Anne L. Green - Viharos érzelmek

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Szenvedély ​nélkül lehet élni, de vajon érdemes? Jason Scott az FBI kommandós alakulatának tagjaként élte nem éppen hétköznapi életét. Egy napon azonban, egy balul elsült akció után, minden a darabjaira hullik körülötte. Létezésének új értelmet keresve elvállalja egy befolyásos szenátor lányának védelmét, ám hamar rá kell döbbennie, hogy nem kell a csatatérre lépnie, hogy kemény küzdelmeket éljen át. A szépséges és lázadó Nina legfőbb szórakozása testőrei megleckéztetése. Mindennapi csatározásaik ellenére mindketten érzik, hogy lassan feltámad bennük az egymás iránti fékezhetetlen vágy, míg végül a lány egyszer csak meglátja a felszín alatt rejtőző valódi Jasont, és ráébred, hogy ő sokkal több mint egy testőr. Heves ellenállásuk dacára hatalmába keríti őket a szerelem. A sors azonban újra és újra próbára teszi őket: támadások, ármányok, sötét titkok kereszttüzében rá kell ébredniük: a szerelemben nincs megalkuvás. Vajon mindkettőjük vonzalmát csak a szenvedély mozgatja? Vajon van jövője a szerelemnek a múlt árnyékában? "

Mikor megláttam a könyvtárban, egy cseppet sem hezitáltam, hogy jön-e velem haza a könyv, rögtön a kupacomra tettem, de mikor arra került a sor, hogy olvasni kezdjem, féltem. Ez az első mű az írónőtől, amit a kezembe vettem, de már hallottam felőle, leginkább dicsérték, de bennem mégis volt egy olyan érzés miszerint mi lesz, ha mégsem tetszik. Eléggé felkapott írónő lett szerintem, mára sok könyvvel, amikre egyre jobban kíváncsi vagyok, legfőképpen az újra. Az is kétségeket ébresztett bennem, hogy lehet, nekem túlságosan erotikus lesz, pedig nem vagyok egy prűd fajta, mégis van azért nálam is egy felső határ a csillagos ég alatt, ami már tényleg sok, és féltem, hogy ez a könyv majd átlépi. A cím, Viharos érzelmek, is eléggé zavaró volt, olyan sablontörténetet keltő, de nem futamodtam meg, gondoltam, egynek elmegy majd. Laza, erotikus, romantikus, kikapcsolódásnak jó lesz.

Ennél nagyobbat se tévedtem még valaha. És ez is egy nagyon jó példája annak, hogy bár a cím elég meghatározó, nem minden esetben lehet róla ítélni. 

Az elején még fenntartottam az eredeti állításom, hogy ez egy tucattörténet, amit már néhányszor olvashattunk, csak most magyar kézből. Először Jodi Ellen Malpas - A védelmező c. könyve jutott eszembe ennek kapcsán, ahol az alaptörténet szintén egy ex-FBI-osról szól, akinek meg kell védenie egy befolyásos embernek a lányát. Bár míg Malpas művében azért játssza a pesztonkát a férfi főszereplőnk, hogy ne essen a női valamilyen támadás áldozatául, míg jelen esetben Jason munkája Nina megfékezése, hogy Miss Csökönyössége ne okozzon nagyobb bajt Mr. Példaapának. Remélem, az utóbbinál eléggé érezhető az iróniám. 

Érdekes volt, fordulatos, alig bírtam letenni, maximum annyira időre, hogy egyek és igyak valamit egész nap, de még mindig úgy éreztem, hogy az ezerszer elmondott történetet olvasom ismételten, bár tény ami tény, hogy rettentő jó stílussal és humorral. És most erre térnék rá még jobban. Tényleg nagyon sajnálom, Anne, hogy látatlanban leírtam valamilyennek a könyveidet, de ettől csak még nagyobbat koppantam. Ugyanis az írónő az, aki össze tudta fésülni a jó történetvezetést, azon kívül, hogy már az alapját ismertük, a humort, az erotikát és a rettentő jó stílust. Elég magasra teszem a mércét azoknál a szerzőknél, akik váltott szemszögben írnak. Egyrészt imádom, mert nagyon szeretek mindkét főszereplő fejébe belelátni, másrészt viszont ehhez el is várom, hogy ha nő írta, a férfi szemszög is minimum olyan élethű legyen, mint a saját neméé. Ne legyen a kettő hasonló, mintha valami belső női része beszélne a hapsiból, a tényleg férfias nézőpontot ne azzal érje el, hogy minden megnyilvánulása mögé odabiggyeszti, hogy baszd meg!, hanem tényleg éles legyen a váltás, mert van egy olyan érzésem, sőt tapasztalatom hogy a két nem logikája teljesen más. És jön a dobpergés, mivel Anne-nek tényleg sikerült ezt megcsinálnia, és aki olvasta, én most leginkább a könyv utolsó 1/4-ében olvasható részre gondolok. Na ott aztán tényleg volt váltás a nemek között, és rendesen átéreztük, mi, olvasók is.
Többek között, amit én rettentően élveztem, azok a fejezetek elején lévő idézetek voltak. Különböző helyről összeválogatva a történethez illően. Az összeset elolvastam, és tényleg sokban olyan igazság lapult, hogy csak ámultam a bölcseleteken. Voltak külföldiektől, hazaiaktól egyaránt, filmekből és ismeretlen szerzőktől is. Nagyon jó ötlet és szerintem sikeres is volt ezeket odatenni, ráadásul egyedi is. Újabb különlegesség.

Így a végére elérkeztem arra a részre, hogy megemeljem a nemlétező kalapom az írónő előtt, ugyanis a már említett utolsó negyede a műnek elhozta azt, amit Jodi Ellen Malpas nem tudott a sajátjában. Akkora fordulatot, hogy az olvasó köpni-nyelni nem tud utána. De folytatja tovább, mert imádja, és tudni akarja a végét. Szerény személyemmel is ez volt. Megrázott. Ahogy a vége is. Nem hiszem, hogy csak a felerősödött érzelmek okozták volna azt a katarzist, amit én a legeslegvégén éreztem. Keservesen sírtam, és ajánlom mindenkinek most a fenti hangulat címke alatt megjelölt Ed Sheeran zenét, ami ehhez nekem párosult. Garantált síródélután. És bár igen, mélységesen fájt a befejezés, mégis az az utolsó epilógus számomra mindent elrontott. Az az alternatív befejezés volt az a pillanat, amikor néztem nagyokat, hogy MI?! Mert hirtelen azt se tudtam, mi történik éppenséggel. Nálam annak volt ilyen könnyapasztó hatása, hogy na, ez nem... Ebben az esetben szerintem el kellett volna korábban döntenie az írónőnek, hogy melyik befejezést is adja végül a könyvnek, mert ez így nekem, mert csak a magam nevében tudok beszélni, nem volt jó megoldás, hogy akkor mindkettőt megkapja az olvasó. Tény, haragudtam, amiért ez történt, de tényleg az az utolsó momentum meg az említett egynegyed tudta rendesen elhatárolni a már sokszor elmesélt történetektől. De én úgy érzem továbbra is, hogy megérdemli az 5 csillagot, amit tőlem kapott, és továbbra is azt állítom, hogy a magyar írók is minimum olyan jók, de mint esetünk alátámasztja, van hogy jobbak a külföldi társaiknál. És kíváncsi vagyok Anne L. Green további könyveire is, és remélem, hogy egyszer személyesen is gratulálhatok neki a művéhez, és megköszönhetem az élményt, amit ezáltal nyújtott nekem.

Én AJÁNLOM.

Karakterek:

Nina: Csökönyös egy teremtés minek tagadni, de mint női karakter, én nagyon megkedveltem. Nem volt könnyű élete, akárhogy is milliárdos családban nőhetett fel, a családi háttere nem volt olyan biztonságot nyújtó, mint az kellett volna. A gyönyörűségét az egész könyvön keresztül irigyeltem tőle, ahogy azt is, mennyire jól bánik a szavakkal. A bátorságát, mennyire ki mer állni magáért, mennyire meri követni a szívét akárhogy is az egész világ ellene játszik ebben. És amikor baj volt, akkor is komolyan gondolta a "jóban, rosszban, betegségben, egészségben" esküjét, nem rohant el fejvesztve a problémák elől. Egy született küzdő volt, ahogy ezt Jason is mondta róla sokszor.

Jason: Őt is kedveltem, bár Ninával jobban tudtam azonosulni, mélyebben át tudtam érezni a helyzetét, bár ez valószínűleg abból adódott, hogy az egész szinte az ő életében játszódott. De mégis Jason se volt rossz karakter. Hasonlóan önfejű, így most az ellentétek vonzzák egymást című nóta nem éppen lenne helyénvaló. A kívülről acélozott férfi, akinek végül is vannak érzései, akármennyire is próbálja őket véka alá rejteni.

Borító:

Azt hiszem, a feketeleves most lesz, ugyanis ide a borzalmas szót használnám. Annyira nincs egy csipetnyi szikra sem a két karakter között, hogy az valami hihetetlen. Inkább vágni lehetne köztük ollóval a feszültséget. Van egy olyan érzésem, hogy két külön képből lett ez a kettő kivágva, aztán ráillesztve a borítótervre. A szürke-fekete-fehér alap nagyon tetszik, hogy csak a cím lilája rikítson meg a kiadó logója, ahogy a betűk is szerintem zseniális helyre lettek téve. De hogy visszatérjek a két emberkére, amik a képen láthatóak, hát azok teljesen mások, mint akik a műben szerepelnek. Milyen szőke csajszi szerepel a könyvben? A pasi nem is ennyire öreg! Én leginkább hozzá olyat tudnék elképzelni, ami nem is teljesen idilli, ugyanis tele van fegyverrel, bombával és minden egyébbel ahhoz, hogy egy tóparton lábat lógató párocskát tegyünk rá, azzal kicsit félrevezetnénk az olvasókat, de lehet, hogy az Impala tehet róla, de egy 1967-es Chevrolet Impalának dőlő Jensen Ackles képe azért jobban hasonlítana a történethez, és szerintem jobban is nézne ki. (Jensen*-*)

Összességében:

Megbántam, hogy már hamarabb nem kezdtem bele, és hogy már korábban nem vettem a kezembe az írónőtől könyveket, ugyanis a látszat az, hogy ez egy tucatszor elmesélt történet, de én azt állítom, ez merőben több annál. 

Leginkább azoknak ajánlanám, akik nem futamodnak meg az erotikától, mégis kalandos, izgalmas és romantikus történetre vágynak. Nekem bevált, az biztos.

Oldalszám: 496
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Nina Davis

Kedvenc idézetek: 

"– Felvilágosítanálak, hogy ez – mutatott az autóra – egy 1967-es Chevrolet Impala, és jobb állapotban van, mint bármelyik luxusjárgányotok a garázsban." 

*

 "„Bármilyen kilátástalannak is tűnik a helyzet, bármilyen harc dúl a lelkünkben, mindig van választásunk. (…) Döntéseink alakítják a sorsunkat, és rajtunk múlik, melyik úton indulunk el.” (Pókember c. film)"