
"A tizenöt éves Stellának minden esélye megvan arra, hogy egyszer teljesüljön leghőbb vágya: a Broadwayn fellépve megmutathassa tehetségét tehetségét a világ előtt. Egy tragikus baleset következében azonban egyik napról a másikra elveszíti hallását. A teljes némaságba burkolózva nemcsak a barátaiba és a hangjába vetett hite rendül meg, hanem az önmagával kapcsolatos elképzelései is megkérdőjeleződnek: van-e célja az életének az éneklésen kívül?
Az orvosi beavatkozás előtti tizenhét napot kell ebben a „csendbuborékban” töltenie, miközben egyedül – a beszédhibája miatt lassan, dadogva beszélő – Hayden szájáról képes olvasni. A fiú mindent megtesz azért, hogy megmutassa neki: miként fedezheti fel önmagát és a körülötte lévő világ csodáit hangok nélkül is…
A Csend egy váltott szemszögű, lírai történet arról, hogyan képes a szerelem áthatolni a némaság leküzdhetetlennek tűnő falain."
Úgy éreztem, Deborah Lytton személyesen nekem címezte a regény összes szavát. A lelkembe írta őket. Az utolsó sorokat olvasva összeszorult a szívem, a könnyeimnek utat engedtem, amelyek csak folytak és folytak megállíthatatlanul.
A művészet szerves része az életemnek, nem csak az olvasás és az írás miatt, hanem Haydenhez hasonló zongorista is voltam nagyon sokáig, viszont jelenleg nem tudok választani az énekesi vagy a szerkesztői pálya között. Ahogy az egyes kottaképek általam, a hangszálaim által valósággá válnak, az számomra felér egy nagyobb csodával. Megunhatatlan, és amikor éneklek, az a szívemből jön, ahhoz pedig nincs fogható, ha valaki azzal foglalkozik, amibe mindenét beleadja. Ezért is átéreztem Stella helyzetét, és hirtelen már nem egy főszereplő volt a sok közül, hanem egy karakter, aki akár én is lehetnék. Mindezek után nem csoda, hogy ennyire kedves lett a szívemnek ez a regény.
Csodálatos, megrengette a világomat.
Egy olyan történet, amely által az olvasója gazdagabbá válik.
Inspiráló, ahogyan a szereplők az élethez állnak, ahogyan Stella nem haraggal bánik a társaival és azokkal, akik a balesetet okozták, hanem elfogadja a helyzetét, amely eleinte nehéz és csupán akadályt jelent neki. Ráébreszti az olvasót, hogy soha nem szabad felhagynunk a reménnyel, mert Istennek gondja van mindannyiunkra, még ha néha emberi szemmel nem is ezt látjuk.
"Mert a legszorosabb, legmélyebb kapcsolat pillanataiban minden más semmivé foszlik. Csak a szívünk dobogása jut el a tudatunkig. A másik kezének érintése. A hihetetlen élmény, hogy mindketten ugyanazt érezzük. És arra a rövidke időre tudjuk, hogy utunkon nem vagyunk egyedül, van valaki mellettünk."
Deborah Lytton elkápráztatott, megsiratott és egy hihetetlen történettel ajándékozott meg, amelyet soha nem feledek a későbbiekben. Varázslatos, ahogyan átadja nekünk a történetet, a stílusa pedig teljesen egyedi, szinte felveszi a tizenéves lány és fiú vonásait, amelytől az egész teljesen élethűvé válik és egyszerűen csodálatossá.
Látszik, hogy alig bírok szóhoz jutni, pedig a szívem mélyén annyi mondanivalóm van. Köszönöm édesanyámnak, hogy rátalált erre a könyvre, és a szívemre helyezte az olvasását, ebből is látszik, mennyire ismer.
Felejthetetlen olvasmány azoknak, akik nem csak hallják a zenét, hanem át is élik nap mint nap. Megérintette a lelkem.
A Csend meghatározó olvasmánya lett az idei évemnek, kedvenccé vált, bár ez a szó még közel sem áll ahhoz, amelyet valójában érzek a regénnyel kapcsolatban.
Karakterek:
Nem létezik hibátlan ember, ezért nem létezhet tökéletes karakter sem, ha valósághű történetet akarunk alkotni. Stella is hatalmas jellemfejlődésen ment keresztül a regény folyamán. Akaratlanul is Poppy jutott róla eszembe a Thousand Boy Kisses c. könyvből. Annyira hasonlóan látják a világot, az élet pozitív oldalán élnek, így megemlíthetném melléjük még Kate-et a Bright Side-ból. Inspiráló személyiségek mind. Haydennek pedig együtt kell élnie a múltbéli árnyaival, amelyek nem engedik elfeledni a megtörténteket. Sokáig némaságba burkolózott, hogy megvédje részben önmagát, részben az édesanyját, azonban mikor újra használni kezdte a hangját, az dadogással járt együtt. Önzetlen karakter, akiért minden pillanatban fájt a szívem.
"Amikor éneklek, a saját filmem zenéjét alkotom meg. Elhiszem, hogy bármi lehetséges. Hogy történhetnek csodák…"
Borító:
Borító:
Tökéletesen felfedi előttünk a történet egy darabját, és arra ösztönöz bennünket, hogy a többi részét mi magunk fedezzük fel. Csodaszép, rajzolt kép, amely által rögtön beleszerettem a tartalmába is.
Összességében:
Éreztetek már olyat, hogy egy könyv nektek íródott? A Csend olvasása közben végig ez volt bennem. Bár Deborah Lytton egyáltalán nem ismer engem, mégis minden szava eljutott a szívemig. Annyira csodálatos, szinte minden oldalon elmorzsoltam egy-egy, vagy akár több könnycseppet. Inspiráló karaktereket alkotott az írónő, akik segítenek nekünk is meglátni a fényt még akkor is, ha a sötétség eluralkodik rajtunk.
Szívhez szóló, megindító történet két fiatalról, akik némaságba burkolózva meghallották a szerelem dallamát.
Colleen Hoover rajongóinak ajánlanám teljes szívemből, hasonló érzéseket váltott ki belőlem, mint amilyeneket az ő regényei szoktak. Egy csodálatos műalkotás, amely fényt visz az olvasója életébe, és akár meg is változtatja azt. :)
Oldalszám: 334
Kiadó: Harmat
Kedvenc karakter: Stella és Hayden
Kedvenc idézetek:
"Ő a remény fehér tollpihéje, amely átlebeg sötét napjaimon. Ha bele tudok kapaszkodni, talán arra is képes leszek, hogy repüljek."
*
"Nem veszett el számomra a zene, továbbra is az életem része. Még annál is jobban, mint amikor hallottam, mert most már bennem él."
*
"Olyan sokféle tehetséged van. Ne akarj úgy tenni, mintha valaki más lennél!
Légy önmagad. Bízz magadban."
*
"Mindannyian félünk. Van aki jobban, van aki kevésbé. Bátorság kell ahhoz, hogy beismerjük."
Gyönyörűen fogalmaztál! ❤
VálaszTörlésMeghoztad a kedvemet a könyvhöz, úgy néz ki nekem is be kell majd szereznem! *-*
Talán a Kamuzások, kavarások -nál éreztem azt, hogy a könyv nekem íródott. :')
Puszi,
Lillsz
Nagyon örülök, hogy így gondolod, drága! Mindenképp el kell olvasnod, csodálatos regény! <3
TörlésMillió puszi:
Barby