2020. május 3.

Renee Ericson - Több mint víz

HANGULAT                                MOLY                                        2019

"Nem érzem helyesnek. Nem érzem helytelennek. Csak érzem.
E.J. Cunning művészettörténet szakra jár és egy rockzenésszel randizik. Foster Blake vegyészmérnöknek tanul és botfüle van. Egyáltalán nem egymás esetei, csak együtt dolgoznak. Aztán egy görbe éjszaka mégis szexhez vezet – barátokként –, ami után születik egy megállapodás közöttük. Olyan egyszerűnek tűnik az egész, pedig soha semmi nem az.
Sok réteg lapul az emberek külső álcája alatt. Alaposan mögé kell nézni, ha fel akarjuk tárni, amit a másik rejt. Több mint víz – egy egész történet, egy élő, lélegző anyag a mindent visszatükröző felszín alatt.
Csupa művészet, csupa tudomány. Mélyedj el a titkaiban!" 

Mielőtt nekikezdtem volna a Több mint víznek, sok pozitív élményt hallottam róla, és nem egy ember ajánlotta, hogy vegyem már le a polcomról, ne hagyjam porosodni, mert igazán megéri elolvasni. Éppen emiatt ugyanakkor hatalmas elvárásokkal együtt került a kezembe a regény. Amit viszont többnyire sikerült is megugrania.
Az egész egy szimpla egyetemista történetnek indult. E. J. mikor visszatér a szünetről a campusra, rájön arra, hogy a barátja megcsalja, és éveket pazarolt el egy olyan fiúra, aki meg sem érdemli a figyelmét. Hamar túlteszi magát a szakításon, és elhatározza, hogy idén tényleg csupán a tanulmányaira fog koncentrálni, ebben segít neki az, hogy majdnem a teljes figyelmét lefoglalja egy fotósorozat elkészítése és egy projekt, melynek a végkimenetele ugródeszka is lehet a lány karrierjében. Az iskola mellett ugyanakkor munkát vállalt a könyvtárban, ami mégis felborítja az egész életét. Ugyanis itt ismerkedik meg Fosterrel, aki minden tudományágban jeleskedik, igazi zseni. Az együtt töltött idő hatására, melyet egy többnyire üres könyvtárban töltenek, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, barátokká, majd egy alkoholmámoros éjszaka folyamán annál többekké is válnak a másik számára. Kezdetben aggódnak, hogy ez tönkreteheti a frissen kialakult baráti viszonyukat és munkakapcsolatukat, ám rá kell döbbenniük, hogy függőkké váltak. Egymás függőivé.

"A saját magad mesterműve vagy. Mindenki az."
Különleges történet volt, mely abszolút kikapcsolt, olvastatta magát és teljesen magával ragadott. Alig bírtam letenni, a lapok csak pörögtek az ujjaim alatt, ennek pedig több oka is volt. Egyrészt a könnyed, laza cselekmény hamar rabul ejtett. A szerelmi szálat különböző mellékággal spékelte meg az írónő, mint a zene, a művészet, a tudomány és a bonyolult családi háttér, mely elvárásokkal telített. Több ízben is körüljárta azt a témát, hogy az alkotási folyamatok milyen pozitív hatást jelentenek az ember életére, és hogyan segít saját magunk létértelmezésében, és megtalálni azt, kik is vagyunk valójában. Ez a szál különösen tetszett, hiszen én is tapasztaltam és tapasztalom jelen időben is azt, hogy mennyi frusztrációtól menti meg a művészet az embert nap mint nap, és mennyire fontos egy darabka a hétköznapok forgatagában. Örülök, hogy Renee Ericson megragadta ezt az érzést, és a Több mint víz által másokhoz is eljuttatja a művészet fontos, pótolhatatlan szerepét. Mindemellett azonosulni is tudtunk E. J. karakterével, hiszen nincs olyan ember ezen a világon, aki ne érezné valamelyest a rá nehezedő elvárások súlyát, legyen az továbbtanulás, munka, vagy az élet hozta szituációk terhe. Ez a része bennem azt az érzést keltette, hogy nem vagyok egyedül, a főszereplő pedig inspirálóan hat az olvasóra, hogy igenis ki kell tartani, mert bár a jelen nehéz, de meglesz az eredménye a kitartó munkának, és végül megéljük majd az álmainkat.

A többletjelentései mellett viszont amivel az írónő igazán színessé tette a könyvet, az a humor, illetve maguk a karakterek voltak. E. J. igazi jelenség! Ha kéne választani egy legjobb barátnőt a könyves multiverzumból, akkor biztosan ő lenne az Aelin Ashryver Galathynius mellett. Olyan megszólalásai voltak, hogy nem egyszer meg kellett állnom a fejezet közepén, és csak nevettem és nevettem. Foster pedig valódi felüdülés volt a könyves álompasik terén: kidolgozott izmok mögé bújtatott zseni a srác. Mindemellett aranyos és végtelenül jószívű. Még a badass-rosszfiúk kedvelőinek is meglágyítja a szívét a férfias szenvedélyével és önzetlen gondoskodásával.
Nagyon jó élményt nyújtott, kikapcsolt, elterelte a gondolataimat a világban zajló eseményekről, beszippantott és nem eresztett el a végig. Kellenek ezek a pillanatok! Erre pedig a Több mint víz a megfelelő választás!

Borító:
Gyönyörű műalkotás, ahogyan a tartalma is az. Tökéletesen megjeleníti a víz motívumot, ráadásul két oldalról is: biológiai és kémiai szempontból is. A kék különböző árnyalatainak összhatása gyönyörködteti az olvasót, az pedig, ahogyan a betűtípusokkal játszottak a készítők, szintén elbűvölőre sikeredett. Egyedül a középen látható nőalak fura elmosódását nem tudom hova tenni, mert valószínűleg szándékos lépés volt az alkotótól, mégis silány munka hatását kelti számomra. Úgy sokkal inkább el tudnám képzelni a borítót, hogy a lány nem beleolvad a vízbe, hanem kiemelkedik belőle, akár dombornyomással, akár csak vizuálisan megjelenítve kerül az előtérbe. 

Összességében:
Renee Ericson - Több mint víz c. kötete igazán inspirálóan hatott rám az olvasása közben. Számos fontos témát jár körül, és olyan nehézségeket mutat be, melyekkel könnyedén azonosulni tudunk. Mégis a teljes regény középpontjában a művészet és a tudomány állnak, és az írónő bemutatja, ahol ez a kettő találkozik, ott igazi csoda történik.
Romantikus, könnyed történet, mely kikapcsol, szórakoztat és gyönyörködtet egyszerre.
Azoknak ajánlanám ezt a regény, akik bele akarnak csöppenni egy egyetemista közegbe, ahol a humor, a barátság, szerelem és a művészet elválaszthatatlan elegyet alkotnak.

Oldalszám: 384
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Foster Blake, Evelyn Jane (E.J.) Cunning
Kedvenc idézetem:

"(…) a közöttünk lévő kémia tagadhatatlan.
Mi is olyan gyönyörűek vagyunk, mint a láng, amely kitört a korlátai közül, hogy a víz alatt is életben maradhasson.Saját magunk által teremtett anyag vagyunk.
Több mint víz.
Több mint tűz.
Maga vagyunk a csoda, egy élő és lélegző egyesülés, és nincs olyan képlet, amelyik le tudná írni."


14 megjegyzés:

  1. Valahogy mindig az van, hogy miután elolvasom az értékeléseidet, azután mindig kedvem támadna elolvasni egyből az adott könyvet! :D
    Ezt a kötetet meg már amúgy is sokan ajánlották, de most bebiztosítottad az elhatározásom, mi szerint a polcomon a helye <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj de örülök, hogy így gondolod, köszönöm! <3

      Törlés
  2. Én is régóta szemezek ezzel a könyvvel, de valahogy mindig inkább valami mást vettem meg. :D Most viszont megint kedvet kaptam hozzá az értékelésedtől. Nagyon tetszik, hogy ennyire fontos szerepet kap a művészet a könyvben, mégis megmarad könnyed, szórakoztató olvasmánynak. Örülök, hogy ilyen inspiratívan hatott rád, remélem, hogy nekem is hasonló élményem lesz vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szuper eleme a regénynek a művészeti szál, nekem is ettől igazán a szívemhez nőtt. <3 Biztosan jó élményekkel gazdagodsz majd a könyvet olvasva. :)

      Törlés
  3. Nem hallottam még erről a könyvről, de ahogy olvasom a soraidat úgy jónak tűnik. Végre nem egy sablonos YA könyv. A könyvtár szó egyből megragadta a figyelmem ��

    VálaszTörlés
  4. Hűha, érdekes módon egyáltalán nem hallottam még erről a könyvről, és a borító alapján messzire el is kerülném, de az értékelésed teljesen meggyőzött. :D A sztori nem nyűgözött le, de ahogyan a karakterekről beszéltél, a könyvtár, mint helyszín és a művészetek szerepe nagyon csábító. Meg egyébként is szívesebben olvasnék már egyetemi közegben játszódó regényeket. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak nem hiányzik már az egyetem? ;) De igen, ez valóban egyedibb egyetemi regény, mint a legtöbb ilyen témában. :))

      Törlés
  5. Már beszéltük korábban, hogy miattad leszek csóró, állandóan megveszel az ajánlóiddal. :D Most mit csináljak? (Úgyis beszerzem...)

    Puszil a Te.. you know.♡
    Lillsz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetlenem, tudom, hogy csődbe foglak juttatni, de megéri, eskü. <3 Millió puszika, your big sis <3

      Törlés
  6. Annyira régóta szemezek vele, de most meggyőztél, hogy kezdjek neki. Ahogy befejeztem az értékelésed, csak egy gondolatom maradt: nekem ez KELL *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, ezt a könyvet érdemes elolvasnod, girl. ;)

      Törlés