Brigid Kemmerer - Sötét, magányos átok

  HANGULAT                                MOLY                                        2021

"Egy ​elátkozott birodalomban… a szerelem a legsötétebb zugokba kényszerül.  Légy szerelmes, törd meg az átkot!  

Rhen herceg, Emberfall trónörököse azt hitte, minden rendben lesz. Bár egy nagy hatalmú varázslónő megátkozta, és arra ítélte, hogy folyamatosan újraélje a tizennyolcadik évének őszét, ő biztosra vette, hogy ha egy lány beleszeret, azonnal megmenekül. Azonban minden ősz végén gonosz, kíméletlen bestiává változik.  És elérkezett az utolsó ősz…  

Harperhez sosem volt kegyes a sors. A családja romokban, a bátyja pedig, aki képtelen összetartani a családot, folyamatosan alábecsüli őt. Harper már korán megtanulta, hogy csak kemény küzdelmek árán boldogulhat. De amikor egy embertársa megmentésére siet, hirtelen Rhen elátkozott világában találja magát.  

Törd meg az átkot, mentsd meg a birodalmat!  Herceg? Szörny? Átok? Harper azt sem tudja, hol van és mit higgyen. De ahogy egyre több időt tölt el Rhennel a mágikus birodalomban, lassan megérti, mi minden forog kockán. És amikor Rhen rájön, hogy Harper nem csak egy újabb meghódítandó nőnemű, ismét feltámad benne a remény. De hatalmas erők állnak szemben Emberfall-lal… Vajon ha megtörik az átok, az elég ahhoz, hogy megmentse őket és a birodalom népét a teljes pusztulástól?" 

Brigid Kemmererrel az első találkozásom enyhe csalódás volt. Évekkel ezelőtt olvastam a Vihart, az Elementál sorozat első részét, de nem kerültünk egy hullámhosszra. Lehet, ma már más lenne a véleményem, végtére is eltelt fél évtized azóta. Ugyanakkor a Sötét, magányos átok valamiért vonzott magához. Sok pozitív visszajelzést hallottam róla azoktól, akik eredeti nyelven már olvasták, a borító pedig első látásra szerelem volt. Ezt csak tetézte, hogy a történet alapja a jól ismert Szépség és a szörnyeteg mese, a retellingekért pedig egyenesen rajongok. Így mindent egybevéve pont egy olyan regénynek tűnt, amit imádni fogok. 

És nem is volt ez másként. 

A Sötét, magányos átok már az elején olyan hatást kelt, hogy az olvasó tudja, itt a helye. A lapok között. Rhen felfedi előttünk a titkát - egy elátkozott kastély rabja, és minden ősszel vérengző szörnyeteggé változik, amíg meg nem leli az igaz szerelmet. A szörny nem ismer kegyelmet, a herceg a saját családjával, testőreivel, és az összes palotabelivel végzett, és minden szezonban rettegésen tartja Emberfall lakóit. Rhennek egy utolsó esélye maradt, hogy megszabaduljon az átokról, hogy megtalálja azt a lányt, aki viszont szereti őt mindannak ellenére, amivé válik, és amit elkövetett a múltban. 

Harper családja a csőd szélén áll. Édesapja akkora adósságokba sodorta őket, hogy fivérének nincs más választása, mint illegális úton pénzhez jutni. Harpernek csupán őrködnie kell, de időközben arra lesz figyelmes, hogy a sikátorban egy férfi próbál elrabolni egy ájult lányt. A lelkiismerete nem hagyja ezt szó nélkül, nekitámad egy vascsővel. Arra viszont álmában sem gondolt volna, hogy néhány másodperc múlva egy másik világban találja magát egy elvarázsolt kastélyban egy herceg és a - rablónak hitt - testőrparancsnok társaságában. Harper első gondolata a menekülés, de amikor szökni próbál, az életét a Rhen íjainak és pontos célzóképességének köszönheti. A trónörökös szembesül a népe hányattatott sorsával, a közeli ország kémjeivel, akik az uralkodó nélkül hagyott országot akarják bevenni, valamint a hiedelemmel, miszerint a királyi család önző módon inkább elmenekült az Emberfallt veszélyeztető fenevad elől, minthogy biztosítsa a lakosság védelmét. Az emberek éheznek, csalódottak, és úgy érzik, elhagyta őket a szerencse. Vajon Rhen képes megadni nekik a reményt? És felfedi előttük a valódi kilétét? 

Hiábavaló lenne tagadni, egyszerűen imádtam ezt a regényt! A Szépség és a szörnyeteg az egyik kedvenc mesém, így a történet már valóban az első pillanatban megvett magának. Brigid Kemmerer ugyanakkor ezt az alapot tovább színesítette különféle mesei szálakkal - megjelenik benne egy fiatal lány, aki férfiakat meghazudtoló kitartásával bekerül a királyi gárdába, de találkozhatunk egy gonosz varázslónővel is, akit a kegyetlenség éltet. 

"– Mindig ámulattal tölt el, hogy a legsötétebb reménytelenségből is van kiút."

Ám ami miatt igazán kedvelhető lett a regény, azok a benne szereplő emberi vonású karakterek. Harper egy betegséggel küzd, ami miatt nehezen megy neki a járás, sántít, egyszóval nem egy szokványos hercegnő-alapanyag. Ami a szívén, az a száján, nem engedi, hogy irányítsák, ez olykor felesleges galibához vezet, máskor viszont elképesztő bátorságról tesz tanúbizonyságot. Sokszor éreztem, hogy meggondolatlan lány - de talán épp az hatna mesterségesen, ha 17 éves kora ellenére állandóan bölcs és megfontolt lenne. Ugyanakkor mégiscsak szerethető karakter minden elsietett cselekedete ellenére is. Elhivatott, egyszerűen mindenkit meg akar menteni, és nem nyugszik addig, míg meg nem találja az ennek megfelelő megoldást. De van egy pont, amikor rá kell jönnie, hogy olykor választani kell, hogy ragadozó lesz, vagy préda. Az Emberfallban töltött idő rákényszeríti a lányt, hogy átgondolja - mit érdemes feláldozni és miért. Aranyból van a szíve, gondoskodni szeretne az emberekről, ez viszont minden tekintetben egy hercegnői jellemvonás. 

Rhent még ennél is könnyebb megszeretni. Az átok kétségtelenül megváltoztatta őt mint embert, erre a visszaemlékezéseiből következtethetünk. Szándékosan kereste a bajt, provokálta az embereket, majd kárörvendett a nyomorukon. De miután családja és más emberek vére tapad az ő kezéhez, elementáris bűntudat gyötri, és nem gondolja, hogy a tettére lenne bocsánat. Még akkor sem, ha valójában nem szánt szándékkal cselekedte ezeket, hanem a szörny végzett mindenkivel a felsoroltak közül. Harpernél jóval megfontoltabb, igazi stratéga. Ez neveltetésének is származéka, ugyanakkor az idő másként telik a Vasrózsa falai között - Rhen végtére is több mint 300 éves. Reálisabban látja a világot, a problémákat, mint a lány, aki sokszor előbb cselekszik, minthogy átgondolná a helyzetet. Brigid Kemmerer összetetten és annál szerethetőbben alkotta meg a herceget, míg végül egy olyan főhőst kaptunk, akinek helyén van a szíve, de mégis tekintélyt parancsoló a kiállása. Rhennek pedig a múltbeli sérelmeket önmagában kell tisztáznia, önmagának kell új lapot adnia, és rá kell ébrednie, hogy azon már nem tud változtatni, de a jövőt, az ország sorsát a kezébe veheti, és lehet egy olyan vezető, akire felnéz Emberfall. 

És hogy teljes legyen a sor, beszélek Greyről is, a parancsnokról, aki elhozta a lányt Washingtonból Emberfallba. Ugyan nagyon megkedveltem Rhent, a kedvencem a kötet során végig Grey volt. A királyi gárda parancsnoka maradt egyedül életben a palotában élők közül, mindenki mást elpusztított a szörny. Elmenekülhetett volna, de nem tette. Felesküdött a koronára, felesküdött Rhen védelmére és szolgálatára, és kész akár az életét is adni érte. A hűség a szememben rendkívüli erény - Grey pedig ennek a mintaképe. Nem tudom, hogy lehet valaki egyszerre közvetlen és távolságtartó, de rajta ezt éreztem. Ellentétes pólusok kiegyenlített egyensúlyát. És kíváncsian várom a folytatást, amiben ő kapja a főszerepet.

Ám az összetett karakterisztika mellett nem szenvedünk hiányt izgalmakban sem. A Sötét, magányos átok teljes mértékben lebilincselt, nehezen tudtam elszakadni a lapoktól, hogy visszatérjek a valóságba, és minden egyes percben visszakívánkoztam Emberfallba. Tanulságos történet a tiszta szerelemről, mely elenged, hogy aztán magadtól visszatalálj hozzá. Ami nem zár ketrecbe, hanem engedi, hogy szárnyalj. És aminek a hangját akkor is meghallod, ha nem vagy önmagad. 

Borító:
Egyszerűen gyönyörű. Nagyon szeretem a kék színt, és ez a sötét, mélykék az egyik legszebb árnyalata. A cím betűtípusa nem túl cirádás, mégis feltűnő, vonzza a tekintetet, és úgy van kialakítva, hogy illjen a háttérnek szolgáló tövises növényhez. Bámulatos és egyedi!

Összességében:
Szerelem-könyv a Sötét, magányos átok. Beszippantott már az elején, és onnantól nem volt megállás. A történet, a karakterek, a tudat, hogy egy mesefeldolgozás csak hajtott előre, és egyszerre vágytam a kalandra, amit nyújtott, és féltem attól, hogy véget fog érni.
Brigid Kemmerer tehetségesen szőtte a regény hálóját, kiszámíthatatlan volt, mégis emberi, ez pedig igazán kivételes vonása a történetnek. A szereplőket azonnal megkedveltem, a szívemen viseltem a sorsukat.
Mesés, különleges és varázslatos alkotás.

Azoknak ajánlom a Sötét, magányos átkot, akik szeretik a mesefeldolgozásokat, a fantasy-birodalmat, az izgalmakat, kalandokat, mely meg van fűszerezve egy csipetnyi romantikával, erényekkel és a nemes lélek összetevőivel. 

Oldalszám: 528
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Grey
Kedvenc idézetem:

"– Hát te honnan csöppentél ide?
– A legsötétebb rémálmodból – vágom rá."