Cassandra Clare - Üvegváros

HANGULAT                                MOLY                                        2011

"Hogy ​​megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába – még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény. Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost – bármilyen áron? A szerelem halálos bűn, és a múlt titkai is végzetesnek bizonyulnak, amikor Clary és Jace szembenéz Valentine-nal a New York Times nagysikerű sorozatának, A Végzet Ereklyéinek utolsó darabjában."

Mint tudjátok, nemrég jött ki a Shadowhunters c. sorozat újabb évadja, és bár nem sokban kapcsolódik a Cassandra által írt könyvekhez, én mégis szeretem. Így újranéztem mielőtt kijött volna ez a második évad, hogy újra a világban érezzem magam. És őszintén, kíváncsi is voltam, hogy mik ezek a szálak, amiket még pluszban beletetettek, és arra a következtetésre kellett jutnom, hogy tulajdonképpen a gyártók a 3 Végzet Ereklyéi sorozatrészt gyúrták össze eggyé. A Csontvárost, a Hamuvárost és az Üvegvárost. 

Rettentően kíváncsi voltam. Nem csak erre, hanem úgy az egészre. Vágytam ezek után, hogy újra a kezembe foghassam a könyvet, és újra az Árnyvadászok közé léphessek. 

Aki olvasta már az előző részekről alkotott értékelésemet, az tudhatja, hogy azok mennyire tetszettek. Emelem kalapom Cassie előtt, amiért egy ilyen zseniális világot és szereplőket alkotott nekünk. Imádom. 

És az az igazság, hogy itt sem volt másképp. Sőt! Ha az eddigiekre azt mondtam, hogy zseniálisak, akkor ez... HIPERMEGAÜBERZSENIÁLIS. És igazából most már ehhez tudok rendesen viszonyítani. 

Sokszor megesik, hogy egy sorozatban az első rész a legjobb. Akkor derülnek ki a titkok, akkor van a legtöbb sorsfordító esemény, ami megváltoztatja általában a főhősnőnk eddig megszokott mugli/mondén életét. DE ITT... Nem tudok erről a kötetről nem fangörcsölve beszélni, esküszöm. Már egy nap eltelt mióta kiolvastam, annyira estig nem bírtam letenni, aztán már értékelést nem volt erőm írni, na meg suli is volt, de még mindig annyira a hatása alatt vagyok, mintha most ebben a pillanatban fejeztem volna be. 

Persze nem ajánlom, hogy rögtön ezzel kezdjétek a sorozatot, ha most ennek az értékelésnek az olvasása közben azt gondolod, hogy "Ez milyen jó lehet, ezt tuti elkezdem csak ezért a kötetért!", mert akkor, kedvesem, nem fogsz belőle sokat érteni. A történünk ugyanúgy folytatódik tovább, Clarissa főhősnőnk még mindig szerencsétlenkedik és önző módon mindent és mindenkit önfejűen eltol az útjából, aztán mikor teljesül a célja annyira nem örül neki, mint várnánk, főleg a sok áldozat után... Na mindegy is! Nem ez a lényeg, hanem a rengeteg történés, a cselekmény, ami nem engedte el egy pillanatra se a figyelmem, csak vonzott, csak vonzott magához, és nem hagyta, hogy letegyem a könyvet. Fordulat, fordulat hátán, de az a legjobb benne, hogy egyáltalán nem hatásvadász és sablonos módon! Valamit tud ez az írónő én azt mondom nektek!

És bár Clary maradt a főszereplőnk, azért nagyobb szerepet kaptak ebben a részben mások is. Ugye Jace, aki eddig is elég nagy fazon volt, és főszereplő ugyanúgy eddig is volt, de azért megemlítem őt is. Simont is más oldalról ismerhettük meg. De ami nekem rettentő nagy szívügyem, a Malec páros. Alecet az elején talán nem bírtam, mert nem kapott akkora szerepet, de akár az Üvegvárosban, akár az előző kötetben, a Hamuvárosban, egyre csak nőtt a srác jeleneteinek a száma, és én ezt teljességgel imádtam. Mint mondtam már, hogy nézem a sorozatot, ott is teljességgel Malec fan vagyok, és most tekerjenek pár sort azok, akik enyhén homofóbok (nincs ezzel baj, csak tekerj tovább), én is aggódok már a fajunk fennmaradásáért, nem is nagyon shippelek meleg párokat, de Malec úgy a szívemhez nőtt, annyira kihozzák egymásból a legjobbat, annyira jól ki lett építve ez a szál, hogy az valami fenomenális. Nem csak egyszerűen hirtelen egymásba csimpaszkodnak, és már járnak is, hanem elég kiépített háttere volt mindennek. És bocsánat a kirohanásért, de egyszerűen annyira mosolyogtam az ilyen cuki jeleneteken, hogy szerintem hülyének néztek a tömegközlekedésen. Megesik, na...

Szóval most, hogy kifangirlingeltem magam nektek a kedvenc TMI shipemről, visszatértnék magára a könyvre.  Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire jó volt, mennyire imádom, és mennyire várom, hogy megkaparinthassam a következő részt (amiről azonban azt hallottam, hogy nem valami csúcs, de ez majd a jövő zenéje). 

Nem unatkozhatunk, az egyszer biztos. 

És persze az én agyam olyan, hogy amit nem kéne megjegyeznie, arra egészen biztosan fogok még emlékezni 5 év múlva is, nem úgy, mint mondjuk egy tézére, amire tanulni is kéne néha. Szóval, a lényeg a lényeg, hogy én évekkel ezelőtt akkora spoilert kaptam, mert abban a tudatban éltem, hogy én nem fogom tovább olvasni, csak az első kötetet egy ideig, aztán tuti elfelejtem. Na mit nem. De az a vicces, hogy ezzel a spoilerrel együtt is annyira, de annyira élvezhető volt az egész, láttam már különböző fanartokat, Jace sokféle vezetéknevét, de volt egy pillanat, amikor minden megvilágosodott. Minden fanart, minden spoiler, minden értelmet nyert, és hatalmasat koppant. Na ezért van ez meg az... Ohho.  És imádtam ezt az érzést. 

De ti addig se menjetek fel tumblrre, mert tele van spoilerekkel, ne járjatok úgy, mint én, hátha ti nem így fognátok fel a dolgokat.

Nem is húzom tovább a szót, a lényeg, hogy rendkívül zseniális lett, és ha már az első kettőnek is 5*-ot adtam, akkor mi legyen ezzel? 

NAGYON AJÁNLOM. 

Karakterek:

Clary: Őt továbbra se kedveltem. Annyira megnyugodtam, mikor Alec és Luke megmondta neki az tutit. Önző és önfejű. Nem esik le neki, hogy azzal, ha gondolkodik, azzal sokkal többet tudna segíteni az anyukáján, ki is tudna könnyebben szabadítani. Persze minden jól sül el, minden hülyesége ellenére megszerzi, amit akar, mert ez egy könyv, de mint lányok példaképe eléggé kudarcot vallott. 

Jace: Továbbra is egyik kedvenc karakter. Imádom a humorát, a szarkazmusát, a mindenét. Olyan tökéletes pasi, nem csoda, hogy régebben annyira oda voltam érte. A zsánerem a srác, de nagyon. Néha kicsit hősködő, de belefér, így is iszonyú édes álompasi. Jace Waylandet valaki nekem csak úgy ajándékba?

Alec: Az elején eléggé a zárkózott srácot mutatta be az írónő, aki nem nagyon jön ki Claryvel. De igazából ő ennél sokkal összetettebb karakter. Alapjában véve tényleg nem egy nyitott könyv az élete, bár az érzelmei viszont eléggé azok, úgy látszik, ebben lelki társak vagyunk. De ha jobban megismeri az ember, ennél sokkal mélyebb a srác. Néha kicsit mufurc, lehet, hogy féltékeny, hogy a parabatai-a másra figyel jobban, mintsem a legjobb barátjára, aki szinte már a testvére, sőt, annál még több. Parabatai. De ki ne lenne az ilyenkor? Én biztosan az lennék valamilyen szinten. És igen, nem nagyon próbálta megismerni a lányt, ami egy kicsit probléma lehet egy ilyen probléma megoldásánál, de amúgy egy kedves srác. Én imádtam a karakterét, mert... Csak.

Magnus: Magnus az a karakter, akit úgyszintén imádtam. A humorát, az egóját, a megjegyzéseit, mindent. Ha legjobb barátot kéne választani a könyvsorozatból, biztosan ő lenne a választottam. Őszinte, néha túlságosan is, de hát az kell. 

Borító:

Ha választani kéne az eddigi hármas közül, melyik régi borító tetszik a legjobban, erre esne a választásom. A színei nem olyan vakítóak, mint az eddigieké, sőt, nincs is bajom vele. Kicsit furcsa a fények össze-vissza cikázása, de mást nem találok.

De azért az újjal össze sem hasonlítható. Bár ha megint választanom kéne, akkor most az elsőre tenném a voksom, mégis lenyűgöz ez is. A színeit imádom, bár először a karakterét nem tudtam megállapítani. Eddig azt hittem, hogy Alec, mert szerintem a régin őt akarták megjeleníteni, így evidens lenne, hogy őt tegyék ide is. Bár azon elgondolkodtam, hogy miért lenne Alecnek barna haja, de gondoltam, valamit elrontottak a szerkesztők. De most, hogy újra megnéztem a fogfájós arcát a képen szereplő srácnak, egyre jobban azt hiszem, hogy Simont akarták rátenni. Valamiért a láncok erre engednek következtetni. És ha valaki pontosan meg tudja nekem mondani, hogy kit ábrázolna, szívesen hallgatom! :) 

Összességében:

Le-te-het-et-len. 

Szó szerint. Úgy olvastatta magát, mint már régen nem tapasztaltam. Fordulatos, de mégsem hatásvadász-szerűen. Az eddigi legjobb Cassandra Clare könyv, amit olvastam.

Az egész Végzet Ereklyéi sorozatot ajánlom minden fantasy-függőnek, vagy akik valami kalandra és nem hétköznapi történetre vágynak. 

Oldalszám: 500
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Alec Lightwood, Magnus Bane

Kedvenc idézetek: 

"– Azért nem kerestelek, mert elegem lett belőle, hogy mindig csak akkor keresel, ha akarsz tőlem valamit. Mert elegem lett belőle, hogy nézzem, ahogy másba vagy szerelmes…Mellesleg olyasvalakibe, aki sosem fog viszontszeretni. Nem úgy, ahogy én szeretlek.
 – Te szeretsz engem?
 – Ostoba Nephilim! – szólt türelmesen Magnus. – Mi másért jöttem volna ide? Mi másért töltöttem volna az elmúlt néhány hetet azzal, hogy összefoltozzam a félresikerült barátaidat, ahányszor csak megsebesültek? Meg azzal, hogy kihúztalak minden röhejes slamasztikából, amibe belekeverted magad. Arról nem is beszélve, hogy segítettem nektek Valentine ellen harcolni. Mindezt teljesen ingyen!
 – Ezt sosem néztem erről az oldaláról – ismerte be Alec.
 – Hát persze, hogy nem. Soha nem néztél semmit, semmilyen oldaláról. – Magnus macskaszemében harag villant. – Hétszáz éves vagyok, Alexander. Tudom, ha valami nem működőképes. Még a létezésemről sem vagy hajlandó beszélni a szüleidnek.
 Alec döbbenten meredt a boszorkánymesterre.
– Azt hittem, háromszáz éves vagy! Nem tudtam, hogy hétszáz!
 – Nos – pontosított Magnus –, igazából nyolcszáz. De nem foglalkozom vele. Mindegy, elsiklasz a lényeg fölött…. "

*

 "– Megmondom mi lesz. – Alec előhúzta a másik szeráfpengéjét is. – Ha ezt túléljük, megígérem, hogy bemutatlak az egész családomnak.
 Magnus felemelte a kezét, és ujjaiból megint előtörtek az azúr lángok, tüzes, kék ragyogásával világítva meg mosolyát. – Megbeszéltük." 

*

 "Alec átkarolta Magnust, az ajkára tapasztotta az ajkát, és hevesen csókolta. Magnus, mintha sokkot kapott volna, mozdulatlanná dermedve állt. Jó páran – Árnyvadászok és Alvilágiak egyaránt – álltak körülöttük, bámulták őket, és sutyorogtak. Simon gyorsan a Lightwood szülőkre nézett, akik elkerekedett szemmel és tátott szájjal figyelték a jelenetet. Maryse a szája elé kapta a kezét.
Maia értetlenül meredt a párra. – Na, álljon meg a menet! – szólt. – Ezt is mindenkinek csinálnia kell?" 

*

 "Neked sosem jutott eszedbe, hogy Alec valamelyik előző életében egy öregasszony lehetett kilencven macskával, és folyton a környékbeli gyerekekkel kiabált, hogy kotródjanak a pázsitjáról? Mert nekem igen." 

*

 "– És ne villogtasd itt nekem a szemfogaidat! Ideges leszek tőle.
 – Jó – mondta Simon. – Ha tudni akarod, miért van, elárulom, hogy dől rólad a vérszag.
 – A kölnim. Eau de Friss Sérülés."

Legszívesebben hatost adnék, de mivel ilyen nincs a tabellámon...
Azért csak képzeljétek ide! :)