Cassandra Clare - Hamuváros

HANGULAT                                MOLY                                        2010

"Hát lehetetlen?! Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen. De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat – főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz – ráadásul az édesapja. Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?"

Említettem, hogy most aztán sikerült elhatároznom magam, hogy bepótoljam azt, amit igazából már régen meg kellett volna tennem. Elolvasni a Végzet Ereklyéi sorozatot, és miután az első részével hamar végeztem, kértem is a barátnőmtől a folytatást, ne szakítsuk már meg ezt a jó folyamatot. Eredetileg másba akartam az imént befejezni, de Giger cikke, amiben a TMI és a TID közötti különbséget boncolgatja, lelkiekben visszarepített az árnyvadászok világába, és onnan már nem volt menekvés, neki kellett kezdenem a második résznek, ami ott csücsült már hetek óta a polcomon. 

Be kell vallanom, nem csalódtam benne. A félelmem megvolt a kezdetek kezdetén, hogy na akkor ez felül tudja-e múlni az első részét, vagy nem lesz olyan jó. De így belecsapva az értékelés közepébe, szerintem simán volt az elsőhöz hasonlóan zseniális. A világa tökéletesen volt megalkotva, mint azt már sokszor említettem, emelem kalapom az ilyen szerzők előtt, akik képesek ténylegesen egy saját maguk által megalkotott földre kormányozni minket. 

A nagy csattanó után, ami az első rész végén ért minket, miszerint Jace és Clary kapcsolata nem lehet szerelmi, ugyanis testvérek. Kíváncsi voltam, ennek a szálnak a folytatására, és tényleg reális volt a reakciójuk. El kellett fogadniuk a tényt, mindkettejüknek továbblépni, ami egyiküknek így, a másikuknak úgy sikerült. Bár kicsit többre számítottam, hogy ezt a témát többször elő fogja hozni az írónő ebben a könyvben, mert elég nagy hideg zuhanyként érhetett minket az első kötetben. Megpróbálták feldolgozni ezt az információt, és emiatt el is távolodtak egymástól egészen addig, míg szükség nem lett a teljes csapatra. 

Valentine és a szerelembe ékelődött akadályon kívül  más is okoz nehézségeket főhőseinknek, méghozzá a Klávé közbeavatkozása. Kiderül, hogy az árnyvadászok vezetői talán mégsem olyan hűségesek és lojálisak, ahogy azt eddig mindenki hitte. Mindenkiben ott van mélyen a bosszú, akár ember legyen az illető, akár árnyvadász, akár az Éjszaka vagy a Hold gyermekei. 

Mikor a második ereklye is rossz kézbe kerül, a megoldás megtalálása egyre sürgetőbb lesz, és meg kell tanulniuk bízni egymásban, de közben önmagukban is hinni. De eközben Jace élete se a legegyszerűbb, ha az összes árnyvadász a nyomában lohol, hogy elkapja, mint Valentine fiát. 

Sajnos én hatalmas nagy spoilert kaptam drága barátnőmtől évekkel ezelőtt, de még mindig emlékszek rá? Hogy lehet, hogy bármit pillanatokon belül elfelejtek, de ez éveken át is megmarad? Tipikus Barby eset, komolyan. 

Nem is szaporítanám tovább a szót, szerintem egy nagyszerű és méltó folytatása volt a Csontvárosnak, nem is vártunk mást Cassandra Clare-től.

Karakterek:
Clary: Továbbra is tartom azt az állításom, hogy szerencsétlen. Még mindig nem tudja eldönteni, mit akar, és ebbe a magánéleti harcába most nem Jace-t, hanem Simont vonja be, és kábítja olyanokkal, amiket igazából nem is érez. És amikor lehetősége adódik arra, hogy az elbaltázott dolgokat a testvérével helyrehozza, akkor már minden késő lesz. Tipikus Clary, nem igaz?
Jace: Itt is tartom az állításom, miszerint egy görög isten árnyvadászszerkóban. Mert egyszerűen tökéletes. Már túlságosan tökéletes. És csak most kezdem el megérteni, hogy miért is voltam anno annyira oda érte. Szexi, humoros, szarkasztikus... Mi kell még?

Borító:
Most is mondhatnátok, hogy melyik? Bár ebből kevesebb a változat, mint az elsőnél.
És nagyjából ugyanaz a véleményem, mivel az új és a régi borító is azonos sémára készült, ami egy sorozatnál tök jó, csak én ilyenkor elakadok, mégis mi újat mondjak.
A régi nem a legjobb alkotás, de nem is a legrosszabb, amit valaha láttam. New York városa a hídból és a folyóból szintén felismerhető. De azon kívül, hogy fantasyra utal már maga a borító, nekem az egésznek olyan űrlényes beütése van, ami mint tudjuk, nem illik a történethez.
Ellenben az újjal, ami szintén egy zseniális műalkotás lett az első kötetéhez híven. Hasonlóan az előtte és az utána következő részek újranyomtatású borítójához, itt is egy rúna vonja el az ember figyelmét, ami tulajdonképpen a háttere az egésznek. A modellnek elég furcsa a beállítása, de ami nekem legjobban tetszik, az a színe. Az a kék a halálom, egyszerűen imádom ennek a kötetnek a színét. Gyönyörű.

Összességében:
Méltó folytatása egy zseniális könyvnek, ajánlom az ifjú árnyvadászoknak, akik eddig még csak az első részig jutottak, és kíváncsi vagyok, a nagy függővég után mit tud kihozni Cassandra, még szerencse, hogy a harmadik rész is a polcomon csücsül már...

Oldalszám: 416
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Jace Wayland

Kedvenc idézet:

"– Ha kerekasztalnál akartok tárgyalni, hát tárgyaljunk kerekasztalnál!
 – Imádom a kerek asztalokat – derült fel Magnus arca. – Sokkal jobban állnak nekem, mint a szögletesek." 

 *

 "Alec Jace felé bökött a mutatóujjával. – Ha szinte kihaltak – mondta dühtől remegő hangon –, akkor NEM HALTAK KI ELÉGGÉ.
 – Értem – bólintott Jace. – Szólok, hogy cseréljék ki a bejegyzést a démonológiai tankönyvben „szinte kihaltról” arra, hogy „Alec szerint nem haltak ki eléggé. Ő úgy szereti, ha a szörnyek nagyon, nagyon kihalnak.” Akkor elégedett leszel?"