"Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet.
Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem.
Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes. Nagyon téved."
Könyvmolyos csoportban sokat hallottam róla most, hogy kijött a második része, így megörültem, mikor a könyvtárban bent találtam. Kíváncsi voltam, mi lehet benne annyira fantasztikus, hogy ennyire ajánlják...
Az első fejezet a balesetet mutatja be, pontosabban annak egy kis részletét. De pár oldal után a másodikban már az áll, ami a fülszövegben. Mara egy kórházban tér magához három nap elteltével, és semmire sem emlékszik. A szüleitől kell megtudnia, hogy a legjobb barátnője, Rachel, a pasija, Jude és neki a húga, Claire meghaltak a balesetben. De ő megmenekült.
Mikor ehhez a szóhoz értem a fülszövegben izgatott lettem, amiért olyan maffiózós könyvbe csöppentem, de nem. Nem külső hatások miatt haltak meg Mara barátai.
Mivel a lány nem bír tovább a városban/házban élni, ahol annyi emléke született Rachellel, így a szülei engednek neki, és elköltöznek. Persze ezután se lesz minden habos-babos torta. Nem csak az iskola miatt, hanem hallucinációk gyötrik a lányt. Lassan kezdi visszakapni az emlékeit, de csak apró részletekben. Furcsa dolgok történnek vele, de sokáig nem tart neki túl sok jelentőséget, inkább a véletlenre fogja. Mikor egy sanyarú sorsú kutya gazdáját holtan találja, pont úgy, ahogy korábban elképzelte a halálát... Az durva, de csakis a véletlen műve lehet. A tanárával is ugyanez történt, de ez is csak véletlen?
Egyedül kell megküzdenie ezekkel a problémákkal, hiszen ha elmondaná valakinek, már nem csak a dilidokinál kötne ki. Bár bátyja teljesen megértő vele, de a szülei.. Már így is kételkednek a józan eszébe.
De ezen a hátborzongatóan furcsa szálon kívül van még egy cselekmény.
Mégpedig az iskola.
De a szimpla gimis sztori kirakat mögött egy egészen más rejlik.
Mara megismerkedik Jamie-vel, aki óvva inti a lányt Noah Shaw-tól. Persze, főszereplőnk se kivétel a többi nőnemű között, aki az iskolába jár. Nem azonnal, de beleszeret a srácba. Ki gondolta volna? Szerencsére az érzelmei viszonozva vannak, Noah úgy látszik, megtalálta a partnerét, de ennek a kiléte csak a végén derül ki... Ő is más, mint a többiek, nem azért, mert az apjának akkora a vagyona, hogy egész Amerika megélne belőle, hanem mert... Majd meglátjátok.
Eközben Mara végül felfogja, mit tett az emberekkel.
De mi van akkor, ha valaki, akit több hónapon keresztül halottnak hittek... Mégis él és virul?
Ezzel a hatalmas függővéggel zárul a történet...
Karakterek:
Mara: A csendes kis leányzó, legalábbis első ránézésre. De igazából a nyelve annyira fel van vágva, hogy a suli legmenőbb srácának is simán visszaszól, sőt a legrettegettebb tanárnak is.
Noah: Ő pedig első látásra egy seggfejnek tűnhet, aki kihasznál minden nőneműt. De igazából olyan aranyos, hogy azt fel sem lehet fogni. Nagyon megszerettem a fejezetek során. Védelmező, segítőkész, kedves, a maga módján egy kicsit arrogáns, de az kell is.
Borító:
Első ránézésre nekem annyira nem jött be, de miután figyelni kezdtem, rájöttem, hogy mégis passzol a történethez. Bár kicsit furcsa, hogy a fejük kint van a vízből, de borító szempontjából nagyon jó megoldás arra, hogy ne legyen arca a személynek a képen. Sőt, most hogy nézegetem, nagyon is tetszik. Ötletes, a betűtípus nagyon tetszik, a színek pedig illenek ehhez a kissé búskomorabb hangulathoz.
Összességében:
Különleges történet, azt kell mondjam. Egyedi a sok-sok ugyanolyan között. Ez egy kis túlzás, de értitek, nem? Fordulatokban sincs hiány, semmit nem sejtünk előre, minden meglepetés. Azoknak ajánlom, akik szeretnek elmélyülni egy kicsit egy szomorkásabb hangulatban.
Oldalszám: 444
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: Noah Shaw
Kedvenc idézetem:
Kedvenc idézetem:
"– Ja, tényleg. Albert, a komornyik.
– Ami azt illeti, Albert inas."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése