"A bizakodásról és túlélésről szóló, időtlen szerelmi történet. Éld át a reményt!
Az Icarus fedélzetén ez az éjszaka is olyan, mint a többi. De hirtelen katasztrófa történik: valami kirántja a hiperűrből a hatalmas luxusűrhajót, és az a legközelebbi bolygóra zuhan. Csak Lilac LaRoux és Tarver Merendsen éli túl a katasztrófát, és úgy tűnik, hogy rajtuk kívül senki más nincs a bolygón.
Lilac az univerzum leggazdagabb emberének lánya, Tarver viszont a nincstelenségből indult. Fiatal kora ellenére már kitüntetett háborús hős, aki régen megtanulta, hogy a Lilac-féle lányok csak bajt hoznak ez ember fejére. De mivel csak egymásra számíthatnak, muszáj együttműködniük, hogy átjussanak a kísérteties vidéken, melyen túl talán segítséget remélhetnek.
És egyszer csak a körülmények dacára Lilac és Tarver ráébred, hogy furcsamód mégis volt valami haszna annak a tragédiának, ami egymáshoz sodorta őket. Mivel a hétköznapi életükben nem lehet közös jövőjük, azon kezdenek el töprengeni, hogy vajon nem lenne-e jobb örökre a bolygón maradni?
Minden megváltozik, amikor rájönnek, hogy mi a titka a lépteiket kísérő, hátborzongató suttogásnak. Lilac és Tarver talán elhagyhatja ezt a bolygót, de azt biztos, hogy már nem lesznek ugyanazok, akik korábban voltak."
Mikor kikölcsönöztem, a könyvtáros néni nyomta a kezemben, hogy biztos tetszene, most érkezett, vigyem haza. Gondoltam, miért is ne. Ezek után sok jó véleményt láttam róla, így igyekeztem mihamarabb belekezdeni.
Az elején féltem, hogy olyan The 100 beütése lesz, amit bár nem olvastam, de a története hasonló a sorozat alapján. Világűrben élő emberek, akik saját kis világot alakítottak ki, és szerintük máshol nincs is élet csak az ő hajójukon. És bevallom, az eleje eléggé ilyesmi stílusú volt, de ahogy haladtunk a történetben, ettől egyre távolodott szerencsére.
A történet jól bemutatja az elég sokak által már boncolgatott társadalmi különbségeket. Az egymillió dolláros kérdés: Át lehet-e ezeket hidalni? Az ilyen könyvek 99%-ában természetesen. Nem kis melóval, de meg lehet oldani, hiszen a szerelem mindenre képes, ráadásul a fülszöveg után erre is következtethetünk.
A fentebb említett tragédia elég hamar bekövetkezik, de előtte azért engednek az írónők egy kis betekintést a két főszereplő előző életébe és karakterébe, ami alapján arra jutunk, hogy tényleg van bennük fejlődés. Viszont sajnos annak ellenére, hogy a történet halad, az én érdeklődésem erősen lankadt, ami leginkább a történet és a szereplők hibája volt. Itt is kiemelném, hogy a stílus lenyűgözött. Többször is azon kaptam magam, hogy nézegettem a különböző egyedi megfogalmazásokat, szinonimákat, és ekkor csak tátottam a számat, hogy na, ez tényleg jó. Visszatérve az előző állításomhoz. Mindezt nagyon sajnáltam, de egyszerűen nem nagyon akartam a kezembe venni és folytatni. Bár a cselekmény a bolygóra érkezés után nagyon megindul, de azért kissé egyhangú is volt. Állandóan vagy vándoroltak vagy aludtak. Esetenként találtak valami újdonságot, aminek utána kellett járniuk, és... ennyiben össze is foglaltam a történetet. A karakterek se voltak túl érthetőek, a jellemük ugrándozott össze-vissza annak ellenére, hogy váltott szemszögben íródott a könyv. Egyiket sem sikerült úgy teljesen istenigazából megismernem.
Ami engem sokkolt, de nem jó értelemben, az a 350. oldal környékén lévő hatásvadász csavar, ami miatt meg is akartam tudni, mégis mi történt Lilac-kel, de tudtam, hogy az örökre lecsukódott szem úgysem örökre fog szólni, ugyanis még jócskán 100 oldal maradt a könyvből, ami nem lehetne csak úgy Tarver siralmas verseinek kötege.
Az ok-okozat párokat is furcsálltam, az egyes szálak magyarázását, néhol fogtam a fejem, hogy jesszus, mondd, hogy ez nem igaz, és csak én olvastam félre. Csak, hogy kiírjam magamból a sokkot, Lilac-szála a fentebb említett csavar után vagy az aduász a végére, ami miatt a lány meg tudja győzni az apját, hogy ne tegye el láb alól a szeretett srácot.
Ami viszont tetszett és egyedi volt, a fejezetek közötti apró dialógusok Tarver és valaki között. Ezek mindig vissza- vagy előreutaltak a részekre, de közben hajszolta az olvasót is, hogy megtudja, ez miért is van közbeékelve. És ugyanígy ide a pozitív dolgoknál még egyszer megemlíteném az írók stílusát. Egyedi volt, választékos nyelvvel, és tapasztalatból tudom, hogy ketten összehozni egy regényt nem kis munka.
Ennek ellenére sajnos a fenti mondataim még érvényben vannak, és be kell vallanom, csalódtam. Egyre jobban vártam, hogy mikor jutok már el végre a végére.
Karakterek:
Lilac: Igazából egyiket se tudtam valami jól megismerni, mindig változtattak a jellemvonásukon. Mikor elkönyveltem unszimpatikusnak, akkor előjött a kevésbé hercegnős része, aztán mikor megkedveltem, újból apuci kicsi lánya című előadást láthattuk Lilac LaRoux főszereplésében. És ami még nagyon nem volt ínyemre, hogy olyan gyorsan váltottak. Nem volt semmi átvezetés aközött, mikor utálták egymást, és mikor egymáson csüngtek. Pedig tényleg beleláthattunk a gondolataikba, de egyszer sem volt megemlítve, hogy esetleg a másik nem közömbös számukra. De a legvégére azért kiderült, hogy Lilac is tud a sarkára állni, ha akar.
Tarver: Nála inkább olyan lelki fejlődés látszott. A zárkózott, szarkasztikus, parancsolgató srácból azért egy érzelmes férfi lett, aki mindenképp meg akarja menteni a lányt. A jellemvonás változások nála is észlelhetők voltak ugyanúgy.
Borító:
Rettentően tetszik. Olyan művészi, megkapó, figyelemfelkeltő. Pont, mint egy borítónak kell lennie. Oké, néha azért azt az elvet vallom, hogy a kevesebb több, de itt most ez nincs érvényben. A két kék alapjában véve eléggé elüt egymástól, de itt tökéletes harmóniában vannak. A nyújtózkodó srác és lány zseniálisan mutatja be a két főszereplő kapcsolatát, és a cím bár bitang nagy, vékonyka, így nem zavar be a képbe.
Személy szerint imádom.
Összességében:
Na most bajban vagyok. Ugyanis az írónők stílusa zseniális, néha kicsit furcsa, de megszokható és gördülékeny. A történet viszont eléggé egysíkú. Ismétlődnek egyes részek, néha a fejemet vertem a falba képletesen értve, amiért képesek voltak egy ilyen szálat beletenni. A két főszereplőt nem nagyon ismerhettük meg annak ellenére, hogy váltott szemszögben íródott.
Szenvedtem vele. Hosszan és látványosan.
Azoknak ajánlanám főképp, akik egy új, egyedi stílusú regényt szeretnének olvasni, szeretik a disztópiát, zabálják a furcsaságokat és romantikára kiélezettek.
Oldalszám: 486
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézet: -
 |
| Sokat agyaltam azon, vajon milyen pontszámot is adjak, és végül erre jutottam |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése