Colleen Hoover - Merit nélkül

 HANGULAT                                MOLY                                        2021

"A Voss család sok mindennek mondható, csak normálisnak nem. Egy átalakított templomban élnek, a rákból gyógyult édesanya a szuterénben lakik, az apa feleségül vette az édesanya ápolónőjét, a négyéves kisöcs semmit sem ehet, ami finom, és semmit sem tehet, amit élvez, a két idősebb testvér pedig dühítően tökéletes. 
Aztán még ott van Merit. Merit trófeákat gyűjt, amiket nem ő nyert, és titkokat, melyek megőrzésére a családja kényszeríti. Miközben a város régiségboltjában kutat a következő trófeája után, rátalál Saganre. A fiú bölcsessége és javíthatatlan idealizmusa lenyűgözi és elvarázsolja, amíg rá nem döbben, hogy Sagan nem lehet az övé. Merit teljesen bezárkózik, családját csak a partvonalról szemléli, de a titkon, ami a tudomására jut, a világ egyetlen trófeája sem képes enyhíteni. 
Meritnek elege lesz a hazugságokból, és úgy dönt, szétzúzza a boldog családi illúziót, majd örökre maga mögött hagyja. Ám az igazság kimondása megdöbbentő következményekkel jár. 
Szívbe markoló történet – a hazugságok mélyére ás, melyek összetartják a családot, és megmutatja a szeretet erejét. Szívet tépő történet a család lehúzó, de egyben felemelő erejéről és az összetartozásról." 

Colleen Hoovert mint az egyik kedvenc külhoni szerzőmet tartom számon. Mindig megtalálja azt a témát, amiről nem szabad hallgatni, és egy rendkívüli történeten belül hangot és teret ad neki. Beszélt már tiltott szerelmekről, abúzusról, zene gyógyító erejéről, fizikai és lelki betegségekről, valamint gyászfeldolgozásról is. 

Ám a mostani regényét közel sem lehet ilyen könnyen bekategorizálni. Külön erénye, hogy nem fedi fel magát könnyen az olvasó előtt. Indirekt módon közöl és tanít. 

A Voss család mondhatni furcsa egy família. A családapa inkább megvette a szomszéd telket, csakhogy megszabaduljon a helyi lelkésztől és az állandóan ugató kutyájától. Ám azon egy templom áll, amibe végül a teljes héttagú család beköltözött. Átalakították, új falakat húztak fel és negyedekre osztották fel az így kialakított helységet. A városban élő emberek pletykálnak a Vossékról, hiszen az apa, Barnaby Voss félrelépett az ápolónővel, mikor a felesége a rákkal küzdött, és ennek a viszonynak gyümölcse is lett. Rajtuk kívül ott él még Utah,  a rangidős Voss-gyerek, aki minden másodpercét megtervezi az életének, valamint Honor és Merit, akik egy egypetéjű ikerpár. Így él együtt a szétrobbantott és az új család, mint egy látszólag harmonikus fészekben. 

Mindenki elfogadta a fennálló helyzetet, inkább elnyomják az igazságot, és léteznek egy élethazugságban, amiből nem tudnak, vagy lehet, nem is akarnak kitörni. 

Egyedül Merit érzi, hogy nem illik ebbe a családja által generált illúzióvilágba. A fura kifejezés teljes mértékben leírja a lányt - hiszen míg mások csokit vagy fagyit esznek, ha rossz a kedvük, vagy elmennek egyet futni, hogy levezessék a feszültséget, Merit mások kiselejtezett trófeáit gyűjti össze. Egyik ilyen mélypontján elment a régiségboltba, ahol találkozik egy olyan sráccal, akinek az egyik karját random, és látszólag értelmetlen tetoválások borítják, aki a tér közepén megcsókolja, valamint akiről kiderül, hogy csak összekeverte őt az ikertestvérével. Sagant titkok övezik, amerre jár, mégis teljesen lenyűgözi Meritet a fiú. A rajzai, az egyedi világnézete, az életfelfogása. 

Mindenki körül pörög az élet, még a szuterénba zárkózott anyjának is nagyobb a szociális élete az interneten keresztül, mint Meritnek. Nincsenek céljai, ahogyan a testvéreinek, csalódottságában már iskolába se jár be, és ez a szüleinek még csak fel sem tűnik, annyira el vannak foglalva a saját buborékéletükkel. Magányos és kamasz. Elege lett a felgyűlt hazugságokból, az elhallgatott titkokból. Szembesíti a családját a legsötétebb pillanatokkal, remélve, hogy szétszakad a hazugságháló, amiben az életüket élik. Kiborul az a bizonyos bili, és csak reménykedni tudunk, hogy változást hoz a problémákat a szőnyeg alá söprő családba. 

"Hány ember álmodik arról, hogy egy fehér léckerítéssel elkerített, szép házban élhessen, holott nem a hófehér kerítés teszi a tökéletes családot. Nem létezik tökéletes család."

Mégis ha be kéne mutatni, Colleen Hoover a Merit nélkülben a családi titkokat járja körül, mely cérnavékonyan tartja össze a családokat, de hosszútávú megoldásként nem szolgál - hiszen bármikor elege lehet valakinek a ki nem mondott dolgokból, az elhallgatott eseményekből, ahogyan Meritnek is. De a családi valóságshow mögött mégis mondanivaló rejlik: Vajon miért nem merik megosztani egymással a családtagok a titkaikat? Meddig tudható be valami kegyes hazugságnak, és mikortól válik valami megállíthatatlan hazugságlavinává? Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a másik nagy téma mellett, ami a depresszió. A csendes gyilkos, ami megbújik az emberek mögött. Aminek nincsenek különösebben feltűnő külső jelei. Amiről könnyen gondolhatná bárki, hogy a kamaszkor velejárója, és ma már sokszor elbagatellizálják, nem kezelik helyén a fogalmat. Merit maga sem tudta, hogy depressziós. Nem az a sztereotíp-féle, aki feketébe jár, mélabús zenét hallgat és nem jön ki a szobájából. Hanem az, akit nem ért meg a világ, és aki nem érti meg a világot. Colleen Hoover emberközelivé hozza ezt a - mondjuk ki - betegséget, amit olykor a családi háttéréből adódóan cipel magával az ember. Merit kirekesztettnek érzi magát a saját családjából, nem találja a helyét, és dühből, de úgy dönt, kitör az élethazugságból, amibe kényszerült. 

Így állítom, hogy Colleen Hoover nem hazudtolta meg magát. A Merit nélkül különbözik az eddigi regényeitől az írónőnek, hiszen sokáig csak annyit tudtam róla mondani, hogy egy igen furcsa történet egy igen furcsa családról. De utána a helyére kerültek a kirakós darabjai, összeállt a kép, és a mondanivaló, amit explicit módon tár az írónő az olvasója elé. Bemutatja a kommunikáció fontosságát, az őszinteség erejét, és hogy merjük felvállalni magunkat, még akkor is, ha mások épp emiatt tartanak bennünket furának. Hiszen mindenki értékes, csak el kell hinnie önmagáról, hogy kiérdemli a trófeákat, és nem szorul más kiselejtezett díjaira. 

Borító:
Nekem nagyon tetszik a borító, mert kellően mutatós és metaforikus is. Számomra a széttépett papírt összetartó kapcsok és varrat jelenti a hazugságok hálóját, mely összetartja a Voss családot, és ami igazán nem jelent megoldást, hiszen a szakadás továbbra is ott éktelenkedik. Valamint ahogyan egy kettétépett papírdarabot sem lehet teljesen helyrehozni, úgy egy család életében sem lehet kitörölni a múltat.

Összességében:
Colleen Hooverért nem titkon rajongok. Hiszen mindig képes egy megterhelőnek bizonyuló témáról egyedien beszélni, úgy, hogy az az olvasót megérintse. Így történt ez a Merit nélkülben is. Kezdetben a történetet leginkább a fura jelzővel lehetne illetni, hiszen mind a címszereplő jelleme, mind a teljes családja minden, csak nem átlagos. Mindenkinek vannak dilijei, ugyanakkor a Voss-család az elhallgatások nagymestere. Látszólagos harmóniában élnek, igazi élethazugságban, melyet a kommunikáció hiánya tart össze. Ezután a felszín után az írónő a mélyre ás, feltárja az emberi lélek rejtelmeit, és ráfókuszál arra, hogy van az a pont, ahol már külső segítség szükséges.
A Merit nélkülben sok fontos téma szólal meg köztük az önelfogadás, a depresszió, a magunkhoz és az embertársainkhoz való őszinteség. Ezek mellett jelenik meg gyengéden egy romantikus szál, mely arra az érzésre mutat rá, milyen az, amikor az ember igazi társra talál, és amikor önmagáért szeretik. 

Végül egy fogalmat osztanék meg veletek, amit ebből a könyvből tanultam: tuqburni, az a mindent elnyelő érzés, amikor képtelen vagy élni a másik nélkül.

Azoknak ajánlanám ezt a Colleen Hoover-regényt, akiket vonz egy értékeket, problémákat megszólaltató könyv, akik szeretnek az emberi psziché mélyeire ásni, és akik ugyanúgy odavannak az írónő munkásságáért, mint szerény személyem. 

Oldalszám: 328
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Sagan Kattan
Kedvenc idézeteim:

"– Tuqburni? Az mit jelent?
Sagan hátradőlt, és felém fordítja a fejét.
– Nem minden szót lehet minden nyelvre lefordítani. Erre nincs jó kifejezés.
– Az „eltemetsz engem” kicsit morbidul hangzik.
Elmosolyodik, látom, hogy kissé kellemetlenül érzi magát.
– A tuqburni az a mindent elnyelő érzés, amikor képtelen vagy élni a másik nélkül. Szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy „eltemetsz engem”."

*

"Nem azért születünk a világra, hogy a szüleink pontos másává váljunk. Mindenki más formában tapasztalja meg a békét."