Cassandra Clare - Csontváros

HANGULAT                                MOLY                                         2009

"Gyilkosság ​​tanúja lesz – a tizenöt éves Clary Fray aligha számít erre, amikor elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba. Az elkövetők: három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser. A holttest aztán eltűnik a semmibe. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi, még egy vércsepp sem bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni akarják…"

Bár már olvastam egyszer a kötetet, a filmet láttam ezerszer, a sorozatot is végignéztem, sőt még a Pokoli szerkezetek trilógiát is végignyálaztam, ki tudja miért, de pont most jött az a világmegváltó ötletem, hogy most aztán tényleg az egész Végzet Ereklyéit kiolvasom, de hát abba az első rész is beletartozik. Így nem zavarva, hogy azt már egyszer a kezembe vettem, nekiláttam az olvasásának. 

Mi is lenne jobb egy hétfői elalvásnál, mikor akkor ébredsz, amikor már elkezdődött az első órád, de szerencsére a szüleid elég megértőek, így nem izgatták túlságosan a dolgok. Szóval szerény személyem egyedül maradt otthon, lefőzött két liter barackteát, és miközben azt szürcsölgette a takaró alatt, mert persze azt is levitte a babzsákfotelbe, elkezdte a Csontvárost. 

De térjünk vissza az E/1-es beszédhez, mert még meg fogok zavarodni. 

Ha már a szemszögek is szóba kerültek, bevallom, hogy az elején megrettentem, mert teljesen nem emlékeztem arra, hogy külső szemlélő leszek a történetben. Bennem mindig is az a tudat élt, hogy Clary perspektívájából nézzük a történéseket, de mikor elkezdett E/3-ban beszélni, azt hittem, hogy szívinfarktust kapok. Igen, eléggé tudni lehet rólam, hogy jobban szeretem, ha bele tudok helyezkedni a főszereplőbe, látni a gondolatait, meg akkor élethűbben átérzem a cselekményt, ha úgy olvasok, hogy magamról van szó. Szóval ez egy kis magyarázat a szívinfarktusra. Gondolkodtam rajta, hogy na, lehet, ebből hanyagolás lesz, de aztán eszembe jutott, hogy mégis annyira és annyian szeretik, rossz biztos nem lehet... Ez egy kis erőt adott ahhoz, hogy folytassam az első két oldalnál túlra.

És a tapasztalat az, hogy megérte.

Bár a történet nagy részét már fejből tudtam, de a sorozat első évadának is olyan rég vége, meg a filmet is régen néztem, hogy az olvasásáról ne is beszéljek, talán akkor vettem a kezembe, mikor kijött a mozikba, de azóta lecsengett az árnyvadász hangulatom, és tádámm, most visszajött. 

Faltam a sorokat, és igen hamar elfelejtettem, hogy nem is E/1-ben íródott a könyv, azon kaptam magam, hogy már nem is zavar. Lehet, ez a történetnek a gördülékenysége és egyedisége okozta meg az írónőnek a fiatalos, a művéhez hasonló egyedi stílusa. Az utóbbiról tényleg még annyit mondanék, hogy zseniális. Kifinomult, rettentően választékos szóhasználattal, néha komoly, de humoros gondolatokkal spékeli meg a cselekményeket. És nemsokára elő is jön ez a gondolatom: Nagyon felnézek az ilyen írókra, persze a többit se nézem le, de ezek előtt a (nemlétező) kalapom emelem, mert tényleg képesek arra, hogy irdatlan nagy fantáziával egy új fajt, új világot hoznak el nekünk és vetnek papírra, ami szerintem nagyon nagy feladat. 

Visszatérve a történethez, mint az már sokszor említettem a cselekménye rendkívül egyedi. Olyan fantáziavilágba csöppenünk, amikkel még nem találkoztunk. Árnyvadászok, akik démonokkal harcolnak a nap 24 órájában, és védik az emberiséget. Persze azért Clary elég sablonosan ismerkedik meg a mondének világán túlnyúló dimenzión, hiszen eddig nem tudott róla, aztán kiderül, hogy ő is egy közülük. De ezt az apró tényezőt az írónő teljesen elfelejteti az olvasókkal, akik csak falják a sorokat, mert kíváncsiak mindarra, amit az a másik világ rejt Clary és az olvasó számára. Nem is egyszerű a feladata, józan paraszti ésszel fel sem lehet fogni, hogy ilyen is létezik, de a lány kénytelen ezt elfogadni, ugyanis az egyik szerettét, az anyját elfogták. 

Egyik napról a másikra megváltozik az élete, amit igazából sok könyvben tapasztalhatunk, de talán ilyen az életben is adódhat. Próbál mindenkit megmenteni, de egyedül nem megy neki, így eléggé önzően Jace-t rángatja bele a dolgaiba, aki viszont szívesen segít neki, hiszen melyik fiú ne álmodna arról, hogy megmentheti a hercegnőt, aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak. És akkor jön a baki a gépezetbe, amire senki se gondolt, és ezzel fejeződik be az egész könyv. Ez olyan Leiner Laura-féle csattanó és függővég, amiket az utolsó pár oldalban és/vagy fejezetben vet fel az írónő. Ami egyben zseniális és idegőrlő. 

Karakterek:

Clary: Bevallom, hogy nagyon nem kedveltem. A legutolsó bekezdésben elejtettem egy olyan információmorzsát, miszerint a lány szeretetből próbálja az anyját és Simont megmenteni, de önző módon ebbe Jace-t és a többieket is beleviszi, akiknek oké, hogy ez a dolguk, hogy démonokat öljenek, de az nem, hogy játsszák a dadája szerepét. Meg olyan szerencsétlen szegény lány, hogy az elképesztő... Majd ha elolvassátok, megértitek.

Jace: Viszont Jace Wayland... Nem is kell mondanom, hogy anno mennyire odavoltam a srácért. Nagyon nagyon, de nagyon. És azt hiszem, hogy ez most visszajött. Tipikusan az a fiú, aki a külvilág felé azt mutatja, hogy semmi sem érdekli, érzései sincsenek, de azért belül egy jó srác. Kellően szarkasztikus, humoros, és szerintem őt sokkal jobban ki lehetett ismerni, mint a lány főszereplőnket, Claryt. 

Simon: Nem tudom, mennyien kedvelik ezt a gyereket, de én rühellem. Szegény annyira életképtelen. Először reménytelenül szerelmes, próbálja megnyerni magának Claryt, aztán féltékennyé próbálja tenni, a vámpírok kikezdenek vele, patkánnyá változik, és még folytathatnám. Nem, egyszerűen nem nőtt a szívemhez az biztos. 

Borító:

Na itt esek majd kétségbe, ugyanis van háromféle borító is. Az alap nekem annyira nem tetszik. Nem rossz, de annyira nem is a legjobb. New York utcái azért felismerhetőek a felhőkarcolókról, ahol az egész történet játszódik, alatta pedig egy temetőszerűség. A tetején meg egy levágott fejű, félmeztelen pasas, aki világít. Tetoválások (rúnák) borítják a testét, amik nekem kicsit halványak, mintha csak rá lennének vetítve. De inkább nézzük a következőt, ami a filmes borító. 

Az öt viszonylag főszereplő látható rajta, akik szintén New York felett lebegnek, felettük a felkelő nap, amin madarak szárnyalnak, és a felhőbe egy angyali rúna, a könyv nagy szimbóluma található. Szerintem ez kimondottan egy zseniális alkotás lett, az egyik kedvenc filmes borítóim egyike. Én is egy ilyen borítású könyvet tarthattam a kezemben, míg ki nem olvastam.

De ha ezt is az egekig magasztaltam, akkor mi lesz a legújabb borítóval? Ami ugyanis a személyes kedvencem a Könyvmolyképző eddigi összes szerkesztése közül. Egyszerűen cso-dá-la-tos. A szó minden értelmében. Gyönyörű. Mesés. Amazing. Lélegzetelállító. Ez a barna szín nem is olyan sűrűn látott a könyvek külsején, pedig olyan csodálatos, és egyben nagyon elüt az elsőhöz viszonyítva, ami még zöldes volt. Az egész színösszeállítás nagyon illik a képen látható pasihoz hosszú, szőke hajjal, amilyen Jamie is volt a COB forgatásán. Bár a háttere csaknem üres, azért azok a textúrák zseniálisan vannak rátéve, és a háttérben lévő angyali rúna itt is megjelenik, ami tulajdonképpen maga a háttér. Más esetben talán kevesellném, de itt pont tökéletes, hogy nem vitték túlzásba, és inkább a két fő motívumon van a hangsúly. Gyönyörű egyszerűen.

Összességében:

A kezdeti szívroham után le se bírtam tenni a kezemből, ami nem csoda, hiszen zseniális. Tudom, ezt a szót az értékelés során elég sokszor használtam már, de így van. Azoknak is ajánlom, akik annyira nem fantasyfüggők, de aki egy teljesen új világba akar utazni. 

Humoros, romantikus, egyedi, jól megírt fantasy, mi kell még?

Oldalszám: 472
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Jace Wayland

Kedvenc idézet:

"– Sajnos, Rév Asszonya, én maradtam az én egyetlen igaz szerelmem. Dorothea erre harsányan felnevetett. – Legalább – mondta – nem kell tartanod a visszautasítástól, Jace Wayland. – Nem feltétlenül van így. Időnként nemet mondok magamnak, hogy érdekesebb legyen."

*

"– Eljött hozzád egy a Néma Testvérek közül. Hodge küldött, hogy ébresszelek fel. Igazából felajánlotta, hogy ő maga jön, de ha már hajnali öt van, gondoltam, kevésbé rágsz be, ha valami szépet látsz.
 – Mármint téged?
 – Mi mást?"