Cassandra Clare - Elveszett lelkek városa

HANGULAT                                MOLY                                        2013

"Mi az az ár, ami még a szerelemért is túl magas? Amikor Jace és Clary ismét találkoznak, a lány elborzadva tapasztalja, hogy szerelmét és gonosz bátyját Lilith varázslata egymáshoz köti. A Klávé célja megölni Sebastiant, de lehetetlen anélkül végezni az egyik fiúval, hogy a másiknak ne essék bántódása. Alec, Magnus, Simon és Isabelle tündérekkel, démonokkal meg a könyörtelen Vasnővérekkel alkudozik, Clary pedig veszélyes játszmába kezd. A tét nem csak a saját élete, de Jace lelke is egyben. De bízhat-e még a fiúban egyáltalán? Szerelem. Vér. Árulás. Bosszú. A Végzet Ereklyéi lélegzetelállító ötödik darabjában közelítő sötétség fenyegeti az árnyvadászokat."

Egyre közeledek a sorozat végéhez, és ez megrémít, főleg most, hogy már csak a Mennyei tűz városa  van és aztán kabumm, ki is végeztem a Végzet Ereklyéi sorozatot. Szerencsére a mi Cassie-nk nem unta meg írni nekünk az árnyvadászokról szóló történeteket, így egész biztosan nem lesz hiányunk a továbbiakban sem. De egy kicsit foglalkozzunk azzal a "problémával", hogy Cassandra Clare könyvei leginkább, ha nem az összes, az általa kreált világban játszódik, ami egyesek szerint unalmas már, és bevallom, néha én is ezen az állásponton vagyok, de amikor újra a kezembe veszem az egyik kötetét, ez a hirtelen jött érzés olyan gyorsan távozik, amennyire gyorsan jött. Mert egyszerűen nem lehet megunni. Mert Cassandra Clare igenis azok közé az írónők közé tartozik, akiké a mély tiszteletem. Ezerszer hangoztattam már, hogy szerintem az egyik legnehezebb alkotás, ha az ember egy teljesen új világot hoz létre, mégpedig Cassie ezt csinálta, és azt kell mondani, hogy igen rendesen. A tinédzserek, sőt még merem állítani, hogy az idősebbek is falják a sorait, amit egyáltalán nem csodálok, ugyanis tapasztalatból mondom, hogy egyszerűen letehetetlen minden, amit alkot. És igen, tény és való, hogy egyszer valami egészen mást is szívesen olvasnék az írónő tollából, de amíg létezik az árnyvadászok világa, addig én mérhetetlenül boldog vagyok, és egyszerűen képtelen vagyok felróni neki azt, hogy csak erről ír. Mert ezt igenis jól csinálja, ami az Elveszett lelkek városánál is látszódott.
Továbbra is imádom azt, hogy a cselekményszálak összefutnak. Mindig, mindegyik, semmit sem szabad figyelmen kívül hagyni, mert arra az információmorzsára később még szükségünk lesz. Imádom. Rettentő jól meg lett tervezve az egész könyv, sőt az egész sorozat, az egész világa. Csak ismételni tudom magam, hogy ez az írónő zseniális. Tényleg nem csodálom, hogy ennyi olvasót megnyert magának.
De visszatérve a könyvre. A Bukott angyalok városa című kötet, vagyis a Végzet Ereklyéi 4. része egy hatalmas függővéggel zárult, amit folytatás nélkül alig lehetett kibírni. Jace és a halálból feltámadt Jonathan Christopher Morgenstern élete összekapcsolódott, mint egy parabatai-i kötelék alakult ki köztük, de annál sokkal rosszabb. Démonibb. A Sebastianként ismert Valentine fia uralma alá hajtja Jace-t, és ketten elszöknek a Klávé elől, így körözött bűnözőkké válnak. Egy ideig a Tanács keresteti Jace Lightwoodot, mégis egy idő után feladják, amit Clary, Isabelle, Alec és a többiek nem hagynak szó nélkül, így saját utat keresnek, hogy visszahozzák a szerelmüket, fivérüket.
És ezentúl erről szól minden.
Nem egy eseménydús kötet, a főcselekményszál Jace kiszabadítása Sebastian karmai közül, és megtörni a köztük kialakult kötelekét, megölni a rosszfiút úgy, hogy közben a jó ne sérüljön, ami addig, míg a kötelék létezik, nem lehetséges. De attól még, mert a történet eléggé erre összepontosít, és lássuk be, azért a kötet elég vastag, mégsem unalmas. A különféle módszerek, amivel próbálkoznak, a két idősík, Jordan és Maia kapcsolata színessé teszik az egészet, és csak pörögnek az oldalak. Eközben az olvasó elgondolkodik, hogy Sebastian tényleg kapott egy kis jóságot a Jace-szel összekötő mágia által, tényleg rájött, hogy játszania kell a jó testvért Claryvel? De rá még a későbbiekben kitérek. Az biztos, hogy a cselekmény, Jace kiszabadítása mellett számomra ez eszméletlen nagy dilemma volt. Eldönteni Sebastian igazi valóját. És bevallom, imádtam. Imádtam silabizálni, hogy egyáltalán igazat beszél-e a fiú, vagy megint csak hazudik, mint a vízfolyás megállás nélkül.
Nem tudok újat mondani, élveztem, mint az összes többit. Hasonlóan függővéges, mint az előző, újabb problémák merülnek fel Jace és Clary között, ki gondolta volna. Mikor újra visszakapják egymást, hirtelen mégis valami éket ver közéjük. Csak a szokásos. Igazából, ha nagyon őszinte akarok lenni, ez az a momentum, ami már ezerszer el lett játszva, csak állandóan különbözőféleképpen. Mindig más ehhez a segédlet. Először Simon, aztán azt hiszik, testvérek, majd meg kell menteniük a világot, nincs idő romantikázásra, Jace-t elviszi Sebibaba, aztán az utolsó oldalak, amik előremutatnak a következő, egyben utolsó kötetre. Rettentően kíváncsi vagyok, de mégsem akarom befejezni a történetet.
Még egyszer a Malec shipper énem kíván szólni hozzátok, és csak annyit mond: Alec, dearie, értem, hogy nem vagy még tapasztalt kapcsolatok terén, de azért józan paraszti ész, drágám az sokat segít.
Egyszóval: Kíváncsian várom, mit hoz ki a csodálatos írónő az utolsó kötetből.

Karakterek:
Jace: Kezdeném most vele, ugyanis leginkább Jace volt ennek a kötetnek a középpontjában, ahhoz képest, hogy a jelentek 99%-ában nem az a Jace volt, akit eddig megszokhattunk, hanem egy Sebastian által irányított  hús-vér Jace-robot. De ettől még mindig megjelent az a fangirl, aki régen voltam, aki oda meg vissza volt Jace Waylandért, és nem is csodálom. Tud valamit ez a pasi, az biztos. Imádom a humorát, a lelki szemeim előtt megjelenő Jace Wayland/Morgenstern/Herondale/Lightwood  -ot, a szőkeségét, az önbizalmát, a mindenét, mert csak, és szerintem elég is a fangirlingelésemből. :D
Sebastian: Bastiiiiiiie. Lehet, hogy most jönni fognak a szép kis válaszok erre, de nem baj. Kövezzetek meg, de én bírom Bastie-t. Aki igazából Jonathan. Na mindegy. Olyan sunyi disznó, és közben akkora arrogáns barom, hogy nem lehet nem szeretni. És mellette egy lángész szerintem. Valami van benne, ami engem megfogott, bár kétség kívül egy pszichopata, szóval azért nem egy ideális pasi, akit a szülőknek szokás bemutatni. Mégis olyan összetett karakter. Az első három kötetben volt Valentine mint főgonosz, akiről tudtuk, hogy egy megátalkodott szadista és ennyi. Aztán itt van Sebastian, akiről igazából tudjuk, hogy a pokol bugyraiban kéne sínylődnie, mégis, mint ebben a kötetben nem lehetett eldönteni, hogy na akkor most mi is a helyzet vele valójában. Lehet, én vagyok a naiv kislány, aki bedőlt neki sok esetben, de akkor is. Amennyire kettyós szegény én annyira bírtam.

Borító:
Alig várom már, hogy itthon is folytassák az új borítókat, ugyanis eddig csak a Bukott angyalok városáig van különböző külsővel kiadva, én pedig már tűkön ülök, mivel ezen az egyik kedvenc szereplőm, Alec szerepel. De ameddig ez nem történik hazánkban is meg, addig csak a régiről tudok beszélni, ami egyrészt szép, szerintem a legjobb régi borító, ami a sorozathoz kapcsolódik. A lány karakter valahogy még mindig nem elég Clarys nekem, de a szőke herceg igenis Jace-es. Ennek a háttere is nagyon tetszik, egyedül a rúnákkal vagyok még mindig bajban, hogy foszforeszkálnak ott még a világosban is a szereplők testén.

Összességében:
Imádtam, mint az ezt megelőző részeket is. Minden elismerésem Cassie-é, amiért egy ilyen csodálatos világot alkotott nekünk, amiből alig tudunk kilépni. Kíváncsi vagyok a befejező kötetre, mégis mi lesz az ebben a kötetben előidézett probléma megoldása, na meg ugye az egész sorozat legvége.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik szintén Cassandra Clare rajongók, de a 4. rész után még nem kezdtek neki az 5.-nek, vagy ha még nem volt elég biztatásod a sorozathoz, akkor húzz még egy strigulát az ajánlásokhoz, ugyanis ha szeretnél egy új világról, egy fantasy elemekkel tarkított romantikus, kalandos, sokszor humoros történetről olvasni, akkor mindenképp a Végzet Ereklyéi sorozat lesz a neked való.

Oldalszám: 506
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Jace Wayland/Morgenstern/Herondale/Lightwood, Magnus Bane, Sebastian

Kedvenc idézetek: 

"– Basia coquum – mondta Simon. – Vagy mi is a mottójuk.
 – Igazából Descensus Averno facilis est. Pokolra szállni könnyű – helyesbített Alec. – Te azt mondtad, hogy „csókold meg a szakácsot”.
 – A fenébe! – szólt Simon. – Tudtam, hogy Jace csak szívat." 

*

 "– Csónakot lopunk?
 – A lopás olyan csúnya szó.
 – Akkor te minek neveznéd?
 (…)
 – Extrém kirakatnézésnek." 

*

 "– Gyerünk, cukorborsó! – szólt. – Ideje felkelni, és szembenézni az új nappal!
 (…)
 – Cukorborsó? – kérdezte Alec.
 – Csak kipróbáltam.
 A fiú megrázta a fejét.
 – Ne!
 Magnus vállat vont.
 – Én ragaszkodom hozzá." 

*

 "– Magával akart vinni, hogy csatlakozzam hozzá és Sebastianhoz. Gondolom, szeretné, ha a gonosz kis duettjük gonosz kis trióvá alakulna. – Clary vállat vont. – Talán magányos. Sebastian nem lehet valami fényes társaság.
 – Nem tudhatjuk. Lehet, hogy baromi penge Scrabble-ben – szólt közbe Magnus." 

*

 "– Rajtam van Káin jele – felelte a fiú. – Ez azt jelenti, hogy senki nem ölhet meg, igaz?
 – Magadat megölheted – jegyezte meg Magnus, bár nem sokat segített vele. – És legjobb tudomásom szerint élettelen tárgyak is megölhetnek véletlenül. Szóval, ha esetleg azt tervezted, hogy megtanulsz lambadázni egy késekkel teli verem fölötti zsíros hídon, én lemondanék róla a helyedben.
 – Ennyit a szombatomról." 

*

 "– Add ide a kezedet! – Felemelte a saját kezét, és Alec összefonta az ujjait az övével, a tenyerük szorosan egymáshoz simult. – Emlékszel a csatára Valentine hajóján, amikor szükségem volt az erődre?
 – Most is szükséged van rá? – kérdezte Alec. – Megkapod.
 – Mindig szükségem van rá, Alec. – Magnus lehunyta a szemét, összefűzött ujjaik ragyogni kezdtek, mintha egy csillag fényét tartották volna a kezeik között." 

*

 "Clary a fiúra nézett.
 – Kacsák? – kérdezte ismét. Jace szája széle mosolyra húzódott.
 – Gyűlölöm a kacsákat. Nem tudom, miért. Mindig is gyűlöltem őket." 

*

 "– Álmodtam valamit. – A boszorkánymester a távolba meredt. – Egy várost láttam, csontból épült tornyokkal, ahol úgy folyt a vér az utcákon, akár a víz. Jace-t talán megmentheted, napjáró, de a világot nem. Közelít a sötétség. „Az éjféli homálynak földe, amely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.” Ha Alec nem lenne, én már rég leléptem volna innen.
 – És hová mennél? –
 Elbújnék. Megvárnám a dolog kifutását. Nem vagyok hős. – Magnus fogta Miau Ce-tungot, és a földre dobta.
 – Annyira szereted Alecet, hogy maradsz? – kérdezte Simon. – Ez azért elég hősies.
 – Te is eléggé szeretted Claryt ahhoz, hogy tönkretedd érte az egész életed. – A boszorkánymester hangjába tőle szokatlan keserűség vegyült. – Látod, mire mentél vele."

Nem újdonság :)