Szilágyi Heléna - Utazás a múltba

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Johanna ​hiába töltötte be a tizennyolcadik életévét, a szülei – heves ellenkezése ellenére – még mindig gyermeknek kezelik. A család fekete báránya, aki az elkényeztetett, városi kamaszok életét éli. Ám Hanna élete teljesen megváltozik, amikor édesapja és édesanyja úgy határoz, hogy budapesti lakásukból visszaköltöznek a vidékre, ahol már tíz éve nem jártak. A lány lázad a sorsa ellen, és nem akarja észrevenni azt, hogy csupán egy boldogabb élet ábrándjai azok, amiket maga mögött hagy. A költözést követően újra meg kell ismerkednie a tájjal, az emberekkel, a régi barátaival, és rá kell döbbennie, hogy nem csak ő, hanem mindenki megváltozott az évek során. Ez leginkább legjobb gyermekkori barátjára igaz, Csabára, aki az évek során gőgös álarcot öltött magára. Hanna kíváncsisága felülkerekedik ellenszenvén, és nyomozásba kezd, hogy kiderítse a rejtélyes múltú srác történetét, amely egy keserédes fordulattal megváltoztatja vélekedését minden ismerőséről. A tiltott, de annál vágyottabb viszony és a múlt, ami még mindig üldözi Johannát, megmérgezi a boldog pillanatokat. Mikor azt hiszi, hogy végre beilleszkedett és elfogadták, egy titok kirobbanása és egy baleset következtében végül mindenki hátat fordít neki."

Nagyon köszönöm Szilágyi Heléna írónőnek a recenziós példányt! 

Mindenki, vagy a bejegyzés olvasói közül sokan legalábbis, átélhette a fülszövegben található történések néhány jelenetét. A fiatalságot, lázadást, tinédzserkort. Talán sokunknak lehetett gyerekkorunkban ellenkező nembe tartozó legjobb barátja. Akár a szomszédból, óvodából, általános iskolából. Így a helyzet ismerős lehet. Át tudjuk érezni, milyen lehet az, ha ezt a személyt költözés miatt akár örökre magunk mögött hagyjuk, és az akkor örökre szóló barátság múló emlékké konvertálódik. 

Így kezdődött Hanna és Csaba kapcsolata is. Gyerekkori legjobb barátok, elválaszthatatlanok, talán még a diófa alatt is együtt ringatták őket, az öreg helybéli nénik meg arról pletykáltak, hogy ezek ketten felcseperedvén egy párt fognak alkotni. Jól érzitek, Barby felelevenítette a saját gyerekkorát, a legjobb barátját a szomszédból és a néniket az utcából. Bár szerencsére a mi kapcsolatunk azóta is fennáll, egyikünk se óhajt költözni, lassan 17 éve jóban-rosszban egymás mellett állunk. És mivel szerény személyem is rendelkezik egy saját Csabával, így mondhatni jobban a szívemen viseltem a sorsukat. Mintha Hanna szerény személyem, Csaba pedig az én drága barátom lenne. 

Mégis vonatkoztassunk el az önéletrajzomtól, és csöppenjünk vissza az Utazás a múltba történetébe. 

Kezdetben Jo (~Dzsó) karaktere, amire majd később bővebben kitérnék, rettentően unszimpatikus volt. Minden megvolt benne, amit egy lázadó tinédzserben el lehet képzelni. Pörgős nyelv, lezser stílus, fiúzás ezerrel, rossz kapcsolat a szülőkkel. És az, hogy nem bírtam, még elég enyhe kifejezés, és ironikus is, mivel pár sorral fentebb még hozzá hasonlítottam magam, bár nem karakterileg, az igaz. Én ennek az ellentéte vagyok, megsúgom. Néha tényleg muszáj egy ilyen Hanna-féle ember, hogy a Kristóf-féléket jól helyretegye, de annyira, hogy meg se forduljon még egyszer a fejükben, amit a történetben Kristóftól láthattunk. Lényegében ez a majdnem 400 oldal az, ami Jo jellemfejlődésével foglalkozik, és aki viszonylag hamar elolvassa, az még élénken emlékezhet rá, hogy milyen volt az elején, és ahhoz képest milyen hozzáállása lesz a könyv végén a főszereplőnek, és azt kell mondjam, hogy Heléna teljesen jól átadta ezt. Nem hirtelen egyik napról a másikra történt a hatalmas változás, hanem fokozatosan, és nem is 180°-ot vett a stílusa, az alapja megmaradt. És ez gigamega pluszpont, mivel nem egy helyen találkozhatunk olyan karakterrel, akinek a könyv végére az eredeti jelleméből nagyjából nulla marad, olyan pedig nincs. Valaki születik valamilyennek, azon formálni lehet, de gyökerestül elpusztítani nem. 

A történet egyszerű, mégis nagyszerű. Főbb helyszíneink az iskola és Csaba nagyszüleinek hatalmas rezidenciája, ahol a lovarda is található. Az előbbiből kiindulva gondolhatjátok, hogy néhány tanórára is beülhetünk, de igazándiból az ottani élet, a klikkek, barátok, pletykák, a sulis világ az, ami dominál eléggé a könyvben. Megismerhetjük az iskola legmenőbb srácát, Kristófot, a legmenőbb csaját, Vivient, a barátnőjét Lillát, akit szerelmes szálak fűznek az fenti fiúhoz és Csabához is. Szemmel követhetjük Hanna beilleszkedését az osztályba, gyerekkori barátja flegmázását, mígnem a történet csavarodik. Aztán még csavarodik, mindennek köze lesz mindenhez, egy valamiben azért biztosak vagyunk, de a mellékszálak kiszámíthatatlanok és fordulatosak, amit imádtam a történetben, és hajszolt előre, hogy megtudjam az egész végkimenetelét. Egyszóval a cselekményét imádtam.

Mégis azért a könyv negatív oldalát is megemlíteném. 

Kezdeném a címmel. Én se vagyok profi névválasztó, és tuti hogy mások koppintották az ötletet, én is mindig ezt mondom, hogy az enyém az eredeti, sőt azt is megértem, hogyha ez a cím éppen valamiért az írónő szívéhez közel áll, mégis olyan... sablonos és semmit mondó. Asszociációs képességeim Gwendolyn Shepardöt és  Gideon De Villers-t juttatja eszembe a kronográffal, de ez legyen egyéni problémám. Értem, miért erre a névre esett a választás, hiszen Hanna anno már járt ezen a vidéken korábban, és ugyanoda tér vissza pár év elmúltával, mégis minden megváltozott. De akkor is. Az ember beüti a molyra, és ezer másik könyvet ad ki ilyen címmel. Tudom, meg se szólaljak, ha nem jut jobb eszembe, értem én, de mégis, ha az ember meglátja a könyvtárban a sok száz vagy ezer könyv között, nem biztos, hogy levenné, ha csak ezt nézné. 

Bár ez nem hinném, hogy nagyon az írónőn múlott, mégis kötelességemnek érzem, hogy megemlítsem. Kifolyt a szemem. Az a sorköz, amit itt használtak, az nagyjából nulla. Papírspórolás, védjük a fákat, ez a projekt is megvan, de ezt azért az én látószervem bánta. Nézni rossz volt, mert annyira összefolytak a sorok, annyira töménynek tűnt ezzel egy lap első pillantásra. 

Utolsó bekezdés lezárásaként, és ezt tényleg nem gonoszkodásból mondom, de hiányzott nekem ebből a munkából egy profi lektor. Nem mondom, hogy tele volt, de azért találtam egynéhány központozási, elgépelési hibát, értelmetlen félmondatot, random nagybetűt a mondat után, és csak néztem nagy szemekkel, így ez nálam erősen rontotta az összképét az olvasásnak. 

Mégis azt mondom, hogy egy könyvet a történet miatt olvasunk, így Heléna könyve, ami fiatalos és lendületes, nagyon jó kikapcsolódást nyújtott az iskolai fáradalmak mellett.

Karakterek:

Hanna/Jo/Johanna: Mint korábban már elejtettem róla néhány információmorzsát, Hanna az a tipikus lázadó tinédzserlány. Fiúzik, iszik, néha tiszteletlen, és mindenkinek képes a szemébe mondani nem éppen szép szavakkal a gondolatait. Megesik. Bevallom azért, hogy a beszólásain és a belső monológjain sokszor elnevettem magam, és átfutott egy olyan gondolat a fejemben, hogy "na ezt megjegyzem", a végére mégsem sikerült igazán megkedvelnem. Mégis sajnáltam. A helyzete miatt, a fekete-bárány státusza miatt, amin keresztülment, és igazából neki volt egy elképzelése magáról, ami nem éppen volt szép, és azt gondolta, ezen már nem lehet változtatni. Így inkább taszította el magától azt, aki tényleg képes volt valami kapcsolót megnyomni benne, és ezzel megváltoztatni magát a lányt. 

Csaba: Az elején úgy voltam vele, hogy a tapló, mégis okos srác mögött azért ott lakozik egy érző lelkű fiú, akit valami megváltoztatott olyanná, amilyen lett. A történet során fény derül arra is, mi volt ez a pont, és hogy én ez alapján elmehetnék jósnak. Mégis volt a cselekményben egy olyan pont, amikor bennem a srác iránt való kedvelés kezdett hanyatlani, meg is mondom, miért. Mert megcsalta a barátnőjét. És ez számomra a legrondább dolog, amit egy ember tenni tud. Egyiket se akarta elveszteni, blablabla. Kamurizsa a köbön. Egyszerűen én nem szeretem az ilyen sunyi, kétszínű embereket. Kész, ez van. Emellé párosult még az a pálfordulás a végén, amit produkált. Nekem eléggé irreálisnak tűnt, hogy hónapokig tököl a választással, hogy na mégis kit szeret, és mit akar csinálni, aztán a végén hirtelen puff, és egy csípőmozdulattal otthagyja az egyiket. Mégis azért pozitívként a szerelmi háromszöget meg tudom említeni, mert 2 lány - 1 fiú felállás nem igen van, itt mégis ezzel kerülünk szembe.

Borító:

Heléna saját munkája, én kimondottan imádom, kötődik a történethez több szálon is. Egyrészt, mert Csaba lovászlegény pajtával meg mindennel, és szerintem a kitörni vágyó Hanna jelképe is lehet valamilyen szinten, ahogy a kép színei is. Sárga, fekete és piros. 

Egyedi, szimbolikus, menő.

Összességében:

Egy fiatal írónőtől egy fiatalos történet. Tele szerelemmel, barátságokkal, lázadással és rengeteg fordulattal. 

Azoknak ajánlanám leginkább, akik nyitottak a romantikára, izgalomra, jellemfejlődésre. A történet által az olvasó újra visszacsöppenhet a tinédzserkorba, vagy esetleg egy másik tizenéves szemével nézheti a világot. Így átélhet egy utazást a múltba... :)

Oldalszám: 374
Kiadó: Colorcom Media

Kedvenc karakter: -

Kedvenc idézetek: 

"– […] Amúgy, úgy látom, hogy Péterrel egész jól elvagytok. 

 – Hé, ez elég súlyos témaváltás volt! 

 – Ezt lényegre térésnek hívják…" 

*

 "Mi van ma? Bunkójárás?" 

*

 "Te vagy maga az élet… nekem."