"Az igazi kérdés nem is az, miért vonultam ki a világból.
Sokkal inkább az, hogy mi vett rá a visszatérésre.
A tizenhét éves Cara és neves farkasszakértő édesapja autóbalesetet szenved. A férfi kómába esik, a család élete örökre megváltozik. A fekete bárányként kezelt Edward is kénytelen hazatérni önkéntes száműzetéséből, hogy egyedüli nagykorú családtagként rendezze apja hátrahagyott ügyeit. A volt feleség időközben új családot alapított, de most neki is szembe kell néznie a múlt elvarratlan szálaival.
Hármuknak kell meghozni a végső döntést, de van-e joguk istent játszani egy olyan időben, amit hosszú évek sérelmei árnyékolnak be? Hűtlenség, hazugságok, magány és kirekesztettség, ezekkel kell szembesülniük Jodi Picoult hőseinek, mielőtt határoznak életről és halálról…"
Köszönöm az Athenaeum kiadónak a lehetőséget az olvasásra!
Mint azt nemrég olvashattátok, A nővérem húga c. művében oda meg vissza voltam Jodi Picoulttól. Mindent kihozott belőlem, amit egy könyv tehet. De nem is azért írom ezt a bejegyzést, hogy a fentebb említett irományt, hanem az írónő egy másik könyvét ismertessem veletek, ami nem más, mint a Magányos farkas. Engem személy szerint maga a cím már nagyon megfogott. Lényegre törő, bár talán egy kicsit mainstream, legalábbis ezt vesszük észre, ha beírjuk a keresőbe. Nem egy, de nem is kettő ilyen könyvcímmel találkozhatunk. De megértem, miért választotta ezt az írónő. Kíváncsian vártam az élményt, amit ez adhat most nekem, mondjuk azért A nővérem húga elég magasra tette a mércét.
Eleinte kicsit furcsa volt egy karakter nekem, és bárkinek, akinek meséltem erről a könyvről, furcsállva vizslatott engem, hogy miért olvasok ilyen könyvet. Tény, hogy Luke Warren nem egy hétköznapi ember. Legalábbis az életmódját tekintve, ugyanis zoológusként új térbe helyezkedett, és konkrétan új családot választott magának, a farkasokat. Lazán eltűnt 2 évre, otthagyva a saját gyerekeit, feleségét, inkább nyers húson élt, és nem fürdött éveken keresztül. A mi szemünkben tényleg eléggé fura ez a pasas, nem tagadom. De alapjában véve maga a felállás teljesen egyedi. Ennek a híres kutatónak megmutatja az emberi oldalát, a rendes életét, amiben a kamasz kislányára vigyáz, és fuvarozza haza egy buliból, mert ő sokat ivott. Mégis ez az ártatlannak tűnő történés megváltoztatja mindenki életét, mint azt a fülszövegben is láthatjuk.
Aki olvasta a korábban említett könyvet, ami nekem az első volt Jodi Picoulttól, vagyis ez a második művem tőle, az tudja, hogy van egy közös pont a két történetben. Megkérdeztem erről néhány barátnőmet, akikről tudom, hogy rajongók: Tényleg minden Picoult könyvben megjelenik a bírósági tárgyalás, mint főbb esemény? És a válasz eléggé igenlő volt. Nem találtam az írónő életrajzában, hogy ez mitől lehet, de kíváncsi vagyok rá. Mert lényegében nekem ez volt az, ami nagyon egymásra hajaztatta a két kötetet, aminek igazából semmi köze egymáshoz. Mindkettőnél a könyv nagy része egy bírósági tárgyaláson folyik, ami mellesleg szerintem teljesen hitelesen jelenik meg, de akkor is sokszor. Nem bírtam ettől egész végig elvonatkoztatni.
Izgalmas volt, a titkokat egyre inkább és fokozatosan tudtuk meg, de akkor rendesen megdöbbentett, engem legalábbis rendesen. És nagyon fontos kérdéseket vet fel ezáltal is. A család akkor is család marad, ha a másik követ el hibákat. És ha már minden érv ellene szól, akkor is tartsunk ki mellette, de mi van, ha tényleg ez a része az életének már csak szenvedés? Véget lehet-e neki vetni? Ki dönthet ebben a kérdésben?
Viszont sajnos vagy nem sajnos, A nővérem húga tényleg magasra tette neki a mércét, amit nem sikerült teljesen megugrania. De ez nem jelenti azt, hogy nem élveztem. Teljességgel öröm volt olvasni, a stílusa kétségtelenül magával ragadott. Persze az jó kérdés, hogy mi lett volna, ha ezt kerül előbb a kezembe... Ez egy jó kérdés, viszont nem tudom rá a választ.
Továbbra is kíváncsi vagyok Jodi Picoult többi könyvére, a Csodalány már ott is csücsül a polcomon olvasásra várva.
Karakterek:
Cara: Nem sikerült megkedvelnem a könyv során. Értem én, hogy harcolni akar az apjáért, nem fogadja el a halálát, ráadásul, ha tényleg így történne, az ő hibája is lenne részben. Vagyis ő mindképpen ezt érezné. Lelkiismeret furdalása lenne, hiszen ő hívta el akkor otthonról. És igen, valószínűleg a helyében én is így cselekedtem volna, szóval nem a tetteivel voltam gondban, inkább magával Carával. Képtelen volt megbocsájtani Edwardnak, hogy elhagyta őket, hogy elment 6 évre, és vissza se nézett, sőt még akkor se nagyon, amikor megtudta tőle az igazságot. Pedig ez egy alappillére az emberi kapcsolatoknak. Ráadásul a fiú még nem is volt hibás...
Edward: A kettő testvért összehasonlítva, nekem a fiú közelebb állt valamennyivel a szívemhez. Tisztán látta a dolgokat, hatalmas áldozatot hozott a családjáért, bár mint megtudtuk, a végkimenetel így is ugyanaz lett. Lemondott sok mindenről az apja miatt, miközben az egész kapcsolatuk elrontásáért nem is ő volt a felelős, mégis Edward itta meg a levét mindennek. Igazságtalanságot éreztem. Ki akartam állni a szereplőért, és megmondani mindenkinek, hogy lássátok már meg, ő a jófiú a történetben...! De mégis volt egy mondata, ami megragadt bennem, és nem a jó értelemben. Nem tökéletes, cseppet sem, de mégis az a pár szó a szájából engem megrázott.
Luke: Az ő nézeteit is olvashatjuk. Sok fejezetben megjelenik az eszméletlen apa. Kezdetben ő az egésznek csak a szenvedő alakja volt. Kissé furcsa ember, mint azt már korábban is említettem. Talán egyenesen önzőnek is titulálható. Nem gondolt a családjára, egyenesen lelépett, aztán egyszer csak visszatéved. De az apa attól még apa marad. Mégis ahogy haladtunk a történetben, egyre jobban megláttuk a rengeteg emberi hibáját, és már nem csak elszenvedője lesz a dolognak, hanem egyenesen az oka.
Borító:
Nekem tetszik. Éppen eléggé borongós, a farkas motívum is megjelenik rajta, bár azért ha a színeket nézzük, eléggé sötét. Persze, a téma is borongós, de elnézve az angol megjelenésű borítókat, találtam sokkal hozzáillőbbeket. Mert igaz, a történet tényleg nem a legvidámabb mindközül, mégis ezt a fekete-sötét zöld kombinációt nem érzem annyira a sajátjának.
Összességében:
Tetszett, bár néhol voltak olyan jelenetek, ahol az írónő más könyvéhez tudtam volna hasonlítani. Alapjában viszont egy elgondolkodtató történet, akik eddig is szerették Jodi Picoult elbűvölő stílusát, azok most sem fognak csalódni.! :)
Oldalszám: 480
Kiadó: Athenaeum
Kedvenc karakter: Edward Warren
Kedvenc idézetek:
"Nincs borzalmasabb a világon, mint amikor azt érzed, hogy elveszítesz valakit, akit szeretsz."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése