"Te megérdemelnéd a második esélyt?
Anna mély érzésű lány, aki szeretetre vágyik. Igazán megérdemelné, hogy boldog legyen. A Defektesek dobosa, András megadja neki mindazt, amire szüksége van: szerelmet, nyugalmat és boldogságot. De vajon mindez az övé lehet anélkül, hogy megjárná a poklot? Annának nem adatik meg a könnyebbik út
Az élet tragédiák sorozata. Anna, amikor már mindent elveszített, ráébred, hogy választania kell: hagyja, hogy végleg maga alá temesse az önsajnálat, vagy belekapaszkodik egy halvány napsugárba, és elhiszi, hogy az rá ragyog.
Vajon Anna képes szembe nézni saját félelmeivel, és megleli azt, amiért érdemes küzdenie? Lesz-e elég bátorsága újra szeretni és az új szerelemért áldozatokat hozni? Tud-e küzdeni egy olyan férfi szerelméért, akivel a kapcsolatát mindenki helyteleníti? Vagy engedi, hogy mások irányítsák, azt remélve, hogy így nem érheti több fájdalom?
Julia Lewis Thomson valódi mélységekbe és magasságokba röpíti olvasóját. A szerző hisz abban, hogy kockázatokat kell vállalnunk ahhoz, hogy megtalálhassuk a boldogságot, amihez olykor fel kell égetnünk a hidakat magunk mögött, illetve meg kell bocsátanunk magunknak és a szeretteinknek
kortárs magyar magyar nyelvű ne"
Köszönöm szépen a dedikált példányt az írónőnek és az Álomgyár kiadónak!
Amióta először hallottam a könyvről, azóta érdekel a tartalma. Különböző véleményeket olvastam vele kapcsolatban, és azon kaptam magam, hogy a végére kíváncsi lettem volna a sajátoméra is. Érdekelt, hogy mit tud nyújtani nekem ez a látszólag rövidke könyv. És azt kell mondanom, hogy sokat. Lelkileg rengeteget, ezt így utólag tudom nyilatkozni. De még mielőtt nekifogtam volna, ugyanúgy megvoltak bennem a kételyek, mint a hasonló terjedelmű műveknél, hogy nem lesz-e összecsapott, megismerem-e úgy a szereplőket, ahogy szeretném, nem fog-e túl gyorsan haladni. Végül ezekre a kérdéseimre sikerült megkapnom a válaszokat a mű olvasása közben.
Történetünk rögtön belevág a közepébe, amolyan in medias resszel. Az elején inkább főszereplőnk, Anna karakterét ismerhetjük meg jobban, milyen tévesen áll önmagához, a saját jelleméhez, mennyire lebecsüli önmagát, mert annyi mindent átélt, ami erre a következtetésre juttatta. Hogy ő alig ér valamit. Persze ez egyáltalán nem igaz, hiszen minden embernek megvan a maga szerepe a világ és az élet körforgásában. Már ekkor kivettem, hogy ez a mű nem feltétlen a cselekményével és annak haladásával fog megfogni, hanem annál inkább a mondanivalójával. Az érzelmekkel, amik a betűkön keresztül átjöttek, és egyenesen a szívembe találtak.
Anna fájdalmát, kételyeit és teljes valóját át lehetett érezni, bár néha nem értettem együtt velük, ez talán abból adódhatott, hogy magamat teljesen más karakternek mondanám, mint amilyen a főszereplőnk. Ennek ellenére átéreztem mindent, amit az írónő közölni kívánt vele kapcsolatban.
A könyv inkább kisebb részletekből áll Anna életéből, ami nem rossz, bár egy kicsit homályos képet ad így. Ezzel kapcsolatban merült fel bennem az, hogy esetleg egy kicsit siettetni akarja Julia a szálakat, a történéseket, mégis én fontosnak találtam volna kifejteni bővebben. Egyrészt, mert Anna életében fontos szerepe volt Andrisnak, mégis én kicsit keveseltem a szereplését a műben. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy emelvényre visznek egy művet, előadják, és ezeknek az egy-egy színpadképei lennének. Mintha Anna élete egy darab lenne, de ennek csak pár jelentét mutatnák be, nem az egészet. És talán ettől lett a mérete is ilyen vékonyka. Annyira szívesen olvastam volna bővebben olyan dolgokról, amik egy vagy két mondattal lettek csak elintézve a könyvben.
Az írónő nekünk négy részre osztotta a művet, én leginkább kettővel számolnék. Fantáziadúsan magamban elneveztem ezeket előtte és utána szekciónak. De hogy mi előtt és mi után vannak... Azt derítsétek ki ti! És tetszett-e nekem ez a nagy csavar? Alapjáraton nem szeretem, ha egy műbe ilyet visznek bele. Sokszor elrontják. Sokszor keveslem az erre fordított leírást. Mégis most azt tudom mondani, hogy ide ez szükségszerű volt, és bár nagyon fájt érte a szívem, mégis Anna jellemfejlődésében ennek a momentumnak fontos szerepe van. Igaz, hazudnék, ha azt mondanám, nem képzeltem el a befejezést egy alternatív véggel.
És a fenti kérdések egyikét megválaszolva, egyáltalán nem lett összecsapott. Látszik rajta a verítékes munka, ami meghozta gyümölcsét. Rendesen kidolgozta az írónő a baráti-, szerelmi- és egyéb szálakat, nem is tudom, hogy bírt ennyi felé figyelni. Mindennek köze van mindenhez. A párbeszédek és a leírások egymáshoz hasonlítva tökéletes arányban voltak.
Nem vártam, hogy egy elsőkönyves írónő lehozza nekem a csillagokat is, én mégsem csalódtam benne. Néhol érezhető volt, hogy kipróbálja magát, a szárnyát bontogatja, nekem ez leginkább a párbeszédeknél tűnt fel. De én azt mondom, hogy mindent el kell kezdeni valahol, és Julia Lewis Thomson nem akárhol kezdte el.
Végső gondolatom hasonló Virágéhoz. A történet az Epilógus előtt egy hirtelen ponton fejeződik be, mintha elvágták volna, pedig számomra maradtak még megválaszolatlan kérdések és apró, homályos pontok, amikről vártam volna, hogy még egy kicsit megtudjunk.
De ennek ellenére én gratulálok az írónőnek, hiszen egy zseniálisan összeszedett, átgondolt és lélektani történetet alkotott nekünk, ami szerintem sokunknak a javára fog válni.
Karakterek:
Anna: Azt hiszem, ebben az előtte és utána részben a lány szinte két pólusát figyelhettük meg. Az elején olyan magába zárkózó, csendes, kemény önértékelési zavarral küzdő lányt ismerhettünk meg, és az a bizonyos rész, ami eléggé meghatározza a könyvet, szükséges ahhoz, hogy Anna rájöjjön, ő maga is értékes. És sajnáltam, hogy erre nem jött rá hamarabb, és azt még jobban, hogy ilyeneket kellett átélnie. Szinte mindenki elhagyta. Az első adandó alkalommal hátat fordítottak neki olyan emberek, akikben teljes mértékig megbízott, ami engem elszomorított. Mérhetetlenül sajnáltam és együtt éreztem vele, miután hálát adtam a sorsnak, hogy én nem ilyen helyre születtem.
Tamás: Történetünk szinte második főszereplője, és bevallom, velem nem sikerült megkedveltetnie magát. Inkább sőt... Nem túlságosan érdekli semmi csupán az önző vágyai, ráadásul az én szememben az, amit elkövetett, az a legrondább dolog a világon. A megcsalás, a másik ember, házastárs hátbatámadása... Undorító. Tamás szerint az őszinteség nem elég jó megoldás. Nem, nekem ezek után már bármit tehet, a szívemet nem nyerheti el.
András: Ezzel ellenben unokaöccse, Andris. Ő amolyan tökéletes srác. Ambíciózus, vidám, gondoskodó, és még sorolhatnám sokáig a rengeteg jó tulajdonságát. És én tiszteltem a regény közben, így elnyerte a kedvenc szereplőm címet.
Borító:
Én imádom. Egyszerű, mégis nagyszerű. Nincs mibe belekötnöm, imádom, slussz-passz.
Összességében:
Vannak gyengeségei, de erősségei is egyaránt. Úgy figyeltem meg, hogy az írónő inkább a lélektani tartalmára fektetett több hangsúlyt, ami teljesen jól van. Átjött a főszereplőnk és a többi karakter sokféle érzelme, a szavakkal ügyesen bánik. Bár néhol érezhető volt, hogy a szárnybontogatás kezdetén áll, mégis csak gratulálni tudok a műhöz.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik egy rövid, ámde annál lélekig hatoló olvasmányra vágynak. Pozitívum, hogy elfér egy kis táskában is, így akár a strandra, repülőre tökéletes útitárs.
Történetünk rögtön belevág a közepébe, amolyan in medias resszel. Az elején inkább főszereplőnk, Anna karakterét ismerhetjük meg jobban, milyen tévesen áll önmagához, a saját jelleméhez, mennyire lebecsüli önmagát, mert annyi mindent átélt, ami erre a következtetésre juttatta. Hogy ő alig ér valamit. Persze ez egyáltalán nem igaz, hiszen minden embernek megvan a maga szerepe a világ és az élet körforgásában. Már ekkor kivettem, hogy ez a mű nem feltétlen a cselekményével és annak haladásával fog megfogni, hanem annál inkább a mondanivalójával. Az érzelmekkel, amik a betűkön keresztül átjöttek, és egyenesen a szívembe találtak.
Anna fájdalmát, kételyeit és teljes valóját át lehetett érezni, bár néha nem értettem együtt velük, ez talán abból adódhatott, hogy magamat teljesen más karakternek mondanám, mint amilyen a főszereplőnk. Ennek ellenére átéreztem mindent, amit az írónő közölni kívánt vele kapcsolatban.
A könyv inkább kisebb részletekből áll Anna életéből, ami nem rossz, bár egy kicsit homályos képet ad így. Ezzel kapcsolatban merült fel bennem az, hogy esetleg egy kicsit siettetni akarja Julia a szálakat, a történéseket, mégis én fontosnak találtam volna kifejteni bővebben. Egyrészt, mert Anna életében fontos szerepe volt Andrisnak, mégis én kicsit keveseltem a szereplését a műben. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy emelvényre visznek egy művet, előadják, és ezeknek az egy-egy színpadképei lennének. Mintha Anna élete egy darab lenne, de ennek csak pár jelentét mutatnák be, nem az egészet. És talán ettől lett a mérete is ilyen vékonyka. Annyira szívesen olvastam volna bővebben olyan dolgokról, amik egy vagy két mondattal lettek csak elintézve a könyvben.
Az írónő nekünk négy részre osztotta a művet, én leginkább kettővel számolnék. Fantáziadúsan magamban elneveztem ezeket előtte és utána szekciónak. De hogy mi előtt és mi után vannak... Azt derítsétek ki ti! És tetszett-e nekem ez a nagy csavar? Alapjáraton nem szeretem, ha egy műbe ilyet visznek bele. Sokszor elrontják. Sokszor keveslem az erre fordított leírást. Mégis most azt tudom mondani, hogy ide ez szükségszerű volt, és bár nagyon fájt érte a szívem, mégis Anna jellemfejlődésében ennek a momentumnak fontos szerepe van. Igaz, hazudnék, ha azt mondanám, nem képzeltem el a befejezést egy alternatív véggel.
És a fenti kérdések egyikét megválaszolva, egyáltalán nem lett összecsapott. Látszik rajta a verítékes munka, ami meghozta gyümölcsét. Rendesen kidolgozta az írónő a baráti-, szerelmi- és egyéb szálakat, nem is tudom, hogy bírt ennyi felé figyelni. Mindennek köze van mindenhez. A párbeszédek és a leírások egymáshoz hasonlítva tökéletes arányban voltak.
Nem vártam, hogy egy elsőkönyves írónő lehozza nekem a csillagokat is, én mégsem csalódtam benne. Néhol érezhető volt, hogy kipróbálja magát, a szárnyát bontogatja, nekem ez leginkább a párbeszédeknél tűnt fel. De én azt mondom, hogy mindent el kell kezdeni valahol, és Julia Lewis Thomson nem akárhol kezdte el.
Végső gondolatom hasonló Virágéhoz. A történet az Epilógus előtt egy hirtelen ponton fejeződik be, mintha elvágták volna, pedig számomra maradtak még megválaszolatlan kérdések és apró, homályos pontok, amikről vártam volna, hogy még egy kicsit megtudjunk.
De ennek ellenére én gratulálok az írónőnek, hiszen egy zseniálisan összeszedett, átgondolt és lélektani történetet alkotott nekünk, ami szerintem sokunknak a javára fog válni.
Karakterek:
Anna: Azt hiszem, ebben az előtte és utána részben a lány szinte két pólusát figyelhettük meg. Az elején olyan magába zárkózó, csendes, kemény önértékelési zavarral küzdő lányt ismerhettünk meg, és az a bizonyos rész, ami eléggé meghatározza a könyvet, szükséges ahhoz, hogy Anna rájöjjön, ő maga is értékes. És sajnáltam, hogy erre nem jött rá hamarabb, és azt még jobban, hogy ilyeneket kellett átélnie. Szinte mindenki elhagyta. Az első adandó alkalommal hátat fordítottak neki olyan emberek, akikben teljes mértékig megbízott, ami engem elszomorított. Mérhetetlenül sajnáltam és együtt éreztem vele, miután hálát adtam a sorsnak, hogy én nem ilyen helyre születtem.
Tamás: Történetünk szinte második főszereplője, és bevallom, velem nem sikerült megkedveltetnie magát. Inkább sőt... Nem túlságosan érdekli semmi csupán az önző vágyai, ráadásul az én szememben az, amit elkövetett, az a legrondább dolog a világon. A megcsalás, a másik ember, házastárs hátbatámadása... Undorító. Tamás szerint az őszinteség nem elég jó megoldás. Nem, nekem ezek után már bármit tehet, a szívemet nem nyerheti el.
András: Ezzel ellenben unokaöccse, Andris. Ő amolyan tökéletes srác. Ambíciózus, vidám, gondoskodó, és még sorolhatnám sokáig a rengeteg jó tulajdonságát. És én tiszteltem a regény közben, így elnyerte a kedvenc szereplőm címet.
Borító:
Én imádom. Egyszerű, mégis nagyszerű. Nincs mibe belekötnöm, imádom, slussz-passz.
Összességében:
Vannak gyengeségei, de erősségei is egyaránt. Úgy figyeltem meg, hogy az írónő inkább a lélektani tartalmára fektetett több hangsúlyt, ami teljesen jól van. Átjött a főszereplőnk és a többi karakter sokféle érzelme, a szavakkal ügyesen bánik. Bár néhol érezhető volt, hogy a szárnybontogatás kezdetén áll, mégis csak gratulálni tudok a műhöz.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik egy rövid, ámde annál lélekig hatoló olvasmányra vágynak. Pozitívum, hogy elfér egy kis táskában is, így akár a strandra, repülőre tökéletes útitárs.
Oldalszám: 248
Kiadó: Álomgyár
Kiadó: Álomgyár
Kedvenc karakter: Erdős András, Maxim
Kedvenc idézetek:
"– Csak az nem megy, amit nem akarsz. Bármi lehetséges."
*
"Be kellett látnom, hogy nincs annál jobb, mint esténként hozzábújva elaludni, és reggel arra ébredni, hogy a kávém már az asztalon vár."
*
"… az életet csak úgy lehet megélni, ha kockáztatsz, ha mersz szeretni: csak így lehetsz boldog…"
*
"Görcsösen meg akarsz felelni mindenkinek, pedig csak magadnak kellene."
*
"– Sajnálom… De az életben nem cselekszünk mindig helyesen, néha hibázunk. Jobb ha ezt elfogadod, mert te is fogsz."
*
"Féltem. Féltem szeretni. Nem szerethettem, mert akiket szerettem, azok egy idő után elhagytak."
*
"– Miért most forgattad fel a világomat?"
*
"– Jó lenne, ha végre elkezdenéd szedni a Leszarom tablettát, ahelyett, hogy fölösleges dolgokon rugózol. (…)
– Nem érdekel, mit gondolnak rólad az alkalmazottaid?
– 500 mg Leszarom naponta, és téged se fog – kacsintott rám.
– Na és hol kapható ez a varázsbogyó?
– Itt a fejedben – bökött a homlokomra. – Ebben az okos agyacskádban döntsd el, hogy köpsz másokra, és úgy éled az életed, ahogy neked jó: akkor meglátod, sokkal flottabbul fognak menni a dolgaid, és boldogabb leszel."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése