2016. december 3.

Táncoljunk a csillagokig... - Interjú Baráth Viktória írónővel

Ez a mai bejegyzés sem egy mindennapi.
Miután elolvastam az írónő könyvét, egyszerűen csak az fogott a fejemben, hogyan tudnék neki pár kérdést feltenni, akár interjú formájában is. A könyv nem más, mint az Első tánc, aminek az értékelését a címre kattintva elérhettek. A kedves írónő pedig...

Baráth Viktória


1.) Hogyhogy az írói pályafutás fogott meg? Mikor kezdted el írni az első könyved, vagy inkább csak az első történeted?

Tulajdonképpen úgy váltam íróvá, hogy nem is tudtam róla. Négy éve kezdtem el írni az Első táncot, ekkor kezdődött minden. Nem úgy terveztem, hogy „na, én most írok egy könyvet”, sőt, még csak nem is tudtam volna meghatározni, hogy mit is csinálok. Túl sok gondolat és jelenet járt a fejemben, amiket nem akartam veszni hagyni.

2.) Egy interjúban mondtad, hogy az Első tánc egyik jelenetével álmodtál, és ezzel kezdődött tulajdonképpen az egész könyv. Szabad tudni, melyik epizód is volt az a bizonyos, ami elindította az egészet a fejedben?

Egy tábori jelenetet álmodtam meg, amiben Zoey és Owen a sulibálra készülnek. Egyébként is jóban voltak, Owen segített Zoey-nak a tanulmányai során, de a terem díszítése közben jöttek rá, hogy több van köztük szimpla tanár-diák kapcsolatnál. Ettől a jelenettől gondoltam tovább és bonyolítottam kicsit a szálakat, hogy igazán izgalmas és viharos legyen a kapcsolatuk.

3.) A történetben nagy szerepet kap a tánc, az éneklés és a színészet. Miért pont ezekre esett a választásod?

Nagyon szeretek táncolni és színházba járni. Sokszor gondolkodtam azon, hogy milyen lehet egy színházi színész élete, ezért szinte kézenfekvő volt az ötlet. A zenével és a tánccal szinte minden érzelmet ki lehet fejezni úgy, hogy tulajdonképpen nem kell beszélned, a saját szavaidat használnod. Amolyan kommunikációs csatornaként működnek, ezért tökéletes arra a célra, hogy kifejezd, mit is érzel valójában anélkül, hogy ki kéne mondanod azokat a bizonyos szavakat.

4.) Milyen érzések keringtek benned, mikor az utolsó mondatához értél a történetnek?

Ezt nagyon nehéz lenne leírni, körülírni. Mivel folyamatában írtam meg a három könyvet, ezért a harmadik könyv utolsó mondata volt az, amit utoljára leírtam, de azóta annyiszor javítottam, szerkesztettem a történetet, hogy talán már nem is az eredeti szavak állnak ott. De amikor befejeztem az írását, éreztem, hogy ezzel egy korszak zárul le. Zoey története az én „elsőszülöttem”, ez volt az első, amit megírtam és leírtam, ezért nagyon mély nyomot hagyott bennem, a mai napig úgy érzem, hogy még mindig bennem élnek a karakterek. Valójában sosem akartam befejezni a történetet. Annyi ötletem lett volna még, annyi jelenet és konfliktus járt a fejemben, hogy akár tíz kötetet is kitennének, de akkor már elég szappanoperás lenne :) És bár egy teljesen hétköznapi történet nem túl izgalmas, azért igyekeztem a realitás talaján maradni.

5.) Hogy jött a történet címe? Mikor belekezdtél, rögtön tudtad, hogy ez lesz a tökéletes vagy később jutott eszedbe?

Nagyon rossz vagyok címadásban! Az összes történetem olyan címek alatt volt elmentve, mint „egy.doc” vagy „új.doc”. Annyira félek, hogy a címadással beskatulyázom a regényeket, hogy addig húzom, amíg csak lehet. Amikor elkezdtem szerkeszteni a kéziratot, hogy elküldjem a kiadónak, megkérdeztem az ismerőseimet, hogy ők milyen címet adnának a történetnek. Azt tudtam, hogy tánccal kapcsolatosat szeretnék, de nem volt konkrét elképzelésem. A címben a tánc inkább metafora. Igaz, hogy sokszor táncolnak a történet alatt, de valójában két ember első közös „táncáról” szól.

6.) Miben lett más az életed a könyvkiadás után?

Egy pillanatra sem unatkozom :) Ha nem az új regényeimen dolgozom, akkor képet szerkesztek, újabb marketing lehetőségeket kutatok, interjúkérdésekre válaszolok… ;) És persze napi 24 órában azon jár az agyam, hogy hogyan tovább.

7.) Sokszor megemlítetted interjúk során, hogy a hozzád legközelebb álló személy a történetből Owen, és bár őt sokat kritizálják, és bevallom, én se szívleltem már a titok felfedése után. Neked miért ennyire kedves szereplő?

Owent sokan félreértik, pontosabban nem értik meg. Párizsban és amikor ismét összefutottak Zoey-val, akkor mutatkozott meg a valódi énje. Egy kedves, odaadó férfi, aki bármit megtenne a szeretett nőért. Akkor változott meg, amikor az élet nehéz döntés elé állította, és ezalatt a súly alatt szinte összeroppant. Persze sokkal egyszerűbb lett volna, ha nem szereti Zoey-t, mert akkor elintézhette volna egy vállrándítással, de nem tudott elszakadni tőle. Sok hülyeséget és ronda dolgot tett, ami alól ez sem nyújt felmentést, de ha belegondolunk, hogy milyen érzelmi viharok dúlhattak benne, az egy kicsit enyhít azon, hogy is nézünk rá. Még ha úgy is tűnik, hogy csak kihasználta a lányt, azt hiszem, hogy ezek a cselekedetei bizonyítják azt, hogy mennyit is jelent neki. Én életem végéig védeni fogom, mert egyszerűen ő az, akit a hibái ellenére is nagyon kedvelek.

8.) A történetben leginkább kétféle férfialak jelenik meg. Az egyik a fentebb említett Owen személyében az erősebb karakterű, aki aztán tényleg tud élni, bárhogy is csűrjük-csavarjuk ezt a tagmondatot. A másik pedig Sean, a lágyszívű barát, és aki legtöbbször a szenvedő szerepet kapja az élettől. Honnan építetted fel őket? A semmiből vagy volt mindkettőhöz egy-egy modelled?

Az alap az volt, hogy két teljesen különböző karakter legyen, hogy Zoey ne csak azért kerüljön nehéz helyzetbe, hogy melyiket szereti jobban, hanem azért is, hogy melyikük élete passzolna jobban az ő életviteléhez. Melyikük mellett tudná elképzelni azt, hogy együtt öregednek meg. A nők alapjában véve két típust keresnek. A szenvedélyes szeretőt és a gondoskodó családapát. Elég ritka, hogy ez a két személyiség egy férfiban megtalálható, ezért találják magukat állandóan szemben ezzel az örök dilemmával. Nem volt konkrét modellem, inkább csak igyekeztem mindkét karaktert annyira szélsőségesen bemutatni, amennyi még nem túlzás

9.) Máshol említetted, hogy elkészültek a folytatásai a könyvnek. A kérdésem az lenne ezzel kapcsolatban, hogy ugyanúgy Zoey történetét olvashatjuk tovább, vagy más főszereplőket kapunk?

Mindhárom könyv alatt Zoey történetét kísérjük végig. Megismerhetjük, hogy hogyan alakul a karrierje, hogyan talál rá újból a szerelem, hogyan válnak valóra, illetve dőlnek romba össze az álmai.

10.) Mi a legjobb dolog abban, hogy író lettél?

Megnyílt előttem a világ. Új embereket ismerhettem meg, akikkel máshogy nem találkozhattam volna, és én is sokat változtam. Az írás segített azzá válnom, aki mindig is voltam, csak eddig elnyomtam magamban. Megtanultam, hogyan legyek erősebb, hogyan legyek határozottabb, és hogyan vállaljam fel azt, aki valójában vagyok. Az írás új életet adott, és végre úgy érzem, hogy tudom, hol a helyem a világban.

Ezúton is szeretném megköszönni az írónő idejét és a válaszait, rendkívül hálás vagyok ezért neki! :) 


Viki elérhetőségei:
HONLAP
Az írónőről készült kép forrása: x

NYEREMÉNYJÁTÉK


Mint azt az értékelésemben is olvashattátok, nagyon imádtam a regényt, így mikor azon törtem a fejem, mivel lehetne feldobni az interjút még jobban, arra jöttem rá, mi is lehetne annál jobb, ha ti magatok is megismerkedhettek a könyvvel. Így is szeretném megköszönni az Álomgyár kiadónak és az írónőnek a játékhoz a hozzájárulását! 

Mit kell tenned, hogy bekerülj a virtuális kalapba?

- Látogass el az Álomgyár kiadó oldalára, és lájkold!

- Látogass el Baráth Viktória oldalára, és lájkold!

- Látogass el a Kitablar oldalára, és lájkold!

- Feliratkozni nem kötelező, de ha tetszik az oldal, szívesen olvasol könyvekről és könyvekkel kapcsolatos dolgokról, akkor ne maradj le a posztokról!

- Írd meg, melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed az oldalamról kommentbe, a "Kész" szót, ha teljesítetted az fentebbi dolgokat és egy e-mail címet is hozzá, hogy tudjalak értesíteni! :)

A jelentkezés mától, vagyis 2016. 12. 03-tól kezdve kereken két hétig tart, a jelentkezés 2016. 12. 17-én 23:59-kor lezárul. A sorsolás pedig 18-án lesz a jó öreg kalapos módszerrel, amit live-videóban közvetítek a facebook-csoportomban. Csatlakozz te is, ha nézni akarod!

Sok sikert a nyereményjátékhoz!

*** Csak magyarországi címre tudok postázni! ***

114 megjegyzés:

  1. Szia!
    Jelenkezem a játékra *-*
    Egyértelműen a Papp Dórával való interjú tetszett a legjobban*-*

    VálaszTörlés
  2. Szerbusz életem!
    Minden kész, a kedvencem pedig egyértelműen A Tükörlelkek 2-ről szóló volt! :)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nekem ez a bejegyzésed tetszett legjobban, tök jó, hogy készítettél Vikivel interjút :)
    És 'kész'! :)
    Üdv:
    Anett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy ennyire tetszett ez a bejegyzés. Egy e-mail címet még írsz hozzá, amin értesíthetlek nyerés esetén? :)

      Törlés
    2. Szia Barby!
      Persze: kicsirigi@freemail.hu
      És boldog névnapot!!! :)

      Törlés
  4. Szia!
    Hmm eddig talán a J.L Arment-Obszidián és a Jojo Moyes-Mielőtt megismertelekről szóló bejegyzéseid tetszettek a legjobban nem tudok dönteni :D az e-mail címet is kérted azt hiszem szóval itt van: akatica0929@gmail.com
    És "kész"
    -Kati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nem tudsz dönteni, ez olyan önbizalomnövelő :D ❤

      Törlés
  5. Szia! :)
    Köszönjük szépen a lehetőséget!:)
    Lájkoltam, feliratkoztam.:)
    Túl sok olyan könyvről írtál értékelést, amiket imádok, így nehéz a döntés, de talán Carina Bartsch - Cseresznyepiros nyár.:)
    További sok sikert a blogodhoz!:)
    "Kész!":)
    e-mail: szelesdorottyaloretta@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a bizalmat a feliratkozásoddal, örülök, hogy ennyire tetszettek az eddigi bejegyzések, remélem, az ezutániak is fognak! :)

      Köszönöm és sok sikert neked a játékban! :)

      Törlés
  6. Szia!Mindent megszináltam ami feltétel volt szóval:lész!
    Nekem az Obszidiánby.:J. L. Armentrout könyvéről készült kritikád tetszik,főleg mivel az egyik kedvenc könyvem és hát mert benne van Deamon Black.
    Ezt a könyvet az egyik legjobb barátnőmnek akarom megnyerni,mert imád olvasni és táncolni is (és sokat áradozott erről a könyvről,vajon miért?)
    Köszi a lehetőséget, az e-mail címem:
    nilol5455@gmail.com

    VálaszTörlés
  7. Kész! :)
    E-mail: drewcoelheart@gmail.com
    Nekem konkrét kedvencem nincs, viszont a TAG bejegyzéseidet nagyon szeretem. :) Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés

  8. Szia!

    Jelentkezni szeretnék a játékra.
    Bejegyzések közül Jojo Moyes Mielőtt megismertelek c. tetszett.
    Kész!
    eperke29@citromail.hu

    VálaszTörlés
  9. Szia^^
    Jelentkezem a játékra*-*
    Nekem a Trónok harca vélemény a kedvencem <3
    Ja, és kész van minden ^^
    E-mail:balogh.fanni13@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire tetszett <3 :') Imádom azt a könyvet *-*

      Törlés
  10. Szia Barbi! :)
    Kész minden, nekem pont erről a könyvről tetszett legjobban a véleményed, miattad akarom én is olvasni, szóval nagyon örülnék egy dedikált példánynak! :)
    Email címem: csviktoria@yahoo.com
    Puszi ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszett az értékelésem, mindenképp érdemes elolvasni *-*

      Törlés
  11. Szia!❤️

    Gratulalok a kihivashoz! :) Mindent teljesitettem, a kedvenc bejegyzesem az Arctalan szerelem kritikaja volt, mint ahogyan mondtam is multkor. :)
    E-mail: kaliczagi2001@gmail.com

    Szep hetveget!❤️ Puszi,
    Sam

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Egy próbát megér.
    Kész, jelentkezek :D
    Az Álomgyár oldalát már régebben kedveltem, Vikiét természetesen, hogy már kedveltem, és a Kitablar oldalt is. Ha benne lennél, szívesen megosztanám az oldalamon. Már mint a közösségi oldalamon.
    A kedvencem Kody Keplinger - The Duff- A pótkerék volt. Az egyik kedvenc könyvem.
    itt elérhetsz --> rekabakos0408@gmail.com
    vagy facebookon Bakos R. Laura
    További szép hétvégét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Ahogy gondolod, nem kötelezlek rá. :)
      Neked is szép hétvégét!

      Törlés
  13. Szia! :)
    Szeretnék jelentkezni a játékra!
    Kész! Lájkoltam mindent! .)
    Kedvenc bejegyzést nem nagyon tudok választani, de ha mégis ki kell emelnem egyet, akkor az a Leiner Laura - Valahol bejegyzésed. :D
    E-mail címem: adriennandirko@freemail.hu

    VálaszTörlés
  14. Szia!^^

    Kelly Oram - Cinder és Ella bejegyzésed tetszett a legjobban. *-*
    "Kész" :)
    És itt egy e-mail cím: kaposikarolina@gmail.com
    Köszi a lehetőséget! :3

    VálaszTörlés
  15. A mielőtt megismertelek bejegyzés :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Légyszíves a többi információt is add meg a jelentkezéshez, különben nem tudom elfogadni. :/

      Törlés
  16. Szia! A 30 napos könyvkihívás tetszett a legjobban. :)
    Minden kész :)
    Az email címem: zsofi97.kiralylany@gmail.com
    Köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nem untatott a 30 napon keresztüli posztolás! :))

      Törlés
  17. Szia!
    Trónok harca.
    És bevallom ez az interjú is tetszett. :)
    E-mail: ozsvath.zsolt30@gmail.com

    VálaszTörlés
  18. Szia! :)
    Szeretnék nevezni a játékra. :)
    Nekem a Cassandra Clare - Csontváros című bejegyzésed tetszett a legjobban. :)
    E-mail: machnikeveliin@freemai.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. <3 *--* Remélem, mihamarabb tudom olvasni a folytatást. :)

      Törlés
  19. Szia!

    Kész van minden, nekem a legjobban a Félbehagyott olvasások tetszenek, mert azokról nem nagyon ír senki, viszont Te ezt is fel mered vállalni :)
    email cím: dorka.csordas@gmail.com

    Köszönöm a lehetőséget,
    Dorka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy nem volt hiábavaló az ötletem :')

      Törlés
  20. Szia! Jelentkezni szeretnék a játékra:)
    Nekem a Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek c. könyvről szóló bejegyzésed tetszett a legjobban.
    Kész van minden��
    Az email címem pedig:
    carollstyles@icloud.com

    Köszi,
    Kari

    VálaszTörlés
  21. Szia jelenkezem a játékra :)
    Amie Kaufman · Meagan Spooner
    These ​Broken Stars – Lehullott csillagok c. könyvről írt bejegyzésed:)
    Az email címem:szandi0018@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig az eléggé negatív értékelés lett azt hiszem, sajnálatos módon. :/
      Örülök, hogy jelentkeztél! :)

      Törlés
  22. Szia. Jelentkezem én is a nyereményjátékra. Én az írónő lévén találtam az oldaladra, ami nagyon szuper. Nagyon tetszik az írásod. Ha nagyon muszáj választani kedvencet, akkor én Cassandra Clare Csontvárosát mondanám vagy Jojo Moyes Mielőtt megismertelekjét vagy...áá lehetetlenség választani.
    Az email címem: kovacsmesi92@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De édes vagy, köszönöm! Örülök, hogy ennyire tetszik, most valószínűleg tiszta vörös az arcom, köszönöm, hogy ezentúl is követni szeretnéd, és feliratkoztál! :)
      Puszi

      Törlés
  23. Kész! Jelentkezem a játékra! Ez tetszett a legjobban:
    http://barbyesakonyvek.blogspot.hu/2016/01/anna-banks-poszeidon.html

    VálaszTörlés
  24. Nekem is a Vikivel való interjú tetszett! :)
    És "kész"
    afrodite.szekely@gmail.com

    VálaszTörlés
  25. Szió! Először is, köszi a kihívást!
    Nekem a Trónok harca értékelésed tetszett a legjobban, alig várom hogy olvashassam :)
    bbritta699@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, remélem, neked is annyira fog tetszeni minimum, mint nekem <3 :))
      Puszi

      Törlés
  26. Szia!
    Nem tudok dönteni,hogy melyik volt jobb.Nagyon tetszett a Cinder és Ella értékelésed,de nagy Anna és a francia csók rajongó vagyok és az a bejegyzésed is tetszett.
    Éés 'Kész' !
    sellilus@gmail.com

    VálaszTörlés
  27. Szia,
    szeretnék jelentkezni a játékra, és mindent teljesítettem, amit kihirdettél. :) Mivel érdekel ez a könyv, és szeretem a magyar írók tollából származó regényeket, eddig ez a posztod tetszett a legjobban! :)

    Kész.
    (halaszszandra@gmail.com)

    Köszönöm szépen a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  28. Szia! :)
    Nekem ez a bejegyzés tetszett a legjobban :3
    Kész minden :)
    ( vivienblogger13@gmail.com )

    VálaszTörlés
  29. Szia! :)
    Nekem a Barby és a könyvfesztivál - 2016 tetszett a legjobban :)
    Egyébként minden kész :)
    (elenadianamoon@gmail.com)

    VálaszTörlés
  30. szia!
    A kedvencem a Tükörlelkek második részéről szólt. Emellett minden kész, az emailem pedig floramarta@gmail.com
    köszönöm :)

    VálaszTörlés
  31. Szia!
    Kész.
    Joyo Moyes Mielött megismertelek c. könyvéhez kötödő írásod tetszett nagyon idáig.
    E-mail:katalin.szell@freemail.hu
    Szia.

    VálaszTörlés
  32. Szia! :)
    Először is szeretnék gratulálni a blogodhoz, csodaszép és tartalmilag is nagyon jó! :)
    Nekem ez a kedvenc bejegyzésem. Nagyon nagyon érdekel minden kis információmorzsa Vikiről és a könyvről, remélem egyszer sikerül megszereznem! :)
    Remélem ezt is lehet választani, de ha nem, akkor választok másikat :)
    Az oldalakra nyomtam egy like-ot. Email címem: bettina.szombati@gmail.com
    Köszönöm a lehetőséget! További szép napot!
    @Niitaa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy ennyire tetszik! *-* Persze, ezt is lehet! :)
      Köszönöm, és neked is további szép napot! :)

      Törlés
  33. Szia! Köszönöm a játékot és a lehetőséget.:)
    Nekem ez a posztod tetszik nagyon, már csak Viki miatt is. :)
    email címem:eccertalan@gmail.com
    Kész! :)
    Köszi újra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit, én pedig a kiadónak és Vikinek köszönöm, hogy hozzájárultak egy példánnyal a játékhoz! :)

      Törlés
  34. Sziaa! Köszi a lehetőséget, minden kész :)
    Én igazából konkrétan minden bejegyzésedet szeretem, de ha választani kéne talán: Cinder & Ella, Leiner Laura, book tag-ek ❤️
    Néha késztetést érzek elolvasni az értékelésed (ha van) egy-egy könyvről, mielőtt kívánságlistára tenném, vagy megvenném őket��
    Egy ideje már szemezek ezzel a könyvvel, szóval most nagyon örülök ennek a lehetőségnek��
    {titkos nőstény, aki imádja Dylan-t, valami idegesítően furcsa módon mégis [jelenleg bunkó (de még így is tökéletes)] Adriánért rajong az ÉÉ-ben}����

    VálaszTörlés
  35. Szia!:)
    Nekem Kylie Scott - Futam című bejegyzésed tetszett a legjobban (Mal*-*) A feladatok pedig "kész" vannak:D
    E-mail címem:huberviki@gmail.com
    Köszönöm szépen a lehetőséget,és további sok sikert a blogodhoz:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, én is imádom Malt <3 *-* Örülök, hogy jelentkeztél:)

      Törlés
  36. Szia :)
    Nekem a Tavi Katával való beszélgetésed tetszett a legjobban :)
    "Kész" vagyok a még eddig nem figyelt oldalak lájkolásával, most már csak várnom kell, hogy vajon ki nyeri a könyvet :)
    babuci82@gmail.com
    Köszönöm :)

    VálaszTörlés
  37. Szia!
    Az én kedvenc bejegyzésem a J.A.Redmerski: A soha határa.( Andrew <3 )
    Az e-mail címem: nomcsi22@freemail.hu
    Ja,és Kész! :)

    VálaszTörlés
  38. Szia, a leginkább a Tavi Katával készült interjú tetszett. :) (Mindig szeretem kicsit közelebbről megismerni az adott könyv íróját.)
    Az e-mail címem: st.petra91@gmail.com
    Kész!
    A játékot nagyon szépen köszönöm mindenki nevében, további szép hetet! :)

    VálaszTörlés
  39. Szia, likeoltam, a mai napig Kiera Cass- A párválasztó könyvről készült bejegyzésed a kedvencem, mikor ihlet hiján vagyok újra meg újra elolvasom ;)
    e-mail:twik940105@gmail.com
    Köszönjük a játékot!

    VálaszTörlés
  40. Szia:)
    A kedvencem egyértelműen a Papp Dórával készített interjúd.:)
    e-mail: petra.radi@freemail.hu

    VálaszTörlés
  41. Szia!
    Kész! :-)
    Kedvencem a Papp Dórával készített interjúd volt.
    E-mail: sukalac@gmail.com
    Köszönöm a játékot! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon köszönöm Dórának, hogy válaszolt pár kérdésemre:')

      Törlés
  42. Nekem a Rubinvörösről írt bejegyzésed tetszett a legjobban. Így "kész" minden.
    E-mail: lillakitti.lovasz@gmail.com

    VálaszTörlés
  43. Szia,
    Én is szeretnék jelentkezni a játékra, teljesítettem a feladatokat, és nekem a Tavi Katával készült interjú bejegyzésed tetszett:)
    Email címem: eva.ecsedi@freemail.hu

    VálaszTörlés
  44. Szia!
    Nekem ez volt a kedvenc bejegyzésem az oldaladról.
    Imádom, hogy Viki ilyen kedves és közvetlen. Nekem az jut róla az eszembe, hogy olyan természetes, mint egy "barátnő a szomszédból".
    Az e-mail címem: maruzsa.melinda@gmail.com
    Ja, és el ne felejtsem: KÉSZ! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen, nagyon közvetlen és rendkívül aranyos. 29-én lesz is író-olvasó találkozója, én mindenképp ott leszek! *-*

      Törlés
  45. Szia! :)
    Én is jelentkeznék.
    Nekem a Cinder és Ella című könyvről írt értékelésed tetszett a legjobban!
    Minden kész van! :D kozmalilla2002@gmail.com
    Köszi a lehetőséget! :)
    Lillsz

    VálaszTörlés
  46. Szia!Nekem az értékeléseid tetszenek a legjobban :)
    A feladatot teljesítettem,kész van!
    Az e-mail címem pedig: puszvi@freemail.hu

    VálaszTörlés
  47. Szia!:)
    A Mielőtt megismertelek-ről írt bejegyzés tetszett a legjobban.
    És 'kész'.
    sznettka@citromail.hu

    VálaszTörlés
  48. Szia.
    Kész.
    Legjobban a Elle Kennedy- Az üzlet-ről írt bejegyzésed tetszett. Meg is rendeltem a könyvet. :-)
    birges83@gmail.com

    VálaszTörlés
  49. Szia!

    Nekem nagyon tetszett a Nyárbúcsúztató-2016 című írásod :) Olyan jó érzéseket keltett :) Köszi a játékot is!
    linababo@gmail.com

    VálaszTörlés
  50. Szia!
    Jelentkeznék a játékra :)
    Kylie Scott - Szóló bejegyzése tetszett a legjobban. (khm...khm... az a legjobb része a sorozatnak)
    A csodálatos email címem: evicica13@gmail.com

    VálaszTörlés
  51. Puszii, utolsó percben még én is beesek xD
    Minden kész, feliratkozva már régen fel vagyok. Azt meg ne kérd már hogy kedvenc poszot válasszak, pls xDD Tudod, hogy imádlak, nem bírok csak egyet választani :D
    Az email címem books.movies.music10@gmail.com

    Cupp <3
    Virág

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kötelező feliratkozni, de édes vagy, hogy követsz <3 Honeeeey <3

      Cupp

      Törlés
  52. Sziaaa, minden kész van! Nekem az Amikor esik című könyvről szóló bejegyzésed tetszett a legjobban, de mindegyik másikat is imádom. Az e-mail címem: adnav6@gmail.com

    VálaszTörlés
  53. Szia, nekem nagyon tetszik ez a bejegyzésed :) minden kész köszönöm szépen a lehetőséget
    andicica1993@gmail.com

    VálaszTörlés
  54. Szia! Kész minden! :))
    A Story of My Life Music Challange az eddigi kedvencem. De ez a kis interjú is nagyon tetszett. :)
    Köszi a lehetőséget!

    Üdv,
    Ivett

    Az e-mail címem:kiscsillag995@freemail.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszettek. :) És akkor veled zárnánk a jelentkezést! :) Sok sikert! :)

      Törlés