Baráth Viktória - Első tánc

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Meddig ​​érdemes küzdeni egy férfi szerelméért? És az álmaidért? Zoey álma, hogy musicalszínésznő lehessen, ennek az álomnak azonban határt szabnak a gátlásai. Hogy bebizonyítsa rátermettségét, a 21. születésnapján Párizsba utazik egyedül, ahol szenvedélyes szerelemre lobban a skót származású Owennel, aki a fiatal lány számára a tökéletes férfi – egy apró szépséghibával: a 35 éves Owennek ugyanis van egy titka. Később felbukkan a színen egy másik férfi is, aki pont azt a biztonságot tudná nyújtani Zoey-nak, amit Owentől sosem kaphat meg. Zoey válaszút elé kerül: vajon a szenvedélyes szerelmet választja, vagy a biztonságos és kiszámítható életet, netán saját lábára áll, és elindul az álmai megvalósításának útján? Hová vezethet egy titkokkal és hazugságokkal kezdődő kapcsolat? A nagy korkülönbség ellenére kialakulhat-e életre szóló szerelem két ember között? Te mit tennél meg az álmaidért? Baráth Viktória első regénye az álmok valóra váltásáról, a leküzdendő akadályokról, és a saját határaink átlépéséről szól. Egy történet szívvel-lélekkel."

Szeretném megköszönni az Álomgyár kiadónak a saját recenziós példányomat!

Kezdetben a borítója fogott meg, olyan egyedi, ahogy a címe is, és elég sok mindenre enged következtetni. Ráadásul az, hogy magyar az írója, szintén valamiféle kis löketet adott nekem, mivel szeretem olvasni a hazai alkotásokat. 

Bevallom, én teljesen más történetre számítottam a fülszöveg és a cím alapján, és kezdetben, amit kaptam, kicsi csalódás volt. A helyzet a lehető legklisésebb: főszereplőnk találkozik a reptéren a pasival, aki mellesleg rettentő jól néz ki, beszélgetnek, aztán elválnak útjaik, de mégis újra összetalálkoznak, mivel a lánynak a hotelfoglalásával valami gikszer adódott. Persze ott van a hősünk, aki megmenti a szégyentől Zoey-t, kifizeti a számláját, sőt még ebédre is meghívja az örökké éhes főhősnőnket. Aki viszont nem hagyja magát az első pillanatban, csak a másodikban. Ugyanis elsőnek elküldi, de lelkiismeret furdalás miatt megkeresi Owent, és ki gondolta volna, összemelegednek. 

Már itt nem voltam jó barátságban a főszereplőkkel. Oké, jól néz ki, és? Azért nem kell rögtön egy pasi lábai alá vetni magunkat, mert esetleg az átlagnál kicsivel nagyobb kockái vannak. 

De hát a nyaralásnak is egyszer végeszakad, bár még a könyv első száz oldalához sem értünk, így az ember gondolja, hogy valami lesz még velük, főleg miután a férfi csak úgy egy levéllel faképnél hagyja főszereplőnket, aki újra visszamegy a kis vakáció után az iskolába, ahol... Kivel fut össze? A történések előtti húsz oldalban simán meg lehetett mondani, a végkimenetelt. Oda is súgtam a barátnőmnek, hogy "Fogadjunk, hogy a tanára lesz!". És lám, Barbynak igaza lett. 

Bujkálnak, de boldogok, és hát az a lényeg, nem? Minden jó, ha a vége jó. De még közel sem értünk a végére! 

Ezután megállás nélkül faltam a sorokat, mert a kezdeti sok közhely után az írónő egyediséget vitt mindenbe. A jelenetek zseniálisak, a történetvezetés szinte tökéletes, és már annyira beleéltem magam a könyvbe, hogy néha felordítottam magamban a szobában, hogy "Ez nem lehet igaz!" vagy éppen "Ez most komoly?!". Kiszámíthatatlan volt, az írónő tartotta az olvasó figyelmét, aki várta, hogy mégis mi lesz a legvégén, főleg, mikor már a szálak gabalyodtak, több mellékszereplő is megjelent az emberek múltjából. Úgy éreztem, hogy mindent kézben tartott Viktória, és a végére az eléggé klisésnek hangzó történetből egy mondanivalóval teljes könyv állt elő. 

Kellőképpen erotikus, de itt sincs semmi túlzásba véve, pörögnek az események, nem lehet unatkozni. Az egész könyv alatt különböző elméleteket szövögettem, mégis mi fog történni, ami igazából néhol bejött, de többségben az írónő egy teljesen új szálat hozott be.

És tényleg nem gondolná az ember, mégis olyan mondanivaló van belecsempészve, ami igazából fontos a nőknek, és részben nekem is megerősítés volt a saját életemhez, így a történetet teljességgel a magaménak éreztem. A boldogságunk nem egy férfihoz van kötve, hanem egyedül saját magunkhoz. 

Karakterek:

Zoey: Nem volt számomra szimpatikus karakter. Egyrészt, mert olyan könnyen adta magát, bár én még nem töltöttem be a 18-at sem, nemhogy a 21-et, de annyiszor hangoztatta, hogy neki tényleg a daliás szőke herceg kell fehér lovon, aki igenis törődik vele, és nem csak az ágyába akarja cipelni, de mégis annyiszor hátat fordított ennek az elképzelésnek, és megelégedett azzal, ami épp ott és akkor kínálkozott. És nem is egyszer. Értem én, hogy a szerelmes és részeg ember sokszor hülyeséget csinál, de vannak olyan szituációk, amikor el kell engedni azt a dolgot. Ez esetben egy férfit, mert mindenki látta, hogy csak kihasználja, de ő a sokadik alkalommal se akarta ezt a tényt elfogadni. És örültem, mikor tényleg úgy állt, hogy megtalálta a boldogságot, és a végére olyan karakterré tudott fejlődni, aki egyedül is képes lesz megállni a helyét az életben, akárhogy is eddig nem ezt tanúsította. 

Owen: Az elején kedveltem. A tipikus NA-regények pasija. Gazdag, figyelmes és jó az ágyban. De nem is kell mondanom, hogy mikor tényleg kimutatta a foga fehérjét, teljes szívből gyűlölni kezdtem, és amikor újra feljött a színre, rá se bírtam nézni a nevére. Még egy ilyen sunyi, bunkó állatot a világ nem látott. És akkor most felszínre tört a feminizmusom. Nem is értettem, mit látott benne Zoey, amikor felajánlotta neki a barátságot. Úgy elküldtem volna melegebb éghajlatokra, mint annak a rendje, csak ne kerüljön többé a szemem elé... A tipikus eset, mikor valami kívülről gyönyörű, de belülről mérgező, mint Hófehérke almája. 

Sean: Az egész regények keresztül ő volt az, akivel szimpatizáltam. A másik pasas, de a jófajtából. Kedves, aranyos, figyelmes, de az utolsó oldalakon eléggé megkérdőjeleztem az épelméjűségét, vagy elbeszélgettem volna vele, miért is nem volt képes előre gondolkodni. Mondjuk nem volt tökéletes, tény ami tény, de még így sem volt egy nagy seggfej, és marad a kedvenc karakterem.

Borító:

Elég egyszerű, de ebben az esetben rendkívül jó. Figyelemfelkeltő, és tetszik a színessége, hangulatos lesz tőle az egész borító, amit még a sima fehér háttér is feldob. Nekem összességében nagyon tetszik.

Összességében:

Az eleje elég furán indult számomra, de szerencsére nem adtam fel, ugyanis amikor beindult a cselekmény, elrugaszkodtunk az ezerszer hallott történetek alapjaitól, és teljesen új vizekre eveztünk. Fordulatos, letehetetlen, és könnyed stílusú volt, így azoknak ajánlom, akik éppen egy ilyet keresnek. Akár egy napsütéses reggelre vagy egy borús délutánra, mindenhol megállja a helyét. És ami a legfontosabb: sokak számára fontos mondanivalót is hordoz.


Oldalszám: 422
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Sean Witkin

Kedvenc idézet: 

"– Nem vagy éhes? – kérdezi.
 – De. Egy kicsit.
 Igazából fel tudnék falni egy fél marhát, de én úrinő vagyok, nem mondhatom ezt." 

 *

 "- Köszönöm – bólogatok, a szemébe nézve.
 – Mit? – ráncolja a homlokát.
 – Hogy megmutattad, hogy nincs szükségem rád. Se rád, se Owenre, se másra, mert ha csak ennyire vagyok fontos nektek, akkor nem akarom, hogy az életem részesei legyetek! Már nem vagyok gyerek, megállok a saját lábamon, és nem hagyom, hogy bárki kizökkentsen. Ez az én életem, és mostantól csak egy ember lesz fontos számomra: én"

Az eleje kicsit rázósan indult, de mikor befejeztem és az értékelésen gondolkodtam,
rájöttem, hogy azért megérdemli az 5 csillagot.