Leiner Laura - Maradj velem

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megmérettetés egyre komolyabbá válik, a feladatok egyre megterhelőbbek, egyre fájóbb a családtagok hiánya, és a négy gyökeresen eltérő személyiségű diáknak egyre nehezebb igazi csapatként együttműködnie. Bizonyos helyzetek még a Szirtes gimi páratlan logikájáról és éles eszéről ismert matekosát, Újvári Hannát is komoly kihívások elé állítják. Vajon a csapat érdekei a fontosabbak, vagy a verseny során kialakult kapcsolatok? Van-e értelme sportszerűnek maradni, ha más is piszkosan játszik? Egyáltalán, lehet-e ez a játék több, mint egy jelentéktelen vetélkedő, amiről még senki sem hallott, és ahol színes ruhás diákok versenyeznek egy műanyag kupáért? És nem mellesleg: okos dolog-e beleszeretni valakibe, aki az egyik rivális csapat öltözékét viseli?"

 Eljött az a pillanat, amikor a felsőfokú nyelvvizsga terhei egyszerre hirtelen a múlt ködébe vesztek, és nem maradt más, csak a jól megérdemelt olvasás. Egy ideje már várt rám a polcomon a legújabb Iskolák versenye kötet, viszont én sem tudom, honnan szereztem elegendő erőt ahhoz, hogy inkább a németre koncentráljak, és ne mélyedjek el rögvest Leiner Laura regényének világában. De sikerült! És alig vártam a pillanatot, hogy végre megtudjam, mit rejt az Ég veled folytatása. 

Néhány óra a babzsákfotelembe süppedve a jó meleg takaró alatt és már a végére is értem. Ez egyáltalán nem meglepő, ha Leiner Laura könyvről van szó. Ismerem már magam annyira, tudtam, hogy ilyenkor pörögni fognak a kezemben a lapok.

Már az első mondatoknál éreztem a varázsát, újra a Bükkben találtam magam a verseny részeseként. A Szirtes gimnázium tanulói előtt sok kemény, erőt és logikát próbáló pálya áll, amelyeken közös erővel kell átverekedniük magukat. Nem állhat senki és semmi az utukba. Legalábbis ezt képzelték az első nagyobb veszekedésig. Mátéról már az előző kötetben is kiderült, hogy a szándékai nem éppen patyolattiszták, viszont Zsombi nem hisz a szemének, a gamer a fellegekben jár attól, hogy olyan menő srácok barátkoznak vele, mint a sárga csapat tagjai, így minden erejével védi a fiút. A feszültség tapintható a négy fiatal között, és Hannának, Zsombinak, Bernadettnek és Lórinak rá kell jönniük, hogy a megállás nélküli vitatkozás csak hátráltatja őket mintsem hogy vinné őket előre. 

De ne feledkezzünk meg a kedvenc párosunkról és a kémáriáról, ami kialakult az előző kötetben Hanna és Kornél között, mint egy modern Romeo és Júlia történet. A két különböző csapat, akik egymás ellen versenyeznek, vetélytársak a játék során. Bár az esemény még csak a felénél tart, az arany csapat nem szalaszt el egy pillanatot sem, hogy emlékeztesse őket, egyszer majd eljön az a próba, mikor egymás ellen kell kiállniuk és talán kiejteniük a másikat. Képesek lesznek majd erre?

Eleinte féltem, hogy mi újat tud mutatni az első részhez és a többi könyveihez képest az írónő. És bevallom, valamelyest csalódtam. Azon kívül, hogy fantasztikus kikapcsolódás volt néhány átstresszelt hét után, rá kellett jönnöm, hogy az egyik legkedveltebb és legszínvonalasabb kortárs ifjúsági írónőnek is vannak hibái. Azzal már eddig is tisztában voltam, hogy Leiner Laura sémákat alkalmaz a regényeinél, a karakterek szinte egy az egyben megtalálhatóak más történeteiben is, de nem csak erről van szó, hanem konkrét szituációkat is átvett innen-onnan, kicsit átírta, és aztán az orrunk elé dugta, hogy tessék, erre vártatok egy évet. Most konkrétan a szarvasbogaras és egyéb rovaros jelenetet kötném össze a Valahol egyik számomra legkedvesebb jelenetével a "ropogtat a csótány, eszi az épületet" ominózus résszel, ami egyszer vicces volt, de ahogy feltűnt ebben a kötetben, már nem nevettem, inkább csak húztam a szám.

"Hozd be a lemaradásodat, éld meg az élményeket és a kudarcokat, éld meg a pillanatokat, a jót és a rosszat is. Próbálj ki új dolgokat, legyél nyitottabb, szakadj ki a komfortzónádból, és élj egy kicsit végre!"

 A másik amit meg kell említenem, az a komment részleg. Értem én, hogy sokaknak nincs jobb dolga a nyári szünetben, mint az iskola facebook oldalát böngészni és mindenféle trágár hülyeséget odaírni, mint valami óvódás, de 450 oldalból minimum 20 ezekkel ment el, én meg nemes egyszerűséggel átlapoztam őket, ugyanis a legfőbb bajom az volt, hogy nincs más humor benne, mint az ezerszer elismételgetett: Lol, én nem ismerem, mi az az Iskolák Országos Versenye?

És a végére rá kellett eszmélnem, hogy persze, arról szól az alaptörténet, hogy egy versenyen vesznek részt, próbatételeket állnak ki a főszereplőink, de más nem történt a 450 oldalon keresztül. Vitt a lendület, a kíváncsiságom hajtott, mégis a végén be kellett látnom, hogy az egyetlen használható dráma- és izgalomforrás az Máté volt. Bármennyire nem csíptem a srácot, világos, hogy az egyik legfontosabb szerep az övé. Teltek a napok, de mégis sokszor úgy éreztem, mintha egy helyben toporognánk. Vártam, mikor fog a szívem hevesen dobogni annyira, hogy majd' kiessen a helyéről, de nem jött el ez a pillanat. Mikor megérkezett egy színes boríték a legújabb próbatételre való utalással, nem fogott el az izgalom, hogy mi lehet benne, mivel úgyis tudtam, Hanna meg fogja oldani és persze ő lesz az egyedüli. Szerény személyemen kívül, ugyanis valamiért jómagam is oldalakkal korábban rájöttem a titkok nyitjára, mint a könyvszereplők. 

Bár összességében ambivalens érzelmeket váltott ki belőlem a könyv, hiszen egyfelől rendkívüli kikapcsolódást jelentett, másrészről érzem az eltelt évek rajtam hagyott nyomait, hogy az általam annyira imádott írónő nem is biztosan annyira tökéletes, mint arról én korábban annyira meg voltam győződve. 

Ennek ellenére Leiner Laura marad Sarah J. Maas mellett a függővégek koronázatlan királynője, mivel a kötet legvégén nem csak elállította a lélegzetemet, amellett hogy kiakasztott, megdöbbentett. Kíváncsi vagyok ezek után hogyan zárul a trilógia a befejezőkötettel. 

Karakterek:

Nehéz volt elszakadni a Szent Johanna tanulóitól, később a Bábel csapatától, majd a Bexi szereplőitől, annyira a szívemhez nőttek, de hamar rá kellett döbbennem, nem is kellett akkora búcsút venni tőlük, mivel részben reinkarnálódtak Hanna, Kornél, Lóri, Bernadett és Zsombi személyében. Hanna nekem a tudásával, önmarcangoló stílusával nagyon Rentai Renátára emlékeztetett főleg ebben a második részben, ahogyan Kornél nevét és személyiségét sem kell nagyon megváltoztatnunk, hogy egy Cortezt kapjunk végeredményül. Hozzátenném, hogy bár nagyon megkedveltem, mégis frusztrált némiképp a fiú szótlansága a regény során. Lóri Nagy Zsolt és Nagy Márk keveréke, a gyúrás és a diétázás abszolút Zsoltira emlékezteti a nosztalgikus állapotú olvasót. Bár az első kötetben olyan semleges szerepe volt a csapatban, itt egyszer-egyszer túlszárnyalta az izomagy státuszát, ugyan nem mindig szándékosan. Bernadett a fiatal Kingára hajaz kevésbé leereszkedő hangnemmel és szuper vezetői szerepkörrel. Zsombi meg a kis hiszékeny kilencedikes, olyan Karcsi kaliberű. Azonban fun fact, hogy megjelenik egy ilyen nevű gamer is a verseny folyamán... Hmmm.. Talán a sötétzöld csapat a Szent Johanna Gimiből érkezett?

"Az egész kezdett megdőlni, és úgy tűnt, a logikai és fizikai teljesítmény háttérbe szorul, helyettük pedig előtérbe kerülnek az érzelmek. És ahol az érzelmek dominálnak, ott mindig nagyon sok a sebesült." 

Borító:
Elsőre mintha egyezne az első kötetével, azonban némi apróbb változtatásokat észrevehetünk rajta, ha sasszeműek vagyunk. Nemcsak a cím tér el, hanem a fák mintája is. Kétségtelenül gyönyörű lett, mégis én a szívem mélyén kicsivel drasztikusabb változásra számítottam volna a nyitókötet után.


Összességében:
Leiner Laura az egyik legnívósabb szerző a hazai ifjúsági irodalomban. Azonban így 18 éves fejjel nem csak a napsütéses oldalát láttam meg a köteteinek, hanem szembesültem a hibáival is. Végső soron viszont azt kaptam a regénytől, amit vártam. Egy tökéletes kikapcsolódást, csak úgy pörögtek a lapok, hamar beszippantott ismét a világa. Ennek ellenére a befejeztével hatalmas űrt hagyott bennem, kitöltetlen részeket a lelkemben, amit vártam volna tőle. Izgalmat, fordulatokat és romantikus pillanatokat. Ezek helyett viszont kaptam egy lényegesen kiszámítható alaptörténetet (azért megemlítem, hogy a vége azért meglepett és szíven ütött), semleges, néhol negatívba áthajló érzelmeket és ugyanazokat ismétlő romantikus jeleneteket.
Mi változhatott az elmúlt időkhöz képest? Talán az időközben növekedett életkorom az oka, vagy hogy jobban szembetűnnek a hasonlóságok, kritikusabban nézem a könyveket. Lehet mind ezek közül vagy teljesen más válasz, a végeredményen nem változtat.
Továbbra is azoknak ajánlanám az Iskolák versenye trilógia eddig megjelent részeit, akik kikapcsolódásra vágynak, vagy egy színfoltra, amely kitűnik az olvasmánylistából.

Oldalszám: 462
Kiadó: L&L

Kedvenc karakter: Kornél

Kedvenc idézeteim:

"– Figyelj rám – fogta meg a kezem, figyelmen kívül hagyva, hogy körülöttünk jöttek-mentek a versenyzők a feléledt táborban. – Ha úgy kell lennie, akkor úgy lesz. Megoldjuk – nyugtatott. 

– Gondolod? 

– Nincs más választásunk – vonta meg a vállát. – Addig viszont… 

– Igen?

– Veled maradok, te pedig maradj velem." 

*

"– Egy egyszerű éjszakai feladatra megyek ki az erdőbe, oda, ahol vigyáznak ránk, viszont tény, hogy az erdőben élnek állatok. Köztük hiúz is. 

– Hát ezt nem bírom idegekkel – töltött újra. – Nagyi, semmi értelme ennyire kiakadni, jól vagyok, és jól is leszek. Amúgy Zsombival megyek a feladatra. 

– Ez legalább jó hír. Dobd oda a hiúznak, ha úgy van – bólintott."

*

"(…) sokra megyek a matekversenyeken elért eredményeimmel, amikor a számokon túli, valódi helyzetekben konkrétan életképtelen vagyok."