P. C. Harris - Árnyoldal

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Rachelle Morgan nagyon fiatalon lett árva. Hétköznapi lánynak számít egy angol főiskolán. Megismerkedik a gazdag és jóképű David Wishsel. A sikeres David a tizenhét évvel ezelőtt meggyilkolt apjától örökölt céget vezeti New Yorkban. Egyetlen szemtanúként még akkor bosszút esküdött. A gyilkos nyomait követve utazik az Egyesült Királyságba, ahol találkozik a gyönyörű Rachelle-lel. A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, együtt fedezik fel testük és a szerelem titkait. A férfi azonban nem tud nyugodni, a bosszú hajtja, meg akarja találni apja gyilkosát. Nyomozása során nem várt titokra bukkan: Rachelle-t és a gyilkosságot szövevényes szálak kötik össze. Ez kettejük szerelmébe, vagy akár a lány életébe is kerülhet. Fényt derít David apja gyilkosának kilétére? Sikerül megmenekülniük az angol alvilág elől? 

P. C. Harris izgalmakban bővelkedő erotikus-romantikus kalandregénye garantált szórakozást nyújt a fordulatos történetek kedvelőinek."

Nagyon szépen köszönöm az írónőnek, P. C. Harrisnek és az Álomgyár kiadónak a lehetőséget, hogy a kezembe vehettem, és elolvashattam ezt a csodát!

Nem is tudom, miért lepődök meg minden alkalommal, már le kéne szoknom róla, amikor egy magyar művet veszek a kezembe, és képtelen vagyok letenni. Mivel egyre többször és többször bizonyosodok meg róla, hogy a kortárs magyar írók is vannak minimum olyan jók, sőt szerintem még jobbak is, mint a külföldi társaik. 

Bevallom, én szimplán egy hétköznapi romantikus, erotikus történetre számítottam, de miután elolvastam az Előszót, már tudtam, hogy ennél sokkal, de sokkal több van ebben a könyvben. Engem már az első pár oldal megfogott, és már akkor sejtettem, hogy nem sokat fogok aludni éjszaka. És milyen igazam is lett. Meg merem kockáztatni, életemben nem olvastam még ilyen jó kezdést. Rögtön kapunk egy halom izgalmat a nyakunkba, ahonnan már nincs is megállás, mert utána az olvasó már képtelen leállni. Legalábbis én pontosan így voltam vele. Szinte a kezemhez tapadt, csak faltam a sorokat, és nem tudtam betelni vele, többet akartam és még többet és még annál is többet, így kényelmesen elhelyezkedtem a babzsákfotelemben tudván, hogy egy darabig biztos nem fogok felállni innen, majd maximum később szükségem lesz egy csontkovácsra, de az belefér. 

Nem csak az Előszó bűvölt el már elsőre, hanem maga a cím titokzatossága és a borító, amire később még szánok egy külön pontot, de gondoltam, megemlítem, mennyire imádtam már első látásra. El sem olvasva a fülszöveget csak a címre hagyatkoztam, hogy ezzel ez rossz történet nem lehet. Kicsit kitérnék arra, hogy számomra milyen egy jó névötlet a könyveknek. Először is tömör. Ezt itt ki is pipálhatjuk. Jobban szeretem az egy, maximum kétszavas címeket, egyrészt, mert könnyebben elfér a borítón, másrészt, mert látom, hogy az író képes a történetét egy-két szóba belesűríteni, ami tényleg, tapasztalatból mondom, de tényleg nagyon nehéz. Talán az egyik legnehezebb pontja annak, amikor írunk. Mi a franc legyen ennek a címe?! Jön ezer vagy tízezer ötlet, rosszabbnál rosszabbak, jobbnál jobbak, és akkor most válaszd ki, hogy melyik lesz a cím. És szerintem itt ez rettentő jól sikerült. Rövid, tömör, egyszavas, és tényleg árnyalja a történetet, később meg kiderül, miért is ezt a nevet kapta a könyv. Nem is sablonos, engem első hallásra és látásra megvett magának kilóra. (Persze azért hozzátenném, hogy vannak ötletes, vicces, hosszú címek, amikkel szintén nincs bajom, mert valószínűleg oka volt annak, hogy az író azt adta neki. Nem ezeket szólnám le, egyszerűen a számomra tökéletes cím-awardért versenyzők esélyeit és szempontjait vázolnám fel.) 

Fentebb már említettem pár szót az Előszóról, amit David szemszögéből figyelhetünk meg. Az biztos, hogy már az megadta az alaphangulatát a történetnek, és rávitt arra, hogy folytassam minél hamarabb. 

Akció volt itt rendesen, hiányát egyáltalán nem éreztem, ahogy az izgulásét sem. Pörögnek az események, nem unatkozhatunk egyik oldalon sem, mert mindig történik valami vagy Rachelle vagy David életében, ami felforgatja az állóvizet. Az információkat morzsáról morzsára kapjuk meg, ami hatalmas kínszenvedés, de úgy hajtja előre az olvasót, mint a legjobb minőségű benzin valami hiperszupermegamenő kocsit, mondjuk egy Ferrarit. 

Ami miatt az egész még letehetetlenebbé vált, az a végig megtalálható humor. Muszáj megemlítenem, mert én már az első tíz oldaltól a földön találtam magam, hogy annyira nevetek. Hangosan. Nagyon hangosan. Késő este. Szegény szomszédok. Aztán rájöttem, hogy ez nem csak egy-egy oldalnál lesz, hanem úgy az... összesnél. És imádtam. Rég olvastam ennyire vicces szófordulatokat, és amikor megjelenik Shane... N.o.1. Shane fangirl 

Mégis az izgalmak és a humor mellett teljesen átérezhető és szívhez szóló volt az egész. A karakterek érzelmeit szinte a sajátunkénak tudhatjuk, minden átjön, megkockáztatom, hogy az írónő érzései is. És ez is olyan pontja az egésznek, ami miatt imádtam. Úgy éreztem, ezáltal a történet által megismerhettem valamilyen szinten az írónőt. Látszott, mennyire szívből írja a sorokat, és ez át is jött a betűkön keresztül. 

Az biztos, hogy várom ezek után már tűkön ülve P. C. Harris új irományát, aminek a témájáról a közösségi oldalán osztott meg néhány információmorzsát, szóval jégkorong-fanok figyelem! 

AJÁNLOM.

Karakterek:

Rachelle: Újabb női főszereplő íródna arra a listára (ha vezetnék listát erről), ami a kedvenc női karaktereimet tartalmazná. Egy rettentően talpraesett, néha tüskés, de azért kedvelhető lány hatalmas dumával. Őt talán jobban megismerhettük, mint férfi főhősünket.

David: Neki a karaktere alapjában véve eléggé titokzatos. Inkább magában megoldja a dolgokat, mintsem másnak is baja esne, így próbálja megvédeni azokat, akiket szeret. Bár azért nem hiszem, hogy a titkolózás annyira jó dolog, de hát ő tudja. Azt éreztem viszont, hogy akármennyire is Rach karaktere jobban előtérbe került a történet során, mégis David volt az, aki az egész történéseket a háttérből irányítgatta, és úgy alakította, ahogy. 

Shane: Nem leszek olyan veletek, hogy a kedvenc karakteremről egy szót sem írok, inkább valami ódafélét gondoltam erre a pontra, ugyanis alig lehet leírni szavakkal, mennyire, de mennyire imádtam Shane Adamset. Humorherold, aki képes és összekeveri Hamupipőkét és Csipkerózsikát, egyszerűen nincs mese, belopta magát a szívembe, és remélem, lesz róla egy külön történet, mert én vagyok a rajongótáborának a number one-ja.

Borító:

Mint már fentebb említettem, imádom az egészet. A színeket, az írásokat, minden a helyén van, figyelemfelkeltőbb nem is lehetne. Ez a fekete alap, de mégis a férfi oldala kék, a nőé piros... Olyan jól meg lett csinálva, hogy csak ámulok, és azt hiszem, nem is kell több szót ejtenem róla, mert képben vagytok az érzéseimmel.

Összességében:

Le-te-het-et-len. Mikor az ember a kezébe veszi, onnan nincs megállás, olvasni kell. Izgalom, akció, szerelem, humor, romantika, erotika. Akik ilyet keresnek egy könyvben, azoknak csak ajánlani bírom. Meg úgy mindenkinek. Garantált szórakozás akár egy esős napra, és mindenképp várok még több könyvet az írónő tollából.

Oldalszám: 432

Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Shane Adams

Kedvenc idézetek: 

"– Mesélj a húgodról!
 – Hát ő teljesen az ellentétem. Mindenben szót fogadott Payne-nek. Amolyan csendes stréber volt. Bár szegénynek most rossz lapot osztott a sors. Elütötte az exét egy vonat.
 – Oh. Tényleg?
 – Sajnos nem. De el fogja, ha rajtam múlik. Elhagyta a húgomat egy harmadik miatt." 

*

 "Ha egyszer összefeküdnék egy tanárral, az nagy baj lenne. De ha egy tanárral, aki az igazgató barátja, az atomrobbanásnyi baj lenne." 

*

 "– Ide figyelj! A búcsúszexet azért hívják így, mert nincs több belőle. Viszlát! Mi végeztünk egymással. Tegnap szakítottunk. Te balra, én jobbra. Capisci?" 

*

 "– Na, ideje indulnunk a bálba, Csipkerózsika! Az üvegcipődet ne felejtsd itt!
 – Az Hamupipőke volt – válaszolom mosolyogva." 

*

 "Mikor hazajövök abból a borzalmas világból, te itt vagy nekem, hogy az öleléseddel tisztára mosd a lelkem."

Mindenképp^^