2017. november 10.

Leiner Laura - Hullócsillag

HANGULAT                                MOLY                                        2015

"Már bő egy év eltelt azóta, hogy Budai Rebeka posztolta barátjának a Késtélt, és ezzel immár Bexiként berobbant a köztudatba. Azóta megjelent második lemeze, az Offline, melynek sikere végleg kiírta Bexit az egyslágeres előadók sorából. Úgy tűnik, Gerivel is rendeződhetnek a dolgaik, bár ezt Körte, Lili, Anti és a Fogd be Aszád eszement (nevű) tagjai egy emberként elítélik. És persze ott van még Ő is. Nagy Márk, akinek a Pop/Rock sztár leszek! döntője után nagyobb szüksége van a barátaira, mint valaha."

A Késtél  után mindenképp szükségem volt a Hullócsillagra, még szerencse, hogy a polcon várt rám. Azonnal leemeltem, és visszaszáguldottam Bexi és Nagy Márk világába, amit az első könyv vége a porig rombolt. Míg a lány szárnyra kapott, az új albuma teljes sikerként robbant be a zenevilágba, addig a tehetségkutató döntősének nehéz időket kell átvészelnie, a kutya se kíváncsi rá, önsajnálatba merült, az álmai összeomlottak mindössze egyetlen egy hét alatt. Biztos volt a sikerében, és ez lett a veszte. 
Hat hét telt el a közös munka óta. Márk a sebeit nyalogatja, ennek ellenére  Körte nem hagyja cserben, már csak egy új dalszerzőt kell találnia a fiúnak, amivel újra berobbanhat előadóként, de jelenleg nem futkosnak ezerrel Nagy Márk után, sőt... Egyetlen felkérése egy celebkinevető adástól érkezett, amiben vadászkopók elől kéne menekülnie. Persze védőfelszerelésben, hogy azért ne essen baja. A legtöbb hazai előadó így végzi. Ideig-óráig a közönség kedvence, öt héttel később már landol a szemetesben. Ebből a helyzetből kell Nagy Márknak kiszabadulnia látszólag egyedül, de hát a bajban ismerszik meg a barát. 
Eközben Beka újra akarja kezdeni Gerivel a kapcsolatát, pedig mindenki ellenzi. A srác kihasználja, de nem veszi észre. Azt hiszem, itt tért vissza az az érzésem, ami a későbbi kötetekben végig velem volt. Geri, te gerinctelen tuskó. 
Az első rész is a szívemhez nőtt (igazából melyik nem), de a Hullócsillagban a humor mellett még több érzelem lett úrrá a könyvön. Márk is változáson ment keresztül, egy jókora pofára esés az önbecsülését eléggé szétkaszabolta, és persze a két főhősünk között most kezd éledezni valami, a Márxi/Berk szívem aztán repesett minden egyes alkalommal. 
De nem csak a két főszereplőnkön volt a rivaldafény.
Újabb mellékszálak és karakterek jelentek meg a könyvben, mint például Evelin. Ezzel a regény tökéletesen bemutatja, hogy sokszor mennyire minden nem az, amilyennek látszik. Az élet nem fekete és fehér. Bexi esete egy a több millióból, de mi van a többi lánnyal? Evelin ezt mutatja be, és végre nagyobb szerepet is kapott egy olyan szál, amiben megnyilvánul a kőkemény valóság, és amikor a jelenetben a Lexiként befutott Garai Evelin elmondja a saját történetét, éreztem, hogy sajnos igen, ez a való élet. 
Ráadásul Leiner Laura beleszőtt még egy fontos szálat. Ez mégpedig a család. Mi történik akkor, ha az egyik szülő inkább másik után keres, meg is találja, a régi pedig nem számíthat rá. Beki és Lili apukája a kötetekben valamiféle közömbös, mégis inkább számomra negatív karakter szerepét tölti be. Az egész szituáció a lányok lelkében mély sebet ejtett, főleg a tízéves Liliben, aki szinte apai támasz nélkül nőtt fel. A férfi pedig még el is várja, hogy bár ő pont tesz a régi családjára, azért a lányai menjenek el hozzájuk megünnepelni a születésnapját, de igazából nem is ismeri őket még annyira sem, hogy tisztában legyen azzal, Lili rosszul van az oroszkrém tortától és a benne lévő mazsoláktól. Ez akkora szülői képmutatás. 
"– Ó, a régi sebek…
 – Begyógyultak, csak kicsit érzékenyek a hegek."
A lényeg a lényeg, hogy ez a könyv televan érzelmi löketekkel minden szempontból. Előkerül sok, az életben is fontos dolog, amit az olvasó akár át is élhet. Ellenségből barátok, barátságból szerelem, cserbenhagyás, utálók és rosszakarók. 
Egyszerűen imádtam (ismét) a Késtél folytatását! Hihetetlen!
NAGYON AJÁNLOM. És ha eddig még nem jelentettem volna ki, a Bexi sorozatnak igencsak a kedvenceim között van a helye!:)

Karakterek:
Bexi: Továbbra is megmaradt számomra kedvelhető karakternek, bár itt-ott előjött a hülyesége, és próbálta elfojtani a Márk iránti érzelmeit, de közben állandóan Gerit is védte mindenki előtt, ő mekkora jótét lélek, na meg önzetlen. Jó vicc. Néha felfújta a dolgokat, oké, elég sokszor. Mintha nagyítóval nézné a világot, és kis apróságokat is világméretű problémává nagyított fel. De mint mondtam, továbbra is kedveltem, és mivel ő is ember, lehetnek ugyanúgy hibái, mint bárki másnak.
Márk: Pofára esett. Megszakadt érte a szívem, mégis azért saját hibájából történt ez. Túlságosan elbízta magát, készpénznek vette, hogy megnyeri a Pop/Rock-ot, aztán megégette magát. Ellenben ez a jellemére pozitívan hatott. Összehasonlítva a Késtélben lévő első színre lépésével, hatalmas a fejlődés. Néha még mindig nem tudom, hogy azokat az egomanó beszólásokat komolyan is gondolja, vagy csak viccnek szánja, mégis a szívem csücske marad, annyi biztos.

Borító:
Mint a Késtélnél.

Összességében:
Méltó folytatása a Késtélnek. Még több érzelmi löketet tartalmaz, még több csavarral és fordulattal. Nagyon imádtam az olvasását. Mikor nem? Zseniális ez a sorozat, és biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy a kezembe veszem a köteteit.
Egyszerűen az írónő annyira zseniálisan szövi a szálakat, kiszámíthatatlan, mi lesz a következő oldalon, de a befejezései még mindig halálosak az olvasói számára. Tökéletes marketingfogás, ugyanis azt érezteti, hogy rögtön, azon nyomban kell már a folytatás. Még jó, hogy könnyedén levehetem a polcról! Jövök, Illúzió!

Oldalszám: 400
Kiadó: GABO/L&L

Kedvenc karakter: Nagy Márk, Budai Rebeka "Bexi", Körte
Kedvenc idézetek: 
"– Kuss már, Barack!
 – Anyád a barack – vágta rá Körte csípőből (…)" 

"- A nevük? – kérdezte a lány, aki megállított minket a VIP-szalagnál.
 – Bexi plusz egy fő – diktáltam, mire kihúzta a nevemet a papírról, és átengedett minket Gerivel.
 – A neve?
 – Körte – felelte az utánam érkező menedzserem kedvtelenül.
 – A kísérője, uram? – érdeklődött a lány.
 – Láthatatlanná tévő köpeny van rajta. Egyébként itt áll – mutatott maga mellé a levegőbe." 
*
"– Márk – sóhajtottam, kissé belefáradva a beszélgetésbe. – Mit akarsz tőlem? De most komolyan. Nagyon jól tudod, hogy minden lányt megkaphatsz, miért én lettem a kattanásod? – kérdeztem értetlenül. – Mert én vagyok az egyetlen, aki nem dőlt be azonnal?
 – Nem. Hanem, mert te vagy az egyetlen, aki mellett nem vagyok seggfej – mondta ki halkan, és az őszinte válasza megdöbbentett, mert egyáltalán nem erre számítottam."

Natürlich

2 megjegyzés:

  1. Én is imádom a sorozatot! *-* A kedvenc idézeteim az a kettő, amit te is beszúrtál a bejegyzésbe:
    "– Kuss már, Barack!
    – Anyád a barack – vágta rá Körte csípőből (…)"
    "– Ó, a régi sebek…
    – Begyógyultak, csak kicsit érzékenyek a hegek."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szintén! Csodálatos idézetek! :) Az egyik humoros, a másik mélyenszántó.<3

      Törlés