"Angelo igazi keményfejű, cinikus tizenkét éves kamasz, aki mindig kapható valami balhéra. Ő a rossz fiú mindenhol: otthon, az utcán, a kollégiumban, az iskolában. Csakhogy legutóbbi csínytevése nagyon rosszul sül el: akaratlanul is egyik tanárnője halálát okozza. Büntetésből egy tanyára kerül, egy kis közösségbe, néhány hozzá hasonlóan problémás gyerek közé, Costantino atya felügyelete alá. A pap mélységes meggyőződése, hogy az ember alapvetően jónak született, csak meg kell találnia a lelkében rejtőző jóságot. Angelo persze mindent megtesz annak érdekében, hogy kihozza a sodrából ezt az idegesítően kiegyensúlyozott, őszinte és mosolygós papot. Csakhogy Costantino atyáról lepereg minden provokáció, és a fiú azon kapja magát, hogy célja és kötelessége van: egy kiskutya gondját kell viselnie. Hosszú és rögös út vezet a változásokhoz, a kis közösségben fel-felüti a fejét a bűn és a kísértés. Mindenkinek megvan a maga démona, amivel nap mint nap meg kell harcolnia. Van, akinek sikerül, és van, akinek nem. De a tanyán töltött idő mindannyiuk életét megváltoztatja. A rossz fiúét is."
Már egy ideje szemeztem vele a könyvtárban, de nem vitt rá a lélek, hogy kikölcsönöztem, hiszen olyan furcsa a csengése a címnek. Rossz voltam. Egyszer mégis rávettem magam és vele együtt mentem haza. Hívogatott, mert olyan kis rövidnek tűnik (amúgy az is), hogy egy fél óra elég a kiolvasására. Ezért vittem azt magammal, mikor öcsémet el kellett kísérnem a dobórájára, és meg is kellett ott várnom.
Korábban ilyen kis rövid könyvek közül olvastam mondjuk a Helló, Hamupipőke!-t vagy a Véletlen szerelmet, de be kell vallanom, azok tetszettek. Ez kevésbé. Mindaz, amit azokban leírtam, hogy fél az ember, hogy nem bontakozhatnak ki eléggé a karakterek, gyors lesz az egész, az itt megtörtént.
Nincs bajom a férfi írókkal, bár ha olvastátok a John Green értékeléseimet, azt hiszem, nem erre a következtetésre jutottatok, de tényleg nincs bajom velük. Oké, azt nem tagadom, hogy általában nem vagyok tőlük oda meg vissza, de vannak azért kivételek. (Mondjuk James Dashner Útvesztője.)
És bocsánat, mert gondolkodtam azon, hogy megírjam-e ezt az értékelést, vagy hagyjam az olvasást elveszni csak úgy a sok könyv között... De aztán úgy döntöttem, inkább megosztom a tapasztalatom.
Az egész könyv olyan volt, mintha a srác, Angelo naplóját olvasnánk. Oda meg nem írja le az egész napját csak pár részletet belőle, így a fejezetek alig kétoldalasok.
A szereplők tényleg nem tudtak annyira kibontakozni. Angelóról nem sokat tudunk, pedig ő a főszereplő. Rossz volt, a családi háttere se a legjobb, és azért küldték a paphoz, mert megölt egy tanárt egy hülye viccével. Szerencsére azért nem sok karaktert mozgat az apró kis történet. Van Angelón és a papon kívül még Mara, Leo és Nicola, na meg persze Vadóc, akik főbb szerepet kaptak még.
Mint azt már gondolhatjátok, nem tetszett annyira.
Az egyes napok történései nem csatlakoztak sokszor egymásba, így nem egy összefüggő történetet kaphattunk a végére. Egy valami volt közös talán az egészben. Angelo útja a rosszból a jóba.
Lehet, hogy ezeket a csalódott énem mondatja velem, mert igyekeztem minél hamarabb túlesni rajta.
Szóval...
Ez lenne az én véleményem.
Karakterek:
Angelo: Mint mondtam, nem nagyon ismertem ki a srácot. A végére, meg mikor kutyát kapott, hirtelen tudatosabb lett, elkezdett vele foglalkozni, és megmutatta, hogy nem is olyan züllött gyerek, mint amennyire gondolják őt. És igen, talán az is lehet az oka, amiért nem szerettem, hogy ez már nem az én korosztályom. Egy 12 éves srácon keresztül látni a világot... Már annyira nem izgatott, mint mondjuk négy évvel ezelőtt.
Costantino atya: A pap volt az egyetlen pozitív karakter a történetben azt hiszem. Apja helyett apja lett a srácnak, befogadta, és adott neki egy példaképet, akire felnézhet a fiú. És tényleg rendesen bánt vele.
Borító:
Oh, hogy ez mennyire mást sugall, mint ami a történetben benne van. Ha ránézek a képre, én azt hiszem, hogy egy 17-18 éves srácról szól, aki állandóan bajba keveredik. Bár az hogy férhetne bele 160 oldalba? Sőt, még a fülszövege alapján is kedveltem, meg ezt gondoltam volna, ha nem lenne benne, hogy "12 éves Angelo". De ez a srác, ami karakterként ott van, az nem egy 12 éves kiskamasz, aki halálra ijesztette a tanárát egy csontvázzal. Minimum egy egy sorozatgyilkos tekintetű végzős gimnazista, aki úgy tűnik, bármelyik pillanatban előkaphatja a stukkerét, és meghúzná a ravaszt a fejem előtt.
De azért nagyon hangulatosan mutatnak mellette a kiskutya nyomok...
Igazából nekem csak a sráccal volt bajom, aki rajta van. Szerintem simán lehetett volna rátenni egy kisfiút, aki a kutyáját simogatja egy mezőn. Na, az már tükrözné ezt a történetet. Viszont Mr. Mindjártlepuffantalak nem igazán.
Összességében:
Biztos van, akinek az ilyen kis szösszenetek bejönnek, sajnos én nem tartozom közéjük. Mintha a srác naplóját olvastam volna, amiben pár mozzanatot megörökít a napjából.
És vigyázat, a borító csalóka ám!
Oldalszám: 160
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: Costantiono atya
Kedvenc idézetem:
Kedvenc idézetem:
"Az élet igazságtalan, és ehhez nincs mit hozzáfűzni."
 |
| Sajnálatos |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése