2017. március 29.

Csendes Nóra - Zápor utca

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Kockáztatnál ​a szerelemért? Két történet – két tizennyolc éves lányról. Ötven év választja el őket egymástól, és az életük nem is lehetne különbözőbb, mégis összeköti őket valami. 
Bogi félénk gimnazista, Gergő pedig igazi vagány, aki több lányt bolondított már magába, mint amennyit meg tudna számolni. De mikor a szülők baráti nyaralása egy fedél alá kényszeríti őket, Bogi meglátja a kemény külső mögött az érzékeny művészt, aki a színpadra lépve álomszerű játékával önti dallamokba a benne lakozó fájdalmat. Vajon lehet szerelem ennyire különböző emberek között? Gergő különleges ajánlatot kap, és Boginak döntenie kell. Egy kemény korszak sötét éveiben, az alföldi táj varázslatos ege alatt egymásra talál két fiatal. Amikor mindkettőjüket Budapestre küldi a családja, a lány azt hiszi, végre boldogok lehetnek együtt. De a fiú többre vágyik, kiútra… és a lány kegyetlen válaszút elé kerül. Ki ez a lány, és hogyan fonódik össze a sorsa Bogi életével? 
A regény a IV. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes műve. Az író a tizennyolc évével a kiadó legfiatalabb szerzője. Megfordulhat az élet egyetlen pillanaton? Kövesd a szíved!"

Már egy ideje ott ült a polcomon, még decemberben, a kiadó Csillagszóró rendezvényén jött velem haza, de azóta nem vettem még a kezembe. Tologattam, tologattam, és végül már tulajdonképpen kénytelen voltam a kezembe venni, mivel hallottam, hogy a könyvfesztiválon az írónő is dedikál, előtte azért illendő lenne tisztában lennem vele, miről is szól maga a történet. 
És megint. Megint az a jól ismert érzés, hogy én miért is kerülgettem a forró kását ennyi ideig. Féltem, mégis milyen könyv lehet ez. Ráadásul ilyen fiatal szerző tollából. Azért bíztam a saját megérzéseimben, valami oka megvolt annak, hogy ez annak idején hazajött velem, de ezzel csak most szembesültem, amikor az utolsó oldalára értem. 
Csak tátom a számat, és nem tudom, mit gondoljak. 
Egy egyszerűnek azért nem mondható, de egy sima romantikus történetet ölelne fel alapjában véve a könyv. Két fiatal szerelme, akik egyszer fent vannak, másszor lent, küzdenek a maguk problémájukkal, családi összejövetelen találkoznak, de a nyár is hamar elmúlik, azért hamar egymásra találnak, mert Bogi felköltözik Budapestre az egyetemre, így nem kell nélkülözniük a másikat. Vagyis... ez lett volna a terv. Imádtam a csavarokat, az aranyos borítású cselekmények mögötti valós tartalmat, olyan kis édes volt, mégis felnőttes. Bogi és Gergő problémái mindennapinak tűntek, vagy talán azok is voltak. Én személy szerint teljesen beleéltem magam, és ez Nórának köszönhető, mivel minden érzelmet, amin ők átmentek, azokon én is keresztülmentem hála a történetnek. Sajátoménak tartottam Bogi és Gergő összes problémáját, boldogságát, csalódottságát, dilemmáját. 
És ha még csak ennyiről szólt volna, akkor is imádtam volna, de Nóra olyan szálat szőtt bele, ami kiemelte az egyszerű Pesten játszódó szerelmes könyvek közül. Bogi történetén belül egy másikkal is találkozhatunk, de a lány nevét és kilétét egészen az utolsó oldalig titkok övezik. És ez is lendíti előre az olvasást, többek között egy tényezője annak, hogy az olvasó nem hajlandó kiengedni a kezéből a könyvet, mert egyszerűen azt mondogatja magának, hogy na még egy oldal, na még egy fejezet, csak egy bekezdést még, aztán már vége is. Legalábbis szerény személyem pont ezt élte át az elmúlt pár órában. Tudni szerettem volna, ki a rejtélyes lány, mégis hogyan kapcsolódik ő Bogihoz, és egyáltalán a mi századunkban játszódó szerelmespárnak mi lesz a sorsa. De a vége borzalmas, legalábbis egy olvasó számára. Nem tudtam elhinni, hogy így be lehet fejezni valaha egy könyvet. Ha eddig panaszkodtam a Leiner Laura-féle függővégekre, máskor emlékeztessetek a Zápor utcára. Csodálatos, gyönyörű, szívig hatoló, mégis fájdalmas. De így nem lehet egy könyvet befejezni! Drága írók, egyszer gondoljatok az olvasóitokra is, mikor a történeteiteket írjátok. Köszönettel: Barby
Említsük meg még a könyv szerkezetét. Egy időben a fiatalok körében a naplóvezetés eléggé divatos volt, ilyenkor megjelentek a különböző naplóregények, de mégsem olyanok voltak, mint egy tényleges napló. Felvetődik a kérdés, hogy miket írunk egy ilyen könyvbe? Milyen gyakran? Ez igazából teljesen emberfüggő. Van olyan, aki a teljes élettörténetét meséli el benne napról-napra, de valószínűbb, hogy az ember nem a szürke hétköznapjait akarja megörökíteni egy kis könyv formájában, hanem az említésre méltó eseményeket. Ebből adódóan nem feltétlen naponta, vagy kétnaponta írnak a füzetkéjükbe, hanem kevesebbszer. Főleg nem egy egyetemista, gondoljunk bele. Minden nap leírja, melyik órára tanult, és éppen miből írt zéhát? Eléggé unalmas lenne. De Csendes Nóra ezt is megoldotta. Egy tényleges naplót tárt elénk, ahova Bogi nem a mindennapjai apró rezdüléseit vezette be, hanem a fontos tényezőket, és ami még fontosabb: az érzelmeit. Sokan a naplóvezetést azért kezdik el, mert talán leírva jobban fest a napjuk, hosszabbnak, jól érzik magukat attól, hogy hát nekik ennyi minden történt egy nap. De igazából az életünk súlypontjain kívül a naplóba az érzelmeink kerülnek. Talán azért, hogy kiírjuk magunkból. A naplónk lehet a legjobb barátunk, aki mindig meghallgat, és még vissza se kell kérdeznünk udvariasságból, hogy na és veled mizu. 
Könnyeket csalt a szemembe. Egész könnytengert, ami nem nagyon akaródzott apadni. Az egész történet vezetése zseniális volt, izgalmas, letehetetlen. Vajon mindenki számára eljön a happy end? 
Amit még mindenképp meg kell említsek, az az írónőnek a szókincse. Ugyanúgy, mint az én könnyeim a végén, ez is apadhatatlan. Gyönyörű, gördülékeny, fiatalos, de legfőképpen tényleg a gyönyörű jelzővel tudnám a legjobban elmondani nektek, mégis milyen. Csodálatos. Választékos. Idősebb, külföldi íróknál nem olvasni sokszor ilyen érzelem gazdag szóhasználatot, ami tényleg talán minden korosztály lelkéig hatol. Az enyémig biztosan. Ráadásul a két történetet valahogy teljesen máshogy, más stílussal volt képes megírni, látszott az elkülönödő két kor, az 50 év idő a két történés között. Hatalmas pluszpont volt a szememben, és ezáltal tovább haladt ahhoz, amire ennek a résznek a legvégén akarok kilyukadni. Miközben olvastam, nem hittem el, hogy ez egy nálam két évvel idősebb lány tollából került ki. Pedig így van. Én... úgy gondolom, új példaképet avattam ma este Csendes Nóra személyében. 
AJÁNLOM. 

Karakterek:
Bogi: Az írónőnek hála főszereplőnk egész lélektani világát megismerhettünk, és ez csak jó. Ezáltal mi is Bogik lehettünk erre a 384 oldalra. Szimpatikus volt. Felettébb a szívemen viseltem a sorsát a történetünk alatt. Szerintem Bogiban magának Nórának egy részét ismerhettük meg közelebbről. Aranyos, kedves, törődő, bátor, de egyes pillanatokban mégis bátortalan és kicsit naiv. 
Gergő: Vele ennél nagyobb bajban vagyok, ugyanis a srác teljességgel az őrületbe kergetett. Néhol. Egyszer kedveltem, másszor serpenyővel estem volna neki, hogy térjen észhez. Jó, pasiból van. Elnézzük neki. Olyan kétrétegű karakter. Egyrészt, nagyon könnyen félre lehet ismerni, ahogy ezt Bogi is bemutatta nekünk, de akinek megnyílik, az egészen másféleképpen látja azontúl a fiút. Mégis az eszméletlenül aranyos, művészlelkű srác mögött lapul (amúgy teljesen normálisan és életszerűen) egy  lázadó tinédzserkorból kilépett fiú, aki nem mindig a jó úton halad. De ettől lett olyan... Emberi. Látszott Nórán, hogy tudja, miről ír. Nem csak úgy random, hanem tapasztalatból. Vagyis ez érződött a két karakterben is.

Borító:
Nem is akarok rá nagyon sok szót pazarolni. A lényeg a lényeg, engem már az első pillanatban elvarázsolt, ahogy maga a könyv is tette. Egyszerű, de mégis olyan gyönyörű. 

Összességében:
Talán a fentebbiekben leírtam már minden gondolatomat, de annyit azért még tartogattam ide, hogy új kedvencet avathattam a Zápor utcával. Azoknak ajánlanám nagyon, akik szeretik a romantikus, lélekig hatoló történeteket, izgalommal, és van egy pár szabad órájuk, mivel abban egészen biztos vagyok, hogy ha valaki ennek nekikezd, az egyhamar ki nem ereszti a kezéből.

Oldalszám: 384
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Sárai Gergő

Kedvenc idézetek: 

"– Egyszer Osakában jártam egy konferencián. Az egyik nagy meglepetés az volt, hogy Japánban nincsenek kukák – mesélte fennhangon. – Engem meg még itthon elkapott egy jó kis megfázás. Kint először azon kellett túltennem magam, hogy minden alkalommal, ha orrot fújok, egy irgalmatlan bunkó vagyok a japánok szerint, másodszorra meg azon, hogy a percenként keletkező három köbméter taknyos zsepit nem tudom hova dobni…" 
*
 "És egészen addig a pillanatig, amíg ki nem vette a hegedűjét abból a tokból, komolyan kételkedtem benne, hogy tetszeni fog, amit csinál. De abból, ahogy megfogta, ahogyan játszott rajta, ráébredtem. hogy számára az nem csak egy hangszer, nem csak néhány ügyesen összeillesztett, falap, húrok meg festék. Olyan, mintha egy darab lenne a lelkéből." 
*
 "– Az életet nem mindig lehet úgy megoldani, mint a mesékben – felelte végül.
 – De honnan tudjam, hogy az enyémet meg lehet-e?" 
*
 "Vannak emberek, akik olyanok, mint a szél. Nem tudod irányítani őket, csak behunyni a szemed, ha a szellő végigsimít az arcodon, és elfogadni, hogy tovább fúj." 
*
 "A mennybe mindig keveredik egy kis pokol." 
*
 "Ha elvétjük a pillanatot, nincs semmi baj. Új pillanat jön, és újra próbálkozhatunk. Előttünk az élet, hogy sikerüljön."

Nem kérdés.:)

2 megjegyzés:

  1. Meggyőzött az értékelésed. Anyumat győzködöm áprilisig, hogy vegyük meg. <3

    VálaszTörlés