Helena Silence - Enigma

HANGULAT                                MOLY                                         2012

"A szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál. Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami. Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit."

Éppen a Könyvhéten dedikáltattunk barátnőimmel az írónőnél, én pedig már sokat hallottam erről a könyvről, de még nem kezdtem neki. Tulajdonképpen egészen idáig azt sem tudtam, hogy magyar gyártmány. És akkor megtettem az első lépést. Kölcsönkértem a barátnőmtől. És milyen jól tettem! 

A történet kissé hasonlít egy öszvérhez. Na de ezt jobban kifejtem. Ugye az öszvér is keverékállat. Ez meg olyan keveréktörténet. 

Azt a hatást kelti az elején, minta visszarepített volna minket korábbi évszázadba, pedig ez egyáltalán nem így van. Az Enigma napjainkban játszódik, bár a helyszín kicsit furcsa, mégis nagyszerű és egyedi választás. Az első fejezetben olvashatjuk, hogy Lena az amerikai nagyvárosból, New Yorkból egy isten háta mögötti farmra kényszerül, ahol soha nem látott nagybátyja él. Ugyanis a szülei életüket vesztették egy balesetben, így a lány árva maradt. És még csak nem is felnőtten, hanem tizenhét évesen. 

Ehhez az alaptörténethez párosul a fantasy elem, amit Helena belecsempészett. És most ne vámpírokat, vérfarkasokat, boszorkányokat képzeljetek el, hanem érzőket. Hallottatok már róla? Nem, eddig én sem. Ezért is hatalmas taps jár az írónőnek. Valami újjal tudott előrukkolni a rengeteg már megírt regény közepette. Egy teljesen felfedezetlen világot teremtett, amit tudjuk, nagyon nehéz. Saját fajt hozott lére nekünk, elrugaszkodva a megszokottól. 

Lena egyetlen érintéssel képes megmondani egy tárgy készítőjének, tulajdonosának múltját, esetleg magának az embernek az érzelmeit. Különleges képesség, nemdebár? 

Emellett még egy kis romantikus szállal is találkozhatunk, de ezek a különböző cselekmények arányosan vannak elosztva. Nem mondhatjuk, hogy legfőképpen erről vagy arról szól. Teljesen kiegyenlítik egymást. A barátság is főbb szerepet kap a regényben a már az első fejezetben megismert Zoe személyében. 

Voltak benne csavarok, de nem annyi, amitől besokallnánk. Nekem személy szerint megvolt az "Ez nem lehet igaz!" pillanatom. 

A regény során sok homályos rész is van, ami viszont megválaszolásra kerül az utolsó fejezetekben, mikor a lány a halál küszöbén van, és mindenki bevallja neki az igazat, így mi is megtudhatjuk, mik a történet előzményei. 

A vége pedig függővég! Készüljetek fel a második résszel, mert azonnal kelleni fog! :)

Karakterek:

Lena: Bár ő volt a főszereplő, leginkább két tulajdonságot lehet rá mondani. Szerény és bátor. Az elején félt használni az erejét, de a végén már jóra fordította. Nekem túl csendes volt, már túlontúl tökéletesnek volt beállítva a többiekhez képest. Mindenkinek volt valami hibája (kivéve Zoe-nak, ő is a megtestesült tökéletes legjobb barátnő volt), csak neki nem. Mindent hibátlanul megcsinált. Senki sem haragudott rá, az elején Alex, de az nem számít. 

Alex: Neki már voltak ballépései, és pont ezért lett a kedvenc szereplőm, és ezért nőtt annyira a szívemhez ezalatt a 350 oldal alatt. Az elején kellően paraszt, de aztán olyan aranyos megszólalásai vannak, hogy... elolvadok. Ő is tipikusan az a férfikarakter, akit életre keltenék azzal a géppel. 

Zoe: A tipikus, pattogós legjobb barátnő. Valahogy magamat láttam meg benne. Mindent megbocsájtott Lenának. Nem erőltetett semmit, szeretett magáról beszélni, vagy csak úgy szimplán fecsegni. Olyan tipikus én. 

Borító:

Ajnározzam még a könyvet? Mert egy ilyen nagyszerű történetnek egy ilyen zseniális borító jár. Imádom, hogy nincs rajta karakter, csak egy falevél, ami igazából semmit sem árul el a történetről. Bár a vércseppeket nem értem, miért kellett oda. (Gondolom szükség volt még valamire a kompozícióhoz.) De nem baj, attól, hogy nekem nem jött át, biztos van jelentősége. A cím betűtípusa egyszerű, de mégis tök jó. Azt hiszem, hogy felkerült a kedvenc borítóim listájára.:)

Összességében:

Egy szívmelengető fantasy történet egy teljesen új világban. 

Letehetetlen, és nem csak azért, mert néha függővég van a fejezetek utolsó oldalain, inkább mert a történet úgy megfog, hogy nem ereszt el. Csodálatos. 

Oldalszám: 358
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Alex Tree

Kedvenc idézet:

" - A barátnőd épp megszegi az Úr tizenegyedik parancsolatát – mutattam az asztaluk irányába, ahol Cilia Alex tányérjából lopkodta a sült krumplit.
Már majdnem kiléptem az ajtón, amikor utánam szólt:
 – Hé, Lena! Mi a tizenegyedik?
 – Hát, ami a napi szénhidrátbevitelt szabályozza! – mondtam magától értetődően, aztán kimenekültem az ajtón."

Abszolút megérdemli:)