J. A. Redmerski - A soha határa

HANGULAT                                MOLY                                         2013

"Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re. 

A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?"

Már régóta nézegettem ezt a könyvet, de inkább halogattam, minthogy belekezdjek. Egészen addig, míg barátnőm, Marcsi meg nem szerezte, és kölcsön nem adta. Sok jót hallottam róla, de szeretem a dolgokat saját magam is felfedezni, na de akkor lássuk...

Abban biztos vagyok, hogy tetszett. És ezzel a mondattal azt hiszem, hogy lelőttem az egész értékelés lényegét.  

Az eleje leginkább főszereplőnk, Camryn múltjával indul, mikor barátnője cserbenhagyja, és inkább a pasija mellé áll. Nálam az ilyen kérdésnél mindig felvetődik, hogy mit tennék? Persze egészen biztos vagyok, hogy engem ez a szituáció nem fog veszélyeztetni. Camryn ugyanis azzal áll szemben, hogy a legjobb barátnőjének a pasija, aki régóta csak a barátja, bevallja neki, hogy szerelmes belé, és megpróbálja megcsókolni. Ilyenkor mi a helyes? Elmondani a barátnőnek, vagy inkább megtartani a titkot, hogy ne sérüljön senki, és élni tovább az életet? Szerintem mindenképp az előbbi a nyerő. Ha meg a barátnőd megharagszik egy ilyenért, akkor talán nem is volt igazi barátnő. 

De ennyit erről a szálról. 

Szóval Camryn családi (és érzelmi) háttere borzalmas. Szülei elváltak, bátyja börtönben van, első szerelme autóbalesetben meghalt, míg a második megcsalta, és most szembe kell néznie legjobb barátnője haragjával is. Így fogja magát és minden mindegy alapon felül az első buszra, és a lehető legtávolabbi helyre utazik otthonról. 

Már lassan a századik oldal jön, de másik főszereplőnk, Andrew Parrish meg sem jelent. Már kezdünk hitetlenkedni a fülszöveg valóságában, mikor Kansasben a buszra felszáll egy srác, aki pont Cam mögé telepedik le. Hangos zenehallgatása felveri a lányt álmából, és meg is van az első beszélgetés. 

Nem is bántam, hogy nem rögtön jelent meg, így volt időnk egy kicsit jobban kiismerni Camrynt, de ezzel ellenben Andrew-ról még semmit sem tudunk a lakhelyén és azon kívül, hogy az apjához igyekszik, aki haldoklik. 

Még egy csendes buszút is jobb társaságban, így Camryn és Andrew összekeverednek, és elkezdenek beszélgetni. Mindenféléről. Mi és a szereplők is azon aggodalmaskodnak, mi lesz akkor, ha ennek a buszútnak egyszer vége lesz. 

Szép volt, jó volt, de mindennek vége van egyszer, nem? Eljön a búcsúzkodás ideje, de akkor mi történik majd az elkövetkezendő... sok oldalon.

Andrew-nak hirtelen lehetősége adódik, hogy szuperhőst játsszon, közben az úti cél is változik. Ezúttal ketten fognak bele a hosszú útba egy kocsival és egy csomó üzemanyaggal. Eközben pedig a fiúnak eltökélt célja, hogy kirángassa a lányt a komfortzónájából, és olyanokba rángassa bele, ami látszólag Camrynt megrémíti, de a végére mindenképp élvezni fogja. 

És eddig minden szép és jó volt. 

És most jön az egyetlen kis baki szerintem. 

Mégpedig a fordulat. 

Tök jó lett volna, egy kis könnycseppet is elmorzsoltam miatta, de simán lehetett volna korábbra tenni, és akkor jobban élveztem volna a pityergést. Lehet, hogy ezt azért mondom, mert épp arra vágytam. Olyan gyorsan le lett pörögve ez a szál, hogy csak kapkodtam. Ez a könyv sokkal jobban megérdemelt volna egy kicsivel kidolgozottabb lezárást. Ha hamarabb jött volna, imádtam volna, de így... A levél csodálatos, csak azt kívánom, bárcsak korábbra tette volna ezt az egész részt az írónő. 

De félre ne értsétek, ezen kívül teljességgel csodálatos volt és egyedi.

Karakterek:

Camryn: Úgy látszik, a szerelem képes kihozni az emberből egy másik személyiséget is. A szelíd, Camryn Andrew Parrish mellett teljesen mássá változott. Nem mondom, hogy ez rossz, csak számomra furcsa volt. És az tuti, hogy én nem hagytam volna egy pasasnak, hogy rávegyen olyan dolgokra, amiktől félek. 

Andrew: Alapjában véve jó ember a srác, csak pasiból van. Ahogy Natalie is mondta, a rosszfiú kedvelőknek tökéletes. Szóval azt hiszem, egy újabb sráccal gyarapodott a listám.

Borító:

Imádom. Egyszerűen egy lány van rajta, bár láthatjátok, nem szeretem, ha embert tesznek a borítóra, de ennek nem látszik az arca. Szerintem tökéletesen illik a könyvhöz. A S betűtípusa egyszerűen zseniális. Van a végére és az elejére tekintettel egy kicsit borongós hangulata is van. Ez kimondottan egy remekmű. 

Összességében:

Imádtam, ez nem kérdés. Este alig bírtam letenni, és elmenni aludni. 

Egy egyedi történet arról, hogyan is találhatjuk meg az igazi önmagunkat. Vagyis inkább... Ki mellett igazán? 

Bár bevallom, a végét furcsállottam a néhány könny ellenére. Azt a szálat, ha valamennyivel korábban hozta volna be az írónő, megvett volna engem kilóra, de az utolsó pár oldalra betenni... Ez az egyetlen negatívuma. 

Oldalszám: 506
Kiadó: Ulpius

Kedvenc karakter: Andrew Parrish

Kedvenc idézet:

"– Te soha nem sírsz? Más dolgok miatt? Sírtál valaha? – faggatom.
 – Hát persze. Mindenki sír néha, még a nagyfiúk is.
– Rendben tudsz mondani egy konkrét esetet?
 Gondolkodás nélkül válaszol.
 – Egy … filmen sírtam egyszer. – Hirtelen elhallgat, mintha szégyenkezne, és már megbánta volna, hogy elárulta magát.
 – Melyik filmen?
 Képtelen a szemembe nézni. Érzem, hogy kezd felengedni a hangulat.
 – Nem mindegy?
 – Na, gyerünk, áruld el! Attól félsz, hogy kinevetlek, és anyámasszony katonájának hiszlek miatta?
 Bár zavarában elpirul, mosoly látszik a szája szélén.
 – A Szerelmünk lapjai – annyira halk a hangja, hogy alig tudom kivenni, mit mond.
– Azt mondtad, hogy a Szerelmünk lapjai?
 – Igen, képzeld, sírtam a Szerelmünk lapjain, és akkor mi van?"

Csak a vége miatt