A következő címkéjű bejegyzések mutatása: középiskola. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: középiskola. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. június 3.

Mona Kasten - Megmentjük egymást

 HANGULAT                                MOLY                                        2025

"Ruby és James megmenti vagy kölcsönösen tönkreteszi egymást? Ruby sokkhatás alatt áll – Oxford és minden álma veszélybe kerül. Ráadásul minden jel arra utal, hogy mindezért James a felelős. De lehetséges ez, mindazok után, amin keresztülmentek? A lány azt hitte, hogy megismerte az igazi Jamest. A fiút, akinek megvannak a saját álmai, aki megnevetteti, és egy pillantásával megdobogtatja a szívét. Eközben míg ő azért küzd, hogy mindennek ellenére leérettségizhessen, Jamest egyre jobban fenyegeti a veszély, hogy a családjával szembeni kötelezettségek súlya alatt összeroppan. Közben azon is el kell gondolkodniuk, vajon kettejük világa nem különbözik-e mégis túlságosan egymástól. Megtalálhatják így is az egymáshoz vezető utat? Éld át a Maxton Hall-trilógia magával ragadó fináléját!" 

Még egyszer utoljára visszatérhetünk a Maxton Hall falai közé. Ruby és James története a végéhez ér - de még tartsatok velünk egy utolsó szerelemmel, barátsággal és cselszövéssel teli kötetre, melyben reméljük, hogy minden szereplő, akit a trilógia során megkedveltünk, megkapja a boldog befejezést. Ne feledjétek, hogy a turné végén kisorsolunk egy példányt is a kötetből!

🕮🕮🕮

A Ments meg és a Megmentelek után ismét visszatérünk a Maxton Hall falai közé! A Könyvmolyképző Kiadó rendkívüli gyorsasággal dolgozott Mona Kasten kötetein, és alig egy hónapon belül már kezünkbe is vehetjük a trilógia utolsó kötetét!

Ruby és James alighogy kibékültek, a kapcsolatuk felett újabb sötét felleg kering. Valaki az igazgató elé vitt egy ügyet, miszerint Ruby és történelemtanáruk, Graham Sutton között szerelmi viszony lépett föl - erről pedig vizuális bizonyítékot is mutatott. Mindkettejüket azonnal eltanácsolták az iskolából, felfüggesztést kaptak, és minden bizonyíték azt mutatja, hogy az eset mögött James áll. De miért lett volna indítéka ezt tenni? Rubynak még egyszer bíznia kell a fiúban, amikor azt állítja, hogy bár ő készítette a felvételt - még korábban, amikor úgy vélte, a lány fenyegetést jelent a családjára nézve, de sosem tenné kockára a szerelmét és a jövőjét azzal, hogy hazugságokat terjeszt róla. De akkor ki volt?

Mindeközben Lydia Beaufort állapotáról egyre többen kezdenek tudomást szerezni, de Mortimer Beaufort a szerető és védelmező apa helyett inkább vidékre száműzi a lányt, hogy a sajtó és a világ meg ne neszelje a terhességét - hiszen az romba döntené a Beaufort vállalatot és nevet. James megpróbál szembeszegülni az apjával, de mindig kudarcba fulladnak a próbálkozásai: hiszen míg őt lehet fenyegetni és sakkban tartani a szerettei jólétével és biztonságával, addig az apjának semmivel sem lehet keresztbe tenni. Túl erős és túl gátlástalan.

De amíg a Ments meg csupán Ruby és James szemszögére koncentrált, addig a Megmentelekben már beleláthattunk Lydia és Ember perspektívájába is - a Megmentjük egymást pedig tovább bővítette ezt a tendenciát, és kisebb mellékszereplők - mint Alistair, Wren vagy Graham is szóhoz jutottak, ezáltal közelebbről megismerhettük őket. Ritkán olvasni ennyi szemszöget megszólaltató regényt, éppen ezért szerintem különleges vonás ez a trilógiának. Így a végére nemcsak két főszereplőt kaptunk, hanem egy egész baráti társaságot, akik mind hozzátettek a történethez és színesítették. Ezt meg lehet élni pozitívan, hiszen Mona Kasten a szokványos felállástól kicsit eltávolodva, több színnel töltötte meg a regényt, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a főszereplőnk - Ruby és James - egyre kevesebb teret kapott magának. Nagyon kíváncsi leszek, hogy az adaptáció hogyan fogja a második és harmadik kötetet feldolgozni, és remélem, nem kell csalódnom a kezdeti fellángolás után!

Borító:
Már elmondtam, de még egyszer aláhúzom, hogy mennyire örültem, amikor a Könyvmolyképző Kiadó ezzel a borítóval hozta el nekünk a trilógiát. Egyszerűen csodálatos! A Megmentjük egymást borítója nagyszerűen illeszkedik az első kettő mellé, ennek kicsit barnásabb tónusai vannak, de árnyalatnyilag a három kötet kissé eltér egymástól. Továbbra is láthatunk kis szimbólumokat a cím körül, melyek egy-egy szereplőre utalhatnak, miközben megmarad szolidnak és visszafogottnak. Nekem nagyon tetszik! 

Összességében:
Mona Kasten Maxton Hall trilógiája elérkezett a végéhez. A Megmentjük egymást tovább tágította a szereplők perspektíváját, és még több szemszögből figyelhettük a történetet. Lydia állapotára egyre inkább kezd fény derülni, de a legnehezebb feladat még előtte áll: elmondani Grahamnek. Eközben Rubyt eltanácsolták az iskolából, és minden jel arra mutat, hogy James miatt. De miért tenne ilyet a fiú, aki szereti? Az iskola, a jövőtervezés mellett számos kortárs jelenséggel foglalkozik a regény, és eközben rájövünk, hogy a fény és a csillogás mögött legtöbbször csupán az üresség áll.

Azoknak ajánlom a trilógiát, akik szeretik a fiatalos, romantikus könyveket, melyekben található mély, mögöttes tartalom is. Ne hagyjátok ki az adaptációt sem!

Oldalszám: 360
Kiadó:
Könyvmolyképző
Beleolvasó: x

Kedvenc karakter: James Beaufort, Lydia Beaufort
Kedvenc idézeteim:

"Amikor Ruby ilyen közel van hozzám, már nem érzem többé azt, mintha a világ súlya az én vállamra nehezedne. Sokkal inkább olyan érzés, mintha a karomban tartanám a világot."

*

"– Amióta megismertelek, az életem olyan hihetetlenül zűrös – mondja rekedten. 
– Nem tudom, hogyan hihetnék ebben. 
A kezem megremeg az arcán. 
– Ezt megértem. Amíg ezt kibogozod magadban, addig kettőnk helyett is hiszek benne." 


Nyereményjáték


Az állomásokon egy-egy szereplő nevét találjátok - de a betűit összekevertük. Nektek az a feladatotok, hogy az anagramma helyes megfejtését beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába! 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)  

Az állomás feladványa:
BBELLRUY

A turné állomásai:
06.03. Kitablar
06.05. Insane Life
06.07. Kelly és Lupi olvas 

a Rafflecopter giveaway

2025. április 7.

Mona Kasten - Megmentelek

 HANGULAT                                MOLY                                        2025

"Rubyt ​még soha senki nem bántotta meg ennyire. De képtelen elfelejteni Jamest.

Ruby Bell azt hitte, hogy James Beaufort és közte valami különleges szövődik. Soha nem érzett még ilyen erős érzelmeket senki iránt, sem ekkora fájdalmat, mint James árulása után.Másra sem vágyik, csak hogy visszakapja a régi életét, amikor még senki sem ismerte őt Maxton Hallban. Régebben a tanulmányaira támaszkodhatott, hogy oltalomra leljen, de az iskola már nem jelent számára menedéket. Hiszen már mindenhol Jamest látja. De a lánynak a kijelölt úton kell maradnia, különösen most, hogy az egyetem egyre közeledik, és aggódik, hogy mit hoz számára a jövő. Mindennek ellenére Ruby támogatni szeretné Jamest. A fiú küzd az apja elvárásaival, aki eltökélten azt akarja, hogy a fia vegye át a családi vállalkozást. Egy dolgot azonban Ruby világossá tesz: nem hajlandó megbocsátani Jamesnek. Nem hajlandó második esélyt adni.Miközben a harag és a szerelem harcot vív Ruby szívében, James mindent elkövet, hogy visszaszerezze a lányt. De vajon Rubynak lesz elég bátorsága ahhoz, hogy újra kockára tegye a szívét?"

Újra visszatérhetünk a Maxton Hall falai közé. Ruby és James története folytatódik a trilógia második kötetében, amiben az ész és a szív viaskodik egymással. Rossz döntéseket kell helyrehozni, meg kell küzdeni a gyász fájdalmával, és mindenekelőtt el kell dönteni: mit akarnak a jövőtől. Külön életet? Vagy egymást? Tarts Te is velünk, és a blogturné végén lehetőséged nyílik nyerni egy példányt a kötetből!

🕮🕮🕮

A Maxton Hall trilógia nyitókötete, a Ments meg után ott vehetjük fel Ruby Bell és James Beaufort történetének fonalát, ahol korábban abbahagytuk. Mikor a lány azt hitte volna, hogy az élete nem is lehetne teljesebb és boldogabb, azzal kell szembesülnie, hogy a fiú, akit szeret, egy buliban egy másik lánnyal csókolózik. Ruby - teljesen jogosan - nem akarja többet látni Jamest, hiszen ezzel összetörte a szívét, de ezen kívül az általuk felépített, közös univerzum is egy másodperc alatt atomjaira esett. Szembesülnie kell Rubynak azzal, hogy bármennyire is szerette volna, ha a kapcsolata Jamesszel működne, kettejük világa annyira különbözik, hogy előbb vagy utóbb vége lenne.

Jamest teljes idegroncs mióta az édesanyja meghalt és Ruby is szakított vele. Habár megérti, hogy a lány látni sem akarja többé, hiszen ő szúrta el. Ő csókolózott mással, miközben Rubyt szereti. De a gyász, a fájdalom annyira eltompította, hogy már azt sem tudta, mit csinál. Hiába vették fel az Oxfordra, hiába van kikövezve az élete a Beaufort-cégnél, ő mégis megrekedt, és nem tudja, mihez kezdjen. Egyszerre vágyakozik Ruby után, és szeretne neki elegendő időt és teret hagyni. Vajon mi a helyes lépés?

"Mindez, ami történt, megváltoztatott. Már nem vagyok ugyanaz az ember, aki azelőtt voltam. De ha van valami, amiért harcolni szeretnék – akkor az Ruby."

A Megmentelek című folytatás azért is izgalmas, mert nemcsak a két főszereplő perspektívájába láthattunk bele, hanem két mellékszereplő szemszöge is csatlakozott Rubyhoz és Jameshez: Lydia, James ikertestvére és Ember, Ruby húga. Lydia az, aki James és Ruby kapcsolatát tulajdonképpen elindította azzal, hogy rajtakapta a lány őt a tanárukkal csókolózni. De mindkét kötetben láthatjuk, hogy ez kettejük között nem futó kaland, mégis az iskolai szabályokkal nem összeegyeztethető ez a kapcsolat. Ráadásul Lydia az előző kötetben megtudta, hogy gyereket vár, és ebbe a titokba egyedül Rubyt avatta be. Jó volt látni, hogy kettejük barátsága hogyan épül, és Lydia is nyitott arra a világra, amit Ruby hoz az életükbe: amelyben nem a pénz az úr, amelyben lehet egymásra számítani. Ember korábban perifériára szorult, azt gondoltuk, hogy ő is egy olyan töltelékkarakter, aki segít kiemelni a főszereplő pozitív tulajdonságait, és megmutatkozik általa, hogy Ruby tulajdonképpen milyen szeretteljes testvér, de ebben a kötetben külön cselekményszál kapcsolódik hozzá: általa reprezentálja az írónő a plus size nőket, akik a divatszakmában próbálnak érvényesülni, illetve Ember is kezd részt venni a Maxton Hall drámai életében, és úgy tűnik, ő is megtalálja a párját a történetben.

Mona Kasten stílusa továbbra is rabul ejtő. Könnyed, bájos, valódi kikapcsolódás a nehéz napok után. Történeti vonalon nem haladtunk túl sokat előre, ez a kötet sokkal inkább a lélektani dinamikákra helyezte a hangsúlyt, Ruby és James közös jövőjének lehetőségére, valamint megtudhattuk, hogyan tudnak önállóan érvényesülni a szereplők. Tetszett, hogy Ruby próbálta észszerűen látni kettejük viszonyát, és igyekezett rávenni Jamest is az önismeret rögös útjára - hiába érzi úgy, hogy Ruby számára az egyetlen jó dolog az életében, nem teheti a boldogságát egyedül a lánnyal való kapcsolatától függővé. Bármilyen közhelyes is, meg kell találnia először saját magát, a saját céljait ahhoz, hogy tulajdonképpen bárkivel - Rubyval - valóban boldog tudjon lenni. Kíváncsian várom, hogy ezeket a belső, lelki tusákat hogyan fogja tudni a sorozat második évadja átadni!

Borító:
Továbbra is örülök, hogy a Könyvmolyképző ezt a kiadást választotta ahhoz, hogy a magyar olvasóközönséghez is eljusson a történet. Az első kötet kékjével szemben a Megmentelek a barna és a bordó átmeneti színében pompázik. Megjelennek már ismert szimbólumok a borítón, de van olyan, amit lecseréltek: a legszembetűnőbb az összetört szív a szöveg alatti központi helyen. De a fentiek alapján értjük, miért került oda...

Összességében:
A Megmentelek nagyszerű folytatása a Maxton Hall trilógiának. Történetileg nem sokat haladt előre a kötet, viszont lélektani síkon rengeteg újdonságot megtudtunk a szereplőkről és a köztük lévő kapcsolatokról. Mona Kasten újította a folytatást azzal, hogy nemcsak James és Ruby szemszögéből követhettük végig az eseményeket, hanem két mellékszereplő is önálló perspektívát kapott: Lydia és Ember. A két testvér színt vitt az amúgy is csillogó világba, és ezáltal nemcsak azért voltak jelen a történetben, hogy a főszereplők személyiségjegyeit árnyalják vagy kidomborítsák, hanem önálló történetszálat is kaptak.

Kíváncsian várom, hogyan zárul ezután a trilógia és hogyan fogják ezt a drámai, lélektani elemben gazdag történetet a sorozatban színre vinni!

Oldalszám: 360
Kiadó:
Könyvmolyképző
Beleolvasó: x

Kedvenc karakter: Ruby Bell
Kedvenc idézeteim:

"– Mire gondolsz?
Arra, hogy szerelmes vagyok beléd.
Arra, hogy te vagy az egyetlen számomra.
Arra, hogy ez megrémít
."

*

"– Tisztában vagyok vele, hogy nem a te felelősséged boldoggá tenni engem, Ruby. Én nem így értettem. Nem úgy tekintek rád, mint a szomorúságom csodaszerére. Ez teljesen rosszul jött ki. – Végigsimít az arcán. – Nem kell megbocsátanod nekem. És nem kell újra összejönnünk. Csak azt szeretném, hogy tudd, milyen sokat jelentesz nekem. Nem akarok olyan életet élni, aminek nem vagy a része. Mindegy, hogy milyen formában."


Nyereményjáték


A nyereményjáték középpontjában a középiskolában játszódó történetek állnak. Nektek az a feladatotok, hogy a fülszövegrészletből kitaláljátok, melyik regényről is van szó! A regény címét és szerzőjét írjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába! 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.) 

Az állomás feladványa:
“Egy sorozat a való életről.
Egy sorozat, amely itt és most játszódik.
Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások.
A történet rólad is szól!”

A turné állomásai:
04.07. Kitablar
04.09. Kelly és Lupi olvas
04.11. Insane Life

a Rafflecopter giveaway

2024. október 18.

Mona Kasten - Ments meg

  HANGULAT                                MOLY                                        2024

"A ​rosszfiú találkozása a jó kislánnyal…

Pénz, luxus, partik, hatalom – mindez a 17 éves Ruby Bellt nem is érdekelhetné kevésbé. Már hétéves kora óta egyetlen vágy hajtja: az oxfordi egyetemen szeretne továbbtanulni. Mindössze még egy évet kell kibírnia a Maxton Hallban, Anglia leghíresebb és legdrágább magániskolájában. Amióta megszerezte a vágyott ösztöndíjat, Ruby megpróbál láthatatlanná válni, és a lehető legkevésbé feltűnni az iskolatársainak. Mindenekelőtt James Beauforttól, az iskola legnépszerűbb srácától tartja távol magát. James túl arrogáns, túl gazdag, túl vonzó, és megtestesíti mindazt, amit Ruby ki nem állhat a felső tízezerben.Szerencsére a fiúnak sejtelme sincs arról, hogy Ruby egyáltalán létezik – legalábbis mostanáig. Amikor Ruby rájön egy súlyos titokra, James már egészen pontosan tudja, hogy ki is ő, és mindent feltesz arra, hogy elérje: a lány ne tudja tönkretenni a családja hírnevét. Ruby élete fenekestül felfordul, részint azért, mert James hirtelen mintha mindenhol felbukkanna, ahol ő is. De főként azért, mert egyre nehezebben tudja figyelmen kívül hagyni a közöttük vibráló érzelmeket. James Beaufort az utolsó srác, akihez vonzódnia kellene. Ezt Ruby is tudja. De a szíve lassan nem hagy a számára választást…" 

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában olvashatjuk Mona Kasten legújabb könyvsorozatának nyitókötetét: Save Me - Ments meg címmel. A történet a belőle készült adaptáció miatt már elnyerte világszerte a rajongók szívét, de itt az ideje, hogy még közelebbről megismerhessük James Beaufort és Ruby Bell szerelmét és világát. Ne feledd, a turné végén kisorsolunk egy példányt a könyvből!

🕮🕮🕮

Amikor megtudtam, hogy a Könyvmolyképző Kiadó leszerződött Mona Kasten nemcsak az Újrakezdés sorozatára, de a Maxton Hallra is, nem volt kérdés, hogy el fogom olvasni. A kötetből készült egy nagysikerű adaptáció az Amazon Prime streaming felületére, és nem hazudok, ha azt mondom, hogy minimum tízszer láttam... És egymás után. Egyszerűen nem tudtam szabadulni James Beaufort és Ruby Bell hatása alól. Ezért kíváncsi voltam, milyen az alapjául szolgáló könyv - elárulom, egyáltalán nem kellett csalódnom!

Ruby Bell világéletében igyekezett távol tartani az iskolai életét a családjától. Nem akarta, hogy a szeretetteljes fészket megmérgezze a pénz és az álszentség, mely a Maxton Hall csarnokait jellemzi. Ebbe az elit iskolába jár London krémje, többek között a fiatal Beaufort-ikrek: James és Lydia, akik a Beaufort divatház vagyonos örökösei. Rubynak egy pék lányaként sosem jutott ki a fényűzésből, de sokkal fontosabb, hogy szerető, támogató légkör veszi őt körül. A családja az ő valódi menedéke, ezért mindent megtett, hogy a Maxton Hallt csupán egy átmeneti időszakként kezelje az életében, egy szükséges lépésként, hogy elérhesse az álmait, hogy az Oxfordon tanulhasson. Ez egészen az utolsó tanévük elejéig nagyszerűen is ment: ám egyszer annak lesz szemtanúja, aminek nem kellett volna, ezért hirtelen félrecsúszik róla a láthatatlanná tévő köpenye. A Beaufort-család célkeresztjébe került.

James Beaufort élete amióta az eszét tudja egy előre megírt forgatókönyv szerint halad. Maxton Hall, Oxford, majd a családi vállalat vezetése. De még mielőtt a kötelességei maguk alá temetnék őt, van egy utolsó éve arra, hogy teljesen kibulizza magát. Vagyis ezt hitte, amíg Ruby Bell - akit eddig még hírből sem ismert - rá nem nyitott a testvérére és a tanárukra. James előveszi a jól bevált eszközöket arra, hogy lakatot tegyen a probléma szájára, de arra nem gondolt, hogy abban az anyagias világban, melyben a fiú él, Ruby csak látogató, és nem utazik sem a pénzére, sem arra, hogy együtt tölthessen vele egy éjszakát. De akkor mit akar a hallgatásáért cserébe? James elhatározta, hogy megkeseríti a lány életét, de egy félresikerült akció során le kell mondania a szenvedélyéről, a lacrosse-ról, és Ruby mellett kell segédkeznie az iskolai rendezvényszervező csoportban. Vajon mi történik, ha kettejük világa összemosódik? 

"– Ha velem vagy, az az érzésem, hogy mindenre képes vagyok."

Bevallom, annyiszor láttam már a sorozatot, hogy a könyv kevés meglepetést tudott okozni számomra, ennek ellenére élveztem, hogy közelebbről megismerhetjük Ruby és James életét. Meg kell hagyni, az adaptáció rendkívül könyvhűre sikeredett, ami miatt őszintén hálás vagyok - nagyon rossz lett volna több hónapnyi rajongás után csalódni benne. Sőt a könyv kicsit tovább is megy a film zárójelenetén, így azért maradtak izgalmak a beavatott szemeknek is. De leginkább azt szerettem benne, hogy a lelki dinamikákat nagyszerűen ábrázolja, jellemileg és érzelmileg kiegészíti mindazt, amit a képernyőn látunk vagy amit ott nem lehetett volna jól átadni. Ezek után nincs mit tenni: epekedve várom a folytatást, de addig is újranézem az első évadot. 

Borító:
Hogy én mennyire örülök, hogy a Könyvmolyképző a különleges kiadás mellett tette le a voksát - ami a borítót illeti! Imádom! A kék alapon bézs szimbólumokat láthatunk, melyek kapcsolódnak a történethez, és megvillantják azt az eleganciát és bájt, amit a Maxton Hall a felszínen képvisel. Ezzel szemben a csillogást a másik borító is megragadja, de szemben a különleges kiadással - itt ez nagyon kevésnek hat.

Összességében:
A Maxton Hall trilógia nyitókötete egy elit gimnázium falai közé kalauzol el bennünket, ahol minden a pénz, a felszín és a csillogás. De a valódi értékek elvesztek a mélyben. Ebben a közegben jelenik meg az egyszerű családból származó, ösztöndíjas Ruby Bell, akinek leghőbb álma az Oxfordba felvételizni. Ehhez pedig szükséges egy olyan nívós iskolai háttér, amit a Maxton Hall képvisel. James Beaufort vele szemben mindezt az utat kényszerből járja végig: de valójában nem akarja azt a jövőt, ami már generációk óta a családjuké. Hogyan lehet megtörni a sémákat? Hogyan írja az élet a legjobb forgatókönyveket?
Mona Kasten egy kedves, bájos történettel mindezt prezentálja, de közben rámutat fontos, társadalmi problémákra is, melyekről - akár egy ilyen könnyed, fiatalos, szerelmi regényben, de - beszélni kell.

Azoknak ajánlom a Maxton Hall nyitókötetét, a Ments meg-et, akik szeretik az ifjúsági, gimis történeteket, melyben ugyanakkor emberközi kérdések is megbújnak a felszín alatt.

Oldalszám: 384
Kiadó:
 Könyvmolyképző
Beleolvasóx

Kedvenc karakter: James Beaufort
Kedvenc idézeteim:

"– Nagyon szép vagy.
A gyomromban valami szárnyra kap, és nagyot nyelek.
– Már láttál ebben a ruhában.
– Ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy szép vagy benne."

*

"Az otthonom és a Maxton Hall két külön világ, amelyek nem tartoznak össze."


Nyereményjáték

A regényből készült egy adaptáció Maxton Hall - A világ, ami elválaszt címmel. A nyereményjáték során ehhez kapcsolódóan teszünk fel kérdéseket, Nektek pedig nincs más feladatotok, mint megválaszolni őket. A megoldást írjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába! 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Az állomás feladványa:
Melyik színész játssza James Beaufort szerepét a sorozatban?

A turné állomásai:
10.18. Kitablar
10.20. Insane Life
10.22. Kelly és Lupi olvas

a Rafflecopter giveaway

2024. augusztus 17.

Csoma-Lőrincz Tamara - Hádész, az alvilág tini kalandora

 HANGULAT                                MOLY                                        2024

"– Miben segíthetünk, Alex?
– Ok…. Huh. Mondom, csak elkezdeni nehéz. Kikészít a suli, meg hogy az apám folyton a nyakamban liheg. Otthon elég gáz a szitu, csajom meg persze hogy nincs, akihez átmehetnék. De ha ez még nem lenne elég, letöltötte magát egy elpusztíthatatlan app a telefonomra, ami azt állítja, hogy én lettem Hádész, az alvilág ura. Tiszta őrület, de már kezdek hinni neki. Az a legdurvább, hogy azóta olyan alakokat látok, akik nem is léteznek. Mégis jobban megértenek, mint bárki a suliból. Állítólag élet és halál ura lettem, de én csak azt érzem, hogy egyszerre két világ súlya nehezedik rám. Gondolom zártosztály…
– Nyugodjon meg, Alex! Javasoljuk, foglaljon mielőbbi időpontot a Psziché Lélekközpontba, szakképzett pszichológusaink közel 3000 év tapasztalattal állnak rendelkezésére." 

Most különösen görög mitológia-lázban égek, ezért Csoma-Lőrincz Tamara debütálóregénye azonnal felhívta magára a figyelmemet. Nagyon kíváncsi voltam, mégis mi kerekedik ki egy olyan történetből, ahol a mitológia keveredik a kortárs problémákkal. Így, a regény végére érve pedig meg kell hagyni, hogy rég szórakoztam ilyen jól egy ifjúsági könyvön, ami mindemellett megnyitja az olvasónak a különböző kulturális horizontokat is.

Alex egy végzős gimnazista fiú, akinek különösen szívügye a görög mitológia, a filológia. Egyik nap a buszon viszont érdekes dolog történik vele: a telefonjára került egy applikáció, ami azt állítja, hogy ő a legújabb Hádész, vagyis az alvilág ura. Egészen odáig figyelmen kívül hagyja mindezt, mígnem az őt érő furcsaságok hatványszerűen megnövekednek, és hirtelen valóban az alvilágban találja magát segítőivel: Mortimerrel, Nüxszel és Medúszával. 

A fiú végül kap az alkalmon, hogy kiszabadulhasson saját, viszontagságos hétköznapjaiból, majd útnak indul, hogy megmentse a birodalmát a széthullástól és a Földet a Tartarosz lakóitól, akik feldúlnák a való világot. Mindeközben megtanulja legyőzni a saját félelmeit, megtapasztalni önnönmaga és a barátság erejét, és a próbák során Alex ráébred, hogy milyen félrevezető is lehet, ha valakit csupán a felszín alapján ítélünk meg. 

"Soha nem gondoltam volna, hogy együttérzek majd egy olyan lánnyal, akinek kígyóhaja van."

A Hádész, az alvilág tini kalandora egy alapvetően ifjúsági regény, amit ugyanakkor korhatár nélkül ajánlanék mindenkinek, aki egy kis minőségi szórakozásra vágyik. A könyv valódi kultúrsokk volt - és mindezt a lehető legjobb értelemben írom. Csoma-Lőrincz Tamara lendületes, fiatalos nyelvezettel alkotta meg a kötetet, és mindig megtalálta a legjobb utat arra, hogyan elegyítse a mitologikus történetek varázsát a kortárs helyzetekkel. Ugyanakkor a görög mitológia karakterei mellett helyet kaptak nemcsak magyar- és világirodalmi kiemelkedő alakok (mint Szabó Magda, Mary Shelley vagy Tolkien), hanem történelmi, művészettörténeti és popkulturális szereplők is, akiket rendkívül elegánsan szőtt bele az írónő a kalandregény sodrába. Imádtam minden ilyen jelenetet! A másik fontos eleme a könyvnek pedig az egyedi humor, amin akaratlanul is felkuncog az ember olvasás közben. Pszichiátria az alvilágban? Jósda a Westendben? Szellemek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban? Biztos vagyok benne, hogy a budapesti helyszínek mellett már nem ugyanúgy fogok elmenni, mint mielőtt olvastam volna a könyvet.

Úgy gondolom, hogy Tamarának sikerült megszólaltatnia egy olyan tini fiú hangját, akivel könnyen lehet azonosulni kortól, nemtől függetlenül, hiszen sokan érezhettük már magunkat egyedül, kirekesztve, és találtuk meg olyan helyen a támogató közeget, amire sosem gondoltunk volna. Az írásmódja egyszerre közvetlen és választékos, a lendülete sodor végig magával, mígnem arra eszmélsz hirtelen, hogy a kaland végére értél. Több hasonló, mondanivalóval teljes és egyben szórakoztató kötet kellene a könyvpiacra, mely azonnal megszeretteti az olvasást bármilyen korosztállyal.

Borító:
A regény borítója megragadja a lényeget: a négy fő karaktert láthatjuk, akiket megvilágít az okostelefon fénye. A háttérben pedig összedőlni látszó, görög oszlopok vannak, melyek az alvilág szétesését mutatják be. 

Összességében:
Csoma-Lőrincz Tamara debütálóregénye megmutatja, hogyan lehet vérprofin ötvözni a kulturális sokszínűséget a humorral. A Hádész, az alvilág tini kalandora egy olyan ifjúsági történet, melyet előszeretettel ajánlok bárkinek, aki egy különleges kikapcsolódásra vágyik.
Alex, a végzős gimnazistafiú élete egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordul, amikor egy applikáció jelenik meg a telefonján, és üzenetekkel bombázza arról, hogyan praktikus irányítani az alvilágot. Ahhoz, hogy nemcsak a holt lelkek birodalmát, de a való világot is megmentse, ahhoz el kell foglalnia a helyét Hádészként, és társaival számos próbát kell kiállniuk, hogy megelőzzék az alvilág teljes összeesését.
Fordulatos, humoros és közben szélesíti az olvasó perspektíváját. Egyszerűen imádtam! Szívesen olvasnék majd a későbbiekben Tamara tollából!

Oldalszám: 420
Kiadó:
Eleven Kiadó

Kedvenc karakter: Medúsza, Psziché, Alex
Kedvenc idézeteim:

"Néha az ember egészen váratlan helyeken találja meg az otthonát, és egy olyan helyről, melyet sokáig az otthonának hitt, váratlanul kiderülhet, hogy mégsem az."

*

"– A görög mitológiában a legtöbb dolog csapda – morogta Mortimer. – Vagy halálos veszedelem."

*

"Kiskorom óta ügyeltem rá, hogy ne legyen semmim, ami elvehető, ami elpusztítható – ez egyike volt azon kevés eszköznek, amivel meg tudtam védeni magam." 

2024. augusztus 15.

Tillie Cole - Ezer csók

 HANGULAT                                MOLY                                        2024

"Egy csók egy pillanat műve. De ezer csók élethosszig kitart.
Van egy fiú. És van egy lány. A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, amíg kibontakozik. Ezt a szerelmet nem képes megbontani sem a távolság, sem az idő. Ez a szerelem örökké tart. Legalábbis ők így hiszik. A tizenhét éves Rune Kristiansen visszatér szülőhazájából, Norvégiából az álmos georgiai kisvárosba, Blossom Grove-ba, ahol még gyerekkorában összebarátkozott Poppy Litchfielddel.Csupán egyetlen kérdés jár a fejében: a lány, aki a lelki társa volt, aki megígérte, hogy hűségesen visszavárja, vajon miért szakította meg vele a kapcsolatot minden magyarázat nélkül? Akkor a fiú szíve összetört. De amikor Rune megtudja, mi az igazság, a legnagyobb szívfájdalom csak ezután éri majd. Megindító történet a mindent felülíró szerelemről." 

A Thousand Boy Kisses - Ezer csók című történet középpontjában az igaz szerelem áll. Poppy és Rune nagyon fiatalon találkoznak, és már akkor tudják, hogy ők egymáshoz tartoznak. De az élet nem ilyen egyszerű, és egy sor akadály kerül a szerelmük elé, melyeket ki kell állniuk ahhoz, hogy végül a sorsuk beteljesedhessen. A Könyvmolyképző Kiadó új fordításban hozta el ezt a szívszaggató regényt, melynek olvasása közben szem nem marad szárazon. Tartsatok ti is a bloggereinkkel, és ha részt vesztek a nyereményjátékban, esélyetek nyílik megnyerni egy példányt a kötetből!

🕮🕮🕮

Egyidős lehettem a szereplőkkel, mikor ezt a regényt először olvastam eredeti nyelven.  De most, több évvel később is képes volt ugyanazt a hatást kiváltani belőlem, mint akkor. Ha megkérdezik, mi a kedvenc romantikus könyvem, biztosan erre esik a választásom - olyan szuggesztív erővel bír, mindig megszólítja a lelkemet.

Rune és Poppy még kisgyerekek, amikor szomszédok lesznek. A fiú Norvégiából költözött a családjával az Egyesült Államokba, és eleinte minden ellen ágált, amit az új életkörülmények kínáltak számára. Egészen addig, míg nem találkozott Poppyval. A masnit hordó, örök pozitív és mosolygós kislánnyal, aki azonnal beédesgette magát a szívébe. Nyolcévesek voltak, amikor Poppy nagymamája hosszú betegség után meghalt, ám egy végső kalandot még átadott az unokájának: ezer darab papírszívecskét egy befőttes üvegben, amit a lánynak meg kell töltenie ezer csókkal az élete során, és mindig felírnia, kivel és hol történt. A fiatalok számára nem kérdés, hogy az összes csókot Rune fogja adni Poppynak. 

Évekig elválaszthatatlanok, együtt nőnek fel és lépkednek a szerelem lépcsőin. De arra nem számítottak, hogy Rune édesapját visszahelyezik Oslóba, és kettejüket egy fél világ fogja majd elválasztani. Eleinte működik a távkapcsolat, de egyik pillanatról a másikra Poppy válaszai elmaradnak, és Rune-ban nem marad más csak a kétely és a düh. Mi történt, amiről nem tud? 

Amikor ismét szomszédok lesznek, Poppy már nem tud tovább menekülni Rune elől. A fiú pedig válaszokat vár, de már ő nem ugyanaz a Rune, aki évekkel korábban elhagyta az országot. Mintha a régi Rune teljesen eltűnt volna, és a helyét egy új vette át, aki csupán annak fájdalmakkal teli képmása. Hogyan talál vissza egymáshoz két megtört szív? Hogyan élik át életük legnagyobb kalandját, amit szerelemnek hívunk? 

Az Ezer csók egy szívszaggató, gyönyörű regény, aminek olvasása közben szem nem marad szárazon. A lelkünkig elér Poppy és Rune története, együtt sírunk, együtt nevetünk velük. Olyan könyv, ami visszaadja az elveszett hitet az igaz szerelemben! 

"– Jeg elsker deg.
Poppy nyelt egyet, majd elmosolyodott. Visszamosolyogtam rá.
– Szeretlek – fordítottam, csak hogy biztosan értse."

Borító:
A borító központi eleme a történet egy sarkalatos pontját ábrázolja: a befőttesüveget, melyet Poppynak meg kell töltenie ezer csókkal. A rózsaszín és a szürkéskék keveredése nagyszerűen bemutatja ezt a történetet, hiszen egyszerre szívmelengető, csodálatos regény, ugyanakkor fájdalmas is. 

Összességében:
A Thousand Boy Kisses - Ezer csók különleges helyet foglal el a szívemben. Amikor először olvastam, rendkívüli erővel szólított meg, és a történetet újraolvasva sem csalódtam. Hiába telt el sok év a kettő között. Tillie Cole képes az olvasó lelkének húrjait megpendíteni - ez egy olyan regény, amit biztosan fogok még a kezembe venni, hiszen az egyik legmeghatározóbb olvasmányélményemmé vált az életemben.

Azoknak ajánlom Poppy és Rune történetét, akik szeretik a megható, fiatalos regényeket. Akkor az Ezer csókban biztosan nem fognak csalódni!

Oldalszám: 408
Kiadó:
Könyvmolyképző
Beleolvasó: x

Kedvenc karakter: Poppy és Rune
Kedvenc idézeteim:

"– Szabad mosolyogni. Szabad boldognak lenni. Mi más értelme lenne az életnek?"

*

"Azoknak, akik hisznek a mindent felülmúló, szívszorító, igaz szerelemben. Ez a történet nektek szól." (Ajánlás)

Erre a történetre nem lehet elég csillagot adni

Nyereményjáték

A regény végén található egy dallista azokból a zeneszámokból, amiket az írónő hallgatott a történet írása közben. Mi ebből a listából válogattunk dalszövegeket a nyereményjáték során, Nektek pedig nincs más feladatotok, mint kitalálni az előadót és a dal címét. A választ írjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Az állomás feladványa:
“For your eyes only, I show you my heart
For when you're lonely and forget who you are”

A turné állomásai:
08.15. Kitablar
08.17. Kelly és Lupi olvas - extra
08.19. Kitablar - extra
08.21. Kelly és Lupi olvas

a Rafflecopter giveaway

2024. május 5.

Amber Smith - Amilyen akkor voltam

 HANGULAT                                MOLY                                        2024

"Eden ​legszívesebben visszamenne az időben. Arra a bizonyos napra. Hogy mindent másképp csináljon: ne nevessen a srác poénjain, kerülje a pillantásait az este folyamán, és mindenképpen zárja be a hálószobája ajtaját. A szóban forgó éjszakán ugyanis Edent a bátyja legjobb barátja megerőszakolta, a lány világa pedig összeomlott. Ami egykor egyszerű volt, most komplikálttá válik. Amit Eden egykor szeretett – akit egykor szeretett –, most gyűlöli. Amit egykor igaznak vélt, abból most hazugság lett. Már semminek sincs értelme, és bár Eden tudja, hogy el kellene mondania valakinek a történteket, nem képes rá. Ezért inkább eltemeti. Azzal az emberrel együtt, aki valaha volt.

Amber Smith provokatív bemutatkozó regénye feltárja a trauma által ejtett mély sebeket, és megmutatja egy fiatal lány erejét, aki megküzd a kamaszkor csalódásaival és elviselhetetlen fájdalmaival, az első szerelemmel és az első szívfájdalommal, a megszakadt és újraélesztett barátságokkal, miközben megtanulja elfogadni a túlélés erejét, amelyről nem is tudta, hogy ott rejtőzik a szívében." 

Amber Smith nagy sikerű regénye hazánkban a Magnólia kiadó gondozásában jelent meg Amilyen akkor voltam címmel. Edennel megtörténik a legrosszabb dolog, ami egy nővel történhet, majd végigkövethetjük, hogy a gimnáziumi évek során hogyan próbálja feldolgozni egymaga ennek a tragikus éjszakának az eseményeit. A kiadó jóvoltából nektek is lehetőségetek van 1 példányt nyerni a könyvből, ehhez nem kell mást tennetek, mint bloggereinkkel tartani és helyesen megoldani a feladványokat. 

🕮🕮🕮

Amber Smith regénye számtalan felületen szembejött velem az elmúlt időszakban. Ennek oka lehet a fiatalos hang, melyet az írónő megszólaltat, valamint a nyílt tabufeszegetés, amivel kimondja a kimondhatatlant: hogyan gyógyul fel egy fiatal lány a nemi abúzus testi-lelki fájdalmából. Mivel az első visszhangjai dicsérték minden szempontból a regényt, így nagy bizodalmakkal kezdtem neki az Amilyen akkor voltamnak.

A regény címe már rögtön egy idő- és értékszembesítést feltételez: volt az áldott múlt, majd történt valami, aminek hatására minden, ami jó volt, eltűnt, és ennek nyomán egyedül a veszteség maradt. Eden, az elsőéves gimnazista nem túl népszerű az iskolában. Ő az a szemüveges lány, aki klarinétozik a zenekarban, és akire úgy hivatkoznak, hogy "Caelin húga". Ezért is érinti furcsán, amikor egyik este a bátyja legjobb barátja, Kevin közeledni kezd felé. Eleinte csak ártatlannak tűnő, negédes kérdéseket tesz fel neki, majd bókokkal árasztja el a lányt. De amikor Eden már visszavonult a saját szobájába, hirtelen megjelenik az ágyában, és megerőszakolja, majd halálosan megfenyegeti az akkor még csupán 13 éves Eddyt, hogyha kitálal a történtekről, annak következményei lesznek. Ráadásul még azt is elhiteti a lánnyal, hogy amennyiben megteszi, akkor sem fog neki hinni senki. Sokkoló, felfoghatatlan felütés, ugyanakkor kénytelenek vagyunk beismerni, hogy a regény történéseitől a világ valósága nem áll távol.

Edentől egyik pillanatról a másikra elvették a gyerekkorát, az ártatlanságát, a világhoz való naiv hozzáállását, hiszen rendkívül fiatalon kellett szembesülnie a társadalomban megjelenő rosszal. Mindezt a traumát egyedül kell feldolgoznia, egyrészt fél Kevin fenyegetésétől, másrészt viszont a családi közeg nem teszi lehetővé mindazt, hogy a lány megossza velük ezt a borzalmas terhet. A szülei rendkívüli élethazugságban élnek, számomra pedig az édesanya reakciója volt a legmeghökkentőbb: mintha nem is akarná meglátni az egyértelmű jeleket, hanem rögtön homokba dugja a fejét, és elkendőzi a tragédiát. Annak ellenére, hogy Eddy a kisebbik gyerek, a szülők minden figyelmüket a bátyjának, Caelinnek szentelik, aki ahogy kilépett a családi fészekből, hiszen egyetemre ment, úgy megszűnt a családi kohéziós erő is. A lány eleinte megpróbál változtatni a saját életén, azt hiszi, ha a szemüvegét kontaktlencsére cseréli és otthagyja az iskolai zenekart, akkor megszűnik a fájdalom, ami őt gúzsba köti. A gimnáziumi évei folyamatos bulizással, dohányzással és pasizással telnek, miközben érzelmileg mindenkitől elhatárolódik, az emberekbe vetett bizalma teljesen megszűnik. Amikor megismerkedik Josh Millerrel, akkor felcsillan egy reménysugár arra, hogy csupán a megfelelő személy kell Eden mellé, aki az egzisztenciális bizonytalanságát stabilizálja. Vajon képes egy külső ember feloldani az elhallgatott titkok fájdalmas traumáit?

"– Tényleg jól vagy?
Bólintok, bár nem vagyok biztos benne, sem abban, hogy valaha is jól leszek."

Vessük egy pillantást a főszereplő nevére: Eden. Szakrális értelemben az Édenkert, a Paradicsom, a teremtés helyszíne. Ugyanakkor a bűn kezdete is. Egy olyan lány, akinek a neve a létezés teljességét hordozza, egy olyan cselekedettel találkozik rendkívül fiatalon, melynél gyalázatosabbat nehezen tudunk elképzelni. A gyermeki naivitás világában felüti a fejét a gonosz, a harmónia megbomlik, és Edennek hosszú és nehéz ösvényen keresztül kell visszatalálnia ahhoz a belső stabilitáshoz, melyet a neve jelent. 

Borító:
Kicsit szomorú vagyok, amiért nem tartotta meg a kiadó az eredeti borítót, bár gondolom, ennek megvannak a jogi és egyéb okai, amire mi olvasó szemmel nem látunk rá. Tudhatjátok már rólam, hogy nagyon szeretem a szimbolikus borítókat, és az Amilyen akkor voltam eredetijén szereplő virág, a pitypang a regény fontos jeleneteiben kerül elő, valamint a főszereplő Eden metonimikus jelölőjévé válik. Ugyanakkor a magyar kiadás medencés képe nem adja vissza ezt a fajta mélységet, szimbolikát.

Összességében:
Amber Smith debütálóregénye egy igen erős, mélylélektani elemeket körüljáró alkotás. A fiatalkor nehézségei és a traumákkal való megküzdés különféle módjait mutatja be Eden, a gimnazista lány szemszögén keresztül, akin a bátyja legjobb barátja egy éjszaka nemi erőszakot követ el, majd lelkileg is megfélemlíti, ami miatt nem meri a történteket megosztani senkivel. Se a családjával, se a legközelebbi barátnőjével. Egyedül kell megküzdenie egy ekkora teherrel, miközben ő maga testileg és mentálisan is változáson megy keresztül. Eden az önrombolás számos útját végigjárja, hirtelen a világa kettébomlik: a titokba beavatottakra és be-nem-avatottakra. Ugyanakkor az első bázist mindössze az olvasó képviseli, egyedül ő az, aki társa a lánynak ebben a magányos küzdelemben.
Nem könnyű olvasmány, de mindenképp megéri, hiszen empátiára tanít, és arra, hogy sose ítéljünk meg másokat, amíg - közhelyesen - nem jártunk a cipőjükben. Kíváncsi vagyok, miként is végződik Eden története - lesz-e megtorlása mindannak, amin keresztül kellett mennie.

Azoknak ajánlom, akik szeretik a lélek mélységéig hatoló regényeket, nem hátrálnak meg a tabutémáktól, és egy igazán, kendőzetlenül őszinte történetre vágynak.

Oldalszám: 368
Kiadó:
Magnólia

 
Kedvenc karakter: Joshua Miller
Kedvenc idézeteim:

"Ha a szó tényleg fegyver, ha fizikailag megsebezhet, akkor ő most egy százkilós ágyúgolyót lőtt a testem közepébe. A tüzérség egy csatahajó kiiktatására is alkalmas, és egy ostoba, aljas kislányt pedig könnyedén elsüllyeszt." 

*

"És én nagyon igyekszem visszatérni a korábbi életemhez. Ami régen volt. Aki én voltam."

*

"Kinyomom és kikapcsolom a telefont, mert nem akarom tudni, ha hív, de még ennél is inkább nem akarom tudni, ha nem hív."

Nyereményjáték

 

A nyereményjátékban olyan könyvek után nyomozunk, amelyekben szintén valamilyen trauma jelenik meg. A ti feladatotok, hogy az idézet alapján kitaláljátok melyik könyvről van szó és a címét beírjátok a rafflecopter dobozba.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.) 

Az állomás feladványa:

“Így aztán szerintem egy csomó oka van annak, hogy mivé válunk. És a legtöbb okról sejtelmünk sincs. És ha azt nem is választhatjuk meg, hogy honnan jövünk, azt eldönthetjük, hogy hová tartunk. Szabadon cselekedhetünk. És megpróbálhatjuk rendezni az életünket.”

A turné állomásai:
04.29. This is my (book) universe
05.01. Könyv és más
05.03. Utószó
05.05. Kitablar
05.07. Milyen könyvet olvassak?
05.09. Pandalány olvas
05.11. Zakkant olvas
05.13. Spirit Bliss Sárga könyves út
05.15. Sorok között

a Rafflecopter giveaway

2023. január 24.

Leiner Laura - Állj mellém

 HANGULAT                                MOLY                                        2021

"A végéhez közeledik az Iskolák Országos Versenye, a négy kitaszított szirteses diák pedig rendületlenül menetel a döntő felé. Sára, Vivi, Rajmund és Dominik határozott céllal érkeztek a versenyre: meg akarják nyerni a kupát, ezzel bizonyítva, hogy ők többek, mint néhány múltbéli hiba. Napról napra szorosabb barátság fűzi össze a piros csapat tagjait a Hortobágyon, ahol az elszántság, a taktikázás, néha pedig a megérzésük az, ami továbbsegíti őket a következő körbe. Kérdés, hogy ez elegendő-e a végső győzelemre.  

Az Iskolák Országos Versenye befejező kötetében kiderül, hogy Kocsis jól döntött-e, amikor Sárát, Vivit, Rajmundot és Dominikot választotta a címvédő csapatba, és lesz-e másodszor is „Nyertes Szirtes”, emellett arra is fény derül, hogyan alakul a még függőben lévő kapcsolat…" 

Vannak olyan időszakok, amikor az embernek igazán szüksége van egy kis könnyed kikapcsolódásra, melyet egy laza ifjúsági kötet tud megadni. Leiner Laura stílusában sosem csalódtam még, mindig igazi mentőövként szolgál az élet csapongó hullámai között. Az Állj mellém kivárta a sorát, akkor került a kezembe, amikor éppen szükségem volt rá. De akkor viszont jött, látott és győzött.

Számtalanszor említettem már, hogy voltak kétségeim az Iskolák versenye második trilógiájával kapcsolatban. Vajon képes újat mutatni? A Bízz bennem bebizonyította, hogy igen - el tudja mesélni oly módon ugyanazt a kerettörténetet, hogy közben teljesen új megvilágításba helyezi, új mondanivalókkal tölti meg. A Higgy nekem hasonló módon könnyed kikapcsolódást nyújtott, de sokkal inkább a jellemábrázolások árnyalása került a rivaldafénybe, mintsem a kalandok és akadályok. Kíváncsian vártam, mit tartogat az Állj mellém és hogyan zárul az IOV II. trilógiája és a Szirtes Gimnázium szereplése a versenyen.

Sára, Rajmund, Vivi és Dominik sosem gondolta volna, hogy egy iskolai csapatjáték képes ennyire megváltoztatni az életüket. Kocsis igazgató nem csupán új esélyt adott nekik, hanem új barátokat is. A négy fiatal a verseny alatt igazán közel került egymáshoz, és a két hét alatt valódi szerelmek szövődtek. Vivi és Dominik kapcsolatára már a korábbi kötetben fény derült, valamint Rajmund és Sára érzelmei is tisztán kivehetőek voltak, de most elérkezett a tettek mezeje. Különösen szerettem a közös jeleneteiket, és hogy mindig képesek voltak közösen bajba sodródni. Ám ami még a tündéri románcnál is jobban meghatott - az önzetlenségük. Védelmezték egymást, hol ketten, hol négyen, és sosem az egyéni céljaikat helyezték előtérbe, hanem mindig az iskola és a közös diadal lebegett a szemük előtt. Még felnőtt embereknek is nehezen sikerül belátniuk a saját hibáikat, szemben a négy fiatallal, akik tisztában voltak a korábbi baklövéseikkel, hiszen a hangos tömeg nem engedte, hogy egy pillanatra is elfelejtsék. Ellenben az erősségeikkel kell szembesülniük, és ezt hogyan kamatoztathatják a közös cél érdekében. 

"– Szerintetek Kocsis tudta? […] Tudta, hogy mi történik akkor, ha összerak négy gyárilag hibás diákot, akik eddig mindent csak elcsesztek?"

A főszereplők valóban a szívemhez nőttek, a mellékszereplők kevésbé. Ezek közül kiemelkedik Panna és Andi, akik, amikor megszólaltak, ugyanazt a lemezt harsogták. A pink csapat játékosa testesítette meg azt a lányt, akinek be nem áll a szája, ugyanakkor ez inkább üres fecsegés, mintsem valódi beszélgetés. Igazi monodráma, ami elől mindenki menekül, ha tud. Egyszer-kétszer vicces az ilyen, ha jó pillanatban sütik el, de a harmadik kötetre elfáradt a karakter. Ahogyan a bézs Andi is, aki hatalmas, nem hétköznapi termetével, kevésbé csajos viselkedésével kívülállónak érzi magát a többi lány között, ezáltal lehetett volna egy olyan karakter, akivel épp különcsége miatt szimpatizálhat az olvasó. Ám ő minden alkalommal szóvá tette a problémáját sajnáltatva magát. Humorral és folyamatos bénázással próbálja elvenni az élét a féltékenységének, melyet Vivi és Sára iránt érez. Annak ellenére, hogy ők hárman barátnők, és sosem ártana a piros csapatnak, az irigység magvai mindig előtörnek álcázott megnyilvánulásokban. A végére pedig nem sajnáltam emiatt, hanem kimondottan idegesítőnek találtam.

Számomra az IOV trilógiák során mindig a legkényesebb téma a Kocsis igazgató posztjai és live-jai alatt kialakult komment szekció volt. Nem gondolnám, hogy egy elit iskola diákjai ilyen hozzászólásokat írnának az igazgató közösségi média felületére, ilyen mennyiségben pedig abszolút nem hihető. Ezeket a részeket lelkiismeret-furdalás nélkül ugrottam át, és mélyedtem el inkább újra a fő cselekményszálban.

Borító:
A borító tökéletesen passzol az IOV-stílusba. A hortobágyi tájat idézi madarakkal, nádassal, a központban egy híddal. Imádom! Egyszerű, ötletes, mutatós, mi kell több?

Összességében:
Örülök, hogy az Iskolák versenye II. trilógiája újból megtalált. Izgalmas volt, a fő karakterek igazán a szívemhez nőttek: velük örültem a sikerükkor és izgultam a továbbjutásukért, a végső győzelmükért. Az Állj mellémben kiderül, miért is volt igazán jó választás Kocsis igazgató részéről, hogy Sárát, Rajmundot, Vivit és Dominiket nevezte a versenyre, mellyel nemcsak bízott bennük, hitt nekik és mellettük állt, hanem új esélyt adott nekik, hogy bizonyíthassák rátermettségüket, és megmutassák: attól, mert mások, mint a többiek, nem kevésbé értékesek.

Azoknak ajánlom a trilógiát, akik szeretik az ifjúsági történeteket egy csipet romantikával és kihívásokkal valamint egy nem hétköznapi fiatal társasággal, akik meg szeretnék mutatni: rászolgáltak a második esélyre. 

Oldalszám: 560
Kiadó: Carta Teen

Kedvenc karakter: Fehér Rajmund, Tahi Dénes
Kedvenc idézeteim:

"– A kardióval hogy áll tanár úr? – érdeklődött Rajmund.
– Ahogy te az óráimmal – felelte a tanár.
– Ellógja, amikor csak lehet? – tippelt.
– Pontosan – helyeselt Tahi […]"

*

– Dumálni? – kérdezett vissza. – Ó, hát ezzel ne terheld Majort, ha dumálni szeretnél, arra itt vagyok én. Hintázhatunk is – szólt Tahi, a beszólásra pedig még hangosabban röhögtünk fel. – Csak szólj – ajánlotta fel vigyorogva."

2022. május 23.

Jennifer L. Armentrout - Lángoló árny

HANGULAT                                MOLY                                        2021

 "Teljesítsd ​be a végzeted!  

Evelyn Dasher és Luc útjai keresztezték egymást, és a lány egy szempillantás alatt a luxenek világában találta magát. Ráadásul arra is fény derült, hogy egykor nem volt ismeretlen számára ez a közeg.  Ám nem csak a luxenek múltja rejt titkokat – Evie az emlékezetkiesése miatt több hónapra nem emlékszik az életéből, de érzi, hogy történt vele valami, amit nem tud felidézni, és nem is hajlandó senki elárulni neki az igazat. Ki kell derítenie, ki ő most – és ki volt valaha. De a válaszok újabb kérdéseket vetnek fel. Kutakodásai közben egyre közelebb kerül Luchoz, az erős, arrogáns, éteri szépségű és rendkívül veszélyes originhez… aki valószínűleg szerelmes belé. És ahogy Evie lassan viszonozni kezdi a fiú érzéseit, akaratlanul is felmerül benne a kérdés, hogy Luc vonzalma vajon neki szól-e, vagy egy rég létezett lány emlékének.  Eközben új fenyegetés üti fel a fejét: egy influenzaszerű, halálos vírus, amit – a kormány sziklaszilárd meggyőződése szerint – a luxenek terjesztenek. A szörnyű betegség mindenkit megváltoztat, aki elkapja, pánikot keltve a már amúgy is az összeroppanás szélén álló országban."

Mindig nosztalgikus érzés visszacsöppenni a luxenek világába. Az Origin sorozat első része, A legsötétebb csillag csupa meglepetést és fordulatot hozott, azonnal megkedveltem Evie és Luc karakterét, és vártam, mit tartogat a történetük következő fejezete.

A luxenek és az emberek háborúja óta egyre nagyobb a gyűlölet a két faj között. A Lángoló árny alapkonfliktusa, hogy hogyan is tud Evie és Luc illetve az ő baráti társaságuk - Heidi, Zoe, Grayson, Emery, Kent - asszimilálódni miközben egy ismeretlen vírus tombol az országban, aminek a terjedéséért az elnök a luxeneket hibáztatja. Egyre inkább kezd elharapódzni a hangulat az iskolában is, aminek a tetőpontja az, amikor testközelből tapasztalják meg a diákok a vírus hatásait. Vajon mivel állnak szemben és hogyan állítható meg a betegség? Ki áll az egész hátterében?

Eközben Evie-nek meg kell fejtenie, ki is ő valójában. Az Androméda-szérum, mely megmentette az életét, ugyanakkor szakaszolta is azt. Egy előtte és egy utána részre bontotta, melyben először Nadia volt, most meg Evie, viszont az emlékei mégsem teljesek. Az egyetlen biztos pont mindkettő életében Luc, aki bármi áron megvédené őt. Ám egyszer csak páratlan erő bukkan fel a lányban, ami baljós előjeleket hordoz. Lehet, az igazság csak még inkább felfordítja mindkettejük alapjáraton is kusza világát?

"– Meg fogjuk ezt oldani.
– Mi együtt?
– Igen, mi."

Jó volt ismét a luxenek életének részese lenni. A Lángoló árny már rögtön az elején beszippantott, a regény teljes mértékben olvastatta magát és alig bírtam letenni. Az első fejezetek lassabbak voltak, először a főszereplőknek csak hétköznapi szinten kell megküzdeniük a problémákkal. A lényegi rész, az igazán izgalmas cselekmény viszont a könyv felénél érkezik el, amikor kezd kikristályosodni, ki és mi áll a mutálódó lények mögött, akik egyik pillanatról a másikra zombiszerű gyilkológépekké válnak. 

Evie és Luc kapcsolata teljesen elrabolta a szívemet. A fiút - ha egyáltalán lehetséges ilyen - még inkább megszerettem. Olyan tiszta szeretettel és alázattal gondoskodik a lányról - legyen ő Nadia vagy Evie -, hogy minden mondatban megmelengette a lelkem. Egyszerűen bájos volt az összes jelenet, amiben együtt szerepeltek, aranyos volt minden civódásuk és élcelődésük, sokszor csaltak mosolyt az arcomra. A legsötétebb csillag és a lángoló árny.

Borító:
Első látásra szerelem volt ez a borító. Letisztult, nem túl díszes, mégis szemet gyönyörködtető alkotás, ami vonzza a tekintetet és teljesen rabul ejt. A háttérben húzódó átmenet sokat dob a képen, a cím pedig úgy dominál, hogy közben nem válik túlságosan cirádássá. Imádom!

Összességében:
Jennifer L. Armentroutban ritkán csalódok. Imádom a stílusát, a világokat, melyeket teremt és a sokszínűségét, hogy ennyi mindenben otthonosan mozog. Engem az Origin sorozat második kötete is elvarázsolt, Luc és Evie olyan páros, akiről az örökkévalóságig szívesen olvasnék.
A Lángoló árnyban két harc zajlik. Egy társadalmi szintű - melyben gyűlöletkampány indult a luxenek ellen. A másik viszont a háttérben húzódik, és amiről azt hihettük, már vége. Ennek az eredménye az Evie-ben dúló, belső viszály, melyben arra keresi a választ: Ki is ő valójában?

Azoknak ajánlanám az Origin sorozatot, akik egy igazi, izgalmas kikapcsolódásra vágynak egy különleges univerzumban nagyszerű főhősökkel.

Oldalszám: 594
Kiadó:
Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Luc, Kent
Kedvenc idézeteim:

"Luc jelmeze egy fekete póló volt, rajta fehér betűkkel a NINCS SZÜKSÉGEM JELMEZRE. MINDENKI RÁM AKAR HASONLÍTANI. felirat virított. Tipikus Luc."

*

"– Az igazi erő nem az izmokban vagy a halálos képességben rejlik, hanem abban, hogy képes vagy összeszedni magad és továbblépni, amikor beüt a szar. Na, ez az erő."

2021. december 7.

Colleen Hoover - Elrontott életek

 HANGULAT                                MOLY                                        2021

"HOGY ​SZEDD ÖSSZE A SZILÁNKOKAT, HA NINCS RAGASZTÓ, AMI EGYBEN TARTJA?  

Morgan Grant és tizenhat éves lánya, Clara, a legkevésbé sem szeretne hasonlítani egymásra.  Morgan elszántan meg akarja óvni a lányát attól, hogy ugyanazokat a hibákat kövesse el, mint ő maga: túl fiatalon teherbe essen és férjhez menjen. Morgannek akkor félre kellett tennie az álmait.  Clara nem akar anyja nyomdokaiba lépni. És az ő kiszámítható anyukájával amúgy sincs bennük semmi közös, fikarcnyi sem.  Harcos természetükkel és egymásnak ellentmondó céljaikkal Morgan és Clara rettentő nehezen tud együtt élni. Csak Chris tud békét hozni a családi otthonba, Morgan férje, Clara apukája, a család oszlopa. De ez a béke darabokra törik, mikor Chris karambolozik – tragikusan és sok kérdést felvetve. A szívet tépő és tartós következmények jóval túlnyúlnak Clarán és Morganen.  Morgan küszködik, hogy megint felépítsen mindent, ami összetört körülöttük, és végül annál talál vigaszra, akitől a legkevésbé várná. Közben Clara egy olyan fiú felé fordul, akitől eltiltották. Minden egyes nap újabb titok, neheztelés, félreértés választja el anyát és lányát. Már-már annyira, hogy talán lehetetlen visszatalálniuk egymáshoz.  

A RÉMÁLMOD, AMIT MÉGIS TÚL LEHET ÉLNI? NÉZZ A MÉLYÉRE!" 

Colleen Hoover az egyik kedvenc külföldi írónőm. Mindig talál egy olyan témát, melyet más szerzők nem akarnak, vagy nem mernek körüljárni. Ez jelen esetben a gyász, a kamaszkor, a szülő-gyerek kapcsolat és a megcsalás.

Morgan nem érzi, hogy teljes lenne az élete. Túl korán kellett felnőnie: amióta az eszét tudja, ő félti és óvja a kishúgát, Jennyt, ahogyan egy szülőnek kellene. A lány a testvére, gyereke és legjobb barátja egyben. A négyes fogatuk látszólag jól működik: Morgan és Chris, Jenny és Jonah. Mégis legbelül üres, és csak a szíve mélyén tudja, mitől is van ez. De nincs ideje sokat agyalni, hiszen jön egy újabb megpróbáltatás az életében: 17 évesen anya lesz.

Tizenhét év telik el, mi pedig megismerjük Clarát - Morgan és Chris lányát, akit a szülei a széltől is óvnak, és aki eddig igazán sosem volt szerelmes. Amíg nem találkozik Miller Adamsszel. A fiú éppen azon ügyeskedik, hogy áthelyezze a településhatárt jelző táblát, amikor Clara elmegy mellette autóval. A lány nem tudja, miért kerüli a fiú őt úgy, mint a leprást, és elérkezett a tökéletes alkalom, hogy kiderítse. Hazaviszi Millert, és ez a néhány perc elindít benne valamit, amit úgy nevezhetünk: szerelem. 

A Grant család életében a szokások uralkodnak. Az immár 34 éves Morgan mint családanya képe jelenik meg előttünk, és a tökéletes fészek, amit Chrisszel együtt alapítottak. Clara és az édesanyja sosem álltak nagyon közel egymáshoz, a lány mindig is apás volt - ahogyan az a legtöbb családban szokott lenni. És ott van a menő Jenny néni, aki az idők elteltével szintén anyuka és menyasszony lett, ugyan a kapcsolatuk Jonah-val nem volt felhőtlen. De az idillt egy baleset töri meg, ahol Morgan elveszti egyszerre a férjét és a húgát, Clara pedig az édesapját és a szeretett nagynénjét. De hagytak valamit ők ketten örökségül: titkokat, melyek a halálukkal napvilágot láttak. Kiderül, hogy a tökéletesnek tűnt világ, közel sem olyan hibátlan, mint amilyennek elsőnek bizonyul.

"Igazságtalan, hogy egyetlen esemény, egyetlen másodperc szétzilálhatja a világot. Mindent felboríthat a fejedben. Elpusztíthat minden boldog pillanatot, ami eddig a földrengésig vezetett."

Morgan egyszerre szembesül a gyásszal és a kegyetlen tőrdöféssel, melyet a hátába kapott. Minden ott zajlott a szeme előtt, de ő észre sem vette. Minden maradék erejével azon van, hogy a lányát megóvja a csalódástól, véletlenül se rombolja le a tökéletes apa-képet, így hát magára veszi a bűnöket. Hagyja, hogy a lánya őt lássa rossznak a történetben. 

Nagyon erőteljes a felütése a a regénynek, és már az elején értelmet nyer a cím is: Elrontott életek. Morgan világéletében azt a súlyt cipelte, hogy vigyáznia kell valakire - a testvérére, a lányára. Sosem lehetett igazi fiatalkora, amit a legtöbb ember átél. Sosem szerethetett igazán, hiszen a korai terhessége miatt nem tudott a saját, ürességet plántáló világából kitörni. Az olvasó számára már rögtön az első oldalon nyilvánvalóvá válik, hogy Morgan nem azzal a párral van, akivel lennie kéne. Clara pedig csupán azzal szembesül, hogy édesanyja a szokások rabja, kiszámítható élete van, és azt szereti, ha minden a megszokott rendben halad. A regény során mindkettejüknek fejlődniük kell - Clarának meg kell ismernie a múltat, hogy teljes valójában lássa az anyját, és Morgannek nem szabad a saját életét rávetítenie a lányára. Egyik sem könnyű, főleg, ha a kommunikáció félresiklik kettejük között. 

Colleen Hoover ebben a regényében is megmutatja, milyen fontos az empátia és az őszinteség, hiszen a kegyes hazugság nem oldja meg a problémákat. Clarának és Morgannek is nyitnia kell a másik felé ahhoz, hogy igazán harmonikus életük lehessen. Nagyon szeretem, hogy az írónő minden regényében implicit módon elrejt egy életigazságot, melyből tanulhatunk mi, olvasók is. Ugyanakkor fényes reményt tár elénk: akiket egymásnak rendelt az ég, azok valamikor az életben úgyis egymásra találnak.

Borító:
Nagyon tetszik a kötet színe, és ahogyan a cím dominánsan, ugyanakkor ötletesen megjelenik. Egyszerű, de nagyszerű - ahogyan szokás mondani.

Összességében:
Colleen Hoover az Elrontott életekben is hozta a várt szintet. Nem mást mutat be ebben a regényében, mint a szülő és gyerek közötti viszonyt, a megtörtséget, a gyászt, a családi viszályokat. Imádom, hogy mindig képes újat mutatni, egy olyan témához nyúlni, ami után másként látom a világot.
Morgan és Clara kapcsolata rendkívül összetett, de mivel az írónő felváltva mutatja be a szemszögüket, párhuzamosan látjuk a cselekményeket mindkét fél oldaláról. Ez nagyban segít bennünket, hogy eligazodhassunk az érzelmek útvesztőjében, és teljes legyen a kép számunkra. Első kézből szembesülünk vele, hogy anya és lánya kommunikációjába hiba került, és az őszinteség, ami igazán hiányzik a kapcsolatukból.

Azoknak ajánlom az Elrontott életeket, akik szeretik a lélektani elemekkel sűrített, tanulságos történeteket, melyekben előtérbe kerül a család.

Oldalszám: 416

Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Miller Adams
Kedvenc idézeteim:

"Vajon az ember az egyetlen olyan élőlény, ami képes belül üresnek érezni magát?"

*

"Egyszer hallottam, hogy mind csak egy telefonhívásnyira vagyunk a térdre hullástól."


2021. szeptember 9.

Leiner Laura - Higgy nekem

HANGULAT                                MOLY                                        2021 

"Már ötödik napja tart az IOV, és a címvédő piros csapat még mindig versenyben van, méghozzá nem is akárhogy, a résztvevők és szervezők is őket tartják az egyik legesélyesebbnek a győzelemre. Az otthoniak azonban továbbra is kétkednek, számukra az idei Szirtes-csapat mindörökre megbélyegzett társaság marad, akiknek az IOV részvétele és eredménye sem változtatja meg a negatív megítélésüket. Kocsis igazgató próbál tenni ez ellen, és mindent bevetve igyekszik megkedveltetni a négy versenyzőt a szirtesesekkel, miközben a Hortobágyon egyre kiélezettebb a verseny, Sára, Rajmund, Vivi és Dominik pedig az események sodrásában szép lassan rádöbbennek, hogy nemcsak sorstársakra, de barátokra is találtak. Sőt, talán még annál is többre…"

Leiner Laura könyveit régebben töretlenül imádtam. De ahogy idősödtem, kezdtem ráeszmélni a hibáira, és már nem voltam olyan elfogult a regényeivel kapcsolatban. Továbbra is rendkívüli kikapcsolódásként éltem meg az olvasmányokat, de az utóbbi időben egyre több hiányosságát véltem felfedezni. Az Iskolák verseny II. trilógiájához eleve szkeptikusan álltam. A Maradj velem és az Emlékezz rám csalódása után féltem, hogy nem tud újat mutatni a továbbiakban az írónő, főleg úgy, hogy a keretből sem lépett ki. Erre ugyan rácáfolt a Bízz bennem, és jobban a szívemhez nőtt, mint az Ég veled hármasa, de a Higgy nekem megintcsak egy visszaesés volt a szememben. 

Sára, Rajmund, Vivi és Dominik túlélték az első nagy megpróbáltatást - hogy mindenki nem csupán ellenfélként, hanem ellenségként is tekinti őket. Ez a négyesüket még inkább összekovácsolta, és egy nagyon megbízható csapat kerekedett a négy renitens fiatalból, akit Kocsis igazgató a Szirtes színeiben a versenyre küldött. A fiatalok barátokra leltek Hortobágyon, ugyan a próbák egyre kiélezettebbek, a továbbjutás pedig egyre kisebb dolgokon múlik. Leiner Laura többnyire érdekes feladatokat talált ki a csapatoknak, mégis úgy éreztem, hogy a vége felé kezd megérkezni igazán a regény. Talán a tehetségkutató volt az a pillanat, ahol igazán úgy gondoltam, ez egy kalandokkal teli könyv.

A Higgy nekemben fontos szerepet kapott a múlt és annak feltárása. Az első kötetben Dominik perifériára kerülése igencsak zavart, ezért pozitív élményként könyveltem el, hogy az írónő most sokkal közelebb hozta őt az olvasóhoz azzal, hogy megismertük az ő balhéját és háttértörténetét. Mitől is lett ő ellátva "a bunyós" címkével? Rajmund továbbra is titokzatos szereplő, de ebben a részben ő is megmutatott egy szeletet önmagából és a múltjából. Ám ami mégis talán a legszebb pontja a Higgy nekemnek - a csapattársak közötti kapcsolatok kialakulása. Amíg az Ég veled Hannája egy igazi modernkori Romeo és Júlia románcba csöppent a fekete csapat Kornéljával, addig itt a piros csapaton belül szövődnek szerelmek. Dominik és Vivi párosán már a kezdetektől fogva érződik az összhang, most viszont a lappangó szenvedélyek a felszínre törtek és nyilvánossá vált a kapcsolatuk. Rajmund és Sára pedig folyton félreérthető szituációkba kerülnek, és szinte tapintható köztük a kémia. A fiú támogatja Sárát, óvja, félti őt, ezzel azt mutatva, hogy valójában a flegma stílus mögött igenis egy érző lélek lakozik. Leginkább ezek a szösszenetek tetszettek a regényben - az ő közös jeleneteik. 

Azzal, hogy a négy fiatal eljött a versenyre, az ő megítélésük és folytonos becsmérlésük nem maradt abba, és ennek a közösségi média sajnos teret is enged. A különleges pedagógiai érzékkel megáldott Kocsis igazgató igyekszik menteni a menthetőt azzal, hogy egy külön adást szentel a versenyzőknek, amelyben őket pozitív fényben bemutató emberekkel beszélget. Olyanokkal, akik valóban ismerik a fiatalokat, nem csupán egy kivetített álarc vagy egy ballépés alapján ítélik meg őket. Kiderül, hogy nem sok személy van, aki szóba jöhet. 

Ami külön tetszett a Higgy nekemben, hogy az írónő nem csupán a négy fiatal erősségére, de a gyengeségeikre is rávilágít. Egyikük sem kiemelkedő matekos, nem mindegyikük ismeri fel rögtön az aszklepiádészi strófát és közel sem biztos, hogy tudják évszámra pontosan, mikor uralkodott Hunyadi Mátyás. Mert ők nem azért jöttek, hogy az eszükkel vívják meg a csatákat, hanem csapatként töretlen kitartással. Leiner Laura nem misztifikálja túl a szereplőit, és ezáltal válnak igencsak valóságossá, elevenné számunkra - sokkal inkább, mint a korábbi karakterei. 

Látom a kötet értékeit és hiányosságait egyaránt. Kikapcsolt, többnyire szórakoztatott, mégis egyfajta "második kötet szindróma" jellemzi a Higgy nekemet a szememben. Nem lengi be az újdonság varázsa, de még nem csúcsosodik ki igazán a történet, egyfajta felvezetés a végén lévő csattanóhoz. 

Borító:
Imádom a jellegzetes Leiner Laura borítókat. Már a stílusból felismerni egy tömött könyvesboltban. Az első kötethez hasonlóan itt is a táj dominál, ami Hortobágy pusztáját idézi. Madarak, növényzet, egy kis csónak a tavon. 

Összességében:
Leiner Laura köteteinek huszanéves fejjel már nemcsak a pozitív, de az árnyoldalait is látom. Az elfogult tinédzser éveimből kinőve azt vettem észre, hogy az írónő sémákkal dolgozik, a regényeivel mostanában ezért is vagyok szkeptikus. Az Iskolák versenye első trilógiájának befejezésekor csalódott voltam, a Bízz bennem érkezésekor pedig bizalmatlan - amire szerencsére rácáfolt Laura, így vettem a kezembe a Higgy nekemet. 
Az írónő ebben a regényben ugyan árnyalta a karaktereit, akiket az első kötetben kevésbé ismerhettünk meg, perifériára kerültek, most ők is nagyobb szerepet kaptak, ám ez úgy érzem, a cselekmény rovására ment. Eléggé későn gondoltam úgy, hogy végre megérkezett a kötet, szinte csak az utolsó oldalaknál. Ez pedig számomra rontotta az olvasmányélményt. Ennek ellenére kíváncsi vagyok, milyen befejezést szán Leiner Laura a szereplőinek - Sárának, Rajmundnak, Dominiknek és Vivinek -, vajon megkapják-e az új esélyt az élettől, valamint a bizalmat az őket körülvevő emberektől. 

Azoknak ajánlom ezt a trilógiát, akik szeretnének egy olyan ifjúsági regénysorozatot olvasni, ami eleven, fiatalos, könnyed és szerethető, sokszor humoros, olykor izgalmakban teli, valamint megtanít arra, hogy higgyünk a második esélyben.

Oldalszám: 496
Kiadó: Carta Teen

Kedvenc karakter: Fehér Rajmund, Tahi Dénes
Kedvenc idézeteim:

“Hát az úgy volt, hogy a zűrös, a bunyós, a ribanc és a táncos elment a Hortobágyra…”

*

"– Jól van, Major, csodásan nézel ki. A smink, a haj…Minden nagyszerű. Csak lenne hosszabb az a póló – dünnyögte kelletlenül.
– Érdekes, én pont az ellenkezőjét gondoltam – vágta rá Rajmund, mire a tanár unottan felé fordult és közölte vele, hogy „lecsapja"."