Gombos Tünde - Szerelemtánc

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Mit tennél, ha találkoznál a szerelemmel? És vajon mit tesz Dávid, aki Budapest szívében önként vállalt magányban él? Képes ledönteni a saját maga által hosszú éveken át felépített falakat, vagy mindörökre szomorú múltja rabja lesz? Van-e elég bátorsága, hogy kockáztasson, és felvállalja akár a csalódás lehetőségét is, a boldogság váratlanul megcsillanó reményében? Mi helyes és helytelen, mi tisztességes és tisztességtelen, mi lehetséges és mi lehetetlen? Miközben végighaladunk Dáviddal a válaszkeresés és döntés nehéz útján, észrevétlenül beszippant bennünket ez a szívet melengető történet. Gombos Tünde megindító regényében egy huszonhét éves, végtelenül szomorú fiú bőrébe bújhatunk, aki egy angyali találkozás után lassacskán megbizonyosodik róla, hogy neki is jár a boldogság."

Köszönöm szépen az írónőnek, Gombos Tündének és az Álomgyár kiadónak, hogy olvashattam!

Mikor a kiadó megkeresett, hogy az újonnan érkezett könyveiből válasszak recenziós példányt, hirtelen azt se tudtam, hova nyúljak, melyiket kérjem, annyira boldog voltam. Aztán a szemem hirtelen megakadt egy címen, és az én végtelenül romantikus lelkem repdesni kezdett. Szerelemtánc. Rendkívül megfogó címe és összefoglalója a történetnek, így mikor megláttam, biztos voltam a választásomban, pedig még utána se olvastam. De mikor megtettem, ezer százalékos voltam a döntésemben. Nem sokkal később sikeresen ellátogattam a kiadó által szervezett rendezvényre, ahová összegyűltek az írók, lehetett velük találkozni, és Tünde is ott volt. Rendkívül kedves nőnek tűnt (most már állíthatom, hogy az is), én pedig továbbra is biztos voltam a műve remekében, így annyit elárulhatok, hogy valami készülget... 

De a könyvről. 

Bár kicsit furcsa volt elsőre, hogy nincs fejezetekre tagolva, mégis már az első mondatok megfogtak, és rájöttem a későbbiekben, hogy jobb is így, hogy nincs darabokra szaggatva ez a remekmű. Igen, lelőttem a poénját az értékelésnek, de most, ahogy írom ezeket a sorokat, egyszerűen képtelen vagyok nem kihangsúlyozni ezt. Remekmű. 

Zseniális, csodálatos, imádni való. Amint az a fülszöveg végén olvasható, rettentően megindító történet. Egy 27 éves férfiről, aki fiatalon elhatározta, hogy miért is foglalkozna ő fordítóként, hiszen teng benne a versenyszellem, a küzdeni vágyás, a sportolási hajlam, nem fog ő a négy fal közt ülni egy laptoppal a kezében, és mások műveit fordítani. De most mégis ezt csinálja. Miért? Teheti fel a kérdést az olvasó. Mi hajtotta idáig, hogy a saját vágyainak és céljainak ellenmenjen. Mi történt a nagy tervével miszerint sportoló, aztán később edző lesz? Miért ül egyes egyedül egy elhagyatott padon a Margit-szigeten? 

Ezekre mind megkaphatjuk a választ. 

Az eleje, sőt a könyv nagy része inkább belső merengések, mint párbeszédek. Ezáltal megismerhetjük Dávidot, megkapjuk a fentebbi kérdéseinkre a válaszokat, de közben mégis halad a cselekmény. Zseniális. Továbbra is csak ezt tudom ismételgetni. 

És ki tudja meddig, talán élete végéig ilyen magányban töltené az idejét főhősünk, és talán ezt a története alapján meg is értjük, de ahelyett, hogy elítélnénk őt, én inkább felnéztem rá. Főleg így a Big Magic után Harcos Dávid is azt mutatja nekünk, hogy nem szabad feladni. Bármi jön, az élet bármit is sodor az utunkba, egyszerűen fel kell állni, és bízni benne, hogy lesz ennél jobb. És erre a végén maga Dávid is rájön. Talán minden jobb lett így, hogy ezek megtörténtek vele. Talán ha az élete nem így alakult volna, rá se talál a végleges boldogságára. 

És igen, ez így van. Sajnálkozhatunk a sorsnak, hogy miért történik mindez velünk, de ekkor még nem látjuk az egész kirakóst, ami minden bizonnyal egy sokkal jobb végkimenetelhez vezet azzal a rosszal, ami útközben történt, mint nélküle. 

Ráadásul ezt Tünde egyedi, zseniális stílusával élhetjük át, válogatott szókincsével, aki pluszban remekül ír férfiszemszögben. Nem az a tipikus izomagyú férfigondolkodást mutatta meg nekünk, de mégis más volt, mintha női logikával láthattuk volna a történéseket. 

Imádtam.

NAGYON AJÁNLOM.

Karakterek:

Dávid: Főszereplőnk kicsit (inkább nagyon) zárkózott típus, bár azt a háttértörténetéből adódóan meg is értjük. Családi élete se a legjobb, egyedül anyukájára hagyatkozhat, de hamar magányra tesz szert. Karrierista, de azért a prioritása megvan. Korán kellett felnőnie, így hozta a sors. Tényleg más, mint ahogyan azt a legtöbb pasiról olvassuk könyvekben. Rendszerető, tud főzni, kedves, egy kis fizikai hibával. És ezt szerettem benne. Hogy nem hibátlan, és számomra épp ezért volt tökéletes főszereplő. 

Lilien: Kedves, apró. Valamelyest magamra találtam benne. Kis szőkeségek tartsunk össze. Imádtam benne, hogy nem egy sablonkarakter volt. Nem a szürke kisegér lány, de nem is a másik véglet, aki hasonlít egy lábtörlőhöz. Hanem az egészséges középút, de mégis az, hogy ő nem a kigyúrt táncpartneréért van oda, hanem a fizikai hibával is rendelkező, nem tökéletes, ráadásul egy évtizeddel idősebb pasiért, azért mond ez valamit, hogy a tucattól elég messze áll. 

Borító:

Talán ezt nem említettem meg, mikor arról beszéltem, hogy első látásra miként estem vele szerelembe. Pedig azért... Nézzük csak. Gyönyörű. Imádom. Háttérben a Lánchidat... Csodálatos, egyedi, ugyanúgy mint a könyv maga. Rettentően illik hozzá.

Összességében:

Imádtam. Oda meg vissza vagyok tőle, egyszerűen úgy megragadt, mint tulajdonképpen nem sok könyv. De ez mégis. Olyan mély érzelmeket közvetít egy sérült srácot keresztül, hogy azt még én is lányként magaménak éreztem. Csodálatos, szívmelengető történet.

Oldalszám: 224
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Harcos Dávid, Lellei Lilien

Kedvenc idézetek: 

"Azt mondják, véletlenek nincsenek." 

*

 "De mi menti meg a lelkemet? Mi tartja életben ezután?"

Magával ragadott teljes mértékben.