2016. január 28.

Anna Todd - Miután boldogok leszünk

HANGULAT                                MOLY                                             2016

"Tessa és Hardin kapcsolata eddig minden nehézséggel dacolt, de vajon boldogan élnek majd, amíg meg nem halnak? Miután boldogok leszünk, az élet már soha többé nem lesz olyan, mint volt. Tessát és Hardint már elég meglepetés érte. A köztük lévő kötelék erősebb, mint valaha, de az újabb és újabb kihívások alapjaiban rengetik meg a kapcsolatukat, és Hardin áthatolhatatlannak hitt páncélján is rést ütnek. Miközben mindkettejük családjáról megdöbbentő titkok kerülnek napvilágra, egyértelművé válik, hogy nem is különböznek annyira egymástól. Tessa már nem az a kedves, egyszerű, jó kislány, mint amikor megismerte Hardint, és Hardin sem ugyanaz a szívtelen, mogorva fiú, akibe Tessa beleszeretett. Tessa már megérti a Hardinban kavargó sötét érzelmeket, és tudja, hogy csak ő csillapíthatja le, amikor ezek a démonok a felszínre törnek. Hardinnak szüksége van rá. De minél több részlet derül ki Hardin múltjából, ő annál zárkózottabb lesz, el akarja magától taszítani Tessát, és mindenkit, aki közel áll hozzá. Eljön az az idő, amikor Tessa már nem biztos abban, hogy önmaga feláldozása nélkül meg tudja menteni Hardint. Megéri-e a szerelem, hogy feladja érte a saját egyéniségét? Nem akar meghátrálni, de igazából kiért harcol? Hardinért vagy saját magáért?"

Mint tudjátok már, imádom ezt a sorozatot. Eszméletlenül, ezért amikor kiderült, hogy már előrendelhető, kaptam is az alkalmon, és megrendeltem, amit nem sokkal később (oké, számomra felért egy örökkévalósággal) írtak, hogy mehetek érte, mivel megérkezett a boltba. Fel nem tudjátok fogni, mekkora volt az örömöm akkor, csak sajna délután volt, én meg lusta voltam még átöltözni, meg elcammogni a hidegbe a buszhoz meg minden, így hagytam az egész herce-hurcát hétfőre. Még egy okom volt, hogy várjam a suli végét.  Sikongattam majdnem, mikor végre a kezemben tarthattam, ölelgettem, mint egy plüssmacit, persze vigyáztam rá, hogy ne sérüljön, mivel előtte sok negatívumot hallottam a könyv minőségéről. Persze, az olvasásba a tézék is beleszóltak, tanulnom is kellett, így nem tudtam egyszerre elolvasni, pedig letehetetlen volt ez is, mint a többi. Lement a két doga, amit nagyon vártam (haha), és akkor... belevetettem magam a babzsákfotelbe. Már csak kétszáz oldal volt a végéig, már akkor gyászoltam, és terveztem, mikor fogom újra a kezembe venni. Aztán egyszer csak az Utóhanghoz értem. A szívem ezerrel dobogott, vártam a boldog befejezést, de azt nem, hogy befejezzem vele a könyvet. Ezek után minden egyes apró szót megrágtam jó alaposan, csak hogy minél tovább húzzam, de egyszer minden véget ér, még a jó dolgok is...

Mivel olvastátok a Miután elbuktunk-ot (ami a harmadik rész), nem újdonság, hogy azt mondom, egy nagy csattanóval indul az eleje. De nem csak azért, mert Hardin megtudja, ki is valójában a biológia apja. Kiborul, dühöng, beszél Christiannel, próbálja leinni magát a sárgaföldig, amit Tessa nem néz jó szemmel. De nem csak a fiúnak nehéz, hanem Vance menyasszonyának, Kimnek is, hiszen el kell viselje, hogy a jövendőbelije más nővel csókolózott. Azért ez sem valami kellemes érzés, bár tagadhatatlanul Hardinon nagyobb a nyomás. A fiú hazaakarja küldeni Tessát, mivel megint bekattan neki valami, és  nem hiszi, hogy elég a lánynak. (Pedig a vak is látja, hogy mennyire odavannak egymásért, csak néha Hardin nem bírja ezt felfogni.) Hardin nem tud mit kezdeni a haragjával, valamin le akarja vezetni, és felgyújtja Trish házát. Kedves nászajándék mondhatom. Kiabálnak Christiannel, aki magára vállalja az esetet, és elküldi Hardint. Itt már érződik, hogy kicsit elidegenülnek egymástól, mármint a két szerelmes, hiszen Hardin állandóan azt hajtogatja, hogy nem elég jó Tessának, és jobbat érdemel nála. Ez meglehet, de fogja már fel, hogy a szerelem nem ilyen! Miközben Tessa cuccaiért megy, hogy elhozza az egyik utcában letett kocsiból, találkozik egy régi ismerőssel, akivel régen bulizott. Visszaküldi a lánynak a bőröndöt egy Amerikába szóló repjeggyel. Egy darab repjeggyel. Tessa nem adja fel ilyen könnyen a harcot, elmegy és megkeresi Hardint, akit egy nagy buliban talál a szóban forgó régi haverja lakásán, és nagy meglepetésére a szerelmén egy csajszi mászkál félreérthető pózban. Azt hiszi, hogy több is történt köztük, persze, Hardin szerelmes, hogy történne? Végül Tessa enged, és nem akar egy újabb játszmába ütközni, eldönti, hogy elfelejti Hardint, amit már sokszor próbált, de most sikerülni fog. Eltávolodnak, hazamegy a lány, de a lakásukon nem mást talál, mint az apja holttestét. A megrázó élmény után Tessa némaságba burkolózik, de barátja, aki egyben Hardin mostohatesója, Landon felhívja Hardint, aki kijózanodik a "távol-maradni-Tessától"-itisből, és egy repülőjegyet vált Amerikába.
Hardin rájön, mennyire nagy (bocs) fasz volt, mikor elküldte élete szerelmét, és megint mazochista életmódba akart kezdeni. Megkeresi Tessát, aki immár nem Scottéknál, hanem otthon, Caroléknál fekszik a saját ágyában. Noah és anyja ápolja a lányt. Szerencsés, hogy van neki Noah, aki azok után sem hagyta el, nem nézett rá rossz szemmel, amit tett vele, mégpedig az elég indok lett volna ahhoz, hogy egy életre megutálja Tessát. Hardin persze bejut a házba, ki tudná távol tartani, ha hurrikán nagyságú akaraterővel közeledik? Ki akarja? Mindenki, hiszen Tessa ott fekszik némán, és tudják, hogy Hardin eddig is sok mocsokságot követett el a lány ellen, ez most miért lenne másképp? Jó kérdés. Váltig állítja mindenkinek, hogy megváltozott, de így van? Ezt a rizsát már hallottuk. Tessa megbocsájt neki, és visszaszáll az ördögi körforgásba? Ez csak rajta múlik...

Spoilert tartalmaz!

Tessa elutasítja egy ideig Hardin közeledést, de mint a történelmükben oly sokszor, most sem bírják sokáig a távollétet, de el kell viselni, hiszen a lány New Yorkba akar költözni hamarosan Landonnel, és a saját lábára akar állni, ami tisztességes, de komolyan.
Hardin meghívja Zedet, hogy legyen Tessával, legyen a barátja, ha már őt nem engedi közel magához, és akármennyire is utálja Zedet, a lány valamiért kedveli és a barátjának tartja. De Zed is csak barátként tekint rá? Nem éppen. Kihasználja az első alkalmat, mikor a lány sebezhető, és megcsókolja. Tessa erre mit válaszol? Eltolja magától Zedet, hiszen tagadhatatlan, hogy még Hardint szereti. Persze, a fiú nem érti, miért, hiszen annyi dolgot művelt vele a szóban forgó srác, miért szereti még mindig? Azt hitte, eljött az ő ideje, kivárta, míg Hardin megutáltatja magát Tessával, és a lány a nyakába omlik majd, és megkapja a happy endet. De a happy end a gonoszoknak nem jár, ugye? Beleesik a saját csapdájába, megpróbálja kiprovokálni Hardin haragját, de a fiú tényleg megváltozott. Olyan dolgokat vág a fiú fejéhez, amik egyáltalán nem történt meg, amit szerencsére a lány a saját fülével hallhat, és meggyőződhet arról, hogy Zed nem a jófiú.
Tessa mindig is szeretett volna anya lenni, de a nőgyógyásza rossz hírekkel állt elő: valószínűleg meddő. A lány kiakad, és borozgatni kezd, leissza magát szomorúságában. Bár Hardin úgysem akart gyerekeket, ez neki megkönnyebbülés, nem?
De még mindig nem akar beszállni az ördögi körforgásba, ami őket körülveszi. Megkéri Hardint, hogy tartsa tiszteletben a döntését, és ne kövesse addig (New Yorkba), amíg nem dönt.
Eltelik sok idő, ami nekem nagyon hiányzott. Hiányzott Hessa.
Tessa teszi a saját dolgát, dolgozik, de egyszer Hardin jön látogatóba, és a kedvenc párosunk ismét együtt tengeti a sorsát, eldöntik, hogy megpróbálják újra, de nem ők lennének, ha egy titok újra ki nem derülne. Titokban a fiú megírja a történetüket, aminek a Miután nevet adta. Persze, erre a lány kiakadt, hogy miért írta meg a történetüket, pedig abban ezer meg ezer, sőt millió aranyos szó van a szerelmétől, amiben leírja, hogy szeretett bele, De gondolkodnia kell ismét. Otthagyja a fiút, és két évig nem találkoznak.
Azt hinné az ember, minden jól alakul majd, erre történik ez. Nálam többször is eltört a mécses az olvasása közben, az utolsó ötven oldalt szintén végigsírtam, küzdöttem a könnyeimmel, de azok nem akartak elapadni.
Aztán két év múlva megint találkoznak. Ismét egy idegrengető pillanat. Mi történt azalatt a két év alatt? Hardin visszaváltozott? Két év sok idő... Fúr minket a kíváncsiság, visszatért-e a fiú a régi szokásaihoz? Még szép, hogy nem. Tessa örökre megváltoztatta az életét, akár tetszik neki, akár nem.
Egy esküvőn találkoznak ismét, ami nem akárkié, hanem Landoné. A mi Landonünk feleségül vesz valakit! Persze, Hardinék újra egymásra találnak, szerencséjükre, mert ha nem tették volna, megkerestem volna őket, és azzal az aranykalapáccsal csaptam volna le a fejüket, aztán egymás mellé tettem volna a koporsójukat, mert ők akkor is Hessa!!! Oké, talán ez egy kicsit morbid volt :D
Hardin ismét megmutatja, mennyire megváltozott, feleségül kérte Tessát, a nagy hévben, mennek Las Vegasba! Mindketten ezt akarják, nem? Akkor miért ne?
Persze, Hardin tudja, hogy Tessa valójában nem csak egy eldugott vegasi kápolnában szeretné tartani az esküvőjét egy nyomorult cicanadrágban, ezért mikor a lány elalszik, visszafordul, hogy örömet okozzon neki. Itt már annyira sírtam, hogy nagyon...
A tökéletes pár együtt van, megindulhat a babaprojekt, ez is mutatja, hogy Hardin mennyire megváltozott. Több év telik el a fejezetek között, a kis jelecske pozitívat mutat, nem is akarják elhinni, hiszen Tessának elég nehéz teherbe esnie, de sikerült. De sajnos elvetél. Magába roskad, bár itt vártam volna, hogy Anna jobban leírja az egészet, nem csak egy kis pillanatot kapunk belőle. Aztán megint két év telik el, Tessának és Hardinnak megszületik az első gyereke, Emery, aki teljesen az apjára ütött személyiségben. Most hat év telik el, már a második poronty van úton a Scott családba, aki egy fiú lesz, Auden. Most tíz év telik el, a két gyerek már tinédzser, ez az utolsó fejezet.
Anna betekintést enged nekünk Tessáék akkori életébe, megbizonyosodunk róla, hogy a kislány tényleg Hardin csökönyösségét örökölte, míg az anyja kinézetét, viszont a fiú pont fordítva.
Igazából ide még vártam volna valamit, nem csak a sok évugrást, ezt egy kicsit sután éreztem, hogy bevalljam őszintén. De persze nagyon-nagyon imádtam, mint minden pillanatát a könyvnek
A végén minden egyes betűt jól "megízleltem" csak, hogy véget ne érjen. De aztán kimondta Tessa:
"Miután annyi minden történt.. Megcsináltuk! Mert bár sokban különbözünk egymástól, mégis lelki társak vagyunk." 

Karakterek:
Tessa: Értettem, hogy nem akar visszamenni abba az örökös körforgásba, amibe Hardin mindig rántja, de annyira fájt a szívem, hogy külön kellett tudni őket. Annyira megszerettem ezt a párost, és komolyan, sajgott értük a lelkem már. Érződött rajta, hogy az első könyv óta megváltozott, jó irányba, akárhogy is nem ezt állítja magáról, de egy magabiztos nő lett az öregasszonyos szoknyát viselő mindenttudó-kisasszonyból. És szerintem ez így van jól. Hardinnal kihozzák egymásból a legjobbat az biztos.
Hardin: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok hajlandó érte versenyezni Tessával. Eszméletlenül beleszerettem én is a könyv által, vártam a részeket, mikor olvashatom újra. A kezdeti csökönyös, Mr. semmi-sem-érdekelből lássuk, mi lett. A szerelem mindenre képes, az olyan emberekből, mint amilyen a fiú volt az első részben, egy kész férfit varázsolt, aki teljesen megváltozott, és már nem azt kezdte el nézni, mi jó neki, hanem egyre többet gondolt másra is. Kell nekem is egy Hardin! (Oké, azért azt a részt kihagyhatjuk a kapcsolatunkból, hogy fogadásból megfektet... Azután én biztos nem mennék vissza hozzá..)
Carol: Vicces, de nála is észrevehető a jellemfejlődés sok jele. Engedett a tökéletes asszony álcából, maga mellé engedett egy férfit, aki neki is megváltoztatta az életét, jó irányba.
Landon: Tisztességes barát, annak ellenére Hardinnal is jól kijött már, hogy mennyire utálták egymást még a legelején, de lássuk, tényleg, mi lett ebből a kapcsolatból? Barátság és testvériség.

Borító:
Tényleg nem a legszebb, az előző háromnak szerintem jobban sikerült a külseje, de ezt ne vessük már fel neki, még mindig el vagyok érzékenyülve. A domináló szín a piros, amibe a többivel ellentétben fekete keveredik. Furcsa, kicsit eltér az első három résztől, de ez van. Nekem így is tetszik, lehet, egy kicsit már túl egyszerű a borító, szinte csak a cím van rajta, angolul-magyarul, meg az író neve, és ezzel betelt a kép.
Tessék, nem tudok rosszat mondani...

Összességében:
Én sírtam rajta. Nem is keveset. Lehet, mondjuk ezt annak betudni, hogy túl érzékeny vagyok az ilyesmire, de hát a szívemhez nőttek, nagyon-nagyon. Ennél szebb befejezést nem is kaphattunk volna, és ezer százalék, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a kezembe vettem ezt a gyönyörűséges sorozatot, várjuk mindannyian a Before-t!

Oldalszám: 400
Kiadó: Gabo

Kedvenc karakterem: Hardin Scott

Kérdéseim olvasás utánra:
- Te hogy fejezted be volna Tessa és Hardin történetét? Vagy megelégedtél ezzel?
- Szerinted ki változott a legtöbbet a sorozat során? Szerintem kétségtelenül Hardin ment át a legnagyobb jellemfejlődésen, nem is kérdés.
- Ez igazából nem kérdés... De én nagyon remélem, hogy egyszer én is találok valakit az életben, aki úgy szeret engem, mint Hardin szerette Tessát, és nektek is ezt kívánom. <3

Hogy miért? A vége eléggé összecsapott lett. Imádom, tényleg, de ez nem indok egy ilyen összecsapott végre...

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper lett Barby! ;)
    Egyáltalán nem csalódtam! Hatalmas boldogsággal olvastam el mind a könyvet, mind a bejegyzésedet. Mindekettőt iszonyatosan vártam <3 és megérte. Legeslegledvencebb könyvem lett, pontosítanék, könyvsorozatom. Rengeteg szenvedés, sírás, időnkénti vidámság és sok tanulság árán eljutottunk egy tökéletes befejezéshez..ami szomorú, de boldog is egyben. Ez egy olyan történet volt amit sosem felejtek és a szívemben őrzöm életem hátralevő részében.
    Puszillak, Petra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is, nagyon-nagyon megszerettem már az első pár oldaltól fogva :) <3 Örülök, hogy te is így érzel :) <3

      Törlés
  2. Drágááám szia!
    De Imádlak!!! <3

    Frenetikus kritika lett!!

    Kérdéseidre a válasz:
    1. Tökéletes befejezés volt. Nem tudnék jobbat :)
    2. Hardin

    Imádás van <3

    Szép hétvégét!
    szia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, én is így gondolom :3 Neked is szép hétvégét! <3

      Törlés