Carina Bartsch - Türkizzöld tél

HANGULAT                                MOLY                                         2015

"A ​​helyes, vonzó, de egy csöppnyit arrogáns Elyas Emely idegeire megy. Halloweenkor meg mintha nem is lenne beszámítható. Emelynek nem hagy nyugtot a kérdés, hogy a fiú vajon miért lett hirtelen ilyen távolságtartó, és az egyre csak halogatott találkozó Lucával szintén rossz előérzetet kelt benne. Fellebben a türkizzöld szemű fiút körüllengő titok fátyla is, ám a valóság még rémisztőbb lehet, mint ahogyan azt Emely gondolná. Milyen mélyek valójában a múlt szakadékai? Emelynek pedig be kell látnia, hogy talán tévedett a fiú és a saját érzéseivel kapcsolatban. Az első nagy szerelem örökre összeköti őket, nem tudnak egymástól szabadulni: a szív és az ész harca örökös. Vajon melyik fog végül felülkerekedni? S mi lesz, ha a döntése áraként soha többé nem látja azokat a gyönyörű, türkizzöld szemeket?"

Már régen neki akartam veselkedni, de sose a megfelelő pillanatban. Még az év elején olvastam az első részt, és eléggé függővéges volt, így nem is csoda. De mint mondtam, nem volt a megfelelő alkalom. Így mikor megtaláltam a könyvtárban rettentően megörültem neki, hátha most nyáron lesz hozzá hangulatom, és így is lett.

Emely semmit se érez Elyas, a legjobb barátnője bátyja iránt gyűlöleten kívül, ami egy régi sérelemhez vezetett vissza. Emlékszem, az első részben annak a kiderülése is sokáig volt halogatva, de megtudtuk. 

Ha egy szóval kéne jellemeznem a könyvet az nem más lenne, mint a szenvedés. Mármint nem nekem, hanem a szereplőknek. Jesszus, bár ez legfőképpen Emelyn múlott és a hülye csökönyösségén. 

A történet ott fejeződött be az előző alkalommal, hogy Elyas feladja a lányért vívott harcot, elkerüli, és nem is beszélnek többet, amit persze Emely kicsit (nagyon) hiányol, és magában többször is felteszi a kérdést, hogy mi történt, amiért ezt teszi a fiú. Persze az Istenért nem vallaná be magának, hogy hiányzik neki... Míg végül egy halloweeni bulin újra találkoznak. Majdnem történik valami, hogy aztán az olvasó nyugodtan aludhasson, de nem... Alex meglátja őket, és nagyobb hisztit csap, amiért nem tudott a dologról. Emely persze azzal jön, hogy "Milyen dolog? Ez nem dolog." dologgal, ami hatalmas kamu, mindenki látja. 

Még el is viseltem, hogy sokáig szenvednek ezzel a "se veled, se nélküled" kapcsolattal (Komolyan rosszabb, mint a Bexi-Nagy Márk páros...), de mikor egy nagy titok kiderül... Az aztán nagyobbat robban, mint egy II: világháborús bomba. 

Újfent találkozunk Emely csökönyösségével, ami miatt én már a hajamat téptem a végére. Inkább elmenekül, tipikusan meg sem hallgatja a srácot, pedig akkor minden másként történt volna, így viszont maradt még több, mint 200 oldalunk. 

A mérleg ekkor már inkább a "nélküled" felé libben, de közben továbbra is szenvednek. És persze ezt mindenki tudja, kivéve ők. Élik tovább az életüket, az idő telik, viszont semmi izgalmas nem történik egy ideig. 

Az ember azt gondolja, hogy végre észhez tér a lány (mert akárhogy is mondják, szerintem inkább ő a hibás, mintsem Elyas), de nem, akkor jön egy újabb gödör, amiből ki kell kecmeregni, és ami persze nem lesz nehéz. 

Az író stílusa bár kicsit furcsa, néhol erőltetettnek éreztem, viszont alapjában véve nem rossz. Azért mikor Emely azt mondta, hogy Schwarz úr, akkor téptem a hajam rendesen. Oké, hogy németül jól hangzik a Herr Schwarz, de magyarra fordítva elég béna, és már senki sem használja.  Élvezetes. 

Az utolsó oldalak elé viszont kiírhatták volna, hogy "Az előző részek tartalmából", mivel konkrétan elmeséli a történetet Elyas szemszögéből. Bevallom, az elején nagyon érdekelt, de a végére inkább ugrottam a sorokat, mert... Nem is tudom. Eléggé csöpögősnek éreztem, bár lehet, hogy ilyeneket mond egy szerelmes fiú, bevallom, én sosem voltam még az. Emely meg nem is szólt közbe, csak hallgatta az egészet, pedig szerintem a srác pont arra várt, hogy valamit azért reagáljon már rá...

Na mindegy. 

Hogy happy-end vagy depi-end, azt sajnos nem árul el. 

De összességében rossz biztos nem volt. Az én szájízemnek a szenvedés mértéke túlontúl sok volt, de lehet, hogy nektek pont ez tetszik. 

Nem tudok róla, hogy lesz-e következő része, nekem elég lezártnak tűnt a vége, nem hiszem, hogy még egyszer 400 oldalt kapunk Carinától Elyas és Emely történetéből.

Karakterek:

Emely: Mint már azt többször is említettem, a lány rendkívül csökönyös. Egyszer elhatározta, hogy Elyas egy szexista, önző barom, akkor az úgy is marad a világ végezetéig. A tényt, hogy az emberek változásra is képesek, nem nagyon vette figyelembe, és pont erről szól a történet. Nem fogok hazudni, sokszor nagyon idegesített. Egyszerűen magának hazudik... Lehet, hogy csak én vagyok ilyen, de nem szeretek kamuzni (csak ha nagyon muszáj, de még akkor is rosszul érzem magam), nemhogy saját magamnak... Mikor tudom az igazságot, de mégis inkább tévhitbe ringatom magam? Nem kösz. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem szoktam halogatni a nyilvánvalót. Szerelmes vagyok. És? Még mindig ugyanabba a srácba, aki megbántott. Hát és? Nem kellene. Ja, szívás, de azért elmondom magamnak (mint egy skizofrén), hogy nekem ezek az érzéseim vannak, nem rejtem el őket. Oké, talán egy kicsit sok volt... Hoppácska.

Elyas: Oké, a végén tényleg nagy barom volt. Mármint nem akkor, hanem azok alapján, amit elmesélt. Én nem hittem volna el róla, hogy ilyet képes kiforralni, de Carina ezzel elérte, hogy ne legyen tökéletes. Ami még tökéletesebbé teszi. Vagy valami ilyesmi... 

Borító:

Nagyjából az a véleményem, mint az elsőnél. A lánnyal itt sem vagyok kibékülve. Valahogy... A srác olyan, mintha egy fotósorozatból lépett volna ki. (Valószínűleg így is van.) De a lány. Olyan saját készítésű, mintsem profi képet mutat. Olyan, mintha egy híres valaki mellé megpróbálnám bephotoshoppolni magam. És megkérdezhetem, hogy miért van rajta ujjatlan, miközben a háta mögött virít a tél? Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy én még azt tanultam általános iskola alsó osztályban, hogy a virágok tavasszal nyílnak, de hát... Elvileg itt a globális felmelegedés. Bármi megtörténhet.
Ezen kívül minden tetszik, szerintem jól össze lett rakva. 

Összességében:

Tetszett is meg nem is. 

Emely hülyeségei persze dobtak a latban, miszerint az utóbbi felé hajoljon a mérlegem, de az alaptörténet tetszett, és ez ellen egy idegesítő főszereplő sem tud mit tenni. 

Csak az a sok szenvedés ne lett volna...

Oldalszám: 426

Kiadó: Maxim

Kedvenc karakter: Alex Schwarz

Kedvenc idézetem: 

"– Helyesen értem mindezt, és adsz nekem még egy esélyt, Emely?
 Fújtattam és bólintottam.
 – Tényleg? – A vonásai tele voltak hitetlenkedéssel, miközben a keze egyfolytában az arcomat simogatta.
 – Igen – mondtam. – Férfi vagy. Nem tehetsz róla, hogy már hülyén jöttél a világra."

Kicsit feminista, és bár nem bírtam annyira a lányt, azért valljuk be, nincsenek rossz beszólásai.