"Friss szerelmesként a múltba utazni – ez talán nem a legjobb ötlet.
A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja.
Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is.
Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni.
(Egyik sem igazán egyszerű!)
Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!
Romantikus, humoros, példátlan – Gideon és Gwen kalandjaival Kerstin Gier mindenkor elvarázsolja közönségét."Ez az utolsó mondat rendkívül igaz, és ezt alá tudom támasztani azzal, hogy most olvastam másodjára a trilógiát, és... Ismételten le vagyok nyűgözve. De ne szaladjunk máris ennyire előre. Egy nap sem kellett ahhoz, hogy végigrágjam magam rajta. Mi lehetne jobb időpont az olvasásra, mint Budapest-Siófok távolsága egy kocsi leghátsó, egyedüli ülésén gubbasztva? Bedugtam a fülhallgatómat, hogy aztán tényleg ne zavarjon semmi, és már el is menekültem újra Gwendolyn Shepard történetében.
Művünk egy kis előszó után bele is csap rendesen a lecsóba, nekem csak az volt vele a gondom, hogy elfelejtettem, hogyan is végződött a Rubinvörös. De azért volt egy olyan sejtésem, hogy az első fejezet ott folytatódhat, ahol az előző kötet abbamaradt. Egy jó kis csókjelenetnél. És igazából, amint elkezdtem olvasni, már ki se akartam jönni abból a világból. Csak olvasni, olvasni és olvasni, aztán könyvtárba menni, hogy kivegyem a befejezőkötetét.
Pár értékelésben olvastam, hogy nem az ő témájuk a könyv, megesik, van ilyen nálam is. Engem kimondottan elvarázsol, fantasy-kat is imádom, bár tegnap elgondolkodtam ezen, és rájöttem, hogy nekem inkább a valódi, egyetemes, gimis történeteket a kedvenceim, de azért a fantáziavilág se áll tőlem messze. (Nézzük csak meg az előző értékelésemet, mondjuk az Üvegvárosról.)
De hogy már magáról a Zafírkékről beszéljek, így utólag belegondolva hasonlított a Rubinvöröshöz sok szempontból, de mégsem teljesen. Időutazás, temportálás, küldetések követték egymást és ezek a cselekmények ismétlődtek, és mégis tudott újat mutatni. Belevitt még több romantikát az írónő, és ettől még fordulatosabb lett az egész. Még szerethetőbb. (Mint azt már sokszor említettem, szerény személyem rendkívül romantikus eset.)
Új szereplőt is kaptunk, aki végig feltűnt a könyvben, én pedig élveztem, hogy ott legyeskedik mindenhol, mert megtudtuk, hogy egy vízköpő démonnak is rengeteg humora van. Ebből adódóan szerintem a humoros részek is megnőttek ebben a kötetben.
Mégis a nagy kérdés, ami belengi az egész könyvet: Mit akart Lucy és Paul az ellopott kronográffal?
A lényeg a lényeg, hogy eddig egy rossz emlékecske (nem a könyvvel kapcsolatos, hanem külső esemény) kötődött nekem a könyvhöz, de most kicserélték, és egy újat tettek a helyébe.
Csak ajánlani tudom mindenkinek a trilógiát, én még kezdő könyvmoly koromban kaparintottam meg, és azóta is rettentően imádom.:)
Karakterek:
Gwendolyn: Kiderült, hogy a bátor lány mögött rejtőzik ember is. Aki szerelmes lesz, aki kiborul a szerelemtől, aki harakirit akar elkövetni emiatt, mert úgy érzi, semmi sincs a helyén. Ezt sok karakternél simán picsogásnak vélném, irritálna, de itt ez teljesen jól volt megírva, humorosan is, és emiatt nem csökkent a szememben a lány. Továbbra is bírom.
Gideon: Ebben a kötetben hasonlított egy menstruáló, szeszélyes lányra. Minden fejezetben más érzelmet mutatott. Egyik pillanatban le akarja kapni a főhősünket, aztán meg úgy néz rá, mint holmi alsóbbrendű emberre.
Borító:
Nem tudok róla újat mondani, a Rubinvörösnél mindent elmondtam.
Összességében:
Imádom az egész trilógiát, a világát, a humorát, a stílusát az írónőnek, és megígérem, hogy ha végeztem a Smaragdzölddel is, Kerstin más könyveinek is nekifogok.
Mindenkinek ajánlom, aki éppenséggel egy nem szokványos fantasy történetbe akar csöppenni. Itt nincsenek vámpírok, vérfarkasok, csak néhány időutazó, egy kronográf, na meg két fiatal, akikről lerí, hogy rajonganak egymásért. Fantasy és romantika keveréke? Jöhet!
Oldalszám: 350
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: Xemerius
Kedvenc idézetek:
"– Kezdek szédülni – szólalt meg Xemerius a csilláron függeszkedve. – Így lett volna, meg úgy lett volna… Utálom a múlt idejű feltételes módot!"
*
"– Nem is tudom. Nem szoktam alkoholt fogyasztani-feleltem habozva. Egyetlen tapasztalatom az alkohollal kapcsolatban két évvel korábban szereztem. Egy pizsamapartin történt Cynthiánál. Egy teljesen ártalmatlan partin. Fiúk nélkül, chipsszel és High- School- Musical DVD-kel. És egy salátástállal tele vaníliafagyival, narancslével és vodkával… A vodkában az volt a durva, hogy a vaníliafagyi teljesen elnyomta az ízét, és a kotyvalék nyilvánvalóan mindenkire más hatást gyakorolt. Miközben Cynthia három pohár után feltépte az ablakot, és egész Chelsea hallhatta, amint azt ordítja: „Zac Efron, szeretlek!”, Leslie a vécékagyló fölé hajolva hányt, Peggy szerelmi vallomást tett Sarahnak("Ollyan séép vagy, vegyél felességül!"), Sarah pedig sírógörcsöt kapott anélkül, hogy tudta volna, mitől. De a vodka rám volt a legrosszabb hatással. Cynthia ágyán ugráltam, és végtelenített szalag módjára ordítottam, hogy Breaking Free. Amikor Cynthia apja bejött a szobába, odatartottam elé Cynthia hajkeféjét, mintha az egy mikrofon lenne, és ezt kiabáltam: – Énekelj velem, kopasz! Riszáld a csípőd!- Másnap képtelen voltam megmagyarázni a történteket."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése