„Kilencvenöt nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta. Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban, habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon: akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem.”
LAUREN OLIVER már első, remekbe szabott regényével lenyűgözte az olvasókat. A Mielőtt elmegyek a Publishers Weekly elragadtatott kritikájában „nyers, érzelmes, helyenként gyönyörű” könyvként szerepelt, amelynek vége „merész, ugyanakkor szívfacsaró”. Az írónő rég várt második regényével, amely egy disztópikus trilógia első kötete, ismét kivételes tehetségéről és sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot.
Még mikor a könyvmolyos korszakom elején tartottam, és beléptem mindenféle Facebookos csoportba, láttam, hogy sokan beszélnek erről a trilógiáról, de nem volt merszem sose elkezdeni. Várólistán már csaknem három éve van, de csak most jutottam el odáig, hogy meg is valósítsam. Szerencsém volt, hogy a könyvtárban most korlátlanul lehetett kivenni könyveket a nyári szünet miatt. Meg hát amúgy is tudják, hogy úgy olvasok, ahogy lélegzetet veszek, szóval nem féltik tőlem a könyveket. Barátnőm unszolására kezdtem most mégis neki.
És nem bántam meg.
Na de térjünk rá a könyvre.
Én mindig is nagyra becsültem azokat az írókat, akik képesek a saját világ megteremtésére. Lauren is ilyen.
De azért itt is kezdek egy kis negatívval, amit csupa pozitívummal kompenzálok majd.
Nekem az egész történet kicsit hasonlított Az emlékek őre-hez, csak ott az embereket az emlékeiktől kellett megvédeni elméletben az ő érdekükben, itt pedig ugyanez a szerelemmel.
Igen, jól látjátok.
Az írónő úgy próbálja elhitetni, hogy ez valóság, hogy csupa valóságos műveket, helyeket sorol, hogy be tudjuk lőni, merre vagyunk, de ugye ez disztópia.
A város lakói azt hiszik, a szerelem romboló tényező, ezért betiltják az egész létezését. A kór neve: delírium. A gyerekeket úgy nevelik, hogy egyszer átesnek egy beavatkozáson, ahol beléjük fecskendeznek valami szert, ami megakadályozza a szerelmet. Normális ez, kérdem én? Eddig minden könyv arról szólt, hogy a szerelmet nem lehet megállítani, erre jön ez... És feldúlja a romantikus regények alapját. Emelem a nem létező kalapom Lauren előtt!
Persze gondolni lehet, hogy ennek mi lesz a kimenetele. Puszta lázadás.
A szókincse is teljesen más, mint a többi romantikus könyvnek. Lena, a főszereplőnk más szavakkal illeti az egy-egy olyan momentumokat, amiket mi ilyenkor már közhelynek állítanánk be. Csak, hogy ne mondjak valami egetrengető nagy klisét: pillangók a gyomorban. Ezért is szerintem jár neki a plusz pont.
Egyszerűen nem is tudom, mit mondhatnék még el róla.
Talán még bemutatnám nektek férfi főszereplőnket, Alexet, aki segíti Lenát a felismerés útján.
Tényleg, a könyvben minden benne volt, ami kellett.
Az izgalom, a szívem csak úgy vert, mikor egy kiszökős jelenet volt, mert tudtam, bármelyik pillanatban lebukhatnak. Vonzza a tekintetet, le se lehetett tenni kábé egészen addig, míg az utolsó oldalhoz nem értem vele. És ez a rettentő jó alaptörténetnek volt köszönhető, az írónő stílusának és talán a főszereplőknek is.
Sőt, a végén az utolsó két oldalba annyi érzelem volt, mint amennyi egy csomó más regényben összességében nincs. Nagyon durván jó, és könnyeztem a végére, annyira meghatott.
Egy gyors olvasást mindenképp megér!
Karakterek:
Lena: Hihetetlen az egész karakternek a változása. A szerelem tényleg megbolondítja, bátorrá teszi az embereket. A kezdeti kislányból, aki mindig betartotta a szabályokat, sőt, a barátnőjét is féltette, mikor ő nem tette, abból egy céltudatos nő lett nagyon hamar.
Alex: Szerelmes volt, de nem hajkurászott úgy a lány után, mint azt megszokhattuk sok-sok könyvben. És ezzel szimpi is lett.
Borító:
Ez az, ami nekem kicsit furcsa. Én akár egy motoron furikázó, vagy tengerparton sétáló párt is el tudnék képzelni, esetleg valami tárgyat, ami a kórt testesíti meg. Mondjuk egy injekciós tű és mellette egy összetört szív. De egy ilyen lányt, akinek semmi köze semmihez... Egyáltalán nem. A betűtípus viszont illik oda. Egyszerű, sőt, még kisbetűvel is van. De egyszerűen passzol.
Összességében:
Ajánlom. Gyors, könnyed és letehetetlen. Ez egy tökéletes példa arra, hogy lehet újdonságot is kitalálni a már megírt sok-sok könyv között.
Lena és Alex története egy olyan világban, ahol a szerelem maga a tiltott gyümölcs, és maga a luxus.
Nem tudom ennél jobban leírni, mennyire tetszett, de az biztos, hogy rettentően. Remélem, a kritika alapján ti is erre a véleményre jutottatok.
Oldalszám: 408
Kiadó: Ciceró
Kedvenc karakter: -, és ez azért, mert egyszerűen mindenkit szerettem, egyet nem tudok kiemelni.
Kedvenc idézetem:
Kedvenc idézetem:
"Én is szeretlek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése