Samantha Young - Dublin Street

HANGULAT                                MOLY                                         2013

"Négy éve az amerikai Jocelyn Butler, hátat fordítva tragikus múltjának, Edinburgh-ban kezdett új életet. Joss nem adja át magát a gyásznak, nem néz szembe a démonaival, és senkihez sem akar igazán közel kerülni, de miután beköltözik Dublin Street-i fantasztikus albérletébe, lakótársnőjének jóképű bátyja fenekestül felforgatja féltve őrzött magánéletét. Braden Carmichael az a fajta ember, aki mindig megszerzi, amit akar. És ő most Jocelynt akarja az ágyába csábítani. Braden, miután megtudja, hogy Joss irtózik a komoly kapcsolatoktól, alkut kínál, amelynek keretében átadhatják magukat a vágyaiknak anélkül, hogy „túlbonyolítanák” a dolgokat. Jocelyn merő kíváncsiságból belemegy az egyezségbe, miközben nem is sejti, hogy a skótot egyetlen cél vezérli: a lelkéig lemezteleníteni a konok lányt…" 

Voltam olyan béna, hogy a könyvtárban lecsaptam a második részre. Persze, azt hittem, hogy az első. Tipikus Barbi pillanat. Majdnem visszavittem. De csak majdnem. A barátnőmnek szerencsére megvolt az első rész, így alig egy nap alatt végeztem is vele. Pontosabban ezzel a drágasággal. 

Az elején elismerem, nagyon nem tetszett a lány karaktere. Sőt, hogy ezt még fokozzam, kijelenthetem, hogy az őrületbe kergetett egész végig. Ha már a könyvtári baleset nem tudott közbeszólni, elintézi a főszereplő. Jól kezdődik a történetünk a könyvvel, nem? 

Valóraválik itt az az elmélet, amit még egy weboldalon olvastam, miszerint az írók, ha nem akarják belekeverni a főszereplő szüleit a történetbe, mert ugye az ősökkel mindig csak a probléma van ilyen szempontból, sokkal több dolgot lehet kezdeni egy árva főszereplővel, aki mindent megtehet, senki sem szól bele az életébe. Vagyis itt is megjelenik a közhely, amit már sok helyen, sokféleképpen olvashattunk. A szülők balesetben életüket vesztették, így kapunk egy lelkileg instabil állapotú lányt, Josst.  Rengeteg pénzt örökölt, amit egymagában kell elköltenie. Bocs, nem tudom sajnálni ezért.   

Hogy elváljon régi életétől Joss Skóciába költözik egészen a nagy Amerikából, ahol lakótársat keres. Így ismerkedik össze Ellie-vel és a bátyjával, Bradennel. Rendben, egy felnőtt könyvről beszélünk, de ez már sok. Az első tíz oldalon megjelenik a lány testi vágya a srác iránt, pedig még nem is ismeri. Hatalmas testi vágya. Kontrollálhatatlan testi vágya. 

Mikor olvastam a fülszöveget, felkaptam a fejem a "beleszeret a legjobb barátnője bátyjába" résznél, mivel én szeretem ezeket a történeteket. Egyszerűen viszont hihetetlen a szituáció. Bár én még nem éltem át, nem tudom elképzeni, hogy az összes esetben boldogan fogadja azt a legjobb barátnő, hogy az ő BFF-je a bátyját választotta helyette. Minimum egy kis féltékenység lenne bennem, ami viszont egyik történetben sem jelenik meg. Mindig örömmel fogadja a hírt, örül, hogy nem valami kis ringyó lesz a sógornője a jövében, ami meg is érthető. De egyszer, csak egyszer legyen egy kis féltékenység a szereplőnkben, amiért a bátyja elhappolta a legjobb barátnőjét tőle. Én ezt hiányoltam. Nem csak most, mindig. 

A két fél nagyon titkolja az érzéseit, még maguknak sem vallják be. Ahelyett csak a testi kapocsra összpontosítanak, de végül Bradennek több kell. Persze, ezt gondolhattuk már korábban is. Kettejük között a csak testi dolog nem fog működni. Bárhogy is próbálják elrejteni az érzéseiket, azok még mélyen, legmélyen ott vannak, és csak idő kérdése, hogy feltörjenek. 

A cselekmények haladnak hipermeghajtású repülő gyorsasággal. Mindkét főszereplőnk titka kiderül idővel, ami megmagyarázza a néhai furcsa viselkedésüket. Párszor a Jossról való információmorzsákat a történetbeli terapeutás jelenetekből kapunk. Mi tudjuk, mit érez Joss, bár az a furcsa, hogy ezt önmaga nem. 

Főszereplőnk általában mindenért magát hibáztatja. Nem sikerül elmenekülnie a régi emlékei elől. Senkit se enged közel magához, próbál mindennel egyedül megbírkózni. 

Csak a kérdés, hogy sikerül-e neki...

Karakterek:

Joss: Egy csökönyös nő. Nagyon csökönyös. Nem enged közel magához senkit, ami nekem kicsit ellenszenves. Megtartja önmagában a dolgait. Mint már említettem, rengetegszer az őrület szélén álltam miatta. Eskü könnyebb megérteni a fizikát, mint ezt a drága főszereplőt. Szeszélyes, és a saját mazochizmusát arra fogja, hogy körülötte mindenki megsérül, ezért nem engedi közel magához a Carmichael családot. 

Braden: Nagyjából ugyanaz, mint Joss, csak fiúban. Sok sérülésen ment keresztül, ezért nem sok emberben bízik, csak a családjában. Ő azért egy kicsit könnyebb helyzetben van, mint főszereplőnk, hiszen neki ez van, míg Joss csak keresi azokat az embereket, akiket a családjának nevezhet. 

Borító:

Tükrözi a történetet, de ennél sokkal jobban meg lehetett volna csinálni. Két szereplőt rátenni, akik látszólag vonzódnak egymáshoz, mit ne mondjak, nem nagy kunszt és képzelőerő. Viszont az árnyékba helyezett cím nagyon tetszik. A szín nagyon illik a történethez. 
Egyszóval... A külső tükrözi a belsőt, de lehetett volna sokkal egyedibbé is tenni a borítót, mondjuk megjelenítve az utcát és a taxit, ahol a szerelmesek először összeismerkedtek. Vagy ha valami embert is akarunk rátenni, akkor én egy öltönyös fazont mindenképp megjelenítettem volna, mint ahogy Joss először nevezi Bradent.

Összességében:
Egyszeri olvasásnak jó volt. Ezredszerre is megemlítem talán, hogy a főszereplővel nagyon nem voltam kibékülve, bár az elején tetszett, hogy író a leányzó. Nem is inkább a történet hajtja az olvasót, hanem a kíváncsiság.Őszintén, jobbra számítottam valamennyivel, de rosszat nem kaptam. Tetszett is meg nem is... Olyan közömbös. Valószínűleg máskor nem fogom a kezembe venni, de a suli végére jól jött.

Oldalszám: 400

Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Braden Carmichael

Kedvenc idézetem: 

"– Azt mondtam, hogy Adamnak egy kurva nagy focilabda van a feje helyén – magyarázta Ellie a húgának. – Mert egy kurva nagy idióta.
 Elodie majdnem felrobbant.
 – Befejeznétek végre a kurvázást?
 – Bizony – sóhajtottam fel ingerülten. – Ez kurva nagy tiszteletlenség, emberek. Kurva nagy.
 Clarkból és Adamból kitört a röhögés, miközben én bocsánatkérően vonogattam a vállam, és bűbájos mosolyt villantottam Elodie-ra. Elodie dühösen emelte égnek a szemét.
 – Megyek, megnézem, hogy áll a vacsora.
 – Segítsek? – kérdeztem udvariasan.
 – Nem, nem. Kurvára nem szükséges köszönöm."