Jojo Moyes - Miután elvesztettelek

HANGULAT                                MOLY                                         2016

"AMIKOR ​​EGY TÖRTÉNET VÉGET ÉR, MINDIG ELKEZDŐDIK EGY ÚJABB… Hogyan tehetjük túl magunkat azon, ha elveszítettük, akit mindennél jobban szerettünk? Hogyan győzhetjük meg magunkat arról, hogy érdemes tovább élni? Lou számára a Will utáni élet azzal jár, hogy meg kell tanulnia újra szeretni – vállalva mindazt a veszélyt, ami ezzel jár. Többé már nem egy hétköznapi életet élő, hétköznapi lány. A szerelmével töltött varázslatos hónapok után a magányos élet csupa fájdalom és küzdelem. Amikor egy szerencsétlen baleset következtében kénytelen visszaköltözni a családjához, óhatatlanul úgy érzi, pont ugyanott tart, ahol azelőtt, hogy megismerte Willt. A sérülései lassan gyógyulnak, ám a szíve és lelke mintha tetszhalott állapotban rekedt volna, a rátelepedő gyásszal nemigen tud megbirkózni. Így keveredik el aztán a Továbblépők nevű terápiás csoportba, ahol megtapasztal örömöt is, bánatot is, és ahol a barátok mellett mindig gyalázatosan rossz keksz várja. Meg talán új ismeretség is – hacsak egy Will múltjából felbukkanó személy meg nem hiúsítja Lou reményeit azzal, hogy a jövőjét egészen új irányba tereli. Jojo Moyes világszerte óriási sikert aratott kötete, a Mielőtt megismertelek meghökkentő könyv: a főszereplő szerelmespár egyik tagja a regény végén meghal. A Miután elvesztettelek elmeséli, mihez kezd életével a magára maradt Lou. A szerző a már ismert és még ismeretlen szereplőkkel ismét lenyűgözően remek történetet alkotott, amelyben nem kíméli sem a rekeszizmunkat, sem könnycsatornáinkat."

Miután elolvastam az első részt, én tudtam, hogy ennek az írónőnek olyan zseniális a stílusa, hogy nekem mást is kell tőle olvasnom, így amikor megjelent a Mielőtt megismerteleknek a folytatása, rögtön meg kellett vennem, mikor volt egy kis extra költeni valóm. 

Aki olvasta az első részt vagy látta a filmadaptációját, az tudja, hogy eléggé lezárt egy történet, elég szomorú, de lezárt, nem nagyon várná az ember, hogy folytassák. Bár azért be kell vallani, hogy én személy szerint kíváncsi lettem, mégis mit csinált Louisa a Will halála utáni időszakban, de nem hittem volna, hogy egy egész könyv lesz ennek szentelve, inkább egy kis epilógust tudtam volna elképzelni, de nem is baj, kezdetben örültem is a dolognak, hogy hosszabb. 

De aztán jobban belegondolva... Ez már nem annak a történetnek a folytatása, amit imádtam, amibe beleszerettem, amit rögtön aznap megnéztem a moziban, amint kijött a premier. Hiszen a főszereplő Will nélkül nem ugyanaz a történet. Ez nagyjából olyan kaliberű, ha John Green Csillagainkban a hiba c. könyvének még lenne egy következő része. 

De rátérve mégis a Miután elvesztettelekre... Kíváncsi voltam, hogy tényleg van-e oka annak, hogy az olvasók ennyire leszavazták molyon (meg bárhol máshol), hogy míg a Me Before You 96%-os, addig ez alig 80. Sokszor olvastam, hogy ez már csak egy újabb lehúzott bőr, amit még megpróbáltak eladni elég sok sikerrel, ugyanis valószínűleg mások is úgy éreztek, ahogy én, hogy kíváncsiak voltak, Lou hogyan fog érvényesülni a továbbiakban. 

A fülszöveg szerencsére elég homályosan fogalmaz, és én sem szeretnék nagyon spoilerezni, de én nagyon másra gondoltam a könyv hátulján szereplő pár sor alapján a történetről. 

Te mit tennél, ha egy kiskorú, tinédzser lány, aki ráadásul azt állítja, hogy a szerelmed gyereke beállítana hozzád? Ugyanis Louisával ez történt. Először egy furcsa balesetet szenvedett, aminek a könyv további részében is elég sok szerepe lesz, így ismerkedik meg a fülszövegben is említett új románcának alanyával, Sammel. 

Persze senki sem hányhatja a lány szemére, hogy másfél évnyi keringés után a világban végre eljár egy terápiára, egy csoportba, ahol segítenek neki továbblépie. Elengedni a múltat és a jövőre koncentrálni.

Azért gondolhattuk, hogy a fő szála ennek valahogy ez lesz. 

Will azért még sokszor Louisa eszébe jut, főleg hogy a hasonmása áll előtte. 

A felnőtt nőnek úgy kell még a szülői gondokkal is megküzdenie, miközben nem is szülő, hogy a saját dolgait is elássa emellett. Nem kis feladat egy kezdő anyának. 

Izgalmas, könnyed, humoros, élvezetes volt olvasni, de meglettem volna nélküle is. Ez így értelmes? Egyszer az egekbe magasztalom, de a végére azért odateszem, hogy annyira azért mégsem volt király. Ugyanis tényleg jó volt, de teljesen más volt mégis, mint a Mielőtt megismertelek története... 

Karakterek:

Louisa: Az első kötetben megismert talán túlságosan is cserfes nőt immár megedzette a gyász, és mondhatni felnőtt. Az egyedüllét és a hirtelen események segítettek neki egy még szimpatikusabb egyénné válni, aki mégsem volt túl szomorú, de azért a cserfes kislány két copffal is eltűnt a szemünk elől. 

Lily: Jó volt látni a lánynak a jellemfejlődését, és hogy az őrlődések végére mégis megtalálta a helyét. És még hozzátenném, hogy szegény lány helyzetét nem akarnám megismerni. Mikor selejtnek érzi magát, mert senkinél nincs helye... Borzalmas lehetett neki. 

Borító:

Nem rossz, olyan felnőttes. Illik ahhoz, hogy milyenné vált Louisa az első részhez képest, vagy talán őt magát látjuk rajta, ahogy csak úgy néz ki az ablakon a lakásából. Meglehet. Nekem tetszik ez a fajta megoldás, az elsőnél mindenképp jobb. A barna színnel elkapták a kicsit borongósabb hangulatát, szerintem minden passzol.

Összességében:

Hmmm...

Nem is tudom, mit mondjak róla. Összességében nekem tetszett, mivel nagyon egyedi Jojo írásstílusa, és ettől rettentő élvezetes mű akárhogy is egy kicsit más, mint amit vártunk. Mármint kifejtem ezt. Magában tökéletes lenne, de így tényleg olyan hatást kelt, mintha csak azért íródott volna, mert a rajongók megkövetelték. Van benne fantázia, akit érdekel, azt csak biztatni tudom az elolvasására.


Oldalszám: 450
Kiadó: Carthapilus

Kedvenc karakter: -

Kedvenc idézet: 

"– Az anyámat Tanyának hívják. Tanya Millernek. A férjét meg, a mostohaapámat, Francis Barom Faszfej Houghtonnak.

 – Szép név."

 ***

 Lily megint szívott egyet a cigarettájából.
 – Mit csináltam volna? Rákerestem a Google-on. És így találtalak meg téged."

"– És akkor mit csináltál?