"Marianne Daventry bármit megtenne, hogy elszökhessen a rémesen unalmas Bathból és udvarlója egyre terhesebbé váló ostromai elől. Nem csoda hát, hogy amikor ikertestvére, Cecily, meghívja őt Edenbrooke-ba, a pazar vidéki birtokra, kapva kap az ajánlaton. Marianne arra számít, hogy végre kipihenheti magát és kedvére gyönyörködhet a szeretett angol tájban, miközben testvére Edenbrooke jóképű örökösét igyekszik becserkészni. Ám idővel rájön, hiába a leggondosabb tervezés, bármikor porszem csúszhat a gépezetbe.
Marianne, aki először egy útonállóval keveredik ijesztő összetűzésbe, majd látszólag ártalmatlan flörtbe bonyolódik, képtelen kalandok egész sorát éli át, míg a gyengéd érzelmek és az intrikák végleg átveszik az uralmat az élete fölött.
Vajon sikerül megzaboláznia csalfa szívét, vagy hagyja, hogy egy titokzatos idegen levegye a lábáról? Annyi bizonyos, hogy a sors nem egy kellemes nyári vakáció reményében vezeti Marianne-t Edenbrooke-ba."
Sokat hallottam már róla különböző helyekről, és az sem volt hátrány, hogy idén jelent meg az írónőnek újabb könyve, ami miatt még inkább el akartam olvasni, szerencsére jókor jártam a könyvtárban.
A kiadó minden könyvének a hátuljára hozzáfűz valamit. Ezen az szerepelt, hogy "Megszépíti a napod". Amikor megláttam, tudtam, hogy ez tényleg pont erre a történetre illik, ugyanis velem is pont ezt tette. Hamar kiolvastam, és igen, megszépítette a napomat. Olyan kis aranyos, szerethető, nem is biztos, hogy ezt tovább is tudom még ragozni nektek.
A mű a 19. század Angliájába repít minket, amit én kimondottan imádok. Magát Nagy-Britanniát, de a két évszázaddal korábban játszódó történetekkel sem vagyok gondban. Annyira más, de jó szempontból. Nem is csoda, hogy sok írónő kedveli ezt az időt, amikor a Ladyk és a Sirök idejét élték az emberek.
Két szerethető főszereplővel áldott meg minket a sors, akikről mindenki tudja, mennyire egymásba vannak habarodva, de mégis van valami miatt egy úriembert megakadályozza az udvarlásban. Fordulatok, fordulatok hátán. Először gondoltam erre a megoldásra, de aztán elvetettem az ötletet, mikor fény derült a férfi valódi kilétére. Lenge, de nem olyan módon, mint a modern, mai korban játszódó (erotikus) könyvek. Annál sokkal... Több. Imádtam olvasni, olyan megnyugtató volt az egész világa. És köszönöm Virágnak is, hogy ennyit nyaggatott vele, mert egyszerűen tényleg megéri nekikezdeni, mert utána magába szippant az egész történet, és nem ereszt el egyhamar, az biztos. Philipről meg aztán majd később ejtek szót, az biztos, hogy elrabolta a szívemet.
Mennyire más, és mégis ennyire imádni való. Csodálatos az egész. Nem tudok jobb szót kitalálni rá. Olyan szívmelengető az egész, és tényleg, ahogy azt már az elején is említettem, megszépítette a napom ezzel a lágyságával meg azzal, hogy elröpített ebbe a csodálatos történetbe.
Én csak ajánlani tudom mindenkinek, aki ilyen reakcióra vágyik egy történettől. És persze azoknak, akik szeretnek új évszázadba repülni egy könyv által, akik meg eddig nem szerettek, próbálják meg azért a könyvet, hátha mégis rákapnak az ízére ennek... Nem mondanám A csábítás kilenc szabálya-hoz hasonlónak, inkább csak a korszak miatt hajaz enyhén rá, ott is ugyanígy éreztem ezt a megnyugodottságot, mondjuk az még kis erotikával is volt fűszerezve, itt azt ne keressünk. De nem is hiányzott belőle, pont így volt jó, ahogy Julianne megírta nekünk
AJÁNLOM.
Karakterek:
Marienne: Én is személy szerint megéltem azt (és még élem is), hogy úgy érzem, a testvéreim sokkal jobbak nálam. (Bár mint megtudtam, ez pepitában is igaz.) Sokkal jobban szeretik a szüleim, mindent elnéznek neki, állandóan ő csinálja a rosszat, engem szidnak le... Hasonlók. Én vagyok a fekete bárány a családban. Marienne is valami ilyesmivel küzd. Azt érzi, ő kevesebbet ér, mint a testvére, pedig akármennyire is Cecily szerinte sokkal szebb nála, Marianne lelke még annál is szebb. Önfeláldozó, aranyos, és tényleg érezhető volt rajta az a szeretet, amit tanúsít mások iránt. És talán ez fontosabb minden külső szépségnél.
Philip: Ő egyszerűen tökéletes. Tökéletesen humoros, tökéletesen jóképű, tökéletes úriember... Nem telt el pár oldal és már a szívembe zártam.
Borító:
Kicsit furcsa első pillantásra, de nekem tetszik. És ha bajom is van vele, az is maximum a tetejével, az alja szerintem csodálatos, pont illik a könyvhöz, bár tulajdonképpen, ha már van a felső része, akkor egy kicsit felesleges. Az egész lehetett volna fűvel beborított kert, amiben egy női alak sétálgat, ami mondjuk eléggé furcsán lett összeeszkábálva. Nem tűnik egy képnek a kettő. A rátett karakterrel annyi a gondom, hogy bár tényleg nem szeretem, ha az ember arca látszik rajta, ezzel valamiféle ihletet sugározva az olvasónak, hogyan képzelje el a szereplőket, de ez meg a másik véglet, mikor teljesen háttal áll nekünk a figura. Ráadásul ezzel a felkötött hajjal úgy néz ki, mint egy gombolyag, legalább ki engedhette volna a haját, hogy ne ezt a benyomást keltse bennünk. A betűtípus, mint általában, most is nagyon tetszik. Kifinomult, elegáns, mint maga a könyv, és az a kis díszítő is sokat segít a borítón.
Összességében:
Aki szereti a múlt századi történeteket, annak mindenképp ajánlom, aki meg nem, hát annak talán megér egy próbát, hogy megbizonyosodjon róla. Én kimondottan imádtam. A légiességét az egésznek, az aranyosságát, amennyire az egész szívhez szóló. Gyönyörű. Nem lehet mást mondani rá, mint hogy gyönyörű.
Oldalszám: 320
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: Philip Wyndham
Kedvenc idézetek:
Két szerethető főszereplővel áldott meg minket a sors, akikről mindenki tudja, mennyire egymásba vannak habarodva, de mégis van valami miatt egy úriembert megakadályozza az udvarlásban. Fordulatok, fordulatok hátán. Először gondoltam erre a megoldásra, de aztán elvetettem az ötletet, mikor fény derült a férfi valódi kilétére. Lenge, de nem olyan módon, mint a modern, mai korban játszódó (erotikus) könyvek. Annál sokkal... Több. Imádtam olvasni, olyan megnyugtató volt az egész világa. És köszönöm Virágnak is, hogy ennyit nyaggatott vele, mert egyszerűen tényleg megéri nekikezdeni, mert utána magába szippant az egész történet, és nem ereszt el egyhamar, az biztos. Philipről meg aztán majd később ejtek szót, az biztos, hogy elrabolta a szívemet.
Mennyire más, és mégis ennyire imádni való. Csodálatos az egész. Nem tudok jobb szót kitalálni rá. Olyan szívmelengető az egész, és tényleg, ahogy azt már az elején is említettem, megszépítette a napom ezzel a lágyságával meg azzal, hogy elröpített ebbe a csodálatos történetbe.
Én csak ajánlani tudom mindenkinek, aki ilyen reakcióra vágyik egy történettől. És persze azoknak, akik szeretnek új évszázadba repülni egy könyv által, akik meg eddig nem szerettek, próbálják meg azért a könyvet, hátha mégis rákapnak az ízére ennek... Nem mondanám A csábítás kilenc szabálya-hoz hasonlónak, inkább csak a korszak miatt hajaz enyhén rá, ott is ugyanígy éreztem ezt a megnyugodottságot, mondjuk az még kis erotikával is volt fűszerezve, itt azt ne keressünk. De nem is hiányzott belőle, pont így volt jó, ahogy Julianne megírta nekünk
AJÁNLOM.
Karakterek:
Marienne: Én is személy szerint megéltem azt (és még élem is), hogy úgy érzem, a testvéreim sokkal jobbak nálam. (Bár mint megtudtam, ez pepitában is igaz.) Sokkal jobban szeretik a szüleim, mindent elnéznek neki, állandóan ő csinálja a rosszat, engem szidnak le... Hasonlók. Én vagyok a fekete bárány a családban. Marienne is valami ilyesmivel küzd. Azt érzi, ő kevesebbet ér, mint a testvére, pedig akármennyire is Cecily szerinte sokkal szebb nála, Marianne lelke még annál is szebb. Önfeláldozó, aranyos, és tényleg érezhető volt rajta az a szeretet, amit tanúsít mások iránt. És talán ez fontosabb minden külső szépségnél.
Philip: Ő egyszerűen tökéletes. Tökéletesen humoros, tökéletesen jóképű, tökéletes úriember... Nem telt el pár oldal és már a szívembe zártam.
Borító:
Kicsit furcsa első pillantásra, de nekem tetszik. És ha bajom is van vele, az is maximum a tetejével, az alja szerintem csodálatos, pont illik a könyvhöz, bár tulajdonképpen, ha már van a felső része, akkor egy kicsit felesleges. Az egész lehetett volna fűvel beborított kert, amiben egy női alak sétálgat, ami mondjuk eléggé furcsán lett összeeszkábálva. Nem tűnik egy képnek a kettő. A rátett karakterrel annyi a gondom, hogy bár tényleg nem szeretem, ha az ember arca látszik rajta, ezzel valamiféle ihletet sugározva az olvasónak, hogyan képzelje el a szereplőket, de ez meg a másik véglet, mikor teljesen háttal áll nekünk a figura. Ráadásul ezzel a felkötött hajjal úgy néz ki, mint egy gombolyag, legalább ki engedhette volna a haját, hogy ne ezt a benyomást keltse bennünk. A betűtípus, mint általában, most is nagyon tetszik. Kifinomult, elegáns, mint maga a könyv, és az a kis díszítő is sokat segít a borítón.
Összességében:
Aki szereti a múlt századi történeteket, annak mindenképp ajánlom, aki meg nem, hát annak talán megér egy próbát, hogy megbizonyosodjon róla. Én kimondottan imádtam. A légiességét az egésznek, az aranyosságát, amennyire az egész szívhez szóló. Gyönyörű. Nem lehet mást mondani rá, mint hogy gyönyörű.
Oldalszám: 320
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: Philip Wyndham
Kedvenc idézetek:
"Úgy tűnt, nagyon bízik a győzelmében. Én viszont megfogadtam, hogy ezúttal nem nyerhet. Mert a szívemet is belefestettem abba a képbe, azt pedig nem adom!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése