„Tengermelletti ősi városban három nővér – hajadon, matróna, ősöreg hölgy – gyertyafénynél térképeket rajzol. Komoran. Tekintetük átható. Szemük szürke. A Párkák. És minden térkép egy emberi élet útja…”
Mind ismerhetjük Hamupipőke történetét - akivel édesapja halála után cselédként bánt a mostohaanyja és a két mostohatestvére. De a jólelkű lányt varázslat segítette, így megkapta a saját boldog befejezését. Övé lett az igaz szerelem és a fejére korona került. Viszont arról egyik mese sem szól, hogy mi lett a rút mostohatestvérekkel.
A Stepsister egyedien pont ebből a perspektívából mutatja be az eseményeket. Brutális felütéssel kezdődik, hiszen Isabelle és Octavia anyjuk parancsára megcsonkítják a lábukat, hogy beleférjenek az üvegcipellőbe, amivel a herceg keresi a bálból elszaladt Hamupipőkét. Az eredeti meséhez hűen egyikük a sarkát, másikuk a lábujjait vágja le. Úgy gondolják, olyan csúnyák, másként nem szerezhetnek rangos férjet, csakis csellel. De a herceget nem lehet becsapni, és hamar híre megy a kisvárosban, mit is tettek magukkal a mostohatestvérek, hogy kelepcébe csalják az uralkodót. És míg Ellából Franciaország királynéja válik, addig Isebelle és Octavia megvetettek lesznek, nemcsak a közösségi rendezvényeken nem látják őket jó szemmel, de még a közterekre is alig mernek kimozdulni, annyira gonoszan bánnak velük a helyiek: verbálisan a lelkükbe gázolnak, de a fizikai bántalmazástól sem rettennek el - a két lány élete többször is csupán millimétereken múlik. Persze mondhatjuk, hogy önmaguknak köszönhetik ezt a bánásmódot, hiszen rettenetesen viselkedtek szegény Ellával és becsvágyóan praktikákkal akarták megszerezni a királyfit. Mégis a Stepsister mindezen felszín mögé enged nekünk betekintést, és rámutat, nem minden olyan, amilyennek az elsőre látszik. Egy csúnya külső mögött is bújhat hatalmas morális erő, míg a szépség is megcsalatkozhat.
Jennifer Donnelly amellett, hogy egyedien nyúlt hozzá a Grimm testvérek meséjéhez, a 18. századi Franciaországba helyezte és mitologikus elemekbe csomagolta Isabelle kalandjait. A történet hátterében egyfajta versengés áll az idős párka és egy fiatal márki között, akik fogadást kötöttek arról, vajon a lány meg tudja-e változtatni a sorsát és el tudja-e kerülni a végzetét. Az emberi akarat az egyetlen, amivel ki lehet törni a béklyókból, melyek fogva tartanak. A kérdés, hogy Isabelle-ben van-e elég bátorság és tettvágy, hogy megtegye ezt?
"A halandók nem szeretik a bizonytalanságot. Nem szeretik a változást. A változás rémületes. A változás fájdalmas."
Érdekes, hogyan változik a lány jelleme a történések folyamán. A múlt sérelmei még benne élnek, amit egyetlen dologra vezet vissza: hogy ő csúnya. Irigység mérgezi Isabelle-t belülről, pedig a szíve mélyén tudja, hogy ő is értékes. Tehetséges, csak nem abban, amiben a többi lány. Vív, lovagol, jól megérteti magát az állatokkal. Csak a külvilág számára ezek mit sem számítanak - a faluban az a nő viszi sokra, aki csinos és dekoratív. Így a külseje miatt mind Isabelle, mind pedig Tavi egyfajta billogot visel magán. Senkinek sem kellenek, mert furák és még csúnyák is, mindent, amit tettek, csupán elkeseredettségükben műveltek. Hiszen egy lánynak a fő feladata ebben az időszakban annyira korlátozódott, hogy tehetős férjet találjon magának. Karrierről, egyediségről és egyáltalán gondolkodásról ne is álmodjon. Kezdetben Isabelle sem akart mást, csak beilleni a sorba. Szép akart lenni, ez volt az egyetlen kívánsága. Ő akkor még nem volt tisztában azzal, amivel Sansz márki már igen: épp ez a másság az, ami miatt a lány megtörheti a Sors tintáját.
Amennyire ellenszenves és gonosz a mesében a két mostohanővér, annyira szerethetőek ebben az átfordított történetben. Két morális világ csap össze ebben a könyvben - a hűség, az odaadás és az árulás. Minden múltbeli esemény ellenére Isabelle és Octavia a pozitív oldalt képviselik. Emberi, mégis mélyen tiszta oldalt.
A Stepsister részben feminista regény is, hiszen a két lány azért kirekesztett, mert nem felelnek meg a társadalmi elvárásoknak. Többször elhangzik a történetben, hogy egy nő ne gondolkodjon, ne akarjon minél többet megtudni a világról, ne akarjon saját egzisztenciát, csak házasodjon jó családba és vezesse jól a háztartást. De erre se Isabelle, se Tavi nem képes. Mindketten megmutatják az őket körülvevőknek, hogy egy nő feladata nem csupán a háziasszony szerepére korlátozódik, hogy a gondolkodás és az új utáni vágy nem csak a férfiakat illeti meg. Tavi egy női Albert Einstein, aki imád elveszni a matematikai, filozófiai, természettudományi szakkönyvek világában, és próbálkozni, kísérletezni, mert hajtja előre a kíváncsisága. Isabelle pedig férfiakat háttérbe szorító bátorságról tesz tanúbizonyságot az egész regény során. Meg is feddik emiatt, menjen vissza a házba, majd a férfiak megvívják a csatát. De hát nem ez lett volna a vége, ha Isabelle természetének hátat fordítva kötögetett volna az otthon melegében, míg kint dúl a háború.
Ezek miatt igazán tanulságos könyv a Stepsister. Egyedi, inspiráló, mondanivalóval teljes. Nagy meglepetést okozott, hiszen teljesen különleges oldaláról mutatott be egy jól ismert történetet, és felteszi a kérdést: Kinek van nagyobb hatalma, a sorsnak vagy a véletlennek?
Borító:
Lélegzetelállító ez a borító. Kellően illik az alcímhez. Könnyen rájöhetünk a kép alapján, melyik mesét is veszi alapul a regény, hiszen egy törött üvegcipellő látható a borítón. A fekete háttér pedig mindezt alátámasztja. Nagyon tetszik, szuper megoldás, egyszerűen imádom!
Összességében:
Jennifer Donnelly egyedien formálta meg a szokványos Hamupipőke-történetet, csavart rajta egyet, és nem a hercegnőt állította a középpontba, hanem a két mostohatestvér oldalát tárta az olvasók elé. Nagyon érdekes, hogyan válik egy közismert mese gonoszából mégis egy szerethető karakter, akiért izgulhatunk, akinek a sorsát a szívünkön hordhatjuk.
Az írónő meghagyott mesei és mitologikus elemeket a regényben, ezáltal is színesebbé lett az amúgy is különleges paletta. Ahogyan Isabelle-nek belső utazást kell tennie a szívébe, úgy mi, olvasók is átértékeltük mindazt, ami a mi szívünkben rejtőzik. Ez a történet ösztönöz az önismeretre, bemutatja a morális és az értékek nélküli jellemet, valamint egy izgalmas kalandra hív minket, melyben a gonosz mostohatestvérek talán nem is olyan rosszak, mint amennyire azt eddig hittük.
Azoknak ajánlom, akik egy kivételes mesefeldolgozásra vágynak, igazi kalandokra, emberi szereplőkre, akik hibáznak, de sosem felejtik el, melyek is az igazi értékek.
Oldalszám: 400
Kiadó: Maxim
Kedvenc karakter: Isabelle de la Paumé
Kedvenc idézeteim:
"A csont és bőr kutya, aki az ajtód előtt megjelenik. A törött szárnyú madár, akit ápolsz és felgyógyítasz. A keservesen nyávogó, tehetetlen kismacska, akit az út mentén találsz. Azt hiszed, megmented őket, ugye? Ugyan, gyermekem! Hát nem érted? Ők mentenek meg téged."
*
"– Úgy vélem, mindannyian követünk el hibákat. Az a lényeg, hogy ne hagyjuk a hibáinkat eluralkodni magunkon. Ne hagyjuk, hogy ezek határozzanak meg minket."
Most nagyon meghoztad hozzá a kedvemet. Tavaly óta a polcon csücsül, vagyis leginkább a kupac alján van, de amint végeztem az idénre betervezett listáimmal, lehet, hogy ezt előre veszem :)
VálaszTörlésEnnek nagyon örülök!❤
TörlésMillió puszi :*