Orvos-Tóth Noémi - Örökölt sors

HANGULAT                                MOLY                                        2018 

"Amikor ​elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenkor érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni.
A legtöbb esetben döbbenten tapasztaljuk majd – amit a modern kutatások eredményei is igazolnak –, hogy felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései még a halálukkal sem enyésznek el, hanem bennünk élnek tovább. Az egykori háborús üldöztetés a mi életünkben depresszió formájában jelentkezik, a kitelepítés traumája állandó bizalmatlanságban, az árván maradt dédmama kötődési vesztesége párkapcsolati kudarcokban, az öngyilkos nagypapa eltitkolt története pánikzavarban – hogy csak néhány lehetséges példát említsek.
Számomra ma már egyértelmű, hogy egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs szemlélet nélkül. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját. Ez gyakran nem egyszerű feladat, mert sok titkot, kimondatlan feszültséget hurcolunk magunkkal, és adunk tovább generációról generációra. A tabutémák pedig megakadályozzák, hogy egészségesen és őszintén kapcsolódjunk egymáshoz és önmagunkhoz.
Ebben a könyvben szeretném végigvezetni az olvasót egy transzgenerációs önismereti úton, hogy saját életében tetten érhesse és helyrehozhassa a múltból megörökölt negatív érzelmi viszonyulásokat és viselkedési mintákat."

Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors c. könyve  volt az első hangoskönyv élményem. Maga a szerzőnő olvasta fel, ez pedig külön értéket  kölcsönzött a hallgatásnak. Mostanában egyre több helyen találkoztam ezzel az írással: tömegközlekedésen jött velem szembe, vagy influencerek instatörténetében, olyanok is a kezükbe veszik, akik amúgy nem tekintik magukat könyvmolynak. Széles körben, kortól és nemtől függetlenül megakad rajta az emberek szeme. Nem csoda, hiszen olyan témát jár körül, melyben mindenki érintett. Mitől vagyunk olyanok, amilyenek? Magunktól, vagy őseink is szerepet játszanak a kérdésben?

Orvos-Tóth Noémi a fogantatástól, az anyai kötődés első pillanatától kezdve veszi górcső alá az ember életét. Nem gondoltam volna, hogy a magzat a biológiája által ennyire önmagába örökíti a kismama terhesség alatti állapotát. Ha a mama stresszes, azt a baba is ugyanúgy megérzi, sőt ennek nyomait az ember felnőtt korban is érzékelheti. Nem véletlenül mondják a terhes nőknek, hogy kerüljék a stresszt, de pszichológiai oldalról vizsgálva a miértje nem elhanyagolható. Rengeteg dolog az ember életében szinte már eldől még a megszületése előtt. Orvos-Tóth Noémi pedig erre világít rá. De nemcsak az anya, ugyanúgy az apa szerepe is rendkívül fontos, és az első légkör, amiben az ember szocializálódik, és ahonnan a mintáit hozza: a család. 

Rendkívüli alaposság figyelhető meg a könyvben. A magyar pszichológusnő számos problémát mutat be, és sokkoló példákkal támasztja alá azok létezését. Az ember első körben a mintáit a szüleitől veszi, de az egyén életét az ő elvárásaik nagyban megkeseríthetik. Olykor pusztán jóindulatból, a saját hibájából már tanulva állítja ezeket a szülő, másszor viszont olyan akadályokat rak a gyereke elé, amit ő nem tud megugrani. Mikor a várt fiúgyermek helyett egy lány érkezik a családba, de az apa ennek ellenére "fiúsan" neveli őt., amivel megnyomorítja a lánya életét pszichésen és biológiailag is, hiszen a teste is reagál minderre. De az is egy ilyen megugorhatatlan akadály a gyerek részéről, ha valakit pótolnia kell, akit a család elveszett.
A titkok súlya külön fejezetben ki van hangsúlyozva a könyvben - milyen falakat állíthat egy családban, milyen hatással van a gyerek életére, ha tabuk között nő fel. A rohanó, énközpontú világban az Örökölt sors megállít egy pillanatra, hogy nagyobb perspektívában mutasson rá a problémára, és legfőképpen a gyökerére, ami a legtöbb esetben visszanyúl az őseinkhez, akár tőlünk több generációval távolabbra is. Muszáj kilépnünk az egocentrumú nézőpontból - egy globális látószöget kell felvennünk, ami által paradox módon sokkalta önmagunk lehetünk, mint előtte. Ez az újfajta beállítódás pedig magyarázatot is adhat arra a kérdésre, amit individuumként nem tudnánk meghatározni: Miért vagyok olyan, amilyen?

"Igen, mi mindannyian traumatizált ősök leszármazottjai vagyunk. Tárjuk hát fel, eredjünk nyomába az eltitkolt vagy elfeledettnek hitt fájdalmaknak, hogy szabadulni tudjunk nyomasztó árnyaiktól."

Ez a könyv empátiára nevel. Arra, hogy sose ítélkezzünk elhamarkodottan, hanem gondoljunk bele, mi minden érhette a másikat, vagy az ő felmenőit, ami miatt ő ilyenné vált. Minden család hordoz nehéz kereszteket, a kérdés inkább az, hogy szembenéznek-e a nehézségekkel, vagy a szőnyeg alá söprik-e őket. A transzgenerációs örökségek az életünk részei, ha akarjuk őket, ha nem. És érdemes őket tudatosan kezelni, nehogy váratlanul érjenek bennünket - ugyanakkor a megbocsájtás képessége nélkül nem tudunk megszabadulni tőlük.

Ösztönző kötet. Motivál arra, minél többet megtudjunk az őseinkről, hiszen nem véletlenül mondják, hogy a múlt sebei továbböröklődnek belénk. Ahhoz pedig, hogy megismerhessük a felmenőinket, beszélgetésre van szükség. Az Örökölt sors így családi beszélgetések elindítója is, és ebben mankót ad a pszichológusnő fejezetvégi kérdések formájában, amiket feltehetünk magunknak és családtagjainknak. Hálás vagyok, hogy ezt az élményt megoszthattam az édesanyámmal, akivel közösen hallgattuk a könyvet, majd minden fejezet után átbeszéltük és feldolgoztuk a hallottakat. Ez rávilágított számunkra arra, hogy vannak a családunkban olyan vakfoltok, amelyekről eddig nem vettünk igazán tudomást, és amelyekről szinte semmit nem tudunk. Ebben szeretnénk fejlődni a továbbiakban, hogy minél inkább megismerhessük a gyökereinket, honnan származunk, és milyen transzgenerációs örökségeket hagytak ránk a felmenőink.

Rendkívüli élmény volt, hogy a könyvet maga a szerzőnő olvasta fel a hangoskönyvben. Nagyon emberi volt, néha ki lehetett venni, mennyire megérinti a téma, egy-egy résznél el is csuklott a hangja. Közel éreztem magamat hozzá, mintha nekem mesélne. Csak ajánlani tudom ezt az élményt! 

Zárásként pedig egy másik kedvenc szerzőm, Grecsó Krisztián egy mondatát idézném, ami témába vágóan hangsúlyozza a generációk közötti kiemelt kapcsolatot:

"A múlt tovább él bennünk, a mozdulatainkban, a beszédünkben, ahogy a hajunkba túrunk, az ősök ideje ott bujkál a génekben, és telik tovább." 

Borító:
Egyszerű alkotás, mégis mindent elmond, ami szükséges. Alul a cím és a szerzőnő neve dominál, ám a kép tetején órákat, fényképeket látunk láncokon lelógva. Portrék, családképek fekete-fehér változatai. De tudjuk, hogy a jól elkapott pillanatok mögött egy egész élettörténet van, ami csak elmondásra vár.

Összességében:
Az Örökölt sorssal mindenkinek meg kellene ismerkednie. Páratlan egy könyv, minden betűjével csak ad és ad az olvasójának. Ösztönöz, motivál arra, hogy ismerjük meg a gyökereinket, ne ragadjunk a felszínen.
Nekem különleges élmény volt - nemcsak azért, mert hangoskönyvben hallgattam, hanem azért is, mert igazán megérintett érzelmileg. Biztos vagyok benne, hogy aki a kezébe veszi, mindenki talál egy-egy pontot, amiben ráismer önmagára vagy a családjára. Orvos-Tóth Noémi rámutat arra, mekkora a felelősségünk abban, hogy a traumatizált mintáinkat mi már ne örökíthessük tovább a gyerekeinkre. Ezen az úton ugyanakkor nemcsak a leszármazottainkat szabadítjuk fel a transzgenerációs örökségek rabságából, hanem mi magunk is épülünk, fejlődünk, tisztulunk. 

Mindenkinek ajánlom ezt a kötetet válogatás nélkül. Az Örökölt sors motiválóerő ahhoz, hogy megismerjük a felmenőinket. Nyitottabbá teszi az olvasóját, empátiára készteti, és segít megerősíteni a családi köteléket. 

Oldalszám: 288
Kiadó: Kulcslyuk

Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézeteim:

"A traumák közül is a legfájdalmasabb, amikor a hozzánk legközelebb állóktól szenvedünk el sérüléseket. És gyógyulni is ebből a legnehezebb, hiszen éppen attól félünk, ami leginkább a segítségünkre lenne: a másik embertől. Mintha a szomjazó fóbiásan rettegne a víztől."

*

"Ahhoz, hogy szabadulni tudjunk gyermekkorunk kísértő démonaitól, messzebb kell látnunk szüleinknél. El kell fogadnunk, hogy egykor ők is tehetetlen áldozatok voltak, akik feldolgozatlan sérüléseiket nekünk adták tovább."

Szentesi Éva - Pedig olyan szépen éltek

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Nyilánszki Mari hétéves. Egy Tisza-menti kisvárosban él, fullasztó, szeretet nélküli közegben. Kopogós cipőről, Barbie babáról és arról álmodozik, hogy az anyukája, amikor nagy ritkán hozzá szól egyáltalán, ne úgy szólítsa, hogy „Mari, fiam”. Nem csoda hát, hogy amint tud, elmenekül otthonról. Önmagát és a boldogságot keresi, de vajon képes-e a boldogságra az, akit olyan hosszú ideig csak boldogtalanság vett körül?

Szentesi Éva író, rákellenes aktivista, a WMN.hu magazin főmunkatársa. Hamvaimból című könyvében őszintén és tabuk nélkül írt rákos megbetegedéséről. Első novelláskötete, a Kardos Margit disszidál 2017-ben jelent meg."

Az első könyvem volt Szentesi Évától, de ezek után biztos vagyok abban, hogy nem az utolsó. Ez a 188 oldal tömény őszinteség levett a lábamról. Nem volt az oldalakon semmi kertelés, csak az igazság, bármilyen nehéz is olykor szavakba önteni.
A regény egy kisvárosban játszódik, és eleinte Nyilánszki Mari gyerekkora tárul elénk. Olyan közegben nevelkedett, amelyben nem tudták őt eléggé értékelni, a legnagyobb pofonokat mind fizikailag, mind lelkileg a saját családjától kapta, akiknek leginkább védelmeznie kellett volna őt. Ehelyett nap mint nap becsmérelték, szeretetlenségben nőtt fel: az apja csúnyának nevezte, az anyja pedig elhanyagolta, mikor a lánya felnézett rá. Szem- és fültanúja volt annak, hogyan veri meg az apja az anyját, és hogyan csalja meg a feleség a férjét. Honnan gondolná egy hétéves, hogy nem ez a megfelelő családi norma, ha egyszer ebben a közegben szocializálódott?
Hamar megtanulja, mi az a féltékenység, hiszen a legjobb barátnője jómódú családban él, olyanokat megkap a szüleitől, amiről Mari még csak álmodni sem mer, a legújabb Barbie babát, közös felsőt az anyukájával, kávézásokat és főként figyelmet és szeretetet. Brigi karaktere erős kontrasztban áll Mariéval, és majd a könyv végén ismét megjelenik mint a főszereplő ellenpéldája.
Mari a családja hagyta űrt egyre inkább mással próbálja betölteni. Eleinte csak csinos holmikkal, sminkeléssel, majd megműtteti a szemét, mivel kiskorában az osztálytársai mindig a szemüvegével bántották, aztán a szexszel és a nála idősebb pasikkal. Önálló vélemény hiányában mindig az alapján cselekszik, amivel aktuális legjobb barátnői telebeszélik a fejét. Mari mindenkinek meg akar felelni, de közben önmagát veszti el.
Mígnem úgy tűnik, sínre került az élete, látszólag boldog Mátéval, a fiú is komolyan és hosszútávúan tervez vele. Lett egy biztos pont az életében, aki azt ígérte neki, hogy soha nem hagyja el. De a kapcsolatuk csak látszólag volt harmonikus. Mindenki azt mondta róluk, hogy olyan szépen élnek. Ez Marinak mégsem volt elég. A korábban meg nem kapott anyagi jólét és biztonság már nem képezte az ideális jövőjét, maradt a folytonos elégedetlenség, ami további döntéshelyzetek elé állította a már felnőtt nőt.

"Én egyébként előírnám az összes szülőnek, hogy szeresse a gyerekeit."

Ez a családregény felteszi bennünk a kérdést: Vajon ennyire függünk a felmenőinktől? Bármennyire is próbálunk eltérni a gyerekkorban látott etalontól, ez sosem fog sikerülni? 
A szívem szorult össze Mari egyre etikátlanabb lépéseitől, ahogyan próbál alkalmazkodni ebben a torz világban. Senkinek nem kívánok ilyen életet, ilyen légkört, amiben a kislány nevelkedett és ilyen életformát, amiben végül a felnőtt Mari megrekedt. A reménytelenség és szeretetlenség elvette tőle a teljes élet lehetőségét, míg végül olyanná vált, amilyen soha nem akart lenni. Olyan mint az anyja. 
A regényben megjelenik fontos témaként a megcsalás, a házasságon kívüli félrelépés, amely szinte keretként öleli körbe a történetet. Első fejezetben az édesanya, majd az utolsókban Mari az, aki hűtlen férjéhez. Olvastam más könyvet, amelyben szintén megjelenik főbb problémaforrásként ez a téma, ám ott a főszereplő könnyedén lesöpörte magáról a terhet annyival, hogy mindenki ezt csinálja. Semmi lélektana nem volt a kérdéskörnek, ez viszont itt teljesen jól megtalálható. Megválaszolja az örök kérdést: Vajon mi visz arra egy nőt, hogy félrelépjen? 
Ám Szentesi Éva nem csupán Mari életét, hanem különböző sorsokat is felvonultat a Pedig olyan szépen éltek soraiban. Az apjáét, aki saját keservét a családján töltötte ki. Az anyjáét, aki nem látott túl önnönmagán, még akkor sem, mikor megkapta az élettől a második esélyt. Egy férfiét, aki lehorgonyoz egy kirakatkapcsolatban. Egy másikét, aki kihasználja a nőket. Régi és új legjobb barátnőkét. Megannyi sors és életút fut össze egy darab 188 oldalas regényben. 
Ez a történet általános érvényű a mai világban. Tükröt tart és felteszi a kérdést: Mi tudjuk, merre tart az életünk? Helyes ösvény az, amin járunk? Vagy csak sodródunk, és másoknak megfelelve élünk?
A Pedig olyan szépen éltek egy őszinte regény, amibe nem kis szomorúság és fájdalom vegyült. Látszólag vékony, de annál súlyosabb történet tele mondanivalóval és a valósággal. Minden megrázó jelentésével együtt is egy letehetetlen könyvnek tartom, ami szókimondóan, egyenesen elénk tárja az élet kevésbé napsütéses oldalát is, hiszen ez is benne van a pakliban, amit a végzettől kaptunk.

"Egy kő vagyok, amit ha meglöknek, gurul. Egy kő vagyok, amit nem lehet szeretni, ami igazából nem is igényelte sohase, hogy szeressék. A kőnek nincs szüksége ilyesmire."

Borító:
Első ránézésből tudhatjuk, hogy ez a regény nem mindennapi olvasmány. Erre már a borítóból is következtethetünk. Az egész kép egy rendkívül groteszk alkotás, hiszen amit látunk, az egy vízben elmerülő pár, akik nyugodt pulzussal teáznak, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. De nem ez a legrémisztőbb a képen! Hanem hogy ennek párnak állatfeje van. A férfinak ló, a nőnek nyúl. Tökéletesen illusztrálja azt az abszurd helyzetet, ami a regényben is megjelenik: Mari élete süllyedőfélben van, de észre sem veszi, csak éli tovább a megszokott formában. Rátelepedik a hétköznapokra az élethazugság, hiszen kívülről mindenki azt gondolja, milyen szépen is élnek, de közben nem mások, mint ösztöneiket követő állatok. 


Összességében:
Szentesi Éva családregénye messze felülmúlta az elvárásaimat. A története elgondolkodtatott, szókimondó, őszinte stílusával pedig teljesen magával ragadott. A Pedig olyan szépen éltek soraiból is tükröződik, hogy nincsenek számára tabutémák, amiről beszélni kell, arról beszélni is fog. Ebben a kötetben nyomon követhettük Nyilánszki Mari gyerek- és felnőttkorát, megláttuk, milyen mély sebeket és torzulásokat tud okozni, ha egy kislány nincs kellőképpen szeretve, ápolva. Mi mindenen megy keresztül egy örökké pápaszemesnek csúfolt tinédzser? Milyen érzések keringenek benne, ahogy azt látja, mások milyen szépen élnek? 
Mari életéből sugárzik a kozmikus magány, a szeretetéhség, amit azzal tölt ki, hogy mindenki másnak meg akar felelni. De eközben elfelejt önmaga lenni.
Azoknak ajánlanám ezt a könyvet, akik egy mély történetre vágynak, amely súlyos mondataival örökre az emlékezetünkbe vési magát. 


Ha az ajánló felkeltette az érdeklődésed, a regény a BOOK24 online webáruház oldalán 16% kedvezménnyel rendelhető meg, és akár már másnap a kezedbe veheted!


Oldalszám: 188
Kiadó: Libri

Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézeteim: 

"Várunk mindig valamit, és amikor ott van, akkor nem tudunk vele mit kezdeni. Szentül hisszük, hogy akarjuk, de nem lesz jobb tőle az életünk. És közben végig a remény dolgozik bennünk a legerősebben. De a remény még soha nem tett jóvá semmit."

*

"Amikor az ember szíve megszakad, akkor valami olyasmit érezhet, hogy mennyire tökéletesen egyedül van ezen a világon." 

Szurovecz Kitti - Az egyetlen ismerős arc

HANGULAT                                MOLY                                        2019

"A ​huszonnyolc éves egykori pszichológus-hallgató Dorina hosszú ideje rövidtávú memóriazavarban szenved, ami azt jelenti, hogy csupán egyetlen napig képes az új ismerőseire és a friss élményeire emlékezni. Aztán egy este elmegy a családjával megnézni egy színházi előadást és minden megváltozik: reggel arra ébred, hogy emlékszik a monodráma főszereplőjére, Heltai Nolenre, akit szakmai berkekben nemcsak az egyik legígéretesebb feltörekvő színészként, hanem a legrémesebb hazug szoknyapecérként is számon tartanak. A harminchárom éves férfi jóképű és csábító, de számító és rideg is. Egy dolog érdekli igazán: a saját boldogulása. Azonban az, hogy az amnéziás lány belép az életébe, alaposan a feje tetejére állítja a sekélyes világát. Mindkettejük számára szédületes belső utazás kezdődik…

Meddig hordozhatunk vérző sebeket büntetlenül? Képesek vagyunk-e a vélt vagy valós bűneinkért megbocsátani egymásnak, de elsősorban önmagunknak? 

Szurovecz Kitti új lélektani szerelmes regénye leginkább ezekre a kérdésekre keresi a választ. Az egyetlen ismerős arc a mélyre ásott emlékek és az elfojtott érzelmek hatalmának története." 

Szurovecz Kitti eddigi művei mind nagy hatással voltak rám, mégis leginkább ez a kötete, Az egyetlen ismerős arc érintett meg. Volt alkalmam még novemberben részt venni a regény bemutatóján két barátnőmmel: fantasztikus élmény volt, mind az, ahogyan Kitti mesélt a friss könyvéről, mind ahogyan Novodomszky Éva a tökéletes kérdéseket tette fel az írónőnek. Mindezek után alig vártam, hogy nekikezdhessek magának a regénynek, ami végül még többet adott, mint amire számítottam. 

Dorina mindennapjai hét éve ugyanúgy telnek. Mióta minden alvással töltött ideje felér egy emlékezettörléssel, édesapja és nővére alig engedik ki még a közeli parkba is egyedül sétálni, nehogy ne találjon haza. A lány ezt a memóriazavart úgy próbálja kikerülni, hogy naplót vezet, amelybe a nap minden fontos eseményét leírja, hogy aztán az azt követő reggelen újraolvasva a jegyzeteit visszatérhessen a mindennapok forgatagába. Az orvosok nem láttak esélyt a gyógyulásra, de aztán hét év elteltével egy megrázó színdarab sármos színésze reményt ad a Révai családnak: Heltai Nolen az egyetlen ismerős arc másnap reggel Dorka emlékezetében.

Ám a színész nem éppen tökéletes barát-alapanyag, hiszen hivatalos barátnője mellett még számos nőt tart a háremében, legyen az férjes, eljegyzett vagy családanya. Nolen a mérgező életvitelében látszólag tökéletesen érzi magát, mindene megvan, amire valaha is vágyott: hírnév, hivatás és sok nő, akik akkor melegítik ágyát, amikor csak akarja. De az emberek nem nézik ennyire jó szemmel, hogy sportot űz a szeretőtartásból. Ennek köszönhetően kiteszik a szűrét egy színdarabból, ami az utolsó csepp volt a pohárban. A menedzsere választás elé állítja: vagy vége a karrierjének, vagy pedig belemegy egy TV show forgatásába a memóriazavarban szenvedő Dorinával, akinek története Írisz és a sajtósok fülébe is eljutott. Hogyan lehetne jobban pozitív irányba mozdítani egy kicsapongó életet élő herceg imidzsét, mint azzal, hogy segít egy bajbajutott hercegnőn? 

"Az az ember, akivel tiszta lapot kell nyitnod, te magad vagy. És merj érezni! Aki nemet mond a saját érzelmeire, csak fél életet él." 

Majd egy forgatásból több lesz, egy igazi álomutazás a messzi Amerikába, három hét alatt pedig rengeteg minden történhet. Vajon mi rejtőzik Nolen nőcsábász álarca mögött? Egy érző szív? És az együtt töltött idő segít Dorkának, hogy visszakapja elveszett emlékeit? 

A két fiatal életére rátelepszenek a múlt árnyai: az egyikük emlékezni szeretne, a másik pedig felejteni. Dorkának ki kell lépnie a komfortzónáján kívülre, Nolennek meg határokat kell szabnia az életében. Mindehhez egymásra van szükségük, mert nem csupán a sors, vagy a végzet köti össze őket, hanem egy egész élettörténet.

Szurovecz Kitti ezennel is egy rendkívüli utazásra hívott el bennünket, egy igazi, mély, lélektani utazásra, amely egyenesen a szívünkhöz szól. Sokszor csal könnyeket a szemünkbe, vagy éppen mosolyt az arcunkra. Olyan történet, amit egy vonatút alatt elolvas az ember (Budapesttől Münchenig volt egy kis időm), de örökké a gondolataiba férkőzik: hiszen a légies stílus mögött valódi mondanivalók rejlenek. A szerelemről, a ki nem mondott szavakról, a családi támogatás erejéről, az igazi bátorságról, amely a múlttal való szembenézéskor mutatkozik meg, és persze az emlékekről, amik egy részét legszívesebben kitörölnénk a memóriánkból, és amik nélkül viszont nem lennénk azok, akik valójában vagyunk.

"Néha meg kell állni, és várni, hogy a lelked is utolérje a tested."

Borító:

Sok időbe telt mire megbarátkoztam a regény külsejével. Nyomon követtem a borítótervező pályázatot is, sok gyönyörű munka látott napvilágot, és nem értettem, miért nem azok közül került valamelyik nyomtatásba. De most már értem. 

A különös borító neonrózsaszín post-itekből tevődik össze, egy kivételével, amelyik citromsárga színben pompázik. Ezen szerepel az írónő neve és a kötet címe. Egyszerű gondolat, mégis dombornyomással megspékelve egy igazán különleges borítóvá vált. Amikor a kezünkben van a könyv, valódi post-it hatását keltik a megjelenített papírdarabok. A színes esernyő mellett ez a regény másik szimbóluma, hiszen ahogyan azt fentebb említettem, Dorka jegyzeteket készít saját magának az életéről, az előző napok eseményeiről, és ezeket a feljegyzéseket újraolvasva tud ismét bekapcsolódni a világ körforgásába. Így egyrészt kötődik a külső a tartalomhoz, másrészt meg a színei miatt a könyvesboltba belépve biztosan megakad rajta az arra járó figyelme, így könnyedén beédesgeti magát a fülszöveg és a borító párosa az ember szívébe. 

Összességében:

Szurovecz Kitti ismételten egy hatalmas kutatómunkával kezdett neki a legújabb regényének, amelyben nagy szerepet kapnak a rövidtávú memóriazavar nehézségei és egy nárcisztikus személyiség belső, lelki viharai.  

Az egyetlen ismerős arc maga a tündérmesébe csomagolt valóság. A magyar nevek, helyek azt az érzést keltik, hogy ez a történet bármikor és bárhol megtörténhet. Mindenhol vannak dorinák és nolenek, talán ismerünk is ilyen személyeket. Egy naiv lányt és egy önhitt fiút, akik legjobban egymásnak tudnak segíteni.

Azoknak ajánlom ezt a regényt, akik vágynak mind egy érzelmi, mind egy valóságos kalandra, amely messzi helyekre is elrepít bennünket, amely megpendíti a szívünk húrjait, és egy felejthetetlen élménnyel gazdagít. 

Oldalszám: 300
Kiadó: Athenaeum

Kedvenc karakter: Heltai Nolen
Kedvenc idézeteim: 

"– Reggelente arra ébredni, hogy semmire nem emlékszel az előző napból, a legmagányosabb érzés a földkerekségen."

*

"(…) az élet olyan játék, hogy dobálja a lehetőségeket, ha nem lovagoljuk meg őket, huss, elszállnak."

*

"(...) ezt egyszerűen nem lehet megtenni egy másik érző lénnyel. Hogy csak úgy szó nélkül faképnél hagyod."

Péterfy-Novák Éva - Apád előtt ne vetkőzz

HANGULAT                                MOLY                                        2019

"Miskolc, ​1920-as évek. A nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Rideg és szeretetnélküli apácák gondoskodnak róluk, a fiúk között pedig farkastörvények uralkodnak: aki erősebb, az éjszaka leple alatt bármit megtehet a többiekkel. A testvérpárt néhány év múlva nevelőszülők veszik magukhoz, de vajon képesek-e elfelejteni mindazt, ami az árvaházban történt velük?

Hatvan évvel később, szintén Miskolcon az ötéves Eszter elhidegül imádott édesapjától, miután anyja figyelmezteti, hogy vigyázzon vele. A kislány csak nagyapjára, Tatusra számíthat, aki mindennél jobban szereti unokáját, s akiben Eszter mindenki másnál jobban bízik.

Péterfy-Novák Éva új regényében megrázó kérdéseket tesz fel: mi lesz egy megnyomorított gyermekből? Hogyan válik szörnyeteggé egy felnőtt? És vajon meg lehet-e törni a generációkon átívelő családi mintákat?

"Azt kéri, ne mondjam el senkinek, hogy miről beszéltünk. Ez a mi titkunk. Amolyan női titok. És a nőknek össze kell tartaniuk, nem szabad elárulniuk egymást. Mert az olyan lenne, mintha a legjobb barátodat árulnád el, mondja anyu. Minden nőt úgy kell nézni, hogy a legjobb barátod. Mert a férfiak mások. Jobb, ha tudok ezekről a dolgokról, és ideje odafigyelni magamra. Gondolkodott a konyhában, hogy biztosan megértettem-e, amit mondott, de aztán arra jutott, hogy már elég nagylány vagyok ahhoz, hogy megértsem.Hogy apánk előtt nem vetkőzünk. Mert a férfiak rosszak."

Péterfy-Novák Éva 1961-ben született Diósgyőrben. Személyes traumájának feldolgozása miatt kezdett blogot írni, majd a bejegyzésekből 2014-ben Egyasszony címmel nagy sikerű memoár, később pedig monodráma is készült. 2017-ben jelent meg A rózsaszín ruha című novelláskötete, amelyben szókimondóan, ugyanakkor humorral és empátiával ír a körülöttünk lévő világról, életünknek azon bántó részleteiről, amelyekről igyekszünk nem tudomást venni. Pétery-Novák Éva írásainak ereje abban rejlik, hogy számára nincsenek tabuk." 

Nehéz erről a regényről beszélni, mégis kell, mert olyan témákat szólaltat meg, amelyek mellett nem mehet el szó nélkül az ember. A könyv végére érve pedig még inkább sokkoltak a leírtak, hiszen az írónő az elkészülési folyamat egyes lépéseibe is beavat bennünket: számos interjúalany élettörténetéből készült el végül az Apád előtt ne vetkőzz. Fájdalmas belegondolni, hogy a regény tartalma a való életben is megtörtént, valós élethelyzeteket rögzít, elgondolkodtat bennünket, mégis hány ember élhetett át a leírtakhoz hasonlókat. Akár a környezetünkben, akár nap mint nap a munkába, iskolába menet elhaladhat mellettük valaki, aki szexuális abúzus áldozata, talán még félre is lökjük a nagy sietségben. Ugyanakkor rávilágít arra az írónő, hogy milyen nehéz ezt bárkivel is megosztani. De ha már a saját családtagjainkban sem bízhatunk, akiknek feladata a mi védelmünk lenne, akkor kiben tudnánk?

"Elkerülni a nehéz témákat gyávaság. Én pedig nem akarok gyáva könyveket írni" - írta Péterfy-Novák Éva a regény utószavában. Bár ez az első könyvem tőle, a hallottak alapján ennek a mondatának többször is eleget tett. Az Apád előtt ne vetkőzz című, kívülről vékonyka, de annál súlyosabb történetben rengeteg kérdést jár körül, megannyi fontos témát szólaltat meg, amelyekről ebben a rohanó világban nem lenne időnk gondolkodni. 

Érdekes konstrukciója van a regénynek, mivel az eleje rögtön a történetvégi eseményeket mutatja be, ám ezekre magyarázatot csak az utolsó oldalakhoz érve kapunk. Miért dönt úgy egy nő, hogy visszaviszi az árvaházba az örökbefogadott két kisgyereket? Mi változott meg egyetlen éjszaka leforgása alatt? Gondolhatjuk, hogy a múltbéli események között rejlik a megoldás, hiszen ezek után visszaugrunk időben a nő, Eszter gyerekkorába, ahol sokkoló események sorozatának lehetünk szemtanúi. 

Nem kell pszichológusvégzettség ahhoz, hogy megállapíthassuk: a családi környezet nagyban befolyásolja az ember jövőjét. Nagyon sok múlik az apán, milyen felnőtt lesz a lányából, hogyan viszonyul a későbbiekben az ellenkező nemhez. Eszter történetén keresztül az írónő bemutat egy káros apa-lánya kapcsolatot, amelynek végkifejleteként Eszter sosem tudja kellőképpen értékelni önmagát. A szeretetnélküliség és az elhanyagoltság azt a képzetet kelti benne, hogy ő nem érdemli meg a törődést, őt nem lehet igazán szeretni. Így nem meglepő módon az egyetlen férfihez kezd el vonzódni, a nagyapja, Tatus felé, aki elhalmozza kedvességgel, szeretettel és törődéssel, a lány pedig ebben a légkörben szocializálódik: az egyetlen, akire igazán számíthat, az a nagyapja. Ez a mérgező kapcsolat pedig nagyon rossz irányt vesz, majd kihat Eszter későbbi életére is. 

Péterfy-Novák Éva a kendőzetlen igazságot tárja elénk. Nem könnyű feladatnak állt neki, hiszen ezt a megterhelő témát négy különböző perspektívából mutatja be, a fejezetenkénti hiteles váltások pedig nem kis munkát jelenthettek. Már önmagában az is kihívás lehetett, hogy a gyerek és felnőtt Eszter szemléletmódjai között lépkedjen, de e mellett a fiatal, majd a felnőtté vált Tatus nézőpontja még emelte a regény színvonalát. Ez utóbbi hozzátett ahhoz, hogy megértsük, legalábbis valamelyest átérezzük a felfoghatatlant, miként alakulhat ki egy felnőtt emberben vonzalom a nála évtizedekkel fiatalabb lánya, unokája irányába. 

Többször meg kellett állnom az olvasása közben, annyira letaglóztak a leírtak. Az írónő nem csupán a felszínét kapargatta a felvetődött témáknak - az árvaház falai mögött megbújó gonoszságnak, a családon belüli kapcsolatok fontosságának, a pedofíliának -, hanem ezzel a történettel lelki mélységekbe kalauzolt el bennünket. Igaza van a tudománynak, hogy az őseink meghatároznak bennünket? A vér kötelez? 

Az írónő súlyos értékítéletet fogalmaz meg a regény utolsó gondolataiban, Eszter utolsó mondatában, amellyel megvilágítja a könyv első frázisát. Ezzel ugyan keretbe foglalja a történetet, lezártság érzetet kelti, de valójában az utolsó szavak közel sem jelentik az egész végét. Folytatódik a gondolatainkban, szívünkben, a valóságban.

Borító:

A különleges zöld árnyalatra hamar felfigyel az olvasó. Sötétebb tónussal megjelenik egy nőalak, aki a messzi távolba mered. Gondolkodik. Telitalálat, hiszen ez a regény is nehéz témáktól súlyos, olyan kérdéseket jár körül, dolgoz fel, amelyek beférkőznek a gondolatainkba, és nem hagynak nyugodni. Ilyennek tűnik a lány is a képen.

Összességében:

Péterfy-Novák Évától ez volt az első regényem, de biztosan nem az utolsó. Hosszú évek munkájának gyümölcse az Apád előtt ne vetkőzz, egy olyan történet, amely társadalmilag fontos és emberileg épít, formál. Nehéz kérdésekre keresi a választ Eszter történetén keresztül, szókimondóan elénk tárja a kendőzetlen igazságot. Sokan gyomorforgatónak gondolhatják, de ilyen világban élünk. Kár lenne tagadni egyetlen percét is. Az írónő pedig egyenesen gyávaságként élné meg, ha nem beszélne ezekről a súlyos témákról, amelyeket ez a regény tartalmaz. 

Nem szeretünk a rossz dolgokkal szembesülni, ez emberi mivoltunkból fakad. De muszáj, hiszen az életünk része, és nem tudnánk eléggé értékelni a jó dolgokat a rosszak nélkül. Ez a fájdalmas valóság, amelyhez lelki erő kell. Péterfy-Novák Éva úgy adja át a történetet, hogy az a szívünkhöz szóljon, hogy az bennünket megérintsen, minden sorával üzenetet közvetít: nehéz ellenállni az élet sodrásának, a legnagyobb bátorság a múltunkkal való szembenézéshez kell.

Azoknak ajánlom ezt a regényt, akik nem félnek szembenézni a kegyetlen valósággal, az élet sötét oldalával,  mert ez az, amelyről igazán szükséges beszélni. 

Oldalszám: 216
Kiadó: Libri

Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézeteim:

"Hogy elmondom, hogy egy szörnyeteg vagyok, hogy az ilyennek nem való gyerek, hogy ettől féltett engem nagyapám, ezért tanított mindig is arra, hogy ne akarjak gyereket. Hogy szakítsam meg a láncot. Hogy ne váljak olyanná, mint ő."

*

"Úgyhogy szerintem butaság az, hogy a férfiak furcsák. Meg az is butaság, hogy az apák nem olyan közeli rokonok. Nagyapa nem furcsa, és szerintem közelebbi rokonom, mint anyu. Mert jobban szeret."

*

"… ritka ajándék az, amikor megbízhatsz valakiben."

*

"Ürességet éreztem. De senkim sem maradt, akivel megbeszélhettem volna, hogy miért nem érzek semmit, hogy mi ez az üresség bennem."

Nehéz csillagokban értékelni, de megérdemli a maximumot. :)

Sienna Cole - A köd után

HANGULAT                                MOLY                                        2019

"San Francisco monoton hétköznapjai felbolydulnak, amikor egy fiatal nő megcsonkított holttestére bukkannak a Csendes-óceán partján. Az első halottat hamarosan még több követi, és Mike Marshall nyomozó számára világossá válik, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a város környékén. Amikor azonban belekezd az ügy felderítésébe, még sejtelme sincs arról, hogy kivel vagy mivel áll szemben. A gyilkos több lépéssel jár a nyomozócsapat előtt, és tökéletesen eltűntet maga után minden bizonyítékot.

Amikor az FBI profilozója, Wade Nelson különleges ügynök is bekapcsolódik a nyomozásba, váratlan és megdöbbentő fordulatok következnek be: kiderül, hogy a gyilkosságok térben és időben is jóval messzebbre nyúlnak a vártnál.Talán mindeddig téves úton jártak? Talán nem is a megfelelő gyilkost követték? Vajon a hosszadalmas kihallgatások során már találkoztak a valódi tettessel, majd tovább üldözték a „Ködember” névre keresztelt fantomot? 

Egy sokrétű és minden ízében kegyetlen játszma veszi kezdetét, ami tíz évvel ezelőtt kezdődött egy véletlen találkozással. Mike Marshall ismét szembesül azzal, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a gonoszt ott kell keresnie, ahol a legkevésbé számít rá.

Sienna Cole a Lefelé a folyón című pszichológiai dráma és az iskolai erőszak témáját körüljáró Elmejáték után egy újabb lélekfacsaró és sokkoló rejtély megfejtésére invitálja az olvasót." 

Sienna Cole mindig meg tud lepni. Tudtam, hogy egy érzelmi hullámvasútra vállalkozom, amikor a kezembe vettem A köd után címet viselő legújabb regényét, de nem gondoltam volna, hogy ennyire megrázó, elgondolkodtató és lebilincselő lesz. De ez így történt: miután elkezdtem, nem volt megállás. Egyszerűen a könyv nem hagyta, hogy akár egy pillanatra is levegyem a tekintetemet a betűkről, mert féltem, hogy időközben megoldódik a rejtély. Nélkülem. Azt viszont nem hagyhattam!

Az írónő nem teketóriázott, rögtön már a prológusban elénk tárja a regény kulcsmomentumát, ami az olvasásakor bár empátiát ébreszt bennünk, sokáig nem tudjuk meghatározni a szerepét a történetben. Az állatkertben dolgozó Linda Cravent este hazamenve megerőszakolja egy idegen férfi, és nem marad más utána, csak a sötétség. 
Erőteljes kezdése egy monumentális alkotásnak.

A tényleges történet azonban ezután majdnem egy évtizeddel játszódik. Az Elmejátékból ismert Mike Marshall áll a középpontjában, a San Franciscó-i rendőrség egyik kiemelkedő alkalmazottja. Egy fiatal lány megcsonkított holttestére találtak, Mike pedig megkapja az ügyet, hogy járjon a végére, mégis ki bánik így egy nővel, és milyen indíttatásból fosztotta meg a holttestet női jellegétől. Rövid időn belül két hasonló gyilkosság kerül a rendőrség elé. Vajon sorozatgyilkosról van szó? 

Mike-nak azonban nem egyedül kell a rejtély végére járnia, hanem az FBI is besegít az indíték feltárásában Wade Nelson személyében. Kettejük közti dominancia párbaj színesebbé tette a regényt, ám hamar rá kell döbbenniük, hogy együttes erővel gyorsabban a rács mögé zárhatják az elkövetőt, mint külön utakon. 

"Az élete során mindenki fel tud mutatni legalább egy olyan embert, aki végzetes,sorsfordító hatás gyakorol rá.Valakit, aki miatt letérünk az addig biztosnak hit ösvényről…"

Nem kell sokáig várni, a Ködember - ahogyan a köztudatba beírta magát - felveszi a kapcsolatot az emberekkel: helyesírási hibákkal teli, provokatív levelet ír, ezzel kiindulópontot adva vagy éppen  félrevezetve a rendőrséget. 
Ugyanakkor a regény folyamán feltárul előttünk a múlt, egy bizonyos denveri lány, Marion Brooks eltűnéséről, akit a családja mintapolgárként jelenít meg a hatóság és mielőttünk, olvasók előtt is. Évfolyamelsőként végzett, kriminálpszichológiára szakosodott hallgató volt, aki a mesterképzést levelezőn végezte miközben börtönpszichológusként dolgozott távol az otthonától. Mi vezet arra egy fiatal lányt, hogy négy órákat ingázzon egy állás kedvéért? A világunkra vall, hogy a jó emberekkel történnek a rossz dolgok. Marion Brookst hivatalosan is halottnak nyilvánították. 
Imádtam minden sorát ennek a regénynek, ezek után még megtisztelőbb a borítón olvasni a soraimat. Felejthetetlen élményt nyújtott, félrevezetett és meghökkentett, de nem bírtam egyszerűen letenni. Különleges, borzongató atmoszférája van, ami így október végéhez közeledve éppen aktuálisnak is mondható. Eleven, valóságos történet, ami akár ma vagy holnap is megtörténhetne. 
Ám Sienna Cole zsenialitása abban rejlik, hogy nemcsak egy fordulatos krimivel ajándékozza meg az olvasóit, hanem a felvetet kérdéseket, tabutémákat, amelyekre választ is ad. Rendkívül széleskörű ismeretet ad át a pszichopátiáról és az ezzel diagnosztizált beteg lelki világáról. Ezek az emberek sokszor átlagosnak adják ki magukat, beleolvadnak a hétköznapokba, a legveszélyesebb ragadozók mindközül. 
Olvastam már igazán ütős regényeket, de azt hiszem, mindegyiket maga alá lökte A köd után. Hatalmas kedvencet avattam, az év egyik legjobbját! Az írónő nem finomkodik, őszintén a valóságot tárja elénk, ám mindezt egyedien, művészien megfogalmazva. 
Mindenkinek ajánlom, kivétel nélkül, hiszen ez egy olyan regény, amivel mindenkinek találkoznia kell közelebbről! 

"A bűbájos maszk mögött egy megveszekedett szörnyeteg lakik."

Borító:
Sötét, borongós hangulatot áraszt magából. Nagyban egy férfi jelenik meg előttünk, akivel akár az utcán is összefuthatnánk. Ki lenne ő, a gyilkos? Lent egy nő sétál elhagyatott területen, egyedül, ez pedig rögtön a prológus történéseire utal. Piros. A vér színe. A veszély jele. A borítóról áradó atmoszféra már rögtön elárulja: itt valami rendkívüli rejtőzik. Hátborzongató, de elképesztő műalkotás. 

Összességében:
Sienna Cole mindig levesz a lábamról. Regényeiben tabukat, nehezen emészthető témákat szólaltat meg, és ezeknek izgalmas krimi témájában ad hangot.  A köd után egy lélekjelenlétet igénylő, dinamikus történet. Nem unatkozhatunk az olvasása közben, egészen magával ragad, összetör és átjárja a lényedet. Míg olvasod, veled van, formál és tükröt tart eléd. Imádtam minden betűjét! Eleinte félrevezet, megkavar, teljesen a nyomozás részévé válsz. Egy rendkívüli elme mesterműve ez a regény!
Nehéz szavakba önteni azt, amit érzek, hiszen még mindig a hatása alatt állok. Felejthetetlen olvasmány, igazi mestermunka!

Oldalszám: 380
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Mike Marshall, Wade Nelson
Kedvenc idézeteim: 

"A holnap bizonyossága egy szempillantás alatt elenyészett, már csak a most rémisztő valósága volt jelen."

*

"A sötétség, az enyészet, a könyörtelen hidegség, ami mindenki mást halálra rémítene, számára ismerősnek és otthonosnak számított."

*

"Az élet legtöbbször nem jelzi előre a nagy fordulópontokat. Hirtelen jönnek, mint az elsöprő erejű detonáció, és magukkal sodornak mindent, ami addig biztos volt."

Dot Hutchison - Pillangók kertje

HANGULAT                                MOLY                                        2017

"A ​szépség még soha nem volt ilyen rettentő. 

Egy elszigetelten álló, hatalmas ház mellett gyönyörű kert terül el. A kert nemcsak buja virágokat és árnyas fákat rejt… A „Pillangók” becses gyűjteményét is: elrabolt fiatal nőket, akiket fogvatartójuk pillangószárnyas tetoválással bélyegez meg. A gyűjtemény ura a brutális, őrült Kertész, akinek mániája, hogy elkapja és megőrizze magának a szépséges pillangólányokat. Miután a kertet végül fölfedezik, az FBI ki akarja kérdezni az egyik túlélőt. Victor Hanoverian és Brandon Eddison ügynökök kapják a feladatot, hogy göngyölítsék fel karrierjük egyik leggyomorforgatóbb ügyét. Ám a kihallgatott lány, akit csak a Maya néven ismernek meg, önmagában is kész rejtélynek bizonyul. Ahogy kibontakozik a lány fordulatos és csavaros története, lassan fény derül a Pillangók kertjére is, Maya pedig mesél régi sérelmekről, új megmentőkről, valamint egy szörnyűséges férfiról, aki semmitől sem riadt vissza, hogy rabságban tarthassa a szépséget. De minél többet árul el a lány, az ügynökök annál inkább gyanakodnak, hogy vajon mit titkol még… 

Azonnali sikert aratott thriller, mely a Goodreads Choice Awards 2016 szavazáson a 2. helyet érte el, a megfilmesítési jogokat pedig 

A visszatérő Oscar-díjas producerei vették meg. 

Ismerd meg a pillangólányok múltba nyúló titkait!" 

A thriller általában csak a mozivásznon az én műfajom, a könyveim nagy része – mint azt láthatjátok is a blogon – aranyos, romantikus történet, ám ezúttal kivételt tettem, és elolvastam a Pillangók kertjét, mivel annyian ajánlották. Azt kell mondanom, hogy ez a regény egy fájdalmas lélektani utazás, de minden perce megérte.
Egy laza in medias resszel indít, mivel már az elején egy FBI-os kihallgatáson ülünk, a két ügynök pedig próbálja rávenni Mayát, hogy mesélje el a teljes történetet a Kertről, ahova a Kertész bezárta őt és sok más lányt évekkel ezelőtt. Pillangókként, értékekként bánt velük a férfi, mégis sok szörnyűséget tett velük, ami a félrecsúszott szeretetértelmezéséből fakadt.
A keretét adja a történetnek a kihallgatószoba, ahol Maya először a saját életéről mesél el nekünk részleteket, még azokból az időkből, hogy Pillangó lett volna. Nem csodálkozunk, amikor a későbbiekben kiderül, nem roppant össze attól, hogy elrabolták, hiszen a korábbi mindennapjai nem voltak sokkal fényesebbek, mint a Kertben töltöttek. Nem várta sosem biztos családi háttér, sem felelősségteljes szülők, inkább púp volt a hátukon. Sőt még a nagymamája sem volt a tipikus nagyialak, aki mindig finomsággal vár, ha mész hozzá és jól megölelget, megpuszilgat, amikor megérkezel. Nem, ő inkább kitömött állatokkal élt együtt, mikor elege lett már a kilencedik férjéből is. Ebből a közegből menekül Maya New Yorkba, ahol dolgozni kezd, és talál egy baráti társaságot, akik befogadják. Ekkor azonban még alig idősebb a kistiniknél, de már önálló életet él. Amikor egyik éjszaka hazafele megy, elrabolják, és a Pillangók kertjébe viszik. Hamar beletanul az ottani életbe, barátokká, családdá válnak az ott élő lányok. Akik szigorúan 16 és 21 év közöttiek. Hiszen akkor a legszebbek a Kertész szerint. Ám utána nem engedi őket szabadon... hanem megöli és tartósítja őket, hogy aztán gyantába zárva tovább díszelegjenek. Azért, mert ennyire szereti őket. Ennyire szereti a szépségüket.

"– Vannak megtört emberek, akik megtörtek is maradnak. Mások összeszedegetik a szilánkokat, de hiába igyekeznek helyrerakni őket, kilátszanak az éles szélek."
 
Mayának ki kell tartania, mind pszichésen, mind fizikailag, hiszen ha az első héten azokat a jeleket mutatja, hogy nem fog tudni túlélni ebben a közösségben, akkor halál vár rá. Felerősödik a lányban az életösztön, elhatározza, hogy bármit túlél. Először új nevet kapott, aztán a hátára pillangószárnyakat tetováltak, majd a Kertész megerőszakolta. Ez egyfajta beavatási szertartás.
Nehéz a könyvbe foglaltakról úgy beszélni, hogy bemutassam a keménységét, de rá is vegyelek benneteket az elolvasására, hiszen egy megrázó, de zseniális regényről beszélünk. Teljességgel kiszámíthatatlan, mi vár minket a következő oldalon, és amikor már azt hittük, nagyobb sokk nem érhet, elérkezik egy újabb fejezet.
Az egész könyvet különleges időkezelés jellemzi, hiszen a jelenből tekintünk vissza a múltba, ám ezek nem mindig kronologikus sorrendben érkeznek. De ez abszolút pozitívum a szememben, hiszen ettől lett még elevenebb a regény. Gondoljunk bele, ha mi mesélünk valakinek egy hosszabb terjedelmű történetet, van hogy később egy jelenethez hozzáteszünk még egy apróbb részletet, elemet. Ez pedig itt is megjelent. Főleg hogy Maya idegállapota zaklatott, így nem elvárható tőle, hogy mindenre percről percre, időrendben haladva kitérjen.
Egy szó mint száz, ez a könyv egy zseniális, ám lélekpróbáló történet. Különösen az empatikus személyiségeknek lehet megrázó regény, akik könnyen tudnak azonosulni a szereplőkkel, hiszen minden lány egytől egyig érzelmi tortúrán megy végig a Kertbe zárva. Maya pedig még inkább.
Azonban a remény már az elejétől fogva ott lebeg a karakterek, az olvasó szeme előtt. A lány odaérkezésekor hall egy pletykát, miszerint valakinek már sikerült évekkel, évtizedekkel korábban kijutnia erről a helyről. De mindez csupán szóbeszéd, senki sem tudja, hogy valóban megtörtént-e, és ha igen, miért nem jöttek már rá a rendőrök, mi folyik a házban. Mégis ez a reményfoszlány, mint napsugár jelen van a lányok életében, hogy nem lehetetlen a kijutás a Kertész markából.

"(…) halálra fagyott a valóság kíméletlen pillanataiban, egy-egy gyufaláng fellobbanása között, mert hiába gyújtotta meg a gyufákat, azok csak fényt tudtak adni, meleget nem."

Kemény, fájdalmas, lelket próbáló történet egy olyan lányról, aki megérdemelne egy jobb sorsot, de az élet nem habostorta. Ahogyan a Pillangók kertje sem egy kikapcsolódást nyújtó limonádé sztori. Ez megráz pszichésen és fizikailag, de ettől független minden sorát issza az olvasó. Mert tudni akarja, mi a történet vége. És ezért félreteszi az összetört szívét, az emberi naivitása szétporladt darabjait, és a végére ér a regénynek.
A befejeztével csak annyit mondhatok, hogy előtte szedd össze minden belső erődet, vértezd fel magad, csak utána kezdj neki, mivel garantáltan minden védőfaladat ledönti már az első oldalon, sokszor a földhöz vág, hiszen ki tudja. Talán valahol, talán messze, egy másik kontinensen, talán csak a szomszéd utcában él egy ugyanilyen Kertész. Azért remélem, hogy nem.

"Nem tanulhatunk meg bátornak lenni. Egyszerűen csak meg kell tennünk azt, ami helyes, még akkor is, ha félünk tőle."

Karakterek:
Maya jellemét leginkább a titokzatosság és az erő írja le legjobban. Nem csodáltam, hogy nem tudott megnyílni az elején az FBI-osoknak, hiszen annyi rosszal találkozott, annyi emberrel, akik csak ki akarták használni, hogy a bizalom ez idő alatt a szótárából elszublimált és a semmibe veszett. Megszokta, hogy egyedül önmagára számíthat és senki másra. Hibáztatná valaki érte ezek után? Mivel a Kertbe kerülése előtt sem élt hercegnői életét, így idejekorán fel kellett vérteznie magát a külső atrocitások miatt. Hamar megismerkedett a világ sötét oldalával.
A könyvben felbukkanó karaktereket zömmel egy-egy tulajdonság jellemezte, fejlődés nem mutatkozott rajtuk, egyedül talán Desmond volt, akiről hasonlót el tudnék mondani.

Borító:
Egészen egyszerű, de mégis mindent elmondhat a történetről. Hiszen gondoljunk bele, egy pillangó fekve a földön nem egy természetes jelenség, valami okozta azt, hogy odakerült. Ez az egyetlen kis rovar szimbolizálhatja az összes lányt, akiket a Kertész bezárt, hogy a saját kedvére élvezhesse őket. Bár látszólag szárnyat adott nekik, valójában lelkiismeret-furdalás nélkül megfosztotta őket a szabadságuktól.

Összességében:
A Pillangók kertje egy lelket próbáló történet, amit csak olyan könyvmolyoknak ajánlanék, akik bírják a pszichés megpróbáltatásokat. Bár egy egész valóság választ el ettől a cselekménytől, mégis ledöbbent és megrémít minden, ami le van írva benne.
Fantasztikus, de félelmetes történet.

Oldalszám: 366
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: -

Kedvenc idézeteim:
"Gyerekként az olvasásba menekültem a világ elől, és habár akkoriban már nem igazán akadt mi elől menekülnöm, továbbra is imádtam a könyveket."

*

"– Az is döntés, ha nem döntesz. A semlegesség csupán egy elmélet, nem tény. Senki sem élheti az életét igazán semlegesen."

Kemény, de zseniális történet

Tisza Kata - Akik nem sírnak rendesen

HANGULAT                                MOLY                                        2017

"Tisza Kata pszichoprózái (és versei) különös, kagylószerű szövegek. Egyszerre mélyen személyesek, ugyanakkor merítenek a kollektív tudattalanból: mindenki a saját sorsára ismerhet bennük. Olyan vékony mezsgyén járunk, a talajvesztés két iránya, a zuhanás és a repülés közt, hogy nem marad másunk, mint az életösztön egyensúlya. Az Akik nem sírnak rendesen egy érintetlen, sima vízfelszín áttetszőségével mutatja meg az emberi kapcsolatok mögött húzódó fullasztó valóságokat. És az elmúlást. És a halálfélelmet. És a gyászt. Legnemesebb érzelmeink álarca mögül ördögök közönyös arca bámul. Hiába fordítunk hátat, a szembesülés elkerülhetetlen. Egyszerre szívszorító és gyógyító könyv." - Babiczky Tibor 

 Tisza Kata munkásságával barátnőim, főként Virág és Pandalány ismertettek össze. Nélkülük (és a modern felszereltségű sulikönyvtár nélkül) biztosan nem találkoztam volna az Akik nem sírnak rendesen című kötettel. Köszönöm nektek!

A verseknek és pszichológiai írásoknak erejük van. Ez a kötet pont akkor talált rám, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Amikor nem sírtam rendesen. Amikor az élet keresztjeit makacsul egyedül akartam cipelni. Amikor segítség nélkül próbáltam megbirkózni a fájdalmakkal és nehézségekkel. Amikor úgy éreztem, minden maga alá teper, ahonnan nincs kiút. Tisza Kata művei a felszínen tartottak, amikor a legnagyobb volt az ár. 

Az egyes darabkák nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, mégis vissza-visszatérő motívumként váratlanul mindig Szakáll rendelőjében találjuk magunkat, ahol az amúgy névtelen emberek mindennapi problémáival szembesülünk.  Ez az ismétlődő szituáció tartja egyben az eltérő hosszúságú és témájú alkotásokat. Emiatt a fentebb említett névtelenség miatt sokszor olyan általános hatást keltenek a művei, ennek ellenére mégis mind szívhez szóló, megragadó és paradoxonszerűen személyes. 

"A férfiak sokféleképp udvarolnak. Egyikük azt mondja: szép vagy, mint a Nap. Másik azt: okos vagy, mint a Nap. A harmadik pedig: Nap vagy." 

Különleges volt.

Ennek a könyvnek nincs eleje vagy vége, kezdete vagy végkifejlete. Minden kis gondolatocska egy-egy láncszem a Kata által fűzött ékszeren, amely maga a kötet. Nincs menete, mi után mi következik, sem száma, melyik után melyiket olvassuk. Ha egyszerűen felcsapjuk, azon az oldalon nyílik ki, amelyre a megsebzett lelkünknek éppen szüksége van. Minden szava gyógyír számunkra. 

Az egész kötet rövidebb-hosszabb gondolatmenetek egymásutánja, amelyben nem szabad rendszert keresnünk. Ezt a végére abszolút megtanultam. Egyszerűen élvezni kell az adott alkotást. Carpe Diem, emberek!
Egy-egy rész annyira szívbemarkoló, mintha a lelkembe látna. Megérintett. Különböző stíluselegyeket vegyít sorra, megjelenik benne a groteszk ábrázolás, a melankolikusság, a nosztalgia, azonban nem csak szórakoztatni akar bennünket ezekkel, hanem minden mondata tanít is. Sokszor életbölcsességet közvetít, szembesít saját magunkkal, önkénytelenül is megtaláljuk a képmásunkat egy-egy jelenetben. Ha nem is mindegyikben. 

A végére érve azonban vegyes érzésekkel csuktam be a gyűjteményt. Hiszen nem egyszer simogatták a lelkem a szavai, azonban ez a szándékosnak érződő keszekuszaság számomra néhol a másik végletbe lépett át, és voltak pillanatok, amikor nem igazán találtam egy-egy vers vagy próza lényegi mondanivalóját. Az elején teljesen elvarázsolt a stílusa, a bája, mégis a végére tartalmi szempontból hasonlóvá váltak a sorok, miközben én kerestem az új dolgokat benne. 

Ennek ellenére alig várom, hogy kézbe vegyem Tisza Kata másik kötetét, A legjobb hely a városban te vagyot. 

"A fájdalmat egyben elviselni nem lehet, de részekre feldarabolni lehetséges." 

Borító:

Imádom! Egyszerű, mégis megfejthetetlen. Napokig csodáltam és tanulmányoztam, hogyan kapcsolódhat a kötethez, és mit jelenthet. A pontos válaszra még nem jöttem rá, azonban ötleteim vannak ezzel kapcsolatban. Miért pont hosszabbító? Milyen metaforikus jelentéssel bírhat ez a tárgy? Ad fejtörőt rendesen, ráadásul nem hagy nyugodni, amíg rá nem lelünk a megoldásra.

Összességében:

Mindenkinek van olyan időszaka, amikor legszívesebben elsüllyedne a magány és az önsajnálat mocsarában. Ilyen pillanatokra írta Tisza Kata ezt a kötetet. Az ebben megjelenő apró gondolatok az ember lelkéhez szólnak, ösztönzik őt, kihúzzák a legnagyobb letargiából, egyszerűen az Akik nem sírnak rendesen társ a nehéz időkben, és elég leemelni a polcról ahhoz, hogy segítséget nyújtson. 

Oldalszám: 226

Kiadó: Scolar

Kedvenc karakter: -

Kedvenc idézetek:

"– Mit érzel irántam? – kérdezte az idegen férfi a nőtől. 

– Azt érzem, élek – felelte az."

*

"Ahogy sötétedni kezd, jobban hallatszik minden nesz." 

*

"Mert szaga van a nyugtalanságnak, íze a sivárságnak, a kínnak hangja van, a félelem színtelen, a létezés képtelen."

R. Kelényi Angelika - Az agyam eldobom

HANGULAT                                MOLY                                        2017

"Képes-e az ember egy kemény, embert próbáló pszichés nyavalya kellős közepén kinevetni saját magát?

R. Kelényi Angelika szerint igen, sőt, neki a gyógyulásban is segített, hogy öniróniával szemlélte saját problémáját. Pedig nem volt könnyű dolga. 

Pánikbetegségének felbukkanása előtt nemcsak bírta a tömeget, de kereste is: kifejezetten boltkóros volt, a legsűrűbb szórakozóhelyeket kedvelte, és sosem mondott nemet a mozira, színházra. Aztán egyik percről a másikra mindettől félelem kerítette hatalmába.

Ezt a naplót saját tapasztalatai alapján jegyezte le, önsajnálat nélkül, nyersen, fanyar humorral.

Az agyam eldobom R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író első könyve volt. A napló új ruhát kapott, és a tartalma is jócskán kibővült valós, humoros, néha megdöbbentő részletekkel.

Az új kiadással az olvasók a szerző életének egy maghatározó szeletét vehetik a kezükbe."

Hálásan köszönöm a kiadónak a lehetőséget az olvasásra!:) 

Ez mind igaz, amit a fülszöveg leír. Köszönöm az írónőnek, hogy megalkotta ezt a csodát, és bár magamat nem tartom pánikbetegnek, de ahogyan a szerzővel előfordult, bárkivel bármikor történhet hasonló. Nagyon nehéz lehet egy ilyen időszakban helytállni, és az ezzel kapcsolatos tapasztalatait öntötte Angelika napló formába. Sokszor, mikor naplónak titulált könyvet veszünk a kezünkbe, elég nehéz elhinni, hogy az tényleg egy valóságos napló. Ugyanis az a füzetecske, amit erre a célra használunk, az szinte egy legjobb barát szerepét tölti már be, tud mindent rólunk, viszont nem pletykálja el senkinek. Sokszor viszont nem ez jön át. Szerintem a napló lényege leginkább egy ilyen rövid, tömör összefoglalása a napodnak, tele érzelmekkel. És ez Az agyam eldobomban nagyon jól átjött. Úgy éreztem, egy tényleges naplót tartok a kezemben.

Imádtam olvasni. Ezt pedig az érdekes jeleneteken kívül az írónő közvetlen stílusa teremtette meg.  A stílushoz kapcsolódóan úgy érzem, mintha két R. Kelényi Angelika lenne. Az egyik ontja magából a zseniális történelmi romantikus regényeket, a másiknak pedig a pszichológiai pályát kellett volna célba vennie, annyira a lelkembe látott. 

"Az álmokat nem kergetni kell, hanem lesből támadni, és elkapni." 

Hatalmas bátorság kellett hozzá, hogy ezt tényleg megossza a nagyvilággal, és ezért rettentően csodálom őt. Rettentően személyes maga a könyv, tényleg úgy érzem, hogy ezzel megismerhettem egy szeletét az írónő életének, ezt pedig kevesen tudják átadni. Úgy tudott tudományos lenni, hogy közben nem a Wikipédiát olvasgattam. Humorral és iróniával fűszerezi a mondanivalóját, és úgy fogalmazza meg őket, hogy egy nem-pánikbetegnek is teljesen hasznossá váljon ez a könyv. 

Azt érezteti az emberrel, hogy nincs egyedül, van aki fogja a kezét ilyen helyzetben. Segít, hogy túllépj ezen az elme által kreált, sunyi betegségen. És egy pozitív példát mutat be nekünk a saját történetén keresztül, hogy nem szabad hagyni győzni a kórt.

Motivál nagyon sok kérdésben. Mind a pánikbetegség ellen való küzdésben, cigarettáról való leszokásban, ösztönöz, hogy követni kell az álmainkat, és ne hagyjuk, hogy bármi is megakadályozzon bennünket az elérésükben. 

Csak köszönni tudom, Angelika ezt a csodálatos könyvet, az ösztönzést minden téren, és hogy kiálltál az olvasók elé, ami a benned rejlő hatalmas erőről tesz tanúbizonyságot. Köszönöm, hogy mellettünk állsz!

NAGYON AJÁNLOM. 

Borító:

Szerintem mindkettő tökéletesen bemutatja magát a betegséget, mégis az újabbon látható nem-rajzolt szereplő olyan valóságosság teszi a problémát. Figyelemfelkeltő. 

"A legtöbb fájdalmat meg lehet szokni, a félelmet nem. Azt le kell győzni, meg kell taposni, és addig rugdosni, amíg el nem tűnik a balfenéken."

Összességében:

Hatalmas erő rejlik az írónőben, amiért ki mert állni, és fel merte vállalni a saját történetét ennyi ember előtt. Pozitív példaként, egy csillagként mutatja az utat. 

Csodálatos volt. Mégis hihetetlen, hogy ez bármelyikünkkel előfordulhat. Bármerre járunk, ki tudja, talán a metrón a mellettünk ülő hölgy belül éppen magában viaskodik. Rettentően hasznos, mind azoknak, akik ebben élnek, és azoknak is, akik nem tapasztalták meg ennek a betegségnek a szörnyűségeit. 

Közvetlen és biztató. 

Köszönjük, Angelika!

Oldalszám: 250

Kiadó: Figyelem

Kedvenc karakter: -

Kedvenc idézetek: 

"Ha már magadat is hülyének nézed, akkor lehet benne valami…" 

*

 "Taszít a pénz. Vagy én taszítom, azért nincs." 

*

 "Ha folyton hátrafelé nézel, nem veszed észre azt, ami az orrod előtt van, és felbukhatsz benne." 

*

 "Mostanában új módszert alkalmazok: nekifekszem a pániknak. Úgy keményen. Beveszem a „Leszarom” tablettát – nem a Xanaxot –, és amikor jön a rohadék, lélekben intek neki, hívom, mint a bokszolók, hogy: "Gyere, görény, gyere csak! Visszaütök!" 

*

 "Minden fontos dolgot a hűtőre kell felírni, mert a hűtő előtt biztos, hogy megfordul az ember… Vagy a vécéajtóra… de arra nem tapad a mágnes."

Abszolút érdemes elolvasni