta, nem nagyon vitt bele ennél nagyobb l'amour-t. A srác maga kedves, eléggé parancsolgató és vezető típusú, nem nagyon volt annyira rokonszenves. A természete eléggé hasonlított egy csökönyös ötéveshez, mint egy nagy gimnazistához néha.
Zoli: Kicsit beszari, bár én mit mondjak, biztos vagyok benne, hogy ugyanebben a helyzetben ugyanezt reagáltam volna, mint ő, de talán számomra kevésbé lett volna ciki. Egy tehetős családból származó srác, a történet viszont kiadta róla azt az információt is, hogy nem épp fenékig tejfel az élete így sem...
Zsófi: Büszke vagyok rá! Simán megállta a helyét a fiúk között, sok sérülést kapott mint fizikailag mint lelkileg, de erős maradt mindvégig. Vártam volna, hogy valamelyik fiúval valami cuki románcba keveredik majd, de hát Barby, ez egy krimi! Nincs benne semmi szerelmes!
Max: Na és megjelent a kedvenc! Vicces egy srác, volt hogy este hangosan felnevettem valamelyik beszólásán, és egyszerűen nem bírtam abbahagyni a kacagást. Nem túlságosan lehetett megismerni az alig száz oldal alatt, de amit megmutatott belőle a szerző, az tetszett. Sajnáltam nagyon, hogy nem "játszott" benne többet.
Borító:
Az egyik jelenetet ábrázolja a könyvből, tetszik, hogy a készítője pont ezt ragadta ki a történetből, hiszen tényleg elég sok menekülős rész van benne. A színek jól össze lettek kombinálva, olyan uniszex hatást kelt, így akár egy fiúnak sem gáz, ha a kezébe veszi.
Összességében:
Őszintén, nem ragadott annyira magával, nem akartam abbahagyni, mert meg akartam tudni, hogy miért rabolták el egyáltalán őket, de azért annyira nem olvastam olyan gyorsan, mint az Aftert vagy a Szívcsapást. Egyszeri kikapcsolódásnak jó volt a sok fantasy és szerelmi történet között, de nem hiszem, hogy többször is el fogom olvasni, mint a nagy kedvenceimet.
Oldalszám: 348
Kiadó: Kolibri Gyermekkönyvkiadó
Kedvenc karakter: Max
Kérdéseim olvasás utánra:
- Gondoltad volna, hogy miatta rabolták el őket? Kire tippeltél először a négyből?
- Téged is kiakasztott, hogy Max olyan hamar eltűnt, aztán jó későn jött csak vissza a történetbe?
- Mit gondolsz alapjáraton a könyvről?
De visszatérve a sztorihoz...
Tényleg eléggé uniszex könyv, bár talán a fiúkat az ilyesmi jobban érdekli, vagy olyan lányokat, akik szeretik ezt a nyomozós, szöktetős, futásos könyvfajtát. Mert hát erről szólt az egész könyv.
Futás, autó lopás, meglövés, megjelenik a szerb, megint autót lopnak, leütnek valakit, átslisszolnak a határon stb...
Ide nem tudok sokat hozzáfűzni, nem nagyon ragadta meg a figyelmem :D
Karakterek:
Doma: Cuki, hogy tetszik neki Zsófi, bár mivel férfi írta, nem nagyon vitt bele ennél nagyobb l'amour-t. A srác maga kedves, eléggé parancsolgató és vezető típusú, nem nagyon volt annyira rokonszenves. A természete eléggé hasonlított egy csökönyös ötéveshez, mint egy nagy gimnazistához néha.
Zoli: Kicsit beszari, bár én mit mondjak, biztos vagyok benne, hogy ugyanebben a helyzetben ugyanezt reagáltam volna, mint ő, de talán számomra kevésbé lett volna ciki. Egy tehetős családból származó srác, a történet viszont kiadta róla azt az információt is, hogy nem épp fenékig tejfel az élete így sem...
Zsófi: Büszke vagyok rá! Simán megállta a helyét a fiúk között, sok sérülést kapott mint fizikailag mint lelkileg, de erős maradt mindvégig. Vártam volna, hogy valamelyik fiúval valami cuki románcba keveredik majd, de hát Barby, ez egy krimi! Nincs benne semmi szerelmes!
Max: Na és megjelent a kedvenc! Vicces egy srác, volt hogy este hangosan felnevettem valamelyik beszólásán, és egyszerűen nem bírtam abbahagyni a kacagást. Nem túlságosan lehetett megismerni az alig száz oldal alatt, de amit megmutatott belőle a szerző, az tetszett. Sajnáltam nagyon, hogy nem "játszott" benne többet.
Borító:
Az egyik jelenetet ábrázolja a könyvből, tetszik, hogy a készítője pont ezt ragadta ki a történetből, hiszen tényleg elég sok menekülős rész van benne. A színek jól össze lettek kombinálva, olyan uniszex hatást kelt, így akár egy fiúnak sem gáz, ha a kezébe veszi.
Összességében:
Őszintén, nem ragadott annyira magával, nem akartam abbahagyni, mert meg akartam tudni, hogy miért rabolták el egyáltalán őket, de azért annyira nem olvastam olyan gyorsan, mint az Aftert vagy a Szívcsapást. Egyszeri kikapcsolódásnak jó volt a sok fantasy és szerelmi történet között, de nem hiszem, hogy többször is el fogom olvasni, mint a nagy kedvenceimet.
Oldalszám: 348
Kiadó: Kolibri Gyermekkönyvkiadó
Kedvenc karakter: Max
Kérdéseim olvasás utánra:
- Gondoltad volna, hogy miatta rabolták el őket? Kire tippeltél először a négyből?
- Téged is kiakasztott, hogy Max olyan hamar eltűnt, aztán jó későn jött csak vissza a történetbe?
- Mit gondolsz alapjáraton a könyvről?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése