2016. március 19.

Jus Accardo - Mérgezés

HANGULAT                                MOLY                                        2014

"Mikor a Sumrun éjszakáján egy Hatos megmenti Kale életét, figyelmezteti, hogy ennek következményei lesznek. Egy csere. Valamit adniuk kell a fiú visszanyert életéért cserébe. De Dez nem is sejtette, hogy épp azt az egy dolgot veszíti majd el, amiért bármit megadna… És nem elég, hogy Dez elveszíti Kale érintése elleni immunitását, az a Hatos, aki segít megtanítani Kale-nek, hogyan tudja irányítani a képességét, az első pillanattól kezdve odavan a srácért. Jöhet még ennél is rosszabb? Igen, Jade meg tudja érinteni Kale-t. De most a csábító Dez legkisebb problémája."

Csak hogy ne szakítsuk meg a jó szokások, mint az elsőt, ezt is fél napba telt kiolvasni, hála a jól megérdemelt hosszú hétvégének. Mivel lassan vissza kellene vinni a kikölcsönzött példányokat a könyvtárba, gondoltam, ideje olvasni. Hát, itt az eredménye...

A sok titok felfedezése után, ami az első kötetben érte Dezt, nyugodt szívvel állapíthatjuk meg, hogy ugyanaz a lány tért vissza ebben a részben is. A szálak egy Hatos-partyn kezdődnek, mégpedig, ahogy azt már az adrenalinfüggő főszereplőnktől megszokhattuk, egy nem éppen gyenge idegzetűeknek való helyen. Dez egy kihívásban megmászik egy több méter magas darut. Persze, különleges génekkel született, ez neki semmiség, bár azért mégis ember, és melyik ember ne félne attól a hatalmas magasságtól? 
Az írónő több emlékezetfrissítőt is elénk tár az első pár fejezetek alkalmával, mondjuk az olyan "gyorsan-jött-gyorsan-ment" memóriájú embereknek, mint én. Újra megtudjuk, mi is az a Denazen, milyenek a Hatosok, milyen képessége van Deznek, és a főbb dolgoknak. Eddig a lány volt az egyetlen, aki meg tudta érinteni a (most már) pasiját, mivel Kale érintése halálos. De mikor az egyik Hatos társa megmenti az irháját, a fiúnak adni kell a gyógyításért valamit, hiszen mint megtudtuk.: Minden varázslatnak ára van. Mivel segítőjük csak Dezen keresztül tudott Kale-hez érni, így a lány fizeti meg a gyógyítás árát. De mivel? Az mindig a legkívánatlanabb pillanatban következik be. 
Ezesetben egy daru tetején. 
Nem elég, hogy az eső is esik, Dez megcsúszik, és mikor Kale elkapja a csuklóját, a bőrük egymáshoz ér, a lányt mintha felülről ezernyi tű szurkálná, és a nyakát mintha kötéllel fojtogatnák. 
Újabb akadály gurult az útjukba. És ha még ez sem lenne elég, Kale kiképzésére egy lányt fogadnak fel, aki elnyeli a veszélyes dolgokat, így azok nem árthatnak neki. Ráadásul Jade még rosszul sem néz ki. Na, és persze nem lenne a világ világ, ha a csajszika nem zúgott volna fülig bele Mr. Egytapintássalmegöllek-be. Dez okkal, vagy ok nélkül, féltékenykedik, pedig pont őróla nem feltételezi az ember, hogy olyan... féltékeny típus. 
És ha ennyi bonyodalom nem lenne elég, a másik szál kibontakozása már az elején megkezdődik, mikor Dezhez egy magánakcióban hozzáér a Denazen egyik Hatosa, akinek az érintése mérget juttat a lány szervezetébe, amire csak egy gyógymód van. Amit persze az apja az orra alá is dörgöl, és közben egyezséget ajánl. 
Dez egyszerre két kórra is keresi a gyógymódot, amit csak az apja cége tud megadni neki. Hamarosan elérkezik a 18. születésnapja, és minden Felsőbbrendűnek elérkezik az idő, mikor teljes megbolondul, és meghal. Ezt akarja Dez? Ha egyáltalán a méreg miatt nem dobja fel a talpát, akkor emiatt tegye?

Spoiler veszély!

A lány mindenképp be akarja bizonyítani, hogy az újdonsült érkezett Jade a Denazennel dolgozik, ezért a barátnőjével, Kiernannel követik. 
A szerelmi háromszög szerelmi négyszöggé avanzsálódik, mivel Alex még mindig nem került ki a képből. Nyíltan kijelenti, hogy ő sokkal jobban gondját tudja viselni Deznek, mint Kale, sőt, meg is tudja érinteni a lányt. 
Közben a méreg egyre jobban terjed Dez testén, nem sok ideje van már hátra a becslések szerint. Persze, titokban tartja, nehogy Kale feláldozza magát érte, és visszamenjen oda, ahonnan már többször is sikerült megszökniük, de talán most már nem fog... 

Karakterek:
Dez: Még mindig kedveltem a lányt. Nem volt benne megjátszás, csak magát adta, és személy szerint aranyos volt látni, ahogy féltékenykedik. De közben megmaradt az a vadsága, ami már a végjegyévé vált a két kötet során. 
Kale: El kell ismerni, kicsit furcsa a gondolkodásmódja, bár ez érthető a háttere miatt, onnan, ahonnan jött, nehéz visszaszokni a rendes életbe. 
Azért néha egy aranykalapáccsal fejbe akartam kólintani "Neeee, miért teszed ezt. Pfff, pasik." kiáltással. 

Borító:
A háttér tökéletes, nagyjából én is így képzeltem el néhány helyszínt, ahol szereplőink megfordultak. Na de... Szereplőt ne! Kérlek. Pls. Ráadásul nekem az egész beállás, meg alapjában véve a lány is nagyon mű. Mintha minden testrészét külön odaphotoshoppolták volna, és próbáltak egy tökéletes múzsát alkotni... aztán ez lett belőle. Csak engem emlékeztet az arca Ashley Bensonra? 
De amúgy a betűtípusok nagyon a helyén vannak, azért nagy piros pont.
Egyszóval; nekem a lány annyira nem illik oda, de a többit imádom benne.

Összességében:
Élvezhető történet, ami nem engedi el az embert, amíg a végére nem ér. Kicsit furcsa, nem mindennapi alapszálak lapulnak a problémák mögött. A szereplőknek kemény döntéseket kell meghozniuk. Mindez szerethető karakterekkel!


Oldalszám: 400

Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Alex Mojourn

Kedvenc idézet:
"- Nem, csak azt akarom, hogy ő biztonságban legyen. Érted egy lyukas garast nem adnék, pajtás. 
Kale is kihúzta magát.
 - Itt vagyok én, hogy megvédjem.
 - És ki védi meg tőled? Vagy már rájöttél, hogy simogathatnál kiskutyákat anélkül, hogy kinyírnád őket?"                                                                                                                       - Alex Mojourn

Kérdésem olvasás utánra:
- Te milyen képességet választanál, ha te is egy Hatos lehetnél? Szerintem ez a tárgycserés, aztán a semmiből átvarázsolja a dolgokat, azért elég menő... 
- Te is vállalnád az árat, hogy egy darabot odaadj magadból, bármi is legyen az, csak azért, hogy a szerelmed megmeneküljön? Ez nem kérdés, mindenképp... 


Bár nem lesz a kedvenc könyvem, azért megérdemli az 5 csillagot :)

2 megjegyzés: