2015. október 29.

Anna Todd - Miután

Sziasztok!

Ez lenne az első kritika, amit írok, így nyilvánosan a könyvekről. Azért ezt választottam, mert már az elején megfogott. Magával ragadott. Aztán addig húzott, míg azt nem mondtam, hogy igen, ez a kedvenc könyvem. 
Nem is húznám tovább a szót, remélem tetszeni fog. 

HANGULAT                                MOLY                                         2015


"Volt egy időszak Tessa életében, amikor még nem ismerte Hardint, de miután találkoztak, az élet megváltozott. Tessa igazi jó kislány. Egy rendes fiúval jár már évek óta, vannak tervei, ambíciói, és az anyja ügyel rá, hogy az élete a megfelelő irányban haladjon tovább. Aztán elsőévesként beköltözik az egyetem kollégiumába, és találkozik Hardinnal. Azonnal feltűnik neki a tetovált, piercinges fiú, aki angol akcentussal beszél, és mindenben különbözik attól, amit Tessa az addigi életében megszokott. Hardin rendkívül mogorva, sőt kifejezetten ellenséges vele, és a viselkedése miatt Tessának gyűlölnie kéne őt. Gyűlöli is, amíg egy este egyedül nem maradnak a fiú szobájában. Tessát megragadja a fiú sötét személyisége, és amikor megcsókolják egymást, olyan szenvedély támad fel benne, amilyet még sohasem tapasztalt. Hardin hol gyönyörűnek nevezi, hol egy szó nélkül eltűnik, mintha egyáltalán nem érdekelné. A nemtörődöm viselkedése és a gorombasága ellenére Tessa úgy érzi, ha sikerül mélyre ásnia, megtalálja az igazi Hardint a hazugságok felszíne alatt. Hardin újra és újra eltaszítja, de csak azért, hogy aztán még közelebb vonja magához. Tessának megvan a tökéletes barátja. Miért igyekszik ennyire legyőzni a saját sértett büszkeségét, és Hardin előítéletét a rendes lányok iránt? Talán azért, mert ez szerelem?"

Kezdem úgy, hogy nagy Directioner vagyok, és miután meghallottam, hogy egy Harry Styles fanfictiont adnak ki könyvben, kis híján elállt a szavam, és rögtön tudtam, nekem kell majd. Kiadták, örültem, sőt, le is töltöttem. Láttam, hogy sokan előrendelték, visszaszámoltak a megjelenés dátumáig. Nem telt bele pár napba, és az egész One Direction csoport ettől a könyvtől zengett. "Harry-t miért pont Hardinra váltották, mikor lett volna sokkal jobb H betűs fiúnév is?" Ezen én máig lovagolok... "Hardin milyen édes!" Most már osztom a véleményüket. "Milyen perfect ez a könyv!" Szintén egyetértek. De sokáig nem törődtem vele. Csak hagytam, hadd porosodjon az ebookomban. De mire való egy családi utazás, ha nem olvasásra? Erdély. Wifi nuku. Laptop nuku. Csak a könyvek segítségét hívhattam. Azon a héten kilenc történetet olvastam el. Egyiket befejeztem, rögtön előkaptam a következőt. Szerencsémre vagy éppen szerencsétlenségemre, ez épp este tízkor történt, de nem voltam fáradt, így előkaptam a várva várt Aftert. Hajnali négyig fent voltam, és olvastam. Egyszerűen nem bírtam letenni. Nem fáradt el a szemem, pedig hat órán át bámultam a kijelzőt. Mindig azzal nógattam magam: Csak még egy fejezetet. Aztán az utolsó ilyennél a Köszönetnyilvánításnál találtam magam.


Drága, tökéletes főszereplőnk, Tessa beiratkozik az egyetemre. Minden olyan lány, aki szürke kisegérnek hiszi magát, azért mert okos, olyan akar lenni, mint ő. Szép, bár a ruháin meglátszik, hogy nem az a tipikus divatguru, de azért ettől még nem lesz alapjáraton csúnya. És van egy tökéletes pasija, aki szereti, és mindenben támogatja őt. Bár szerintem már itt lehetett tudni a végét ennek a relationshipnek, mivel általában a távkapcsolatok halálra vannak ítélve, könyvekben pedig végképp.
Szerencséjére vagy éppen szerencsétlenségére egy olyan lánnyal rakják egy szobába, aki teljesen az ellentéte Tessának. Rocker, piercinges, bulizós. És mint kémiából megtanulhattuk: Hasonló természetű oldószer, hasonló természetű oldott anyagot old. Ami igaz a barátságokra is. A lány barátai között rálelünk Hardinra, aki fogalmazzunk úgy, nem épp az anyák kedvence, hiszen egy tetkós, piercinges hapsiról beszélünk. Természetesen az elején a fiú egy seggfej, bocsi a megfogalmazásért, de tipikusan erre a fajta fiúkra szokták ezt mondani. Goromba, mogorva, és szereti bánatában a sárga földig inni magát, nem törődve Mr. Májjal.
De hogy alakul ennek a két teljesen különböző tininek az élete? Bocsi, de én nem árulom el.

Spoilert tartalmaz!

Ha fel lehet sorolni hibát ebben a könyvben, akkor az az lenne, hogy az egész könyv/sorozat egy ördögi körforgás. Hardin megbántja Tessát - Veszekszenek - Hardin bocsánatot kér - Boldogok - Megint megbántja - Megint #Hardinegypöcs idő van - Hardin bocsánatot kér - Békülős szex - Minden happy. Persze sok fordulattal vegyítve az egész, így ez az olvasás közben fel sem tűnik, csak így visszagondolva rá. A rengeteg csavar a sztoriban egyszerűen, ha elkezded olvasni, nem enged el a karmai közül, mert mindig valami történik a fent említett ördögi körben, amitől mégis inkább izgalmasnak hat, mint ismétlődő dolognak. Aztán egy másik fiú is bejön a képbe, méghozzá nem is akárki! Hős szerelmesünknek vetélytársa akad, persze nem túl komoly, de azért amikor katyvasz van Hardin körül, tudjátok, jól jön egy B terv... Nem lövöm le a végén a poént, de százas zsepi, és valaki melléd, aki becsukja a szádat, miután nyitott szájjal bőgtél a ledöbbentségtől, nagyon ajánlatos.

Karakterek: 
Kezdjük Tessával. Mint fentebb említettem, ő az olyasmi, amire sok lány vágyik, csak hozzá kéne tenni egy kis divatérzéket. Tipikusan az a történetkarakter, csupaszív kisleány, néha idióta, meg nem értett cselekedetekkel, párszor irritáló nyavalygásával, de azért ezt még nem nyomja SZJG Reni szinten. Nem sok főszereplő lány karaktert szeretek, de ő köztük volt.
Hardin: Seggfej. Mind a hét betűjével. Arrogáns seggfej. De, valamiért mindig ezekhez a fiúkhoz vonzódom jobban, mint a lányok durván 90%-a, így nagyon tetszett a karaktere. Igyekezett megváltozni, ahogy egyre többet kezdett érezni a lány iránt, de pasiból van, mennyire menne neki? Szívemhez nőtt, az az igazság. Olykor pöcsfej módjára viselkedik, igaz, de azért nagyon szerethető karakter, ahogy a főszereplő lány is.
Steph: Második kedvenc karakter. Nagyon jól ki lett találva, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A kívül punk, belül életvidám, kedves csajszi. Aranyos, hogy ennyit törődött Tessával, próbálta figyelmeztetni, de néha az ember, amikor szerelmes, igen csökönyös tud lenni, ezt tapasztalatból is mondhatom!
Zed: Sajnos az ő szemszögéből nem tudhatjuk meg a dolgokat, és nem tudom, mit higgyek róla. Tessa szemszögéből egy kedves srácnak tűnik, aki szimpla haver, bár nyilvánvalóan többet érez Zed a lány iránt. De ha Hardin szeméből nézzük a dolgokat, ő olyanokat mond el a fiúról, amit a lány tagad. Bár ki tudja, lehet hogy csak a féltékenység beszél Hardinból, de az is lehet, hogy komolyan igaza van, és nem olyan jótét lélek ez a Zed, mint azt váltig hisszük...
Molly: Na ő az, akitől agyfaszt kaptam, bármikor, amikor megjelent a színen. Oké, nem bírja Tessát, de akkor sicc. Eriggy, senki sem kíváncsi rád. Bon Voyage! De úgy látszik, nem ért se magyarul, se franciául, így maradt idegesíteni az agysejtjeim.
Landon: Tipikus könyvmoly, de első hallásra azt hiszi az ember, nem lesz semmi köze a történethez, ezzel mekkorát téved... Amúgy meg, jól bele lett ágyazva, nagyon tetszik ez a szála is a sztorinak. Nem csak Tessa egyik legjobb barátja, de még... Mondjam még? :D

Borító: 
Egyszerű, talán túlságosan is. Meg lila. Nagyon lila. Fradisok megértik a helyzetem. :D
Ha csak simán meglátnám valahol, nem hiszem, hogy felfigyelnék rá, maximum a kissé rikítós színe miatt. De hát nem kell minden kinézetnek ugyanolyannak lennie, hiszen a történet még fontosabb...
Sajnos sokszor esünk (én is) abba a hibába, hogy a borító alapján ítélem meg a könyvet, és ez sokszor beválik, de talán annál többször nem. Rossz szokás, tudom...

Összefoglalva: 
I-mád-tam.
Szó szerint. Mint azt a fentiekben is elmeséltem, igen hamar kivégeztem, és ez az írónő nagyon jó stílusának és a történet érdekességének köszönhető.
Többen is igazolhatják, hogy szó szerint letehetetlen.


Oldalszám: 498
Kiadó: Gabo Kiadó

Kedvenc karakter: Hardin Scott

Kérdéseim olvasás utánra:
- Neked mennyire volt szimpatikus Hardin az elején? Aztán változott a történettel párhuzamosan?
- Te mit csináltál volna Tessa helyében, mikor kiderült a végén az igazság?
- Mekkorát csalódtál az utolsó fejezetben Hardinban? Ha egyáltalán csalódtál...

Sok sok sok csillaggal még... <3


Nagyon szépen köszönöm, hogy végigfutottátok a kritikát, ha olvastad már a könyvet, vagy esetleg miután ennek a kritikának a hatására nekikezdtél, és van kedved, válaszold meg ezeket a kérdéseket. 

22 megjegyzés:

  1. Kedves Barby!
    Imádtam a kritikádat!
    Kérdéseidre a válasz:
    Az elején Hardin nem volt szinpatikus, de mivel nagyon nagyszázalékban vonzanak a rossz fiúk..elérte, hogy maximálisan ráfigyeljek...szaval nem volt szinpatikus, de valahogy még is (nem tudom mennyire érthető a kesze-kusza mondatom :) )
    Hogy mit csináltam volna Tessa helyében?- Hát ez egy nagyon fogós kérdés...természetesen biztosan nagyon mérges lettem volna..., de átgondolva rájöttem volna, hogy valami nagyon nagy dolog van a cselekedeteinek a hátterében nem csak annak az egy "orbitális hibának" a hátterében, hanem úgy az egész viselkedésének, és cselekedeteinek hátterében...szaval sok gondolkodás után megpróbáltam volna kideríteni az igazságot és segíteni.., de ezt így könnyű mondani...végül is nem sokban különbözik a cselekedetünk... olvasva a folytatást..
    Mekkorát csalodtam Hardinban? - Igazság szerint számítani lehetett rá, hogy jön valami, valami nagyon nagy dolog...szaval vártam, még is kisebb meglepetés ként ért, de nem csalódtam benne, hisz valahogy a karakteréhez illett..., ha lehet ilyet mondani...
    Köszönöm, hogy olvashattam, a kritikádat és ezáltal így külsőleg olvasva egy másik ember véleményét kicsit, ha lehet ilyet mondani még mélyebben látom azokat a dolgokat amelyeket én is átéltem a könyv olvasása közben.
    szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdésekre, és hogy tetszett a kritika, és ilyen mélyen érintett :) <3 Meg azt is, hogy te voltál az egyik első kommentelő <3 Köszönöm <3

      Törlés
  2. Ugyan az olvasáshoz nem kaptam kedvet, hisz ez nem az én ízlésem, de szép kerek kritika lett belőle. Grat ;)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Igaz,én már a 2. részét is kivégeztem (2 nap alatt,nem tudtam letenni). Nekem Hardin a legelején is szimpatikus volt,aztán már megimádtam a fejét (a 2.részben már egyenesen sírtam,kajak,annyira aranyos. 5 oldalas levelet írt,egyemmeg♥ De nem spoilerezek). A végén kicsit meghökkentem rajta hogy "Úristen,Hardin,ezmegmivolt??" Kb. 2 napig durciztam rá, de sejtettem hogy ez a dolog sántít,nem olyan rossz a mi Hardinkénk,ami később bár gyanúból ténnyé változott.
    Tessa helyében biztosan nem egy másik fiúhoz szaladtam volna hogy "na akkor húzzunk el ketten". Valszeg maradtam volna,én szeretek mindent megbeszélni másokkal.
    Hardinban csalódtam -e? A vége meglepett,de nem. Mollyt átkoztam,hogy mi a rákért avatkozik bele :'DD De ha elolvasod (vagy elolvastad már) a 2. könyvet rá fogsz jönni hogy nem kell nagyon csalódni benne :D


    Szép kritika lett,és már alig várom hogy kihozza a futár a 3. könyet.ah*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. Igen, már a másodikat is olvastam, majd jön róla is a kritika.
      Én is nagyon várom már a harmadikat, találtam belőle egy kis szösszenetet, már azért is ugrottam, mint egy csepp vízért a Szaharában :D

      Törlés
  4. Drága Barby!
    Már nagyon vártam,hogy valaki értelmes,szépen megfogalmazott kritikát írjon erről a könyvről. Sajnos még nem volt szerencsém elolvasni,de a bejegyzésed után mindenképpen el fogom.:)
    Számomra az volt a legfurcsább,hogy igaz,az eredeti verzióra,de külföldön mindenki azt mondta,hogy borzalmas.Mind a három részre. Itthon pedig még egyetlen negatív visszajelzést sem találtam a könyvről,úgyhogy fogalmam sem volt,hogy mit csináljak.
    Így viszont remélem,hogy a könyvesboltban van még pár darab az első részből. :D
    All the love,
    Emilia 💙

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért, hol laksz, ahol az embereket fel kell világosítani arról, MI A JÓ? :D És örülök, hogy tetszik, remélem tényleg akad a könyvesboltban :) <3

      Törlés
  5. Barby. :)

    Nos, a kritikáddal egyet kell értenem - ami egyébként pazar lett, grat -, bár én a Larry-s változatért vagyok meghalva, a kettő egy és ugyanaz. Imádom, egyszerűen fantasztikus. A névváltoztatásról negatív véleménnyel vagyok, de hát ez egyéni szociális probléma. :)
    A válaszok:
    1, pasiból van, kamasz, sötét háttérrel, szóval ilyennek, sőt, sokkal rosszabbnak képzelném el egyébként. Változott persze, de ez így van. Ránézel valakire, akaratod ellenére kialakítasz egy véleményt az adott személyről. Majd amint megismered, előveszed a képzeletbeli hibajavítódat vagy radírodat és nekiállsz módosítani a tényeket.
    2, Valószínűleg ugyanazt, mint Tessa ( aka. Louis from Larry version ). Sokan biztos azt mondanák, hogy magabiztosabban kezelnék a helyzetet, visszavágnának szóban csúnyán, plusz pár pofon. De megnézném azt, aki erre képes lenne abban a lelkiállapotban.
    3, Persze, hogy csalódtam. Senki nem örülne egy ilyen nyilvános megaláztatásnak. A bizalom fontos és az itt elveszett. Tudod, megszerezni nehéz a bizalmat, megtartani mégnehezebb, elveszíteni viszont egy szempillantás is elég.

    Ennyi lettem volna. :)

    Csók, puszi
    Rina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire tetszett, és waaaa, annyira jó, hogy Directioner vagy <3 Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdésekre, és hogy tetszett a kritika <3

      Törlés
  6. Szia!
    Szokásodhoz híven kitűnően fogalmazol, ráadásul meggyőzően. Hiába, hogy Directioner vagy, nem voltál elfogult.
    Tudod, hogy én nem vagyok az, de kedvet kaptam az olvasáshoz. Ha egyszer megszerzem a könyvet, szorítani fogok rá időt :)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit <3 Örülök, hogy ennyire tetszett a kritika, hogy még el is olvasod! :)

      Törlés
    2. Válaszok:
      1. Egyáltalán nem volt szimpatikus és a későbbiekben ez csak egy kicsit változott. Legszívesebben felpofoztam volna párszor, akármilyen durván hangzik. Máskor viszont nagyon aranyos volt.
      2. Ugyanígy kiakadtam volna. Persze, szeretek az embereknek második esélyt adni, de ez több volt a soknál.
      3. Semekkorát, mert valahogy éreztem, hogy nem teljesen tiszta a srác.

      Törlés
    3. Nemtudom, én azt hittem, megjavult vagy valami, de erre... pff...De azért a szívem csücske <3

      Törlés
  7. Szia.
    Tetszett a kritikád,nagyon jól írsz.
    A könyvet is nagyon szeretem,sõt már a 2.részét is elolvastam. Már alig várom,hogy a 3. rész is meglegyen.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Barbi!
    Itt is vagyok a válaszaimmal. :D
    1. Nekem bejött ez a visszautasíto, flegma stílus és ez az érzésem a történet során csak egyre nőtt.
    2. Ugyanezt. ( Bár Hardin maga egy perfect fél isten, de azért köcsög volt.)
    3. Hatalmasat. Azt hittem, hogy happy,lesz minden, de.. Jézusom. Ennek ellenére is imádtam. *-*
    Köszönöm, hogy elküldted! <3
    Ölel: a másik bőgőmasina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondom, valamiért a népnek mindig a flegma badboy jön be, pedig a cuki, aranyos pasik is milyen édesek. <3
      Puszi <3

      Törlés
  9. Szia Barby!Szerintem is fantasztikus a Miután című fiction könyv.A kérdésekre a válaszok:
    1.Először mikor elkezdtem olvasni,kicsit megijedtem úgymond,hogy egy rossz fiú is jelen van a sztoriban,de aztán valahogy megkedveltem a karakterét,minden beszólásával,arrogáns cselekedeteivel együtt.
    2.Valahogyan biztosan kiderítettem volna az igazságot az tuti!
    3.Csalódtam benne...eléggé,de szerintem ilyen szempontból jobb és izgalmasabb az egész könyv,hogy nem a megszokott happy end lesz a vége...☺
    Ui.:Jó a blogod Barby!

    VálaszTörlés
  10. Szia Barby!Szerintem is fantasztikus a Miután című fiction könyv.A kérdésekre a válaszok:
    1.Először mikor elkezdtem olvasni,kicsit megijedtem úgymond,hogy egy rossz fiú is jelen van a sztoriban,de aztán valahogy megkedveltem a karakterét,minden beszólásával,arrogáns cselekedeteivel együtt.
    2.Valahogyan biztosan kiderítettem volna az igazságot az tuti!
    3.Csalódtam benne...eléggé,de szerintem ilyen szempontból jobb és izgalmasabb az egész könyv,hogy nem a megszokott happy end lesz a vége...☺
    Ui.:Jó a blogod Barby!

    VálaszTörlés