Papp Dóra - Tükörlelkek 2.

HANGULAT                                MOLY                                         2016

"Orsi és Kriszti nem is lehetnének távolabb egymástól.

Fekete Orsolya ezúttal olyan helyzetbe sodorta magát, amiből csak segítséggel tud kimászni: muszáj lazítania a falakon, amikkel körbevette magát, különben teljesen egyedül marad. Eszter az egyetlen támasza, de legjobb barátnőjét túlságosan lefoglalja a szerelem. Orsinak helyre kell hoznia a viszonyát Olivérrel és Paullal, ráadásul az édesanyjával is egyre furcsábban alakul a kapcsolata. És persze ott van Zsolt meg Rágógumi is, akik változatlanul szúrják a szemét… 

Péterfi Krisztina felhőtlenül boldog a budapesti kirándulás után, ám rá kell jönnie, hogy egyre kevesebb ideje jut a szerelemre, Vikire, és a táncra is. A felvételi miatt hatalmas rajta a nyomás, nem találja a helyes irányt a jövőjéhez vezető úton. Mindennek a tetejébe ott van Tragédia, aki ellenségként tekint rá, hiába szeretne Kriszti ezen változtatni. Pedig eljön az idő, amikor kénytelenek lesznek szóba állni egymással…"

Már nagyon vártam a Tükörlelkek 2. részének megjelenését, egyrészt, mert az első akkora függővéges lett, mint annak a rendje, másrészt, mert tudni szerettem volna Orsi és Kriszti történetének végét. 

Így amint tudtam, bele is kezdtem.

Nem túlzok, mikor azt mondom, ámultam-bámultam, és még finom ebéddel is alig tudtak lecsábítani, hogy felálljak a babzsákfotelemből, és otthagyjam a könyvet. Végül lementem, mert ki tud ellenállni a csirkepörköltnek?! 

Az első is ütős volt, de ez... 

Pörögtek az események, mindig történt valami. A szereplőkért izgultunk minden szónál. Először is Orsiért, mert az első rész végén ő volt nagy kutyaszorítóban, mikor Olivér otthagyta. Bár ez nem a karakter rész, de el kell mondanom, hogy ekkor már sokkal szívesebben olvastam az ő részeit, a szívemhez nőtt közben, mert tényleg érződött, hogy Paul és Olivér duója jó hatással volt rá. Izgultam, hogy na akkor most kettejük között mi fog történni, újra egymásra talál a két O keresztnevű. Azért sejthettük, hogy valamikor be fog következni, de a mikor kérdéses volt. Imádtam a sok Orsi - Paul jelenetet, mert egyszerűen olyan aranyosak voltak. Persze nem úgy, mint egy pár, de az apa nélküli lány és a gyermektelen angoltanár... Nem is ragoznám túl. 

Azért gondolhatjuk, hogy Kriszti élete se lehet a végzős évben valami sétagalopp. A lány azon agyal leginkább, mégis melyik utat válassza, miből érettségizzen emelt szinten, melyik szakokat és egyetemeket jelölje meg. Átéreztem szegény helyzetét, mert bár nekem még van egy pár évem, már elkezdtem egyetemeket nézegetni, szakokat, és lassan nem ártana kiválasztani, mi is akarok lenni. És ha már saját élménybeszámolónál tartunk, nagyon nem irigyeltem néhányszor a szülei vasakarata miatt. De azért sajnos ebben nekem is volt részem, mondjuk nem szülők, de nagyszülők miatt. Miért a humán tagozatot választottad, a te agyaddal nagyapád építészmérnöki utódja lehetnél? Egészen egyszerű a válasz: Mert így döntöttem. Krisztiben volt valamiféle megfelelési kényszer a szülei miatt, vagyis inkább nekik akart 100%-os teljesítményt nyújtani. Én ezt ahhoz vezettem vissza, hogy örökbefogadott gyerek, és erről tud is. Meg akarja mutatni nekik, hogy nem hiába nevelték fel. Ami rendben is van, úgy érzi, tartozik nekik, de azért a saját életétől még nekik sincs joguk megfosztani őt. 

Ennyit a pszichológiai elemzésről, most térjünk vissza a könyvhöz. 

Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire imádtam. Olvastatta magát, nem tudtam letenni, annyira tudni akartam, mi történik a következő oldalon, hogy egyszerűen ezt képtelen lettem volna megtenni. Az események pörögtek, ráadásul a fordulatok váratlanok voltak. Amikor az ember (ez esetben én) azt hitte, hogy minden rendben van, bár még van száz oldal, de akár ezzel be is lehetett volna fejezni a könyvet, akkor jön egy újabb csavar, újabb lélegzetelállító cselekménysor, amiről az olvasó nem tudja leszedni a szemét, így kénytelen tovább olvasni, aztán már ott tart, hogy vége. 

Velem is ez történt.

Bár az első része is iszonyúan tetszett, de ez... Egyszerűen durván jó volt. Imádtam. 

És mondjuk úgy csiripelték a madarak, ez volt az utolsó rész, azért remélem, hamar előrukkol Dóra valamivel, mert nagyon szívesen olvasnék még tőle. (Bár mit panaszkodok, még előttem áll a Helena-trilógia.)

És kinek ajánlanám? Hát mindenkinek. Egy kis szabadidős kikapcsolódás két tétel között, az ember észre sem veszi, hogy telik az idő, miközben ez a könyv a kezében van. 

Csak gratulálni tudok ehhez a részhez, egyszerűen lenyűgöző és zseniális volt. 

Karakterek:

Orsi: Nem tudom, miért vele kezdem, hiszen egyenrangú a két szereplő, de nem baj. Talán azért, mert egy paraszthajszálnyival, ha kéne dönteni, Orsi nyerné a versenyt. Tényleg annyira összetett karakter. Összehasonlítva az első kötetben fellelhető Fekete Orsolyával most egy teljesen más képet kaphatunk róla, ugyanis rájött, hogy az örökös ellenségeskedés semmihez sem vezet, csak mindenkit elveszít. Ahhoz képest, hogy az előző kötetben annyira nem tetszett maga a karaktere, mostanra már egészen a szívemhez nőtt.

Kriszti: Őt ennek a kötetnek az elején mondjuk úgy, eléggé nem csipáztam. Oké, stressz. Végzős év. De nekem valahogy nem volt szimpatikus, mikor Kornélt csak úgy elküldte, hogy majd ő eldönti, hova megy továbbtanulni, mikor a srác csak segíteni akart. (Azért gondoljuk, volt mögötte hátsó szándék is, de lényegében csak ösztönözni akarta, hogy kergesse az álmait.) De aztán a végére ő is rájött erre, és átváltott normális emberi lénnyé, akinek van saját akarata, és nem csak meg akar felelni valakinek. Így aztán a végére őt is megkedveltem.

Borító:

Ehhez nem fűznék hozzá semmi lényegeset, hiszen ugyanolyan, mint az első csak más színben. Más sorozatoknál azt mondanám, ez nem valami jó megoldás de így, hogy két rész lett tervezve, teljesen jó.  Ha megkérdezik, nem tudok választani, melyik tetszik jobban. Az első az olyan világos, vidám, míg a másik kicsit borongósabb a sötét lila hatása miatt. Egy kicsit furcsa volt első látásra a lila és a türkizkékes keverék, de aztán sikerült megszoknom, és így aztán nincs vele bajom. 

Összességében:

Imádtam. 

Ez abban is megnyilvánult, hogy alig bírtam letenni, és valószínűleg te is ilyen transzba fogsz esni, amint elkezded. 

Fordulatos, romantikus, aranyos, magyar. 

Csak ajánlani tudom.

Oldalszám: 496
Kiadó: Ciceró

Kedvenc karakter: Márton Olivér és Paul Westwood

Kedvenc idézet:

"Szent Milán, aki annyira jópofa, laza, vicces, de egyben komoly is, lehet vele órákig beszélgetni a világvégéről meg a Szegedi Tudmányegyetemről, de a Trónok harcáról is."

***

"Kikereste a Punnany Massif Vallomás című dalát, és ahogy elindult, lefeküdt a földre és elterült a szőnyegen. Jól feltekertem a hangerőt, és megpróbáltam odafigyelni a dalszövegre. A felénél odaszóltam Olivérnek:
 – Nem fogod elhinni, de ez még nekem is tetszik.
 Megmelengette a szívemet, ahogy meglepetten elmosolyodott: – Ezt a napot is megértem."

Abszolút