Kylie Scott - Futam

HANGULAT                                MOLY                                         2016

"Csak arról volt szó, hogy úgy tesz, mintha egy rocksztár barátnője lenne. Arról nem, hogy bele is szeret… 

Mal Ericson, a világhírű Stage Dive rockbanda dobosa villámgyorsan rendbe akarja tenni az életét – egy rövid időre legalábbis. Úgy gondolja, a látszathoz az is éppen elég lesz, ha egy igazi jókislánnyal kezd mutatkozni. Nem úgy tervezte, hogy ez az átmeneti helyzet állandóvá válik, és nem sejthette, hogy éppen így találja meg az igazit. 

Anne Rollins álmában sem gondolta volna, hogy megismerkedik majd a rock egyik istenével, akinek a posztereivel tinédzserkorában ki volt plakátolva a szobája – és különösen nem ilyen körülmények között. Anne ugyanis anyagilag nem áll valami jól. Illetve nagyon nem. Ugyanakkor érzi, hogy ha pénzért cserébe úgy tesz, mintha a vad partiarc dobos csaja lenne, annak semmiképpen nem lehet jó vége. És teljesen mindegy, hogy mennyire szexis pasi Mal. Vagy mégsem?"

Mióta olvastam az első részt, már azóta várom Mal love storyját, főleg miután utánaolvastam a következő résznek (ennek). Sokáig is agyaltam a könyvhéten, hogy megvegyem-e, végül nemleges válaszra jutottam magamban, de hála egy barátnőmnek, sikerült megkaparintanom. Persze, tipikus én. Állnak az íróasztalomon a kiolvasatlan könyvtári könyvet meg a régebben kölcsönkértek, én meg persze, hogy egy frisset kezdek el. Nem is én lennék, ha a józan eszemre hallgatnék. 

Még munka mellett is rettentő hamar végeztem vele. Ennek mondjuk a legfőbb oka az, hogy irtózatosan zseniális. Kíváncsi voltam, hogy az első rész után, ami hatalmas és nem mindennapi csattanóval kezdődött, most mi fog történni. 

Sőt, annak is hamar megörültem, mikor Anne megemlítette, mekkora fan volt tinikorában. Ekkor hirtelen mintha saját magamat láttam volna a főszereplőben. Egy az egyben ilyen vagyok most, mint ő régen. Bele vagyok bolondulva egy elérhetetlen énekesbe (pont, mint ő). Ó, de már mióta. (Csak, hogy kicsit személyesebb legyen az a bejegyzés, elárulom a titokzatos bandatagnak a nevét, akinek a neve az összes füzetemben megjelenik ötezerféle betűtípussal, a falam minden szegletéből ő pillant vissza, sőt még a mobil/tablet/laptop trióm háttere is ő, ki gondolta volna.) Ez a félisten pedig nem más, mint a One Direction (ismeritek, ugye?) egykori (nekem örökké) tagja (gondolom már kitaláltátok, hogy...), Zayn Malik. (Ezek után azt még elárulhatom szerintem nektek, hogy kábé elképzeltem a jövendőbeli életemet vele, és nem nagyon szólt már Malről és Anne-ről, inkább rólam és Zaynről, de erről pssszt.)  Így ez egy kicsit személyesebb volt, mint az első rész, legalábbis nekem mindenképp. 

Mal már az első részben elrabolta a szívem egy darabkáját, nagyon bírtam a humorát, mindenét úgy igazából. (Bár ha megnéztétek az arról szóló kritikámat, eléggé vergődtem a két pasi között, mégis kit válasszak kedvenc szereplőmnek, de végül David lett, de csak hajszál híján.) Sőt, még Anne-t is, de erről majd később. Ezzel a kis kitérővel csak arra akartam amúgy kilyukadni, hogy a főszereplők nagyon szerethetők, ha már nekem sem volt velük bajom. 

Az egyetlen negatívuma a dolognak egy kis sablonosság. Láttatok már olyan filmeket/olvastatok olyan könyveket, amiben a főszereplők először csak kamuként járnak? Nyilvánosság előtt. Szerintem az ilyesfajta történeteknek mindenki levágja rögtön a végét. Bár Mal nem akarja elmondani az okát, miért van Anne-nel, de a végén megkapjuk rá a választ. (Igaz, nem a srác mondja ki, de tudjuk.) Ezért is mondom, hogy az első könyv ötletesebb volt alapsztori szempontjából, bár az elején lévő nagy csattanót nem nagyon lehetne mással überelni. Bemutatja a híresség rossz oldalát is, amit a Te vagy nekem a levegő -ben annyira hiányoltam. És ezt a kis sablonosságot az írónő nagyon jó stílusa és történetvezetése teljesen elfelejtette velem, egyszerűen most, a kritika írása közben jöttem rá a dologra. Mint a legelején is említettem: Irtózatosan zseniális. 

AJÁNLOM.

Karakterek:

Anne: Nem tudom, hogy őt vagy Evet szerettem jobban, valahogy egyenlő. Anne-nek kimondottan jó lelke van, és ezt a jellemvonását nagyon szerettem benne, nem sok főszereplő kapja meg ezt a tulajdonságot. 

Mal: Nem olyan volt, mint vártam, hanem sokkkkkal jobb. Kedves, nagyszerű, egoista barom, de imádom. Nem is én lennék, ha nem ezt mondanám róla. Ha már összehasonlítgatunk embereket, akkor (nem akarom megbántani a David rajongókat, de...), meg kell mondom, hogy Malt jobban bírtam. Sokszor említettem, hogy már a Taktusban is imádtam a karakterét, így a róla szóló könyvben naná, hogy teljesen elolvadtam tőle. 

Borító:

Hasonlít az elsőhöz, ami persze tök jó, mert egy széria. 

Nagyon jó és figyelemfelkeltő. Egyedül azzal a fránya dobverővel van gondom, mert szerintem élethűtlen. (Van ilyen szó egyáltalán?)  Egyszerűen furcsán áll, és ez nekem nem kóser. A cím betűtípusa megegyezik a Takutséval, bár itt jobban mutat szerintem. A színek nagyon passzolnak, illik a borítón lévő sráchoz meg a fekete borostájához. (Emberek, van ilyen kigyúrt pasi egyáltalán a valóságban? Mert akkor menjünk megkeresni!) 

Összességében:

Kezdjük a negatívumokkal. 

Az alaptörténet össze sem hasonlítható az első résszel, és sajnos rossz értelemben. Viszont ezért kárpótol a nagyszerű főszereplő dobosunk és az írónő zseniális írása. 

Ajánlom. Nekem bejött, és ez még enyhe kifejezés. Remélem, hamar jön a többiek története. :)

Oldalszám: 374

Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Malcolm Ericson

Kedvenc idézetem: 

"Mit is szoktak mondani a rosszfiúkról? Valakinek ideje lenne már feltalálnia az ellenszert."

Mindennek ellenére szerintem megérdemli :)