J. K. Rowling, John Tiffany, Jack Thorne - Harry Potter és az elátkozott gyermek

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Tizenkilenc ​​évvel a roxforti csata után… 

 Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad."

Régen nagy Harry Potter fan voltam, az első kötet a polcomon is porosodik, a többit még anno könyvtárból vettem ki, a filmeket kívülről fújom, jelenetről jelentre. Azért nem vallottam magam a legnagyobb rajongónak, de azért volt bennem fanatizmus az biztos. Barátnőmmel a Legendás állatok és megfigyelésükre is elmentünk a moziba, ami mellesleg zseniális volt. Így nem csoda, hogy ez az extra kötet is felkeltette az érdeklődésem az újra életre kelt Harry Potter rajongásban.

Köszönöm az Animus kiadónak a recenziós példányt!

Azt előre leszögezném, hogy ez nem egy szimpla történet. Nem mintha bármelyik könyve Rowlingnak szimpla könyv lenne, de azért értitek. Mivel ez egy szövegkönyv. 

Biztos olvastatok kötelezőnek ókori görög drámákat, amiknek a tartalma annyira nem fogott meg, de szerencsére rövidebbek voltak, mint mondjuk egy Odüsszeia, így azt mégis szívesebben nyálaztátok végig egy hatalmas terjedelmű regénynél. Én is így voltam vele, és leginkább ehhez tudnám hasonlítani. Ha már olvastatok drámákat, észrevehettétek, hogy nincsenek benne leírások, az egész párbeszédes, ahogy a szövegkönyv is.

Rettentő kíváncsi voltam, mennyire fogom ennek ellenére élvezni, mennyire nő majd a szívemhez a történet, és be kell valljam, hogy már az első mondatnál magával repített, és az utolsó oldalig el nem eresztett. 

Történetünk, mint azt már a bevezetőben is olvashatjátok, a 7. rész zárómomentumával indul, mikor Ginny és Harry kiviszik a kölköket a vonathoz, hogy Albus, a második legidősebb megkezdhesse első iskolaévét a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Mindig is fúrta az oldalam, hogy mi történik majd a következő generációval, a varázsvilággal miután a nagy Harry Potter legyőzte a Sötét Nagyurat. Olyan jó volt visszacsöppenni Rowling által kitalált univerzumba a régi szereplőkkel. És nem tudom, hogy csinálta, de zseniális. Zseniális ahogy az írónő és a másik két író pusztán a szavaival képesek olyan érzéseket, érzelmeket átadni, mintha komplett regényt olvasnánk nem csak szövegkönyvet. És ebben nem a cselekményleírások segítettek, hogy ki jön éppen le meg megy fel, vagy hogy éppen dühös-e vagy ingerülten mondja az adott mondatot. Nem. Rendkívüli tehetsége van ennek a nőnek, és ezt már régóta becsülöm benne. Meg persze Johnnak és Jacknek is, hiszen minimum annyira az övéké is a mű, mint Rowlingé. Manapság az egyik legnagyobb írónak tartják, és el kell ismernem, hogy rászolgált a hírnevére. Zseniális... Az egész. A történet, a szereplők, és bár nem így képzeltem el Harryt apaként, nem éppen az Év-Apja díj nyertese, de faltam a sorokat. Egyrészt a kíváncsiság hajtott. Rendkívül jól vannak vezetve a szálak, az olvasó tekintete nem lankad, állandóan tudni akarja, hogy mi lesz a folytatásban, a következő felvonásban vagy oldalon. 

Mondták nekem, hogy annyira nem jött be nekik. A végével volt a bajuk, erőltetettnek érezték. Nekem bejött. Váratlan volt, fordulatos, vagy legalábbis én nem gondoltam erre az opcióra, míg mindenki más igen. Megesik. 

Röviden és tömören.

NAGYON AJÁNLOM.

Karakterek:

Albus: Sokáig sőt, igazából az egész művön keresztül egy eléggé begyökösödött és magának való srác volt. Nem nőtt épp a szívemhez. Kimondottan az a fiú, aki magányosan tökéletesen elvan. Nem kell neki a hírnév, ami az apja után rászáll, egyedül Scorpiusszal lesz jóban, a szintén különc varázslóval, akinek nem más az apja, mint Draco Malfoy.

Scorpius: Na ő viszont... Amennyire Albusszal bajom volt, őt annál inkább imádtam. Humoros, kicsit güzü, magányos típus, de mégsem lett ettől a tulajdonságától másokkal rideg, mint mondjuk a Potter srác. 

Borító:

Imádom. Mióta először megláttam ódákat zengek róla, mert tényleg olyan, amilyennek egy jó borítóak kell lennie. Egyszerű, de nagyszerű. Nem sokszor látjuk szerintem a sárga színt könyvek fedőlapján, így is elhatárolódik más könyvektől, aztán a cikesz motívum... Zseniális. Az egész, tényleg, imádom. 

Összességében:

Nagyon ajánlom mindenkinek. Aki valami másra vágyik, annak mindenképp. Az írónő zseniális stílusának köszönhetően az ember nem is érzékeli, hogy "csak" párbeszédek sokaságából lett összetéve. Minden átjön, érzelmektől elkezdve a tulajdonságokig. Azt hiszem, nagy kedvencemmé vált, és ha nem tudtok mit adni egy Harry Potter fan barátotoknak karácsonyra... Ez tuti befutó.

Oldalszám: 330
Kiadó: Animus

Kedvenc karakter: Scorpius Malfoy

Kedvenc idézet: 

"SCORPIUS: Második kérdés: Nem tudjátok véletlenül, milyen íze van a Százfűlé-főzetnek? Csak mert én azt hallottam, hogy halízű, és ha tényleg az, akkor ki fogom hányni. Nem bírom a halat. Ez van. Sose bírtam."