Elmosta a zápor... - Interjú Csendes Nóra írónővel

A kép forrása: x

Mai bejegyzésem egy különleges darab, ugyanis nemrég egy kedves, fiatal írónővel sikerült pár szót váltanom, erről is hoztam a bejegyzést, méghozzá interjú formában. Ő nem más, mint...

Csendes Nóra

Csendes Nóra a IV. Aranymosás pályázatot nyerte meg a Zápor utca c. kéziratával, és a csupán 18 évével a Könyvmolyképző kiadó legfiatalabb szerzőjének számít. Szabadidejében cserkészkedik, emellett jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója.
A története egyedien két szálra bontható, az egyik a jelenben játszódik, a másik pedig a múltat veszi alapul.
Nem is húznám tovább a szót, jöjjenek a kérdések és a válaszok.

1.) Honnan jött az ötlet, hogy közösen egy barátnőddel elkezd írni a Zápor utcát?  Te melyik főszereplő történetét vetetted volna papírra az eredeti felosztás szerint, Bogiét vagy a lányt az 50-es évekből?

Ezzel a barátnőmmel mindketten írogattunk már korábban is, és egyszer, a gimnázium folyosóján leesett elénk egy szinte üres, régi-mintás füzet. Kitaláltuk, hogy egyikünk az összes bal-, a másikunk az összes jobboldalt fogja megtölteni, így indult a két cselekményszál. Én Bogit választottam, amíg az ő szálát be nem fejeztem, neki se kezdtem az ötvenes éveknek.

2.) Bár a csapatmunka nem vált be, mi ösztönzött a történet végigírására? 

Az első szál megírásakor még a csapatmunka (reménye), a másodiknál pedig már sajnáltam volna kárba veszni az elsőt. És beszippantott maga az írás művelete is, élveztem, hogy teljesen ki tudom vonni magam a külvilágból. Persze, ennek azért voltak negatív következményei is, nem sok mindenre emlékszem abból az időszakból.

3.) Mi inspirált, ha esetleg elfogyott egy-egy alkalommal az ihlet? Vagy szerencsére ilyen nem történt?

Voltak hullámvölgyek, előfordult, hogy egy hónapig nem írtam semmit. De aztán valahogy mindig visszatértem a történethez, talán mert hiányzott a saját kis világom, nem tudom megmagyarázni.

4.) Két évig dolgoztál ezen a könyvön. Hogy teltek ilyenkor a mindennapjaid? Sikerült minden nap leülni írni? 

Az alaptörténetet igazából háromnegyedév alatt, 2014 januárjától novemberig megírtam, utána csak aprókat javítottam rajta, átnézettem a barátaimmal az Aranymosás pályázat határideje, december 31-e előtt. A pályázat lefolyása fél év volt, 2015 őszén hirdettek eredményt, a könyv szerkesztése pedig a következő év márciusában kezdődött, és áprilisig eltartott. Akkor érettségiztem, és felvételiztem a MOME-ra. Ezt a három dolgot elég nehéz volt összehangolni. A mindennapos írás egyébként soha nem jött össze. Valószínűleg sokat segítene, ha lenne egy bejáratott ritmusom erre, de annyira össze-vissza életet élek, hogy nem is próbálkozok kialakítani ezt a szokást.

5.) Zápor utca. Szerintem nagyon figyelemfelkeltő cím, és aki olvasta a könyvet, tudja miért is ez lett a névadó. Honnan jött az ötlete? Esetleg mindig is megvolt, és ehhez készült a történet?

Úgy emlékszem, még a történet elején kitaláltam a címet, a Zápor motívumot később már tudatosan használtam. Nagyon fontos számomra a természet, magától értetődő volt, hogy ez a címben is meg fog jelenni, de ezen kívül nem volt különösebb inspirációm. Csak gondolkoztam, ötleteltem, firkálgattam, és egyszer csak ott volt előttem a papíron, hogy Zápor utca.

6.) A történetben a két lány élete hasonlóan alakul, mégis a karaktereik szinte ellentétei egymásnak. Melyik nőtt jobban a szívedhez írás közben?

Mindkettőt nagyon megszerettem. Az elején azt hittem, Bogira hasonlítok jobban, de rájöttem, hogy a másik karakterrel is rengeteg közös vonásom van. Azt szoktam mondani, hogy ők az én két végletem.

7.) Nagyon élethűen átadod a múlt, az 50-es évekbeli történéseket. Korábban olvastam, hogy a nagyszüleid segítettek neked ebben, ők meséltek neked az akkori életről. Mesélnél ezekről az együtt töltött időkről? Hogyan képzelhetjük el ezeket az összejöveteleket?

Hát, általában leültem a nappaliba, belesüppedtem a fotelbe, elővettem a kis jegyzetfüzetem, felkattintottam a tollam, és hallgattam őket. Az idősek mindig szívesen mesélnek, és általában érdekes is, amit mondanak, csak a legtöbb unoka nem veszi a fáradtságot, hogy meghallgassa őket. Én most a saját bőrömön érzem, milyen nagyon jó, hogy nem szalasztottam el ezt a lehetőséget, hogy kihasználtam például a nagymamámmal töltött minden percet.

8.) Miben lett más az életed a könyvkiadás után?

Nehéz megmondani, mert abban az időszakban egyébként is teljesen felfordult az életem. Felköltöztem Pestre, elkezdtem az egyetemet, teljesen új közösségekbe kerültem. Aznap például, mikor kijött a könyv, éppen egy cserkész csapatépítő programot tartottunk. Kézről kézre járt a Zápor utca, és mindenki kérdezgetett, ahogy utána egy ideig az egyetemen is. Furcsa volt, és nem hiszem, hogy a lehető legjobban kezeltem a felhajtást. De szerencsére már elült a dolog, és ha néha összefutok egy régi ismerőssel, jól esik, ha megemlíti.

9.) Várhatunk még tőled újabb alkotásokat? Esetleg más műfajban? 

Egyelőre nagyon lefoglal az új életem, és hogy felfedezzem Budapestet, de amint lesz elég mondanivalóm egy új könyvhöz, nekivágok. Ötletek, töredékek már most is vannak, de nem szeretnék kapkodni, és kell is még egy kis idő, hogy bizonyos kérdéseket az írással kapcsolatban letisztázzak magammal.

10.) Felfoghatatlan, hogy ilyen fiatal vagy, alig két évvel idősebb nálam. Tervezed, hogy az írással és a művészettel fogsz foglalkozni a későbbiekben is?

Nem akarom előre megtervezni az életem. Jelenleg formatervezést tanulok, ami szerintem nem mondható művészetnek, viszont egy nagyon érdekes, kreativitást és érzékenységet igénylő hivatás. Az írást is folytatni fogom, de nem támasztok magamnak elvárásokat, majd kialakul, mi lesz velem.

11.) Mi neked a legjobb dolog abban, hogy író lettél?

Nehéz kérdés. Azt hittem, szeretni fogom majd, hogy a középpontban vagyok, és tényleg érdekes interjút adni, vagy elmenni a TV-be, de közben kicsit zavar, nem érzem, hogy ekkora dolog lenne, amit csináltam. A MOMÉ-n jelentkeztem egy kreatív írás kurzusra, ahol folyamatosan azzal szembesülök, hogy milyen sokan tudnak mennyire zseniálisan írni. Amit a legjobban szeretek, az maga az írás, minden keserűségével együtt. Szeretek elveszni a szavak között, és eltávolodni a saját életemtől, az engem ért hatásoktól azáltal, hogy feladatnak fogom fel őket, amiket le kell írni. És mikor egy-egy kritikán, vagy olvasói levélen érzem, hogy valahol valaki megérezte a betűimen keresztül, amit én is, az nagyon különleges élmény.

Még egyszer köszönöm a lehetőséget Nórinak az interjúhoz.

Csendes Nóra elérhetőségei:

FACEBOOK

MOLY

TUMBLR