2016. december 31.

End of the Year Book Tag

Először is szeretnék mindenkinek boldog új évet kívánni, ami hamarosan esedékes is lesz. Jó ünneplést mindenkinek úgy, ahogy tölti. Hozzám személy szerint a barátnőm jön át, aztán csapunk valami filmmaratont, pletyizünk, hasonlók. Ti? 

December 31. van, a 2016-os év utolsó napja. Jó felfedezés, Sherlock.
És így az utolsó pillanatban megérkeztem ezzel a Book Taggel, amire drága Virág hívott ki, nagyon köszönöm neki. 

Először néhány tudnivalót erről az eseményekben gazdag évről, és annyi minden történt, próbálok leginkább blogos és könyves szempontból kiválogatni az információkat. 

Köszönöm Virágnak, hogy felhasználhattam a képét <3 :') 

Ebben az évben sikerült 130 könyvet elolvasnom, aminek rettentően örülök. Persze van, akinek több jön össze, én ennyivel is megelégedek suli és meló mellett. 2016-ban 67 új könyvre tettem szert, amik éppen az új könyvespolcomon csücsülnek. (A könyvespolcom itt megsasolhatjátok, ha érdekel.:)) Fejben próbálom a dolgokat visszapörgetni. Ami így megragadt, hogy jobban elkezdtem foglalkozni a molyos fiókommal, már nem csak arra használtam, hogy fülszövegeket szedjek ki, hanem kihívásokat teljesítek, jelölöm az olvasásaimat, és sok-sok kedves emberrel ismerkedhettem meg a fórum által. Áprilisban sikeresen megcsináltam az első interjúmat az egyik nagy példaképemmel, Tavi Katával, akivel azóta többször is találkoztam, személyesen is meg tudtam neki köszönni az élményt. Részt vettem az első könyvfesztiválomon ugyanígy áprilisban, és megfogadtam, hogy mindenképp elmegyek 2017-ben is, szóval reméljük, ismét lesz róla bejegyzés. Ahogy a könyvhétről is, amit a Vörösmarty téren rendeznek minden évben, és bár párszor már kint voltam futólag, de idén először tényleg céltudatosan mentem ki, és persze nem maradhatott ki a sok-sok beszerzés. Ekkor beszéltem Papp Dórával, aki szintén tagja a "Példaképek"-listámnak, így nem sokkal később is kikerült egy interjú az oldalra. Ekkor már bőven nyár volt, az biztos, hogy nem unatkoztam. Dolgoztam két hónapot, így összekapartam egy kis pénzt, és természetes, hogy könyveket vettem belőle, mi mást? Ilyen könyves bevásárlótúrát csaptunk Bree-vel, aki egy könyvmolyos barátnőm. Shoppingoltunk, vásároltunk, pizsi partyztunk, milyen lenne, mikor két könyvmoly találkozik? Szerveztem egy könyvmolyos csopitalálkozót, ahol végre megismerhettem azokat az embereket, akiket eddig csak az interneten keresztül láttam. Nem sokkal később a szünet is véget ért, újra visszakerültem az iskolapadba, és hát be kell vallanom, hogy a 10. osztály már nem sétagalopp. De így is igyekeztem minél többet olvasni, a szüneteket jól kihasználni. Recenziózásba kezdtem, és köszönöm a segítséget sokaknak, Lexának, Virágnak, Samnek, amiért segítettek és támogattak ebben és persze a kiadóknak. Így közelebbről megismerhettem őket, és igazából ez így... vonz. Mármint hasonló dolgokkal szeretnék későbbiekben is foglalkozni, szóval imádom csinálni. Néhány könyves rendezvényre is sikerült eljutnom az év végéhez közeledve, mondjuk a Könyvmolyképző Csillagszóró eseményére, vagy az Álomgyár évzáró bulijába, és Baráth Viki író-olvasó találkozójára. Mindhárom nagyon jó volt. Vikivel azért is volt jó találkozni, mert megcsináltam az első könyves nyereményjátékomat, ráadásul az ő könyvét sikerült egy szerencsés embernek kisorsolnom. 
Hát ennyit erről az évről, jöjjön tehát a Book Tag a sok mondanivalóm után...

1. A legjobb könyv, amit 2016-ban olvastál

Ez rettentő gonosz kérdés. És egyet biztos nem fogok tudni kiválasztani, ne is álmodjatok róla. 
Ebben az évben ismerkedtem meg a Stage Dive sorozattal Kylie Scott tollából, és egyszerűen letehetetlen. Eddig 3 része jelent meg, de remélem, hamarosan a kezemben foghatom majd Ben történetét is. Ha szereted a zenészeket, ne habozz, ez neked való!
A második nagyon nagy élményem az Lisa De Jong története, ami teljesen a lelkemig hatolt. Ha éppen olyan pillanatban vagy, hogy egy sírós, szívbemarkoló könyv kell neked, hát akkor az Amikor esik...-et válaszd gondolkodás nélkül, nem fogod megbánni!
Hosszú lesz a sor, de Tavi Kata könyve nem maradhat ki a felsorolásból, a Táncvarázs hasonló a címéhez. Kecses, aranyos, imádni való és varázslatos. Nem kimondottan átlagos romantikus és gimis történet, annál sokkal több. 
Bár nem most ismerkedtem meg vele, de most olvastam el újra Stephanie Perkins trilógiáját, ami kezdődik az Anna és a francia csókkal, folytatódik a Lola és a szomszéd sráccal és végül befejeződik az Isla és a hepienddel. Mindegyik a szívemhez nőtt, imádom és ajánlom minden romantikus lelkületű embernek. 
Papp Dóra két könyvét se hagyhatom ki, a Tükörlelkek első és második része minimum megérdemli, hogy itt kapjon helyet. Táncos, aranyos, magával ragadó történetről van szó, a színhely szintén a gimnázium, de nem a megszokott módon. 
A Mielőtt megismerteleket akkor ajánlom, ha valami elgondolkodtatóra vágysz, kedves olvasó. Ami a lelkedig hatol, nem ereszt el, és előcsalogatja a könnyeidet.  
A Luxen sorozat írónőjétől, Jennifer L. Armentrouttól (álnéven J. Lynntől) a Várok rád sorozatot bármikor a kezedbe veheted. Hatalmasnál hatalmasabb kedvenc lett, és hát nem tagadom, azért Cameron Hamilton se hátrány benne...
Ha már egy pár elgondolkodtató és megragadó történetet mondtam, akkor Katja Millaytől a Nyugalom tengere nem maradhat ki. Nem-nem. 
Ahogy Colleen Hoovertől a Reménytelen se. Fordulatos, elgondolkodtató, imádni való, gyönyörű. Ezzel tudnám jellemezni. 
Szintén újraolvasás volt Simone Elkeles trilógiája a Fuentes fivérekről, a Tökéletes kémia. Még mindig imádom teljesen. Rosszfiús, és ennek nem lehet aztán ellenállni. 
K. A. Tucker könyve, a Tíz apró lélegzet. Szintén a Nyugalom tengeréhez és a Reménytelenhez hasonló elgondolkodtató könyv, komoly cselekménye van, és megmutatja, hogy mennyi időbe telik, hogy az ember életében minden megváltozzon. Egyetlen pillanatba. 
Cassandra Clare világát is említenem kell természetesen, az árnyvadászok Jace Waylanddel az élen aztán nem maradhatnak ki az életünkből. Idén olvastam újra a Csontvárost, hogy aztán végigmenjek végre valahára az egész sorozaton. Hajrá nekem! Az Üvegváros és a többi viszont már csak jövőre érkezik. 
Leiner Laura idén megalkotta a legjobb könyvét, ami nem más, mint a Valahol, a Bexi sorozat 5. részeként. Szintén zenész, és én imádom őket. Valószínű, hogy nekem is zenész pasim lesz. Vagy nem. De azért valószínű. 
Miután végignéztem a sorozatot, muszáj volt kiolvasnom könyvben is. És megérte, mert zseniális! Nem csodálom, hogy ennyien imádják, teljesen rászolgált a nagy hírnevére. Ez George Raymond Richard Martin könyve, ami nem más, mint a Trónok harca. Az biztos, hogy nem tartozik bele a szokványos olvasmányaimba, de egyszerűen zse-ni-á-lis. Történelmi fantasy, és emberek, én ráfüggtem. 
Jajj, és van még!
De próbálom rövidre fogni, ígérem. 
Amy Harmon Arctalan szerelem c. könyve is az elgondolkodtató és megható kategóriába tartozik, így akik a fentebb felsoroltakat imádták, azok ezt is fogják mindenképp. 
És az Első tánc se maradhat ki Baráth Viktória tollából. Az elején laza, de a végén teljességgel nagy mondanivalót hordoz magával. 
Na meg aztán, hogy ezt a magyar írót se hagyjam ki, Szurovecz Kitti könyve teljesen más stílusú, mint amiben eddig alkotott, de jó értelemben. Felnőttesebb, szintén lazának tűnik, de igazából az ember elgondolkodik az egész életén ennek kapcsán. Ez pedig nem más, mint a Hópelyhek a válladon.
És végül, de nem utolsó sorban egy olyan könyv, ami nekem is rengeteget segített akár az írásról beszélünk, akár pedig csak úgy az életről, Elizabeth Gilbert stílusa iszonyúan lenyűgözően zseniális. Humoros, de azért tud komoly is lenni. És tényleg nem csak íróknak ajánlom a Big Magicet, hanem úgy mindenkinek, akinek egy kis löket kell. 

Huh, talán tényleg kicsit... hosszú lett, és köszönöm, hogy végigolvastátok ezt a kisebb könyvajánlómat. 

2. Legjobb folytatás, amit 2016-ban olvastál

Ezek közül is nehéz dönteni, de az egyik a fentebb említett Leiner Laura könyv, a Valahol, a másik a Stephanie Perkins trilógiájának befejező kötete, az Isla és a hepiend

3. Legnagyobb csalódás

Sajnos ide egyik kedvenc külföldi írómnak a könyvét kell hoznom, mert Thomas Maddox története nekem nem ütötte meg az elvárásaimat. Sokkal jobban ki lehetett volna dolgozni, sokkal több izgalmat lehetett volna beletenni a véleményem szerint. Szóval a választott könyvem ide a Gyönyörű megváltás

4. Legnagyobb meglepetés

Ide a Big Magicet hoznám, meg is magyarázom, hogy miért. Bár még nem is olvastam ilyen önfejlesztő könyveket, de mégis kicsit izgultam, hogy mit tudnának nekem adni. És be kell vallanom, hogy sokat adott. Tényleg. Mint embernek, mint írónak. 

5. Kedvenc új szerző (debütáló, vagy számodra új)

Jojo Moyes. 
Megvan neki tipikusan az a jófajta humora, ami sok más írónak nincs. Különleges. A történetei is zseniálisak, a Mielőtt megismertelek óta olvastam a második részt is, és szemezek sok más könyvével is. A stílusa tényleg zseniális. De amellett, hogy humoros, tud komoly is lenni,L

6. Legújabb kedvenc karaktere

CAMERON HAMILTON.
Igeeeeeeen. Imádom. Top pasik egyike. Kell nekem egy Cam Hamilton, és süssön nekem sütit. Fangörcs lvl Barby.

7. Egy könyv, amin sírtál

Bevallom, én elég sok könyvön sírok, elönt sokszor az a katartikus érzés, és hirtelen megtelik a szemem könnyel, és nem látok semmit, még a betűket se. Már csak ilyen vagyok, de vállalom. 
Az egyik ilyen az ebben a bejegyzésben sokszor említett Mielőtt megismertelek. Ahogy Lisa De Jong - Amikor esik... c. könyve is pontosan ilyen. És a Nyugalom tengere is Katja Millaytől. 

8. Egy könyv, ami boldoggá tett

J. K. Rowling, Jack Thorne és John Tiffanytól a Harry Potter és az elátkozott gyermek. Imádtam olvasni, és tényleg boldog  voltam, hogy olvashatom. Mert ahhoz képest, hogy nem az a tipikus Harry Potter könyv, hanem egy színdarab szövegkönyve, engem teljességgel beszippantott. 

9. Kedvenc filmadaptáció, amit idén láttál

A már tényleg sokszor említett Mielőtt megismertelek filmverziója szerintem zseniális lett. Emilia Clarke és Sam Claflin rettentően jól hozták a két főszereplő stílusát, és sokak szerint nem volt olyan megható, mint a könyv, el is hiszem, de nekem azért tetszett. 
És az a vicces, hogy az Idegpálya film és könyv összehasonlításában nekem a film sokkal jobban elnyerte a tetszésem. Nem sok ilyen van, de sajnos így esett 

10. Legszebb könyv, amit idén vásároltál

Én személy szerint Tavi Kata - Sulijegyzetek sorozatának a borítóit imádom nagyon. Ahogy a Párválasztó sorozat köteteinek is és a Mercy Falls farkasai könyveknek is. Ami még nem maradhat ki a felsorolásból, az az újonnan szerzett Szerelemtánc Gombos Tünde tollából. Gyönyörű. Új

11. Új megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Nemrég sikeresen megvettem a mostani Aranymosás nyertes Zápor utca c. művet Csendes Nórától, amivel már egy ideje szemezgetek, de eddig nem volt időm még elolvasni, de nagyon szeretném. 

12. Könyvek, amiket el szerettél volna olvasni, de nem sikerült

Talán újra el szerettem volna olvasni néhány könyvet, leginkább azokat, amiket sikerült ezennel saját példányként megszereznem, de igazából azt a könyvet, amit jelenleg olvasok. A Jók és Rosszak Iskoláját. Egyrészt, mert kölcsön szerettem volna adni a barátnőmnek ma, amikor jön, de jelenleg esélyét sem látom ennek, mert csak még a tizedénél tartok, szóval... Majd odaadom legközelebb. Másrészt, mert érdekel is, de annyi dolgom van még, hogy nem fog menni. Hopika. Na majd jövőre. 

13. Mely könyvet szeretnéd elolvasni év végéig?

Hát amit az előző pontban említettem, de már esélyem sincs rá, mint már említettem. :D

Köszönöm mindenkinek, hogy végigolvasta ezt a hosszú-hosszú bejegyzést, köszönöm Virágnak, hogy kihívott rá és a bejegyzés tetején lévő képet is, szerintem nagyon menő lett. Az ő bejegyzését itt olvashatjátok. Jó szilveszterezést és boldog új évet mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése