"Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…"
Kicsit bevezetőnek arról beszélnék, miért is kezdtem neki újra, pedig már korábban kitettem úgy unblock az egész sorozatról értékelést, hogy na azért lássátok, hogy már olvastam. Már ne keressétek, mert leszedtem. Egyrészt azért, mert már a saját példányomat tarthatom a kezemben, ami ráadásul a magyar származású borítómodellel, Tóth Pepével lett dedikáltatva nem is régiben. Emiatt a friss élmény miatt gondoltam, itt az ideje újra Deamonék világába csöppenni.
De azért, hogy ne maradjatok mesedélután nélkül, még egy kicsit ecsetelném, milyen is volt a nagybetűs találkozás most október 21-én.
A dedikálást a KMK nem sokkal előtte hirdette meg, így nekem is gyorsan kellett szervezkednem, kivel megyek. Barátnőimmel lebeszéltük, hogy suli után ott találkozunk, ami egy órával a kezdés előtti időpont, bőven lesz még időnk mindenre. Haha. Elhittem. Nagyon vártam már a délutánt, siettem is a suliból a WestEndbe, ahol rendezték az egészet. Hatalmas meglepetésemre nem hogy temérdek időm nem volt, hanem még késve is jöttem, mikor a program csak egy óra múlva volt esedékes. Már kígyózott a sor, és még mindig jöttek jöttek és jöttek a Luxen fanok. Az emberek kérdezgették, hogy mégis mit osztogatnak ingyen, hogy ekkora a sor. Több embernek is lenyomtunk hatalmas fangörcsöket a sorozatról, és megmutattuk, mégis kiért állunk már hosszú ideje sorba.
Pontosan, mert nem kevesebb, mint három órát álldogáltunk a Westi padlóján. Pozitívum viszont, hogy megismerkedtünk az előttünk lévőkkel, beszélgetésbe elegyedtünk sokakkal, meg persze a mi kis társaságunk is elvolt rendesen. Mikor Pepe megérkezett négykor, akkora női sikításvihar fogadta, ami nagyjából az egész áruházat betöltötte, pedig aki járt már ott, tudhatja, hogy elég nagy a WestEnd. Anyám teljes mértékben kiröhögött, és hülyének nézett, mikor közöltem vele a szituációt, hogy én nem fogok egy hamar hazaérni, ne várjon. Hat körül pedig elérkezett a nagy pillanat. Ott álltam a mérhetetlenül szexi Tóth Pepével szemben, és csak bámultam, ahogy azzal a gyönyörű kezével aláírta a könyvemet. Khm igen, csak egy kissé vagyok fanatikus.
Mindenki megkérdezte, milyen volt. Mármint Pepe. És azt kell mondanom, hogy iszonyú rendes. Már két órája egyfolytában dedikált, mikor mi következtünk, de még mindig nem unta meg, vagy legalábbis nem mutatta, sorjában kérdezgetett mindenkit, mindenkihez volt egy-két kedves szava, és végig mosolygott. Fáradhatatlanul egy-egy Luxenes idézettel ajándékozott meg mindenkit, én például ezt kaptam: Barbi, szeretnél egy sütit? Persze nagyban bólogattam, hogy nem csak egyet kérek. A könyvjelzőmet is dedikálta, amit a sor közben osztogattak, amire az került, hogy Barbinak Daemontól.
Aztán odaültem mellé egy képet is csinálni, és miután a profi fotós is lőtt egyet rólunk, miközben átkarol, és én is ugyanígy teszek vele, a kezébe nyomtam a mobilomat, hogy légyszí, egy selfie-t is nyomjunk, amiből aztán kettő lett. Na nem baj. Én ott vigyorogtam, mint egy vadalma vörös fejjel.
Az biztos, hogy eszméletlen érzés volt, Pepe pedig túlszárnyalta minden elvárásomat, és varázsolt nekem egy nagyon jó péntek estét.
A "kicsi" bevezetés után térjünk át rendesen a könyvértékelős részére a bejegyzésnek.
Nem is kell mondanom, hogy imádtam minden sorát, és azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül visszagondolva a pénteki hatalmas és kígyózó sorra.
Már a fülszöveg is megfogja az embereket, ugyanis teljesen egyedi alapötlettől vezérelve egy teljesen új fajjal állunk szemben, és ez sok olvasó fantáziáját megmozgatja. Szintén kiemelem itt is, hogy emelem kalapom az írónő előtt, ugyanis ezt összehozni nem kis munka, kreativitás és idő lehetett, de mindenképp megérte, azt garantálom.
Mikor Katy Swartz új városba költözik anyukájával, aki menekül az emlékeitől, a lánynak rá kell jönnie, hogy a világ legarrogánsabb, de legtökéletesebb testű fajankója mellé költözött. Aki nem más, mint Daemon Black. A srác mindenáron távol akarja tartani az új szomszédlányt a húgától, Dee-től, aki mellesleg az ikertestvére. A furcsaságok csak halmozódnak, és Katy nem hülye, hogy ezeket észre ne venné. Eközben az újdonsült legjobb barátnője össze akarja hozni a bátyjával, aminek igazából semmi értelme, mert ezek ketten úgy rühellik egymást, mint a szart. Vagy még annál is jobban. Persze Katyről tudjukés Daemonről is kiderül, hogy ez azért annyira nem így van, de azért könnyen se akarja magát adni a srácnak főleg úgy, hogy a különös dolgok teljesen körülveszik.
Valószínűleg a rózsaszín köd miatt, ami engem körülvesz, és amibe ez a könyv taszított, nem tudnék mondani negatív dolgokat, mert egyszerűen imádom. A stílust, a karaktereket, az egyediségét, a cselekményeket, mindent. Elhiteti az olvasóval, hogy luxenek ugyanis köztünk élnek, és bárki lehet az.
A történet pedig nem áll meg egy kis szerelmi szálnál, a luxenek és az arumok közti háború mindenbe beleszól, és az ember szíve vadul kalapál miközben a sorokat olvassa.
Karakterek:
Katy: Lehet, hogy sok olvasó számára túl csökönyösnek tűnhet szegény leányzó, de nekem szimpatikus volt. Kellően humoros, könyvmoly, ami lehet mostanában tucatvonás, de ehhez hozzájött, hogy blogger, így külön a szívemre helyeztem a sorsát. Hisz mi bloggertársak tartsunk össze. Erős, és hát volt, mikor önmagára is azt mondta, nem volt bátor, inkább csak kétségbeesett, de a végén szerintem a cselekedetét nem lehet más jelzővel illetni, minthogy tényleg bátor volt. Néha azért éreztem, hogy "Te, csak nézz rá a pasira, és mondd, hogy nem akarod abban a pillanatban lesmárolni."Mert én tuti megtettem volna a helyében...
Daemon: Ahha, róla akkor már ne is beszéljünk. Az épkézláb mondataimnak annyi. Tipikus rosszfiú. Bunkó, egoista, de hát mit tehetünk, ha egyszer isteni külsőbe van bugyolálva? Eresszük csak úgy el? Ohho, bocsánat, de én nem vagyok erre képes. Hiszen ő Daemon Freaking Black. És azt hiszem, hogy engem elnyelt a Daemon folyó...
Borító:
A háttér mesés, és azon kívül, hogy imádom Pepét, még mindig nem jönnek be a modelles borítók. A régi szép idők, mikor még ilyen haja volt, és olyan kis macisan és ölelgetni valón nézett ki...Nem csoda, hogy a csajszi rajta csüng. Kicsit furcsa, de tetszik.
A betűtípust még kiemelném, hiszen gyönyörű, zseniális, és milyen jelzőket használhatnék még, hogy kifejezzem, mennyire imádom úgy az egészet?
Összességében:
Nincs mese, imádtam és kész. Mindent, úgy ahogy van. És pont.
Talán ez jó végszó az értékelésnek.
Oldalszám: 424
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: Daemon Black
Kedvenc idézet:
A "kicsi" bevezetés után térjünk át rendesen a könyvértékelős részére a bejegyzésnek.
Nem is kell mondanom, hogy imádtam minden sorát, és azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül visszagondolva a pénteki hatalmas és kígyózó sorra.
Már a fülszöveg is megfogja az embereket, ugyanis teljesen egyedi alapötlettől vezérelve egy teljesen új fajjal állunk szemben, és ez sok olvasó fantáziáját megmozgatja. Szintén kiemelem itt is, hogy emelem kalapom az írónő előtt, ugyanis ezt összehozni nem kis munka, kreativitás és idő lehetett, de mindenképp megérte, azt garantálom.
Mikor Katy Swartz új városba költözik anyukájával, aki menekül az emlékeitől, a lánynak rá kell jönnie, hogy a világ legarrogánsabb, de legtökéletesebb testű fajankója mellé költözött. Aki nem más, mint Daemon Black. A srác mindenáron távol akarja tartani az új szomszédlányt a húgától, Dee-től, aki mellesleg az ikertestvére. A furcsaságok csak halmozódnak, és Katy nem hülye, hogy ezeket észre ne venné. Eközben az újdonsült legjobb barátnője össze akarja hozni a bátyjával, aminek igazából semmi értelme, mert ezek ketten úgy rühellik egymást, mint a szart. Vagy még annál is jobban. Persze Katyről tudjuk
Valószínűleg a rózsaszín köd miatt, ami engem körülvesz, és amibe ez a könyv taszított, nem tudnék mondani negatív dolgokat, mert egyszerűen imádom. A stílust, a karaktereket, az egyediségét, a cselekményeket, mindent. Elhiteti az olvasóval, hogy luxenek ugyanis köztünk élnek, és bárki lehet az.
A történet pedig nem áll meg egy kis szerelmi szálnál, a luxenek és az arumok közti háború mindenbe beleszól, és az ember szíve vadul kalapál miközben a sorokat olvassa.
Karakterek:
Katy: Lehet, hogy sok olvasó számára túl csökönyösnek tűnhet szegény leányzó, de nekem szimpatikus volt. Kellően humoros, könyvmoly, ami lehet mostanában tucatvonás, de ehhez hozzájött, hogy blogger, így külön a szívemre helyeztem a sorsát. Hisz mi bloggertársak tartsunk össze. Erős, és hát volt, mikor önmagára is azt mondta, nem volt bátor, inkább csak kétségbeesett, de a végén szerintem a cselekedetét nem lehet más jelzővel illetni, minthogy tényleg bátor volt. Néha azért éreztem, hogy "Te, csak nézz rá a pasira, és mondd, hogy nem akarod abban a pillanatban lesmárolni."
Daemon: Ahha, róla akkor már ne is beszéljünk. Az épkézláb mondataimnak annyi. Tipikus rosszfiú. Bunkó, egoista, de hát mit tehetünk, ha egyszer isteni külsőbe van bugyolálva? Eresszük csak úgy el? Ohho, bocsánat, de én nem vagyok erre képes. Hiszen ő Daemon Freaking Black. És azt hiszem, hogy engem elnyelt a Daemon folyó...
Borító:
A háttér mesés, és azon kívül, hogy imádom Pepét, még mindig nem jönnek be a modelles borítók. A régi szép idők, mikor még ilyen haja volt, és olyan kis macisan és ölelgetni valón nézett ki...Nem csoda, hogy a csajszi rajta csüng. Kicsit furcsa, de tetszik.
A betűtípust még kiemelném, hiszen gyönyörű, zseniális, és milyen jelzőket használhatnék még, hogy kifejezzem, mennyire imádom úgy az egészet?
Összességében:
Nincs mese, imádtam és kész. Mindent, úgy ahogy van. És pont.
Talán ez jó végszó az értékelésnek.
Oldalszám: 424
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: Daemon Black
Kedvenc idézet:
"Szép arc. Fantasztikus test. Rémes modor. A helyes fiúk szentháromsága."
*
"Mindig is fel tudtam olvadni az olvasásban. A könyvek birodalma szükséges menedék volt a számomra, és boldogan ugrottam fejest a lapok közé."
*
"– Nahát, egyszerre a bolondok szakértője lettél?
– Egy hónap veled, és akár doktorálhatnék is a tárgyból – vágtam vissza, és rosszalló pillantással elhúzódtam."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése